Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-05 / 3. szám

12 ÉSZAK'Magyarország Magyar Múlt 1994» Január 5», Szerda A hajótörött királylány Dr. Csonkaréti Károly Szent István uralkodásának idején trónviszály dúlt Angliában, s egy testvérpár, Edmund és Edvárd Magyarországra menekült, ahol István király befogadta őket, sót nekik adományozta a Mecsekben fekvő Réka-várat a környező birtok­kal együtt. Ezt a területet évszázadokig Terre Britannorumnak, azaz a britek földjének ne­vezték. A magyar királyi család is szívesen lá­togatott ide, s tudjuk, hogy Imre herceg kedves vadászterülete volt. Itt - a mai Mecseknádas- don - sebezte halálra egy vadkan. A magyar uralkodói család tehát összejárt a brit királyi hercegfiúkkal és Edvárd feleségül vette a ma­gyar királyleányt, Ágotát. Rékavárban 1046- ban született Margit nevű leányuk. Később a politikai helyzet úgy alakult, hogy az angol ki­rályfiak visszatérhettek hazájukba. Edvard ki­rály halála után Ágota asszony Margit leányá­val vissza akart térni Magyarhonba, a hajót Skóciában partra vetette a vihar. A skót udvar­ban a király, III. Malcolm szívesen látta őket, sőt Margitot 1070-ben feleségül is vette és Skó­cia királynéjává koronáztatta. Margit, házassá­guk emlékére Daumfermilben, Edinburg köze­lében pompás templomot építtetett. Gyermekei közül Dávidot az egyház a szentek közé emelte, a skótok pedig hazájuk védőszentjeként tisztel- ték.Érdekes epizód Margit királyné életéből, hogy az egyik egyházi zsinaton - miután nem bírta jól a nyelvet - magyarul tartott beszédet, amelyet félje tolmácsolt. Margit királyné - Szent István és Boldog Gizella unokája - min­taképe a tökéletes anyának, hű hitvesnek. Né­pénekjótevője, szegények segítője, a katolikus egyháznak pedig bőkezű pártfogója volt. 1093. november 13-án halt meg. IV. Ince pápa 1251- ben mint Skóciai Margitot avatta szentté. Erek­lyéit a katolikus skótok a reformáció idején II. Fülöp spanyol királynak ajándékozták, aki azo­kat az általa építtetett Escorialban, Szent Mar­git tiszteletére emelt külön kápolnában helyezte el. Őstörténeti előadások Miskolc (ÉM - GYG) a Miskolci Bölcsész Egye­sület Történelemtudományi karán tartja előa­dásait a magyar őstörténetből Erdélyi István. Szabad előadásainak anyagát az élő beszéd spontaneitását is megőrizve, hangszalagra vet­te, s a nyelvi borzasságot valamennyire megfé­sülve, az elmúlt év végén kis kötetben is kiad­ta. Az előadáscsokor, a Bölcsész Egyesület ki­adványaként megjelentetett Miskolci Parthe- non-Tanulmányok című sorozat 9. köteteként látott napvilágot, Magyar őstörténet címmel, 8 olyan tartalommal, amely a magyar őstörténet­kutatások legtöbbet vitatott kérdéseiben segíti eligazodni az olvasót. Erdélyi István olyan kér­déseket érint, mint az oly annyira elhanyagolt nomadizmus kérdése, a magyar őshaza fogal­ma és helye, a Baskírjai magyar őshaza, a Vol­gái bolgárország, s benne a magyarság szerepe, de foglalkozik Juliánus barát útjával, a kazár kaganátussal, az alánokkal, Volga menti nyelv­rokonainkkal a magyar honfoglalással, a nagy- szentmiklÓ8Í kinccsel, s a magyar őstörténetku­tatás írásos forrásaival, - amelyek mind, mind segítik az olvasót eligazodni legrégibb eleink történetének megismerésében. Erdélyi István őstörténete bár egyetemi előadásanyag, ha­szonnal lenne forgatható a széles olvasóközön­ség részéről is. Magyarok és szlovákok Brüsszel (MTI) - „A magyarok és a szlovákok az egymásra rálicitálás csapdája felé tartanak” címmel közöl rövid elemzést a Le Soir keddi szá­ma a szlovákiai magyarság helyzetéről, illetve az ezzel kapcsolatos magyar és szlovák rendez­vények és nyilatkozatok egymást váltó spirál­járól. Ennek kapcsán a cikk alcíme felteszi a kérdést: vajon nem a gyűlölet spirálja mozdul-e a térség­ben mindezek nyomán? A magyar-szlovák határvidék etnikai összeté­telét ismertető térképvázlattal kiegészített írás — amely 600 ezerre teszi a szlovákiai magyar­ság lélekszámát - három példát is említ. Ä Be­számol a Nagysurányi Matica Slovenska ren­dezvényről és a január 8-ra tervezett komáro­mi nagygyűlésről, valamint említést tesz a terv­be vett szlovákiai közigazgatási reformról, amely nyolc körzetre osztaná az országot és Jel- darabolódással” fenyegeti a magyar közösséget. Vajon a magyarok és a szlovákok arra készül­nek, hogy a jugoszláv dráma csapdájába esse­nek?” - teszi fel a kérdést a cikk írója, Pol Mat- hil, majd megemlíti, hogy a magyar kormány számára a határokon túl élő magyarság sorsa nem csupán kül-, de belpolitikai probléma is. Mindez különösen választások idején a túllici- tálásra való hajlamot erősíti, amely önmagában ugyan csak hazafias akar lenni, de nem egyszer túllépi a tiszta nacionalizmus küszöbét - álla­pítja meg.- Ilyen körülmények között bármilyen szikra robbanást idézhet elő - vigyázat, a Balkán a kö­zelben van - záija elemzését a Le Soir írása. Magyarország II. Rákóczy Ferenc idején Benedek Elek Tizenkét éves gyermek volt II. Rá­kóczy Ferenc, amikor a munkácsi várból anyjával együtt Bécsbe vit- ték. Csakhamar elszakították any­jától, aki félje után ment Törökor­szágba, megosztva vele haláláig a hontalanság nehéz bánatát. A kis Rákóczynak Kollonics lett a gyámja s ez beadta egy jezsuita iskolába; itt nevelődött német szellemben a ma­gyar szabadságharc halhatatlan ve­zére. Tizennyolc éves korában a csá­szár megengedte, hogy megházasod­jék; feleségül vette Sarolta Amália hessen-rheinfelsi hercegnőt, aztán bejött Magyarországra s csöndben, visszavonultan élt óriási terjedelmű birtokain. Annyira németnek nevel­ték, hogy Bécsben egyáltalán nem tartottak tőle, s csakugyan, amikor jobbágyai fellázadtak a német kor­mány zsarolásai miatt, egyenesen Bécsbe menekült s ott a császárnak felajánlotta magyarországi birtoka­it megfelelő kárpótlás fejében. De a császár emberei kinevették. Miért venné meg a császár az ő birtokait, amikor anélkül is elveheti? Otthon a lázongó jobbágyoktól nem érezte magát biztonságban, itt meg attól kellett tartania, hogy egyszerűen el­veszik a jószágait. Német ruhát vi­selt, német tisztekkel barátkozott, csakhogy az udvar bizalmát meg­nyerje, - mindhiába: Zrínyi Ilona fi­ában s Zrínyi Péter unokájában nem bízott az udvar.. E lelkiállapotban került bensőbb ismeretségbe Ber­csényi Miklóssal, aki híve volt a csá­szárnak sokáig, de maga is kesere­dett szívvel látta a bécsi nemzetron­tó munkáját. Az ő tanácsára írt leve­let a francia királynak 1700-ban, de a levelét egy császári katonatisztre bízta, az meg Bécsben feljelentette. Az 1701-ik év április 18-ikának haj­nalán fegyveres katonák verték fel Rákóczyt nagysárosi várában, elvit­ték Bécsújhelyre, ott fogságba vetet­ték, s ha felesége ki nem szabadítja az őrök megvesztegetésével, bizo­nyosan életével lakói azért a levé­lért. Bercsényi Lengyelországba me­nekült, ideszökött Rákóczy is, itt él­tek ketten álnév alatt, egy lengyel barátjuk birtokán. Rákóczy még Lengyelországban volt s onnét alku­dozott a francia királlyal, aki segít­séget ígért neki, amikor megmoz­dult a Tiszavidék népe, melyet adó­szedéssel és katonaállítással ke­gyetlenül sanyargattak. A bujdosó kurucok felhasználták a nép forron­gó hangulatát s egy Kis Albert nevű kuruc hadnagy, aki már az előző fel­kelésekben vezető ember volt, és egy Esze Tamás nevű sóárus, akit a só­tisztek megkárosítottak, titokban toborzani kezdették a népet. Tud­ták, hogy ha valamely nagynevű em­ber élükre nem áll, célt nem érhet­nek, s így gondoltak Rákóczyra. Ezz volt 1702 végén. A következő év márciusában újra felkereste két buj­dosó, s bár még segítséget nem ka­pott a franciától, átadott nekik né­hány zászlót, de újra megüzente, hogy amíg haza nem jön, maradja­nak békében. Mihelyt a zászlókat megkapták, amelyeken aranyos be­tűkkel ragyogtak e szavak: „Áz Iste­nért és a szabadságért” - a népnek nem volt többé nyugodalma, nagy tömegben gyűlt a zászlók alá, s Má- ramarosban, Ugocsában és Szat- márban végig rabolt, pusztított. A kétezer főnyi kuruc csapatot szét­verte ugyan Károlyi Sándor szatmá­ri főispán, de ekkor már Rákóczy út­ban volt Magyarország felé, mind­össze egy napi járásra a határtól. Kis Albert és Esze Tamás a határon az­zal fogadták, hogy nagyszámú felke­lő váija, de a nagy szám 200 hiányo­san fegyverzett parasztra s 80 lovas­ra apadt. A nép azonban, amint hí­rét vette Rákóczy hazajövetelének, nagy tömegekben tódult zászlaja alá, különösen a beregi és ungi me­gyék népe. Rövid időn belül 3000 gyalogos és 800 lovas gyűlt zászlaja alá, sőt követség jött a jászoktól és kánoktól is, hogy ők is melléje sze­gődnek. Rákóczy serege napról napra növe­kedett. A nemesség kezdetben bizal- matlankodott, húzódozott, de annál lelkesebben gyülekezett a paraszt' nép, mely megváltóját látta Rákóczy Ferencben. És lassankint ébredezni kezd a köznemesség is, a székelység is, mely éppúgy szenvedett a német zsarnokság alatt, mint az egész or­szág. A kuruc forradalom lángja vé­gignyargalt az egész országon, s most már a bécsi kormány sem ki- csinylette Rákóczyt és parasztjait: a gyülevész csapatok rendes sereggé formálódtak, melyet már nem ver­het szét néhány ezer zsoldos. A ku­rucok 1703 végén már egész Bécsig elkalandoztak. A nagyobb várak kivételével egész Magyarország Rákóczyé 1704-ben. Ez esztendő telét a sereg szervezésé­re használja s tavaszkor 52 lovas és 31 gyalog kuruc ezred lobogtatta a szabadság zászlaját. A szécsényi gyűlésen, 1705 szeptember havá­ban, a „szövetkezett rendek” vezérlő fejedelemnek választják Rákóczyt, aki megesküszik, hogy a „szövetkezett” magyarságot, a haza szabadságának ügyét soha el nem hagyja, a törvényesen bevett három vallást a maga törvényes szabadsá­gában megtartja. A francia király csak úgy kész szövetségre lépni Rá- kóczyval, ha nyíltan elszakad az ausztriai háztól. Most tartomány Magyarország s ő tartománnyal nem szövetkezhetik. És Rákóczy or­szággyűlést hív öséze Ónodra (1707), ott a rendek kimondják az or­szág függetlenségét, trónvesztett­nek nyilvánítják a Habsburg-házat, ezzel az eredeti kiáltással: eb ura fa­kó! A francia segítség most is elma­radt, s Rákóczynak minden külső se­gítség nélkül kell folytatni az élet­halálharcot. A függetlenségi nyilatkozat után mindkét részről megfeszített erővel indul meg a harc. De nincs igazi had­vezér, s Rákóczy pénz hiánya miatt állandó zsoldos hadat nem tudott tartani az ő „palotásain” s néhány ezreden kívül. A nép is megunta a hadsereg ingyen élelmezését. Dia­dal és vereség folyton váltakozik. Trencsén mellett 1708-ban a kuruc had oly vereséget szenved, melynél - Rákóczy szavai szerint - még so­hasem volt gyalázatosabb vereség és következményeiben szerencsétle­nebb. Ehhez járul Ocskaynak és má­soknak az árulása. A kuruc hadak állapota mind nyomorúságosabbá válik. Rákóczy Nagy Péter orosz cár­hoz fordul segítségért, de eredmény­telenül. Aztán ajánlatot tesz a béké­re, de az 1705-ben trónra lépett Jó­zsef nem akar tudni az idegen hatal­mak kezességéről s Erdély függet­lenségéről. Közben, 1711-ben, Len­gyelországba megy, hogy segítséget szerezzen, de egyszersmind felha­talmazza Károlyi Sándort, hogy Jó­zseffel folytassa az alkudozásokat, így jön létre a nevezetes szatmári béke. Rákóczy hozzájárulása nélkül, aki az orosz segítségben bizakodva, megtiltotta Károlyinak az alkudozá­sok folytatását. De Károlyi nem vet­te figyelembe a fejedelem parancsát s megkötötte a békét Szatmáron s 12000 kuruccal lerakatta a fegyvert a majtényi mezőn. A szatmári békében a király Rá­kóczynak és híveinek teljes bűnbo­csánatot s birtokaik visszaadását ígéri, ha három hét alatt hűségesküt tesznek. Megtartja a vallásról ho­zott törvényeket Magyarországon is, Erdélyben is. Mindenféle sérelmek orvoslását ígéri a tartandó or­szággyűlésen. Százötvenegyen írták alá a szerződést, magyarországi és erdélyi urak, de egy név hiányzott: II. Rákóczy Ferenc neve. És hiány­zott a király neve is. Mert a szerző­dés aláírásakor a király már nem élt, a tárgyalások napjaiban halt meg. Titkolták is a halálát, amíg le­hetett s a szerződést az özvegy ki­rályné, majd utódja, III. Károly (1711-1740) erősítette meg.^ Rá­kóczy nem írta alá a szerződést, mert még mindig hitt abban, hogy idegen segítséggel bár, de teljes dia­dalra viszi a magyar szabadság ügyét. De keservesen kellett csalód­nia. A francia udvarnál talál mene­déket, itt él 1717-ig, Sárosy gróf név alatt. Ez időn túl, 1735-ben bekövet­kezett haláláig, Törökország ád me­nedéket a hontalan fejedelemnek és ama híveknek, akik megoszták vele a hontalanság fájdalmait. Mellette van halála órájáig Zágoni Mikes Ke­lemen, aki ezt úja magáról: „En ne­kem semmi okom sem volt hazám­ból kibújdosni, csak az, hogy nagyon szerettem a fejedelmet”. 1735. ápri­lis 8-án halt meg Rákóczy, a Már­vány-tenger partján, Rodostóban. Sólymok Miskolc egén a háború alatt V. A Futár vitorlázó nem a legújabb típus, de a miskolci repülőknek ma is kedvenc gyakorlórepülője. A gépet különben Rubik Emő tervezte, még 1949-ben. Fotó: archív Duvalovszky Zoltán A nyári szünidőben feledhetetlen két hónapot töltöttünk a sajókápol- nai repülőtéren. Szállásunk a falu iskolájában volt. A padlóra szénát terítettünk le, melyen a napi fizikai munka miatt nagyon jókat alud­tunk. A mintegy 600 főt számláló kisfaluba fiatalságunkkal életet le­heltünk. Ezért a falu lakossága na­gyon megszeretett bennünket. Főoktatónk, Gadnai János volt, mint hivatásos. Társadalmi oktató­ink Studzeni József és Soltész Ber­talan voltak, akiket rajongásig sze­rettünk. Ók vérbeli pilóták és példa­képeink voltak.Holdvilágban hajna­li 4 órakor már cipeltük a gépeket a dombtetőre. Repülés iránti szerete­tünk és lelkesedésünk, valamint összetartozásunk határtalan volt. Megkezdődnek a légierőkhöz a behí- vásokl941. június 22-én hajnali 4 órakor megkezdődött a német-szov­jet háború. Június 26-án 13 órakor három bombázó repülőgép érkezett Kassa bombázására. Mind a mai napig nincs hiteles bizo­nyíték, hogy szovjet, német, vagy ro­mán gépek bombázták Kassát, mi­vel a repülőgépen nem volt felségjel­zés. Hazánk június 27-én hadat üzent a Szovjetuniónak. Ennek az eseménynek volt következménye, mely repülőklubunkat is közvetle­nül érintette, hogy 1941-ben hét baj­társunk kapott behívót a légierők­höz: Kiss-Benedek István a Ferihe­gyi, Grubert János a miskolci, Simo- nyák János, Sipos Vilmos és Demkó Pál a mátyásföldi, míg Varga Pál s Studzeni József az újvidéki repülő­térre vonultak be repülőszolgálatra. A klubban folyó kiképzést nagyon megnehezítette Studzeni József tár­sadalmi oktatónak a légierőkhöz történő bevonulása. Az oktatás oroszlánrésze ezért 1941-ben Sol­tész Bertalanra hárult, ki becsület­tel tett eleget a megnövekedett fela­datának. Az 1942-es évet Soltész Bertalan oktatta végig 1942 október havi légiefőkhöz történő bevonulá­sáig. Szerencsére 1942 októberében Studzeni József leszerelt a légierők­től, így ő folytatta a kiképzést. 1943. január 1-jével Studzeni Józsefet fő­állású repülő-oktatóvá nevezték ki. 1943 tavaszán Gadnai főoktatót el­helyezték és helyette Győrvári Emő lett a fóoktató. Győrvári jól képzett és határozott vitorlázó-oktató és mo­toros repülő volt. Ugyancsak erősö­dött repülőklubunk, hogy 1943. ja­nuár 1-től Bogdanovics Kálmán ki­váló képességű repülőgép építőt és javító szakembert, a „Repülő alap” a hangármesteri teendők ellátásával bízta meg. így ezen időtől a repülő­gépek javítása és karbantartása az ő irányításával történt. Erősítést je­lentett a kiképzés területén, hogy Kőhalmi Károly 1943 márciusában vitorlázórepülő segédoktatói minő­sítést szerzett és Gas János hivatá­sos csörlő-kezelő lett. 1943 tavaszára 30 jól képzett „B” vizsgás növendéke volt a repülő­klubnak. 1943-ra nagyon megnöve­kedett kiképzési feladatok megkö­vetelték, hogy a sajókápolnai repü­lőtér egy évi kényszerszünet után is­mét üzemeljen, mert nagyon sok új pilótajelölt kapcsolódott be a kikép­zésbe. A „Repülő alap” 3 darab „Tü­csök”, 2 darab „Vöcsök” és 1 darab „Pilis”, valamint 1 kétüléses „Cim­bora” vitorlázógéppel növelte a klub repülőgép állományát. Igazi nagy­üzemi pilóta kiképzés ment szink­ronban a sajókápolnai és az új amó- ti repülőtéren. 1943 április első hetére megérkez­tek a várva várt, de meglehetősen hideg északnyugati böjti szelek, mintegy 45-50 km/óra sebességgel. Studzeni József oktatónk riasztotta a „B” vizsgás növendékeket és szak­szerű irányításával csörlő rendszerű startolással a sajókápolnai dombok felett újabb 30 ifjú pilóta tett eleget a „C” vizsga feltételeinek két nap le­forgása alatt. Megszervezve ezzel a „nemzetközi pilóta igazolványt”, a kék alapon 3 fehér sirályos nemzet­közi repülőjelvényt, melyet ezután büszkén viseltek zakójuk hajtóká­ján. A Repülő szaksajtó, a „Magyar Szár­nyak”, valamint a helyi, megyei és országos sajtók a legnagyobb elisme­rés hangján írtak e nem mindenna­pi teljesítményről, példaképül állít­va a miskolci Repiilóklub kimagasló kiképzési munkáját az ország többi repülőklubja elé. Studzeni József ok­tató magas elismerésben részesült. 1943 nyarán megkezdődött többek között Studzeni Lajos, Tóth Géza, Kröl Béla, Krajpos Zoltán, Rétfalvi Árpád, Kiss György, Várhegyi Sán­dor, Laboda László, Jesze László, Sörös János, Kozsik Tibor- az 1962- ben Párizsban repülőszerencsétlen­ség áldozatává vált Koleszár János és a miskolci repülőtéren 1990-ben lezuhant és repülőhalált halt Veres Zoltán repülóbajtársunk kiképzése is. 1943 július-augusztusban, egészen szeptember 16-ig folyamatos táboro­zással folyt a kiképzés. Ezen idő alatt több mint 25 fiatal tett eleget a „B: és „C” vizsga követelményeinek. Győrvári főoktatóra, Studzeni Jó­zsef oktatóra és Kőhalmi Károly se­gédoktatóra igen megerőltető kikép­zési munka hárult. Tizenkét legfejlettebb pilótának megkezdődött a kétüléses „Cimbo­ra” vitorlázó repülőgéppel a motoros vontatásos kiképzés.Végül a 12 főből 10-en sikeresen levizsgáztunk és megszereztük a vontatható „szak- szolgálati engedélyt”. Ekkor „43 jú­lius havában jártunk. Mivel mind a tízen kiváló minősítést kaptunk, a légierőktől augusztusban megjött a behívó Budapestre a Repülő Orvosi Vizsgáló Intézetbe (ROVl-ba). A 10 miskolci fiatalból hárman let­tünk alkalmasak „hadi repülőnek”, Csikós Jenő, Csorba László és Duva­lovszky Zoltán. Ennek eredménye­ként 1943 október 5-én Csikós Jenő és Csorba László a szombathelyi, jó­magam a székesfehérvári repülőtér­re kaptunk behívót tartalékos repü­lőtiszti iskolára. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents