Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)

1993-12-20 / 297. szám

10 ÉSZAK'Magyarország Sport 1993« December 20., Hétfő December 23-án sorsolnak Miskolcon Miskolc (ÉM) - Az Észak-Magyarország, a Computer Praxis és az Ace Trade Ing Kft. kö­zös játékot indított, amely ezen a héten befeje­ződik. Célja elsősorban a sakk népszerűsítése volt, de természetesen gondoltak a közönségre: az érdeklődőket megismertették a Kaszparov nevével fémjelzett és a Saitek cég által gyártott sakk computerekkel. Ezek az érzékelőkkel ellá­tott computerizált „sakktáblák” képesek külön­böző szinten (1300-2500 Élő pont értéken) ját­szani, partikat megőrizni, elemezni, tanítani. Aj áték - amelynek lényege, hogy az olvasók egy Kaszparov RISC-2500-as számítógéppel ját­szanak, egy már megkezdett játékot föladatva - csütörtökön véget ér. A legtöbb jó lépést (ame­lyik megegyezik a „közönség” lépésével) bekül­dők között két Junior Chess, valamint fődíjként egy GK-2000-es sakkcomputer december 23- án, 16 órakor kerül kisorsolásra a Computer Praxis Széchenyi utcai székházában. (A fent is­mertetett sakkcomputerek ugyancsak a Com­puter Praxis Miskolc, Széchenyi u. 79. szám alatti, valamint a szerencsi boltjában vásárol­hatók meg részletre és egyéb kedvező feltételek­kel - már 5500 forinttól.) Csőm István nk.nm. - Saitek Rise 2500, Mis­kolc 1993. 1. d4 fö,2. Hf3 HfB, 3. g3 e6, 4. Fg2 Fe7, 5. 0-0 0-0,6. b3 c5,7. c4 cxd4,8. Fb2 Hc6,9. Hxd4 Vb6, 10. e3 d5,11. cxd5 Hxd5,12. Hd2 He5,13. Ve2 Fd7,14. Bfcl Bad8,15. a3 Bc8,16. h3 Fc5,17. b4 Fe7, 18. H2b3 a6,19. Ha5 Bxcl+, 20. Bxcl Fd6, 21. f4 Hg6, 22. Hc4 Vc7, 23. He5 Vd8, 24. Hxg6 hxg6, 25. e4 fxe4, 26. Vxe4 Vf6, 27. Bel Bc8, 28. Fal Kh7, 29. Hf3 VÍ5. 30. Hg5+ Kg8. 31. Vd4. Vf6. 32. Hxe6 Vxd4. Az olvasók 33. lé­pése: Fxd4. A számítógép válasza: Hf6. Bekül­dendő a világos 34. lépése. Cím: Computer Pra­xis Kft., 3525 Miskolc, Széchenyi u. 79. Határi­dő: december 16., csütörtök délig. A játék szer­vezői kérik az olvasókat az időpont betartásá­ra, mert délután már a sorsolást - amelyre az érdeklődőket szeretettel váiják-is megtartják. A szerencsés nyertesek nevét december 27-ei la­punkban közöljük. (Az elmúlt heti 33. lépést 46- an küldték be, s közülük 29 volt helyes.) AB CD t.FG H Két döntetlen London (UPI) - Újabb fordulót rendeztek az angol labdarúgó bajnokságban. Eredmények: Blackburn - Manchester City 2-0. Coventry - Oldham 1-1. Everton - Newcastle 0-2. Ipswich - Norwich 2-1. Leeds - Arsenal 2-1. Sheffield Wednesday - West Ham 5-0. Swindon - Sout­hampton 2-1. Tottenham - Liverpool 3-3. Wimbledon - Sheffield United 2-0. A bajnokság áHása: 1. Manchester United 49 pont, 2. Leeds 39,3. Blackburn 38. * Glasgow (UPI) - A skót labdarugó bajnokság­ban is pályára léptek az együttesek. Az esélye­sek nyerték, s meglepően sok volt az idegenben aratott siker. Eredmények: Aberdeen - Kilmar­nock 3-1. Celtic-Hibernian 1-0. Dundee-Mot­herwell 1-3. Hearts - Raith 0-1. Partick- Dun­dee United 1-0. St. Johnstone-Rangers 0-4. Az élcsoport állása: 1. Aberdeen 29 pont, 2. Ran­gers 29, Motherwell 29. TOTÓ, 51. HÉT 1.Ata!anta~ Genoa 2-1 1 2. Cremonese - Udinese 1-1 X 3. Foggia - Torino 1-0 1 4. Juventus - Piacenza 2-0 1 5. Lecce-Lazio 1-2 2 6. AC Milan - Cagliari 2-1 1 7. AC Parma - Napoli 1-3 2 8. Sampdoria - Reggiana 1-0 1 9. Ancona - Ascoli 2-0 1 10. Fiorentina - Verona 2-0 1 11. Pisa-Cesena 1-1 X 12. Ravenna - Monza 2-1 1 13. Venezia - Brescia 2-0 1 +1.Cosenza-Bari 1-1 X Gyerekek léptek a tatamira Miskolc (EM) - A Miskolci VSC ju­do szakosztálya rendezte meg a vasutas csarnokban az idei Borsod- Abaúj-Zemplén megyei gyermekbaj­nokságot. A rendezők legnagyobb örömére 110 judoka lépett tatamira. A Flórusz János vezette hazaiak mellett elindultak még a Szűcs Eni­kő által irányított tanfolyam tagjai, a 21-es iskolában Füijész István testnevelő vezetésével működő judo suli tanulói, valamint a 42-es Számú Általános Iskolában Nagy József edző felügyelete alatt dolgozó judó- sok. A verseny színvonalának emelése és a jó kapcsolatok további fenntartása érdekében hívták el a rendezők a szomszédos Heves megyei gyereke­ket. A Verpeléten működő kihelye­zett tagozat és az Eger SE sportolói is eljöttek a viadalra. A sportszerű, lelkes és taktikus versengés színvo­nalas küzdelmekkel párosult. A be­fejezést követően a különdíj elfo­gyasztása következett: a szülők által felajánlott és elkészített hatalmas mennyiségű szendvics, sütemény és üdítő várta a fiatalokat. S hogy tel­jes legyen az öröm: a Coca-Cola cég minden sportolót ajándékcsomaggal látott el. Eredmények, leányok, 1982-es szüle­tésűek. 35 kg: 1. Szabó Á. (21-es Is­kola). 38 kg: 1. Almási (MVSC). 43 kg: 1. Szanyó (MVSC). 1983-as szü­letésűek. 30 kg: 1. Sárközi, 2. Juhász (mindkettő MVSC). 38 kg: 1. Szabó K (MVSC). Fiúk, 1980-81-es születésűek. 32 kg: 2. Homa (MVSC). 38 kg: 1. Far­kas (MVSC). 58 kg: 1. Kiska (42-es Iskola). +63 kg: 1. Horváth (MVSC), 2. Demeter (21-es Iskola). 41 kg: 1. csak fi­Leányok gyúrják egymást a tatamin, a többiek egyelőre gyelik a fejleményeket a megyei gyermek bajnokságon Fotó: Mák József Román (MVSC), 2. Zsófi (21-es Isko­la), 3. Szabó A. (42-es Iskola). 45 kg: 1. Szántó, 2. Veszprémi P., 3. Varga G. (mindhárman MVSC). 49 kg: 1. Horváth, 2. Sípos (mindkettő MVSC). 53 kg: 1. Bratu, 2. Varga J. (mindkettő MVSC). 1982-es születé­sűek. 30 kg: 1. Vozár (MVSC). 32 kg: 1. Faragó (MVSC). 35 kg: 1. Herczeg (42-es Iskola). 38 kg: 2. Varmuzsa, 3. Kovács T. (mindkettő MVSC). 41 kg: 1. Csurkó (MVSC). 1983-as születé­sűek. 28 kg: 2. Szabó, 3. Répánszki (mindkettő MVSC). 30 kg: 1. Szur­dok, 2. Nagy Á. (mindkettő MVSC), 3. Soós (21-es Iskola) és Barati (MVSC). 32 kg: 2. Vígh (MVSC), 3. Vincze és Rozgonyi (mindkettő 21-es Iskola). 34 kg: 1. Pirigyi, 2. Veszpré­mi Sz., 3. Erdei (mindhárom MVSC). 38 kg: 1. Szabó Z. (21-es Iskola). 41 kg: 1. Boros (21-es Iskola). 45 kg: 2. Kugler Sz. R. (MVSC). 1984-es szü­letésűek. 28 kg: 1. Kónya, 2. Varmu­zsa D., 3. Móricz (mindhárom MVSC) és Zaveczki (42-es Iskola). 32 kg: 1. Máriássy (MVSC), 2. Bukócz- ki (42-es Iskola), 3. Hegedűs (MVSC). 35 kg: 1. Tar, 2. Tóth, 3. Kovács (mindhárom MVSC). 38 kg: 1. Sza­bó Á. (MVSC), 2. Szabó G. (21-es Is­kola), 3. Varga K. (42-es Iskola) és Farkas (21-es Iskola). 1985-ös szüle­tésűek. 21 kg: 2. Bém, 3. Sárközi és Gáspár (mindhárom MVSC). 23 kg: I. Barsi, 2. Lukács (mindkettő MVSC). 28 kg: 1. Albók, 2. Hegedűs II. (mindkettő MVSC), 3. Horváth (21-es Iskola). Roberto Baggio az Év labdarúgója Las Vegas (AFP, dpa) - Néhány órával az 1994-es labdarúgó világ- bajnokság 24-es döntőjének a sorso­lása előtt a szerencsejátékok városá­ban a nemzetközi szövetség közzé­tette az „Év játékosára” történt sza­vazás eredményét. A FIFA felkéré­sére az országos válogatottak edzői voksoltak, s az első helyre óriási fö­lénnyel a torinói Juventus sztárja, Roberto Baggio került, megelőzve a Barcelonában szereplő brazil Roma- riót és az Intemazionale színeiben játszó holland Dennis Bergkampot. A FIFA mostani választása nem függ össze a France Football hagyo­mányos „aranylabda” szavazásával. Ismeretes, hogy a nemzetközi sport­sajtó voksolása alapján mindig de­cember 26-án hozzák nyilvánosság­ra a legjobb európai játékosok sor­rendjét. Ez idén is megtörténik, s a jelek sze­rint Baggiónak azon is jók az esélyei az elsőség megszerzésére. * A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által közzétett szavazáson az első tíz sorrendje a következő: 1. Ro­bert Baggio (olasz, Juventus) 152 pont, 2. Romario (brazil, Barcelona) 84, 3. Dennis Bergkamp (holland, Intemazionale) 58,4. Peter Schme- ichel (dán, Manchester United) 29, 5. Hrisztö Sztoicskov (bolgár, Barce­lona) 22, 6. Faustino Asprilla (ko­lumbiai, Parma) 21,7. Bebeto (bra­zil, La Coruna) 16, 8. Ronald Koe- man (holland, Barcelona) 15,9. Ant­hony Yeboah (ghanai, Eintracht Frankfurt) 13,10. Rai (brazil, Paris SG) 12. Javított a világbajnok legénység San Francisco (dpa)-Az Ameriká­ban vendégszereplő német labdarú­gó válogatott az argentinoktól el­szenvedett 2-1-es vereség után szombaton közép-európai idő sze­rint este 9 órakor San Franciscóban az Egyesült Államok csapata ellen lépett pályára. A jövő évi vb házigaz­dája és a világbajnoki címet őrző né­metek találkozójára 54 ezer néző volt kíváncsi. Már az első percekben kiderült, hogy a világbajnok együttes feled­tetni akarja az argentinok elleni gyenge szereplését. Berti Vogts csa­pata mindjárt támadásba lendült, különösen a jobb oldalon vezetett . sok akciót, de az amerikaiak mindig időben közbeavatkoztak. Egymás után több szögletet értek el a néme­tek, ami fölényüket is jelezte. Az amerikaiak minden különösebb el­gondolás nélkül próbáltak támadá­sokat vezetni. A 16. perc hozta meg az európaiaknak a vezetést. Szöglet után Möller az olasz Juventus .ide­genlégiósa” fejessel vette be Friedel hálóját. A második félidő sem hozott válto­zást a játék képében és színvonalá­ban. Sokat vagdalkoztak mind a két csapat tagjai, igazán szép akció nem bontakozott ki. A németek továbbra is fölényben voltak, s bár az amerikaiaknak akadt egy egyenlítési lehetőségük, mégis a vendégek szereztek újabb gólokat és bebiztosították győzelmü­ket. A 79. percben újból szögletet kö­vetően szállt a kapu elé a labda, s Kuntz fejese a hálóban kötött ki, 0-2. Már mindenki elkönyvelte a 2-0-ás végeredményt, amikor a 90. percben Thom lefutva az amerikai védelmet, a kapuba emelt 0-3. Hetvenhét futótúrázó a Bükkben Miskolc (ÉM) - Miskolcon kívül Encs, Felsőzsolca, Kistokaj, Tárcái, Mályi, Abaújdevecser, Rásonysáp- berencs és Bükkszentlászló képvise­letében hetvenhetén voltak kíván­csiak a Zöld Sportok Clubja „Futótúrák - MTB-vel is” elnevezé­sű szabadidősport rendezvénysoro­zatának első, kísérleti túrájára. Vasárnap délelőtt a Csanyikban 4,7 és 10 kilométeres, a résztvevők szá­mára titkos útvonalakon a ZSC 12-15 éves magyar bajnok tájfutói vezették a csoportokat. A sík szakaszokon kocogtak, fölfelé gyalogoltak, lefelé futottak. Többen is hegyikerékpáron teljesítették a választott távot. Ez nem okozott gondot a hétéves kistokaji Medvegy Évának és a hatvanéves miskolci Jä­ger Pétemének sem. Legtöbben a rö­vid, legkevesebben a közepes távot választották. Az amatőrökön kívül olyan kiváló sportolók is megízlelték ezt az újsze­rű sportlehetőséget, mint Soóvári Péter duatlon bajnok, Kuttor Csaba válogatott triatlonos, Imre Tímea, Lubinszki Mária és Domonyik Sza­bolcs válogatott tájfutók. A rendezvénysorozat főszponzora az Innoprint Nyomda volt. A Miskolc Városi Sportközpont, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sza­badidősport Szövetség, a Kropkó Triatlon, a Dömös Kerékpárszalon, a Májer Kft., a TNS Magneoton Ze­neszalon, a D-Center, a Rucanor, a Grácia Shop, az Excelsior Kerékpár­szalon, a Csobádi és Körösi Kft., a Miskolci Ifjúsági Szövetség, a Cali­fornia Fitness, a Bíbor Könyvszalon, az Olympia Bt., és a Rolitron Alapít­vány az Egészséget Gyermekekért jóvoltából valamennyi résztvevő ka­pott ajándékot. A következő futótúra január máso­dik felében lesz. Január 14-ig várják a nevezéseket Miskolc (ÉM) - Az Év legjobb me­gyei sportolója cím meghirdetői: Eszak-Magyarország Lapkiadó Kft., Déli Hírlap, Miskolci Rádió, Szeren­csejáték Rt., B.-A.-Z. megyei Sport- szövetségek Képviselete, B.-A.-Z. megyei Sporthivatal. Célja: példaké­peket állítani megyénk fiatalsága elé. Az Év legjobb megyei sportolója címet a kiíró szervek képviselőiből alakított zsűri döntése alapján az alábbi kategóriákban hirdetjük meg, egyéni sportágak: legjobb ifjú­ság és felnőtt 3-3 férfi és női sporto­lója. A meghirdetett kategóriákra a megyei sportági szakszövetségek és a sportegyesületek írásban tehetnek javaslatot. Nevezési határidő: 1994. január 14. Cím: Megyei Sporthivatal - 3525 Miskolc, Széchenyi u. 103. Dí­jazás: minden kategóriában az első, második és harmadik helyezett ser­leget kap. A versenyzők edzői tárgy- jutalomban részesülnek. A zsűri fenntartja magának a jogot, hogy az egyes kategóriákban a gyen­gébb teljesítés esetén nem ad ki min­den díjat, vagy egy-egy díjat meg­osztva ítél oda. A zsűri döntése után az érdekelteket írásban értesítik. Továbbjutottak Nyíregyháza (ÉM) - Továbbjutott a fiú kosárlabda Országos Serdülő Kupa területi selejtezőjéből a Mis­kolci EAFC csapata. A végeredmény: 1. Nyíregyházi TK 6,2. MEAFC 5,3. Csepel 4,4. Salgótaiján 3. A miskol­ciak eredményei: MEAFC - Salgó­tarján 108-31. MEAFC-Csepel 76-62. MEAFC-Nyíregyháza 63-77. A csapat tagjai voltak: Koncz, Fűzi, Szabó T., Kocsis, Menyhért, Szabó A., Bara, Gellért, Richter, Zdraviák, Huszár. Edző: Fuhrmann Géza. Matt a Mattadornak Miskolc (ÉM) - Eredmények a kü­lönböző szintű sakkbajnokságokból: Miskolci Sakk SC -Mattador SC 9-3. Budapest, OB I. Győztek: Var­ga Z., Lukács P., Szabolcsi, Somlai, Mózes, Varga P., Kerek K, Keresz­túri. Remizett: Halász T., Král. Sárospataki Elektromos - Fü­zesabonyi SC 8.5-3.5. Füzesabony, OB II. Győztek: Kotán, Husek, Ten­gely, Isépy, Havasi, Sütő, Királyhá­zi. Döntetlenül mérkőztek: Pejkó, Éberth, Danes. Hevesi SE - Mezőkövesdi SE 7.5- 4.5. Heves, OB II. Győztek: Schein, Papp, Varga. Remizett: Zombori, Barabás, Póta. ÉRV Salgótarján - Miskolci Köz­úti Igazgatóság 6.5-5.5. Salgótar­ján, OB II. Győztek: Pásztor, dr. Herczeg, Szádeczki, Szabó D. Re­miztek: Szabó J., Varga J., Csabai Gy. Debreceni Betű - Edelényi VSE 6.5- S-5. Edelény, OB II. Győzött: Barva, Simon, Dúzs, Fedor. Remi­zett: Turay, Kovács L., Molnár. Kerékpáros Téli Avas Kupa Miskolc (ÉM)-Vasárnap délelőtt a MEAFC-Q-riózum kerékpáros szak­osztályának rendezésében került sor az Avas lejtőjén az első Avas Ku­pa téli hegyikerékpáros versenyre. A szervezők elsődleges célja a ver­seny megrendezésével az volt, hogy a lehetőségekhez mérten ebben a sportágban is lerövidítsék a holti­dényt. Az új kezdeményezés megfelelő ér­deklődésre talált és a miskolci fiata­lok mellett Egerből is sokan jöttek az első ilyen jellegű rendezvényre. Közel százan gyülekeztek a 4500 méteres pálya rajtjánál, amit a ren­dezők kénytelenek voltak módosíta­ni a nagy sár miatt. Nehezítette a dolgukat, hogy végig földes pályán folyt a vetélkedés, s így nemcsak a távval, de a sárral is meg kellett küzdenie minden indulónak. A szervezők ugyanis hidegebb időre és főleg hóra számítottak, amikor el­tervezték a versenyt. A Q-riozum Szalon, SOMI-TRADE Kft. és a Kropkó Triatlon szponzo­rálásával megrendezett versenyen a nők közül egyedül a miskolci Sikter Zsuzsa volt az, aki teljesítette a ne­héz körülmények ellenére is a távot. A szervezők Kollár Bálintnak a ver­seny legfiatalabb, mindössze 12éves résztvevőjének - aki fiatal kora el­lenére idősebbeket meghazudtoló lelkesedéssel kerekezett a sárten­gerben - különdíj at adtak. Az összesített végeredmény: 1. Ko­vács László (Eger), 2. Boross Barna­bás, 3. Filepkó Gábor (mindkettő Miskolc). Gólok és kosarak New York (UPI) - Az észak-ameri­kai profi jégkorong liga (NHL) ered­ményei: Boston Bruins - Tampa Bay Lightning 5-3. Hartford Whalers - Washington Capitals 4-1. Montreal Canadiens - Detroit Red Wings 8-1- Toronto Maple Leafs - Los Angeles Kings 4-1. Calgary Flames - Winni­peg Jets 5-4. * Az amerikai profi kosárlabda (NBA) bajnokság eredményei: Detroit Pis­tons - Cleveland Cavaliers 98:92. Utah Jazz - Washington Bullets 102:95. Atlanta Hawks - Denver Nuggets 112:96. Indiana Pacers - New Jersey Nets 108:90. Miami He­at - Philadelphia 76ers 113:90. Chi­cago Bulls - San Antonio Spurs 102:90. Houston Rockets - Dallas Mavericks 104:93. Phoenix Sims - Los Angeles Clippers 116:109. Se­attle Supersonics - Golden State Warriors 126:111. Portland Trail Blazers - Minnesota Timberwolves 105:95.

Next

/
Thumbnails
Contents