Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-20 / 297. szám
8 ESZAK'Magyarország Kultúra 1993. December 20.« Hétfő APROPO Imi Fecske Csaba Ez a szó valahogy mindig olyan fátumsze- rű volt számomra, talán azért is, mert a feszületeken olvasható INRI felirat anagrammája. Bizony, aki ír, az az anyag (anyanyelv) és a befogadó (ízlés) keresztjére van feszítve. Annak az ebből származó sebeket, a külső és a belső tőrdöfések fájdalmait férfiasán el kell viselnie. Aki nem azzal a léha szándékkal vesz kezébe tollat, hogy a hátát vakarja meg vele, annak számolnia kell azzal, hogy előbb- utóbb, de inkább előbb támadások fogják érni, ütések jobbról, balról, elölről, hátulról, ha esetleg mégis elölről, akkor övön alul, hogy jön majd a szurkapiszka, a mocs- kolódás. El ne feledjem, néha dicséret is. Egyetértő levél, lelkendező telefon. Amit valahogy sokkal jobban el bír viselni az ember fia, olyankor mintha hájjal kenegetnék. Még azt is meg tudja bocsátani, ha alávaló módon szembe dicsérik. Számítottam rá én is, hogyne számítottam volna, hogy alkalmasint beleköpnek a leve-» sembe. Nem újkeletű felfedezés: a sajátunktól vannak elütő vélemények is, néha talán csak azok vannak. Jól teszi hát az ember, ha nem kinyilatkoztat, hanem kételkedve, gyötrődve fogalmazza meg, mert szubjektív, mindenkor elfogult véleményét a lehető legmeggyőzőbben, legélvezetesebben. Úgy gondolom, nem elég igazat, de szépen is kell Egyébiránt a szubjektivitáson át vezet az út áz igazság felé. Ha van ilyen igazság. Én a stílusról beszélek, ami szív és ész. Érzelem és értelem szerencsés arányú elegye. Ki vagyunk szolgáltatva, és ezzel tisztában is vagyunk. De még így is történik olyan, ami bántja az embert. Ha például egészen mást olvasnak ki az írásból, mint ami benne van, ha fatálisán félreértik, sokszor csak azért, mert félre is akarják érteni... De aki szeretett, megbecsült szerszámként veszi kezébe a tollat, az egyetlen betűt sem írhat le felelőtlenül, még kevésbé indulatból, egy vesszőt nem tehet ki méregtől dagadó fejjel, habzó szájjal. Csak higgadtan, szépen. El-eltűnődve, fontolgatva. Felelősséggel. Nem babra megy! A fenyőfa alá Halmainé Fehér Margit Karácsonytájt rendre fellángolnak a játékháborúk. A kereskedőcégek bőven terített, uniformizált termékeivel szemben rendületlenül voksolnak a pszichológusok, pedagógusok: mindhiába. A piac törvényei erősebbek, mindig az a termék fogy, és pontosan ugyanannyi; amelyre és amennyire kereslet van. És most megérkezett a legújabb: a Teenage Mutant Ninja Turtle. Hatását tekintve feltehetően veszélyesebb, mint a militáris ösztönöket kiváltó elődei, mert azokkal szemben némi fantáziát és kreativitást is igényel a használata. Egyszerű szobateknőc vagyok. - hirdeti magáról, de rögtön fel is kínálja az „igazi átváltozás, igazi mutáció” lehetőségeit is. Megtudom: ha egyes testrészeit csavarom, hajlítom, kinyitom, kihúzom; nyerhetek bátor harcost. Nekem is kell, hogy legyen legalább egy belőlük, közlik határozottan a hirdetők, és azt is megtudom, kedvezményt adnak ahhoz, hogy megszerezzem magamnak vagy gyermekeimnek; „a legrosz- szabb, leggonoszabb ellenséget, a banditák vezérét, a harcművész mesterből elszánt patkánnyá változót, a ravasz kutyából gonoszul üvöltő farkasember’-mutánst. Összesen tíz típusnevük közé beemelték a reneszánsz mesterinek: Michelangelónak és Donatellonak nevét is, kiknek az áruk ezután már a többi figurával együtt egységesen 2499 forint. Az árucikk kelendő. Már milliókat adtak el belőlük Amerikában és az egész világon. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gyermeki lélek belelátó képességét. Mit lát bele az idegen kultúrákból ránk uszított, korlátolt szörnyek világába? A megfoghatatlan félelmet, magányt, kiszolgáltatottságot, s a belőlük következő agresszivitást... Jótékonysági hangverseny Budapest (MTI) - Jótékonysági koncertet rendez január 1-jén a Kiszolgáltatottak Alapítvány a Művészetért a Zeneakadémián. A hangverseny bevételét a rászoruló zenészek támogatására és ösztöndíjazásra fordítják. A műsorban többek között Handel, Ravel, Liszt és Beethoven művek szerepelnek. Közreműködik Rántó Dezső, Klukon Edit, Failoni Donatella, Szentpéteri Csilla és a Magyar Szimfonikus Zenekar, a Sonora Hungarica Kamarazenekar, a Budapesti Kórus. A meghasadt ólomszív „/vionaa, mir er dz eier, no nincs szererer, nogy rei iuo|0 oioozm magát.." Ezt (is) énekelték a mindszenti templomban az elmúlt hétvégén a miskolci Katolikus Gimnázium diákjai, mikor nyílt napjukon társaiknak és vendégeiknek előadták Oscar Wilde boldog hercegének az önfeláldozó szeretetről szóló csodálatos történetét. A boldog szoborról, „aki," mindenét odaadja a szegényeknek, s a kisfecskéről, aki életét adja a szoborért... Fölök: Dobos Klára Huszonöt év alatt 7461 írás Sárospatak (ÉM) - Ez év nyarán volt negyedszázada, hogy Sárospatak visszanyerte az 1886-ban megvont városi jogállását. A jeles évforduló megünneplésének eseményeihez kapcsolódóan a Városi Könyvtár kiadásában megjelent egy rendkívül gazdag cikkbibliográfia. Ez időrendben közli azokat az írásokat, tanulmányokat, amelyek 1988-1993 között az országos, megyei és helyi napilapokban, hetilapokban, folyóiratokban Sárospatakkal foglalkoznak. A szerkesztő Halász Magdolna könyvtárigazgató és munkatársa, Tapa András könyvtáros öt éven át 116 sajtótermékből gyűjtötte rendszeresen a.város múltjával, jelenével foglalkozó írásokat. Összesen 530 szerző, újságíró tollából 1936 sárospataki vonatkozású tanulmány, riport, jegyzet, tudósítás jelent meg ez alatt az idő alatt. A kötetben való tájékozódást, eligazodást a tételszámra utaló, gondosan összeállított szerzői név- és tárgymutató könnyíti meg a kutatók és a Sárospatak iránt érdeklődők számára. A Városi Könyvtár cikkbibliográfiai kiadványsorozatának ez már a harmadik kötete. Az előző két kötet hasonló módszerrel feldolgozott tételeit is figyelembe véve, az elmúlt 25 esztendő alatt összesen 7461 különböző témájú írás jelent meg Sárospatak múltjáról, történelmi, művelődéstörténeti jelentőségéről és az utóbbi negyedszázadban elért gazdasági, kulturális fejlődéséről. A szerzők között olyan jeles közéleti személyiségek, írók, tudósok, művészek vannak, mint például Benda Kálmán, Béres Ferenc, Czine Mihály, Deme László, Fekete Gyula, Lázár István, Mészöly Dezső, Pomo- gáts Béla, Újszászy Kálmán, R. Vár- konyi Ágnes, Vitányi Iván. Comenius, Budapest (ÉM) - Granicz-Barth Katalin 1992. március 15-én létrehozta svájci adományokból a Barth- Alapítványt, melynek céljai között szerepelt a B.-A.-Z. megyei Zalkod község időskorú, rászoruló lakosság segítése, a ,Faluház” létrehozása, működtetése és fenntartása közösen Zalkod Község Önkormányzatával, a község helytörténeti emlékeinek, hagyományainak megőrzése és ápolása, falumúzeum és helyi levéltár létesítése hagyományőrző tevékenység támogatása útján. Még az év augusztus 20-án átadták használatra' a zalkodi „Faluházat”, mely elsősorban a falu idős emberei napi jutányos étkezéséhez járul hozzá, s túl ezen felveszi a harcot az elmagányosodás ellen. Ám ezt úgy tudták megtenni, hogy sokan támogatták az alapítványt, így 1992 szeptemberében Sárospatakon a Rákóczi-múze- umban rendeztek jótékonysági kiállítást: Otto Spalinger, svájci grafikus mutatta be műveit a várban „Ember az emberért - változatok Comeniusra” címmel. A kiállításon eladott lithográfiák összbevételét Spalinger úr teljes egészében felajánlotta a Barth-Alapítványnak. .és egy lova Spalinger Otto, svájci grafikus 1935- ben egy északsvájci kis faluban, Marhalenben született. Közel ahhoz a középkori városkához, Schaffhau- sen-hez, ahol ma él, dolgozik és ahol képeit is készíti, színékbe foglalja mindazt, amit a mindennapi élet elénk tár. Szomszédságukban egy festőművész lakott, aki beavatta a kisfiút a művészet titkaiba, s aki mellett órákat tölthetett rajzolgatva, festegetve. A grafikus mesterség elsajátítását Eugen Uhl mellett Schafíhausenben kezdte, majd tanulmányait Zürichben a Képzőművészeti Főiskolán folytatta és 1955-ben ott is zárta le. Mély tisztelettel és hálával emlékezik ma is kedves tanárára, Walter Roshardt-ra. Tőle tanulta meg a lelkiismeretes munka szigorú követelménye mellett, szemet, fület és szívet kitárni az élet szépségei és csodái befogadására; a művészettörténet, az irodalom és a zene felemelő, megtisztító erején keresztül szenvedélyes napi harcot folytatni egy emberséges mivoltért, a rohanás, a nyugtalanság, nihilizmus, korrupció, vagy természetmérgezés ellen. Egy hosszú, európai tanulmánykör- út után, Spalinger Otto Schaffhau- senben telepedett le, ahol 1956január elsején megnyitotta saját Atelier- át. Ismertté váltak vidám plakátjai, ismertté a színei és formái harmonikus homogenitása, az általa készített prospektusok finom eleganciája és nem utolsósorban a művész megbízhatósága. Közben meg-megszakítva schafíha- useni munkálkodását, külföldi ta- nulmányutakra járt. Vonzotta egész Európa, de főként a déli vidék: Olaszország, Spanyolország, Dél- Franciaországban a Provence, Görögországban Kréta - és újra és újra Párizs..., ahol talán a legszebb és egyben legmeghatóbb fényképfelvételeit készítette. Most ismét nyílt egy kiállítás Otto Spalinger alkotásaiból, Budapesten a Gellért Hotelben. Mint a meghívón olvashatjuk: „Képeim évek hosszú során át karácsonyi üdvözletként készültek, melyeket néhány sor jókívánság kíséretében eljuttattam barátaimhoz, kedves ismerőseimhez, megbízható ügyfeleimhez. Vallom ugyanis, a magúnk készítette ajándék erőteljesebben segíti az emberek közti kapcsolat ápolását. A technika, a politikai ellentétek korszaka, melyben élünk, sok ember lelkére dermesztő hatással van. Képeimet mindez ellen az embertelen áramlat ellen készítem - ha csupán apró jeladásként is - ugyanúgy, mint ahogy részt vállalok abban az ember az emberért való segítő munkába, melynek érdekében Granicz- Barth Katalin ezévben létrehozta a kis bodrogzugi falucskában, Zalko- don, a Barth Alapítványt.” Á Budapesten kiállított képeit is ugyanúgy az alapítvány javára ajánlotta fel. Ä kiállítás kizárólag jótékony célt kíván szolgálni. Spalinger Úr pénzért még soha életében nem adott oda egyetlen rajzét, egyetlen lithográfi- áját sem. Ez is munkái igazi ember- közeliségét bizonyítja. Az emberközelsége hozta el őt Magyarországra is. Részt vállalt abban az ember az emberért való segítő munkában, melynek érdekében Granicz-Barth Katalin létrehozta az alapítvány. S közben tisztelettel és hálával emlékezik a nagy pedagógusra, Johan- Amos Comeniusra, hiszen meghatóan szép „Orbis Pictus” könyve szövegtáblái köré csoportosítja képeit, mint változatokat a tudós által 400 évvel ezelőtt „lefestett” világra. Selmeczi-est Budapest, Miskolc (MTI, ÉM) - Selmeczi György, a kolozsvári születésű, 1975 óta Magyarországon élő zeneszerző - a Miskolci Nyári Színház művészeti vezetője - szerzői estjét tartják december 21-én, kedden a Merlin Színházban., A műsorban fellép az Ars Nova Énekegyüttes, Bátort Éva, Csengery Adrienne, Kincses Margit, Selmeczi János, Tönköly József és az Éder-kvartett. Az est során a közönség megismerheti Selmeczi György eddig még nem játszott két művét, a Fehér László, valamint a IV. vonósnégyes című darabokat is többek között. Az est második részében a szerző az el- múlt 15 év színházi dalaiból ad elő. Baráti karácsony Kesznyéten (ÉM) - A tiszaújvárosi Énekszó Baráti Kör ad karácsonyi hangversenyt december 22-én, szerdán este 7 órától a kesznyéteni református templomban. Világkép(ek) Miskolc (ÉM) - Ronyecz István ,koncepció-művész” Világ kép ala Maseráti című képzőművészeti kiállításának műsoros megnyitóját december 22-én este 6 órakor tartják a Kós-házban. Historizmus kora Budapest (MTI) - A historizmus művészete Magyarországon címmel művészettörténeti különlegességet jelentetett meg a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutató Intézete. A kötetben Zádor Anna Kossuth-dí- jas művészettörténész szerkesztésében - 17 művészettörténész - mutatja be a historizmus korának építészetét, szobrászatét; festészetét, grafikáját, könyvművészeti és az iparművészeti emlékeit. A kötetet 54 színes és 334 fekete-fehér kép illusztrálja. Zádor Anna vezetésével több mint tíz évvel ezelőtt kezdtek hozzá a tanulmány összeállításához. A kötetet a Corvina Kiadó tervezte megjelentetni, de anyagi nehézségei miatt erről lemondott, és a kéziratot átadta a Művészettörténeti Kutató Intézetnek. Az intézet a Művelődési és Közoktatási Minisztérium támogatásával vállalkozott a millennium közelgő centenáriuma alkalmából is aktuális könyv kiadására, amely végül is a Pytheas Kiadó gondozásában jelent meg. Az MTA Művészettörténeti Kutató Intézete és a kötet szerzői a könyvet -90. születésnapja alkalmából-Zádor Annának ajánlották tiszteletük és szeretetük jeléül. Tekintet díjak Budapest (MTI) - Juhász Ferenc költő és Süpek Ottó kapta meg az idei Tekintet-díjat. Hat éve azok számára alapították ezt a díjat, akik az adott esztendőben kiemelkedő művet publikáltak a Tekintet című folyóirat hasábjain. Juhász Ferenc verseiért, Süpek Ottó tanulmányaiért részesült a lap díjában. Áz elmúlt években többek között Sumonyi Zoltán, Bor Ambrus és Donáth László vehette át a folyóirat elismerésétZoopedagógia Szeged (MTI) - A zoopedagógia és a zooiskola lehetőségei a nevelésben címmel rendeztek tanácskozást az elmúlt szombaton a Szegedi Vadasparkban. Az eszmecserén mintegy 50 hazai és külföldi szakember cserélt véleményt arról, hogyan szolgálhatják a vadasparkok az iskolás korú, valamint a felnőtt látogatók környezeti nevelését. A Szegedi Vadaspark nem állatkert a szó hagyományos értelmében. Az állatok a parkban szabadon, természetes környezetükhöz hasonlóan élnek. A látogatók nem ketrecbe zárt állatokkal találkoznak, hanem lehetőségük van megismerni természetes életmódjukat, szokásaikat. A szakemberek ezzel is elő kívánják segíteni, hogy az ember és az állat- a természet - kapcsolata pozitív irányba változzon - hangzott el a tanácskozáson. A Szegedi Vadaspark a régió zoois- kolája szeretne lenni. Az ott dolgozók rendszeres kapcsolatot tartanak a pedagógusokkal, fogadják az iskolákat, sőt a parkban szakköri csoportok vesznek részt az állatok gondozásában, megfigyelhetik viselkedési szokásaikat.