Észak-Magyarország, 1994. március (50. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-01 / 50. szám

10 A SZELLEM VILÁGA Misztika 1994« Március L, Kedd-----------JEGYZET----------­H iszem is, nem is Brackó István Rágódom, emésztem magam. Hiszem is, nem is, de félek ettől a jövendöléstől. Így szól: „Noha intelligencia csak életből tá­madhat, ezen később túladhat. Talán egy későbbi fokon, ahogy a misztikusok emle­gették, még az anyagon is. De ezzel már olyan birodalmakba tévedtünk, amelyeket a magamfajta képzeletszegény teremtés­nekjobb elkerülni.”Arthur C. Clarke, a szá­zad legbölcsebb, legmegbízhatóbb futuro­lógusa írta ezt Az ember elavulása” című dolgozatában. Harminc évvel ezelőtt! Árra hivatkozik, hogy a biológiainál gyor­sabb a technikai fejlődés, s a gép felülkere­kedni készül az emberen. Áttört az agy és a gép közötti korlát. Bizonyos időre lesz szükség, míg az emberek rájönnek, hogy a gépek nemcsak gondolkozni tudnak, ha­nem egy napon gondolkodásukkal letörlik az embert a Föld színéről. ’’Lehangoló pers­pektíva, hogy a homo sapiens, az ismert vi­lágmindenség legtökéletesebb élőlénye ela­vul, feleslegessé válik, s a kihalt mamutok, kardfogú tigrisek, dinoszauruszok sorsára jut. Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a komputerizációs folyamat egy bizo­nyos pontján túl még mindig az ember di­rigál. Neumann János számításai szerint az agy teljesítményével felérő számítógép­nek nem kell nagyobbnak lennie, mint egy gyufaskatulya. De ez csak mennyiségi kér­dés. A minőséget az adja, hogy a sokadik generációs komputereket már nem ember tervezi és programozza, hanem, az önrep- rodukáciá spirálján fölfelé haladva gép szüli a gépet. Már ma is léteznek olyan szer­kezetek, állítják a kibernetikusok, amelyek a tapasztalatból tanulni tudnak, okulva hi­báikból azokat nem ismétlik, s „kíváncsi­ak”. Az ember kiszabadította a szellemet a: palackból, s szolgálólányból királynő lesz. Ezeknek az önjavító, önfejlesztő szerkeze­teknek az általános elveit már kidolgozták. Furcsa fintora a sorsnak, hogy bizonyos A M. Turing, angol matematikus, miután rá­jött arra, hogy lehet gondolkodó gépeket építeni, első eredményeinek publikálása után agyonlőtte magát... Mi lesz ezek után az emberrel? - teszi föl a kérdést Clarke. 0 maga így vélekedik: A gyors válasz talán inkább vidám, mint lehangoló. Lehet, hogy rövid Aranykor következik, amikor az em­ber megdicsőül hatalmában, és versenyre kél új partnerével. Ha háborúval nem szá­molunk, e kor közvetlenül előttünk van.” De mit hoz a jövendő, a bevezetőben idézett dilemmára utalva? Bölcs és filozofikus a felelet. A gyorsuló időben is van lehetőség a töp­rengésre. Ám érdemes játszadozni a gon­dolattal, s a már idézett szerző frappáns üzenetét telegrafálom meg kései utódaim­nak, okulásul: „Mint más tulajdonságok, az intelligencia is harcban és konfliktusok­ban fejlődik. A jövőben talán a tökfejek a nyugodt Földön maradnak, és az igazi gé­niusz a világűrben bontakozik ki, - a gé­pek, nem pedig a hús és vér birodalmá­ban.” Négy hónap mozdulatlanul Budapest (MTI) - Nyolc nő négy hónapon át mozdulatlanul fog feküdni egy heverőn. Az orosz űrközpontban kísérletet hajtanak végre: vajon kibírják-e a nők a hosszabb tartózkodást egy űrállomáson. A Krasznaja Zvezda című újság közölte, hogy a nyolc vállalkozó hölgy 120 napig vízszintes helyzetben fog feküdni, miközben fejük lejjebb lesz, mint á lábuk. Eza­latt az idő alatt nem mozdulhatnak a vízszin­tes helyzetből, egyetlen engedélyezett test­mozgás a különlegesen elhelyezett készüléke­ken történő kerékpároz. A kísérlet a súlyta­lanság állapotát szimulálja. Kiderül, hogyan reagálnak nők a hosszú időn át eltöltendő mozdulatlanságra. Nők már több esetben részt vettek űrutazásokon, de még egyetlen egyszer sem töltöttek hosszú időt űrállomá­son. Most Jelena Kondakova kozmonautát ki­jelölték arra, hogy ősztől kezdve hat hónapot töltsön a Mir űrállomáson. A kísérlet megkez­dése előtt a részt vevő nőket karanténban tar­tották, hogy megóvják őket olyan fertőzéstől, amely orvosi kezelést tenne szükségessé. Az oldalt összeállította: M. Szabó Zsuzsa A roswelli ufó-titok nyomában Pónxjzs L. Zsolt 1947-et írunk. Két évvel vagyunk a háború, s az első atombombák fel- robbantása után, de a bizalom lég­köre minden, csak nem épp a legró- zsásabb a két nagyhatalom között. A sztálini Szovjetunió a zsákmá­nyolt német rakétaeszközökből és szakemberekből próbál használha­tó eredményt kihozni (sikerrel), míg ugyanezt az óceán túlpartján szin­tén német szakemberek segítségé­vel próbálják elérni (szintúgy siker­rel). Mellesleg a meggyőződésesen nemzeti szocialista Werner von Braunnal és társaival, akik az együttműködés fejében tiszta lap­pal kezdhetnek az Államokban. Van egy kísérleti telep, White Sands „természetesen titkos”, és adott a környék, aminek lakói meg­nyugvással könyvelik el a hadsereg ténykedését a rakéták prototípusai­val. Ami azonban július elején törté­nik itt, az teljesen felkavaija az ál­lóvíz iszapját. Egy farmer különös törmelékeket talál a ranchán, a hadsereg emberei kiszállnak, összekapirgálják, el­mennek, majd azt mondják, hogy az egész egy lezuhant Rawin-szonda (rádióbalíon) volt. Nos, ha mindez így történik, akkor nem alakul meg az NJ-12 csoport és az én sztorim is itt befejeződne. De nem így történik mindez. William Mac Brazel esti vacsoráját elköltve háza verandáján különös robbanás hangját hallja, ami jól el­különíthető az épp készülő vihar dörgéseitől. Akkor este úgy dönt, hogy reggel kilovagol a ranchra, ahol a szerencsétlenül járt „repülőgépet” feltételezi. Másnap a helyszínen meglepődve tapasztalja, hogy földjét különös sztaniolszerű törmelékek borítják, amiből egy da­rabot felvesz és összegyúr. Tenyerét kinyitja és meghökken, hogy az anyag visszaugrik eredeti állapotá­ba. Tanácstalan. Úgy dönt, értesíti a légierő helyi embereit. Azok orosz kémballont szimatolva kiszállnak a helyszínre, és az utolsó darabkáig mindent összegyűjtenek egy kato­nai dzsipre pakolva. Valahogy ők sem boldogulnak a különös anyag­gal, amit próbálnak meggyújtani, eltörni, hajlítani, még bele is lőnek, sőt egy többfontos kalapáccsal is pü- fölik, de az minden behatásnak ke­ményen ellenáll. Ok sem tudják ho­lme, egy megmaradt kép Fotó: EM-archív vá tenni, hogy miből lehet ez a vala­mi. A kiscsapat visszafelé indul, de idő: közben Jesse Marcel őrnagy úgy dönt, hogy megáll a családjánál né­hány falat erejéig és csak később megy az ezredhez vissza. Előszed pár darabot a különös anyagokból és megmutatja az akkor tizenegy éves fiának, aki ifjú kora ellenére pedzeni kezdi, hogy miből is szár­mazhat. 0 kérdi először: repülő csé­szealj? Röviddel azután ahogy az őr­nagy beszállítja az anyagot a tá­maszpontra, parancsnoksága úgy dönt, felküld egy felderítő repülőgé­pet a környék átfésülése ügyében. (Még mindig orosz kémeszközre számítanak, mivel a környéken ál­lomásozott akkoriban az USA leg­nagyobb atombombázó repülőgé­pekből álló ezrede.) A repülő visszatér. A felvételek egy furcsa szerkezetet mutatnak a sivatag ho­mokjába oldalt belefúródva. Innen már nagyon felgyorsulnak az ese­mények. Kijut az első telex a repülő csésze­aljról egy újságíró jóvoltából, aki döbbenten veszi tudomásul a telex­gép visszaérkező válaszát: kommu­nikációt abbahagyni, feladó isme­retlen. A helyszínre érkező teherau­tókkal kiszálló csapat tudja mit ke­ressen, s mivel egy épp arra kóvály- gó egyetemista csoportba ütköznek, sietve felhívják azok figyelmét azon tényre, hogy amit látnak, jobb lesz elfelejteni, minél jobb, ha eltűnnek innen, vagy ha nem, tettük hazaá­rulásnak minősül. A civilek gyorsan elkullognak, magára hagyva a kato­nák szorgos csapatát. Gyorsan ra­kodnak, sejtik mihez jutottak. A föl­dönkívüliek holttestét a csészealj mellől egy a katonaság számára rendszeresített mentőautóra rak­ják, a csészealjat pedig egy atom­bombák szállítására kiképzett spe­ciális teherautóra, amit azonnal le­takarnak egy hatalmas ponyvával a kíváncsi tekintetek elöl. Néhány óra múlva a környék olyan, mintha minden tisztára lenne seperve. Nyoma sincs az akciónak. Mac Brazelt behívják a CIA embe­rei hamarosan, napokig vallatják. Annyit elérnek nála, hogy évekig nem beszél a történtekről. Közben sebtiben megalakítják az NJ-12 (Majestic Twelve) csoportot, ami po­litikusokat, tudományos szakembe­reket tömörít magába és ettől kezd­ve iratok tömege készül, összefog­lalva az elkészített elemzéseket és vizsgálatokat. Az iratok „szigorúan titkos” minősí­tést kapnak, csak kivételes szemé­lyek tekinthetik meg. A további ku­tatásokban pedig a CIA és a köz­ponti szervek is. érdekeltek. Termé­szetesen tagadva, hogy valaha is szerencsétlenül járt, egy ufó és le­génysége az új mexikói sivatag kör­nyékén. Eltelik negyven év. Időközben sú­lyos bizonyítékok és fotók kerülnek elő az akkori eseményről, amelyek azt mutatják, valami valóban tör­tént. Azonban az akkori szemtanúk közül ma már csak néhányan élnek. A kérdés megmarad, találgatha­tunk, ki hazudott. Az USA kormá­nya, vagy a szemtanúk. Jó lenne tudni az igazat... Pótlék: Puszta érdekesség hogy a 1947. júliusi eseményeket ’52-ig so­rozatos ufó-balesetek követték (állí­tólag) bőiére eresztett munkát adva az NJ-12-es csoportnak. Valahogy ez az időszak furcsán egybeesik a nagy energiájú radarrendszerek fej­lesztésével és beüzemeltetésével. A farmerek állatai tömegesen pusz­tultak el a létesítmények környé­kén (természetesen soha nem kár­talanították őkét), az elhullott álla­tokért és valószínűleg az idegenek űrhajóinak irányító rendszerét ezek a radarok zavarhatták meg, végze­tessé téve útjukat égitestünkön. Mi­lyen érdekek feszülhetnek a háttér­ben mégis? Mai idők Titokzatos Kísértete Mezőkövesd (ÉM - Sz.S.) - Egyik este annyira belemerültem valami filozófiai jegyzet tanulmányozásá­ba, hogy teljesen megfeledkeztem az idő múlásairól. Csak arra figyel­tem fel, amikor a nagy fahóra ünne­pélyes zengéssel elütötte az éjfélt. „Na,.jóból is megárt a sok!” - tettem le a könyvet, és már épp készültem bevágni a szunyát, mikor valami furcsa, gomolygó füstre lettem fi­gyelmes a szoba közepén. A füst egyre sűrűbb és sűrűbb lett, majd egy görnyedt, csuklyás alak bonta­kozott ki belőle. Az alak kékes fény­ben viliódzott, félméteres karmai voltak, és olyan rondán hörgött, hogy egészen meghökkentem tőle.- Elnézést... kihez van szerencsém?- kérdeztem udvariasan. Az alak nem felelt csak hörgött, és karmait kinyújtva közeledett felém.- Segíthetek valamiben?... - próbál­koztam ismét.- Én egy pokolbéli szellem vagyok!- hörögte az alak síri hangon. — Nem félsz, gyarló földi lélek?...- Miért félnék? - vontam vállat ásítva. — Hja kérem... az én horror filmeken és heavy metal-videóklipe- ken felnőtt generációmat már nem egykönnyen lehet megijeszteni... És egyébként is! Egyes filozófiai irány­zatok, valamint a tudomány mai ál­lása szerint uraságod nem is léte­zik, úgyhogy szíveskedjék ehhez tartani magát! A Kísértet annyira meghökkent, hogy hirtelenjében hörögni is elfe­lejtett.- Már hogy én... nem létezek!? Hát már hogyne léteznék, amikor léte­zek! - mondta sértődötten.- Látja... ebben lehet valami... - ad­tam meg magam elgondolkodva a nyomósérvnek. A Kísértet erre újra hörögni kez­dett, és kaszáspókot játszott karma­ival az orrom előtt.- Ejnye kérem! - fakadtam ki, elve­szítve a türelmemet, - hagyja már ezeket az ósdi trükköket! Ha min­denáron kísérteni akar, esetleg megadhatom a főnököm címét a szomszéd utcában... Éri aludni aka­rok! A Kísértet elgondolkodva viliódzott egy darabig, majd fejcsóválva lee­reszkedett egy fotelbe.- Hiába... - sóhajtotta -, átkozott modem idők, semmi sem úgy van már mint^ régen! Valamikor egész tömegeket tört ki a frász, ha megje­lentünk, most meg...- Bizony, bizony... - bólogattam részvéttel (elsősorban önmagam iránt, mert láttam, hogy itt már nem lesz alvás) - talán ha moder­nebb felszereléssel próbálkozna... öltözzön pl. adóellenőrnek!- Azt hiszi, mi nem gondoltunk er­re? - legyintett mérgesen a Kísér­tet.- Egymás után írjuk a kérvényeket a Központba, de mindig csak azt a választ kapjuk, hogy: nem futja a költségvetésből! Aztán kénytelenek vagyunk ilyen ócska vackokban kí­sérteni...- Izé... uraságod főállásban csinálja ezt a... kísértést? - kérdeztem, csak hogy mondjak valamit.- Dehogy! Á Pokolban vagyok alkal­mazásban, mint Túzrakó-Konder- tisztító... ez csak amolyan fusi! Jól jön az a kis mellékes...- Akitor uraságod tulajdonképpen... ördög? A Kísértet teljesen elzöldült harag­jában.- Ez a Pokoli Alkalmazottak Szak- szervezeti Szövetsége (PASSZ) ne­vében kikérem magamnak! - riká­csolta, - mi a Közalkalmazotti Tör­vény X/c. paragrafusa értelmében csakúgy Túlvilág! Alkalmazottnak számítunk, mint pl. az angyalok! Azonos a bérkategóriánk, a...- Elnézést, igazán nem akartam megbántani... - csillapítottam -, csak tudja a beidegződések...- Tudom, tudom! - bólintott mérge­sen. - Kész agyrém, miket horda­nak rólunk össze itt a Földön! Na és ahogy egyes festményeken ábrázol­nak minket...! Hát tehetünk mi ró­la, hogy ilyen a munkaruhánk? El­végre csak nem járhatunk jogging­ban vagy szmokingban kísérteni! Alig győzünk tiltakozni a „Kénköves Istennyilában”!- Miben!?- A PASSZ érdekvédelmi folyóirata a „Kénköves Istennyila”... Apropó! - hajolt közelebb bizalmasan - nem tudna nekem ATA folyékony súroló­szert szerezni?- Hát, momentán- Tudja, a múlt héten elhalálozott valami reklámszínész, és még oda­lent, elkárhozott lélek létére is egy­re azt ismételgeti, hogy: „Nagy­hatású tisztítás, sehol egy karcolás­nagyhatású tisztítás, sehol egy kar­colás.” Lucifer üzemvezető úr már tiszta idegbeteg tőle... Engem pedig szakmailag is kíváncsivá tett. Nem fogja elhinni: Ma, a XX. század vé­gén, mi még mindig homokkal sú­roljuk odalenn a kondérokat!- Nem létezik...- Sajnos, ez van! Nincs keret a fej­lesztésre... Na, lassan mennem kell!- állt fel a Kísértet nyújtózkodva -, 2 mindjárt virrad. Úgy látszik, ma éjjel potyára jöttem föl... pedig lát­ja... ha Ón ma szívszélhúdést kapott volna ijedtében, 30 százalékos pré­miumot utaltak volna át a folyó­számlámra.- Ó, ezek szerint megkárosítottam uraságodat...?- Nem tesz semmit! - legyintett nagylelkűen -, legalább elbeszélgeti tünk... Hát akkor... a mielőbbi vi­szontlátásra!- Viszont... - akartam mondani ru­tinszerűen, de elharaptam a szót. Tudniillik... ha jól belegondolok... nekem egyáltalán nem sürgős! * A történet kitalált, de ha valakinek esetleg mégis valós személyek, szer­vezetek stb. jutnak róla eszébe... az egyáltalán nem a véletlen műve. Megesett ufó-eset „Mi is ez? Különös légi furcsaság. Földiekkel játszó égi tünemény; mely lehet azonosíthatatlan és na­gyon is azonosítható. Ha egyik végletből nézzük különös fizikai vagy légköri jelenség, netán értelmes lények irányította csillag­közi lélekvesztő, ha a másikból ak­kor bizony nagy sebességű merőben új kialakítású high-tech termék, ami a katonák arzenálját gazdagít­ja­Azt mondom úfó..., de nézzük mondjuk mi történhet azzal aki még világéletében nem futott össze egy ufóval sem: „Ja, kis szemtelen zöld emberkék. Cikáznak a fejünk felett pimaszul, gabonaköröket raj- zolgatva mi meg csak nézünk, mint Jenő a moziban.” Hogy valaki látta őket vagy véletlenül beléjük futott, esetleg néhány órára egy kozmikus konzílium erejéig kikapcsolták a tu­datát, ugyan kérem, mese az egész. . Még hogy fényévekről ide... na ne. Egyáltalán honnan veszik a mer- szet hozzá, és mi dolguk lehet itt eb­ben a porfészekben? Elhinni...? Addig míg nincs egy ki­tömve, kiállítva, addig semmit. Repülő csészealj...? Ügyan feldob­nak egy keréktárcsát vagy egy gyü­mölcskosarat és azt mondják ahol repül m, és még fényképezik is. Kacsa az egész, még ilyet állítani, hogy még meg is vizsgálják az em­bert. Ha-ha. De sötét ez az út... Az előbb még égett a világítás az út­test mellett, és sehol egy autó. Ki az isten fényszórózik ilyen erő­sen éjszaka? Na végre, kikapcsolta. Köhög a motor. Nem értem, pedig színig tankoltam. Meg egyáltalán mi ez a furcsa mo­raj? Ez nem normális, olyan erős fényszórót használ, hogy majd meg­vakulok! Feriébe is! Leállt az au­tóm. Hát azok az alakok meg mit akarnak? Ide jönnek. De picik. Tör­péknek is adnak jogosítványt újab­ban? Hé fiuk, lerobbantatok? - kérdeni őket, lehúzva az ablakot, hunyorog­va. Egy kifejezéstelen fekete szem­pár néz velem farkasszemet hirte­len. Többen vannak. A többire nem emlékszem... Ez csak egy szituáció, ami megtörténhet valószínűleg bár­melyikünkkel. Figyelnek minket.” A misztikus elme Miskolc (ÉM) - A férfi magas, jóké­pű, úgy harminc lehet. Csak mond­ja, mondja a mágáét. „Csalnak a tévében. Én is játszot­tam, előre megbeszéltük a kérdése­ket, világos, hogy minden választ tudtam. Nyertem is, de a pénzből le akarták vonni a negyven százalé­kot. Persze nem hagytam, de a mú- sorvezetőnő csak ideadta. Mondtam neki, hogy most még elnézem neki, de ha tovább csal, feljelentem. Ne­kem több diplomám van, tanultam matematikát, zenét, technikát, meg egyéb tudományokat. Az ufó-kérdést szerintem úgy kelle­ne megoldani, hogy az egész Földön egyszerre kikapcsolni a villanyt, ha itt vannak az ufók, pár perc múlva jelentkeznének. Az én lakásomban ennek ellenére biztosan lenne áram. Hogy mitől? Ez bizony egy külön technikai trükk, nem ámlom el, elvégre mindenkinek vannak tit­kai. Szóval, a músorvezetőnő folyton ug­rál, kiabál, azt mondja, cserébe, ha nem árulom el, feleségül jön hoz­zám. Fel is hívtam éjjel 1 óra 43 peixkor a Nahlik Gábort, hogy fo­gadjon. Megígérte. Ezért most hala­dékot adok a nőnek. Éjjel 1 óra 44 percig. Mert legutóbb is üzent ne­kem a műsorban. Olyan szavak jöt­tek ki, ami biztos, hogy nekem szól­tak: TEVE, LEEJTVE, KEFE, NE, EPE, LÉ, ALAP. Meg egyébként is, hogy vegyek el egy ilyen nőt? A tévében a csalás egy külön galak­tikus program alapján folyik, ott biznisz-emberek vannak. A legu­tóbb is azzal fejeződött be egy rádió műsor, hogy ’bankó’. Hát ez bizony utalás volt. No meg hogy írja a ne­vét Lady Machbet. Lehetne akár Megdöf is, ahogy az a Shakespeare nevű fickó írta. Az a nő meg sötétít­se el magát. Csalnak a tévében, a játékoknál, üzlet mind. Az ufókkal való találkozást szerin­tem a Holdon kell lebonyolítani. Tu­lajdonképpen a harmadik típusú ta­lálkozás azért kapta ezt a nevet, mert azt jelenti, harmadik bolygón jön létre a kapcsolat. Platontól is azt olvastam, hogy az az erőszak igazi formája, ha az ember saját magát erőszakolja meg.” / • L

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents