Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-01 / 281. szám
10 ELETMOD Nyugdíjas 1993, December 1», Szerda------------JEGYZET-----------K otorásznak a zsebünkben Brackó István December hónapja az ünnep hava.Akeres- kedelem megindította a rohamot a pénztárcánk ellen, s alig tudjuk kivédeni a reklámok golyózáporát. Vegyünk ezt, vegyünk azt... Hideg orrunkat a csábító kirakatok üvegéhez nyomjuk, kezünket pénztárcánkra szorítjuk. Részint a zsebtolvajok miatt, részint annak konstatálására, hogy menynyi van, s mire futja majd. Áz ünnepi asztalnak illik gazdagabbnak lenni a hétköznapinál. Gőzölgő húsleves, rántott csirke, bejgli, s nem árt egy üveg itó- ka sem. De nem ez a legnagyobb tétel. A karácsonyfát ékesíteni megteszi a tavalyi dísz is, s az idén kevesebb szaloncukor is elég. De a fa alá ajándék dukál. A gyereknek nehéz megmagyarázni, hogy az idén miért nem kap Legót és Barbyt. Egy hótaposó hasznosabb, de a használati tárgy a kicsik szemében nem igazi ajándék. A nagymama beéri egy szemüvegtokkal, a férj kap egy nem túl drága arcvizet, a feleség örül a pár kesztyűnek. Az idén, úgy tűnik, ajándékban és anyagiakban szegényebb lesz az ünnep. De világíthat a gyertya, szikráit ragyogtat- hatja a csillagszóró, s végül is: a szeretettől fényesedik az ünnep... Kotorásznak a zsebünkben, de próbáljuk meg bölcs derűvel elviselni alkalmi kiszolgáltatottságunkat. Béke legyen és egészség. Ez a legfontosabb. Nem vigasz, de tény, hogy máshol és másoknak sokkal rosszabbak a kilátásai. Képzeletben se kalandozzunk most a határon túlra. Vannak nekünk is elesettjeink, akik nem csak fenyőt, de tetőt sem remélhetnek a fejük fölé. Akiknek senki sem kíván boldog ünnepet, aki egy forró teát sem remélhet. Gondoljunk az idősekre, a magányosokra, akik rettegve várják a karácsonyt. Ha már segíteni nem tudunk, legalább gyújtsunk értük egy gyertyát a családi fenyőfán! Várják a nyugdíjasokat Miskolc (ÉM) - Fogadónapra várják megyénk nyugdíjasait ma, december 1-jén reggel 8 órától Miskolcon, az Időskorúak Közösségi Házába. A Nyugdíjasok Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kamarája szervezésében ez alkalommal gazdag program, több hasznos és érdekes találkozó színhelye lesz a Kassai utca 86. szám alatti székház. Már reggeltől egyjogász, valamint egy társadalombiztosítási szakember várja az érdeklődőket, s mindketten válaszolnak a nyugdíjasok kérdéseire. Itt van a tél... ...itt van újra. Hamarább megérkezett talán, mint ahogyan vártuk. Hó lepte be a hegyeket, s ismét elővehettük a szánkót, meg a slicceket. Elindultak ki, a szabadba a családok - nemegyszer az aránylag fiatal nagypapa az unokával -, s igyekeztek meghódítani, élvezni a hófehér navat. Fotó: Fojtán László Kiss Miklós és Tóth Mária élete Ötven éve álltak az oltár elé Fotó: ÉM-repró Gyárfás Katalin Miskolc (ÉM) - Idén november közepére mindent belepett a hótakaró. A hirtelen jött hófehér tehertől roskadoztak Diósgyőrben a családi házak cseréptetői. A járdákról lapátolják, seprik a kásás havat a gazdák.- Ötven éve fekete volt a novembervég. Most velünk ünnepelt az idő. Jó volt nézni, hogy fehérbe öltöznek a fák, s hogy hótakaró borítja a földet. Más az ember kedve, szinte felvidul — mondja a hetvenhét esztendős Kiss Miklós, egy nappal az aranylakodalma után.- Könnyű neked, Apus - így az élete páija, kit az anyakönyvben hetven éve jegyeztek be, s akit most ugyancsak megvisel az időváltozás, Fáj a lába, a dereka, a csípője. Szinte szégyenkezve vallja be, hogy az előző este még táncra is perdült - igaz, csak szolidan - a fiúunokájá- val. Megsárgult fényképek Ágnes, a Pesten élő lányuk kóstolót hoz az aranylakodalmi süteményekből, s illik megízlelni a diósgyőri fröccsöt is... Közben csöng a telefon, a szőlőportai szomszéd hívja az idős házaspárt, s mondja el szívből jövő jókívánságait. Marika néni meghatódik: nem hitte volna, hogy az emberek ennyire együtt éreznek velük, s hogy-szavait idézve - még mindig egyre-másra érkeznek a gratulációk. A november 14-i hétvége feledhetetlen volt a diósgyőri, Bartók Béla utca 91. szám alatti házban. Az egész család-testvérek, sógorok, a gyerekek, s az unokák - készülődött arra az évfordulóra, amely egy szép emberi kapcsolatot, a félóvszá- zados házasságot, két ember együtt- és egymásért élését és az utódok boldogulását volt hivatva ünnepelni. Előkerülnek a régi fotóalbumok. A megsárgult fényképen jól kivehetőek az 1943-ban egymásnak örök hűséget esküdött ifjú pár arcvonásai. A menyasszony gesztenyebama haját egykor loknikba sütötték. Ékesedik rajta a mirtuszkoszorú, szinte libben az átlátszó, fehér, lenge fátyol. Tengerkék szemével - ezt ötven év múltán élete párja mondja — úgy néz a messzeségbe, mintha előre látná a távoli jövőt. A vőlegény katonaruhában simul a párjához. A 85 hónapos - jórészt hazai - szolgálat egyik szabadsága alatt ment el a szíve választottjával az oltár elé a diósgyőri evangélikus templomba.- Szép szerelem volt a miénk - mondja Miklós bácsi. Az élete párja talán észre sem veszi: az öregúr szeme elhomályosodik a könnytől, miközben nézegeti a hajdani fotókat.- Ismertük mi egymást már gyermekkorunktól - így Mária néni -, hiszen mindkettőnk családja eredendően diósgyőri. Életkorban hét év van közöttünk, így azután az udvarlás persze csak a maga idejében kezdődött el...- A mi időnkben még szertartása volt annak, hogy két ember vállalja a közös életet. Ha jól emlékszem, 1940 őszén kezdtem el Marikámék- hoz járni. Előtte persze engedélyt kértem, hogy kísérgethessem, széptevő lehessek. Az udvarlás akkoriban komoly dolog volt. Eljegyzés az alvégen Tóth Mária tizenkilenc éves volt, amikor a diósgyőri vár melletti alvégen megtartották az eljegyzést. A lány szülei földműveléssel, kertészkedéssel foglalkoztak, de fuvarozást is vállalt az édesapja, agyagot szállított a gyárba.- Az apám gyári munkás volt, amióta emlékezem - mondja Kis Miklós- így azután tiszta sor volt, hogy én is a vasgyárban kezdtem dolgozni. Igaz, hogy egy darabig közbeszólt a háború - ám végül is 76-ban a Digép- ből mentem nyugdíjba. 1943-ban volt az esküvő. Egy esztendő múltán született az első gyermek, Mária. Egyhetes volt a csecsemő, amikor a papát behívták, s legközelebb egyéves korában láthatta viszont a lányát. Nem csoda, hogy a gyerek sírva fakadt, midőn kaijába vette a számára ismeretlen férfi, az édesapa...- A diósgyőri emberek zöme szinte összenőtt a gyárakkal. Én '35-ben segédolvasztárként kezdtem. A katonaságnál ültem a volánhoz. A leszerelés után - megjárván a grazi tábort és Iasit - az itteni Mexikóban folytattam. Az úgynevezett nehézszerszám-gép- gyámál voltam, a szállításnál dolgoztam évtizedeken át. Azt csak a Jóisten tudja, hány százezer, vagy talán millió kilométert fuvaroztam. Útravaló a gyerekeknek Mária asszony az elemi hat osztályának elvégzése után egy darabig dolgozott ugyan Sarkadi kereskedő úr boltjában - ám azok az évek semmit nem jelentenek, nem jár utána nyugdíj, hiszen már akkor is volt „feketézés”. Két gyermek született a házasságban: 1944-ben Mária, majd tizenegy esztendő múltával Ágnes. Az édesanya egész élete a gyermekek istápolásával, szellemi útrava- lójának elkészítésével, a háztartás gördülékeny vezetésével telt el. A közös életet a család először a szülők házában kezdte el, majd átköltöztek a mai, Bartók Béla úti ház elődjébe. Az évtizedek során épült, szépült tágasabb és korszerűbb lett az otthon. Szinte az utóbbi évekig mindig neveltek sertést, aprójószágot, művelték a kertet. Áz évek múltával aztán - ahogy fogy az erő - egyre kevesebb az a munka, amit a ház körül elvégez a házaspár. Ma már szinte nosztalgiával gondolnak vissza azokra az évekre, amikor az 1956-ban vásárolt mosógépbe a házi kerekes kútból, a főzéshez meg a pár száz méternyire levő utcai artézi kútból hordták a vizet. Hosszú, boldog életet Múltak az évek. Felnőttek a gyerekek. A nagyobb lány férjhez ment. Vannak már unokák is. Ágnes közgazda, a fővárosban dolgozik, vezető állásban. Alig van olyan hét, amikor ne érkezne meg gépkocsijával, hogy .megnézze: mi újság itthon, hogyan vannak a szülők, miben segíthetne. - Már hetek óta készültünk erre a jeles évfordulóra. Boldogok vagyunk, hogy talán egy kis örömöt szerezhettünk Anyuká- éknak. Valamennyien meghatódtunk, midőn az egyik írnoka, Zoli elmondta a köszöntőt. Hosszú, boldog életet, nyugodt éveket kívánt a mi nevünkben is. Huszonhatan ülték körbe az egyik kiürített szobában a terített asztalt. Finom ételek, sütemények, ünnepi torta és az alkalomra meghívott zenész járult hozzá ahhoz, hogy Kiss Miklós és kedves felesége, született Tóth Mária érezhesse: a rokonok, az utódok szívből jövő jókívánsága talán bizonyság: ha nehéz és göröngyös is volt az út, de azért szép volt az egymás mellett átélt ötven esztendő. A versírás mindig nyugalmat ad Miskolc (ÉM - GyK) - Klárika nyugodtan letagadhatna az életkorából jópár évet. Nem érdemes firtatni, hogy mennyi idős: aki ismeri, úgy is tudja, aki meg nem - nos, az járjon utána. Mindig fut, rohan valahová, valakihez. Egyszer a családhoz, máskor a kortársakhoz. Mármint a nyugdíjasokhoz. Mindenkihez van egy jó szava, egy mosolya, segít, ha kell mindenkin. Ő már csak ilyen. Nem volt könnyű az eddigi élete. Több volt abban a cifra nyomorúság, a lemondás, a fájdalom, mint a boldogság. És mégis: Klári teszi a dolgát, mindenkire van ideje, nem látja senki, hogy talán neki is lehetnek kellemetlen órái, rossz napjai. Este, amikor már csönd van, s úgy érzi, senkinek sem hiányzik, előveszi a plajbászt, a papírt, és körmölni kezd. Aztán, ha megszületett a mű, ha kiöntötte magából mindazt, ami már jóideje gyötörte a lelkét - akkor lekopogja az új verset az ócska írógépen. Életúfjával nem szívesen dicsekszik, talán mást, szebbet, egy kicsit több melegséget várt az emberektől. S hogy ez nem mindig így alakult? - Ilyen az élet - mondjá, s nem lázong. Az íráskészséget talán a szülői házban leste el. Aztán jött a háború, a betegség, a tengernyi kín, a családi bajok - kellett, hogy valahol elmondja, ami fáj. Nem mondhatta el sokszor senkinek, elmondta a verssoraiban. Félreértés ne essék: Katona Imréné Csontos Klára, aki a megyei bíróság egyik adminisztratív munkaköréből ment nyugdíjba - miután végigjárta az ottani ranglétra lépcsőfokait - nem tartja magát költőnek. Éveken át az asztalfióknak írt. Aztán egy-két ismerősnek megmutatta, majd elszavalta rigmusait nyugdíjasok találkozóin, megyei és országos fórumokon. Odafigyeltek rá. Amire a legbüszkébb: országos pályázaton nyert oklevet, jutalmat, s megjelent már néhány verse lapokban is. A társaknak, a magányos, idős embereknek szereti elmondani leginkább a gondolatait. Nyugdíjas indulóját már kórusban éneklik egy népszerű dallamra. Önmagát versében szürke kis verébnek titulálja, s midőn a napokban találkozóra hívta a miskolci Közösségi Házba a „rímfaragó” nyugdíjasokat, elmondotta biztatásul pársoros versét: „Ne félj, ha hajad őszbe vegyül,/Ha arcodra egy-két mély ránc kerül./Hogyha szemed fényesen ra- gyog/Ha napsugárként fénylik mo- solyod/Ha szíved szeret, s mindigjót akar,/Ha nem felejted, voltál fia- tal/Remélheted, hogy szeretnek sokan/ S élhetsz sokáig békén, boldogan.” Ezt írta az újság... (Szemelvények a Miskolcon megjelenő Szabad Magyarország 1947-es számából.) November 30-án 379 hadifogoly indult el Foksaniból Debrecen felé. A szerelvény december 3-án érkezik meg Debrecenbe. Köztük van: Bárdos István Diósgyőr, Juhász Béla Külsőbőcs. * Jegynélküli rizs Romy csemegeüzletben kapható. Egy kilogramm 12 forint. Széchenyi utca 115. Telefon: 22-53. * DVTK-MVSC 4:1 (2:1). Szerencsétlen mérkőzést vívott az MVSC. A DVTKa 15. percben Demény révén kavarodásból gólt szerzett, amit Ba- lajti szabadrúgásából Makiári révén egyenlített az MVSC. Jogos tizenegyesből jutott vezetéshez az MVSC. Fordulás után Pesti a 8. percben ritkán látott szép lövéssel a felső sarokba juttatta a bőrt. Ezután az MVSC egyik játékosát a tizenegyes pont körül felvágták, a bíró fütyült is, azonban a tizenhatoson kívülre hozta a labdát, azzal az indoklással, hogy „ne tizenegyesből egyenlítsenek” Penderi állította be a végeredményt. * Kerékpárral rendelkező lapárúst azonnal felvesz a kiadóhivatal. Deák u. 16. * Diadalkapuval, lelkes szeretettel fogadta Borsod népe Rajk Lászlót... Mezőkövesden lobogódíszbe öltözött házak, pompás díszkapu váija a belügyminisztert... Az idő sürget, Rajk elvtárs kocsiba száll, az egybegyűlt tömeg megéljen- zi, aztán folytatja az utat Miskolc felé. Már messziről látszik a hatalmas, fenyőágaiból font, fellobogózott díszkapu, rajta a felirattal: Éljen Rajk László! A rendőrség kürtöse jelzi az érkezést, a kivonult rendőr- és honvéd díszszakasz keményen tiszteleg, fel* hangzanak a Himnusz akkordjai. * December 16-án, az esti órákban Sa- jóvámos határában a munkából hazafelé menő földmunkások egy háborúból visszamaradt aknát találtak. Az aknát nem vizsgálták meg, hanem játszadozni kezdtek vele, amire az felrobbant és a körben álló munkásokat megsebesítette. Jakab Ferenc, Tóth Imre, Bakta József könnyebben sérültek meg, míg Bukta Antal sérülése életveszélyes. * Minden dolgozó szerezzen örömet családjának! A Konzum összes árudáiban 1 liter visontai, józamatú vörösbor 5,90 forint. Egy liter kitűnő asztali fehér bor ára csak 8 forint. Egy kilogramm sózott szalonna 18 forint, egy kilogramm l osztályú, príma minőségű szaloncukor 26 forint. Bor, búza, békétlenség A huszonegyedik században élő dédunoka, az időgépen keresztül felhív* ja a nagyapát, hogy valami iskolai dolgozathoz adjon egy rövid és pontos helyzetjelentést. A téma: milyen volt az emberek közérzete 1993-ban- A dédapa akkurátus ember. Nem akarja rossz hírét kelteni a kilenc" venhármas Magyarországnak, de késői leszármazottját sem akar]3 félrevezetni. Mint agrár-szimpati' záns, marad a bevált receptnél, s a b-betús jókívánságokat emlegeti »*• A bor sok. Fölösen is. Az idei termés megjár]®» Hegyalján még az aszúból is pénze*' tek. Gond, hogy még a tavalyi, tavalyelőtti bor sem kelt el. A külföldnek nem kell, a magyar sört iszik és pa' Unkát. Ami a búzát illeti: a mindennapiból bőven jut, de kenyérgabona az idén vagy kétmillió tonnával kevesebb termett, mint máskor. Ki érti ezt? De gond van a békével, illetve a békétlenséggel is. A határon tin fegyverrel, a határon innen szóval rontják egymást az emberek. Véres és nyálas ez a kor. . Utóirat: örülnék, ha megtelegrafál- nád, hogy hányast kaptál a dolgozatra. Áz érdemjegy ugyanis nem csak engem minősít...
