Észak-Magyarország, 1994. május (50. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-11 / 110. szám
14 ÉSZAK-Magyarország Szólástér 1994« Május 11«, Szerda A szeretet nevében... A választás mi mindent hoz ki egyes emberekből, az már néha visszataszító. Manapság annyi az elmúlt 40 év üldözötté, mint az 50-60-as években a partizán. Akkor is, ha valaki valamit el akart érni, előjött a munkásmozgalmi múltjával, manapság pedig a régi „átkos” mi mindent csinált egyes emberekkel, és hogy egyesek hogy el voltak nyomva!!?) Ezekre én csak a magam példáját említem. Mindig becsületesen dolgoztam a legjobb tudásom szerint. Szerettem a kollégáimat, ugyanakkor, ha bajom volt valakivel, szemtől szembe megmondtam a véleményem. Háta mögött nem bántottam senkit, és főleg nem mószeroltam a főnökeimnek. Húsz évig voltam párttag, ugyanakkor a gyermekeimet megkereszteltettem, voltak első áldozok, templomban esküdtek. Ha tehettem, én is elmentem Istentiszteletre. Soha, sehol nem engedtem a „48-ból”, bármi is lett volna a következménye,, ugyanis azt tartottam, hogy a jó munkaerőre szükség van máshol is. 1962-1992-ig 17 munkahelyem volt. Nem azért változtattam a munkahelyeimet, mert „vándormadár” voltam, hanem azért, mert a kritikát - mint ma sem - nem vették szívesen. Soha senki nem bántott, nem „nyúlt utánam”, esetleg pártonkíviíli főnökeim nem javasoltak fizetésemelésre. Voltam én is „elbeszélgetésen” egypár helyen, de ott bizony én is vertem az asztalt, pedig senki nem volt „a hátam mögött”. Én a két kezemben bíztam és a tudásomban. Büszke voltam a „ger- incéSek családjára”, mert nagyon sok volt a „puhatestű”, és ma még több. Hála a jó Istennek, elértem a nyugdíj-korhatárt és boldog vagyok családom, unokám közelségében. Vagyont nem szereztem és még is kiegyensúlyozott ember vagyok, bár pártokon kívüli. Büszkén és nyugodtan élem az életem, bátran nézhetek a tükörbe, nem kell magamat szembe köpnöm. Nagyon örülök annak is, hogy a rendes, becsületes emberek egyrésze az MSZP tagjai a régi kollégáim közül, persze vannak más pártokban is belőlük. így szóródtunk szét a 800 000 fős pártból. Nézzünk magunkba, mindent megtettünk-e mi is? Ne mindig a másik embertársunkban keressük a hibát, és mocskolódás helyett nézzünk önmagunkba. Mindig a másik felebarátunk a jellemtelen? Aki magát keresztény embernek tartja, az ismeri is (vagy-legalább is kellene) a szeretet törvényét, „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Nincs ezeknél nagyobb parancsolat.” ,A szeretet hosszútűrő, kegyes... Nem örül a hairíisságnak, de együtt örül az igazsággal... És ha egész hitem van is, úgy annyira, hogy hegyeket mozdítok ki helyéről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.” Nem a melldöngetés viszi az embereket a helyes útra, hanem az összefogás. A nagybetegnek is könnyebb a kimúlás, ha szeretetkéz fogja a kezét, és vele marad a legnehezebb pillanatban is. Tudom, sokan közhelynek, elcsépeltnek fogják fel soraimat, de mielőtt a választási körútra, gyűlésekre indulnának az emberek, jó lenne erről a szeretet törvényéről nem elfeledkezni, sőt az irgalmas szamaritánus példabeszédről sem. Ezekre kellene a fiatalságot először is megtanítani. A gyűlöletet - a fajgyűlöletet - úgy is eltanulják a felnőttektől, sajnos. Ferencz Sándorné Gesztely Olvasóink '&p' és levelezőink ■ ■>■; U- U-' figyelmébe! • • '. %.V:’•>. t\•' Át.:/ ..-K »&«.,. «. w 1 ■ ■ ■ . t*hSL .fai**-: .-.'if* . ....... • V > . '//. •#v.» - •*, " v. • ' ■. • *•* • *, v * . .' Kedves Olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket viszont terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. Itt is jelezzük: a személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg. Az igazsághoz ez is hozzátartozik Hálával nyugtázták Sátoraljaújhely városában a Károlyi grófok kezdeményezéseit A kisvasút, amikor még Sátoraljaújhely főútvonalán közlekedett Lapjuk 1994. április 14-i száma Szólástér rovatában megjelent ,A kisvasút a múlté, de lesz-e nagy?” című cikk egyik mondata késztetett írásra. így szól: „1924-ben a Károlyi grófok kezdeményezésére a polgármester és a városi képviselő-testület tiltakozása ellenére megépült a város főútvonalán a kisvasút.” Ez a mondat a Sátoraljaújhely Városi Tanács által, második átdolgozott kiadásban 1987-ben, városismertető célzattal megjelent, igen színvonalas könyvecske 21. oldalán található. Helytállóságát vitatom, az alábbiak miatt. Gróf Károlyi László abban az időben tervezett egy, kifejezetten gazdasága rentabilitását előmozdító, gazdasági vasutat Hollóházáról ki- indulólag Kovácsvágás, Makkos- hotyka, Hercegkút községek érintésével Sárospatakra, a bodrogközi kisvasúihoz csatlakoztatva. Ily módon ez a vasút Sátoraljaújhely város belterületét elkerülte volna, de egyrészt rövidebb az útvonal, másfelől pedig érintette volna a hegység Nagy-Som elnevezésű, nagykiteije- désú erdórészt, ahol hatalmas mennyiségű faállomány érett meg a kitermelésre. A vonal megépítésével biztosítva látszott a nagyvasúti átrakóhelyre a fa elszállítása, nem lett volna szükség külön szárnyvonal lefektetésére. Szintén ebben az időben - dr. Orbán Kálmán, Sátoraljaújhely város polgármestere áldásos működése alatt - már szóba került a városon átvezető kisvasút ügye. Minden bizonnyal számítottak a gróf anyagi közreműködésére, és egyezkedésre került sor. A gróf gyűlést kezdeményezett, amin a vármegye részéről a főispán elnökölt 1922. év február 17-én. A vármegye és a város vezetői, a pénzintézetek kiküldöttei és a szakértők, a szóban forgó kisvasút megépítésére 1 000 000, azaz egymillió Koronát ajánlottak fel arra az esetre, ha a kisvasút a város főutcáján halad keresztül. E Határozat megjelent a vármegyei törvényhatóság Hivatalos Lapja 1922. május 6-án kelt 13. számában. A vonal a hosszabb (és költségesebb) kivitelben készült el a város főútvonalán keresztül. Az előmunkálatokra gróf Károlyi László kapott engedélyt és a végleges engedélyokirat is az ő nevére szól. A kisvonat gyakorlati hasznosságáról, a megnyitás után Fotó: Laczó József rövid időre, a lakók megbizonyosodtak. A korabeli véleményekből kitűnik, hogy hálával nyugtázták a gróf „áldozatvállalását.” Tehát a fentebb említett könyvecske adatait ezért félrevezetőnek tartom. Halas György ny. MÁV-főfelügyeíó Miskolc Felháborodás a „médiában” Mindenki részére fájdalmas megpróbáltatást jelent, ha a munkahelyén létszámcsökkentésre, átszervezésre kerül a sor. Egy elhibázott foglalkoztatási politika, amelyik gátolja á termelékenységet, növeli annak költségkihatásait, hosszú távon nem lehet fenntartani. Sajnos, még mai napig is sok-sok intézményben, hivatalban túlzottan magas az adminisztratív dolgozók létszáma, az ésszerűség határait túlhaladó bürokrácia. A „média” miért lenne kivétel. Ott nincs létszámfelesleg: Ott nincs bürokrácia? Mindenki pótolhatatlan? Amikor egy-egy rövidke műsor alatt a 10-15 közreműködő nevét olvassa valaki (fő-fő rendező és helyettesei, producer és annak is a helyettesei, vágók, kameraman stb.) felmerül az emberben: nincsenek azok ott túl sokan? Nem ez-é az oka a magas tv- rádió előfizetés díjának? Mérhetó- ek-é teljesítményei európai mércével? A „média” állam az államban? Nem közszolgálat? Nem a nemzet becsületes szócsöve, tájékoztatója? Egy külön kaszt? Sanda politikai ügyet fabrikáló rosszindulatú boszorkánykonyha? Intrikus rágalmazó? Etikátlan törtető? Sajnos, nemegyszer érzékelhető, hogy nem alázatos szolgálója a nemzetének, becsületes, tisztességes, emberséges bírálója, tájékoztatója azoknak, akik „szerény5, hozzájárulásukkal működését elősegíteni igyekeznek. A világgazdasági válság következményeit még hosszú ideig viselnünk kell. A munkanélküliség réme járja be a világot. Nem csak hazánkat! „A szólj igazat - betörik a fejed” szólásmondást ebben az esetben kár lenne itt citálni. Nevetséges politikai gúnyát húzni minden szükséges és célszerű intézkedésre, s ezzel kelteni sajnálatot. Illés Endre nyugdíjas Hasonlóság, avagy mit írt erről Széchenyi István? A történelem ismétlődik? Sokat emlegeti az ellenzék és kormánypárt, de általában a pártoktól távolabb állók nagy része is az 1848-49-es forradalom egyértelmű haladó jelentőségét. Igen, igen. A mindent megszépítő messzeség! Pedig akkor is megvoltak a súlyos nehézségek, amikről ma már nem beszélünk, mert nem érezzük. Csak a maiak nyomnak bennünket. Figyeljük meg, mit ír ezekről Széchenyi István 1848 márciusában, a forradalom kezdetén: „sok érdek meg van sértve”, „számtalan egyed hely és kenyér nélkül teng”, „számtalant... fájdalmasan érint az áldozatok tömege, melyekkel az országnak aránysúlyba tétele végett a haza oltárára vinni kénytelen volt”. „Csak gyermeki velő gondolhatta azt egy pillanatra is, miszerint gyarmati állásbul nemzeti létre minden nagyobb áldozat nélkül kibontakozni lehessen.” „Meg kell barátkoznunk veszteségeinkkel.” „Ki-ki tehát állja saját helyét becsületesen s önmegtagadással; ne adjon minden kritikának hitelt: de inkább gondolja magát belé azon roppant nehézségekbe, melyeket legyőzni kell.” Ehhez pedig „mindenekfólött egybehangzó koncentrikus működés, szeplőtlen polgári erény s kimerülhetetlen önmegtagadás a fő kellék.” Jó lenne a népámító hangoskodóknak erre is gondolni és tekintettel lenni. Juhász József Már a sikert is szégyellnünk kell?! Válasz M. Sánta Erika (Vásárosna- mény) Emikor a tisztelendő zsűri is komédiázik” cikkére. Képzeljék el, miután a győztes csapat levonul a pályáról az ellenfél hátba támadja és megpróbál kiütéses győzelmet aratni felette. Sportszerűnek tartják ezt? Valahogy ez a példázat jut eszembe a cikk kapcsán. Ilyen hátbatámadás ért bennünket a III. Országos Weöres Sándor Színjátszó Találkozó megyei döntője után. A cikk írója az ellen emel kifogást, hogyan jut- ha ttunk tovább a debreceni területi fordulóra, mivel műsorunk a kiírásban szereplő 20 perc időtartamot túllépte. A cikk szerzője etikátlan cselekedetnek minősíti ezt. Azt nem tudhatja, hogy úgy tehettük ezt, hogy az előzetes nevezésünket a rendezők az időtartam ismeretében fogadták el, azt viszont már tudnia kellene, hogy az összeállított programban is úgy szerepeltették. A cikk szerzője azt is kifogásolja, hogy a zsűri a továbbjutásunkat a színdarab lerövidítéséhez kötötte. Tévedésben van azonban, amikor azzal példálódzik, hogy egy nagyméretű festményt kell kisméretű akvarell változatban megfesteni. Nem erről van ugyanis szó: a festményt nem kell lekicsinyíteni, csupán a keret szélességét kell keskenyebbre venni. A kettő nem ugyanaz, hiszen a keretszúkítéssel nem csökken a festmény művészi értéke. Ha a tisztelt Hölgy etikátlannak minősít bennünket - kérdezem én - mennyivel etikusabb az Ó cselekedete, hogy utólag reklamált a sajtón keresztül. Szót emelhetett volna a „tisztelendő zsűri” döntése ellen ott helyben, az eredményhirdetés után a rendezőknek meghirdetett szakmai megbeszéléseken. Kár, hogy nem így tette, mert sok olyan kérdésre választ kaphatott volna e fórumon, amely az újságcikk megjelenése után is talány maradt számára. Miért nem jött el oda és mondta el ott szakmai kifogásait? Annál is inkább, mivel egy másik továbbjutó csoport produkcióját is minősíti: „leggyengébbnek” nevezi. Talán azért nem ott mondott véleményt, mert könnyebb akkor támadni, amikor az ellenfél védekezni képtelen? Magát gyermekpártinak nevezi, mert a vesztesnek vélt gyerekeket védelmezi, miközben a győztesek lelkivilágát figyelmen kívül hagyja. Nem tudom vannak-e gyermekei, esetleg tanítványai?; Átgondolta-e, milyen lelki traumát okozott gyermekeinket, akiket támadás ért. Felháborodást váltott ki tanulóink és a szülők körében egyaránt. Az érintettek szinte napokig képtelenek voltak az iskolai munkára. Azok, akiknek éppen a színjátszás adott biztonságérzetét, nyújtotta a játék örömét és az elért sikerek még önbizalmukat is növelték, egyszere elbizonytalanodtak. Csoportunk évek óta vesz részt színjátszó találkozókon 3 éve ott vagyunk az élmezőnyben, de mi sem voltunk mindig sikeresek. Soha nem jutott azonban eszünkbe az, ha nem nyertünk, hogy a zsűrit, vagy a győzteseket hibáztassuk, főleg nem az újság nyilvánossága előtt. Most sem a mindenáron győzni akarás reményében neveztünk be a találkozóra, hanem a játék kedvéért. De ha már győzelmet arattunk, talán szégyenkezzünk miatta? Az eset kapcsán igazán érdemes elgondolkodni azon, hogy szükség van-e egyáltalán az effajta gyermektalálkozókra, hiszen ez arra lenne hivatott, hogy a színjátszás igazi ünnepe legyen. Sajnos, ilyen utójátékkal ez elveszti igazi célját. Tudomásul kell venni, bármennyire is szeretnénk, a művészeti vetélkedőkből nem zárható ki a szubjektivitás. Olyan zsűri pedig nem létezik, aki mindenki megelégedésére hozza meg döntését. A Hölgy azt hiszem elkönyvelheti magának a kiütéses győzelmet, mert ezeknek a gyerekeknek talán végleg elvette a kedvét a színjátszástól. Nem hiszem, hogy egy ideig örömüket lelik a játékban. Sajnálom viszont azokat a gyerekeket is, akikbe beletáplálják az ellenfél gyűlöletét, a feltétlen győzni akarást, mert így nekik nem sok örömük lesz a színjátszásban. Az életben meg kell tanulni veszíteni is. Az encsi színjátszó csoport vezetője
