Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-28 / 23. szám
8 ÉSZAK-Magyarország Szólástér 1994. Tanuár 28., Péntek A jelzőlámpákról Lehet, hogy sokan megrónak érte, de én a piros lámpákat szeretem a legjobban. És ha bárki ama sajátos piros lámpákra gondolna, nagyon téved. Téved, mert én a közúti forgalmi jelzőlámpákról beszélek, s bizony a kettő nem ugyanaz. Egy késő, októberi délután volt. A kisvárost átszelő 3. számú főút mellett álltam, a bölcsődénél. A közelmúltban itt helyezték el a jelzőlámpákat. Csak álltam, néztem a lámpák működését, s egy pillanatra a múlt röpült át agy- tekervényeimen. A múlt. Az itt bekövetkezett halálos balesetek keserves emléke. A múlt, a hosszú vitákkal: legyen, ne legyen jelzőlámpás forgalomszabályozás. Sokáig a matematika volt a döntő. Az út fenntartója szerint a járműforgalom még nem indokolta volna a lámpák elhelyezését. S a halálos áldozatok? Végül is a józan ész, az emberiesség győzhetett: íme, itt állnak a jelzőlámpák s „dolgoznak”. Révedezéseimből a viharos, csípős északi szél ébresztett föl. Visszajöttem a jelenbe. A vékony öltözékemet átfújta a dermesztő szél. A nap a látóhatár felé tartva, bágyadtan szórta élettelennek látszó sugarait. Szemeimet ismét a lámpákra vetettem,. s kényszeredett mosoly jött ajkamra. Mosoly? Inkább öröm szállt meg. Öröm, mert végre valaki, vagy valami megállíthatja a száguldó járműveket. íme. A lámpák Miskolc felől pirosat jeleznek minden irányba. Piros jobbra. Piros előre. Piros balra. Az egyik jármű csikorgó fékekkel áll meg. Nézem a vezetőjét, aki fejét büszkén fenntartva, bosszús szemeket vet a lámpákra. Mintha csak mondaná: ki és mi meri ót megállítani. Itt máskor százhúsz kilométeres sebességgel is robogott. A gyalogátkelőn is. A motort hevesen túráztatja. Várja a pillanatot, amikor mint rakéta indulhat tovább, füstölgő keréknyomot hagyva maga után. Jön másik jármű is. Messziről lassítva, szépen, biztonságosan áll meg. Vezetőjén látszik, hogy tényként fogadja az új tilosat. Már több kocsi áll minden sávon, de a lámpák még mindig pirosak. A viharos szél a kipufogó gázokat gyorsan fújja végig az úton. Némely kocsi már azonnal indulna, de még nem szabad az út. A lámpák fényébe nézek. Szép, szinte izzó, piros fények. Izzanak, közben mondják: eddig és ne tovább. Álljatok meg, száguldó, rohanó járművek! Más is akar közlekedni. Elégtételt, keserű elégtételt érzek a villogó lámpák fényében. A hetven év körüli férfiért, akit kerékpárjával együtt sodort el egy országúti fantom, s itt lelte halálát. Elégtételt a harmincöt éves háromgyermekes édesanyáért, akit száznegyven kilométeres sebességgel tiport halálra egy ámokfútó. Elégtételt azért a kisiskolás gyermekért, aki szintén itt lelte halálát a közúton. Látom lelki szemeimmel, amint kistestvérével, iskolatáskával a hátán mennek át a gyalogátkelőn. Egyikőjüket elsodorta a száguldó autó. Könyvei, tanszerei szerteszét hulltak az országút aszfaltján, és nem volt tovább. Halál, halál és halál. Miért? Az ötven kilométeres sebességgel ez bizonyára nem történik meg. De hát ki tehet arról, hogy ez a fránya út nyílegyenes. Olyan jó száguldani rajta. A gyalogosok, kerékpárosok? — tegyenek amit akarnak — a kocsiknak sietős az útjuk. Hát nem! Ezek a kis villogó jószágok tesznek róla. Mert a piros színt azért még tisztelik a fantomok is. Hogy meddig? Ki tudja. Villogjatok hát piros lámpák, s védjétek a legdrágábbat, az emberi életet. Villogjatok, de váltsatok időnként zöldre is, mert így lesz teljes küldetésetek! Sivák László Szikszó Prognózis 1994-re Az időjárás az évtizedeknek megfelelő lesz. Nyugat felől továbbra is lassú lehűlés, kelet felől abeáramlásfokozódik.Akörülményekrossz egybeesése esetén az ukrán front betörése várható. Aforinthőmérséklete tovább csökken, mínusz három, mínusz 15 fokkal. A légkör feszültsége növekszik, az alsóbb rétegekben a nyomás emelkedik. Meleg napok, társadalmi viharok, golyózápor várható. Jég- és rendőrverés gyakran előfordul. Az időjárás május után balra fordul. A bankkölcsönök befagyása, az életszínvonal süllyedése várható. A széljárás változó lesz, a szélkakasok elszédülnek, a köpönyegforgatók elfáradnak. A szélviharok sok hazugságról letépik a leplet, a gyökértelenek ki fognak dőlni. Az elhidegülés először a vezetők és vezetettek között érződik majd. Később a felül levők reszketni, az alul lévők kimondottan fázni fognak. A hideg korán beköszönt és tartós lesz. A hajléktalanok meleg levest, a hajlékosok meleg vizet se kapnak. A Máltai Szeretetszolgálat a fagyoskodó tömegek megsegítésére eredeti máltai meleg levegő behozatalának megoldásán fáradozik, de vitája van a kormánnyal a behozatali vám és ÁFA mértéke körül. Egyes felelőtlen-meggondolatlan múlt ködén merengők Moszkva felé kacsingatnak, de Moszkva csak a hidegből tudna adni jelenleg. A Moszkván túl tekintók a felkelő naptól várnak enyhülést, de mint tudjuk, az messze van és napfelkeltekor szintén hideg szokott lenni. B. G. Nyílt levél a vasasok nevében Tisztelt Boross Péter Miniszterelnök Úr! A Vasas Szakszervezet Borsod-Aba- új-Zemplén megyei Szövetsége, valamint a szövetséghez tartozó vállalatok alapszervezetei (Dimag, Rt. Szakszervezeti Szövetsége, Ózdi Kohászati Dolgozók Érdekképviseleti Szövetsége, December 4. Drótművek, Borsodi Ércelőkészítő Művek), mély megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a régiónkat igen jelentősen érintő „borsodi acélipar reorganizációja” a többszöri halogatás után a mai napig nem került a kormány elé. Tűrhetetlennek tartjuk, hogy megközelítőleg 15 ezer embert közvetlenül létében érintő döntés 1 éves „szakmai vita után”, az ipari tárca és a vasasszakszervezet összefogásával elkészült, külföldi és független hazai szakértők elemzésére támaszkodó reorganizációs program most újabb elemzésre visszakerült az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumhoz. A megyénket sújtó rendkívüli munkanélküliség okozta traumában, a Megközelítőleg 15 ezer ember vár a döntésre Fotó: Fojtán László halogató intézkedésükkel a bizonytalanságot, a megye kohász társadalmát kiszolgáltató, az emberek megélhetését fokozó felelőtlenséget tanúsítanak. Ezt tűrhetetlennek tartjuk! Lényeges annak figyelembe vétele, hogy a megyében dolgozók a kilátástalanjövőkép ellenére eddig még társadalmilag kezelhető szinten vették tudomásul drámai helyzetüket, abban a reményben, hogy a kormányzat is segítséget nyújt a megszűnt munkahelyek pótlásához, az erősen karcsúsított és nemzetközileg is versenyképessé tehető kohászat modernizálásához. Nyomatékosan kérjük a tisztelt Miniszterelnök Urat, hogy a legközelebbi kormányülésen döntsenek a borsodi acélipar reorganizációjában. Tisztelettel a Vasas Szakszervezet megyei Szövetsége és a szövetséghez tartozó kohász alapszervezetek nevében: Balogh Béla megyei titkár Ne nosztalgiából védjük a gyárat! Megköszönöm segítő szándékukat, mely alapján folyó év január 10-én megjelentették felhívásunkat Észak-Magyarország kohász szakembereihez, annak az 1100 embernek a nevében is, akik aláírásukkal megerősítve támogatták a volt „Kossuth” Kohász Kft. alapcélkitűzéseinek megvalósítása érdekében kifejtett két éve tartó tevékenységünket. Az erre, az OART fejlesztő mérnökei aláírással megjelentetett válasz névtelenséget jelent. Ezúton megnyugtatom - amint az a felhívásban is szerepel - a választ készítő, az ózdi gyár fejlesztésén az utóbbi években is eredményesen dolgozó fejlesztő mérnök kollégámat vagy kollégáimat, hogy nem nosztalgiából védjük gyárunk érdekeit, haA gyár, amelynek gazdaságos újraindításáért és ezzel a kenyerükért is hadakoznak Fotó: Laczó József nem egyetlen reális célért: a termelés alacsony szintű, gazdaságos újraindításáért. Amint a gyár továbbélését lehetővé tevő, az elektroke- mence megépítéséhez szükség minimum 6-8 milliárd forint befektetése megtörténik (melyből 4-5 milliárd forintot csak az elektrofutés biztosítására kellene fordítani) biztosra vehetik, hogy segíteni fogjuk megvalósítását. De addig minden megteszünk a még meglévő berendezések felhasználására, a gyár dolgozói tulajdonba vételével, hogy ne csak annak az 1100 embernek állítsuk vissza a munkahelyét, akik célkitűzéseink megvalósíthatóságát támogatták. Nagy Miklós Ózd Sztrájk után végre lesz fellendülés? Vajon a történelemben van-e arra példa, hogy egyes csoportok, intézmények, állami vállalatok dolgozóinak sztrájkja után, annak következményeként azonnal fellendült volna a gazdaság? Megnyíltak a piacok, dőlt a pénz az államkasszába, milliárdos beruházások születtek, megváltoztak a világgazdaság ellentmondásai, annak hatásmechanizmusa? Nem tudom rá a választ. Manapság viszont ez lett a divat. Negyven évig erre nem volt lehetőség. Most lehet vele élni. Még akkor is, ha ezzel még mélyebbre nyomjuk a vízbe a fuldokló gazdaságot. Fitytyet hányva a külső hatásokra. Az egész világot sújtó gazdasági válsághelyzetre. Sztrájkot hirdetni és ezzel fenyegetőzni akkor is, amikor egy szűk kis réteg (vagy ők volnának többségben?) etikai botrányba keveredik. „Hazug tanúságot ne tégy” parancsolatról elfeledkezve. Elszigetelt jelenséget felnagyítva, eltorzítva egy egész nemzetet fasisztának, antiszemitának bélyegezve. Ebben a politikailag zavaros helyzetben - amikor a restaurálás „hívei is acsarkodnak és kifogásolják az átvilágításról készülőben lévő rendelkezéseket - még egyes „médiák” is melléjük állnak? Elfelejtették, hogy a Rákosi, Kádár malma alatt a megbélyegzettek közelébe sem kerülhettek a hatalomnak? Hogy kiüldözték az ellenségnek bélyegzett parasztot, értelmiséget, munkást, vagy egyszerűen likvidálták azokat, akik áljukban álltak? Most a megváltó szerepében tündökölnek! Az igazi világmegváltót, Krisztust meg keresztre feszítették! Most ezt a csonka Hazát akarják keresztre feszíteni? A kis ember nem vak, azok legalábbis nem, akiket negyven éven keresztül félreállítottak* Tudja és érti miért szórnak átkot, rágalmat, mocskot az igazság szemébe. A fél- reállítottaknak még emlékezetükben él a kijelentés - „Magyar fejekkel fogjuk kikövezni a városok utcáit”. A kisember évezrede együtt él a „Kárpát-medencében” nemzetiségek ezreivel és továbbra is ez a szándéka, István királyunk rendeltetése szerint. Szűnjék már meg ez a lélekromboló hadjárat! Végezze mindenki becsülettel a reábízott feladatait, önös és politikai érdekeit félretéve! Csak kétféle ember van: a „Becsületes” és a „Becstelen”. Illés Endre Miskolc Egy halálkanyar a kampányúton Engedjék meg nekem, hogy egy közhellyel kezdjem: kampányország vagyunk. Mi nem szeretünk, tudunk csak úgy általában dolgozni. Nekünk kiemelt feladat, cél, irány kell. A megvalósítás módszere, eszköze a kampány. A célt általában kijelölik nekünk (mások) a kampányt megszervezik, ebben már hajlandók vagyunk részt is venni, a többségnek csak „dolgoznia” kell. A közelmúltban rendszert váltottunk. Lehet, de módszert semmiképp. Régen szocializmust építettünk a kampány szerint, főleg kényszerből. A célt ránk erőszakolták, a módszert meghatározták (lemásolták akkor is, ha a minta sem működött) és mikor „a más kabátját magunkra akartuk igazítani” tankokkal támadtak a szabókra. ('56. '68.) A nép, a tömeg ezek után elszabotálta az építést, a farontó bogarak szívósságával rágta szét a birodalom tölgyfáját. A tetején fönn pöf- feszkedett fészkében a sas, gondolván, hogy ő uralja a tájat, mert elkaphatott egy madarat, egeret, csúszómászót. Közben nem látta meg a hangyákat, akik sejtenként rágták szét, lopták haza saját kis bolyukba a „közöset” az éltető fát. A fa tehát összeomlott. Vihar nélkül, siratok nélkül. Darabjait, maradékát tovább rágják a pusztítók, sokszor egymást, önmagukat pusztítva. Mi meg itt maradtunk cél, irány és kampány nélkül. Zsákutcába kényszerítettek, új utat kell keresnünk. Úton lenni veszélyes, sok a bizonytalanság, el is üthetik az embert. Mindennapos veszélyeztetettségünk érezhetjük, amikor átkelünk az Andrássy, vagy Rákóczi úton. Talán itt kell keresnünk a magyar- országi rossz közérzet, félelem okát. Mégis át kell kelni. Mert a túloldalt lakik a jólét, mondják nekünk. Ott süt a nap, ahová a kommunizmus nem veti az árnyékát. A piacgazdaság napvilága süt be minden ház ablakán, akkor lesz majd a Kánaán! Magyar utat emlegetünk, pedig ez francia. A Bourbonok útja: „semmit sem tanultak és mindent elfelejtettek”. Nem akarják(juk) észrevenni, hogy az új út lehet hogy nem zsákutca, de mindenképpen kanyar visszafelé, az elágazásig, ahol utat tévesztett velünk. Győzködnek, hogy jobb volt a rossz. Elfelejtik Adyt, József Attilát, Móriczot, Szabó Zoltánt. A közös szegénység helyett a cifra nyomorúságot mutalják fel perspektívának, miközben a tar- di helyzetbe kerül a nép. Milliós autókon pöffeszkednek az ügyeskedők és éheznek a csak dolgozó „gyávák”, „élhetetlenek”. Á fa szétrágását nem gondolták meg a hangyák. Fa helyett vasat, gumit kellesz rágniuk, ha ezt is el akarják pusztítani. Új fegyvereik a rozsda, a villám, a tűz lesznek, és számíthatnak megbízható szövetségesükre, az időre is. Békés Gábor Miskolc Az elváltak gyermekei érzik meg a legjobban Vannak elvált és vannak özvegy szülők. Sok különbség van közöttünk, többek között az is, hogy egyik családnál még él mindkét szülő, a másiknál egy gondoskodik a családról, és ehhez a társadalombiztosítás nyújt segítséget. De most nem a veszteséget ért családról szeretnék szólni, mert az emberi életet nem pótolja semmi, pénzzel megfizetni nem lehet. Mégis igazságtalannak tartom, hogy az elváltak, kiknek volt házastársa talán munkanélküli, vagy soha nem gondoskodott gyermekeiről, semmit, vagy esetleg pár ezer forint tartásdíjat fizetnek több gyermek után, míg az árvasági segély egy gyerek után is meghaladja a hétezer forintot. Nem sajnálom tőlük, hiszen a mai árakhoz mérve ez is kevés. De miért éppen az elváltak gyermekei érezzék meg a legjobban a társadalom nyomorúságát? Talán a társadalombiztosításra kellene bízni a gyermektartást is, úgy, hogy neki fizessék a szülők a gyermekenkénti 20 százalékot, s igazságosan osszák szét a gyermekek között. Tudom, most azok felháborodnak, akiktől többet vonnak le az átlagosnál. Azok a gyerekek többet is kapjanak, de differenciáltan. Nem tehetnek a gyermekek szüléikről, nem ők választották őket, és arról sem, hová születtek. Velük nem szabad megismertetni az éhséget, sem a feleslegesség érzetét. Kohut Katalin Miskolc
