Észak-Magyarország, 1994. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-25 / 20. szám

12 ÉS ZAK-M AGYARORSZÁG Vadászat 1994» Tanuár 25», Kedd A trófea ára Miskolc (ÉM - GYG) - Régen megszelídült földrészünkön a trófeagyűjtés szinte kizáróla­gosan a vadászok kiváltsága. No, meg néhány dicsekvőbb kedvű horgászé, aki nem sajnálja a pénzt és fáradtságot ahhoz, hogy egyik-másik nagyobb fogása maradékait - fej, uszony — ki- preparáltassa, s ügyes kis táblácskára helyez­ve falra akassza. A trófea különben bizonyíték, olyasféle szerep­pel mint az indiánoknál hajdan a skalp volt, azaz, minél több ilyen lehúzott fejbőr fityegett az indián övén, vagy lengett kunyhója előtt a szélben, az illető úriember annál nagyobb har­cosnak számított. A vadászoknál pontosan így van. A trófeáért, ami vadászminőségüket nagy­mértékben növeli, nagy utakat tesznek meg, hosszan állnak méla lesben, s rengeteget fizet­nek. Mert igazi trófeára elég nehéz szert ten­ni. Sőt, nem is mindenhol lehet. Magyarország viszont jó trófeatermő hely volt, s bizonyos va- dakesetébenannakszámítmégmais,bár egyes pesszimista vadászberkekből származó hírek szerint már nem sokáig. Túl sok az eszkimó - mondják—és kevés a fóka. Azaz, túl sok trófe­aszerző céllal ide utazó vadásznak adtak kilö­vési engedélyt az utóbbi évtizedekben, viszont a trófeanövesztő vad nehezen nő, s azt is ren­desen tizedek a vadászat körül is kialakult za­var és tanácstalanság. Más szóval az, hogy még mindig nincs vadászati törvény, amely a vadál­lomány fölötti rendelkezés jogát tisztába ten­né. Szóval, vadászati törvény, meg tulajdonjog még nincs, de a trófeának igen jó ára, az van. Sőt, az állat kilövésének is, amelynek az érté­két éppen a trófea rangja változtatja. Igaz, egy szarvasbika tíz év alatt válik golyóéretté, s al­kalmassá arra, hogy osztályozható trófeát nö­vesszen. Viszont akkor 1500 és 15000 márka közötti áron lőhető ki. Lényegesen kevesebbe kerül egy őzbak, amelyért ugyancsak a trófeá­ja rangjától függően csupán 300-tól 6000 már­kát kell fizetni. Egy dámbikáért 500-tól 8000 márkát, muflonkosért 500-4000, egy vadka­nért 1000-5000 márkát, míg egy fácánkakas 20, egy nyúl pedig 50 márkába kerül. Ilyen csi­nos Ms összegek lefizetése ellenére - mondják a vadászok — egyre gyakrabban mennek haza a külföldi vadászok üres kézzel. Persze, akkor nem is fizetnek. Lelőtték az agresszív tehenet Jaroszlav (MTI) - A rendőrség lövedékei vé­geztek egy kóbor tehénnel, amely Oroszor­szágban, a Moszkvától 240 kilométerre észak­ra fekvő Jaroszlav közelében nőket és gyerme­keket támadott meg- olvasható az Árjelenté­se szerint a helyi sajtóban. A lakosság bejelen­tésére két kocsin érkeztek a helyszínre a fel­fegyverzett rendőrök, akik, képtelenek lévén megállítani a kóbor állatot, vagy megtalálni annak gazdáját, kénytelenek voltak lelőni az agresszív tehenet. Körös-Maros természetvédelem Szarvas (MTI) - Még az idén megalakul a több mint negyvenezer hektár területet - a Makó melletti lándori-erdőtől a Körösök szol- noM árteréig tíz Békés, Csongrád és Jász- Nagykun-Szolnok megyei körzetet - magába foglaló Körös-Maros Természetvédelmi Igaz­gatóság, melynek létrehozását tavaly tavasz­ra tervezték. A Szelekovszky László Békés természetvédelmi felügyelője az MTI munka­társának elmondta: a Kiskunsági Nemzeti Parkról leváló, védett részeket egyesítő új ter­mészetvédelmi egységet - egyebek között - a biharugrai halastavak, a kardoskúti Fehér-tó, a dévaványai túzoktelep, több puszta és a Kö­rösök ártér- és holtág-rendszerei alkotják. Bár az igazgatóság megszervezése az elmúlt évben elmaradt, a békési természetvédők azonban nem tétlenkedtek. Munkájuk ered­ményeként negyvennel gyarapodott a helyileg védett területek és értékek száma, s egyetlen védettséget sem vontak vissza a megyében. Jangce-mélyítés Peking (MTI) - A kínai közlekedési miniszté­rium azt tervezi, hogy jelentősen Mmélyítteti a Jangce medrét a folyó torkolatvidékén - je­lentette a Daily című, angol nyelvű kínai lap. A jelentés szerint a terv megvalósíthatóságá­ról készült szakértői tanulmányt bemutatták Sanghajban a közlekedési minisztérium által szervezett szakmai konferencián. A tanul­mány szerzői úgy vélik: jelentősen élénMtené Sanghaj gazdasági életét, ha a jelenlegi hét- méteres vízmélységet legalább 12 méterre nö­velnék. Az oldalt összeállította: Gyöngyösi Gábor Tanzániában, a kilomberói mocsarakban vadásztam Szálláshelyünknek elővigyázatosságból a misszió udvarát válasz­tottuk Dr. Szigethy Jenő Morogoro városában (ahol látta­moztattuk vadászjegyeinket) gyö­nyörködtünk a 3-4000 méter ma­gas morogorói hegyekben. A hegy flórája megegyezik a kilomberói he­gyekével, ami viszont a faunáját il­leti - körülbelül négyezer leopárd él itten — Afrikában egyedülálló. De vadak nyüzsögtek előttünk, mellet­tünk és utánunk az országúton, amerre csak jártunk. Elefántok, bi­valyok, gnúk, zebrák, zsiráfok, im- palák és páviánok mindenütt. Fényképezőgépemet nem győzöm kattogtatok Csikorog a fék, elállják utunkat a páviánok. Kéregetnek, fotómodellt állnak, csak arra kell vi­gyáznom, hogy a masinát M ne kap­ják a kezemből. Végre elértük az elágazást és az „el­sőosztályú” útról letérünk a Kilom- bero folyó völgyébe. Két oldalt a M- lomberói hegyek magasodnak. Mie­lőtt elindultunk, utána néztem a M- lombero szó jelentésének. A rabszol­ga korszak idején az ösgzefogdosott feketéket Bagamolyóban gyűjtötték össze és rakták hajókra. A rabszol­gasors elől megszökött feketék a mocsarakba menekültek. Ez a du- nántúlnyi nagyságú mocsár innen kapta nevét, a Mlombero szó szua­héli nyelven szökevényt, menekül­tet jelent. így az itt élő lakosság döntő többsége menekült, illetve ezek leszármazottja. A terület ne­héz megközelíthetősége következté­ben a lakosság megőrizte ősi hagyo­mányait, nem fertőzte meg őket a civilizáció. A fejlett világtól (1909- ben) egy németek által épített missziót, iskolát és a római katoli­kus vallás vívmányait kapták. Lát­tunk néhány kerékpárt, szólt né­hány rádió, az egyetlen Landrower a misszió fekete plébánosának tu­lajdona volt. A misszió túlélte az el­ső világháborút, a német alapítókat fogságba hurcolták, helyüket az ős­lakosságból származó apácák, taní­tók és papok vették át. A terület angol fennhatóság alá ke­rült, ENSZ-felügyelettel. Német szót mi már nem hallottunk. Az idő­sebbek bantu nyelven beszélnek, a fiatalabb korosztály elfogadhatóan beszéli a szuahéli nyelvet és töri az angolt. A gyermekek jól tápláltak, egészségesek, a felnőttek életkora nehezen ítélhető meg. „Fegyver­hordóm” — legöregebb a Msérőink között - 50 évesnek vallja magát. A régi temetési szertartás állítólag ma is dívik. Az elaggott betegeket a varázsló döntése alapján néhány napi élelemmel kirakják a „bush- ba”. Ha elpusztul, megeszik a vad­állatok. A Mikumi bush után ez a táj gyö­nyörű. A folyómedrek Mszáradtak ugyan, de a meder telve M tudja hány évezrede koptatott, formált sziMatömbökkel, kő és kavics figu­rákkal. A három-négyezer méteres hegyek első ezer métere sivár, szá­raz, majd a dzsungel övezet követ­kezik, felette az esőerdő. A csúcs csaknem mindenütt kopár. Egy sze­mélygépkocsi-szélességű „másod­rendű sztrádán” haladunk Iffakará- ig, ahol egy missziós garázsban kö­zös erővel megjavítjuk kocsink kup­lungját. Délután elérjük a Mofuba vezető „Mváló minőségű” harmad­rendű utat - ez agyigérő sártengert jelent. Az útjelzőtáblák viszont sze­mérmetlenül óriásiak, Califomiai Deat Valleyben látottakat juttatta eszembe. Négy négyzetméteres táb­lákon tüntetik fel a lakosok számát, a terület tengerszint feletti magas­ságát, regisztrálják a hőmérséMe- tet, a páratartalmat (ezt is becslés alapján?). A tengerszint feletti ma­gasságot. Itt nem mínusz 300 láb, mint az említett Califomiai Halál­völgyben. Itt most, az egyenlítői télben (szá­raz évszakban) vagyunk, ez 25 fo­kos átlag hőmérséMetet jelent — nappal 30-35, éjjel 3-5 fok meleget. A páratartalom 85-95 százalék „mindössze”. Az utolsó 50 kilométe­res szakaszon a 12 hídból kilencet az előző évi monszun elsodort. A fo­lyókon gázlókon vergődünk át. Ki­szállunk, rudakkal mérjük le az át­kelőhely mélységét, utána teljes gázzal rugaszkodunk neM. Az utol­só 5-6 Mlométeres szakasz kétség­beejtő, de estére megérkezünk Mo­fuba, szorongatjuk egymás sáros kezét, és percek alatt ránk szakad a sötétség. A település lélekszáma nehezen ítélhető meg. Magaslaton fekszik, így a házak nem cölöpökre épültek (csupán egy-két cölöpépítményt lá­tunk a folyó mellett). A házak, illet­ve kunyhók számát huszonöt-har­mincra becsüljük, nem számolva a magtárakat és az állatistállót. Az épületek csinosak, bambusznádból, füvekből készültek. A misszió paróMájának udvarán verjük fel sátrainkat, a fekete plé­bános ugyan kedvesen felajánlja vö­röstégla házának két emeleti szobá­ját. Szabadkozva elhárítjuk, mert a fehérvadász előre figyelmeztetett, hogy a lakatlan helyiségekben M- gyók, patkányok, férgek ütnek ta­nyát. Könnyű, gyorsan felhúzható sátrainkban pedig kellemes a pihe­nés, az itteni hőmérséMet mellett az éjszakai alváshoz nem szükséges pulóver. A missziónak kórháza, iskolája és temploma működik. A gyermekek egyenruhát hordanak, hófehér in­get, ragyogóan tiszta kék nadrágot. Eleimet kapnak a missziótól. A kór­háznak egy képzett műtősnője látja el a vezetői feladatot - ugyanis nem hogy orvosuk nincs, de még az utol­só felcserük is elhagyta őket. Mondanom sem kell, hogy óriási szenzációt keltettünk. Itt a mocsa­rakban az utolsó húsz évben össze­sen öt fehér ember vadászott. A gyermekek egy része még egyálta­lán nem látott fehér embert. Megje­lent megbámulásunkra a falu apra- ja-nagyja. - A gyermekek méreget­nek bennünket, közelednek, simí­tásra nyújtják kezüket, majd Msebb irtózással, undorral elfútnak tőlünk - ezeMől a „seszínű” emberektől. A nagy öröm és üdvözlés elsősorban a kilátásban lévő hús reményének szól. Egy ilyen vadászat a falu la­kosságának akár fél évi húsigényét is biztosítja. Váiják az ajándékokat (ing, cigaretta) nem is rejtik véka alá igényeiket. Az „arra érdeme­sek”, a vadászkísérők tőröket is kapnak - ez itt felbecsülhetetlen ér­ték. Dar es Salaamtól a kocsink kilomé­terórája 560 kilométert mutat. A hűvös és csendes paróMa udvaron sátrainkba bújunk és eltesszük ma­gunkat holnapra. Másnap 5 óra 30 perckor a technika bosszújaként csörög az ébresztőó­ránk és zenél a digitális karóra. Hat órakor indul a szafari. Reggelink gyümölcs (citromos papaja, banán) és hazai sajt. A jó étvágyú fehérva­dász, szegedi paprikás szalámiból falatozik jóízűen. A Mofuban ter­melt Mváló minőségű paradicsom­mal és zöldpaprikával egészítjük M a menüt. A sárgadinnye nagyságú, fán termő pápáját itt fillérekért ad­ják (2-4 tanzán schilling darabja), talán még olcsóbb a citrom, a man­darin. A banán nagyobb méretű íz­------------------------------------;---­l etesebb, mint az otthon kapható. A misszió rendházfónöknője kedvesen invitált bennünket vacsorára. Csak nagy szabadkozással sikerült Mtér­ni előle. Kompenzálásként banán­nal bőségesen elláttak bennünket vadászatunkra. Kedvességük, ven­dégszeretetük megindító volt. Min­den jó szóért hálásak.A kilomberói mocsarakban az első két kilométert gyalog tesszük meg, a Tisza nagysá­gú Kilomberó folyóig, illetve a két, egyenként 9 méter hosszú, 80 centi­méter mély és ugyanilyen széles pi­rogig (kenu). Jelentős számú és sú­lyú csomagjainkat hat fekete Msé- rőnk a fején cipeli. Hideg ráz, ami­kor legidősebb Msérónk a fémládát rövid sörtéjére rakja. Alig megyünk 300 métert, amikor egy pávián ro­han M az egyik lakásból. Majdnem tetten értük a tolvajt, de elrohant előttünk a szemben lévő dombra. Lehet, hogy a család féltve őrzött kincsét vitte magával. A gyalogös­vény — amelyen haladunk — ke­ményre taposott, a falu tehetősebb, „motorizált” kerékpár tulajdonosai is ezen közlekednek. A kanyargós folyó kristálytiszta, az egész afrikai vadászatunknak ez volt a legkelle­mesebb, legegzotikusabb része. Az embernek kedve lett volna fejest ug­rani a folyóba, de a feketék attól is óvtak, hogy a kezemet belemárt­sam. A „személyi őröm”, aid a fegy­veremet lett volna hivatva hordani (ritkán került rá sor) hat méteres bambusznád rúdjával tolta a kenut. Ha a csábító víz felé nyúltam, rúdjá­val mindig visszarakta a kezemet a pirogba, bilarhzia fertőzés veszélye miatt. Óva intett a felettünk sátrat alkotó papirusznád érintésétől is. Eljátszotta, hogy miként téijek M a nád elől, és „megmutatta”, hogyan fogja elvágni a nád a tenyeremet, ha nem fogadok neld szót. Azt már tud­tam, hogy minden sérülésnek csú­nya gennyedés lehet a következmé­nye. Nyugalmas utunkat hamaro­san kellemetlen meglepetések tar- Mtották. Fegyvereinket lövésre kész állapotban tartottuk, mert vízilóve­szélyes szakaszok következtek. A Ru- ipa itt elágazik és a Kundumon csor- gunk lefelé, a folyó nagyon szeszé­lyes, hol tónyi szélességű, máshol öt méterre szűkül. Folyása sebes, mély­sége meghaladja a 6-8 métert. Itt már megjelenhetnek a parton a mo­csári antilopok. Szívesen Mszáll- nánk, erőt vesz rajtunk az izgalom. Az egyik kányái' után a Mszélesedó folyóban hatalmas vízilovak bukkan­nak fel, majd egy Msebb öbölben négy termetes példány állja utunkat. Kísérőink „elszürkülnek”, nem min­den ok nélkül. AnappalisfurdőzőM- bokók agresszívek (sok közöttük a sebzett), gyakran megtámadják a csónakokat. Növényevők ugyan, de 50-60 cm-es agyaruk egyetlen hara­pásával boldogabb vadászmezóMe téríthetik a betolakodókat. Szeren­csére „csak” a kenukat szokták felbo­rítani. Huzamosabb latolgatásra nincs időnk, amikor az első pirogunk­kal elsiMunk mellettük, a másik már borul is. A mellette felbukkanó víziló­fejre a fehérvadásszal egyszerre lö­vünk. A vízilovak lebuknak, a tettes felett nagy vértócsa jelenik meg. Ne­héz helyzet. ... Ha nem lövünk, kétszeres mulasz­tást követünk el, mert a fegyverte­len feketék életéért kétszeresen fel­elősek vagyunk. Ugyanakkor a FAO előtt nem könnyű bizonyítani az önvédelmet. Úgy gondoltuk, leg­okosabb. ha kereket (kenut) oldunk. A vízilovak eltűntek, a támadót — ha elpusztult -, úgyis csak 6-8 óra múlva veti fel a víz. A misszió kórházában ma már kizárólag helyi származású sze­mélyzet dolgozik Borotvaéles leveleket növesztő náddal borított partok között evez­tünk a folyón A szerző felvételei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents