Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-24 / 120. szám

4 A ItT'Hon 1994. Május 24., Kedd A Károlyi-napok házigazdái nem fogytak ki a jó ötletekből Gönc (ÉM) - A Károlyi napok nagyszabású rendezvénysoro­zatára május 18-20 között ke­rült sor a gönci Károlyi Gáspár Általános Iskola rendezésében. Május 18-án a diákönkormány­zati nap keretében emléktábla koszorúzást tartottak, majd be­mutatkozott a diákigazgató, és diáktanárok tanítottak. Az ün­nepi ebéd után aszfalt-rajzver­seny volt a Károlyi Gáspár úton az elsősöktől kezdve a ha­todikosokkal bezárólag. Régi mesterségek nyomában címmel csoportosan ellátogattak a gön­ci mesterek - fazekas, kádár, bognár, mézesbábos, gyertya­öntő, szíjgyártó - műhelyébe. Videón megnézték az,.Ameddig a harang szól”, valamint a „Kerekek és lépések” című fil­meket. Számítástechnikai fog­lalkozások tették teljessé a szerdai nap'programját. Körzeti tanulmányi versenye­ket rendeztek május 19-én, csü­törtökön. Az I-IV. osztályosok szavaló- és mesemondó vetél­kedőjén részt vett Boldogkő­váralja, Gönc, Göncruszka, Tor­nyosnémeti, Vilmány és Vizsoly tanulóserege. Az 5-8. osztályo­sok közül matematika-verse­nyen az ötödikesek mérték ösz- sze tudásukat Gönc, Göncrusz­ka, Hemádvécse, Novajidrány, Vilmány és Vizsoly diákjainak részvételével. A hatodikosok fi­zika viadalán Gönc, Novajid­rány és Vilmány képviseltette magát. A sportversenyek fő att­rakcióját a hetedikesek és nyol­cadikosok bevonásával a labda­rúgó-torna jelentette, ahol a gönciek az inánosiakkal hada­koztak. A „Károlyi Gáspár és kora” elnevezésű történelmi ve­télkedőn indult Gönc, Ináncs, Telkibánya, Tornyosnémeti és Vizsoly csapata. Csütörtök es­te hatkor a református temp­lomban a Károlyi emlékműsor felért egy zsoltártanulással. Május 20-án, pénteken a 1-4. osztályosok tavaszi túrát tettek a Medvekashoz. Az 5-8. osztá­lyosok úszófoglalkozáson vettek részt Encsen, valamint kerék­pártúrán Vizsolyban. A gyalog­túra úticélja a Kolostor rom volt. Kőzetgyújtée, tűzoltó- és gokartbemutató egészítette ki a programot. Nem maradhatott el az ilyen­kor szokásos női és férfi tanár­diák kosárlabdamérkőzés sem. Három órakor kezdődött a Já­ték korhatár nélkül címmel a szülők-gyerekek játékos sport- vetélkedője. A tornateremben Lyukas óra címmel vidám ze­nés műsort tartottak. Este hat órai kezdettel a nyíregyházi fő­iskolai hallgatók vezetésével táncház zárta a háromnapos színvonalas rendezvénysoroza­tot, A rendezők nem fogytak ki a jobbnál jobb ötletekből, így ér­demes lesz legközelebb is meg­rendezni a Károlyi-napokat! Paletta Piktorképző Szanticskán Jelentős elismerés Encs (ÉM) - Az érettségizők hány szá­zalékát veszik fel a felsőoktatási intéz­ményekbe? Ezen elv alapján rangso­rolt 191 gimnáziumot Neuwirth Gá­bor, az országos Felsőoktatási Felvé­teli Iroda főtanácsadója. Listáját úgy állította össze, hogy miként alakul a gimnáziumok sorrendje, ha az érettsé­gizőket a felvettekhez viszonyítjuk. Más megfogalmazásban: az érettségi­zők hány százalékát vették fel a fel­sőoktatásba. Most az érettségik idején érdemes áttekinteni a rangsort, vajon milyen bizonyítványt érdemelnek ki szűkebb pátriánk gimnáziumai? Az egyetlen, abszolút mértékben is ki­emelkedő gimnázium a budapesti Fa­zekas Mihály, amely öt év átlagában a diákjai 70 százalékát (!) juttatta be a felsőoktatásba. Nagyon jó eredményt mutathat fel a miskolci Földes Ferenc Gimnázium 66 százalékos átlagával, mely az országos harmadik helyet je­lenti. Az encsi Váci Mihály Gimnázi­um komoly elismerését mutatja, hogy az igen előkelő 34. helyen kötöttek ki, megelőzve ezzel olyan híres iskolákat, mint a pannonhalmi Bencés Gimnázi­um, vagy a salgótaijáni Bolyai János Gimnázium, a miskolci Herman Ottó Gimnázium (42.), az Avasi Gimnázi­um (52.), a Zrínyi Ilona Gimnázium (82.), a Kilián György Gimnázium (142.), a salgótarjáni Madách Gimná­zium (161.) és a szikszói Szepsi Csom­bor Máidon Gimnázium (169.). Ugyancsak az encsiek hírét öregbíti az, hogy az országos középiskolai ta­nulmányi verseny helyezettjei között is találhatunk encsi diákot. Magyar nyelvből Nemesi Attila László az igen előkelő ötödik helyezést érdemelte ki. Felkészítő tanára Zsák Anikó. Európa-érmek Encs (ÉM) - A Europe at School Ma­gyar Nemzeti Bizottsága által hirde­tett Európa Verseny díjait május 5- én osztották ki Budapesten. A megyei pályázók közül szűkebb pátriánkból, Abaújból az encsi Kazinczy Ferenc Ál­talános Iskola és három tanulója: Ra­bó Julianna, Magó Vámosi Zsuzsanna és Molnár Barbara kapott jutalmat és érmet. Műsor a szülőknek Encs (ÉM) - Az encsi Petőfi Sándor Általános Iskola és a miskolci Egressy Béni Zeneiskola encsi tagozata május 27-én este. hat órai kezdettel rendezi ,-jineg az Encsi-KÓzművelődgsi.Intézm^ s : nyék ná^diéméb'eaáiraral^Eozo no-'' -r vendékhangversenyt. Az ösgse«; zenész - s gyerek, az ötödikesektől a nyolcadi­kosokig, a szülőknek mutatja be mű­sorát. _________________________________________ 1 994. Május 24., Kedd Itt-Hon A 5 Amszterdami vendég látogatása a pártsemleges cigányfórumon Encs (ÉM) - Az Encsi Közmű­velődési Intézmények április 29-én cigányfórumot rendezett Encsen, a művelődési központ­ban. A témák között szerepelt: a cigány közművelődés, okta­tás, képzés, átképzés, tehetség- gondozás, a cigánytanulók to­vábbtanulási lehetőségei, vala­mint a Cigány Foglalkoztatási Alapítvány és a pályázati le­hetőségek. A pártsemleges, kizárólag szak­mai indíttatású rendezvényen az abaúji és csereháti cigány- szervezetek 30 vezetője, képvi­selője vett részt, ezzel is bizo­nyítva, hogy van igény ilyen jel­legű rendezvényekre. Eljöttek Pusztaradványból, Fúlókércs- ről, Szendrőládból, Szemeréről, Hernádvécséről, sőt Amszter­damból is Paul van de Poel pénztáros. Dr. Reményi Géza, a Magyar Cigányok Igazság Szövetségé­nek elnöke köszöntötte Encs és a városkörnyék cigány szerve­zeteinek vezetőit, képviselőit, a polgármesteri hivatalok megbí­zásából megjelent köztisztvise­lőket, a pedagógusokat, vala­Fotó: Fojtán László mint Szász Jánost, a Magyar Művelődési Intézet Nemzetisé­gi és Etnikai Osztályának ve­zetőjét és Lehoczky Lászlót, az Észak-magyarországi Tankerü­let etnikai szervezőjét. A következő tervezett fórum egyébként a gazdasági beillesz­kedés lehetőségeivel foglalko­zik majd szeptember elején, kü­lönös tekintettel a mezőgazda­ságra. Dr. Reményi Géza adott álta­lános helyzetképet a cigányság­ról. Az együttélés szerves része a társadalomnak. Mint mon­dotta: aki a cigányság ellen van, az vétkezik a magyar nemzet ellen is. Ez a hazájuk ugyanis, és itt akarnak boldo­gulni a cigányok. Kisebbségi jo­gaikat azonban biztosítani kell! A cigányok gazdasági, szociális helyzete közismert, a remélt eredmények nem következtek be 1990 után sem. Átmenet nélkül került a ci­gányság a demokratikus átala­kulásba. Kimaradt az 1945-ös földosztásból is. A cigány holo­caust is sújtotta ezt az etniku­mot, csak erről jóval keveseb­bet beszélünk. 1989-től sláger lett a pályázatok írása, s ezzel elkezdődtek a gazdasági prog­ramok, az oktatással, a beta­nítással. A cigányság 60-70 szá­zaléka vidéken él, ezért is első­sorban a farmergazdaságokban alkalmazhatók a cigányok. Csak hát évszázados lemara­dást kell rekordsebességgel pó­tolni, s ez nem megy zökkenő- mentesen. Első szentaldozás a szikszói görög katolikus templomban Szikszó - (EM - T.J.) - Nagy napra virradtak a szikszói gö­rög katolikus egyházközösség hívei 1994.május 15-én.Ezen a napon 25 szikszói kisfiú és kis­lány először áldozott. A kislá­nyok fehér első áldozási ruhá­ban, fejdísszel a fejükön, a fiúk alkalomhoz illő öltönyben. A kápolnát már 8 órakor zsúfolá­sig megtöltötték az első áldo­zok hozzátartozói. A szentmisén példás rendben, nagy áhítattal áldoztak a gyer­mekek és szent komolysággal szívükben őrizték a drága aján­dékot, az Úr Jézus Krisztust. A szentmisét végző és a gyerme­keket áldoztató most 50. évé­ben szolgáló Petrássevich Ist­ván esperes áldó imát mondott az elsőáldozók, azok szülei, nagyszülei, testvérei és kereszt- szüleik életére. A szentbeszédében az esperes- parókus arra kérte az elsőáldo- zókat, hogy sohase felejtsék el Krisztus szavait „aki eszi az én testemet és issza az én vére­met, annak örök élete lesz és én feltámasztom ót az utolsó napon”. Idézte: „Engedjétek hozzám a kisdedeket, mert övék a mennyek országa.” Kérte a szü­lőket és a gyermekeket, hogy ez a gyönyörű ünnepnap nem va­laminek a befejezése, hanem az egyre öntudatossá váló keresz­tény élet kiteljesedésének a kezdete legyen. A gyermekek megköszönve lel­kiatyjuk fáradozását, ígéretet tettek a hűségre, a Krisztus egyházában való tovább fejlő­désre. Az esperes mélyen meg­hatott pár szóval válaszolt az őszinte köszöntőre, majd a gyermekek háromszoros ,Ell­jen soká” éneklése mellett ki­vonultak a templomból egy sze­rény, szeretetlakomára. Ezzel a templomi ünnepség véget ért, amely azután a családi ottho­nokban a késő délutánig tartó meleg rokoni találkozásokban folytatódott. Tizedik Abaúj Kupa országos keresztrejtvényfejtő verseny Encs (ÉM) - A Magyar Rejt­^e^ßjjtSfer ' isi® K'özművelődesi'lntézmé- nyek immár tizedik alkalom­mal rendezi meg az Abaúj Ku­pa országos keresztrejtvényfej­tő csapatversenyt. Áz Abaúj Kupa keresztrejtvényfejtő csa­tegóriákban. A nevezési díj kétszáz forint, amelyet, a hely­színen kelí:föefizetnÚ:HáÍád'c kategóriában az 1-6. helyeid mesterfokú kategóriában az 1-3. helyezettek oklevelet és pénzdíjat is kapnak sikeres szereplésükért. Urbán Tibor második nagydíja Szikszó (ÉM) - Egy éven belül a má­sodik nemzetközi nagydíjat vehette át a Szikszón élő festőművész, Urbán Ti­bor. Először a Kárpátok Eurorégió emblémapályázatát nyerte meg, majd a minap kiérdemelte Przemysl város I. Nemzetközi „Ezüst Négyszög” Fes­tészeti Biennáléjának nagydíját. Ezzel egy időben nyílt meg Przemysl-i önál­ló tárlata is. A különféle pályázatokon és kiállításokon egyébként már 11 dí­jat kapott. Évkönyv a gimiről Szikszó (ÉM - B.GY.) - Fennállásá­nak 30. évfordulójára készül a szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnázium. Terveik között szerepel évkönyv kia­dása, emlékplakett készítése, öregdiá­kok találkozója, nyelvi tábor Kassán, Szepsiben élő gimnazistáknak. Vendé­gül látnak dán fiatalokat, s megrende­zik a megyei anyanyelvi versenyt. Kristóf Lajosné, a gimnázium igazga­tója szeretné, ha méltó módon megün­nepelhetnék a jubileumot, de anyagi lehetőségeik eléggé szűkösek. Horváth Gábomé, a szülői munkaközösség el­nöke és Dobos Sándomé, az iskolaszék elnöke ezúton is kéri a pénzbeli vagy tárgyi segítséget közös céljaik elérése érdekében. A támogatók névsorát fel­sorolják a gimnázium évkönyvében. Jól sikerült Encsen május 20-án a Közművelődési Intézményekben a pünkösdi táncház. A zenét a nyíregyházi Csűrdöngölő együttes * 'szolgáltatta, amely a közelmúlt­ban nyerte el a Népművészét ifjú mestere címet. Bemutatták műso­rukat Fekete Csaba és Darmos Ist- ' rán is, akÜc a^sárospatak^o^o^ ~ vételünkön a nyíregyházi Csűr­döngölő együttes látható az En­csi Közművelődési Intézmények kistermében. Pünkösdi táncház mm. ^i^fltrarar'|án 3^SRfes5án Csics^wSS^i^y'tahí^ofr räjzölni - o jelenleg' ^Kanadában tartózkodó - Ács Józseftől. Két hetet töltött el a festői szépségű sSzantics- kán, s egy sor alkotása született Joci bácsi segítségével. Csics Emese egyébként mindössze 12 esztendős, és Budapesten az Árpáaföldön Iqkik. Februárban sikeresen szerepelt a fővárosi rajzversenyen. Augusztusban ő is jön az Ács Alkotóházba, a „Paletta PiktorkéDzőbe". patvorsenyre május 28-án, sor az-éncsi- KaziíícfP' Terenc Általános Iskolában (Táncsics Mihály u. 4.). A versenyre valamennyi klub négyfős csapatát várják a ren­dezők mesterfokú és haladó ka-

Next

/
Thumbnails
Contents