Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-08 / 6. szám
£9 ÉM-hétvég ÉM-háHér Január 8., Szombat Frissen bérelt menyasszonyi ruhát régen megunt menyasszonnyal együtt bizományba átveszünk! „Aszongya a pógármester, hogy a parkolószelvény nemcsak segít, ha gyün a városgondnoksági gyepmester, de a fogadat is fisztíccsa!" Esetleg húzni, vonni, ráncigálni, de ha be akar jönni hozzánk, a legegyszerűbb, ha lenyomja a kilincset! Vállalkozók, politikusok, labdarúgószakemberek és egyéb vastag arcbőrnek kozmetikázása jutányos áron hatul az udvarban Fotók: Laczó József Kockázatok és Jelképek Vélemények és értelmezések Clinton kilencnapos európai útja előtt Washington (MTI) - A hírmagyarázók hajlamosak túlzásokba esni egy-egy államfői látogatás minősítésénél, különösen ha a repülőgépre szálló utas a világ első számú hatalmának rendkívüli jogkörökkel felruházott elnöke. Ám amire most Bili Clinton vállalkozik, megérdemli a sorsdöntő jelzőt: kilencnapos európai útja a nemzetközi stabilitás új feltételrendszerének megalapozása szempontjából a legfontosabb diplomáciai missziónak bizonyulhat a hidegháborús korszak lezárulta után. Brüsszeli, prágai és moszkvai tárgyalásainak eredménye éppúgy lehet üdvözítőén megnyugtató a szemmel láthatóan önmaga rendezettségét kereső világ számára, mint végzetesen lehangoló, ha a rendező erő szerepére igényt tartó - igaz, időnként önértékelésében megbi- csakló - nagyhatalom küldötte ünnepélyes magaslatokban szárnyaló, de az ismétlésektől lassan elcsépeltté vált jelképeknél kézzelfoghatóbb látomást nem lesz képes hallgatósága elé tárni a jövőről. A kockázatok tehát óriásiak, mint ahogy a feladat is egész embert kíván. Bili Clintonnak úgy kell eloszlatnia a közép-európai országok félelmeit, hogy biztonsági érzetük megerősítésével ne vadítsa meg teljesen a medvekarmaikat felvillantó orosz nacionalistákat, veszélyesen leszűkítve annak a Borisz Jelcinnek a politikai mozgásterét, akinek hatalmon maradásától - legalábbis belátható ideig - az orosz reformfolyamat sorsa függ. Ha csalódást okoz az előbbieknek, külpolitikai doktrínájának kulcseleme, a kommunizmus feltartóztatása helyébe léptetett célkitűzés, a demokrácia kiterjesztése szenvedhet (morálisan talán helyrehozhatatlan) csorbát. Ha meg az utóbbinál számítja el magát, egész társadalmi-gazdasági programjának külső feltétel- rendszerét veszélyeztetheti: márpedig Bili Clinton Amerika megújhodására tette fel elnökségét. A szerepét kereső NATO S természetesen egyáltalán nem mellékes az sem, hogy a transzatlanti kapcsolatok tengelyét alkotó NATO milyen szerepet szán saját magának az új világrendben, már ha egyáltalán képes a mindenki egyetértésével találkozó megújulásra. Az üdítően fiatal, ámde a külpolitikai útvesztők finom hajtúkanyaraiban még járatlan elnöknek ajánlatos volna megnyugtatnia országa hagyományos barátait, hogy bizonyos súlyponteltolódások ellenére az Egyesült Államok továbbra is jó szövetséges marad a számukra, még akkpr is, ha a gazdasági önérdek Ázsia és Latin- Amerika irányába hajtja. De az euro-atlanti intézmény- rendszer erősítésének hangsúlyozása közben - megint csak a kiegyensúlyozó akrobatika! - valószínűleg elkerülhetetlen lesz az azzal való közös szembesülés, hogy még ha Washington vállalja is a kormány kezelését, jó volna, ha nem csupa potyautast kellene szállítania: vagyis fordítsanak nagyobb gondot háza tájuk rendbentartására az európaiak (lásd: Bosznia), Amerikának is megvannak a saját bajai.- Bili Clinton elődei a NATO- ban látták annak elsődleges eszközét, hogy rögzítsék Amerika meghatározó helyét Európa politikai és gazdasági ügyeiben. Brüsszelben az elnöknek most számot kell adnia arról, hogy miként képzeli el ezt a vezető szerepet a hidegháború utáni állapotok közepette, vagy legalábbis illene alternatívát felvázolnia, ha Washington az új idők szeleként végül is úgy dönt, hogy már nem kíván annyi felelősséget magára vállalni. A sok tétova és visszakozó megnyilatkozás után elérkezett a Kilencnapos európai útja a nemzetközi stabilitás új feltételrendszerének megalapozása szempontjából a legfontosabb diplomáciai missziónak bizonyulhat a hidegháborús korszak lezárulta után. Fotók: AP nyílt beszéd ideje, még ha az tekintélyveszteséggel és keserű szájízzel fog is járni - írta a neves amerikai kommentátor, Jim Hoagland. Furcsa ellentmondásnak tűnhet, de a NATO-t senki sem akarja eltemetni, noha voltaképpen megszűnt az a katonai szembenállás, amely életre hívta. De ha nem temetik, akkor meg milyen sorsot szánnak neki? Amerikai források szerint a szövetség új küldetése a „stabilitás és biztonság kivetítése Kelet felé”. Stabilitás, biztonság, amikor Boszniában két év elteltével is halomra ölik az embereket? Kétségkívül a NATO-csúcsnak nem lehet feladata a délszláv válság megoldása, ám lehetséges-e úgy beszélni a szép és fényes jövőről, hogy közben a koponyákban ott sajog az új világrend rémséges kudarca? Képkeret üres vászonnal Nyilvánvalóan nem lehet megkerülni ezeket a kérdéseket, mint ahogyan azt sem, hogy milyen csomagot visz Prágába az amerikai elnök. Ha helytállóak- nak bizonyulnak a sokat sejtető lapértesülések és az ilyenkor szokásos kiszivárogtatások, Washington lecövekelte magát „a partnerség a békéért” viszonynál. Ám nem mindegy, hogy a gyakorlatban mit takar a koncepció.- A kezdeményezés szépsége tulajdonképpen abban rejlik, hogy a koncepció olyan, mint egy képkeret: vásznára azt festhetünk később, amit csak akarunk- vélekedett egy amerikai diplomata. Állítólag az amerikai kormányzaton belül két nézet viaskodik egymással. Az egyiket lehetne akár Talbott-doktrínának is nevezni. A Time magazin egykori szerkesztője, Bili Clinton testi-lelki jóbarátja, a FÁK-államokért felelős külügyi illetékes szerint a Nyugatnak óvatosan, lassan kell haladnia a szövetség kibővítésével, mert az azonnali tagfelvétel egyfelől csak feléleszthetné Moszkva hagyományos félelmét a bekerítettségtől, másfelől a reformellenes, nacionalista erők kezébe újabb adukártyát adhatna a birodalmi érdekek megvédésének hangoztatására. A másik véleménypólust azok képviselik, akik azt mondják, hogy szinte történelmi esztelen- ség nem megóvni a bimbózó demokráciák vívmányait, és ha nem is a rögtöni tagságot, de a világosan megfogalmazott kritériumok teljesítéséhez kötött csatlakozást igenis egyértelmű formában fel kellene ajánlani nekik. A The New York Times úgy tudja, hogy Strobe Talbott győzött. (A szemüveges, halkszavú, intelligens újságírót - aki annak idején, Bili Clinton diáktársaként Hruscsov emlékiratait fordította angolra - december utolsó hetében nevezték ki Warren Christopher külügyminiszter helyettesének.) Egy név nélkül nyilatkozó, magas rangú kormányzati tisztviselő a közelmúltban azt fejtegette közép-európai újságíróknak, hogy noha „a partnerség a békéért” nem jelent automatikus tagságot, ám a csatlakozás nehezen képzelhető el a benne való részvétel nélkül. A tagság majdani A látogatás végeztével Clinton valószínűleg optimistább arckifejezéssel utazik majd haza elnyerése kapcsán egyfajta önkiválasztódásról beszélt, arról a készségről és képességről, hogy a jelentkező országok mennyire intenzíven kapcsolódnak be az integrációt jelképező közös katonai tervezésbe, a kiképzési programokba, a hadgyakorlatokba és az együttes békefenntartásba. Sem időpontokat, sem kritériumokat nem említett, az utóbbiakat már csak azért sem, mert — mind mondta - konkrét jelzőcölöpök leverése óhatatlanul is megosztaná a különböző sebességgel haladó mezőnyt. Am utalt arra, hogy útbaigazítónak ott van a NATO alapokmánya, amiként azt sem titkolta, hogy az etnikai feszültségek és a nemzetiségi villongások biztonsági tényezőként jelentkeznek a szövetség szemében. Sejtette, hogy a tagságra pályázó országoknak ildomos volna szorosabbra fűzniük az egymás közötti együttműködés szálait. Ahatárok sérthetetlenségét axiómának nevezte. Bátorítás Moszkvának Zbigniew Brzezinski, az előző demokrata párti elnök, Jimmy Carter egykori nemzetbiztonsági főtanácsadója kevésnek tekinti mindezt. Szerinte az út lehet akár történelmi jelentőségű esemény is, ha Bili Clinton megragadja az alkalmat, és egy olyan demokratikus Európa képét vázolja fel, amely magába öleli Oroszországot is, ám ha leragad az üres szimbolizmusnál, vállalkozása nemcsak értelmetlenné, hanem kifejezetten károssá válhat. Ő úgy képzeli el, hogy a NATO-nak bizonyos időrendet kellene kijelölnie a csatlakozásra, egyúttal rögzítve a tagság félreérthetetlen kritériumait; ezzel párhuzamosan sajátságos szövetségi kapcsolat megteremtését kellene felajánlani Oroszországnak, bizonyítandó, hogy a NATO nem ellenségnek, hanem partnernek tekinti. Ki tudja, talán még Moszkvában lesz a legkönnyebb dolga Bili Clintonnak. Látogatásának kinyilvánított célja az, hogy az első demokratikus választások után bátorítást nyújtson a reformerőfeszítések folytatásához. Újabb nagylelkű segélycsomagot nem visz magával - az Egyesült Államok 4,5 milliárd dolláros támogatást helyezett kilátásba 1994-re - sokkal inkább arra szeretné helyezni a hangsúlyt, hogy miként lehetne hatékonyabban felhasználni a rendelkezésekre álló forrásokat. Az orosz főváros után Minszket keresi fel, mintegy megjutalmazva Fehéroroszországot azért, mert teljesítette a területén maradt atomeszközök leszerelésére vonatkozó ígéretét. Jóllehet már nem európai téma lesz terítéken, ám az út utolsó állomásaként megáll Géniben, ahol Háfez Asszad szíriai elnökkel találkozik. Azokról a kompromisszumos feltételekről óhajt vele tárgyalni, amelyek megvalósulása esetén nyélbe lehetne ütni a szíriai-izraeli békemegállapodást. (Újabb mutatvány: csúcsszintű érintkezés a békéről, miközben az amerikai külügyminisztérium listáján Szíria továbbra is a terrorizmust támogató államok között szerepel.) Bili Clinton először jár elnökként Európában, de mintegy bepótolva lemaradását, az előzetes útiprogramjai szerint ebben az évben még háromszor visszatér: a szövetségesek normandiai partraszállásának ötvenedik évfordulójára, a Hetek csoportjának római csúcstalálkozójára, és ősszel az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet budapesti tanácskozására.
