Észak-Magyarország, 1993. november (49. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-04 / 258. szám

ÁLLÁSKERESŐK, FIGYELEM! Listánk állandó és gyors változásánál nem kell jobb bizonyíték arra, hogy olvasóink figyelemmel kísérik a lapunkban rendszeresen meg­jelenő munkahely kínálatot és adott esetben élnek is a számlikra legmegfelelőbb lehetőséggel. Mint ismeretes, ezzel a szolgáltatással - a1 Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. a Megyei Munkaügyi Központtal közösen - a munkanélküliek újra elhelyezkedését igyekszik meg­gyorsítani, segíteni. A közölt adatokat a Megyei Munkaügyi Központ bocsátja szerkesztőségünk rendelkezésére, így esetleges észrevételeikkel, problémáikkal, a kirendeltségek munkatársaihoz fordulhatnak, személyesen vagy telefonon. Több munkanélküli olvasónk kereste fel a Lapkiadó Kft.-t az előfizetési díj visszatérítéssel kapcsolatosan. Az érintettek már valamennyien kézhez vehették a visszatérítést. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmüket arra, hogy az előfizetési díjból visszajáró összeg mindaddig igényelhető amíg olvasónk munkanélküli járadékban részesül. Az érintettek tehát a novemberi 100 forintokat is átvehetik az előfizetési szelvény és a járadék folyósítását igazoló postai utalvány ellenében. Munkalehetőségek Borsod-Abaúj -Zemplénben Gazdára talált 40 álláshely Műsor - Állás----- i 1993. November 4., Csütörtök S zakma/állás Létszám Település Érd. (tel.) Szakma/állás Létszám Település Érd. (tel.)----------------MŰSOROK--------------­M ozi Miskolc Béke: A cég. Mb. színes amerikai thriller. Kezdés: f.4 és 6 órakor. Kőbunko (?) Színes amerikai filmvígjáték. Kezdés: este f.9 órakor. Miskolc Béke Kamara: Egy jó zsa­ru kisebb hibákkal. Színes amerikai thriller. Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. Béke Video: Black Jack kapitány. Mb. színes amerikai erotikus film! Csak felnőtteknek! Kezdés: 2, 4, 6 és 8 órakor. Miskolc Kossuth: A cég. Mb. színes amerikai thriller. Kezdés: de.9, f.12, du.f.3, f.5, f.8 órakor. Hevesy Iván Filmklub: Hamlet. Színes angol film. Kezdés: du.3 órakor. Cementkert. Színes német film. 16 év! Kezdés: 5,7 és este hn.9 órakor. Miskolc Egyetem: A kéz, mely a bölcsőt ringatja... Színes amerikai pszicho-thriller. Kezdés: 5 óra­kor. Kazincbarcika Béke: A terror iskolája. Mb. színes ame­rikai akciófilm. Kiemelt helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. Ózd Béke: Életben maradtak. Színes amerikai katasztrófa film. Kiemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. Tiszaújváros: Dra- kula. Színes amerikai horror film. 16 év! Kiemelt helyár! Kezdés: f.8 órakor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Rádió KOSSUTH: - 4.30 - 8.10: Reggeli Krónika. Benne: Órán­ként hírek. — 4.40: Határok nélkül. - 5.00: Krómka. Sport. — 5.40: Falurádió. — 6.00: Krónika. Sport. — 7.00: Krónika. Sport. - 8.00: Krónika. Sport. Lapszemle. — 8.10: Törvény- könyv. - 8.40 - 10.59: Napközben. - 11.00: Hírek. - 11.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. - 11.25: A Szabó család (ism.). —12.00: Déli Krónika. -12.30: Ki nyer ma? -12.40: Falurádió (ism.). -13.00: Hírek. -13.15: Film­zene. - 13.30 Tanúim lesztek. - 14.00: Hírek. - 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 15.00: Hírek. — 15.05: Válo­gatott perceink. -16.00: Délutáni Krónika. -16.20: Zene­fórum. -17.00: Hírek. -17.05: Önkormányzatok fóruma. - 18.00: Esti Krónika. - 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. — 19.05: Sportvilág. - 19.40: Test és lélek. - 20100: Hírek. — 20.05: Hagyományápolók. -20.30: Határok nélkül. -21.00: Hírek. - 21.05: Névjegy. - 22.00: Késő esti Krónika.—22.30: Riportműsor. - 23.00: Hírek. PETŐFI: - 4 .33: Hajnali kalendárium. Benne: Félórán­ként hírek. — 6.03: Reggeli csúcs. Benne: Félóránként hí­rek. - 7.40: Sportreggel. - 8.05: Slágerek mindenkinek. - 9.00: Hírek. — 9.10: Zene-szó. — 11.00: Hírek. —11.03: Csa­ládi persely. — 11.15: Tea hármasban. — 12.00: Válogatás magyarnóta lemezekről. — 13.00: Hírpercek. — 13.10: Bics­kavásárlás. - 13.24: Kvízpróba. - 14.00: Kabarécsütörtök — 17.00: Hírek. — 17.05: Észkerék. — 17.32: Gordiusz. — 18.30: Helykereső. - 19.00: Hírek. - 19.05: Fülönfogva, avagy hogyan hallgassunk zenét! - 19.35: Táncházban. - 20.00: Brazil zene. — 21.00: Hírpercek. — 21.10: Daráló (ism.). — 21.40: Zenerulett. — 23.00: Hírek. BARTÓK: - 6.00 - 8.59: Muzsikáló reggel. Benne: Féló­ránként hírek. - 9.05: Pódium. —10.00: Hírek. —10.05: Rá- diószínház (ism.). -10.50: A furfangos parasztlány. Egyfel- vonásos vígopera. —12.00: Hírek. —12.05: Hangverseny dél­időben. - 13.12: IX. Nemzetközi Katonazenei Fesztivál Debrecen. V/4. rész. -13.36: Mozart: D-dúr hegedűverseny K. 218. -14.00: Hírek. -14.05: Auf Deutsch gesagt (ism.). -14.20: „Nem a való hát: annak égi mássa...” -14.49: Pel- léas és Melisande. —15.36: Bemutatjuk a Liszt Ferenc Tár­saság díjnyertes lemezeit IV/3. - 17.00: Zenei műsor. — 18.00: Hírek. - 18.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. - 19.05: Rádióhangversenyekről. — 19.35: Az Orosz Nemzeti Szim­fonikus zenekar hangversenye. - 21.38: Barokk muzsika. — 22.00: Hírek. - 22.05: A zene üzenete. - 22.20: Katedra. 22.50: Napjaink zenéje. Miskolci Rádió 5.55 - 7.00 az 1.116 KHz-es középhullámon Műsorismertetés, hírek, időjárás - Eseményösszefoglaló - Alberttelepi visszaélések. 7.00 - 9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi a 66,8 MHz-es URH ' és középhullámon Országos szakképzési tanácskozás Egerben - Ronchetti kupa - Hogyan alakult a távfűtés helyzete Sátoraljaújhe­lyen - Nemzetközi néprajzi tanácskozás Venczel József em­lékére. - Gyarmati Béla jegyzete. Reklám. Szerkesztő: Csonka László 16.00 -18.00 a Miskolci Stúdió kereskedelmi-információs- zenés műsora a Rádemis Kft. menedzselésében. Televízió TV 1: - 6.05: Falutévé — ipartippel és kert-ész. — 6.25: Ha­tártól határig. — 6.35: Üzlet. — 6.45: Híradó. — 7.00 — 9.00: Nap-kelte. — 9.00 -12.00: Napközi. Benne: - 9.30: Riviéra. -10.30: Élő szigetek. X/8. rész: A szántók élővilága. -11.30: Játék. —12.00: Déli harangszó. —12.12: A Financial Times kelet-európai gazdasági híradója. — 12.37: Képújság. — 15.30: Kirakat. — 16.00: Híradó. — 16.10: Kirakat, folyt. — 16.25: Telesport. — 17.00: A simlis és a szende. Amerikai krimisorozat. Játék a halállal. -17.55 -18.20: Kapcsolj be! -18.00: Kölyökidő. - 18.25: Valaki mondja meg... Könnyű­zenei sorozat. -18.55: Gyereksarok. - 19.16: Erzsébet-díj. — 19.30: Híradó. - 20.15: Halotti beszéd. — 20.25: Hajnal­ban meghalnak az álmok. - 21.45: Foglalkozása: az igaz­ság. - 22.25: Beethoven-ciklus. III. szimfónia, Esz-dúr Op. 55. — 23.20: 24 óra. — 23.45: Híradó. — 23.50: BBC-híradó. TV 2: - 16.00: Képújság. - 16.05: Műsorajánlat. Időjárás. — 16.10: Fekete Villám kalandjai. Kanadai-francia filmso­rozat. XXVI/25. rész: A francia ló. -16.35: Gyerekeknek. - 17.00: Stan és Pan. Rajzfilmsorozat. - 17.05: Elektor ka­landor. -17.10: Telespanol. -17.25: Kitörés. -18.00: Híra­dó. -18.10: Körzeti híradók. -18.35: Segítsünk magunkon! Angol dokumentumfilm-sorozat. VI/1. rész. -19.01 Műsor­ajánlat. — 19.10: Labdarúgó-kupanap. - 19.30: Mákvirá­gok. —20.00: Európai Színházak Budapesten.—20.20: Film- fesztivál a vizen. - 21.05: Beleanto. - 21.25: Mindent vagy semmit! - 22.00: Híradó. - 22.20: Időjárás. - 22.25: A köm- pöci forradalmár. 6 ÉSZAK-Magyarország zu A külföldi és műholdas adások részletes műsorát a heti TV- Pluszban olvashatják. MMK Kirendeltség Miskolc, Rákócziu. 12. 46/346-022 Miskolc, Herczeg F. u .43. 46/379-217 Autófényező 5 Miskolc 342-616 Ács-állványozó 2 Tengiz 1/1694-731 Ács-állványozó 3 Miskolc 345-913 Ápolónő 3 Miskolc 366-663 Bádogos 2 Tengiz 1/1694-731 Bádogos 1 Felsózsolca 383-571 Bádogos 2 Miskolc 370-709 Bolti eladó 1 Szerencs . 41/322-678 Bútorasztalos 2 Szirmabesenyó 347-624 Cukrász 3 Nyékládháza 391-326 Cukrász vagy pék /fii/ 1 Miskolc 364-416 Csőszerelő 6 Miskolc 360-470 Csőszerelő-lakatos 5 Miskolc Szemere u.2. Csőszerelő lakatos 1 Dubicsány 350-302 Elektron.írógép­műszerész 1 Miskolc 363-116 Eladó /jó ha szabó/ 1 Miskolc 326-089 Eladó /jó ha műszerész/ 1 Miskolc 326-089 Élelmiszer eladó 10 Miskolc 345-705 Élelmezésvez.helyettes 1 Miskolc 362-211 Építésztechnikus 2 Németország 352-454 Építészmérnök 1 Németország 362-205 Gázszerelő 1 Miskolc 333-097 Gépíró 4 órás 1 Miskolc 323-211/24 Hidegburkoló 2 Miskolc 326-772 Hegesztő / 2 Miskolc 1/1694-731 Karbantartó 1 Bükkszentkereszt 390-163 Karosszéria lakatos 2 Miskolc 323-211/24 Konyhalány 1 Bükkszentkereszt 390-163 Kovács 1 Mályi 319-123 Kovács 5 Miskolc 359-211/1464 Közp.fűtésszerelő 1 Változó 329-734 Kőműves 6 Németország 1-840-430 Kőműves 5 Németország 352-454 Kőműves 3 Miskolc 345-913 Kőműves 2 Miskolc 360-719 Kőműves 10 Miskolc Középszer 68.6/1. Kőműves 6 Változó 363-271 Lakatos /szerkezeti/ 3 Miskolc 342-616 Min.hegesztó 6 Miskolc 360-470 Min.hegesztő 10 Dubicsány 350-302 Marketing tanácsadó 10 B.-A.-Z.megye 347-821 Műszaki üi.'/ffi- német nyelv/ 1 Németország 327-817 Pék 1 Miskolc 348-927 Pék 1 Miskolc 364-416 Pénztáros 5 Miskolc 345-705 Számviteli csop.vez. 1 Miskolc 344-447 Tanár /magyar-ének/ 1 Miskolc 370-637 Tanár /magyar-tört./ 1 Miskolc 380-865 Tanár /német-bármely/ 1 Miskolc 340-241 Tanító /napközis/ 1 Ónod Ált.Iskola Tanár /testnev.-bármi/ 1 Ónod Ált.Iskola Tolmács német 1 Miskolc 352-454 TMK vízvez.szer 1 Miskolc 323-211/24 Üzletkötő-képviselő 5 Miskolc 353-306 Üzleti munkatárs 2 Miskolc 312-275 Üzletkötő 2 Miskolc 379-966 Varrónő 1 Miskolc 357-287 Varrónő 2 Miskolc 367-720 Varrónő 10 Miskolc 342-727 Vasbetonszerelő 5 Németország 352-454 Vegyésztechnikus /fii/ 1 Miskolc 320-211/41 Vendéglátóip.eladó 2 Miskolc 346-294 de. Villanyszerelő 1 Mályi 319-123 Virágkoszorú-kötó 2 Miskolc 372-079 este Virágkoszorú-kötő 1 Miskolc 325-826 MMK Edelényi Kirendeltség Edelény, István K. u. 52 48/341-211 Ápoló 12 Edelény 48/341-433 Bádogos 10 Tengiz 48/341-444 Gyógypedagógus 1 Szendró Szendrő-47 Hegesztő /szakm min./ 10 Tengiz 48/341-444 Köijegyző 1 Irota Lak-4 Óvónő 1 Híidvégardó H.-végardó-l Tanár /német-magyar/ 1 Szendrő Szendrő-47 Tanár /magyar-ének/ 1 Szendró Szendrő-47 Tanár /matek- számítástechn./ 1 Szendrő Szendrő-47 Üzletvezető 1 Edelény 48/341-707 Varrónő 10 Edelény 48/341-411 Vendéglátóip.eladó 1 Edelény Antal Gy.u.86. MMK Kirendeltség Kazincbarcika, Rákóczi tér 6.48/310-414 Árokásó gépkezelő 1 Kazincbarcika 48/312-509 Bizt.üzletkötő 5 Kazincbarcika 48/312-705 Bizt.üzletkötő 5 Kazincbarcika 48/311-311 Építésvezető 1 Kazincbarcika 48/313-322 Homlokrakodó-kezelő 1 Kazincbarcika 48/314-388 Kovács 2 Kazoncbarcika 48/311-611 Nehézgépkezelő /földgyalu/ 2 Kazincbarcika 48/313-322 E.O. Földmunkagép- kezeló 1 Kazincbarcika 48/314-388 Nevelőtanár 1 Kazincbarcika 48/312-509 Üzletkötő /bizt./ 15 változó 46/360-605 Varrónő /bet.v.szakm./ 10 Kazincbarcika 48/310-789 Varrónő 5 Kazincbarcika 48/313-170 Varrónő 11 Rudabánya 48/353-219 Varrónő /szakm/ 10 Kazincbarcika 48/310-733 Sajószentpéteri Iroda Sajószentpéter, Somogyi B. u. 9. Tanár /angol-matenck/ 1 Sajószentpéter 48/345-542 Tanár /német-bármely/ 1 Sajószentpéter 48/345-695 MMK Kirendeltség Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. 41/321-432 MEOS 2 Karcsa 41/321-315 Ruhakészítő /női-ffi/ 5 Sátoraljaújhely 41/321-904 Ruhakészítő 60 Sátoraljaújhely 41/322-211 Ruhakészítő 5 Pálháza 41/322-211/53 Szabász /szakm./ 2 Karcsa 41/321-315 Szabász bet. 6 Karcsa 41/321-315 Yarrónó /szakm.és bet./ 20 Karcsa 41/321-315 Öntő 3 Karcsa 41/321-755/55 MMK Kirendeltség Tiszaújváros, Munkácsy u. 20.49/341-357 Cukrász /nő/ 1 Tiszaújváros 49/341-732 Festő-mázoló 1 Tiszaújváros 49/341-732 Gázkészülék szerelő 2 Tiszaújváros 49/341-732 Gyógypedagógus /oligofrén­..logopéd/ 3 Girincs 49/355-814 Közp.fűtés-csóhál.szer. 1 Tiszaújváros 49/341-732 Pultos vagy szakács /nő/ 1 Tiszaújváros 49/341-732 Tűzoltó tiszt 1 Tiszaújváros 49/341-732 Tűzoltó beosztott /műsz.v./ 2 Tiszaújváros 49/341-732 Vendéglátóipari eladó /nő/ 1 Tiszaújváros 49/341-732 Vendéglátóip.ea. /nő/ 1 Tiszaújváros 49/341-732 Vízvezetékszereló 1 Tiszaújváros 49/341-732 /csőszer.-Közp.fűtésszer.-és min.hegesztó megbízási 1 szerződéssel/ 49/341-732 Mezöcsáti Iroda Mezőcsát, Hősök tere 11. Kovács 1 Hejőszalonta 46/391-156 Kőműves 1 Hejószalonta 46/391-156 Lakatos 1 Hejőszalonta 46/391-156 Üzemvezető 1 Hejőszalonta 46/391-156 MMK Kirendeltség Szikszó, Szent Anna u. 33. Tel:46/396 637 Kőműves 1 Léh 41/385-014 Szalagvezető/gyak.rend/ 1 Alsózsolca 46/383-027 Tanár /szám.techn,kémia, ének,angol-bármely/ 1 Felsődobsza HalrruJ-170 Tanár /mat.-fiz.-kém.-rajz/ 1 Selyeb Selyeb-8. Tanitó 1 Felsővadász F.-vadász-6 Üzletkötő 2 Szikszó 41/385-144 Üzletkötő 1 Encs 46/348-417 Üzletkötő 1 Szikszó 46/348-417 Üzletkötő 10 Szikszó 48/311-311/12. Üzemszervező 1 Szikszó 46/364-357 Vasalónő 2 Alsózsolca 46/383-027 MMK Kirendeltség Tokaj, Bajcsy Zs. u. 16. Tel:4I/352-042 Bizt. üzletkötő 5 Változó 46/411-800 Cipőfelsőrész készítő nő 20 Gávavencsellő 42/371-555 Gyártáselókészítő 1 Tokaj 41/352-629 Kosárfonó 5 Tokaj 41/352-120 Manager-üzletkötő 10 Tokaj 46/361-853 Manager-üzletkötó 5 Tokaj 46/349-370 Biológiaszakos nev.tanár 1 Tokaj 41/352-611 Üzletkötő 8 változó 46/340-605 Üzletkötő 2 Tokaj 46/327-481 Varrónő felsőruhakész. 40 Mezózombor 41/362-244 MMK Kirendeltség Szerencs, Kossuth L. u. 3. Tel:41/361-909 Cipőfelsőrész készítő 15 Bekecs 41/362-410 Tanár /német szakos/ 1 Legyesbénye 41/362-581 Tanár /magy.-mat.-kém.-ének/ 1 Megyaszó Megyaszó-145. Tanár /német-magyar/ 1 Mezózombor 41/361-909 Tanár /magy-tört./ 1 Golop 41/361-857 Tanár /Földrajz-biológia/ 1 Golop 41/361-857 Textilkonfekcionáló 60 Mezózombor 41/362-244 Védőnő 1 Taktaharkány 60/350-607 MMK Kirendeltség Ózd, Vasvári u. 56.Tel:47/372-546 Befektetési tanácsadó 15 Ózd és kömy 47/347-821 Dietetikus 2 Ózd 47/372-634 Gyógytornász 2 Ózd 47/372-634 Háziorvos 2 Ózd 47/373-222/125 Korházi higiénikus 1 Ózd 47/372-634 Onkológus szakorvos 1 Ózd 47/373-222/125 Röntgen szakorvos 2 Ózd 47/373-222/125 Varrónő /bet.és szakm/ 10 Csernely 47/373-241 Varrónő /bet.és szakm./ 40 Ózd 47/373-241 Varrónő /szakm./ 20 Ózd 47/373-434 Varrónő /szakm./ 10 Ózd 47/371-032 Varrónő /bet.és szakm./ 5 Somsály 47/371-015 MMK Kirendeltség Mezőkövesd, Dózsa Gy. u. 2.40/313-854 CNC.esztergályos 4 Mezőkövesd 40/313-854 Gépi varró 4 Mezőkövesd 40/313-854 Gyártástervező mérnök 1 Mezőkövesd 40/312-622 /német nyelvtudás/ Közgazd.végz.ffokú fii 1 Mezőkövesd 40/311-855 Tanár /bármely szak/ 2 Sály 40/313-854 Tanár /testn-foldr.v-bármi/ 1 Mezónagym. Mezőkor.-8 Üzletkötő 1 Mezőkövesd 40/311-887 Üzletkötő /gépipari techn. ..német nyelvtud./ 1 Mezőkövesd 40/312-622 Varrónő 5 Mezőkövesd 40/313-854 Varrógépmúszerész 1 Mezőkövesd 40/313-854 Varrónő 5 Mezőkövesd 40/313-854 Üzletkötő 1 Mezőkövesd 40/311-887 Varrógépműszerész 1 Mezőkövesd 40/313-854 MMK Kirendeltség Encs, Vörös Hadsereg u. 2. Tel:41/386-055 Varrónő-' 10 Encs 41/385-033 Varrónő 10 Miskolc 46/350-096 Varrónő bet. 10 Hidasnémeti 41/386-637 Gönci Iroda Gönc, Kossuth u. 47.Tel: 41/88-014 Bet. varrónő 10 Gönc 41/388-014 Üzletkötő 2 Változó 46/348-417 Védőnő 1 Abaújvár 41/388-082 MMK Kirendeltség Sárospatak, Rákóczi u. 78. Tel:41/323-124 Hidegburkoló szakm. 2 Sárospatak 41/324-710 Kazánfűtő 1 Sárospatak 41/324-710 Kőműves 1 Sárospatak 41/324-710 Minősített hegesztő 1 Sárospatak 41/324-710 Varrónő 20 Kenézlő 41/324-710 Varrónő 20 Olaszliszka 41/324-710 Vízvezetékszerelő 1 Sárospatak 41/324-710

Next

/
Thumbnails
Contents