Észak-Magyarország, 1993. december (49. évfolyam, 281-306. szám)
1993-12-13 / 291. szám
1993, December 13., Hétfő Szólástér ÉSZAK-Magyarország 13 A NATO és Közép-Európa békéje, biztonsága AVarsói Szerződés felbomlása óta a közép-európai országok a NATO-tól várják biztonságuk szavatolását, a térség békéjének fenntartását. Egymással versengve kérik, sürgetik, hogy valamilyen formában a NATO- hoz csatlakozhassanak. Vajon igaz- e, hogy a közép-európai béke egyedüli biztosítéka a NATO? Egy nemzetközi katonai szövetség három alapvető pillérre épül: az egységes politikai cél, az ütőképes haderő és a terheket elviselni képes hátország. E három tényező közül kettő nem szorul magyarázatra. Mindenki előtt világos, hogy a NATO katonai ereje és hátországa, gazdasági bázisa ma a legerősebb a világon. A kérdés szempontjából a politikai tényező vizsgálata a lényeges. Á NATO-t a hidegháború kialakulásakor a Szovjetunió, illetve a szocialista blokk teijeszkedése ellen, a kapitalista rendszer védelmére hozták létre. Politikai egységét a kommunizmustól való félelem alapozta meg és tartotta fenn. A Varsói Szerződés felbomlása, a Szovjetunió széthullása, a térségben tapasztalható politikai és gazdasági folyamatok a veszély érzetet csökkentették. A politikai egység lazulása pontosan a gyors, határozott cselekvés készségétől fosztja meg a NATO-t, ami a legfontosabb lenne a helyi háborúk megelőzése érdekében. Minden helyi konfliktus veszélye esetén először létre kell hozni a politikai megítélés azonosságát, ami időbe telik. Közben a konfliktus annyira elmérgesedhet, hogy kezelhetetlenné válik. A fentiek bizonyítására néhány példát említek. A ciprusi válság idején két NATO tagállam - Görögország és Törökország - állt szembe egymással. A szövetség nem tudta megakadályozni a háború kirobbanását. Ennél is tragikusabb példa a ma is folyó véres polgárháború a Balkánon. A politikai egység hiányában a NATO késve cselekedett, de a nézet- azonosság még ma is csak a Szerbiát sújtó embargó kérdésében van meg. Ennek terheit elsősorban a szomszédos kis államok viselik, közöttük Magyarország is. Végül megemlítem Líbia esetét. Évek óta ott tartózkodnak a 270 áldozatot követelő skóciai repülőgép robbantás gyanúsítottjai. Az olajexport bojkottja volna a leghatékonyabb gazdasági kényszerítő intézkedés, de erre nem kerül sor, mert néhány NATO tagállam ellátását ez érzékenyen érintené. A politikai egység létrehozása minden helyi konfliktus esetén újabb és újabb tárgyalásokat igényelne, mert a NATO tagállamai elsősorban történelmi és gazdasági okokból eltérő módon kötődnek a térség egyes országaihoz. Milyen veszélyekkel járhat, ha egy vagy néhány ország valamilyen formában közelebb jut a NATO-hoz? Maga a NATO tagságért folyó versengés is fokozza a térség országainak egymás iránti bizalmatlanságát, mélyíti a meglévő ellentéteket. A csatlakozó államnak meg kellene kezdeni a hadserege átfegyverzését, hogy csatlakozhasson a NATO-ban meghonosított fegyverzet-rendszerekhez és ellátási szervezetekhez. Ismerve a térség országainak gazdasági helyzetét, biztos, hogy ez belső konfliktusokhoz vezetne. Félő, hogy a NATO-ba jutott ország, vélt helyzeti előnyére alapozva, megpróbálna nyomást gyakorolni egy vagy több szomszédjára, és ezzel ő válna egy helyi konfliktus előidézőjévé. Végül e jelentős belső feszültséggel küzdő államok - akiknek a szomszédaikkal is vélt, vagy tényleges problémáik vannak - magukkal vinnék belső gondjaikat, külső sérelmeiket, komolyan veszélyeztetve a NATO politikai egységét. Be kell végre látni, hogy a térség békéjét és biztonságát csak az itt élő népek együtt teremthetik meg és együtt tarthatják fenn. Ez a mi közös dolgunk. A béke fenntartásának belső biztosítéka a rend, a megbékélés megteremtése, a gazdaság megerősödése, a szociális problémák csökkentése. Külső biztosítéka a kölcsönös bizalom alapján kötött kétoldalú nemzetközi szerződések rendszere, az együttműködés következetes fejlesztése. Ha tetszik, ha nem, ezt végül nekünk kell elvégezni. Benke Mátyás Hát valóban ilyen gazdagok vagyunk „Magyarország, tejjel-mézzel folyó Kánaán!” - mondták hajdanán. No, persze, ez akkor sem volt igaz! (Állítólag most se!) De hogy gazdagok vagyunk az tény. Legalábbis pazarolni még tudunk. Mert: van nekünk sok, jó szántóföldünk, csak fel kellene szántani, be kellene vetni, de mi jó részét parlagon hagyjuk. Vannak jó legelőink, kaszálóink, csak kissé gondozni kellene őket. De hát minek? Mert mi gazdagok vagyunk! Különben is lassan már nem lesz szarvasmarhánk, nem lesz sertésünk, baromfink. A gyümölcsfákat is ki kell vagdosni. Hogy a szabolcsi almáinkat még pár évvel ezelőtt szívesen megvásárolta az akkori Szovjetunió, Mongólia, Kuba?! Mit nekünk Hekuba! Ki velük. Utánunk az özönvíz! Különben is: „A magyar polgár igyon francia tejet, egyen argentin marhát, rágcsáljon ukrán almát, süssön szlovák tojásból rántották Mert ez olcsóbb. De kinek?” (Észak- Magyarország, 1993. november 25. „Szarvashiba”) De váltsunk témát. Százezreket költünk egy ifjú úrra vagy hölgyre, amíg az általános- és középiskola után elvégzi az egyetemet, diplomát kap, tudományos fokozatot ér el, és akkor, amikor már megszolgálhatná a reá áldozott jelentős summát, egyszerűen külföldre távozik. Mert mi, nemcsak gazdagok, de gavallérok is vagyunk. „Egy tanulmány adatai szerint Magyarországból, csak 1990-91-ben 4200 tudós (figyelem: nem „diplomás, hanem tudós”, kiemelés tőlem) - vándorolt el.(1993 február 25. „Brain-drain”.) Mert mi ilyen gazdagok vagyunk. Aztán: az idősebbek még emlékeznek arra az „októberi tavasz’-ra. Milyen „Egy szív, egy akarat” volt. Úristen. Ilyen egy évszázadban csak egyszer fordulhat elő. Tudtuk, mi volt a Rádiónál, tudtuk, mi volt a Honvédelmi Minisztérium előtt, sejtettük mi vár ránk a Kossuth téren és mi mégis mentünk. Tanár, és takarítónő, egyetemista, és segédmunkás, nem volt különbség. És mi lett a vége, mi van most? „Szétszalámizták” az egységet. Fél tucat - ha nem több - egyesület, szervezet, szövetség hirdeti az „egyedül üdvözítő” irányvonalat, eszmét, hitet. Persze: mindnek külön helyiség, iroda kell, kellene. Mindegyik szervezetnek külön elnöke, vezetősége van, akiknek sok energiáját felemészti az egymás elleni pozícióharc. Bárcsak egységbe ková- csolódnának ezek az apró szervezetek. Egységbe, úgy, mint AKKOR. De talán AZT már elfelejtették. Vagy OTT se voltak? Maijuk egymást. Ebben igazán nagy a gyakorlatunk, tapasztalatunk, ebben valóban „gazdagok” vagyunk. Miben vagyunk még gazdagok? Nekünk két nemzeti imánk van: a Himnusz, és a Szózat. Mikor, annakidején az Amerikai Egyesült Államok képviselői visszaadták a magyar nemzet megbízottjainak a Magyar Szent Koronát, és az ünnepség előtt felcsendültek a Szózat fenséges, örökszép dallamai, az amerikai diplomáciai testület egyik nő tagja sírva fakadt. Akkor hallotta először. Gazdagok vagyunk még szimbólumokban. Mert ugye a Szent Korona, a nemzet egységének a jelképe. Á hagyományos címerünk szintén. (Nem ám a Rákosi-, Kádár-féle „vöröshagyma”.) Gyönyörű nemzeti egységünk jelképe még az Árpádház szent madara a turul. Maradjunk a turulnál. A 34-es Gyalogezred szikszói emlékművét gyönyörű szép, nagy turulmadár díszí• • • ti. A hemádszentandrási kerecsensólyom-turul jóval kisebb ugyan, de rendkívül kecses. És a miskolci turul? Az milyen? Semmilyen. Miskolcon nincs turulos emlékmű. Pedig a városnak 200 ezernyi lakosa van, és ha mindenki csak két forintot (egy üveg sör öt százalékát) áldozná az 1956-os turulos emlékműre, az már maga 400 ezer forint lenne. De Miskolcon nincs turulos emlékmű. Sem az 1956-os forradalom hőseinek tiszteletére, sem az első-második világháború hősi halottainak emlékére. Nincs, és kész. De nem kell kétségbe esni. A hemádszentandrási turul aránylag kicsi, de csinos, és ami fő, csak 205 ezer forintba került, de a kázsmárki, amelyik még feleannyi sincs, alig nagyobb, mint egy „ződ- kánya” (így nevezi Széchenyi Zsig- mond a szalakótát), de valami olasz „művésztől” vették, potom 300 ezer forintért, persze talapzat (és áfa) nélkül. Olaszok gyártják a magyar turult? Dupla pénzért, fele annyit? Oíjítő. De nem baj. Mi is veszünk attól az olasz házalótól egy „ződkánya- turult”. „Magyar turul, made in Italy.” Jól hangzik, nemde? Csömök Jenő Úgy döntöttem, hogy nem leszek politikus Mi is az a politika? Sokszor megkérdezhetném ezt bárkitől, aki műveli. De nem teszem, mert el tudom képzelni a választ. Azt a választ, amelyet egy politikus adhat erre a kérdésre. Nem nehéz elképzelni. Mögé nézni annak, melyek a meghatározó személyiségjegyei a vérbeli politikusnak, már nehezebb. Bár még ez is a legtöbb kívülállónak gond nélkül megy. Az ami nekünk nem megy: a politikusi elhivatottság. Ennek több oka is van. Lehet például, hogy nem is akarom igazán, hogy politikus legyek. Talán félek valamitől. Az is lehet, hogy tudok egy látszólag cél nélkül rohanó tömeg élére állni és azt hazudni, tudom a célt. Nem tudom becsapni sem magam, sem őket. Itt nem elég a híres yup- pie-magabiztosság, a mímelt szilárd emberismeret. Egyszer minden politikust számonkérnek, mesélje csak el mit, miért tett. Bárki legyen is az illető. Ez az egyetlen kellemetlen résié ennek a pályának. Mégis, vannak, akik szilárdan hiszik: ők válthatnak csak meg bennünket azon fenyegető gondoktól, amelyeket mi, a szűk látókörünk miatt nem vehetünk észre, de még csak nem is sejthetünk. Most pedig, azt hiszem demagóg leszek mindazok szemében, akik ezt a hivatást választották. Aki nem lát annak, az vagy szerencsés és nem politikus, vagy tényleg tenni akar valamit és tehet is. Tegyük fel, politikus lettem. Miből is éljek? Ennem csak kell, másképp nem tudok irányt mutatni segítőimnek, felemelőimnek, avagy szavazóimnak. Amíg csak nekem jutott eszembe, hogy politikus legyek, semmi gond. Én leszek a király és egy másik népcsoport hasonló politikusával egyezkedem. Enni pedig azt fogok, amitaz „alattvalóktól” ezért a pótolhatatlan tevékenységért ellenszolgáltatásként szerzek. Csak nagy sokára érzik úgy az alattvalók, hogy ez a megnevezés kellemetlen nekik, és a mérhetetlen étvágyam elfojtásra szorul. Közben egyre több ember politizál, s egyre többen érzik: „ezt én is tudnám csinálni”. És így is tesznek. Először velem a királlyal párhuzamosan fejtik ki értékes gondolataikat, majd külön-külön is, s végül együtt megegyezünk abban, annyi sok a jószág -jut nekünk testvériesen. Még egy kis ideológiai csavar, s kész a demokrácia nevű paraván. Most megint jó nekünk, politikusoknak. Többen vagyunk ugyan, de nagy a paraván és az ember társas lény. Még a politikus is az. Szépen megosztozva azon, ami elsősorban nem a miénk, időnként jelszavakat kiabálva vagy a jelszavakkal szembehelyezkedve hordókra állunk és főként magunkat győzzük meg arról a botorságról, amit most még mi sem gondolunk komolyan. Egyszóval politizálunk. Természetesen óhatatlan, hogy néha jót is cselekedjünk. Néha ugyanis valami elveszi a józan eszünket és bekövetkezik a lehetetlen. Lobbizás nélkül, önös érdekünk szem elől tévesztésével jót teszünk a bennünk bízókkal. Jól vagy rosszul osztjuk a többletet, ami a mi politikusi munkánk eredménye is. Hiszen mi sokkal jobban csináljuk a politikát, mint elődeink, az eljövendő politikusoktól pedig a Mindenható mentsen meg mind- annyiunkat. Nincs más dolgunk, mint ezt elhitetni azzal a tömeggel, amelynek az élére álltunk. Beülünk egy szép nagy kormányzati házba, ahol csak hozzánk hasonlóak lesznek. Megegyezünk a bérünkben, melyet kiemelkedő fontosságú munkánkért szinte szégyellünk is elfogadni. De ennünk csak kell és mivel sokan vagyunk politikusok, kevesebb jut fejenként, mint egy jó királynak. Belátjuk, mi sem vagyunk mindenhatóak, de ugye bennünk választóink bizalma, muszáj élveznünk, amíg csak lehet. Sokunk semmihez sem ért a politikán kívül, az meg ugye, nagyon nehéz dolog. A szerencsétlen nép pedig elhiszi mindezt, hisz nincs ideje a politikusokkal foglalkoznia, neki is ennie kell, és úgy a legbiztosabb a dolgában, ha maga termeli meg ennivalóját. Én a politikus, viszont innen a nagy kormányzati házból, nem értem, hogy komoly munkámat miért gáncsolják el a kellemetlenkedő létminimum alatt élők. És a többiek is, mit akarnak? Mi politikusok jól vagyunk, jól élünk, mint választóink. Nem lehet velünk bgj. Vagy mégis?... Márki Zsolt Hová, merre menjünk? Manapság az egyik legdivatosabb szlogen az Európába vezető út állandó emlegetése. Eltekintve a nyilvánvaló ellentmondástól — misze- i rint most nem vágjunk Európában - csak úgy j általában induljunk el, vagy konkrétan? Ki mondja meg, hogy a kontinens melyik szegleté- I ben találjuk meg a hőn áhított ígéret földjét? Európában van többek között a Balkán, Csernobil (és környéke), Észak-írország, vagy Korzika szigete is. De itt található például Svédország, ahol egy újsághír szerint egy boldog örökös kénytelen volt lemondani a mesés hagyatékról, mert a leleményes adóhivatal számítása szerint az örökségből nem tudta volna kifizetni az illetéket. De akik Németországot jelölik ki célul és példaképül, azt is meg kellene mondják, hogy a nyugati, vagy keleti tartományukat tartják-e vonzóbbnak. Ugyanis e nagy egyesülési eufória után most kölcsönös a kiábrándulás és az egyik oldalon nagyobb a munkanélküliség, mint a másikon. Ugyanakkor a sors kifürkészhetetlen szeszélye folytán Keleten a szélsőjobbos, Nyugaton a szélsőbalos randalírozások a gyakoribbak. Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy Kánaán - az a bizonyos tejjel és mézzel folyó - meg Eldorádó nem Európában találhatók. A Vergilius által megénekelt aranykor sem térben, sem időben nem határolható be, a mohamedánok hetedik mennyországát viszont mi gyaur kutyák meg sem vétózhatjuk. Marx víziójáról pedig kiderült, hogy utópia és a hozzá vezető lenini út teljes hosszában járhatatlan. Itt nálunk az ellenfelek sokkal kulturáltabb módon számolnak le egymással. Mindezek után mi ténylegesen, vagy képletesen hová induljunk el? Szerintem legjobb, ha maradunk itt, ahol vagyunk és derék őseink példáján okulva valamilyen modem vérszerződést, szövetséget kötünk. Tegyük ezt pusztán azért, hogy a honfoglalás 1100-adik évfordulójára legalább annyit megőrizzünk anyagi és szellemi értékeinkből, mint amennyi az első szövetség utáni folyamatos széthúzás eredményeként eddig megmaradt Mert ahogy most a dolgok alakulnak, annyi indulat és kibékíthetetlennek látszó ellentét feszül a társadalomban, hogy végül is igaza lesz a költőnek: „mint oldott kéve széthull nemzetünk”. Kiss József Passzivitás, vagy... „Lenni vagy nem lenni ez itt a kérdés”, mondá a dán király árván maradt fia, és mondhaljuk mi is árva magyarok. Hazánkra jellemző a tömeg passzivitása. Az, hogy egy szabaddá vált ország választó polgárainak 50 %-a se menjen el szavazni, a parlamenti képviselők választására, az szinte érthetetlen. Igaz az állampolgárnak joga van el nem menni vagy elmenni a választásra, de ezeken túlmenően hazája boldogulása iránti kötelessége, hogy a választáshoz hozzájáruljon. Passzív magatartásával ne gátolja nehéz helyzetben lévő hazájának kilábalását. Persze ahhoz, hogy lelkiismerete szerint válasszon, meg kell hogy ismeijea jelölt programját, egyéniségét. Sajnos az eddig eltelt három év parlamenti tévéközvetítés tapasztalata, nem volt szívderítő. Tisztelet a kivételnek, a parlamenti viták folyamán sok képviselő hozzászólása undort keltett a választók között. Kiábrándító az a sok szócséplés. Mintha azt mondanák: na milyen legény vagyok, hogy betartottam neki. Arról viszont egyes urak megfeledkeznek, hogy a világ előtt az országot járatják le. Miközben egyes párt funkciósok a hatalom tűzhelyén, a pártjuk pecsenyéjét sütögetik, eközben tized rangú kérdést csinálnak az ország érdekeiből. Nem látszanak észrevenni hogy nemzetünk agyonterhelt, megviselt hajója pereméig süllyedt. Kérdezem tudnak e az urak úszni? Meghalt Mátyás király oda az igazság, tartja a közmondás. Sajnos nem csak az igazság, de az ország is elveszett a pártütők segítségével. A megmaradt része is csak most szabad, és lehetne virágzó ha a hatalomért folyó harcra fordított energiának, legalább 50 %-ban a kilábalásra fordítanák. Drákói törvényt kellene alkotni a tisztességtelen haszon, vagyon, hatalom szerzés ellen. A jólét otthona lehetne ez az isten áldotta szép kis ország, ha ezt mind a nép, mind minden szakértő okos ambiciózus, becsületes, hazájáért tenni akaró koponya igazán akarná. Valkovics László Kedves Olvasóink tájékoztatására közöl* jük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A rovatba beküldött leveleiket viszont terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. Itt is jelezzük: a személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt sem jelenhetnek meg.
