Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-04 / 284. szám
December 4., Szombat SOT ÉM - riport Fejezetek egy családregényből Lévay Györgyi Miskolc (ÉM) - A családot jól ismerték Újgyőrben. Az apa a kohászat megbecsült alkalmazottja volt, példás családi életet éltek. A lányok szépek, a fiúk fessek. Eszes is volt mind a hét. Dúlt a gazdasági válság, amikor a legidősebb fiú érettségizett. A fiatalok akkor is a munkanélküliségbe szédültek a sikeres matúra mámorából, de amikor az apa megemlítette a főmérnök úrnak, hogy a fia..., akkor az azt mondta, a világ legtermészetesebb dolga, hogy a második Barati is itt találja meg a boldogulását. A legfiatalabb lányon, Nórán, a dédelge- tetten nem látszott meg a kényeztetés. Tűzrőlpattant kis teremtés volt, nem kérte senki közbenjárását, mégis egyből alkalmazták á gépgyárban az érettségi vizsga után. Szervezőmunkát bíztak rá, ezen a területen dolgozott szinte élete végéig. Nyugdíjba ment ’86-ban, két évet még dolgozott, aztán egy év múlva elvitte a rák. Beteg az ifjú férj Édesapjuk a munkahelyén halt meg, a szolgálati lakást vissza kellett adniuk, de a gyár közbenjárására kaptak egy tanácsit a Szigeti utcában. A nagyobbak ekkor már kiröppentek, édesanyjuk úgy döntött, a lakást Nóra nevére íratják. Kettecskén éltek egy ideig, aztán felbukkant az udvarló, az elegáns technikus, és 1957-ben megtartották az esküvőt. Nóra 26, Ákos 27 éves volt akkor. Házasságuk egyéves évfordulójára kitudódott, hogy az ifjú férj súlyos beteg. Össze-összeesett, nem tudta visszatartani a székletét. Az ifjú pár sokáig eltitkolta ezt a mama elől, amikor pedig már nem lehetett, kitaláltak valamilyen átmeneti, gyorsan gyógyuló betegséget. Ákos édesapja laikus prédikátor volt, vallása tiltotta, hogy orvoshoz menjen (mennyit kellett szenvednie emiatt a feleségének!) és egy kicsit a felvilágosult, tanult Ákos is hajlott apja tanácsára: .Meglásd, ha kinyílnak a gyümölcsfák virágai, kimegyünk, nagyokat szippantasz az illatukból, én imádkozom és te meggyógyulsz.” Az anyóst elől lehetett egy ideig titkolni a bajt, de a gyárban nem, hiszen rendszeresen az üzemorvosi fektetőben töltötte a fél műszakot. A szociális igazgatónak köszönhetően nem mondtak fel neki, hanem irodai munkát kapott a technikus. Nóra sem tűrte tovább a most már évek óta tartó betegeskedést, orvoshoz vitte az urát. És felállították a tragikus diagnózist: Ákos szklerózis multiplexben szenved. Az orvosok azt mondták, 4-6 éven belül beállhat a teljes bénulás. És azt is hozzáfűzték, amikor meglátták Nóra domború hasát, a gyerek is örökölheti apja betegségét. Megszületik a kisbaba Felhördült a feleség egész családja. Nórával nemigen lehetett beszélni erről, így a mamát hibáztatták, miért nem nézte meg jobban, leihez adja a legszebb lányát. Nóra a nagy traumát úgy próbálta ellensúlyozni, hogy elcserélte egy nagyobbra a lakást. Úgy gondolkodhatott szegény, hogy az öröm elveszi a bánat élét. Ráadásul, hogy a beteg férje kedvében járjon, az új, a Győri kapui lakást Ákos nevére íratta. Ötvenkilenc elején megszületett a kisfiúk, Gábor. Egészséges, élénk csecsemő. Ákos akkoriban is többet volt tápAz alábbiakban Barati Nóra és Csorna Ákos házasságának történetéről írunk. Illetőleg arról a négy’ évről, amely Nóra halála óta eltelt. Az özvegy) új házasságot kötött Kiss Évával. A neveket behelyettesítettük, mert nem az a célunk, hogy> egy család magánügyeiben vájká íjunk. A történetet csakis azért adjuk, közre, mert cseppet sem egyedi, *másoknak, esetleg tanulságképpen is szolgálhat. pénzen mint munkában, az élet meg akkor sem volt olcsó, Nóra 20 hét után visszament a gyárba, a kisfiút édesanyjára bízta. Pár év múlva négyes találatuk volt a lottón. Vettek egy telket, egy autót. Az autót Nórika vezette, élete végéig tiltotta az urát az autóvezetéstől, attól rettegett, hogy a volán mögött éri a rosszullét. Közben azt hallották, van Pesten egy orvos, aki jól karban tudja tartani a szklerózis multiplexet. Felkeresték a privát rendelőjében, megvizsgálta Ákost és azt mondta, van egy gyógyszer Svájcban, ami lokalizálja a meszesedést. Igen sok pénzbe és Nóra nagy erőfeszítésébe telt, míg, végre szerzett belőle három adagot. Úgy tűnt, használ. Ha már volt kocsi, Ákos kitalálta, garázs kellene, különben szétrohad a kaszni. Nóra édesanyja a temetésére szánt pénzéből adott 25 ezer forintot. Akkor ennyibe került egy garázs. Gábor szépen gyarapodott, aztán kitűnően tanult, Nóra látástól vakulásig dolgozott, mégis boldog volt. Megszokta, hogy ő a családfenntartó. Egyetlen szenvedélye volt: a lakás. Minden megspórolt pénzt a lakásra fordította, hol egy új függöny, hol egy festmény, egy váza, egy bútordarab, egy szőnyeg. Jó ízlése volt, a lakása pedig gyönyörű. Az idők során a lyukói telekre kis kőház került. Gyümölcsfákat ültettek, vete- ményeztek. Végül is, jól éltek volna... De a férj betegségéhez egyszer csak szem-tbc társult. Aztán a sok gyógyszer miatt sárgaságot kapott. Mint egy gyereket, úgy kísérte a felesége orvostól orvosig, úgy látogatta, biztatgatta a kórházban. Szemüveget írtak Ákosnak, fontos lett volna hordania, de azt mondván, hogy „öregíti”, a fiókba zárta. Hiú volt világéletében. „Itt minden a tiéd, fiam” Nórát, a család lelkét hosszú ideig kínozta a rali. Kezelték Miskolcon, Pesten. Fiuk, Gábor akkoriban egy minisztériumban dolgozott, édesanyját a leghíresebb professzorokkal kezeltette. Mindhiába. Az utolsó stádiumban megkérték, vigye haza, jobb, ha családi körben hal meg. így lett. A háztartást akkoriban Gábor látta el szülei lakásán. Ablakot, függönyt mosott a hétvégeken, főzött egész hétre. Nóra nem adta fel ugyan, az apró teendőket elvégezte egészen péntekig. Szombaton azonban már nem tudott felkelni, felöltözni. Nóra iszonyatosan szenvedett. Egyre csak azt kiabálta: Istenem, nem akarok élni! És a napos augusztusi szombat délelőtt félje és fia kaijai között meghalt. Ákos nem tudta feldolgozni magában Nóra betegségét. A kétségbeesés legrosszabb formáját „választotta”: állandóan sírt. A szenvedő asszonynak rossz volt ezt látnia. Amikor elszállították a tetemet, Ákos a rokonság jelenlétében azt mondta: Mindent az édesanyád teremtett, itt minden a tied, fiam.” Azokban a nehéz órákban egyedül ő gondolt örökösödésre, az idős nagynénik, nagybácsik egy kissé meg is botránkoztak ezen. Szerelmes az özvegy> A rokonság úgy véli, Ákos állapota sokat romlott a temetés után. Úton-útfé- len elaludt, érthetetlen dolgokat művelt. Felesége síremlékére például azt íratta: Baráti Nóra. Amikor kérdezték, miért, hiszen 31 évig a felesége volt, Csorna Ákosnénak hívták, azt felelte, ez most a divat. Pénze volt bőven, a biztosítótól 71 ezer forintot kapott, Nóra személyes holmijaiért 20 ezret. Hirtelen elkezdett társaságba járni, ennek örült is a fia. Néha azonban napokig eltűnt, Gábor és a család nagy rémületére. Egyszer Brassóba utazott egy hétre. Később derült csak ki, hogy csereüdülésre. Ez pedig akkor tudódott ki, amikor eljöttek Miskolcra a cserepartnerek. A vendégeket a telekre vitte „kirándulni”, azt mondta nekik, gyomláljanak, kapáljanak kedvükre. A temetés óta Érzsébet, a sógornője (Nóra nővére) főzött rá, ételhordóban vitte haza minden másnap az ebédeket. Nem sokkal a brassói kirándulás után virágos hangulatban csöngetett be hozzá: „Böbe, én olyan, de olyan szerelmes vagyok!” Az elhunyt feleség családja meglepődött egy kicsit, de nem szóltak bele Ákos magánéletébe. Azzal vigasztalták magukat, hogy legalább lesz majd, aki gondoskodik róla. Gábor is azt mondta, azt vesz feleségül az édesapja, akit akar. Fényes esküvő, pazar nászút Ákos sokat beszélt a jövendőbelijéről, mondta, nagyon kedves, tanult, értékes nő, nem is tudja, miért nem ment férjhez eddig, ötvenéves koráig. Mesélte, Éva mindent az ő tanácsára cselekszik, azt teszi, amit ő mond. Volt fényes esküvő. Elegáns kártyákat küldtek szét, távol élő főpap, Éva rokona utazott ide megesketni az érett párt. Díszes vacsora, majd mecseki nászút követte az esküvőt. A következő tavaszon Finnországba utaztak, télen pedig a Kanári szigetekre. A családnak feltűnt a nagy költekezés, mondták is, Nórát sehová sem vitte nászúira a férje, Évával meg lám, beutazzák a világot. Először azt gondolták, biztosan jól keres az új asszony, ő utaztatja a férjét. Egyszer aztán kiderült, hogy Ákos eladta a garázst, amit egykor Nóra édesanyja vásárait. Megkérdezték, miért tette, hiszen a garázsnak legalább a fele Gáboré. Azt felelte, ő odaadta a Wartburgot Gábornak, még az anyja halála után. No ez igaz, a Wartburg akkor 15 ezer forintért kelt el. Telt-múlt az idő, Ákos azt kérte a fiától, mondjon le a vagyonról: a lakásról, a lyukói kertről, házról, megteheti, hiszen neki jó beosztása van a fővárosban, ók meg nyomorognak Éva fizetéséből és az ő nyugdíjából. Gábor, bár szülószerető, jó fiú, ebbe mégsem egyezett bele. Ó is csak egy lakótelepi lakásban él, nemrég született meg a második gyerek, a felesége jövedelme alacsony, az ó keresete sem verdesi a csillagos eget. Nóra családja kiderítette, hogy nem a két „öregnek” kellene a vagyon, amit a húguk keservesen összegyűjtött, hanem Éva át akarja játszani a testvére gyerekeinek. Hiszen neki nincs gyermeke, úgy gondolja, öreg napjaira tőlük várhat istápolást. Gábor egyelőre nem mondott igent, de ki tudja, amilyen szülőszerető, amilyen nagyvonalú, a végén lemond az örökségéről az idegenek javára. Tudni véli a család, hogy Nóra szép lakásából sorra tűnnek el az értékesebb tárgyak. Vagy a zálogházba, vagy másüvé. írtak már a főpapnak, hogy fékezze meg a rokon asszonyt, írtak a politikusnak, Éva egyik kedvezményezettjének, ne fogadja el másnak az örökségét. Most a családorvos után kutatnak, nézné meg Ákost, mert szerintük elment az esze. ÉM-héívége III A hernádvécsei határ, amelyet azóta már felszántottak. A hollandok, Kees Bakker és felesége, a kép jobb oldalán mosolygó dr. Tánczos Ottó, valamint a Mata házaspár jó termőföldnek tartják ezt a jó héthektárnyi határrészt. Fotó: Farkas Maya Gyöngyösi Gábor Miskolc (ÉM) - Méghozzá zöld - folytathatnám, ha a zöldbáróhoz, mint minősítéshez nem tapadna annyi megítélési bizonytalanság. Jó értelmű is, meg rossz is, amint bármilyen megkülönböztető jelző napjainkban. A cigánybáró pedig, ha nem operett, akkor valamilyen cigánykirály alatt, mondjuk a harmadik lépcsőn foglalhat helyet, közvetlenül a vajdák után, akiknek a király parancsol, s akiket a báró, amolyan cigánytitkári minőségében kiszolgál. Ha pedig a vajda a cigány nép választottja, annak fő képviselője, akkor a cigánytitkar-baró az egész cigány nép kiszolgálója, akkor is, ha netalán- tán zöld. Hogy miköztünk, magyarok között nem egészen így van ez, azt elismerem, de hát ez minden kisebb-nagyobb közösségben másképp van és mondhatnánk azt is, hogy éppen ez benne a szép. Ami tehát Mata urat, az ezek szerint zöld cigánybárót - helyesebben cigány zöldbárót - illeti bennem most már így fog megmaradni, miután Encsen a művelődési házban összehozott bennünket a sors. (Egyetlen jelzőmnek sem szabad sértenie, mert egyszerűen csodálatomat fejezem ki bennük, sót sze- retetemet, hogy még világosabb legyen.) Származik pedig ez a csodálat - mint mondom szeretet, és díszítójelzókre buzdító hajlandóság- abból a tájékoztatásból, amit Mata úr ott Encsen, röviden és világosan előadott bizonyos alapítvánnyal kapcsolatban - de még- inkább abból, ahogyan előadta. Az alapítvány - teljes nevén Alapítvány Magyarországi Cigányok Megsegítésére - ugyanis utrechti, hollandiai, s nem hernádvécsei, ahol Mata András él, de éppen ezen a vidéken fejti ki tevékenységét. S hogy jól, ahhoz mái' Mata Andrásnak is van valami köze. Az alapítvány, amely „segítséget kíván nyújtani a cigányság harcához a társadalmi diszkrimináció ellen”, nélküle félkárú óriás lehetne, s az a fél kaija is béna lenne, mert helyismeret nélkül aligha juthatna többre mint a többiek, amelyeknek ilyen céllal ide hozott pénze szép lassan eltűnt. Persze, a többi hasonló alapítványnak is volt „helyismerője” - talán még országgyűlési képviselő is volt az illető -, de nem volt Mata Andrása Hemádvécséról, sem Kovács Lászlója Csenyétéről. Mert hogy ó lenne a szóban forgó holland cigányalapítvány másik helyi képviselője, aki - Mata Andrástól tudom, de személyesen nem ismerem - az alapítvány jóvoltából hangszereket osztott szét a csenyétei fiatal cigányzenészek között. Hálót.tehát és nem halat, amiből, mint tapasztaltuk már, amúgy se lehet eleget ideszállítani. Csenyéte, Fáj, Felsőgagy, Hemádvécse, Pusztaradvány és Fulókércs ci- gányíakossága persze kap továbbra is némi „halat”, ruhacsomagokat, s egyéb segítséget a „túléléshez”, de ez pontosan csak erre elég, s meg sem közelíti hatásában, s végső kimenetelében azokat az elképzeléseket, amelyeket Mata András forgat a fejében, s részben már meg is valósított Hernád- vécsén, amelynek tudvalévőén közel 50 százalékban cigány lakossága van. Mata András ugyanis született hálószövögető. Ebben a minőségében hálót akar adni cigánytársai kezébe, nem halat, más szóval munkára akaija bírni őket, hogy bármikor kifogják mindennapi betevő halukat, akkor is, ha már nem lesz aki azt. kívülről, csomagok küldésével biztosítsa. Ehhez az elképzeléséhez az alapítványon kívül is szövetségeseket keresett - és talált. Éppen Hemádvécse község vezetőségében, amely hét hektár műveletlen földet bocsátott 38 cigánycsalád rendelkezésére, no meg azt, amit maga a polgármester, Csulák József anyai jussként kapott, s amit 5 évre szintén a dolgozni akaró cigánycsaládoknak adott használatba. Nos, így lett Mata Andrásból, a vécsei cigánytitkárból földek felett rendelkező zöldbáró, sót zöld cigánybáró, aki a volt hernádvécsei főagronómus Papp György tanácsait figyelembe véve igencsak okosan szeretné a cigányság hasznára fordítani ezt a lehetőséget. Projectje - mert neki ilyen is van - már ősszel beindult, s bár a holland alapítvány csak 1993. október 14-én jött létre, a földek már fel vannak szántva, s vetőmagokra, szerszámokra is biztosítva van már a pénz a nagyjából félmilliót érő programból. A hernádvécsei cigányság „földhözkötésének” programjából különben a hollandok úgy is kiveszik részüket, hogy Will van Eijsden ismert holland mezőgazdász személyében közvetlen segítséget is nyújtanak. Ugyanakkor folyamatosan biztosítanák igény szerint a mezőgazdasági szerszámokra is a pénzt. Egyszóval, minden rendben, mindenki a helyén, sót vállalt feladata magaslatán áll, még Kees Bakker holland újság- és útikönyv-író is, aki feleségével, Corrie Stalenhoef-fel és Dr. Táncos Ottó magyar származású hollandiai egyetemi tanárral létrehozta az alapítványt - sót, mulatott is már a hernádvécsei, meg a csenyétei cigányokkal, amíg Mata Andrásnál lakott néhány napig. Csak éppen Mata Andrásnak fáj a feje. Neki is pontosan azért, amiért a zöldkároknak szokott, hogy ott állnak a megművelésre alkalmas és alkalmassá tett földdel a nyakukon, s nincs aki megművelje. Pedig itt most valóban azé lehetne a föld, aki megműveli. Mata András kéri a szegény, vagy éppen elszegényedő félben lévő környékbeli cigányokat, keressék fel, kéijenek tőle támogatást - kapni fognak vetőmagban, eszközökben - ha dolgozni és munkájukból megélni akarnak. Címe különben: 3874 Hemádvécse, Dózsa György út 23. Én a magam részéről abban bízom, a téli hónapokban elgondolkodhatnak a válaszon a környékbeli cigányok, s akad majd köztük néhány család, aki Mata András zöld-cigánybárói rangját velem együtt elismeri, s munkájával fényesíteni fogja - gondolom, a pénzüket kockáztató hollandok legnagyobb örömére...
