Észak-Magyarország, 1994. március (50. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-08 / 56. szám

14 ÉSZAK-MagyarorszÁg

Regélő

1994- Március 8., Kedd

Hajdú Imre

A magyar labdarúgás legemlékezetesebb esztendeje volt az 1954- es év. Ügyi? mondhatnám: a végletek éve. Összességében tele volt tündökléssel. A mérleg nyelvét egyértelműen a nagy sikerek súlya mozdítja el, ám volt egy kudarc is, s ezt máig nem tudjuk feledni. Annak az egyetlenegy mérkőzésnek az elvesztése úgy tűnik be nem gyógyuló seb marad.

Az 1954-es esztendő sportkrónikáját olvasva ország-világ előtt világosan ott áll: Anglia 7:1 -es leaá- zolása, a Brazília és Uruguay elleni egyaránt 4:2-es, világra szóló diadala. De sajnos ott van, ott áll a berni vb-döntő 3:2-es veresége is. Attól a nyugatnémet válogatottól elszenvedett kudarc, amelyet előzőleg a selejtezőben már-már edzőmeccs szintű macska-egér- harcban 8:3 arányban szó szerint leléptünk. A csúcsnál buktunk el, ezért a máig tartó keserűség. De ennek ellenére azok, akik a futballban jártasak, akkor és ma is elismerték, elismerik: az időtájt a magyar foci a világ élvonalának legelején tanyászott. Mit tanyázott? Tündökölt!

Akárcsak itt Észak-Magyaror- szágon akkortájt klubszinten az Ózdi Vasas! Úgyis mondhatnám, afféle hű tükre volt - no persze kicsiben - az Ózdi Vasas a magyar válogatottnak. Ez a csapat akkor az NB II. Keleti csoportjában sikert sikerre halmozott, szinte legyőzőre sem talált, miközben százat is meghaladta az ózdi labdarúgók által szerzett gólok száma. Fölényesen nyerték meg a bajnokságot, s az azt követő osztályozókon biztos favoritnak számítottak. S ekkor jött nekik is a hidegzuhany, a nem várt kudarc. A cél előtt a biztos favorit elbukott. Nem kerültek be az NB I-be. Mégis... akárcsak a magyar válogatott, amelyik a vb-döntőn elszenvedett veresége ellenére is a világ legjobb csapata maradt, ugyanúgy ez az Ózdi Vasas volt - nemcsak én állítom! - a kohászváros mindmáig legjobb, legnagyszerűbb együttese. Annak ellenére, hogy később többször is büszkélkedhetett NB I-es csapattal a város. Ezekben az években azonban már lényegesebb alacsonyabb ázsiója volt a magyar labdarúgásnak, így az ózdi NB I-es csapatoknak is.

*

Már 1952-ben ott álltak a siker kapujában. Az akkori Tomecskó ‘József edzette Vasas három fordulóval a bajnokság befejezése előtt három pont előnnyel biztosan vezetett, amikor bekövetkezett - méghozzá hazai pályán - egy váratlan vereség a Debreceni Honvédtől. A jól hajrázó Miskolci Honvéd az utolsó forduló előtt utolérte az Ózdot, sőt jobb gólarányával meg is előzte. Az utolsó fordulóban aztán már hiába győztek az ózdiak a Sajó- szentpéteri Bányász ellen. A Honvéd ugyancsak győzelemmel - megtartotta előnyét. Tulajdonképpen már ekkor együtt volt a későbbi 1954-es sikercsapat magja: Varga a kapus, Wieland, Hajner, Hamkó, Csurgó a mezőnyjátékosok. Hozzájuk jött később a Miskolci Honvédtől leszerelt gólzsák Ti- ba Sándor, a Csepelről Ózdra került sportot nagyon szerető gyárigazgató Somogyi Antal jóvoltából a csepeli Kóczián testvérek, a szomszédos Putnokról igazolt nagy tehetség, Taliga, s az Egri Fáklyától Nyári Tibor.

De az 1953-as bajnokság még nem volt az ózdiaké. Ezt ugyancsak borsodi csapat, a Diósgyőr nyerte meg, s ezzel feljutott az NB I-be.

Talán az volt a Diósgyőr mindmáig legjobb csapata (Károlyi - Dudás, Kakuszi, Szőcs - Reiter, Pesti - Nagy, Dobó, Szigeti, Gondos, Pocsai).

Ebben a bajnokságban Ózdnak a szerényebb, a harmadik hely jutott, 11 ponttal maradtak le az első helyzett Diósgyőri Vasastól. Ez az előző évhez képest - amikor az utolsó fordulóig bajA bajnokcsapat. Az álló sor balról jobbra: Bencsik Mihály e$!ző, Seres József, Kóczián János, Wieland Miklós, Hajner Imre, Kóczián Antal, Csepregi Árpád, Varga Ede, Matusz Árpád szakosztályvezető, Ujpál István intéző. Guggolnak: Taliga Ferenc, Csurgó Miklós, Tiba Sándor, Kuzsinszki Gyula, Nyári Tibor. Fotók, reprók: Fojtán László

nokesélyesek voltak — némiképp kudarcnak számított.

Nem csoda, hogy ezután az 1954-es bajnokságot amolyan „most aztán mindent bele” elszántsággal kezdték. Az erősítések is jelezték: semmit nem bíznak a'véletlenre. Szó szerint beindult az ózdi gőzhenger. íme az első hat mérkőzés eredménye: a Budapesti Postást 5:0-ra, a Budapesti Lokomotívot 4:0-ra, a Miskolci Építőket 3:0-ra, a Miskolci Honvédőt 9:l-re , a Nagy- bátonyt 3:0-ra, a Nyíregyházát 2:0-ra verték. Később sem nagyon változott a kép. Igaz egykét vereség be-becsúszott, de az Ózdi Vasas első helyezése — amelyet még az első fordulóban megszerzett - végig megmaradt. A 17. forduló után 15 győzelemmel és 2 vereséggel, 61:12- es gólaránnyal vezetek. A 25 forduló után 22 győzelmet, 3 vereséget és 91:18-as gólarányt könyvelhettek el.

S a bajnokság legvégén a Keleti csoport _ eredménylistáján ez állt: 1. Ózdi Vasas 30 mérkőzésből 25 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 103-23-as gólarány, 51 pont. Tizenhárom ponttal előzték meg a második helyezett Nyíregyházát.

Az Ózdi Vasas játékosainak egész évi egyéni teljesítményét így jellemezte az akkori ózdi, üzemi újság.

„Elsősorban tehetséges és többszörös válogatott ícözépcsatá- runk, Tiba ragyogó góllövő technikáját kell kiemelni. Egymaga 52 gólt rúgott... Az igen technikás és jól képzett Csurgó a csatársor játékának nem egyszer építő mestere és irányítója volt.

Több ízben kiérdemelte a mezőny legjobbja címet.

Nyári nagyszerű cselezőképességével, kemény, célszerű játényújtotta a csapatban a legjobb átlagteljesítményt. Szinte kivétel nélkül jól játszott. Öccse, Kóczián II. ugyancsak a legjobHffiBCTaagBaaaasi a as .. ■^w.-iűaKaaa: ABaMaaMaiM—HMi

Már 1952-ben megvolt az esély, ám a fotónkon látható Debreceni Honvéd elleni hazai mérkőzésen váratlan vereséget szenvedtek

kával, Taliga feltűnően jó labdakezeléssel jellemezhető. Jó technikáján keresztül többszöri ifjúsági válogatott lett. (Az ugyancsak ózdi Vékonnyal tagja volt a nyugat-németországi FIFA tornán 5. helyezést elért magyar ifi válogatottnak - szerk. megj.)^ Ruzsinszki, áld az egyszerű megoldásokat választva, hatalmas erejű lövéseivel a gólszerzésben tűnt ki. Petrik, aki már hullámzó teljesítményt nyújtott, de elfutásaival és jól ütemezett beadásaival számos gólhelyzetet teremtett. Rubint fiatalos lendületével és nagy gyorsaságával igen gyakran törte át az ellenfél védelmét... Kóczián I.

bak közé sorolható... fedezet létére nem egy szép gólt lőtt. Hamkó minden poszton egyformán használható volt... Hajner kivétel nélkül megjátszotta jó formáját és ő volt az a játékos, akinél formaingadozást nem láthattunk. Varga kapuját igen megbízhatóan védte, ha kellett, ragaszkodott az alapvonalhoz, ha kellett, kifutásokkal mentett... Wieland fejjátéka minden esetben kiemelkedett a mezőnyben és leadásai pontosak voltak.”

Az Ózdi Vasas góllövő listája a következőképpen alakult: Tiba 52, Nyári II. 13, Ruzsinszki 12, Csurgó 10, Hamkó 3, Rubint,

Amikor még a labdarúgóknak is fel kellett vonulni. Május 1. 1953-ban Ózdon

Kóczián II., Taliga 2-2, Csepregi 1 (5 góllal az ellenfél játékosai járultak hozzá az ózdi sikerhez, ugyanis ennyi öngólt szereztek). Felfokozott várakozás előzte meg a bajnokságot követő osztá- lyozót, ahol az NB II. négy bajnoka mérte össze erejét az NB I- be jutás két helyéért.

A Népsport 1954. december 3-i számában azt írja az ózdi csapatról: ,Az ózdiak megbízható védelme előtt az NB II leggólké- pesebb csatárosa áll... A csapat legnagyobb erénye az összeszokottság, s az, hogy tagjai között néhány volt NB I-es játékos is helyet foglal, akiknek a tapasztalata jól szokott érvényesülni a mérkőzéseken. Az ózdiak bíznak csapatukban, vasárnap különvonat szállítja a szurkolók százait a mérkőzésre”. Valóban nagyon várták az ózdiak a Bp. Vörös Meteor elleni első osztályozó mérkőzést.

A csapat a mérkőzés előtt egy hétre Budapestre költözött edzőtáborba. Ide érkeztek a buzdító táviratok a megye minden részéből. íme egy-két érdekes távirat:

„Legyetek példaképeink, mert az úttörők országos labdarúgó bajnokságából mi isi győztesen kerültünk ki. Ózdi általános iskola úttörői.

Műszakot tartunk vasárnap, ti is szívvel küzdjetek. Nagyolvasztómű dolgozói.

Gondoljatok arra, hogy győzelmetekkel nemcsak Ózdnak, hanem Borsod megyének is dicsőséget szereztek. Vasas szívvel harcoltok, biztos a győzelem. Mint régi ózdi munkás kívánom sikereteket és szeretnék büszke lenni rátok. Pap Gazsi Imre MTSB elnök.”

Szóval felfokozott várakozás előzte meg az osztályozó mérkőzéseit, ami párosult a rég óhajtott siker követelésével.

Pedig egy-két aggasztó jel már jelentkezett a mérkőzéseket megelőzően. Erről minap, Ujpál Istvánnal, a csapat akkori intézőjével beszélgettünk, aki rengeteg korabeli dokumentummal segítette munkámat. -Védelmünk legkiemelkedőbb tudású játékosa, a középhátvéd Kóczián I. Antal a bajnokságban súlyosan megsérült, így az osztályozó mérkőzéseken nem igen számíthattunk rá. Az egyik legfontosabb kulcsember kiesése szerkezetileg megbontotta a csapatot. Öccsét, az addig fedezetet játszott Kóczián II. Jánost kellett centerfalban játszatni, aki érthetően nem tudta pótolni bátyját. A másik gond, ami közvetlenül a csapatot érinti, hogy Bencsik Mihály az akkori edzőnk nem volt egy nagy képességű tréner. A sors fintora, hogy ennek ellenére vele bajnokságot nyertünk, míg a nála sokkal jobb edzői kvalitásokkal rendelkező Tomecskóval nem.

S hát erre az időszakra esett az úgynevezett „stadion per” is. A gyárigazgatónk, a központi bizottsági tag Somogyi Antal nagyon szerette a sportot, támogatta is, ahol csak tudta. Ő hozta hozzánk Csepelről a Kóczián fivéreket, szóval titkárán, Ma- ■ túsz Árpádon keresztül (utóbbi a csapat szakosztályvezetője volt) mindent megtett a Vasas sikeréért. Ez a Somogyi valami miatt összerúgta a port a miniszterével. Az nem tudta kinyírni, mert Somogyi KB tag volt, de elkezdődtek különböző vizsgálódások itt Ózdon. Akkor épült a stadionunk. Valószínű, hogy olyan pénzeket is fordítottak az építésre - máshonnan elvéve -, ami talán nem volt egészen szabályos. Több ember ellen folyt eljárás, többeket letartóztattak. Ennek híre, hatása kedvezőtlenül befolyásolta a csapat körüli légkört. Jellemző, hogy a per miatt, a csapatot csupán az edző és én, az intéző kísértük el az edzőtáborba és az osztályozó mérkőzéseire.

S még valamit... Beszélték azt is, hogy bunda történt a Vörös Meteor elleni mérkőzésen. Én ezt se bizonyítani, se cáfolni nem tudom. Tény, sok pesti játszott a csapatunkban, a kapus

Varga Ede, a Kóczián fivérek, sőt Csurgó testvére, aki korábban nálunk volt, akkor éppen az ellenfelet erősítette.

A tény mindenesetre az, hogy 1954. december 5-én Budapesten az Üllői úton 28 ezer ember előtt az Ózdi Vasas óriási védelmi és kapushiba miatt 1:0-as vereséget szenvedett a négy bajnok „leggyengébbikétől” a Budapesti Vörös Meteortól.

A második osztályozó mérkőzést egy héttel később, december 12-én Szegeden vívták a Kőbányai Dózsával. Itt még lett volna esély, hisz’ ha győznek, továbbra is nyit a küzdelem. Sajnos a várt győzelem helyett ezúttal is vereség következett. Varga nagyon bizonytalanul védett, két gólban alaposan benne volt. A kőbányaiak 3:l-re nyertek, az ózdiak becsületgólját Tiba szerezte tizenegyesből.

Az utolsó mérkőzésre Egerben került sor, a Légierő ellen. Ebben a csapatban focizott a későbbi sokszoros válogatott Sípos Feri, a taijáni Jancsik (középhátvéd), illetve a tatabányai Dombai (középcsatár). Az Ózdnak már mindegy volt az eredmény, nem úgy a Légierőnek. Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés. 3:0-ra vezetett az ellenfél, s ez is maradt a végeredmény.

A mérkőzés érdekessége volt, hogy ezen a meccsen játszotta az ózdiaknál első bajnoki mérkőzését Sztáni István, a későbbi nagy magyar ifi válogatott csatára, aki 1956 után külföldön maradt, s a Standard Liege és az Eintracht Frankfurt jeles csatára lett.

Akkor intéző, most mindenre emlékező krónikás: Ujpál István- Pista bácsi, mit tudsz az egykorijobb sorsra érdemes csapat tagjairól? Mi lett velük? - kérdeztem minap az Ózdi Kohásznál ma is aktívan tevékenykedő Ujpál Istvánt.- Bencsik Mihály, az edző meghalt. Ugyancsak meghalt Fi- szelberger László az elnök, Matusz Árpád szakosztályvezető, Kóczián II. János, Rubint Zoltán, Hamkó László, Varga Ede. Rózsavölgyi István, aki később tekézett is, Ózdon él, Hajner Imre Bécsben, Wielland Mihály Soroksáron, Csurgó Miklós Kanadában. Kóczián I. Antal Csepelen, Taliga Ferenc Salgótarjánban, Tiba Sanyi Miskolcon, Petrik Ferenc Hódmezővásárhelyen, Nyári Tibor Szegeden, Seres József az NSZK-ban. Csepregi Árpád is külföldön él. Ruzsinszki Gyuláról nem tudok semmit.- Pista bácsi, Ózdnak a ’60-as évekre végre lett NB I-es labdarúgó csapata. Kiváló játékosok alkották. Emlékszem Borbás II.-re, Zalaira, Gyárfásra, Szkla- dánra. Sőt később is voít itt jó csapat, igaz sok idegenlégióssal, gondolok Csernaira, Vidátsra, Halápira, Lungra. Valamennyi csapat tudását, játékerejét összevetve, melyik volt véleményed szerint a legjobb ózdi tizenegy?- Egyértelműen az 1954-es csapat. Csak azokat az osztályozó mérkőzéseket tudnám feledni!

Régi idők focija: az Ózdi Vasas