Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-01 / 281. szám

10 ELETMOD Nyugdíjas 1993, December 1», Szerda------------JEGYZET-----------­K otorásznak a zsebünkben Brackó István December hónapja az ünnep hava.Akeres- kedelem megindította a rohamot a pénztár­cánk ellen, s alig tudjuk kivédeni a reklá­mok golyózáporát. Vegyünk ezt, vegyünk azt... Hideg orrunkat a csábító kirakatok üvegéhez nyomjuk, kezünket pénztárcánk­ra szorítjuk. Részint a zsebtolvajok miatt, részint annak konstatálására, hogy meny­nyi van, s mire futja majd. Áz ünnepi asztalnak illik gazdagabbnak lenni a hétköznapinál. Gőzölgő húsleves, rántott csirke, bejgli, s nem árt egy üveg itó- ka sem. De nem ez a legnagyobb tétel. A ka­rácsonyfát ékesíteni megteszi a tavalyi dísz is, s az idén kevesebb szaloncukor is elég. De a fa alá ajándék dukál. A gyereknek ne­héz megmagyarázni, hogy az idén miért nem kap Legót és Barbyt. Egy hótaposó hasznosabb, de a használati tárgy a kicsik szemében nem igazi ajándék. A nagymama beéri egy szemüvegtokkal, a férj kap egy nem túl drága arcvizet, a feleség örül a pár kesztyűnek. Az idén, úgy tűnik, ajándékban és anyagiakban szegényebb lesz az ünnep. De világíthat a gyertya, szikráit ragyogtat- hatja a csillagszóró, s végül is: a szeretettől fényesedik az ünnep... Kotorásznak a zse­bünkben, de próbáljuk meg bölcs derűvel elviselni alkalmi kiszolgáltatottságunkat. Béke legyen és egészség. Ez a legfontosabb. Nem vigasz, de tény, hogy máshol és má­soknak sokkal rosszabbak a kilátásai. Kép­zeletben se kalandozzunk most a határon túlra. Vannak nekünk is elesettjeink, akik nem csak fenyőt, de tetőt sem remélhetnek a fejük fölé. Akiknek senki sem kíván bol­dog ünnepet, aki egy forró teát sem remél­het. Gondoljunk az idősekre, a magányo­sokra, akik rettegve várják a karácsonyt. Ha már segíteni nem tudunk, legalább gyújtsunk értük egy gyertyát a családi fe­nyőfán! Várják a nyugdíjasokat Miskolc (ÉM) - Fogadónapra várják megyénk nyugdíjasait ma, december 1-jén reggel 8 órától Miskolcon, az Időskorúak Közösségi Házába. A Nyugdíjasok Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kamarája szervezésében ez alkalommal gaz­dag program, több hasznos és érdekes találko­zó színhelye lesz a Kassai utca 86. szám alatti székház. Már reggeltől egyjogász, valamint egy társadalombiztosítási szakember várja az ér­deklődőket, s mindketten válaszolnak a nyug­díjasok kérdéseire. Itt van a tél... ...itt van újra. Hamarább megérkezett ta­lán, mint ahogyan vártuk. Hó lepte be a hegyeket, s ismét elővehettük a szánkót, meg a slicceket. Elindultak ki, a szabad­ba a családok - nemegyszer az aránylag fiatal nagypapa az unokával -, s igyekez­tek meghódítani, élvezni a hófehér navat. Fotó: Fojtán László Kiss Miklós és Tóth Mária élete Ötven éve álltak az oltár elé Fotó: ÉM-repró Gyárfás Katalin Miskolc (ÉM) - Idén november kö­zepére mindent belepett a hótakaró. A hirtelen jött hófehér tehertől ros­kadoztak Diósgyőrben a családi há­zak cseréptetői. A járdákról lapátolják, seprik a ká­sás havat a gazdák.- Ötven éve fekete volt a november­vég. Most velünk ünnepelt az idő. Jó volt nézni, hogy fehérbe öltöznek a fák, s hogy hótakaró borítja a földet. Más az ember kedve, szinte felvidul — mondja a hetvenhét esztendős Kiss Miklós, egy nappal az arany­lakodalma után.- Könnyű neked, Apus - így az éle­te páija, kit az anyakönyvben het­ven éve jegyeztek be, s akit most ugyancsak megvisel az időváltozás, Fáj a lába, a dereka, a csípője. Szin­te szégyenkezve vallja be, hogy az előző este még táncra is perdült - igaz, csak szolidan - a fiúunokájá- val. Megsárgult fényképek Ágnes, a Pesten élő lányuk kóstolót hoz az aranylakodalmi sütemények­ből, s illik megízlelni a diósgyőri fröccsöt is... Közben csöng a telefon, a szőlőportai szomszéd hívja az idős házaspárt, s mondja el szívből jövő jókívánságait. Marika néni megha­tódik: nem hitte volna, hogy az em­berek ennyire együtt éreznek velük, s hogy-szavait idézve - még min­dig egyre-másra érkeznek a gratulá­ciók. A november 14-i hétvége feledhetet­len volt a diósgyőri, Bartók Béla ut­ca 91. szám alatti házban. Az egész család-testvérek, sógorok, a gyerekek, s az unokák - készülő­dött arra az évfordulóra, amely egy szép emberi kapcsolatot, a félóvszá- zados házasságot, két ember együtt- és egymásért élését és az utódok bol­dogulását volt hivatva ünnepelni. Előkerülnek a régi fotóalbumok. A megsárgult fényképen jól kivehető­ek az 1943-ban egymásnak örök hű­séget esküdött ifjú pár arcvonásai. A menyasszony gesztenyebama ha­ját egykor loknikba sütötték. Ékesedik rajta a mirtuszkoszorú, szinte libben az átlátszó, fehér, len­ge fátyol. Tengerkék szemével - ezt ötven év múltán élete párja mondja — úgy néz a messzeségbe, mintha előre látná a távoli jövőt. A vőlegény katonaruhában simul a párjához. A 85 hónapos - jórészt ha­zai - szolgálat egyik szabadsága alatt ment el a szíve választottjával az oltár elé a diósgyőri evangélikus templomba.- Szép szerelem volt a miénk - mondja Miklós bácsi. Az élete párja talán észre sem veszi: az öregúr sze­me elhomályosodik a könnytől, mi­közben nézegeti a hajdani fotókat.- Ismertük mi egymást már gyer­mekkorunktól - így Mária néni -, hi­szen mindkettőnk családja ereden­dően diósgyőri. Életkorban hét év van közöttünk, így azután az udvar­lás persze csak a maga idejében kez­dődött el...- A mi időnkben még szertartása volt annak, hogy két ember vállalja a közös életet. Ha jól emlékszem, 1940 őszén kezdtem el Marikámék- hoz járni. Előtte persze engedélyt kértem, hogy kísérgethessem, szép­tevő lehessek. Az udvarlás akkori­ban komoly dolog volt. Eljegyzés az alvégen Tóth Mária tizenkilenc éves volt, amikor a diósgyőri vár melletti alvé­gen megtartották az eljegyzést. A lány szülei földműveléssel, ker­tészkedéssel foglalkoztak, de fuva­rozást is vállalt az édesapja, agyagot szállított a gyárba.- Az apám gyári munkás volt, ami­óta emlékezem - mondja Kis Miklós- így azután tiszta sor volt, hogy én is a vasgyárban kezdtem dolgozni. Igaz, hogy egy darabig közbeszólt a háború - ám végül is 76-ban a Digép- ből mentem nyugdíjba. 1943-ban volt az esküvő. Egy eszten­dő múltán született az első gyermek, Mária. Egyhetes volt a csecsemő, amikor a papát behívták, s legközelebb egyé­ves korában láthatta viszont a lá­nyát. Nem csoda, hogy a gyerek sírva fa­kadt, midőn kaijába vette a számá­ra ismeretlen férfi, az édesapa...- A diósgyőri emberek zöme szinte összenőtt a gyárakkal. Én '35-ben segédolvasztárként kezdtem. A katonaságnál ültem a volánhoz. A leszerelés után - megjárván a grazi tábort és Iasit - az itteni Mexikóban folytattam. Az úgynevezett nehézszerszám-gép- gyámál voltam, a szállításnál dol­goztam évtizedeken át. Azt csak a Jóisten tudja, hány százezer, vagy talán millió kilométert fuvaroztam. Útravaló a gyerekeknek Mária asszony az elemi hat osztályá­nak elvégzése után egy darabig dol­gozott ugyan Sarkadi kereskedő úr boltjában - ám azok az évek semmit nem jelentenek, nem jár utána nyugdíj, hiszen már akkor is volt „feketézés”. Két gyermek született a házasság­ban: 1944-ben Mária, majd tizenegy esztendő múltával Ágnes. Az édesanya egész élete a gyerme­kek istápolásával, szellemi útrava- lójának elkészítésével, a háztartás gördülékeny vezetésével telt el. A közös életet a család először a szü­lők házában kezdte el, majd átköl­töztek a mai, Bartók Béla úti ház elődjébe. Az évtizedek során épült, szépült tágasabb és korszerűbb lett az otthon. Szinte az utóbbi évekig mindig neveltek sertést, aprójószá­got, művelték a kertet. Áz évek múl­tával aztán - ahogy fogy az erő - egy­re kevesebb az a munka, amit a ház körül elvégez a házaspár. Ma már szinte nosztalgiával gondol­nak vissza azokra az évekre, amikor az 1956-ban vásárolt mosógépbe a házi kerekes kútból, a főzéshez meg a pár száz méternyire levő utcai ar­tézi kútból hordták a vizet. Hosszú, boldog életet Múltak az évek. Felnőttek a gyere­kek. A nagyobb lány férjhez ment. Vannak már unokák is. Ágnes köz­gazda, a fővárosban dolgozik, vezető állásban. Alig van olyan hét, amikor ne érkezne meg gépkocsijával, hogy .megnézze: mi újság itthon, hogyan vannak a szülők, miben segíthetne. - Már hetek óta készültünk erre a je­les évfordulóra. Boldogok vagyunk, hogy talán egy kis örömöt szerezhettünk Anyuká- éknak. Valamennyien meghatód­tunk, midőn az egyik írnoka, Zoli el­mondta a köszöntőt. Hosszú, boldog életet, nyugodt éveket kívánt a mi nevünkben is. Huszonhatan ülték körbe az egyik kiürített szobában a terített asztalt. Finom ételek, süte­mények, ünnepi torta és az alkalom­ra meghívott zenész járult hozzá ah­hoz, hogy Kiss Miklós és kedves fel­esége, született Tóth Mária érezhes­se: a rokonok, az utódok szívből jövő jókívánsága talán bizonyság: ha ne­héz és göröngyös is volt az út, de azért szép volt az egymás mellett átélt ötven esztendő. A versírás mindig nyugalmat ad Miskolc (ÉM - GyK) - Klárika nyu­godtan letagadhatna az életkorából jópár évet. Nem érdemes firtatni, hogy mennyi idős: aki ismeri, úgy is tudja, aki meg nem - nos, az járjon utána. Mindig fut, rohan valahová, valaki­hez. Egyszer a családhoz, máskor a kortársakhoz. Mármint a nyugdíja­sokhoz. Mindenkihez van egy jó sza­va, egy mosolya, segít, ha kell min­denkin. Ő már csak ilyen. Nem volt könnyű az eddigi élete. Több volt abban a cifra nyomorúság, a lemondás, a fájdalom, mint a bol­dogság. És mégis: Klári teszi a dolgát, min­denkire van ideje, nem látja senki, hogy talán neki is lehetnek kelle­metlen órái, rossz napjai. Este, amikor már csönd van, s úgy érzi, senkinek sem hiányzik, előve­szi a plajbászt, a papírt, és körmölni kezd. Aztán, ha megszületett a mű, ha kiöntötte magából mindazt, ami már jóideje gyötörte a lelkét - akkor lekopogja az új verset az ócska írógé­pen. Életúfjával nem szívesen dicsek­szik, talán mást, szebbet, egy kicsit több melegséget várt az emberektől. S hogy ez nem mindig így alakult? - Ilyen az élet - mondjá, s nem lázong. Az íráskészséget talán a szülői ház­ban leste el. Aztán jött a háború, a betegség, a tengernyi kín, a családi bajok - kel­lett, hogy valahol elmondja, ami fáj. Nem mondhatta el sokszor senki­nek, elmondta a verssoraiban. Félreértés ne essék: Katona Imréné Csontos Klára, aki a megyei bíróság egyik adminisztratív munkaköréből ment nyugdíjba - miután végigjárta az ottani ranglétra lépcsőfokait - nem tartja magát költőnek. Éveken át az asztalfióknak írt. Az­tán egy-két ismerősnek megmutat­ta, majd elszavalta rigmusait nyug­díjasok találkozóin, megyei és orszá­gos fórumokon. Odafigyeltek rá. Amire a legbüszkébb: országos pá­lyázaton nyert oklevet, jutalmat, s megjelent már néhány verse lapok­ban is. A társaknak, a magányos, idős em­bereknek szereti elmondani legin­kább a gondolatait. Nyugdíjas indu­lóját már kórusban éneklik egy nép­szerű dallamra. Önmagát versében szürke kis veréb­nek titulálja, s midőn a napokban ta­lálkozóra hívta a miskolci Közösségi Házba a „rímfaragó” nyugdíjasokat, elmondotta biztatásul pársoros ver­sét: „Ne félj, ha hajad őszbe ve­gyül,/Ha arcodra egy-két mély ránc kerül./Hogyha szemed fényesen ra- gyog/Ha napsugárként fénylik mo- solyod/Ha szíved szeret, s mindigjót akar,/Ha nem felejted, voltál fia- tal/Remélheted, hogy szeretnek so­kan/ S élhetsz sokáig békén, boldo­gan.” Ezt írta az újság... (Szemelvények a Miskolcon megjele­nő Szabad Magyarország 1947-es számából.) November 30-án 379 hadifogoly in­dult el Foksaniból Debrecen felé. A szerelvény december 3-án érkezik meg Debrecenbe. Köztük van: Bár­dos István Diósgyőr, Juhász Béla Külsőbőcs. * Jegynélküli rizs Romy csemegeüz­letben kapható. Egy kilogramm 12 forint. Széchenyi utca 115. Telefon: 22-53. * DVTK-MVSC 4:1 (2:1). Szerencsét­len mérkőzést vívott az MVSC. A DVTKa 15. percben Demény révén kavarodásból gólt szerzett, amit Ba- lajti szabadrúgásából Makiári révén egyenlített az MVSC. Jogos tizene­gyesből jutott vezetéshez az MVSC. Fordulás után Pesti a 8. percben rit­kán látott szép lövéssel a felső sarok­ba juttatta a bőrt. Ezután az MVSC egyik játékosát a tizenegyes pont kö­rül felvágták, a bíró fütyült is, azon­ban a tizenhatoson kívülre hozta a labdát, azzal az indoklással, hogy „ne tizenegyesből egyenlítsenek” Penderi állította be a végeredményt. * Kerékpárral rendelkező lapárúst azonnal felvesz a kiadóhivatal. De­ák u. 16. * Diadalkapuval, lelkes szeretettel fo­gadta Borsod népe Rajk Lászlót... Mezőkövesden lobogódíszbe öltözött házak, pompás díszkapu váija a bel­ügyminisztert... Az idő sürget, Rajk elvtárs kocsiba száll, az egybegyűlt tömeg megéljen- zi, aztán folytatja az utat Miskolc fe­lé. Már messziről látszik a hatal­mas, fenyőágaiból font, fellobogózott díszkapu, rajta a felirattal: Éljen Rajk László! A rendőrség kürtöse jelzi az érke­zést, a kivonult rendőr- és honvéd díszszakasz keményen tiszteleg, fel* hangzanak a Himnusz akkordjai. * December 16-án, az esti órákban Sa- jóvámos határában a munkából ha­zafelé menő földmunkások egy há­borúból visszamaradt aknát talál­tak. Az aknát nem vizsgálták meg, ha­nem játszadozni kezdtek vele, ami­re az felrobbant és a körben álló munkásokat megsebesítette. Jakab Ferenc, Tóth Imre, Bakta József könnyebben sérültek meg, míg Buk­ta Antal sérülése életveszélyes. * Minden dolgozó szerezzen örömet családjának! A Konzum összes áru­dáiban 1 liter visontai, józamatú vö­rösbor 5,90 forint. Egy liter kitűnő asztali fehér bor ára csak 8 forint. Egy kilogramm sózott szalonna 18 forint, egy kilogramm l osztályú, príma minőségű szaloncu­kor 26 forint. Bor, búza, békétlenség A huszonegyedik században élő déd­unoka, az időgépen keresztül felhív* ja a nagyapát, hogy valami iskolai dolgozathoz adjon egy rövid és pon­tos helyzetjelentést. A téma: milyen volt az emberek közérzete 1993-ban- A dédapa akkurátus ember. Nem akarja rossz hírét kelteni a kilenc" venhármas Magyarországnak, de késői leszármazottját sem akar]3 félrevezetni. Mint agrár-szimpati' záns, marad a bevált receptnél, s a b-betús jókívánságokat emlegeti »*• A bor sok. Fölösen is. Az idei termés megjár]®» Hegyalján még az aszúból is pénze*' tek. Gond, hogy még a tavalyi, tava­lyelőtti bor sem kelt el. A külföldnek nem kell, a magyar sört iszik és pa' Unkát. Ami a búzát illeti: a minden­napiból bőven jut, de kenyérgabona az idén vagy kétmillió tonnával ke­vesebb termett, mint máskor. Ki ér­ti ezt? De gond van a békével, illetve a békétlenséggel is. A határon tin fegyverrel, a határon innen szóval rontják egymást az emberek. Véres és nyálas ez a kor. . Utóirat: örülnék, ha megtelegrafál- nád, hogy hányast kaptál a dolgozat­ra. Áz érdemjegy ugyanis nem csak engem minősít...

Next

/
Thumbnails
Contents