Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-29 / 24. szám

6 ÉSZAKtMagyarország Kultúra 1994» Tanuár 29m Szombat-----------TÁKIAT----------­A rcok és sorsok Tárcái Béla Miskolc (ÉM) - „Sorsok az arcok tükrében” - ezt a címet adta Hans Gustav Edőcs burgen­landi fotóművész annak a portrésorozatának, amelyből a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyv­tár előcsarnokában rendeztek kiállítást. A szerző nem ismeretlen Magyarországon, hi­szen csaknem száz alkalommal mutatkozott be nálunk, főként a dunántúli városokban. Eddigi kiállításai a világutazót, az egzotiku­mok élesszemű felfedezőjét, a Balaton és a Hortobágy lírai lelkületű szerelmesét, a he­gyek és a tengerek barátját állították elénk. Alkotó módszerének egyik jellegzetessége, hogy kiállításainak anyagát egy meghatáro­zott témakör köré csoportosítja. A könyvtáriján kiállított 41 portréja művésze­tének talán legértékesebb szeletét, az emberi sorsoknak az arcokban vagy talán inkább a szemekben tükröződő felismerési és ábrázolá­si képességét mutatja be. Megmutatkozik ezekben a portrékban Hans Gustav Edőcs rendkívüli kapcsolatteremtő tehetsége, a leg­kifejezőbb pillanat felismerése, és ami mind­ezt teljessé teszi a kiforrott technika. A figyel­mes szemlélő úgy érzi, hogy a képeken feltűnő arcok, szemek - hozzá, a nézőhöz beszélnek - legyenek akár dél-afrikai négerek, hongkongi dokkmunkások, cuna indiánok, hortobágyi pásztorok vagy dunántúli cigányok. Hans Gustav Edőcs igazi amatőr lelkületű művész, akit a szépség és az igazság szeretete hajt mindig újabb kalandokra, amióta diákként a Soproni Fotóklubban a 30-as évek nagy mes­tereinek szárnyai alatt megízlelte a fotózás szépségeit. Mint a GYSEV burgenlandi igaz­gatója ment nyugdíjba 1975-ben, s azóta fá­radhatatlanul gyűjti, képpé formálja élménye­it és önzetlenül megosztja a művészetét értő és szerető közönséggel. Társadalmi megbízatásai révén szervezi és erősíti az osztrák-magyar kulturális kapcso­latokat. Sok más elismerés mellett megkapta a Pro Cultura Hungarica kitüntetést és a bur­genlandi Tartományi Művészeti díjat. Egy arc a kiállításról Fotó: Hans Gustav Edőcs Iskolai híradó Miskolc (ÉM) - A Magyar Pedagógiai Társa­ság B.-A.-Z. megyei tagozata szükségesnek tartja, hogy megyénk pedagógusai, valamint a határainkon túli magyar kisebbségek gyerme­keit nevelő pedagógusok törekedjenek saját tevékenységük állandó megújítására. Éljenek azokkal az egyre sokasodó tájékozódási, ön­képzési lehetőségekkel, amelyek korszerű is­meretek képességek birtokába juttatják őket. A tagozat újjáválasztott vezetői: elnök - Dr. Földy Ferenc főiskolai tanár; alelnök - Hards Béláné, a Megyei Pedagógiai és Közművelődé­si Intézet igazgatója és Kristóf Lajosné gimná­ziumi igazgató; titkár — Takács Márta gimná­ziumigazgató; jegyző - Székelyné Drabos Má­ria vezető óvónő. A szervezeti élet eredménye­sebb, gazdaságosabb működése érdekében a megye városaiban munkacsoport-vezetőket választottak. Az elnökség (Sárospatak, Eötvös u. 7.) várja az érdeklődő pedagógusok jelent­kezését. * Sárospatak (ÉM) - Állásfoglalás elfogadásá­val fejeződött be csütörtökön a Magyar Peda­gógus Kamara által rendezett kétnapos konfe­rencia, amelyen a pedagógus társadalom ak­tuális gondjait tekintették át. A tanácskozás egyik központi témája a közalkalmazotti tör­vény módosításából eredő feszültség volt. Kiss Elemér országos elnök kifejtette, hogy a módo­sított törvény a gyakorlatban alkalmazhatat- lan. Alapvető gond, hogy a pedagógusok bére nem követi, követheti az inflációt, elsősorban a visszaminősítések miatt. Az anyagi veszte­séggel egyenértékű az a súlyos erkölcsi veszte­ség, ami a visszaminősítésekkel a tanítókat, tanárokat érte. A konferencia úgy foglalt állást, hogy a kiala­kult helyzet megzavarja a szakmai munkát, szembeállítja egymással a pedagógusokat. A Kamara véleménye szerint a feszültségen csak' újabb törvényi szabályozással lehet eny­híteni, ezért kérik, hogy az Országgyűlés a kérdést újra tűzze napirendre. A primadonna és az ősmagyarok Kálmán Imre Marica grófnő című nagyoperettje Seres Ildikó Marcia grófnő szerepében, és aki a fülébe húzza; Dé- zsy Szabó Gábor mint Csipcsák, az álcigány Fotó: Dobos Klára Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - Lehet, hogy a jó bornak is kell cégér, de az operett nem nagyon igényű a reklámot. A Miskolci Nemzeti Színház Marica grófnő bemutatóját is megelőzte a híre. Már az első előadásokon is telt ház volt, és azóta sem csökken a kö­zönség érdeklődése. Egy hónappal a premier után sem marad szabad szék a nézőtéren, a karzat is zsúfo­lásig telve. Kisgyerekektől a nyug­díjasokig minden korosztály képvi­selteti magát. És mindenki jól szó­rakozik. Bár nem ugyanazon a poé­non nevetünk, nem ugyanakkor szisszenünk fel mmdannyian. A műfajhoz kapcsolódó előítéletek ellenére ez az előadás több mint fel­hőtlen szórakozás, habkönnyű ka­land, szirupos szerelmi történet. Persze ez sem maradhat el. Hogy is létezhetne operett mindezek nél­kül?! Ahogy ez már lenni szokott: az első felvonásban találkozik a prima­donna (Nagy Ibolya vagy Seres Ildi­kó vagy Pirisi Edit) és a bonviván (Leblancz Győző m.v. vagy Laczó András m.v.), szemük összevillan, szerelem első látásra. Érthető, hi­szen a hölgyek csinosak, szépek, gyönyörűen énekelnek, az urak charmosak, hódítók. Hangjuk tisz­tán zeng, szemükből őszinte szenve­dély sugárzik, jöhetne is a szenve­délyes csók, de arra még várni kell, mert közbejön mindenféle bonyoda­lom, félreértés, csalódás és megbo­csátás. Újra és újra dalra fakadnak a fene nagy érzésektől, aztán tánc és újra tánc. De a történet nem csak róluk szól. A szubrettnek, a táncoskomikus­nak, a bufíönak - szóval mindenki­nek van legalább egy népszerű slá­gere. Mert ez is szükségeltetik a si­kerhez. A Kálmán-operettben ezek­ből sincs hiány. Ilyeneket énekel­nek, hogy Szép város Kolozsvár..., meg Hej, cigány..., Ringó vállú csen­ged violám..., Mondd meg, hogy imádom a pesti nőket... (Ki ne tud­ná a folytatást?!) A hepiendes szerelmi történeten és a jó zenén kívül van itt még egyné­hány komikus figura. A „helyi értel­miség” képviseletében a körorvos, a patikus és a jegyző. Somló István, Szegedi Dezső, Quintus Konrád, a másik szereposztásban pedig Kuna Károly (de volt szerencsém Posta Lajos kitűnő beugrását is látnom) hármasa külön _kabaréjelenet az előadáson belül. Ők bizony kímélet­lenül kifigurázzák ezt a valahai - kicsit fontoskodó, kicsit ostoba és meglehetősen beszűkült - világot. Ugyancsak ezt a típust képviseli Hanti György tanítója, kinek veze­tésével az iskolások és a helybéliek „magyaroseb” műsorral köszöntik a külföldről hazatérő grófnőt. De mi­lyen is egy igazi magyar mulatság?! Hochstappel Móric, ez az osztrák népviseletbe öltözött jódlizó férfiú - akiből Földi László színészi játéká­nak köszönhetően esetlen, sete-suta óriáscsecsemő lett - is Bécsben lát­ta, miként mulat egy magyar úr. Ebből következtetett arra, hogy elő­ször is cigány kell hozzá, a prímás homlokára bankó, muskátlis ablak és ihaj-csuhaj. A Marica grófilő társaságában érke­ző Lotte tanti (Máhr Ági) is leány­rablásra, betyárokra számít. Ha a mai idegenforgalmi prospektusok­ból hiányozna a gulasch-party és a pusztaromantika, legyinthetnénk is erre az óhajra. De még mindig nem tudunk szabadulni a önmeghatáro­zástól, újra és újra hallhatjuk a kér­dést: mi a magyar?! A Sehlanger András által rendezett Marica grófnő-előadás, ha nem is ad választ erre, de a maga módján újra felveti a kérdést, sőt egy kicsit meg is fricskázza azokat, akik folyton ezen rágódnák, ha kell, ha nem, ál­landóan a magyarságukra hivat­koznak. Ha a grófnő magyaros mu­latságra vágyik, hát legyen. A taní­tó lír hozza a relikviákat: a soha nem hervadó műmuskátlit, a papri­kakoszorút, a karikás ostort, a kitö­mött „anyám tyúkját” és a költő sza­vait: „gémes kút, malom alja fo­kos...” Es itt van az álcigány, Dézsy Szabó Gábor is, áld pontosan úgy beszél, mint ha valaki cigányviccet mesél, és úgy viselkedik, mint ami­lyennek népszínművekben játszani szokták a cigányokat. De mert a ci­gányoktól a legritkábban hallani ci­gányviccet, és a valóságban senki nem láthatott még ilyen figurát, így nyugodtan mondhatjuk, ez a sze­repfelfogás is paródia, mégpedig az előítéleteink, a bennünk élő elavult közhelyek kifigurázása. Varga Gyula Kudelka bácsija a fel­vidéki magyarság „képviseletében” érkezik az operettbe. Kiváló buffó szerep, de ezenfelül ebben az alakí­tásban is van valami egészen finom irónia. Nem bántó, de elgondolkod­tató. Megint csak szembe kell néz­nünk a bennünk élő hamis képek­kel. S a végére tartogattam báró Zsupán Kálmánt, kiről tudni illik, hogy de genere Tas, Huba, Töhö­töm, sőt Kér, Keszi, Nyék, Megyer, Tarján, Jenő és Kürt-Gyarmat. Mert aki de genere, az degenere, és annak csak az az ember, aki lega­lább a hetvenkettedik őséig vissza tudja vezetni a származását. Kuna Károly és a másik szereposztásban pedig Quintus Konrád ősmagyaija - buzogányával, tegzével és azösz- szes honfoglaláskori kellékkel - már az operett Monarchia-korabeli világában is anakronizmus. De mit mondjunk arra, aki manapság a ki­szolgált VOR-öltönyét díszmagyar­ra váltja?! Persze szép viselet volt a díszma­gyar, ma pedig mindenkinek szíve joga úgy öltözni, ahogy neki tetszik. De érdemes odafigyelni Nemes- kürty István szavaira: „Mi, magya­rok semmiképpen sem vagyunk bio­lógiailag vagy „fajilag” leszármaz­tatható utódai honfoglaló őseink­nek. E sorok bármelyik olvasójának valamelyik őse valamilyen más nemzetiség gyermeke.” Egy kicsit erről is szól a Marica grófilő, de nemcsak ez az előadás, hanem ma­ga a műfaj is. Azt szokták mondani, hogy magyar színház nem lehet meg operett nélkül, ezt szereti a kö­zönség, és ebben valóban nagyon jók vagymik, külföldön is híresek operettjeink. Itt van például a Mari­ca grófnő - melynek zeneszerzőjét szerződés kötötte a Teather an der Wien-hez, a librettót pedig Grün- wald Brammer írta, és a budapesti bemutató előtt Harsányi Zsoltnak magyarra kellett fordítania a szö­vegkönyvet... Húsz évvel a Macskajáték után Újvidék (MTI) - Csütörtökön volt húsz éve, hogy Újvidéken néhány lelkes szakember, színész, s művé­szetpártoló hosszas vajúdás után létrehozta a Magyar Színházat, s megtartotta az első előadást, a Macskajátékot, Örkény István nagyszerű drámáját mutatták be. A színtársulat eredetileg kamarada­rabokat adott elő, főként avantgárd irányzatot képviselt. Ma, a szabad­kai színház elsorvasztása után már voltaképp az egyetlen válóban mű­ködőképes magyar színtársulat. Szabadkáról lassan elfogytak a szí­nészek Ristic színiigazgató fárado­zásai nyomán, a színházépület szin­te romhalmaz. Újvidéken is csupán a társulat áldo­zatkészsége mentette meg a színhá­zat, itt is számtalan próbálkozás volt, legutóbb még az épületet is el akarták orozni. A színészeket sorra behívták katonának, a színésznők maradtak csak, de ez sem rendítet­te meg az újvidéki színházat - ke­restek olyan darabot, amelyhez nem kellenek férfiszínészek. A jubileumi előadáson Faragó Atti­la Lappangó című darabja van mű­soron - a dráma testileg és lelkileg megnyomorított fiatalokról szól, ki­szolgáltatottságról és szerelemről - valamint a reményről. Újvidéken sokakat, így a színésze­ket is már csak a remény és a hiva­tástudat élteti - pénzt keveset kap­nak munkájukért. Faragó Árpád színiigazgató fáradhatatlanul szer­vezi a tájolást, eljutnak a távoli szórványfalvakba, Székelykevére és Hertelendyfalvára is, volt ahol egy tojás volt a névleges belépődíj, volt ahol ingyen játszottak a közönség­nek - mindenütt telt ház előtt - Zentától Muzslyán keresztül a Belgrád melletti székely falvakig. A jubileumi évad kiemelkedő ese­ménye volt a Budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka, mondani sem kell, hogy az Advent a Hargi­tán volt műsoron, Sinkovits Imré­vel. A Nemzeti Színház a tavalyi vendégjátékkal megmutatta, hogy a szankciók, a háborús körülmények és a nyomor ellenére még mindig le­het nagyszabású vendégszereplést szervezni. Újvidéken a közönség szűnni nem akaró tapssal fogadta a pesti színészeket, érezték, s tudták, mindez több, mint egyszerű színda­rab. Ablonczy László igazgató a vendég­játékon jelen volt, most betegsége megakadályozta abban, hogy részt vegyen a jubileumon, de levélben köszöntötte az újvidékieket. A Nemzeti Színház igazgatója így ír érzéseiről Faragó Árpád igazgató­nak: A szerep helyett az élet terem­ti a drámát, a tragédiát. És ebben mégis az a felemelő, hogy a színház az emberiesség, a szellemi kapcso­latok őrzője tudott maradni. Áhogy az elmúlt két évtizedben teremtő együttlétben dolgozott itt a magyar művésszel a szerb, a szlovén, ro­mán, horvát alkotó, úgy a humá­numnak, a népek összetartozásán­ak szigete tudott maradni - a rette­net idejében is. S miközben az épü­letért, a megmaradásért a társulat mindennapos küzdelmet folytatott és folytat, bizonyos, hogy az össze­tartozás érzésének szelleme is védi a perc politika-játékaiban.” Faragó Árpádnak hite és ereje volt ahhoz, hogy a szent célt, a színház egyetemes összetartozási érzését képviselje és szolgálja. Mondván: „Soha nem adhatjuk meg magun­kat. A politikában bármiféle har­cok, gyűlölségek lobbanhatnak is, a színház emberei, szerbek és magya­rok keressék az együttműködés mó­dozatait”. Keleti szél Miskolc (ÉM) - Keleti szél címmel fotókiállítás nyűik a Miskolci Galé­riában január 31-én, hétfőn délután öt órától. A tárlatot - melynek alcí­me: Középeurópai hatások a divat­fotókon keresztül - Madame Fran- coise Allaire, a Francia Nagykövet­ség tanácsosa nyitja meg. Ezt köve­tően divatbemutató lesz a Magyar Iparművészeti Főiskola Textil tan­széke tervező és mesterképzős hall­gatóinak munkáiból. Este héttől pe­dig a felújított művészklubban a Déryné-díjas Horváth Zsuzsa san­zonestjét hallgathatják az érdeklő­dők. Közreműködik: Regős Zsolt. Kassai muzsikusok Miskolc (ÉM) - Január 31-én, hét­főn este fél nyolckor a Miskolci Nemzeti Színházban ad hangver­senyt a Kassai Filharmonikus Ze­nekar. A műsoron Hja Zeljenka Ou- vertura giocosa, Saint-Saens h-mpll hegedűversenye és Dvorak IX. (Új világ) szimfóniája szerepel. Közre­működik Andrea Sestaková (hege­dű), vezényel Mika Eichenholz (Svédország). Továbbtanulóknak Szikszó (ÉM) - A Szepsi Csombor Márton Gimnáziumban január 31- én, délután 5 órától a hatosztályos gimnáziumi képzés lehetőségeiről, céljáról, feltételeiről tartanak tájé­koztatót. Az iskola vezetői szeretet­tel váiják az általános iskolák 6. osztályát végző, érdeklődő tanulók szüleit. Téli esték Megy aszó (ÉM) - Téli falusi esték címmel a megyaszói művelődési házban ismeretterjesztő előadásso­rozat kezdődött. A Művészet és Sza­badművelődés Alapítvány elmúlt évi pályázatán elnyert összeget azoknak a gazdálkodóknak az isme­retbővítésére fordítják, akik megél­hetésük forrásaként a mezőgazda- sági tevékenységet látják. Az előa­dásokat (február 28-ig) hétfőnként este hattól tartják, s az előadások után konzultációra, tapasztalatcse­rére várják az érdeklődőket. Benczúr-emléknap Benczúrfalva (MTI) - Benczúr Gyula születésének 150. évforduló­jára emlékeztek pénteken Nógrád megyében a Magyar Nemzeti Galé­ria, a Jósa András Múzeum és a Nógrádi Történeti Múzeum szerve­zésében. Délelőtt megkoszorúzták a művész Benczúrfalván lévő sírját, majd a Magyar Nemzeti Galéria anyagából rendezett emlékkiállí­tást nyitották meg Salgótarjánban, a Nógrádi Történeti Múzeumban. (Ezzel egyidóben a stuttgarti Ma­gyar Kulturális Intézet is megemlé­kezik Benczúr születésnapjáról, egy mindeddig magángyűjteményben - Benezúr-Urmössy Gábor tulajdoná­ban - lévő kollekció bemutatásá­val.) Ezt követően ugyancsak a sal­gótarjáni múzeumban Bellák Gábor művészettörténész tartott előadást Benczúr Gyula művészete címmel. A korában a legnagyobbak közé tar­tozó festő feleségével, Boldizsár Ka­ta Piroskával Mikszáth Kálmánék unszolására keresett Nógrád me­gyében kúriát, melyet Dolányban (ma Benczúrfalva) talált meg. Ettől fogva töltötte ott a nyarakat, s ott is hunyt el. Sírhelyére mauzóleumot állíttatott felesége. =Röviden — ... V ikidál Gyula betegsége miatt el­marad a január 29-én Bodrogke- resztúrra, január 30-án Miskolcra meghirdetett Varga-Vikidál kon­cert. A hangversenyeket előrelátha­tólag februárban rendezik meg. Biafrai, vietnami, indiai, kambo­dzsai nélkülözőket, háborús sebe­sülteket ábrázoló felvételek, döbbe­netes emberi tragédiákról beszámo­ló tényképek láthatók Don McCul- lin brit fotóművész - budapesti Emst Múzeumban rendezett - ret­rospektív tárlatán. Kormos Ferenc alkotásaiból nyí­lik kiállítás a tiszaújvárosi Városi Kiállítóteremben február 1-jén dél­után öt órakor. A február 20-ig láto­gatható tárlatot Orosz Csaba nyitja rnppr.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents