Észak-Magyarország, 1994. február (50. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-18 / 41. szám

2 ÉSZAK>Magyarország Országban-Világban 1994» Február 18»« Péntek Százhatvan településen van falugondnok Budapest (ISB) - A szociális intézményrend­szer fejlesztésére, kibővítésére tett kormány­zati erőfeszítések eredményeként az utóbbi években a szociális háló lényegesen szoro­sabbra fonódott. Igaz, a korábbiaknál jóval erősebb teher éri - fejtette ki véleményét Lak- ner Zoltán Népjóléti Minisztériumi helyettes államtitkár azon a tegnapi sajtótájékoztatón, amelyen a tárca eddig elért eredményeiről, és terveiről számolt be. Jelentéséhez ugyanak­kor hozzátette, hogy a sok helyen máris ta­pasztalható kedvező tendencia nem csupán az állam aktívabb tevékenységének, de az egyhá­zi, civil, és más humánszervezeteknek is kö­szönhető. Az adatok szerint a népjóléti tárca eddig évenként 320-400 millió forintot fordí­tott a szociális intézményrendszer fejlesztésé­re. Az idén, az előző években megkezdett prog­ram folytatásaként a szociális alapellátást és a kríziskezelést végző intézmények kiépítésé­re, bővítésére 312 millió forintot szán. E mel­lett a Munkaügyi Minisztériummal közösen további 400 milliós pályázatot írtak ki. E prog­ram elsősorban a kistelepüléseken támogatja olyan közhasznú munkahelyek megteremté­sét, ahol munkanélkülieket foglalkoztathat­nának. Szintén ebből a pénzből nyílik lehető­ség arra, hogy a megváltozott munkaképessé­gűek számára foglalkoztatók létesüljenek. A szociális intézményrendszer hálózatának fejlesztésére kiírt 312 millió forintos pályázat az önkormányzatoknak és a szociális közfela­datot ellátó nem állami szervezeteknek kíván segítséget adni ahhoz, hogy a szükségletek­nek megfelelően kiépüljenek, és bővüljenek a személyes gondoskodás körébe tartozó szociá­lis intézmények. Ide tartozóknak tekinti a pá­lyázati kiírás például az étkeztetést, a házi se­gítségnyújtást, a családsegítést, de az utóbbi évek eredményeként kiépült úgynevezett krí­ziskezelő intézmények egész rendszerét is. A hajléktalanok tömeges megjelenésével párhu­zamosan ugyanis ki kellett építeni az ilyen sorsra jutott embereken segítő éjjeli menedék­helyeket, átmeneti szállásokat, nappali mele­gedőket. Pályázattal ezek továbbfejlesztésé­hez, szolgáltatásainak bővítéséhez igényelhe­tő támogatás. Az előbb felsorolt lehetőségeken túl, a népjólé­ti tárca meghívásos pályázattal kívánja elter­jeszteni a lakosság életkörülményeinek javítá­sát szolgáló falugondnoki rendszert - hallhat­tuk a tájékoztatón. E forma bevezetésével, majd megerősítésével is szeretnék megállítani a kistelepülések társadalmi hanyatlását, a fo­lyamat erősödését. A falugondnok, aki egye­bek mellett az idősek étkeztetésének, a gyere­kek iskolába, óvodába szállításának megszer­vezésével, valamint a házi gondozás formái­nak kiépítésével, és működtetésével foglalko­zik, eddig nyolc megye százhatvan településén létezik. / ESZAK-mag^arország Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek: Híy'du Imre, Görömbölyi László, Priska Tibor Olvasószerkesztő: Faragó Lrgos Rovatvezetők: Nagy József (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok: központ: 341-611, titkárság: 341-888. Telefax: 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdaságpolitikai: 341-601, kulturális: 341-611 /239, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Kiadja: az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. HL em. 8. Telefon: 111-4475,269-4064 Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Teijeszti: az áruspéídányokat az ÉSZAKHÍR RT., 3530 Miskolc, Király u. 2. tel: (06-46) 350-230; az előfizetett példányokat az Inform Stúdió Kft, 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (0652) 416101. Ügyvezető igazgató: Czeglédy György Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítóinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszá­mára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 378 forint A lap példá­nyonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 17.90 forint, a pénteki lapszám 19.80 forint Index: 25 655. IS8N 0133-0357. Nyomós: Inform Stúdió Kft, 4Ö02 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 416101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Terjesztési panaszaival hívja a (46) 358-522-es telefonszámot! Bosznia — szerb tisztogatások Nermin Dzanko szarajevói asztalos a háború kitörése óta hétezer koporsót készített a város muzulmán áldozatainak Fotó: AP Belgrád, Washington, Róma (MTI) - ENSZ-tisztviselők és mene­kültek beszámolói szerint a szerbek új erőszakos kampányba kezdtek Bosznia nyugati részében a helybeli muzulmánok és horvátok elüldözé- sére. Egyes források szerint csupán az utóbbi hetekben több száz em­bert űztek el a Banja Luka-i körzet­ből. A beszámolók szerint a Banja Luka-i szerb nacionalista vezetők helybeli szerbeket és rendőröket bé­relnek fel, hogy megfélemlítsék a környékbeli muzulmánokat és hor- vátokat. A „csendes etnikai tisztogatás” esz­köztárában éppúgy megtalálha­tók a gyilkosságok és robbantá­sok, mint a nemi erőszak és kín­zások. A menekültek elmondták, hogy mindennapos jelenség a mun­kabrigádok szervezése: a begyűjtöt- tekkeí nem egyszer katonai kiállá­sokat ásatnak vagy lőszert hordái­nak a boszniai szerb alakulatok szá­mára. A Banja Luka-i szerb hatóságok most sokkal inkább a kevésbé látvá­nyos megfélemlítés eszközéhez fo­lyamodnak, szórványos gyilkossá­gokkal és nemi erőszakkal statuál­va példát. Ha elérték céljukat, a me­nekültekkel okmányokat iratnak alá arról, hogy lemondanak összes vagyonukról, sőt távozásuk engedé­lyezéséért külön összeget követel­nek tőlük. Az elhagyott otthonokba szerbek költöznek be, az ingóságokat a feke­te piacon értékesítik. Az ENSZ szerint a Banja Luka-i körzetben csaknem hatvanezer em­bert fenyeget a „csendes etnikai tisztogatás” veszélye. * Manojlo Milovanovic, a boszniai szerb hadsereg vezérkari főnöke az­zal fenyegetőzött, hogy minden kül­földit túszul ejtenek, ha a NATO lé­gicsapásokat mér erőikre. A szerb vezérkari főnök így nyilatkozott: Mindenkinek nyíltan a tudomására hozzuk, hogy ha légicsapások lesz­nek, akkor minden külföldit, aki az Moszkva (MTI) - A Nyugatnak tiszteletben kell tartania Oroszor­szág nagyhatalmi státusát, amelyet még a volt Szovjetuniótól örökölt, vagy különben vége szakad a többé­ves együttműködésnek. Ez volt a tartalma annak az üzenet­nek, amelyet Moszkva John Major brit miniszterelnök látogatása során próbált a nyugati államok tudtára adni - eképpen értékelte a kedden és szerdán lezajlott orosz-brit csúcstalálkozót az AFP tudósítója. Jelcin elnök világosan kijelentette, hogy Oroszország a NATO-hoz fűző­dő kapcsolataiban egyfajta együtt­működési tesztnek tekinti a boszni­ai válság kezelését, s bármekkorák is legyenek az orosz belpolitikai és gazdasági gondok, Moszkva nem hagyja veszni eddigi nemzetközi rangját.- Egyesek Oroszország nélkül pró­bálják megoldani a boszniai kér­dést. Ezt nem fogjuk megengedni - figyelmeztette négyszemközti meg­beszélésükön Major brit kormány­főt Borisz Jelcin. Az észak-atlanti szövetség ultimá­tumának bejelentése óta Major volt az első külföldi vezető, aki szemé­lyesen tárgyalt Jelcinnel. A boszniai fegyveres beavatkozás ügyében London hosszú ideig mérsékelt ál­láspontot képviselt, s ez most ideá­lis tárgyalópartnerré avatta az Havanna (MTI) - A diplomáciai képviseletekre behatolás nem elfo­gadható módja annak, hogy a szi­getországból távozni akarók elérjék célúkat - erősítette meg csütörtö­kön a kubai külügyminisztérium szóvivője annak kapcsán, hogy hét kubai állampolgár tartózkodik me­nedékjogra várva Belgium havan­nai nagykövetségén. A kubaiak még január 26-án jutot­tak be a nagyköveti rezidenciára, az ügyről azonban csak most adott első ízben hírt a helyi tájékoztatás, miu­tán számos külföldi sajtójelentés közölte, hogy a belga külügyminisz­térium hivatalosan kérte a kubai hatóságoktól az érintettek kiutazá­általunk ellenőrzött területen tar­tózkodik, túsznak tekintünk. Milovanovic elmondta, hogy légi­csapások esetén a szerbek túszként elfogják „a Nemzetközi Vöröske­reszt és az ENSZ tisztségviselőit és alkalmazottait, és sajnálatos módon az újságírókat is”. A szerb katonai vezető arról is be­szélt, hogy csapatai képesek szem­beszállni a NATO repülőgépeivel, mivel jelentékeny légvédelmi erők­kel rendelkeznek. Véleményé sze­rint a légicsapások a szerb tüzérség­nek mindössze 12-18 százalékát tudják megsemmisíteni. Milovanovic hangsúlyozta: A mu­zulmánok ebben a pillanatban 12 körzetben élnek, amelyeket teljesen bekerítettünk. Ezekben a térségek­ben nagy létszámú ENSZ-csapatok is állomásoznak, ők tisztában van­nak azzal, hogy a mi csapataink tö­megmészárlást rendeznének a sok külföldi katona között, ha a NATO megtámadná a szerbeket. * Bili Clinton szerint a NATO világos jelzést küldött a boszniai szerbek­nek, és ezáltal nemcsak Szarajevó megmentésére, hanem a tisztessé­ges és elfogadható boszniai béke ki­orosz aggodalmak csökkentésére tö­rekvő Majort. A brit kormányfő ér­tékelése szerint Moszkva a tárgya­lások végeredményeként „nagyobb megértést” tanúsít majd. Major derűlátásával ellentétben az orosz sajtó a csúcstalálkozó feszült légköréről cikkezett. A Szegodnya című napilap például a pohárkö­szöntőt és a sajtótájékoztatót hiá­nyolta, amelyek az eredeti prog­ramban még szerepeltek, de végül elmaradtak. Az újság ebben „Orosz­ország és a nyugati államok közötti kapcsolatok elhidegülésének” jeleit vélte felfedezni. Noha Jelcin elnök világosan kimu­tatta bosszúságát a boszniai szer- bek ellen tervbe vett NATO-légicsa- pások miatt, az ultimátum egyértel­mű ebtélésétól mégis óvakodott. Ezáltal nyitva hagyta a kiskapukat, amelyeket az események alakulásá­tól függően használhat. Oroszország először élesen reagált a NATO döntésére, amely légicsapás­sal fenyegette meg a boszniai szer- beket, ha nem vonják ki 10 napon belül a Szarajevó körzetében lévő nehézfegyvereiket. Moszkva szerint az észak-atlanti szövetségnek nem volt joga egy ilyen ultimátum be­nyújtására. A múlt hét végén azonban Moszkva mérsékelte elutasító álláspontját, mondván, hogy légicsapásokra csak rendkívüli esetekben kerülhet sor, sának engedélyezését. Belga diplo­máciai forrás szerint négy férfi, két asszony és egy kétéves gyermek tar­tózkodik a képviseleten, tettüknek nincs politikai indítéka és Belgium humanitárius okokból támogaija ügyük kedvező elbírálását. A havannai külügyminisztérium közleménye azonban leszögezi, hogy a menekülteknek önként el kell hagyniuk a nagykövetség terü­letét, visszatérniük lakhelyükre és kérvényezniük a kubai hatóságok­tól a kiutazási engedélyt, még akkor is, ha a szükséges (belga) vízum már birtokukban van. A múlt hét végén összetűzésekre került sor az Egyesült Államok havannai érdek­munkálására is esélyt teremtett. Az elnök csütörtök reggel egy rádiónyi­latkozatában érintette a témát. Úgy vélekedett, hogy a szerbek na­gyon is tudatában vannak annak: ha nem hajtják végre a NATO brüsszeli ultimátumában foglalta­kat, akkor a szövetség habozás nél­kül cselekedni fog. * Vasárnap este, néhány órával a boszniai szerbeknek szabott ultimá­tum lejárta előtt az olaszországi Avianóban lévő légi támaszponton ül össze „válságtanácskozásra” az Egyesült Államok, Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország és Hollandia védelmi minisztere - je­lentették be csütörtökön Rómában. A miniszterek tanácskozásán részt vesznek az említett országokból a fegyveres erők vezérkari főnökei is. Az olasz sajtó első jelentései szerint a találkozó célja az, hogy ha a szer- bek nem tesznek eleget a NATO-ul- timátumban megfogalmazott felté­teleknek, akkor a NATO légicsapá­sa „az atlanti csúcs szeme előtt” kezdődjön. (Aviano a boszniai légi­csapásokra készülő NATO-repülő- gépek egyik legnagyobb bázisa Eszak-Olaszországban.) miután minden politikai eszköz csődöt mondott a válság rendezésé­re. Major látogatása során Jelcin el­nök megismételte az erő alkalmazá­sának jóváhagyásához szükséges orosz feltételeket: légicsapásokra csak a békefenntartók elleni táma­dás esetén a Biztonsági Tanács elő­zetes engedélye alapján kerülhet sor. Mint a francia hírügynökség tudósí­tója írta, a NATO és Oroszország között a peresztrojka kezdete óta most először alakult ki jelentős dip­lomáciai válság. Ha a boszniai szer- bek az ultimátum lejárta - február 20-a - előtt visszavonják nehézfegy­vereiket Szarajevó körzetéből, a vi­ta magától elsimul, az oroszok pedig azzal büszkélkedhetnek, hogy mér­tékletességre kényszerítették a szerbeket a szerepek bizonyos meg­osztása révén. „Feltétlenül ragasz­kodunk hozzá, hogy Oroszország, akárcsak az Egyesült Államok és Európa, használja pohtikai befolyá­sát és a válság békés megoldás felé terelje a harcoló feleket” - erősítette meg John Major. Ha azonban a szerbek nem hajol­nak meg az ultimátum előtt, ve­szélybe kerül a NATO és Oroszor­szág viszonya. Vjacseszlav Kosztyi- kov orosz elnöki szóvivő már figyel­meztetett rá, hogy a légitámadások megkérdőjelezhetik a „Partnerség a békéért” kezdeményezést. képviseleti irodája előtt, ahol az or­szágot elhagyni szándékozók több csoportja megpróbálta áttörni a rendőrkordont és bejutni az épület­be, miután olyan hamis hírek ter­jedtek el a városban, hogy ezután minden kérelmezőnek megadják az amerikai vízumot. Az incidens so­rán 82 személyt vettek őrizetbe. Legutoljára tavaly szeptemberben ért célhoz ezen a módon 11 kubai ál­lampolgár, aki a mexikói követségre hatolt be és a két ország egyedi megállapodása alapján végül elu­tazhatott Mexikóba. Az akkor és azóta több más képviseleten próbál­kozott menekülők közül azonban senki más nem járt sikerrel. Magyar újságírók Kárpátalján Ungvár (MTI) - Csaknem hatvan magyar tollforgató ír és alkot Kár­pátalján, mindeddig azonban nem volt olyan szakmai szervezetük, amely összefogná őket. Az újságírók egy csoportja most úgy döntött, hogy megalakítja a Kárpátaljai Ma­gyar Újságírók Független Szövetsé­gét. A kezdeményező csoport egy pártoktól és szerkesztőségektől füg­getlen szervezet létrehozását terve­zi, mely az ukrajnai újságíró szövet­ség alapszabályának és az ukrán törvényeknek megfelelően működ­ne. Folyamatban van a leendő szer­vezet alapszabályának kidolgozása, s előreláthatóan áprilisban az alapí­tó gyűlésre is sor kerül. A világszervezet adósai New York (MTI) - Az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagálla­mai jelenleg összesen 2,7 milliárd dollárral tartoznak a világszerve­zetnek - olvasható az ENSZ szer­dán közzétett kimutatásában. A dpa által ismertetett jelentés sze­rint 1,3 milhárd dollárra rúgnak a világszervezet rendes költségveté­sébe be nem folyt összegek, és to­vábbi 1,4 milliárd dollárt tesznek ki azok a hátralékok, amelyeket az ENSZ békemisszióinak fedezésére szántak. Az Egyesült Államok 819 millió dollárral, Oroszország több mint egymilliárd dollárral, Japán 230 millió, a Német Szövetségi Köz­társaság pedig 109 millió dollárral tartozik a világszervezetnek. Szomália — Aidid békét ajánl Róma (MTI) - Mohamed Farah Ai­did tábornok, az egyik legjelentő­sebb Szomáliái fegyveres szervezet vezetője szerdán békekötést aján­lott fel ellenlábasának, Ali Mahdi Mohamed ideiglenes államfőnek. Aidid, aki két hónapig hallgatásba burkolódzott, Nairobiban találko­zott Carmelo Azzará olasz külügyi államtitkárral és „hivatalosan” Olaszország segítségét kérte tőle Szomália újjáépítéséhez. Az ENSZ által egykoron körözött „hadúr” egyben bejelentette, hogy még már­cius vége előtt visszatér Szomáliá­ba. Aidid, nyugati újságíróknak tar­tott sajtóértekezletén, hevesen bí­rálta az ENSZ Szomáliái beavatko­zását. ,A remény feltámasztása” el­nevezésű ENSZ-misszió szerinte si­kertelen volt, s mint mondta, mint­egy 13 ezer halálos áldozatot köve­telt. ^Röviden Mexikóváros - A Chiapas mexikói államban az év első napjaiban fellá­zadt indiánok, a Zapatista Nemzeti Felszabadítási Hadsereg fegyvere­sei szerdán szabadon engedték az állam volt kormányzóját, Absalon Castellanos Dominguezt, akit még január 2-án ejtettek túszul. Madrid - A spanyol külügyminisz­térium megtagadta a beutazási ví­zumot Vlagyimir Zsirinovszkij szél­sőséges orosz politikustól, a Liberá­lis Demokrata Párt elnökétől. Zsiri­novszkij egy tévéműsorban szere­pelt volna a Tele 5 csatornán. Az orosz pártvezér korábban azt állí­totta, hogy a spanyol uralkodó hívta meg, de I. János Károly hivatala és a külügyminisztérium is kategóri- kusan cáfolta ezt. Szöul - Súlyosan megsérült Kim Dzsong II, a koreai államfő és párt­vezető, Kim ír Szén fia - jelentette be csütörtökön Szöulban az ellenzé­ki Demokrata Párt vezetője. A poli­tikus szerint Kim Dzsong n - aki a napokban ünnepelte 52. születés­napját — súlyos sérüléseket szenve­dett, és kritikus állapotban van. Az azonban nem ismeretes, hogy mi­lyen sérülésről van szó. L*ma - Alberto Fujimori perui el­nök elfogadta Alfonso Bustamante miniszterelnök lemondását és Efra- ín Goldenberg eddigi külügyminisz­tert nevezte ki a kormány élére - közölte szerda este az elnöki hiva­tal. Alfonso Bustamante öt és fél hó­napig állt a perui kormány élén. Oroszország megtartja rangját Kubaiak a belga nagykövetségen

Next

/
Thumbnails
Contents