Észak-Magyarország, 1994. március (50. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-26 / 72. szám

ÉM-interjú _____________________ A z országnak az válna hasznára, ha a következő kor­mány minél több jó képességű embert mozgósítana, s összefogná a demokratikus és nemzetileg elkötelezett erőket. II. oldal ÉM-riport Ózdon bontják a kohászat épületeit, alkalmanként lopják a gyárat. Van, aki a szomorít állapotok ellenére is hasznot tud húzni a gyárból, mások siratják munkahelyüket III. oldal Műhely A leletek megmentése önmagá­ban kevés, azok attól még holt információk lesznek. A leleteket meg kell szólaltatni, akkor nyeri el a mi munkánk az értelmét VII. oldal Tavaszi csillogás A hét embere jpffi/cyn” megúszó Feczkó János Mályi (ÉM) - Március 19., Jó­zsef nap. A Mályi és Nyéklád- háza között lévő úgynevezett Egészségügyi-tó környéke ki­halt. A nap ugyan erősen pró­bálkozik tavaszias hangulatot teremteni, a viharosan tomboló szél egyelőre verhetetlen. Hirte­len aztán megbolydul a part, egyre többen érkeznek, mind fá­zósan húzzák össze gallétjukat. Józsi bá’ nem jött még? - kér­dezgetik. Á, nem is fog, idén el­marad a József-napi pancsolás!- mosolyog valaki. Erre őt mo­solyogják meg a régi falubeliek. Nekik van igazuk: néhány perc­cel egy óra előtt begördül egy Lada, alacsony, de sportos kis­ember ugrik ki belőle. Néhány karhúzogatás, s már vetkőzik is. Ez valóban úszni akar? Hi­szen ha öt fokos van a víz, két hete még jég borította! 0 azon­ban vagy nem tudja mindezt, vagy fittyet hány rá: két másod­perc alatt nyakig merül a vízbe, és tempósan úszni kezd. Szedni kell a lábunkat, hogy hamarabb éljünk a túlpartra. Mosolyogva jön ki a vízből, még csak nem is libabőrös. Ez már igen! Ez telje­sítmény.-Józsi bátyám, nem fog megfáz­ni?- Ééén?! Dehogy fogok. Még éle­temben nem voltam náthás se. Pedig tízéves koromtól akármi­lyen hidegben rendszeresen úszkálok. Ilyentájt elkezdem és október végéig szinte minden nap megmártózom. Áprilistól meg, amikor már melegszik az idő, kétszer-háromszor lejövök, sőt, van, hogy éjszaka is beindu­lok.- Miért csinálja?- Semmi különös oka nincs, egyszerűen, mert szeretem. En­gem egyébként is a meleg ráz ki, azt sokkal kevésbé viselem. Hogy ez nem normális dolog? Lehet. De higgye el, nem bravú­roskodás, ha fáznék, nem men­nék bele. Nem vagyok bolond, ha 54 évig nem voltam megfáz­va, nem most fogom elkezdeni. A melegundoromnak egyébként az lehet az oka, hogy sokkal ala­csonyabb a testhőmérsékletem, mint másoknak. Képzelje, néha a hőmérő nem is mutat semmit.- Azért egyszer majdnem ráfá­zott...- Ó, az már régen volt. Mióta is ünnep október 23.? Na, ’89-ben, egy nappal előtte fogadtunk a kollégákkal, hogy átúszom-e a Mályi-tavat. Kicsit ugyan pityó- kás voltam, nagyon fújt a szél, hajnalban mínusz hét fokot mértek, de eleinte semmi gond nem volt. Aztán amikor már csak vagy tíz méter volt hátra, elvesztettem az eszméletemet. Fene tudja, valahogy mégis par­tot értem. Ott kékültem hat óra hosszát, mire rám találtak. Per­sze nem a cimborák, azok fog­ták a cókmókjukat és elmentek. Ne kérdezze, miért... Szerencsé­re pont arra járt egy orvos-há­zaspár. Elsősegély, mentő, irány a kórház, sürgés-forgás, de két nap múlva kutya bajom se volt. Az orvosok a csodámra jártak, nem akarták elhinni, hogy még csak tüdőgyulladást se kaptam. Hordtak mindenféle vizsgálatokra, azt hitték, hogy a gépeik romlottak el.- Mégse ment el a kedve a jég­fürdőtől? — Mér’ ment volna? Hisz’ meg se hűltem. Következő márciusban újra kezdtem. Szó mi szó, a csa­lád nem igazán örül úszószen­vedélyemnek, de másként én már élni se tudnék. Szegény fe­leségem a József napok előtt egy héttel képtelen aludni. Ha mégis elszundít, állandóan úszik álmában. Persze nem lan­gyos vízben... Amúgy jól megva­gyunk. Szép házunk van, egy lányunk és egy fiúnk, s ráadás­nak ott a két kedvenc, az uno­kák.- Ok sosem tartanak magával?- Legföljebb nyáron. Kora ta­vasszal ók még nagyon fáznak. Úgy látszik, nem rám ütöttek. Látja, most is ilyen könnyen, egy szál pólóba vagyok öltözve. Míg a szomszédok pufajkában ássák a kertet, én lassan már a boltba is félmeztelen megyek. Mert nehogy azt higgye, hogy a származásom miatt vagyok ilyen barna! Visszatérve az úszáshoz: most volt két fiatal srác, hetykélkedtek, hogy ez semmi, jönnek ók is, de ahogy bemártották a lábukat, rögtön fülig elfehéredtek, lemondtak a pancsiról. Pedig idén már jég sincs rajta. Tavaly volt.- Tudja, nem is csodálom, hogy Atom Antinak becézik.- Pedig nem vagyok már mai gyerek. Igaz, ha hébe-hóba leü­lök a fiatalok közé egy szkan- der-partyra, nem az az általá­nos, hogy ők győznek. Ne értsen félre, azért nem a falu bikájá­nak szeretnék látszani. Jól is nézne ki az a falu, ahol egy 54 éves, százötvenhat centis kis fa­zont rettegnének. No, meg amúgy se vagyok amolyan du­haj természet.-Pár hónapja korengedménnyel nyugdíjas lett. Nem hiányzik a munka, nem unatkozik?- Dehogy hiányzik. így legalább többet járhatok a tóra. Tavaszi fáradtság Brackó István Nincs kedvem levinni a szemetet, s a postaládából föl­hozni az újságot, és egyáltalán... Kedvetlen vagyok, vagy csak rossz napom van? Bámulok kifelé az ablakon, leve­let álmodok a csupasz faágakra, füvet a zöldjét vesztett parkba. Néhány kósza madár, pár sietős járókelő hin- táztatja tekintetem. Tavaszi fáradtság ez, vagy valami lappangó kor előszele, vagy öregkor jele? Tudja a fene. Veszek egy nagy slukkot ebből az agyonhasznált levegő­ből, becsukom az ablakot, s nekivágok. Valahonnan va­lahová... Bekaphatnék néhány stimuláló tablettát, tehet­nék néhány serkentő tornagyakorlatot, de csak tén fergek. Ha az ember erőt gyűjt, vállalkozni készül, akkor vagy erényeket, vagy kifogásokat keres. Önszuggeszció kérdé­se ez. Nemcsak a saját bőrön megtapasztalt kudarcból lehet tanulni, hanem más sikeréből is. Jobb híján bele­lapozok a nemrég zsákmányolt rekordok könyvébe. Az 1994-es Guinness igazán feldobhat. Micsoda teljesítményekre képes az ember? Mark Spitz nyolc aranyat úszott össze egy olimpián, s egy amerikai férfi kerek nyolc óra ala tt 8001 embert (remélem nőt) csó­kolt meg. A Nobel-díj legmagasabb összegét 1992-ben je­gyezték fel, s a 6,5 millió svéd korona 615 ezer angol fon­tot tesz ki. A bizonyíthatóan hazai munkásságáért kitün­tetett Szent-Györgyi Albert biztosan kevesebbet kapott, de üsse kő... Ám nincs az a zseni, aki felvelietné a ver­senyt egy bizonyos dr. Ronald Daniéval, aki egy kétna­pos, hipnoterápiás előadásért 3 080 000 dollárt kasszí­rozott. Istenem, micsoda órabér! Az idő okán két magyar autós is bekerült a leg-ek könyvébe. Egy hazai gyártású gépkocsit hajtottak, megállás nélkül, rekordidő alatt a győri próbapályán, Föld-átmérőnyi távolságot megtéve. Dagad a keblem, hogy szűkebb hazám is helyet kapott az emberöltő múlva is haszonnal forgatható almanach­ban, Egy 1646-os (!) évjáratú tokaji Imperiál éppen tíz évvel ezelőtt 1250 svájci frankért talált gazdára egy ár­verésen. Éppen akkor futotta a mindmá ig megdön tetlen 10.09 másodpercet száz méteren Kovács Attila, pont Mis­kolcon. A szép kivitelű, magyarított Guin ness-t egyébkén t Belgiumban nyomták és kötötték. Egy pillanatra felrém­lik bennem a világhírű hazai műhely, a Tevannal egye­sült Kner, de elhessegetem rosszkedvemet. Az első ma­gyar ABC-s könyv, Dévai Bíró Mátyás munkája német sajtó alól került ki, 1537-ben. A tényre legyek-e büszkébb, vagy a körülmények miatt keseregjek? A magyar gyerek betűvetést tanult, amikor máshol boszorkányt égettek, s a piperkőcnek számító francia férfi havonta egyszer mo­sott lábat, Hazánk és Anglia népessége csaknem egyfor­ma voltakkor, mi nem számítottunk szigetországnak, de határainkat három tenger mosta, A képzelet kalandozik, teret fis időt átugorva, minden sza­bályt áthágva. Most éppen az jut eszembe, hogy harma­dikos gyermekem a Himnuszt tanulja. Az első, énekes versszakot eddig is tudta, de most végig fújni kell... Nem is ez az érdekes. De a magyar himnusz, sok országéhoz hasonlóan Istennel kezdődik. S így kezdődött, ez volt fen fi­költ dalunk, imádságunk akkor is, amikor nem illett, nem lehetett vallásosnak lenni, amikor-a meg nem erő­sített hírek szerint - Rákosiéit újat akartak íratni Ko­dállyal, természetesen Isten nélkül, természetesen vidá­mat, pattogó üteműt, amire menetelni lehet... A már csukott könyvvel az ölemben merengek azon, hogy a tavaszi fáradtság gyötör, vagy valami ősi, örök, ma­gyar átok. Süt a Nap, megújulást ígér a természet, a lot­tón vagyont lehet nyerni, április közepétől nem kell fű- tésdíjat fizetni, közeledünk Európáh oz, az expo révén ven ­dégül láthatjuk a világot. Néha kétlem azt az állítást, hogy a magyar pesszim izmusra hajló nép. Hiszen a ku­darcok és sikerek, a. régen tépő balsors, a múltat és jöven­dőt megbűnhődtető sors erőt adott, éltetett, s segített túlélni tatárdúlást, törökvészt, német befolyást, orosz dik­tatúrát. S ha nem is felejtődött, de begyógyult minden önvágta seb. Tudom, tudjuk: hajlamosak vagyunk a szél­sőségekre. A szalmalángos nekiveselkedésre, apatópálos passzív rezisztenciára, Sírva vigadunk, de a nagy röhö­gések közepette a könnyünk csorog. A szomorú temetést borozó, zabáló tor követi, s ezeréves ösztönök mozdulnak ben nünk, ha a pohárért, vagy a szerszámért nyúlunk, ha simogatni készül, vagy ütésre lendül a kéz, ha hét szűk esztendő után sem vágjuk sarokba az imakönyvet, a mun­kakönyvét, a rekordok könyvét. JCjnnyi indulat után a tavaszi fáradtság újabb, de csen­desebb meditációra késztet. Vállalom alkalmi maródi- ságomat, nem szégyellem, hogy kopasz vagyok. Buzdíta­nám felemás hangulatú honfitársaimat arra, hogy ne szégyelljük szeplőinket. Hiszen ettől (is) vagyunk mások és megkülönböztethetőek. Ez a másság éltet, s tesz elfo­gadhatóvá bennünket ebben a sokszínű, de valamikép­pen egységesülő világban. A valóságos és képletes tava­szifáradtságot elmúl osztja a nyár, s elmúlathatja az ősz. Lehet, hogy nem kerülünk be a rekordok könyvébe... De a történelemkönyvekből nem maradunk ki. I

Next

/
Thumbnails
Contents