Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-27 / 22. szám

1994» Ianuár 27», Csütörtök ~ ~— Hírek - Tudósítások ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 3 Kinevezések Budapest (MTI) - A Magyar Köz­társaság elnöke — A művelődési és közoktatási miniszter előterjeszté­sére - 1994. január hó 1. napjával kezdődő hatállyal egyetemi tanárrá nevezte ki dr. Cseh Imrét a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem egyetemi docensét, dr. Kásler Mik­lóst, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosát, dr. Körmendy Imrét, a Kertészeti és Élelmiszer­ipari Egyetem egyetemi docensét, dr. Korányi Lajost, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem egye­temi docensét, dr. Nyakas Csabát, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem docensét, egyetemi tanár­rá nevezte ki - közölte szerdán az MTT-vel a köztársasági elnök sajtó­irodája. A kinevezésekről szóló ok­mányokat Göncz Árpád szerdán a Parlamentben nyújtotta át. Az áta­dáson jelen volt Biszterszky Ele­mér, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közigazgatási állam­titkára. Duray Erdélyben Pozsony (MTI) - Tőkés László meghívására négynapos erdélyi kö­rútra indul csütörtökön Duray Mik­lós, az Együttélés elnöke. Duray Nagyenyeden, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és több vidéki településen találko­zik az erdélyi magyarokkal. Az út fontosabb állomásain az RMDSZ központi és területi képviselőivel tárgyal s Nagyváradon, az RMDSZ Bihar megyei szákházában, lakos­sági fórumon is részt vesz. Az Együttélés pozsonyi központjának tájékoztatása szerint Duray Miklós erdélyi megbeszélésein kiemelt he­lyet kap az Együttélés önkormány­zati politikája és a révkomáromi nagygyűlés dokumentumainak is­mertetése. Orbán nem utazik Németországba Budapest (MTI) - Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a korábbi tervekkel ellentétben csütörtökön nem utazik Németországba, ahol Klaus Kinkel német külügyminiszterrel, az FDP elnökével folytatott volna megbe­széléseket - közölte a Fidesz az MTI-vel. Orbán Viktor így nem vesz részt a Liberális Intemacionálé pénteki, Bonnban tartandó vezető­ségi ülésén sem. Az MTI kérdésére a Fideszben családi okokkal magya­rázták a látogatás lemondását: Or­bán Viktor és felesége a napokban vájják harmadik gyermekük meg­születését. ____________________ A szaktárca az EBRD-hitelről Budapest (MTI) - Százhárom mil­lió dollárnak megfelelő kölcsön fel­vételéről állapodott meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. (EBRD) a magyar kormány és négy magyar pénzintézet — a Budapest Bank Rt., a Kereskedelmi Bank Rt., a Magyar Hitel Bank Rt. és az OTP Bank Rt. A hitelfelvételt, még a múlt évben a Földművelésügyi Mi- rúsztérium kezdeményezte az ága­zat fejlesztéséhez szükséges pénzü­gyi háttér egy részének előteremté­se érdekében. Az igénylők a Keres­kedelmi Banknál és a Budapest Banknál már hozzá is juthatnak az EBRD-hitelhez, az OTP Bank Rt.- nél január végétől, az MHB-nál pe­dig február közepétől kérhetik. Ezzel kapcsolatban Boda Tamás, a szaktárca pénzintézeti és vállalko­zásfejlesztési főosztályának vezető­je elmondta az MTI-nek: az EBRD- hitel tárgyalásokon aktívan részt vettek a mimsztérium szakemberei. A kormány is a minisztérium kéré­sére teremtette meg a szükséges hi­telgarancia-feltételeket. Ez azért is fontos, núvel az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank által nyújtott hitel kihelyezésében csak olyan ke­reskedelmi bankok vehetnek részt, amelyek tókemegfelelési mutatója megfelelő biztonságot nyújt a hitel kihelyezéshez. Ennek a követel­ménynek - az OTP kivételével - az akció többi résztvevője csak a bank­konszolidáció végrehajtásával egyi­dejűleg tud majd eleget tenni. így mindenképpen szükség volt a hite­lek visszafizetését biztosító állami garanciára. A szóban forgó hitel célja az agrárá­gazat, valamint az élelmiszeripar, továbbá az e tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltató szektor pri­vatizációjának és reorganizációjá­nak támogatása, a termelékenység és a hatékonyság növelése. Érmek érdekében fejlesztések, beruházá­sok, bővítések és korszerűsítések egyaránt finanszírozhatók. A kapható hitel összegét a megvaló­sítandó fejlesztés jellege, nagysága, illetve teherviselő képessége hatá­rozza meg. Egy adósnak folyósított hitel legna­gyobb összege 5 irdllió dollár, illetve érmék megfelelő forintösszeg lehet. Az 1 millió dollárnál (100 millió fo­rintnál) nagyobb hitelösszegnél - a magyar bank pozitív döntése esetén - az EBRD jóváhagyása is szük­séges. A kölcsönt a bankok forintban, illet­ve devizában is kihelyezhetik. A maximális futamidő 10 év 3 éves tü- relmiidóvel, a hitelkihelyezés azon­ban a fejlesztés jellegéhez igazodik. A kölcsönhöz a deviza jogszabályok, szerint belföldinek minősülő ma­gánszemélyek, belföldi egyéni vagy társas vállalkozások, családi társu­lások, szövetkezetek juthatnak hoz­zá, amelyek többségi magántulaj­donban vagy irányítás alatt állnak és az agrárszektorban fejtik ki tevé­kenységüket. A hitelfelvételnél előnyt élveznek a bankokkal tartós kapcsolatban lévő tőkeerős kérel­mezők. Az ausztrál tőke érdeklődik Magyarország iránt Budapest (MTI) - Magyarország gazdasági kapcsolatai Ausztráliá­val és Uj-Zélanddal elmaradnak a lehetőségektől. Ebben nemcsak a nagy földrajzi távolság játszik sze­repet, hanem az információk kölcsö­nös hiánya is - mondotta Bogár László külgazdasági államtitkár, aki a távoli földrészről hazatérve szerdán a Ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatót. Elmondta: Ausztráliában és Új-Zé- landon az ott élő magyarság kezde­ményezésére rendezett gazdasági és kulturális eseménysorozaton vett részt, s az üzletember-találko­zókat és a kulturális rendezvénye­ket egyaránt sikeresnek ítéli. Az ál­lamtitkár szerint noha a kereske­delmi kapcsolatok nem túl jelentő­sek, növekvő az ausztrál tőke érdek­lődése Magyarország iránt. Jelen­leg 30 vegyes vállalat működik ha­zánkban, mintegy 120 millió USA- dolláros ausztrál tőkével, s több új cég alapításáról folynak a tárgyalá­sok. A magyar-új-zélandi vegyes vállalatok száma jelenleg mind­össze kettő, ám jók a kilátások arra, Bogár László Fotók: Nagy G. hogy az agrárkutatások és fejleszté­sek területén harmadik piaci meg­jelenést is elősegítő együttműködés szülessen. Ausztráliába irányuló exportunk az elmúlt évben 14,6 rftillió, importunk 4,1 millió USA-dollárt tett ki. Az ex­port szerkezetében lényeges válto­zás az elmúlt években nem történt, a főbb kiviteli cikkek az élelmiszer- ipari termékek, ezt követik a vegyi­áruk és gyógyszerek. Az új-zélandi kivitel tavaly 893 ezer, a behozatal 716 ezer dollár értékű volt. Az el­múlt évben a kivitel 30 százalékkal nőtt, a behozatal pedig több mint 50 százalékkal csökkent.Bogár László elmondta: a tárgyalásokon szó volt az ausztráliai segély-, illetve hitel- programról is. Ismeretes, hogy Ausztrália az OECD segélyprog­ramjának keretében 5 miihó auszt­rál dollárt ajánlott fel Magyaror­szágnak. Érmek felhasználása azonban nem rajtunk múlik, hiszen a projektek már az ausztrál partne­rek birtokában vannak. A külgaz­dasági államtitkár mostam útján is sürgette az ezekkel kapcsolatos döntéseket. Ugyancsak nehézsé­gekbe ütközik az ausztrál kormány által felajánlott 70 millió dolláros beruházási hitel felhasználása, a megkötések ugyanis meglehetősen szigorúak, többnyire csak Ausztrá­liából származó beszerzések finan­szírozására vehetik igénybe az ausztrál-magyar vegyes vállalatok. Huszonhat lóerős kistraktorok Zalaegerszeg (MTI) - Negyven millió forintért vásárolta meg az ÁVÜ-tól a csesztregi volt Mezőgép­üzemet a lenti Tempo Sped Kft. A Csesztregi Mezőgazdasági Gép­gyártó Rt. néven megalakult cég a napokban kezdi meg a termelést. Német és osztrák exportra 2 millió márka értékben kultívátorokat, ro­tációs kapákat, komposztáló- és bá­lázógépeket, valamint pótkocsikat gyártanak. Hazai piacra hasonló berendezésekből mintegy 200 millió forint értékben juttatnak. A CMG Rt. újdonsága lesz a magángazda­ságoknak szánt, 26 lóerős kistrak- tor, amelynek gyártását még az év első felében megkezdik. Konferencia lesz a fővárosról Budapest (MTI) - A Fővárosi Ön- kormányzat Budapest jövője - A jö­vő Budapestje címmel konferenciát rendez január 28-án és 29-én. A ta­nácskozáson — amely az 1991-es ha­sonló rendezvény folytatása lesz - a főváros fejlesztésében érdekelt szakemberek mondják el vélemé­nyüket Budapest hosszú távú fej­lesztési stfatégiájáról, általános rendezési és közlekedésfejlesztési koncepciójáról. Erről Schneller Ist­ván főpolgármester-helyettes tájé­koztatta az újságírókat. Elmondta: az 1991 óta eltelt években a Főváro­si Önkormányzat több programot készített, így többek között Buda­pest általános fejlesztéséről, közle­kedésének, energiaellátásának, szennyvíz- és hulladékkezelésének stratégiájái’ól. A konferencia első napján ezért főleg az Általános Ren­dezési Tervről lesz szó, míg a máso­dik napon Budapest közlekedésfej­lesztési koncepciója lesz terítéken. A General Electric hazánkat teszi európai támaszpontjává London (MTI) - Az amerikai Gene­ral Electric nyugat-európai telephe­lyeiről magyarországi leányvállala­tához, a Tungsramhoz helyezi át fényforrásgyártását. - Az európai termelésben Magyarország lesz a fő bázisunk, efelől nincs kétség - mondta a Jack Welch, a GE elnöke a Financial Times című brit lapnak. A GE bezáija észak-angliai, presto- ni izzólámpagyárát - ez 330 állás el­vesztésével jár - és a gépek egy ré­szét átviszi Magyarországra - jelen­tette a brit lapban szerdán Nicholas Denton budapesti tudósító. A racio­nalizáció része annak, hogy a GE összeolvasztja európai fényforrás­gyártását a Tungsrammal és a Thom-EMI-tól 1991-ben vásárolt fényforrás-érdekeltségekkel. A GE ugyancsak megszünteti londorn, Wimbledon kerületi, valamint ausztriai és németországi telephe­lyeit, és áthelyezi a gyártást Ma­gyarországra. A GE fő versenytár­sai az európai fényforráspiacon - a holland Philips és a német Osram - ugyancsak olcsóbb gyártásra töre­kednek lengyelországi, illetve cseh­országi beruházásaikkal. A GE a maga részéről évi 30-50 millió dol­lárt akar befektetrd a Tungsramba. A kezdeti veszteségek után a GE magyarországi gyártásának haté­konysága sokat javult. A Tungsram termelékenysége 16 százalékkal erősödött 1993-ban. - Termelékeny és elkötelezett munkaerőnk döntő tényező lesz egész Európában - mondta Jack Welch. A GE azt váija a termelékenység növekedésétől, hogy adózás előtti profit-rátája az idén eléri az Osramét, jövőre pedig a Philipsét is. A GE nem csupán ol­csó önköltségű termelőhelynek te­kinti Magyarországot, hanem kuta­tó-fejlesztő központjának is. Buda­pesten csaknem ugyanami3’i mér­nököt alkalmaznak, mint a cleve­landi központban - írta a Financial Times. Jack Welch azt is elmondta, hogy a Tungsramot és a Thorm- EMÍ-tól vásárolt érdekeltségeket tömörítő GE Lighting Europe - a csoport európai fényforrásrészlege - tavaly csaknem 25 millió dollár adó­zás előtti profitot ért el, és ez nagy javulás az 1990/92-es időszakhoz képest, amikor a Tungsram veszte­sége 160 millió dollár volt, és ez fel­emésztette a vállalat alaptőkéjét. — Most már csak pár évre vagyunk egy óriási hasznot hajtó vállalko­zástól - mondta az elnök. Hozzátet­te, hogy 1990-ben alábecsülték a Tungsram feljavításához szükséges erőfeszítést, sokkal többet költöttek a vártnál, de most már boldogok, hogy megtették. Budapest (MTI) - Jövő héten meg­beszélést tartanak a négy liberális párt vezetői, s amennyiben az elő­készületek sikerrel járnak, megál­lapodást írnak alá választási együttműködésükről. Egyebek kö­zött erről volt szó a Fidesz elnöksé­gének szerdai ülésén, amelyről Deutsch Tamás alelnök tájékoztat­ta az MTI-t. A tanácskozáson há­rom kérdés került terítékre: Orbán Viktor és a köztársasági elnök ked­di megbeszélése, a liberális pártve- zetók találkozójának előkészítése, valamint a Fidesz Országos Vá­lasztmányának február 5—6-i pécsi ülése. Göncz Árpád és a Fidesz elnö­kének megbeszélése kapcsán De­utsch Tamás megerősítette, hogy a Elnökségi ülés a Fidesznél Deutsch Tamás Fidesz olyan választási időpont ki­tűzését támogatja, amely a legin­kább garantálja a minél nagyobb arányú részvételt. Ezért esett a párt választása több szempontból is május 11-re, szerdára. Amennyiben más döntés születne, úgy a Fidesz inkább egy vasárnapi időpontot ré­szesítene előnyben a péntekkel szemben. Az elnökség ülésén Áder János ügyvezető alelnök adott tájé­koztatást a liberális pártvezetók jö­vő hétfőre tervezett tanácskozásá­ról, amelyen várhatóan Fi- desz-SZDSZ megállapodásban le­fektetett együttműködéshez a Vál­lalkozók Pártja és az Agrárszövet­ség is csatlakozik. Deutsch Tamás megerősítette: tárgyalás folyik ar­ról, hogy a négy liberális párt egyes körzetekben együtt indít jelölteket. Autópálya-építés Budapest (MTI) - Két nemzetközi konzorci­um nyújtotta be ajánlatát az M3-as és M30-as díjfizetéses autópálya Gyöngyös-Barabás és Emőd-Miskolc közötti szakaszának finanszí­rozására, építésére és koncessziós üzemelteté­sére kiírt közlekedési minisztériumi pályázat­ra - tájékoztatta a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Mimsztérium szerdán az MTI-t. A ja­nuár 20-ai határidőig a francia-olasz-magyar érdekeltségű GTM International és a fran- cia-német-magyar-angol tulajdonban lévő International Consortium for Hungarian Mo­torways in Concession cég pályázott. A GTM International vezető cége a francia GTM In­ternational, tagjai pedig az olasz Gogei társa­ság és két magyar cég, a Betonútépítő Nem­zetközi Építőipari Rt. és a Hídépítő Rt. Az I.C.H.M.I.C. konzorcium vezető cége a Bouy- gues SA. francia társaság, tagjai pedig: az ugyancsak francia Sereg Routes et Travaux Publics, a német Philipp Holzmann A.G., az osztrák Bau Holding Ä.G., a Magyar Aszfalt Kft., a szintén magyar Nyírbau Útépítő Kft., valamint az angol-amerikai érdekeltségű Bank of America NT and S A Az elmúlt héten megalakult és megkezdte munkáját az ajánlatok értékelését végző bi­zottság, melyben neves pénzügyi és műszaki szakemberek foglalnak helyet. Tevékenységü­ket számos hazai és külföldi szakértő is segíti. Utóbbiak közül a pénzügyi tanácsadást, a nemzetközi versenytárgyalás győzteseként a Hill Samuel Bank végzi, a Dewey Ballan- tine/Theodore Goddard ügyvédi iroda pedig jo­gi tanácsadóként dolgozik. Törvénytervezet a végrehajtásról Pásztor Zoltán Budapest (ISB) - Az utóbbi években jelentősen megnőtt a bírósági végrehajtási ügyek száma, a követelések behajtásának eredményessége vi­szont csökkent. A végrehajtás 1979-ben szabá­lyozott módja mára elavult, nem felel meg a je­lenlegi követelményeknek - fogalmazott szerdai sajtótájékoztatóján Papácsy Edit, az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára. A tárca képviselője bejelentette, hogy a kor­mány hamarosan a parlament elé terjeszti a búósági végrehajtás megújítására készített törvényjavaslatot, amelynek megtárgyalását valószínűleg kivételes eljárásban kérik. Az ál­lamtitkár kifejtette, hogy a törvény - elfoga­dása esetén - megteremti a végrehajtók érde­keltségi rendszerét, valamint létrehozza a Magyarországon 1871 és 1955 között már lé­tezett önálló végrehajtói szervezetet. Az önál­ló végrehajtót - akit a megyei bíróság elnöke pályázat útján nevez ki - a munkájáért mun­kadíj, költségtérítés, illetve sikeres végrehaj­tás esetén behajtási jutalék illeti meg. Számu­kat a minisztérium előbb 300 főben határozza meg, amelyet néhány éven belül 500-ra módo­sítanak. A mintegy háromszáz paragrafusból álló kó­dex elsősorban olyan polgári jogi követelések behajtására szolgál, amelyeket a bíróság elő­zetesen jogvitában elbírált, más szervek hatá­rozatain és egyes okiratokon alapuló végre­hajtásra csak szűk körben van lehetőség. A ja­vaslat szerint az igazságügyi követeléseket to­vábbra is a bírósággal szolgálati viszonyban maradó megyei búósági végrehajtók hajtanák be, számuk azonban a jelenlegi 235-ről körül­belül 50-re csökkenne. A búó munkájának könnyítésére végrehajtási ügyintézői munka­kört hoznának létre, melynek betöltői elsősor­ban adminisztratív feladatokat látnának el. Uj elem a szabályozásban, hogy pénzkövetelés behajtása esetén a munkabérnek és a rend­szeresen kapott járandóságnak az a része mentességet élvez, amely megfelel az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének (jelenleg havi 6800 forint). A javaslat továbbá általá­nossá teszi az ingatlanvégrehajtás lehetősé­gét, az értékesítés fő formájának pedig az ár­verést jelöli meg. , Az új szabályoktól - a mimsztérium szerint - az várható, hogy megszünteti az indokolatlan adósvédelmet, megakadályozza a követelések behajtásának a kijátszását, valamint hatéko­nyabbá, gyorsabbá teszi az eljárást. Ez utóbbi szükségességét mi sem indokolja jobban, mint az a tény, hogy az említett 235 végrehajtóra 1989-ben 157 ezer, 1991-ben 206 ezer, míg 1993-ban 300 ezer végrehajtási ügy jutott. Borsodi tagozat alakul Miskolc (ÉM) - A lillafüredi Palota Szállóban ma délután tartja alakuló ülését a Magyar Tu­risztikai Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tagozata. A rendezvényen részt vesz és előadást tart dr. Lengyel Márton országos elnök. Az egyesület céljai között első helyen szerepel az idegenforgalommal foglalkozó tör­vény megalkotásának szorgalmazása, vala­mint országos hatáskörű szervek létrehozása.

Next

/
Thumbnails
Contents