Észak-Magyarország, 1994. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-14 / 37. szám
1994- Február 14«, Hétfő Rtport ÉSZAK-Magyarország 15 Egy este a vállalkozóknál Bánhegyi Gábor Miskolc (ÉM) - Tetszenek-é ös- merni azt az adomát, mely szerint két Újgazdagné találkozik, egyikük affektálva sopánkodik mintegy a plafonnak, hogy képzeld, drágám, tele van a falunk Picassóval, mire a másik elször- nyülködve csapja össze frissen manikűrözött kacsócskáit: Ne is mondd édesem, és mivel irtjátok? Ilyen és ehhez hasonló történeteket meséltek kedves ismerőseim, mikor megtudták, képviselni kell a lapot a Vállalkozók estélyén (direkt maradt ki a szféra szó, mert attól olyan öszvérszerű mint a Bálás shop, vagy a Non stop ABC, sokkal elegánsabb és simulóbb lenne mondjuk az Üzletemberek estélye elnevezés, de ez már legyen a szervezők gondja). Szóval az ismerősök rémisztgetnek, némelyikük a biztonság kedvéért - bízva abban, hogy nem ismerem a nyomtatott betűket - megpróbál meggyőzni, hogy az ilyen estélyeket nem a színházban, hanem Lillafüreden szokták tartani, cserébe mélyen hallgatok, csak irigykedjenek nyugodtan. Mert elmúlt már az a világ, amikor a maszek zöldségesek méterre vásárolták a könyveket a haloellenőrzik a vonalkódot. Valószínűleg kiszivárgott, hogy minden hájjal megkent, elszánt APEH-ügynökök próbálnak hamisított belépőkkel beszivárogni az estélyre. Egyelőre még kevesen vagyunk, de az már első pillantásra is feltűnik, hogy a férfiak tűlnyomó többsége rendkívül divatos, de egyáltalán nem hivalkodó sötét öltönyben, fehér ingben és bordó csokornyakkendőben jelent meg. Hírlapíró kebelében öröm sugárzik szét, végre valóra válik az, amiről eleddig csak álmodozott, átélheti azt, amit eddig csak könyvekben olvasott vagy filmen látott, egy igazi, békebeli estély romantikus hangulatát, ahol a férfiak sötét szmokingban vagy frakkban jelennek meg, a hölgyek felvonultatják a belvárosi szalonokban direkt erre az alkalomra készíttetett nagyestélyi-csodáikat, ahol pezsdül az élet, a táncteremben a párok könnyeden, mintegy a parkett felett keringenek tova. Éppen ezért a lelkesedéstől vezéreltetve a hírlapíró felvonul a félemeleti társalgóba, hogy a korlátnak támaszkodva kicsit felülről gyönyörködhessen a látványban. Pár perc múltán a lelkesedés alábbhagyni látszik, mert kiderül, hogy a diszkrét, Érdeklődni vagy nem érdeklődni, az itt a kérdés ványhupikék tapétához, a mostani vállalkozók már nem koszos körmű, aligkimosdott, bo- kalánccsörgetó joggingos bugris újgazdagok, hanem felelősség- teljes hölgyek és urak, akik éjt- nappallá téve azon szorgoskodnak, hogy saját boldogulásuk mellett felvirágoztassák ezt a mélyponton lévő kicsiny kilenc- venháromezer négyzetkilométert, amit Magyarországnak hívnak. Az ilyén estély pedig remek lehetőséget ad a kikapcsolódásra, új kapcsolatok kialakítására, már meglévő kapcsolatok elmélyítésére, mert a Dallas óta már a legeldugottabb falvak kisded gyermekei is tudják, a legjobb üzletek nem a tárgyalóasztalok mellett köttetnek. Estély vagy est? A Déryné utca bejáratánál mord arcú rendőr állítja meg a kocsinkat, közli, erre az útszakaszra most csak annak van behajtási illetékessége, akinél minden kétséget kizáróan megállapítható az estélyre szóló meghívás tényállása. Megállapítás megtörténik, és lelkűnkben béke, szívünkben szeretet, arcunkon káröröm, mert ezen az egy darab estén biztos, hogy a rosszarcú elemek hiába is fürkészik árgus szemekkel szerény benzinfalómat, az illetéktelen gépjárműhasználat törvénybe ütköző cselekedetét bizony nem tudják megvalósítani. A színház előcsarnokában udvarias de határozott mozdulattal veszik ki kezünkből a belépőket, fekete öltönyös, fehér inges és bordó csokornyakkendős urak pincérek, akik arra az arcátlanságra vetemedtek, hogy túlöltöztök a megjelent üzletemberek többségét. A hírlapíró már éppen amiatt izgult, hogy kellőképpen ecsetelni tudja-e majd X. úr zakójának tökéletes szabását, hogy megfelelő jelzőkkel tudja-e dicsérni Y.-né ruhakölteményét, de az idő múlásával rá kellett jönnie, ecsetelésre és megfelelő jelzők keresgélésére ezen az estén nem lesz szükségeAz urak közül néhányan ugyan vették a bátorságot, hogy legalább szmokingot öltsenek erre a jeles alkalomra, a többség azonban úgy döntött, ez az este sem különbözik sokban a többitől, megteszi a már nyolcvanas évek elején is divatjamúlt, némely úr esetében kissé kihízott utcai öltöny, a félretaposott utcai cipő. A hölgyek teljes egyetértésükről biztosították az urakat, kínosan ügyeltek arra, ne öltözzék túl partnerüket. Éppen ezért előkerültek a szekrényből a délutáni viseletre szánt koktélruhácskák, kosztümök, kimondottan estélyi ruha szinte alig fordult elő a tömegben, viselője is láthatóan kissé kényelmetlenül érezte magát és igyekezett szinte láthatatlanná válni. Még az estély előtti napokban megkérdezte egy ismerősöm, hogy ezt az estély szót milyen ,j”-vel úják, szóval, hogy ez most a vállalkozók estélye vagy a vállalkozók estéje lesz. Megnyugtattam, hogy ez egy valódi A desszertasztal és környéke mentes maradt a csatatereket idéző jelenetektől Fotók: Dobos Klára estély lesz, és azért sem lehet a vállalkozók estéje, mert ezt a szép, ízes kifejezést legfeljebb már csak az erdélyi magyarság használja, nekünk megteszi ez esetben az „estje” szó is. Most már hitetlenkedve nézem a meghívót, ott azonban minden kétséget kizáróan az áll, hogy ez itten bizony kérem szépen estély. Aztán az is eszembe jut, hátha mégis Lillafüreden rendezik az estélyt, mert ez a ka- valkád jobban hasonlít egy színházi előadás szünetére mint egy valódi, hamisítatlan estélyre. Kezdődik a program Hét óra után pár perccel közlik a tisztelt megjelentekkel, hogy amíg a vállalkozó urak és hölgyek ankéton vehetnek részt a színházteremben, addig a hozzátartozóknak divatbemutatót tartanak a második emeleti társalgóban, tehát ki-ki válassza azt a programot, amely az ő szívének kedvesebb. A hírlapíró először a színháztermet választja, mert kíváncsi arra, egy ilyen bizonyos fokig zárt körben mennyire nyílnak meg a szakemberek, hiszen ilyenkor egymás között vannak, kicsit szabadabban folyik a szó. Először egy úriember lép a mikrofon elé, aki elmondja a jelen lévőknek, hogy mi ez a rendezvény, hol vagyunk, a színházteremben helyet foglaló urak és hölgyek tulajdonképpen miért vannak itt. Először azt hiszem, hogy ez egy rögtönzött sajtótájékoztató, ahol a toliforgatónak a Szerény bemutatóhoz sze' rény pillantás szájába kell csócsálni mindent, később azt, hogy csak viccelődik, hiszen annyira egyértelműnek tűnik, hogy a vállalkozók estélyét a vállalkozóknak rendezik meg és azért, hogy itt találkozni tudjanak egymással. Úgy látszik, ez mégsem lehetett annyira evidens, mert az úriember hosszasan elmagyaráz mindent Ádámtól Éváig és senki sem feszeng türelmetlenül, hanem figyelmesen szegezi tekintetét a pódiumra. A bevezető utón Kovács István, a VOSZ elnöke lép a színpadra. Kényelmesen dőlök hátra, mert biztos, hogy az elnök úr előadása sokkal lényegretörőbb lesz, nem fogja fe-leslegesen szaporítani a szót és beavat egy picikét a kulisszatitkokba. Eleinte ugyan arról beszél, hogy a VOSZ az a Vállalkozók Országos Szövetsége, amelynek van három fő célkitűzése. A célkitűzések ecsetelése után reménykedem, most jön az, ami újszerű, amiről eddig nem tudtunk, de nem. Az elnök úr még reményét fejezi ki, hogy sokan csatlakoznak hozzájuk, majd átadja a helyet a következő előadónak. Akkor inkább a divatbemutató, mert elvégre nem csak azzal él az ember, hogy figyelmesen hallgatja, amit már eddig is tudott, de arra is kíváncsi, milyen ruhacsodákra tartogassa készenlétben a pénztárcáját. A leányok és fiatalemberek a szokásos menetrend szerint először a fehémeműkollekciót táiják a nézők szeme elé, majd szépen sorban következnek a hálóruhák, a fürdóruhácskák, a sport- ruházatok, a délutáni viseletek, az ékszerek és a bundák. Tűvé tettem a bemutatót valami újdonság, valami igazán szép, látványos ruhadarab után, de mintha csak a mostani kirakatokat bámulnám. Lehet, hogy túl maradi vagyok, de eddig úgy tudtam, a divatbemutatók nem arról szólnak, hogy mit lehet már kapni az üzletekben, hanem arról, hogy mit lehet még egyedül és kizárólag csak ezen a bemutatón látni. Valahol a hátam mögött valaki halkan megjegyzi: olcsó hakni. Az első sorban ülő középkorú hölgyek azonban szemmel láthatóan nagyon élvezik a bemutatót, lelkesen kommentálják egymás között a bemutatott modelleket, szakszerű tekintettel méregetik a manökeneket, elragadtatással mustrálják az aranyórákat. Őket nézve eszembe jut az a nem is olyan régi történet, amikor meglehetős termettel megáldott asszonyság betért tehetős férjeura vevőkkel zsúfolásig telt üzletébe, és mór az ajtóból odakiáltott a pult mögött álló hites- páijához: Drágám! Olyan édes kis ruhácskát láttam magamnak, még ma megveszem! A válasz nem késett: Életem! Te csak ne> vegyél magadnak édes kis ruhácskát, inkább olyan ruhát vegyél, ami rád fér! Végre történik valami Minden divatbemutató véget ér egyszer, ez a mostani példának okáért már a vége előtt véget ért, mert aki arra várt, hogy legalább itt fog találkozni estélyi ruhákkal, annak bizony csalódnia kellett. A főszervező meg is kér mindenkit, hogy fáradjunk át máshová, mert ezt. a termet át kell alakítani bálteremmé, addig is fogyasszunk nyugodtan. Felszólítást megfogadva a svédasztalok irányába kormányozzuk magunkat, amelyek roska- dásig tele szendvicsekkel. Asz- pikos szendvicsekkel. Az aszpik alatt sorban haladva eredeti feszességét kissé eleresztett parabek ha már odakerültek, egy lépést sem tágítottak az asztal mellől, hihetetlen gyorsasággal lapátolták a tálakról a tányérjukra, onnan pedig magukba az elemózsiát. Ha tanácsolhatom Palotás úr, vagy a tányért vigye köze' lebb a szájához vagy a száját a tányérhoz... dicsőm, picikét összehúzodott uborka, barnás sajt, pár szelet szalámi, végül nem igazán har- sogóan friss salátalevél. Az előételnek szánt aszpikos szendvicsre igazán jólesett egy pohár buborékmentes kóla. Mielőtt még valaki megsértődnék, az almaié és a paradicsomital tényleg az volt, aminek látszott. Néhányan megpróbálták a hidegtálakat megdézsmálni, de a mindenre ügyelő rendezők mindenkit elhessegettek, mondván ezek az asztalok csak akkor érinthetők, ha már mindenki kijött az ankétről. Pár perc múltán ez is bekövetkezett és végre- valahára ekkor mór történt is valami. Az ankéton megfáradt urak, a divatbemutatótól felcsigázott hölgyek - nincs rá jobb kifejezés - kiéhezett farkasokként estek neki az asztaloknak. Néhány másodperc után a földszinti büfében egy gombostűnyi szabad hely sem maradt. Az élelmesebA második emeleti büfé jóval szehdebb képet mutatott. Az előtérben halk hárfazene szólt, a társalgóban az urak és hölgyek a kanapékon ülve csendesen ettek, vagy halkan társalogtak. A kiállítóteremben Bőd Péter Ákos próbált meg pálcikával enni. A próbálkozás nem azért hiúsult meg, mert a Magyar Nemzeti Bank elnöke képtelen volt megfogni a pálcikát, hanem azért, mert egy hölgy - nem törődve azzal, hogy egy bankelnök is lehet éhes - folyamatosan szóval igyekezett tartani. Azonban nincs olyan sok ennivaló, ami egy ilyen népes társaság körében el ne fogyna, éppen ezért a jóllakott urak felkérték a jóllakott hölgyeket, hogy némi táncolással múlassák az időt egészen hajnali két óráig, amikor is a nagyon mosolygós és bájos hostesskisasszonyok egy-egy kedves szóval búcsúztatták a már kissé álmos, de rendkívül elégedett hölgyeket és urakat. A távozás méltóságteljes pillanata t
