Észak-Magyarország, 1994. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-23 / 45. szám
8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1994. Február 23«, Szerda---------APROPÓ--------H umorát Bánhegyi Gábor Mielőtt még bárki is azzal vádolna, ilyen szó, hogy humorál nincs is, meg kell nyugtatni a kétkedőket, igenis van. Egyrészt azért, mert leírtam, másrészt meg azért, mert Sándor György nevezte ki önmagát annak idején humoralistának, tehát az a műfaj, amit ő képvisel, az maga a legtisztább humorál. Ha már Sándor György szóba került (mert szóba hoztam, Id. Hofi Géza), illő egy kicsinykét elidőzni a televízió képernyőjén újabban elég gyakran felbukkanó férfiúnál, aki Karinthy szállóigéjét kissé átalakítva valószínűleg kitűzte zászlajára a „Humorban nem ismerek kíméletet!” című jelmondatot. Sándor Györgyöt nem köny- nyű hallgatni. Annak, aki nemcsak a szóvicceire kíváncsi. A humoralista időnként nem is titkolja, hogy az ő tükre nem görbe, az ő foncsorán nincsenek folytonossági hiányok, a nagyérdemű kénytelen szembesülni önmagával, és innentől kezdve már csak rajta áll, rájön-e arra, kin is nevet valójában. Szilveszteri műsorában kiállított egy iciri-piciri kislányt a színpad közepére, és nemes egyszerűséggel magára hagyta. A csöppségá váratlan helyzettől teljesen meg- némult, nem értette, hogy mi is történik körülötte. Szelíd mosollyal tűrte a közönség egyre harsogóbb hahotázását, akik a kibi- cek megkönnyebbültségével egyre jobban - nincs rá jobb szó - röhögtek, hogy micsoda jópofa figura ez a Sándor György. A nagy vidámság tetőpontján az „inkvizí- tor” odament a kislányhoz, elnézést kért, és kijelentette, tisztában van azzal, de legalábbis reméli, ezért a durva kínzásért őt most a nézőtéren - minimum - gyűlölik. A bocsánatkérést dörgő tapsvihar és nagy- nagy nevetés követte. Lehet, csak én láttam rosszul, a humoralista innentől kezdve jóval kedvetlenebbül folytatta a műsort. Vizuális együttlét Miskolc (ÉM) - Vizuális együttlét címmel művészeti foglalkozás indul március 1-től óvodás és kisiskolás gyerekeknek. Jelentkezni és bővebb felvilágosítást kérni a Családsegítő Szolgálat Hajós u. 1. szám alatti csoportjánál vagy a 360-951-es telefonszámon lehet.-----------TÉKA----------T űztövisek Vass Tibor Izsófalva (ÉM) - Ötven számozott példányban, az izsófalvi művelődési ház gondozásában jelent meg Kovács Kitti: Tűztövisek című kötete. A kis példányszám, s a kiadó intézmény is jelzi, hogy kedves gesztusról, „házi dolgozatról” van szó, s a Tűztövisek nem szaporítja az Országos Széchenyi Könyvtár kötelespéldányait. (Mégha sokkal inkább odavalóbb, mint annyi más...) Már a cím sem mindennapi, ez az érdekes szó- összetétel jól jellemzi a kötetet, sejteti, mélyérzésű, lírai alkat a tizenhat éves, harmadikos gimnazista izsófalvi lány. A küllemében (meglepően) tetszetős kiadvány illusztrációit az ugyancsak izsófalvi Fazekas István készítette. Tűztövisek: mintha a tűzből kapkodná ezeket a sorokat: „múltunkra csak elárvult cigaretta- csikkek emlékeznek”, vagy „körbevesz lomház a tehetetlenség vaskoriálja”. Aztán hamar megégeti a kezét, el is dobja gyorsan a parazsat: „mázsás kockacukor robban bele a tejsze- rűen sűrű kávéba”. Kovács Kitti néhány írását azonban megirigyelhetnék versíró kortársai, akik a szerelmes verset csak szépen rímelő formában és sűrű cukker tartalommal tudják elképzelni, aminek olvasata közben menten el kell olvadni a gyönyörűségtől. Kovács Kittinél a versírás érezhetően több, mint múló életkori sajátosság, ezt ilyen sorokkal bizonyítja: „mikor hajnalonként rám nevet az ócska pulóveredbe szőtt remény”, aztán a révetegen motyorászó légycsapó, a sikító paradicsomhéj, a megreccsenő szalvéta, mind-mind egy kis költészet. Ami szintén életkori sajátosság, de reméljük múlandó: fegyelmezetlenül törekszik az idillre: „te hárfán zengő, gyémánt sugárnyaláb vagy”. Ez az az állapot, mikor az ember valami nagyon gyönyörűt akar írni, de a tűzhöz túl közel van - aminek, lásd később, csak a füstje volt nagy: „újabb jégcsapok nőnek a mennyezeten”. Kovács Kitti érdeklődő irodalombarátként vett részt a Fiatal írók I. Országos Fesztiválján, 1992-ben. Első versét ott írta. Lám-lám, megérte. S reméljük, meg is érti, hogy a tehetség nem kamaszkori játék. Kellő szorgalmában és újabb tűztöviseiben bízom. Hamlet és a színész magánya Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - Mi lenne, ha nem könyvtárnyi elemzést írtak volna már Shakespeare-ról?! Ha nem elemzők százai próbálták volna kikutatni Hamlet titkát?! Ha nem úgy idéznénk a dráma sorait, mintha már saját mondataink lennének?! Mi lenne, ha úgy tudnánk bemenni a Miskolci Nemzeti Színház Hamlet-bemutatójára, mintha most találkoznánk először a dán királyfival?! A kérdésfelvetés persze értelmetlen, mert nem lehet megszabadulni az elvárásoktól, közhelyektől, a tananyagként bemagolt vizsgatételektől, a korábbi előadások élményétől, egyszóval mindattól, amit magunkkal viszünk a színházba. Ennek ellenére próbáljunk meg eljátszani a gondolattal: mi lenne, ha tiszta lappal kezdhetnénk. A miskolci előadás vendégrendezője, Nagy Viktor is valahogy így közelíthetett a drámához. Persze ez is csak feltételezés. Mindenestre olyan előadás részesei lehettünk, ahol arra késztettek: gondoljuk újra, értelmezzük a magunk számára mindazt, amit évszázadokkal ezelőtt gondolt a világról, az emberről, a hatalomról, a bűnről, az élet értelméről, tehát helytől és időtől független kérdésekről egy ember, akit történetesen William Shakespeare- nek hívtak. Ez a rendezés úgy hozta közel a mához az eredeti darabot, hogy semmit nem tett azért, hogy mai legyen. Létezik ugyan újabb fordítás is, de a klasszikusnak számító Arany Já- nos-i szöveget hallhattuk. A napjainknak szóló aktualizálások is elmaradtak, nem erősítettek rá azokra a mondatokra, amelyek napi „üzenetek” lehettek volna. A jelmez- tervező, Benedek Mari (m.v.) nem öltöztette az utolsó divat szerinti ruhákba a szereplőket, de azt sem tudnánk megmondani, hogy pontosan mikor ölthettek magukra ilyen vagy ehhez hasonló ruhákat az emberek. Ugyanígy a díszlet sem utalt egyébre, mint önmagára.. Várfok volt, oszlop, csigalépcső... És mindjárt tegyük is hozzá, hogy nyomasztóan hatalmas, rideg környezetet teremtett Ferenczfy-Kovács Attila (m. v.) díszlettervező. Itt jelenik meg a halott király szelleme, ez a trónterem, a királynő szobája, Polo- nius háza, ez szolgál hátterül a temetőkertnek, itt párbajozik Hamlet és Laertes... De ha nem ismernénk az eredeti drámát, attól tartok, hogy bizonyos részleteket néni is nagyon érthettünk volna. Természetesen nem játszhatták el egyvégtében a darabot, hiszen az öt felvonás kb. hat órát venne igénybe. Viszont a szükséges rövidítések ellenére is voltak olyan jelenetek, amikor csak a közönség előzetes ismerete segítette tovább az előadást. Gondolok itt például Claudius és Laertes megbeszélésére, majd a párbajra. A mai fülnek kissé szokatlan nyelvezet, és a talán túlságosan is visszafogott beszédmód miatt nem nagyon derült ki, hogy mérgezett lesz a tőr hegye, és a pohárba mérget öntenek, ráadásul nem nagyon látszik Hamleten a gyilkos vágás sem. Mindenki meghalt, mert tudtuk: meg kell halniuk. Más esetekben meg éppen az zavart, hogy ismertük a történetet, így meglehetősen furcsán hatott a testvérpár, Ophelia és Laertes búcsúja. Ébben a rendezésben nem a féltő, gondoskodó fivér köszönt el Ophelia (Orosz Anna) és Hamlet (Szervét Tibor) Fotó: Dobos Klára kishúgától, hanem játszópajtások incselkedtek egymással, mégpedig olyanok, akik - hogy finoman fogalmazzak - mindent tudnak a papás- mamásról. A jó tanácsok helyéit itt inkább Erosz szava hallatszott. Ugyancsak meglepő volt a király és a királyné kapcsolata. Még ha oly5 parázna is a király, még oly’ „vérnősző barom” is, akkor sem indokolt, hogy miközben alattvalójával beszél, a feleségén hentereg. Egyébként ez az erotikus túlfűtöttség megjelenik Ophelia és Hamlet viszonyában is, igaz Hamlet csak „őrültként” engedi magának a nagyon is egyértelmű utalásokat. Ha nem hallottuk volna már oljf sokszor, hogy „kizökkent az idő...”, ha nem láttuk volna százszor a kezében koponyával, fennhangon „Iennivagynemlennit”-szavaló Hamletet, most talán nem csodálkoznánk Szervét Tibor színészi játékán. Igen, meglepő, hogy milyen egyszerűen, milyen természetesen törnek fel belőle, mint sajátjai a shakespeare-i sorok. A nagy monológokat minden hamis pátosztól és retorikától mentesen — a töprengő hőshöz illően — ülve mondja el. Pontosan úgy játszik, ahogy a szerző is megkövetelte, és amint Hamlet tanítja a darabbeli színészeket: „...menj saját ép érzésed vezérlete után. Illeszd a cselekményt a szóhoz, a szót a cselekményhez, különösen figyelve arra, hogy a természet szerénységét által ne hágd: mert minden olyas túlzott dolog távol esik a színjáték céljától, melynek föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát...” A miskolci Hamlet ilyen. Szervét Tibor azonosulni képes mindazzal, amit mond és amit cselekszik. Minden apró mozdulata, gesztusa pontosan követi, megerősíti a lelkében végbemenő változásokat. Erre hatalmas lehetőségeket kínál ez a szerep, hiszen az -egész előadás folyamatos „alakoskodás”. Ellenfelei előtt zavarodottságot színlel, ennek ellenére őrültsége nem pusztán álarc, melyben elmenekülhet a világ elől, hanem a tudatos terv része. Szervét előadásában az „őrült beszéd rendszere” is követhető, s azáltal, hogy megéli szerepét, a „világos” monológok még világosabbak, mind- annyiunk számára hihetők, érthetők és értelmezhetők lesznek. Ez a Hamlet nem egy évszázados szobor másolata, hanem élő ember. Olyan személyiség, aki itt és most, Dániában vagy Angliában, Shakespeare korában vagy esetleg két-három- száz év múlva, bárhol és bármikor eljut azokig a kérdésekig, melyekkel mindannyian szembe találhatjuk magunkat. Shakespeare nemcsak felvetette ezeket a kérdéseket, de a párhuzamos élethelyzetekkel különböző válaszlehetőségeket is ad. Mert nemcsak Hamlet atyját ölték meg, hanem Fortinbras és Laertes sorsa is hasonló, viszont mindhárman másképpen reagálnak erre. Laertes (Horváth Lajos Ottó m.v.) minden különösebb töprengés, erkölcsi aggály nélkül azonnal vállalkozik a bosszúfeladat végrehajtására. Fortinbras (Szerémy Zoltán m. v.) ugyancsak teljesíti fiúi kötelességét, igaz ő már kevésbé indulatosan, inkább megfontolt hadvezérként harcol igazáért. Ugyanígy Hamlet színlelt zavarodottsága mellett ott van Ophelia valódi őrültsége, és Hamlet öngyilkosgondolatával párhuzamban Ophelia tette. Orosz Anna Opheliája valóban olyan szép, akiről elhisszük: megőrülhetnek érte, és olyan érzékeny, hogy maga is megőrülhet. A „nagy kérdésekre” adott válaszlehetőségek egyik különleges példája az előadás egyik emlékezetes jelenete, a temetői találkozás. Varga Gyula sírásója a világot a „gödörből” néző ember groteszk humorával hagyja ránk bölcsességeit. De a hatalomhoz való viszonyra is számtalan példát mutat fel a szerző. Itt van például a két egykori barát, a szivacstermészetű Rosen- crantz (Somló István) és Guildens- tem (Benedek Gyula). Hasonló jellem, bár lényegesen karakteresebb Szegedi Dezső Poloniusa, ó lehetne a nagy túlélő, a példás alattvaló, aki parancsot teljesít, de hát láthatjuk: ez sem veszélytelen. Megmarad viszont hű barátnak Horatio, és partnernek az őt megtestesítő színész, Quintus Konrád. A miskolci előadásban inkább ezek a párhuzamok tűnnek kidolgozot- tabbaknak. Nincs valódi „ellenfele” Hamletnek. Földi László Claudiusa oljf romlottnak látszik, hogy már a trónon is vesztes. Horváth Zsuzsa Gertrudisának újra feslő nőiessége mellett eltörpül az anyai gyötrelem. Nem érezhető a fiáért való aggódás. Olyan mintha kétség sem férne Hamlet lesújtó ítéletéhez: „Gyarlóság, asszony a neved!” A Louvre „ifjúkori bűne” Párizs (MTI) - A párizsi Louvre ugyan a világ legtekintélyesebb múzeumai közé tartozik, de még így sem dicsekedhet teljesen makulátlan múlttal. A Louvre legnagyobb „ifjúkori bűne” most az ugyancsak párizsi d’Orsay Múzeumban látható, annak a kiállításnak a keretében, amely a francia múzeumok történetét hivatott bemutatni. Mi is valójában ez az „ifjúkori bűn”? Nem egyéb mint egy gazdagon aranyozott tiara, amely állítólag a Krisztus előtti III. században készült egy görög-szkíta műhelyben, a valóságban azonban egy zseniális hamisító alkotása a múlt század végéről. A Homérosz Iliászának egyes jeleneteit pazar ábrázolásban feltüntető tiara a hivatalos felirat szerint a legyőzhetetlen, nagy Szaita- famosz koronája volt. Ő valóban létezett, nem létezett ellenben a Krisztus előtti III. században élt uralkodó tiarája, sem az a sírhalom, amelyben állítólag megtalálták. A valóságban az állítólagos tiarát az igencsak szerény, de tehetséges ékszerész, az odesszai Israel Ruso- movszkij készítette. Ügyesen kihasználta azt a konjunktúrát, amely a múlt század végén Dél- Oroszország régiségkereskedelmében szkíta eredetű leletek iránt kialakult. Abban az időben nem ment ritkaság számba, hogy valóban eredeti leleteket „megszépítettek”, mert túlságosan egyszerűnek találták őket. Két odesszai régiségkereskedő, akik nagy súlyt helyeztek arra, hogy jó hírnevük legyen az Odessza környéki szakértők körében, az általuk Rusomovszkijnál megrendelt tiarát elővigyázatosságból gyorsan eladták külföldön. Ettől kezdve valóban kalandos utat tett meg a hamisítvány, amíg 1896 márciusában a Louvre rekordösszegért, 200 ezer frankért meg nem vásárolta. Néhány hónappal később azonban bekövetkezett a kiábrándulás: elsőnek az odesszai múzeum kon- zervátora fejezte ki kétségét a tiara eredetiségét illetően, majd hivatalosan is megállapítást nyert, hogy a pazar relikvián egyedül a bronzból készült angyalok eredetiek. Az azóta is a francia régészet legnagyobb fiaskójaként nyilvántartott tiara kalandos történetéhez tartozik még, hogy 1903-ban egy ismert hamisító magának akarta tulajdonítani a tiara elkészítését és Ruso- movszkij külön azért utazott Párizsba, hogy bebizonyítsa „szerzőségét”. Iskolai bemutató Miskolc (ÉM) - Bemutató foglalkozásokra vájják a Bársony János Utcai Általános Iskolába február 28- án, hétfőn délután 5 órakor azokat a szülőket, akiknek leendő első osztályos gyermeke az angol, a német nyelv, a néptánc, az úszás és a természetes életmód iránt érdeklődik. Részletes felvilágosítással a 355- 417-es számon szolgál az iskola. Tankönyvíróknak Budapest (MTI) - A Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázatot hirdet a kiadók részére közismereti tankönyvek készítésére. Az „Emberi Erőforrások Fejlesztése című Ifjúsági Szakképzési” világbanki alprojekt keretében kialakított kerettantervek alapján kidolgozott pályázat anyanyelv, irodalom, fizika, kémia, földrajz és biológia tantárgyak tankönyveinek elkészítésére terjed ki. A tankönyvek a középiskolák I—II. osztályos diákjainak szólnak, kívánatos, hogy bármely középiskolában használhatók legyenek. A pályázóknak a tankönyv tervezetét és a kijelölt mintafejezetet kell elkészíteiúük. A részletes útmutatót a Művelődési és Közoktatási Minisztériumban (III. emelet 309. szoba) lehet átvenni. A pályázat beadásának határideje: 1994. április 15. Eredményhirdetés: 1994. jiinius 15. Az értékelést a Világbanki Közismereti Tankönyvbizottság végzi. A pályázat győzteseivel a Művelődési és Közoktatási Minisztérium szerződést köt. A pályázat elnyerése nem jelenti automatikusan a tankönyvvé nyilvámtást is. Erről az Országos Köznevelési Tanács javaslata alapján a miniszter dönt. Távoktatás Budapest (MTI) - Vendégvárók elnevezéssel indít folyamatos távoktatási programot március 1-jétől a Tudományos Ismeretteijesztő Társulat, a Magyar Televízió és a Közép-magyarországi Regionális Távoktatási Központ. A távoktatási kurzusokon résztvevők megtanulhatják, hogyan tudnak helyi összefogással színvonalas üdülési lehetőséget nyújtani mind a hazai, mind a külföldi vendégek számára. A képzés kezdeményezői hangsúlyozták, hogy a nyugat-európai tapasztalatokat hasznosítva hazánkban is reális lehetőség van a falusi turizmus kiszélesítésére. Mindazok, akik vállalkoznak a tananyag elsajátítására, különféle idegenforgalmi, reklám-, egészségügyi, továbbá marketing- és piaci ismereteket szerezhetnek. A tanfolyam tulajdonképpen azokra az írásos jegyzetekre épül, amelyeket a Vendéglátóipari Főiskola oktatói dolgoztak ki. Ehhez a televízió készítette az oktatófilmeket, a TIT pedig vállalja megyei központjaiban a konzultációs lehetőség biztosítását. Kulturális olimpia Athén (UPI) - Hathatós anyagi segítséggel bár, de 1996-ban a görög főváros, Athén is olimpiai események színhelye lesz. Az Onassis-ala- pítvány tekintélyes összeget ajánlott fel arra a célra, hogy Athénban rendezzék meg az 1996-os kulturális olimpiát. Ez annyit tesz, hogy a görög fővárosban a versenyzők színházi, zenei, tánc- és egyéb művészeti ágakban küzdenek majd meg a különleges ötkarikás elsőségért. A görögök valóságos sértésnek vették, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem nekik, hanem Atlantának ítélte a centenáriumi nyári olimpia rendezési jogát. A jelek szerint nemes bosszúval, az 1996-os kulturális olimpiával válaszolnak a mellőzésre. Varga—Vikidál Miskolc (ÉM) - Egy hónappal ezelőtt a miskolci Rónai Sándor Művelődési Központban Vikidál Gyula betegsége miatt elmaradt a Varga Miklóssal közösen tervezett koncert. A hangverseny szervezői ezúton is örömmel közlik, hogy a nép- szén! énekes meggyógyult, így a koncertet az eredetileg tervezett helyszínen február 27-én, vasárnap este hat órakor megtartják. Az előzetesen megvásárolt és időközben vissza nem váltott belépőjegyek természetesen erre az alkalomra is érvényesek.
