Észak-Magyarország, 1994. április (50. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-23 / 95. szám
ÉM-interjú Ebben a nagyi kockázatú, folyamatosan változó, nagyion alacsony kontrollrendszerrel működő gazdaságban lehetett valaki nyertes hozzáértéssel is, vagy korrupcióval II. oldal ÉM-riporf__________________ Csillog a szem az arányló bor mellett, mégsem fakadunk dalra. Csak dereng, hogy „van egyi nóta, nem dalolja senki”. Persze minden van valamiért, ez a sor se véletlenül ugrott be. III. oldal Műhely ___________________ A templom és a költő, a szellemi hatalom jelképe és képviselője viszont jelen van a mostani világban és egymást erősítve a tenyérnyi országrész leglényegét adják. VII. oldal Távol a dzsungeltól Fotó: Laczó József A hét embere Czikora János népművelő Filip Gabriella Jobb lett volna csak annyit írni: ,A hét embere Czikora János”. A népművelő titulus egyébként sem divatos már. Inkább közösségfejlesztőt, közművelődési szakembert mondanak. Most mégis maradjunk a népművelőnél, hiszen így ismerik a megyében Czikora Jánost. Esetleg a biztonság kedvéért még megkérdezik, hogy a tiszalúci műv- ház vezetőjéről van-e szó. Igen, ő az, illetve csak volt, közel egy negyedszázadig szervezte a falu közművelődési életét. És aki ismeri, bizonyára tudja, hogy ’91- hen neki is felmondott a munkáltatója. Meglehetősen nagy vihart kavart annak idején ez a döntés. Újságcikkek, rádióriportok sora számolt be az egész falut felbolydító esetről. Régi történet, legyinthetnénk, de nem lehet, mert ha erről hallgatnánk, talán sokan nem is értenék, miért olyan nagy dolog, hogy Czikora János ismét művelődési ház igazgató. Igaz, már nem Tiszalúcon. Április 15-től a tiszaújvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központot vezeti. Ez is lehetne tehát ennek az írásnak az apropója, meg az is hogy harminc éve kezdte a bábszínházi munkát. Még emlékszik az első újságcikkre. „Ház a Vargahegy alatt” - ezt a címet kapta a miskolci Ifjúsági Házról szóló beszámoló, amelyben először írtak róla és az általa szervezett, vezetett bábcsoportról.- Tiszta szívből örülök a bábos múltnak. Az utóbbi három évben értettem meg igazán, hogy csak a gyerek tud őszinte lenni, a felnőtt nem — mondja kicsit keserűen. - Ennyi év után is úgy érzem, jól választottam. A bábszínházi munka olyan összetett tevékenység, ahol az ember akarva, akaratlanul rákényszerül a társmúvészetek megismerésére, ötvözésére. Egyébként is nyugtalan természetű vagyok, nem elégítenek ki az egyhangú tevékenységi formák. Amikor Tiszalúcra kerültem, ott is azon fáradoztam, hogy az alaptevékenységen túl minél változatosabb kínálattal bővítsem a ház szolgáltatásait. Mindig is fontosnak tartottam a gyermekekkel való foglalkozást, ezt én a bábozással valósítottam meg. De alapvető feladatnak éreztem a képzőművészeti nevelést, ennek köszönhetően jött létre Tiszalúcon a képzőművészeti kiállítóterem. És ahogyan a vizuális kultúra hozzátartozik a mindennapokhoz, ugyanígy elképzelhetetlennek tartom egy kultúrember létét zenei alapműveltség nélkül, ez pedig mindjárt hozza magával a mozgásművészetet. Nem véletlen tehát, hogy Tiszalúcon volt zeneoktatás, balettoktatás... Azt szokták mondani, hogy egy művelődési ház alapfeladata a helyi közművelődési igények kielégítése. Ez pedig nem igazán sok, ennél lényegesebb az igény felkeltése. Ennek millió csatornája van, csak meg kell találni ezeket. Ha nem is kell (és nem is lehet) mindent újra kezdeni, most mégis egy nagyobb közösségnek kell megfelelnie, sőt elébe menni ezeknek az igényeknek.- Amikor megkerestek azzal, hogy adjam be a pályázatomat, mitagadás, örültem a lehetőségnek. Egy kis elégtételt is éreztem, hiszen nem egy falu, hanem egy lényegesen nagyobb település művelődési központját bízták rám. Jólesett, hogy ismerik szakmai múltamat. Bíznak bennem, remélik, hogy pezsgőbb, változatosabb közművelődési élet indul majd be ebben a városban. Nem lesz könnyű, de én szeretek megbirkózni a nehézségekkel. A városi munkahely ellenére sem szakad el falujától, hiszen ott él a családja, esténként oda megy haza. És ott van a háza: a tiszalúci Bábszínház és Rendezvények Háza. Mert miután az igazgatónak mennie kellett, az általa vezetett Tűzvirág bábegyüttes sem kapott helyet a művelődési házban. Ekkor egyik barátja, volt igazgatóhelyettese, Pallai Imre ajánlotta fel, hogy az elhunyt nagyapja telkén építsenek egy faházat. Elég is lett volna ez a bábcsoportnak, hiszen utazó együttes lévén csak a próbákra és az eszközök tárolására kellett a hely. De közben mindig módosítottak egy kicsit a terven. A régi parasztházat felújították, ebben kaptak helyet a klubszobák, a kiszolgáló helyiségek, az udvaron pedig felépült a bábszínház. Hogy miből futotta az építkezésre?- A kezdet kezdetén mindent magunk csináltunk, jöttek a faluból is segíteni az emberek. Ami kis tartalék pénzünk volt, azt is erre fordítottuk, és persze vettünk fel kölcsönöket. Ez persze még mindig kevés lett volna. De a Legfelsőbb Bíróság döntése után, amikor megnyertem a munkaügyi pert, az ön- kormányzat kénytelen volt kifizetni nekem az elmaradt bért. A kamatokkal együtt többet kaptam, mintha hagytak volna a helyemen. Ezért a másfél millió forintért én nem dolgoztam meg, valamiképpen vissza akartam adni a falunak. így épült fel az új ház. Itt működik tovább a Tűzvirág bábszínház, minden lehetőség adott a kiscsoportos foglalkozásokra, különböző tanfolyamok indítására, nagyobb rendezvények megtartására. Még a falak sem álltak, de már ki volt tűzve az első lakodalom időpontja. Nekem nem a Legfelsőbb Bíróság, hanem a falu adott elégtételt. Ez is nagyon sokat segített abban, hogy nem roppantam össze. Mindazt az erkölcstelenséget, ami velem történt csak úgy tudtam elviselni, hogy mindig tudtam, nekem tiszta a lelkiismeretem. Ha a huszonöt év alatt követtem is el hibákat, semmi olyat nem tettem, amiért büntethető lettem volna. Ember az állatban Fecske Csaba Nap mint nap találkozhatunk mostoha sorsú kóbor kutyákkal, gazdátlan macskákkal. Húsvét után kukába rakott, fölöslegessé vált ajándék-nyuszival. Sajnos, mindennapos esetnek szám ít az állatokkal történő kegyetlen bánásmód, sőt az állatkínzás. Mi más volna például, hogy korszerűtlen vágóhídjainkon az áramütött sertést sokszor élve lökik a forró vízbe, s a tagló alá hajtott marhának előbb végig kell néznie társai kínlódását, elpusztítását. Katonaságnál a vegyvédelemnél szolgáltam. Hát- borzongató élményem volt, amikor kutyákon próbálták ki a harci gázok és mérgező anyagok élettani hatását. Nekünk, kiskatonáknak végig kellett nézni szerencsétlen állatok pokoli kínokkal járó, „látványos” agóniáját. A kísérletről gyomrunk mondta ki ott helyben a véleményünket. Nálunk állatvédelem alatt jobbára, kutyákén, macskákért aggódó öreg hölgyeket értenek, akik szeretetük morzsáit szórják szét életük alkonyán. Mániának tartják, az állatokért, aggódókat, szót emelőket afféle széllel bélelt figuráknak. A Teremtés könyvében mondd az úr az első emberpárnak: „Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a földön csúszó-mászó minden élőlényen.” Az ember állatokhoz való viszonyát ez a bibliai felhatalmazás hosz- szú időre megha tározta, az ember uralkodott az állatok fölött, igája alá hajtotta, kihasználta, megkínozta őket, létüket teljes mértékben, minden erkölcsi aggály nélkül a maga javára fordította. Pedig Püthagorasz szerint az állatoknak van lelkűk, mint az embereknek. Aquinói Szent Tamás Istent és teremtményeit egymás alatt elhelyezkedő láncszemek hierarchiájába rendezte, amelyben az embernek semmiféle kötelezettsége nincs az alatta elhelyezkedőkkel szemben. Ez a doktrína évszázadokon át volt alappillére a keresztény filozófiának. Az ember nemhogy nem törődött az állatok szenvedésével, sokszor - nemegyszer éppen szándékosan - maga okozta azt. Assisi Szent Ferenc, a gubbiói farkas értője és barátja az egyházban éppúgy követők nélkül maradt, mint a tudományos világban, Plutarkhosz írja:,A jó ember nemcsak akkor viseli gondját lovainak, kutyáinak, amikor fiatalok, hanem akkor is, amikor már kiszolgálták és megöregedtek. Nem lenne szabad úgy bánni velük, mint valami cipővel vagy háztartási eszközzel, amit eldobunk, ha már nem kell.” Semmiféle állatvédelmi törvényünk nincs, az Alkotmány az állat jogi státusára nem tér ki, valójában tehát tárgy- nak tekinti. Nyugaton már állati jól-létről (animal welfare) és állati jogokról (animal, rights) beszélnek. Az állatok jogait természetesen nekünk embereknek kell átvállalnunk és képviselnünk, Tom Regan állatjog-filozófus szerint nem csupán az élőlények öröm- és fájdalomérző képességét, hanem inhe- rens értékei t kell figyelembe venni. Min den lény vagy m o- rális cselekvő (cselekedetei morálisan mérhetők) vagy morális részesülő (cselekedetei morálisa n nem ítélhetők meg, rá mások jó vagy rossz cselekedetei hatnak és azok morálisan megítélhetők). Kérdés, kinek vannak inherens értékei? Regan szerint annak, aki rendelkezik az élet alanyának státusával, vagyis vágyai vannak, észlel, emlékezik, örömöt, fájdalmat képes átélni, egyéni jól-léte és ezzel kapcsolatos érdekei vannak. E kritériumnak minden ember - a csecsemő, a szellemi fogyatékos is - megfelel, s minden felnőtt emlős állat is. Aki. pedig inherens értékekkel rendelkezik, annak az értékeit mindany- nyiunk morális kötelessége tiszteletben tartani, Évente 800 millió állatot használnak föl különböző állatkísérletekben, ami azt jelenti, ennyi állatot kínoznak meg. A világ minden bizonnyal legismertebb állatvédő személyisége az egykori filmsztár és szex-szimbólum, B.B., vagyis Brigitte Bardot, aki évekkel ezelőtt felhagyott a filmezéssel és a meglehetősen viharos nagyvilági élettel és most Saint Tropez-i birtokán él visszavonultan kutyáival, birkáival és csacsijaival. Szeretett állatai új tartalommal töltik meg életét. Célja nem kevesebb, minthogy a világ minden védelemre szoruló állatának támogatást nyerjen. Filmes múltjának minden a nyagi és erkölcsi tőkéjét e nemes ügy szolgálatába állítja. A hetvenes évek végén párizsi központtal alapítványt hozott létre. A Fon- dation Brigitte Bardot az elhagyott kutyák és macskák érdekében éppúgy fellép, mint a kegyetlen állatkísérletek, az élveboncolás ellen, a kihalásra ítélt, állatfajok megmentéséért. B.B., az egykori szexbomba, aki. a Becsület- rend kitüntetettjeként léphette át az Élysée-palota küszöbét, befolyását kihasználva levelekkel, felhívásokkal, tévényilatkozatokkal bombázza a francia kormányt és az Európai Tanácsot a fókabébik lemészárlása és az elefántcsontkereskedelem megszüntetése ügyében, Reklámfilmekkel agitál a szőrmeviselet ellen nőtársai körében, Hívei és ellenfelei kénytelenek elismerni, hogy B.B. harca nem múló szeszély, hanem az emberiség érdekeit szolgáló hivatás. Bárha egyre több társa, követője akadna!
