Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-29 / 24. szám

Január 29.; Szombat ......................................................- ÉM - riport ÉM-héfvége 111 O rvosvállalkozások — gyermekbetegségben Lévay Györgyi ' Nem akarok hinni a miskolci körzeti rendelőkhöz szokott szememnek. A be­tegek nem bérházi gardróbban, ütött- kopott lócákon várakoznak, hanem egy üvegfalú, tágas, színes teremben, ahol a hatalmasra nőtt, különleges dísznö- vénybokrok társalgói hangulatot vará­zsolnak. Nem is csodálom, hogy Kovács Juliska néni azt mondta a doktor úr­nak: elfogyott a másik gyógyszerem is, de azért majd eljövök pár nap múlva. Az idősek itt rendszerint jól kibeszélge­tik magukat. Maguk a rendelők is tet- szetósek: tiszták, jól bútorozottak, az orvosok asztalán számítógépek. A ház előtt nyugati gépkocsik parkolnak. Az orvosoké. Lám, itt, Ernődön már megvalósult az, amivel egy évvel ezelőtt a miskolci csa­ládorvosok érveltek: ha majd vállalko­zóként és nem önkormányzati közal­kalmazottként dolgoznak, lesz szép,jól felszerelt rendelő, az orvos, a nővér - mert tisztességes a jövedelme, kényel­mes a munkahelye — nem idegesen mordul a betegre, hanem mosolyogva fogadja. Nagyon barátságosan fogad dr. Tóth Béla körzeti főorvos és még jobban mo­solyog, amikor elmondom az előbb leír­takat. A szeplős menyasszony- Azért nem olyan szép a menyasszony! Mi, a három felnőtt családorvos és a gyermekorvos azon nyomban vállal­koztunk, amint erre mód nyűt: 1992jú­lius 1-jétől. Az önkormányzat teljes mellszélességgel támogatott minket. Nem csak erkölcsileg. Az épület 23 éves, jó állapotban van. A felszerelés sem volt utolsó. Lám, itt van a számító­gép, amelynek csakugyan nagy hasz­nát veszi egy családorvos. A magunk urai lettünk, mi gazdálkodunk azzal a pénzzel, amit a társadalombiztosítástól megkapunk. Vettem például egy kom­puteres, hordozható EKG-készüléket, laborautomatát...-Rosszul értettem volna az első monda­tát a menyasszonyról?- Sajnos nem, mert a vállalkozás jó ol­daláról mindent elmondtam, a rosz- szabb oldal most következik. Az elkép­zelés, hogy az orvos vállalkozzék, na­gyon jó, jól is kezdtünk az első évben. Aztán porszemek kerültek a fogaskere­kek közé. Tavaly nyáron jócskán le­csökkentették a bázispénzt, amit aze­lőtt a rendelő fenntartásáért kaptunk a tb-től. Igaz, emelkedett a kártyapénz, de az nem kompenzál, szép lassan el­szegényedünk. Mi, akik beruháztunk és most esedékes a törlesztés, pláne el­szegényedünk. Akik mostanában kez­denek vállalkozni, egészen biztosan Kettejük váratlan magányában egyszerre döb­benten és némán nézik egymást, mintha most találkoznának először. A padláson egér után dobban a macska, a láncos fahóra szívtelenül méri az időt és benne a csendet.- Egyél! Kiválasztom neked azt a szép pirosat.- Törjük ketté! A mozdulatban benne lenne az ölelés, de a lány kedvesen elhúzódik.- Megláthat édesanyám... Felragyog Karcsi szeme, két harapásra bekapja az egész fánkot és mintha fagyos zúzmarás er­dőben lennének, úgy simogatja, melegíti Panni forró ujjait.- Hol voltunk mi eddig?- Hol voltunk, hol nem voltunk - csattan a ka­cagás, és beleremegnek a hirtelen támadt bol­dogságba. Nagyanyám egyszer azt mesélte, hogy az éle­tünk olyan, mint a füst, gomolyog, oszlik, sűrű­södik és ebben a fiistfelhőben laknak a titokza­tos szellemek, a jók is, a rosszak is, a jók mel­lénk szegődnek, amazok ellenségeinkké lesz­nek, akikkel nekünk, magunknak kell megküz- denünk.- És ha ketten küzdenénk?- Kettőnek persze könnyebb leime, de szeren­csére ez csupán mese... Nyikorogva nyílik a nagykapu, érkezik a gazda, döng a föld a lovak patája alatt, kesernyés cser­faillat járja át az udvart, mintha a faluba költö­zött volna az erdő.- Itt a Panni barkája. Az asszony magához öleli a zsákba csavart gallyakat, a legszebbekből kiválaszt néhány szálat és vázában az asztalra teszi.- Addig kínáld az erdész urat, amíg meleg a fánk. Amikor újra egyedül maradnak, Panni a fiú elé tartja a tálat.- Parancsoljon erdész úr! Kérem bocsásson meg nekem a barkáért és a hóvirágért, elvégre enge­délyem senkitől sincs. Karcsi kezével lakatot tesz a lány szájára és úgy gyönyörködik szemének ragyogásában, mintha drágakövet talált volna a kavicsok között. Szalay István Beteg a tél, olyan mint a vénember, hamar síró, reszkető kezű, messzire tekintő. Ez a tél most adósa maradt az egész világnak, és ezt az adós­ságot megfizetni már sohasem lehet, mert az idő nem tűr halasztást. Hóval és hideggel egyaránt tartozik és most már mintha egy szenvedő nagybeteg lenne: a halálára várunk. Érzi a mulasztásait, az elvett örömöket: a térdig érő havat, a boldog szánkózásokat, a kipirult ar­cú gyerekek hócsatáit, a fagyos-zúzmarás erdei hajtásokat, a csendes hóesésben összebújt sze­relmes sétákat. Öregesen, búslakodva járja a vi­lágot, hajnalonta keze nyomán dér ül a száraz gallyakra, nagy néha erőlködve megrázza a sza- kállát is, de az öregember megkésett ajándéka most már nem kell senkinek.- Meghal a tél! - kiabálja a mátyás, és erre a ki­áltásra felfigyel az erdő. A mókusok már kipi­henték magukat, átugranak a szomszédos fákra és tavalyi makkot keresnek a barna levelek alatt, a feketerigók csillogó frakkban kapirgál- nak a bokrok alatt, mert a giliszták nem bújtak mélyen a föld alá. A déli verőkön a hóvirág is ér­zi a lágy fuvallatot, és estére már zöld levelecs- kékkel lesz gazdagabb a világ. Kidőlt keresztfának nem köszön már senki! - dúdolja az erdész és sajnálja a múló telet, amelynek utolsó rongyait rázogatja február és szidják, fittyet hánynak rá az erdei népek is, ko­miszkodnak vele, akár az emberek. Kanyargósak és szakadékosak az erdei utak, csúszósak a hegyoldalak, ahol a kivágott fák élettelenül hevernek, és amelyeket innen kell lovakkal a völgyekbe közelíteni. Mutatványnak is beillő látvány, amint a nehéz állatok átlépik, húzzák, vonják az óriásokat, gondosan odafi­gyelnek minden szóra, szisszenésre. Egy rossz mozdulat, egy ügyetlen csuszamlás, és a jeges, hófoltos oldalon mindent és mindenkit magával sodorhat a rönk. Tudja a szél, a felhők, az elő­bukkanó Nap is, hogy búcsúzik a tél, de még nem ment el és itt vannak ók is, a hú alattvalók, akik szemtől szembe, még finoman viselkednek, de szívükben már a tavaszt várják. Elmentek már mind a fuvarosok, csüllrig sáros, habos, ve- rejtékes lovak után gurulnak a kocsik, nagy kucsmák alatt izzadt emberek ülnek a maguk alá gyűrt lópokrócokon, csupán egyetlen szekér rúdja mellett párolognak és ácsorognák a fáradt állatok. Galambos János a lányát várja, barkát, hóvirá­got szed dél óta, piros melegítője, mint egy ko- sámyi izzó parázs virít a hófoszlányokon, összeölelkezik a sárga gallyakkal, az arcát si­mogató barkákkal, a földszagú, álmaiból ébre­dező erdővel. Látja az er­dészt is, amint a vágás fe­lé közeledik, hallja a dú- dolást, a kavicsok csikor­gását, amint kimérten, komótosan jön a kocsi felé. Négy kocsit számoltam eddig, az ötödiket hiába várom.- Készülődünk mi is. Egy ölelésnyi barkával, virággal telt kosárral érkezik a lány, leheletét hosszan fújja maga elé.- Ha tolvajt talál az erdész, illene elfogni...- Kelepcébe sétál az magától is. Amint esteledik, fagyos szél kerekedik, ölelésé­től újra megkeményedik a dombok háta, a fák összekoccantják fekete ágaikat, fázósan hunyo­rog a bagoly, mert nem tetszik neki, hogy me­gint szállingózni kezd a hó. A lány és az erdész gyerekkori pajtások, többször táncoltak a disz­kóban, lakodalmakban, de most mégis van ben­nük valami különös érzés.- Szorítok neked helyet a pokrócon! Inkább én viszlek haza Panni, ott áll a Trabant az erdő szélén. Feszül a hám a lovak habos hátán, szólítja őket a gazda, megindulnak lassú, óvatos lépésekkel, mintha most is a fagyos tuskókat, köveket ke­rülgetnék a meredek lejtőn, ahol sem embernek, sem lónak lépést téveszteni nem lehet. A barkás mogyorógallyakat a szekér viszi, a hóvirágos ko­sarat a karjára fűzi a lány és a fiúra néz:- Akkor mehetünk! Rozzant erdei faház mellett visz el az útjuk, a kitört ablakrésen keresztül nyüszít a fel-fel tá­madó szél, dudál a kémény, mintha elátkozott lelkek járnák a bolondját, a földet néző eresz ho­mályában az udvaron varjak kárognak.- Én a nappali ragyogásban szeretem az erdőt. Ezen nevet az erdész, ránt egyet a puskaszíjon és a kosárba fűzi ó is a karját, majd izgalmas történeteket mesél éjszakai vadorzókról, min­denre elszánt zsiványokról, akiktől mindig tar­tani lehet. Hallgatja Panni a mesét és most, hogy már a hátuk mögött huhogni kezd a ba­goly, olyan jólesik neki az erős férfi közelsége, a legény fegyveres kísérete, az esti homályba haló séta. Megáll az autó a ház előtt, Karcsi is kiszáll, ki­veszi a kosarat, nyújtja a lány felé.- Magadnak szedted a vi­rágot?- Meg édesanyámnak.- Nincsen, áld virágot hozzon? Kitágul a nagy, kék szem, a pipacsnál is piro­sabb lesz az arc, úgy érzi, hogy egy parányi fé­nyesség támad a csillagok hideg magasságában, hogy jönnek-mennek a fák az út mellett, mint egy számára ismeretlen világ morcos alabárdo- sai, akiktől félni kell és akik miatt védelemre szorul. Szólna is, nem is, ám torkába fagy a hang, ha akarna sem tudna most mondani sem­mit. A fejét rázza.- Akkor gyöngyvirágot majd én hozok... Jó ideig állnak egymás mellett szótlanul, a fiú újra megfogja a kosarat és azon a Panni kezét, amely hideg, mint a jégcsap, megérzi, hogy fázik és reszket. A kezek találkozása köszönésnek is számít, ha kapun túlról nem jönne a hang.- Hívd be az erdész urat! Hárman ülnek az asztal körül, középen egy nagy tál szalagos fánk. Panni egyszerre meleget és biztonságot érez a szívében, a sarokban meg­pattannak az öreg bútorok, mert azt hiszik, hogy éjszaka van, ködösnek és távolinak tűnnek már az előbbi fagyos emlékképek, az ablakra nyomja az arcát az alkonyat, de a fény erősebb, elűzi a rossz álmú éjszakát, a vadorzókat, a mindenre képes zsiványokat, akikről az előbb Karcsi beszélt.- Kinézek, jön-e már apád. Farsangi fánk nem vásárolnak műszereket. Egyrészt, mert nem lesz rá pénzük, másrészt pe­dig azért, mert nem érdemes... Megvet­tük a laborautomatát, a hűtőt, ter- mosztátot, a drága reagenseket. Boldo­gok voltunk, hogy eztán nem kell a ren­delőintézeti nagy laborba utaztatni a betegünket. Ám miután szakorvoshoz küldtük az első betegeket a mi friss la­boreredményeinkkel, hamarosan meg­kaptuk a Laboratóriumi Szakmai Kol­légium felkiáltójeles levelét: állj, a ti vizsgálatotok nem autentikus, a beteg vérét a rendelőintézeti nagy labornak kell megvizsgálnia!-Hogyan alakult az orvosok, asszisz­tensek jövedelme? Mert az is benne volt a pakliban, hogy eztán majd olyan ma­gas lesz, hogy „elfelejtődik” a hálapénz az alapellátásban.- A 33 éves munkaviszonnyal rendel­kező körzeti ápolónő bruttó bérét 17600-ról 24800-ra emeltem. Az én jö­vedelmem viszont csökkent.- Nem gondolt arra, hogy szerződést bont és újra közalkalmazottként dolgo­zik?- A szerződés bontás nélkül is módot adna erre. Én azonban bízom abban, hogy több pénzt juttatnak az alapellá­tásra, megoldódnak ezek a gondok és a vállalkozó orvosok elérik a céljukat. Végtelenül nehezményezem viszont, hogy a jövőt illetően kevés az informá­ció, mert ez elbizonytalanodáshoz vezet a mi körünkben is. Mentőautó a körzetben- Havi 50 ezer forinttal kurtították meg a vállalkozásunkat a múlt nyáron. Azelőtt még tudtunk venni fonendosz- kópot, vérnyomásmérőt, merthogy az ilyen alapvető doktor-eszközök is hiá­nyoztak. No és lízingeltünk egy autót, ami a munkánkhoz tényleg keli. Az ad­minisztrációs munkám megnőtt, édes­anyám segítsége nélkül nem tudnám ellátni a családomat. A jövedelmem lé­nyegesen csökkent - mondja dr. Pász­tor Ilona családorvos.-Megbánta, hogy vállalkozó lett?- Igen. Ha csak arra gondolok, hogy a régóta meglévő fizikoterápiás eszköze­inket nem használjuk, mert a tb nem preferálja! A beteg a fájós derekával, lábával újra utazgathat Miskolcra, ahol órákat várakozik csupán azért, mert mi vállalkozók lettünk. Az elején még azt terveztük, saját mentőautónk lesz, amellyel 20 perc alatt bevisszük a beteget a kórházba, akkor pedig még érthetőbb, ha azt mondom, megbán­tam.- Nem voltak túl illuzórikusak azok a tervek?- Nem. A Máltai Szeretetszolgálattól kaptunk volna egy autót. Nekünk a személyzet bérét és az üzemeltetési Dr. Tótti László kézzel írja a táppénzes papírt költséget kellett volna csak kigazdál­kodnunk, Mi nem délibábot kerget­tünk, amikor terveztünk, nem meggaz­dagodni akartunk a vállalkozásból, csak azt szerettük volna, hogy normá­lis szintre emeljük az emődiek egész­ségügyi alapellátását - és mi is megél­jünk valahogyan. Mert azért nem nor­mális dolog, hogy 27 ezer forint bruttó bérért dolgoztam közalkalmazotti or­vosként legutoljára. Igaz, most annyim sem marad. Ernődön még nincs influenzajárvány, így tumultus sem a váróhelyiségben. A lakosság egészségi állapota egyébként megfelel a magyar átlagnak. Magas vérnyomás, cukorbetegség, moz­gásszervi elváltozások, alkoholeredetú bajok... Az 5700 lakosú nagyközségben akárhogyan is van, jó az orvosi ellátás. A fogorvossal együtt öt orvos gondosko­dik a betegekről, itt van a kistérségi központi ügyelet, a nap 24 órájában van kihez fordulni. Nem lángossütő Dr. Tóth László a vállalkozás kezdeté­nek évében, 1992-ben került Ernődre. Körzetéhez tartozik Bükkaranyos is. A két helyen 2135 lakost kell ellátnia, ám csak 1780 kártyát adtak le nála Nem azért ilyen keveset, mert az új doktor­nak nem akarták, hanem mert sok olyan ember él a körzetében, aki még ma sem tudja, hol lehet beszerezni a kártyát, ha munkanélküli, vagy egy­szerűen nem érdekelte a kártya-ügy.- Persze, hogy vizsgálom, gyógyítom őket, ha nincs is kártyájuk. A szerző­désben szerepelt az ellátási kötelezett­ség. Aztán meg orvos vagyok. A vállal­kozásról annyit, hogy rossz az egész el­nevezés. Egy körzeti családorvos nem lehet vállalkozó, mert a mi munkánk­ban nem érvényesülhetnek piaci törvé­nyek, mi nem állhatunk „több lábra”, hogy az egyik tevékenységgel támogas­Fofó: Farkas Maya suk a másikat. Ellenben az adózásnál és sok mindennél a zöldséges és a lán- gossütó mellett szerepelünk. Én az or­vosi köpenyemet megveszem 1000 fo­rintért és még adózok utána 440 forin­tot is. Ezt a menedzser elbűja az öl­tönyvásárláskor, a vállalkozó orvos nem. A gyógyszert, kötszert is teljes áron kapjuk... Tóth doktor úr radiológus orvos felesé­gével és az ugyancsak orvos leányával alakított egy betéti társaságot. A bt. ta­valy kölcsön kapott egy ultrahangos készüléket, ezért elhatározták, hogy végigszűrik az egész körzetet, jó, ha tudja a családorvos, kinél mire számít­hat.-Végigszűrtünk már 700-800 embert, amikor kérvényeztem a társadalombiz­tosítónál, támogassa a költségeimet. Azt a választ kaptam, hogy a magyar egészségügy testén idegen kinövés az ilyen, nem támogatja. Az persze nem idegen kinövés, hogy a már panaszko­dó embernek sokszor 3 hétig kell vár­nia, amíg Miskolcon ultrahangos ké­szülék közelébe kerül. Nem baj, de azért 800 ember megszűrtünk és az adatok a számítógépen vannak.- Miért nem a bt. szűrte az embereket?- Mert így nem kellett fizetniük. Ám mivel akik kimaradtak és kérték a szű­rést, tervezzük, hogy vásárolunk egy gépet és elvégezzük a vizsgálatokat. De akkor már nem ingyen. Dicséri ő is a számítógépes adattárolás áldásait, de igen furcsállja, hogy a szá­mítógépes táppénzes papírokat nem fo­gadja el a betegpénztár. Csak kézzel írott papírra fizetik ki a táppénzt. Dr. Tóth László 31 éve dolgozik, két szakvizsgája van és a fizetése, vagy, ahogyan vállalkozói körökben mond­ják, a jövedelme havi 9 ezer forint.- Kénytelen voltam a minimálbérre csökkenteni a jövedelmemet, többet most nem bír el a vállalkozás. Öt évig Afrikában dolgoztunk, megesküdtem a családomnak, hogy a megtakarított pénzből egy fillért nem fordítok a vál­lalkozásra. És most így állunk: a csalá­dom tart el.- Véleménye szerint megbukott a vállal­kozói orvosi rendszer?- Nem, mert az elvek jók, és ami már megvan, azt nem célszerű kidobni az ablakon. Figyelem a pártok egészség­ügyre vonatkozó terveit és azt látom, mindenki kevesli azt a pénzt, ami az alapellátásra jut. Kisülhet ebből még valami jó. Ha megbetegszik a doktor... A miskolci családorvosok igen nagy többsége vállalkozik, talán csak 15-en nem a 130-ból. Dr. Hintalan János gö- römbölyi körzeti főorvossal a háziorvo­si egyesülés Déryné utcai irodájában találkozom késő délután. Jó hírrel ér­kezik.- Holnap megkapjuk az EKG készülé­ket. Minden miskolci családorvos. Egy hónapon belül a számítógépet is. Nagy előrelépés.- Ön július 1-jétől vállalkozó orvos. Hogy érzi magát?- Nem csüggedek. Már most látom, mennyi mindennel lehet takarékos­kodni. Vízzel, villannyal, takarítószer­rel. Mostanában fél évig elég egy felmo­sóvödör, azelőtt, kéthetente rendelt a kórháztól a takarítónő, mert még nem volt minden rokonának. Gazdaként né­zek a rendelőre. Eddig csak apróságo­kat szereztünk be, de az is valami.- Milyen a rendelője?- Szörnyűséges. Nagyapám korabeli, de holnap már lesz EKG-m, aztán szá­mítógépem... Mondom, bizakodom.-A jövedelme, Főorvos Úr?- Nekem most nincs jövedelmem. Hat­évenként cseréltem eddig a Trabanto­kat, Ladákat, elhatároztam, hogy most végre szerzek egy autót. Lízingeltem egy Volkswagent. Minden jövedelmem arra megy.-Ha beteg lenne véletlenül?- Akkor nagy bajba kerülnék. Kapnék 9 ezer forint táppénzt, ha meg nyugdíj­ba kellene mennem a betegségem mi­att, akkor 13 ezer forint lenne a nyug­díjam. Remélem, nem leszek beteg. -Mik a tervei, Főorvos Úr?- Szeretnék egyszer építeni egy rende­lőt. A váróban pámásszéken ülnek a betegek, hatalmas ablakok leszenek mindenütt csodás dísznövényekkel. Lesz egy titkárnőm, aki telefonon elő- jegyzi a betegeket, hogy ne kelljen vá­rakozniuk. Az asszisztens, a nővér és én jókedvűen fogadjuk majd őket, mert. nem lesznek anyagi gondjaink és a be­tegek is kisebb panaszokkal jönnek, mert idejekorán kiszűrjük a bajaikat. Kórházba csak a legritkább esetben küldjük őket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents