Észak-Magyarország, 1993. november (49. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-23 / 274. szám

4 Ms Itt-Hon 1993. November 23., Kedd Könyv-top 10 Miskolc (ÉM) - Új kulturális szol­gáltatással próbáljuk segíteni olvasó­inkat a tájékozódásban. A jövőben rendszeresen közreadjuk a miskolci top-listákat. Első alkalommal a Baj- csy-Zsilinszky úti Bíbor Könyvszalon siker-könyveinek - az eladások alap­ján készített - lajstromát ismerhetik meg. Európa népének története A Föld krónikája Nagy egészségkönyv Királyok könyve Dicsőséges reneszánsz A tökéletes smink Hidegkonyhai szakácsművészet W. Smith: Elsötétült nap A birodalmi flotta (a Star Wars-soro- zatból) Follett: Alattunk az óceán Kulturális kínálat A miskolci művelődési intézmények 1993. november 23-a és 30-a közötti ajánlatából: Miskolci Nemzeti Színház: Nagyszínház: szerda 19 órától: Kurázsi mama és gyermekei (Schiller if}, bérlet) . csütörtök 19 órától: Kurázsi mama és gyermekei (Madách bérlet) péntek 19 órától: Kurázsi mama és gyermekei (Vörösmarty bérlet) szombat 19 órától: Kurázsi mama és gyermekei (Csiky bérlet) vasárnap 19 órától: Kurázsi mama és gyermekei (Szigügeti bérlet) Játékszín: szerda 19 óra 30-tól: Kapj el! csütörtök 15 órától: Godot-ra várva szombat 19 óra 30-tól: Daliástól nyu­gatra vasárnap 19 óra 30-tól: Daliástól nyu­gatra Kamaraszínház a Rónaiban: péntek, szombat 15 órától: Hamupipő­ke vasárnap 11 órától: Hamupipőke Csodamalom Bábszínház: szombat 16 órától: Kacsalaki rejtély vasárnap 10 órától: Kacsalaki rejtély Belvárosi Kulturális Menedzseri­roda: szombat 10 órától: bélyegklub Ifjúsági és Szabadidő Ház: szerda 19 órától: a Tankcsapda zene­kar koncertje csütörtök 17 órától: Rádiós expedíció Óceániában címmel rendez videó-vetí­tést a ház rádióelektronikai szakköre Vörösmarty Művelődési Ház, Club livin blues: \ péntek 20 órától: Török Adám és a \ RA.B.B. A nyolcutcás Miskolc históriája Horthy Miklós és Szálasi nevét is viselte a Városház tér Iglói Gyula Miskolc (ÉM) - A legrégibb időktől a XIX. század közepéig, a vasút megjelenéséig, a szá­razföldi közlekedés kizárólag az utakon bonyolódott le. Manap­ság ezeket jellegük szerint is megkülönböztetik attól függő­en, hogy egy településen belü­li, vagy azon kívüli, ún. távol­sági forgalom céljait szolgálják. Hazánkban ritka az olyan tele­pülés, amelynek útjáról „a kol­dusok is visszafordulnak”, va­gyis ott ér véget az út. Miskolc és környéke közlekedé­si szempontból mindig fontos szerepet töltött be, e környéken találkoztak össze a négy égtáj felé kialakult utak. A főbb út­vonalakat, pontosabban útirá­nyokat, a földrajzi adottságok - völgyek, révek, gázlók - nagy­mértékben határozták meg. Helyenként az utak képezték a birtokhatárokat, így az okleve­lek ilyen adatai is segítik az egykori utak nyomvonalainak meghatározásait. A megyében egy 1067-ből való adat említi először a „csaba-szi- halmi” utat, amelyet később „via magna” néven is neveznek. A helytörténeti kutatók szerint ez az első „távolsági út” a mai Szemere utca hiányában, a XVII. század előtt a Rákóczi ut­cán érte el a Szinvát, s azon túl a Derék-piac, a Kossuth és a Batthyány utca vonalon fordult északra, Sajószentpéter irányá- ba.Marjalaki Kiss Lajos több éves adatgyűjtése és értékelő munkásságának köszönhetően ma már hitelesen állíthatjuk, hogy Miskolc első két utcája a mai Városház tér és az ahhoz csatlakozó Széchenyi utca egy szakasza volt. Az előbbi neve Fábián utca volt, amely egy 1376. január 15-én kiadott ta­nácsi levélben maradt fent. Miskolc város tanácsa ebben arról nyilatkozott, hogy „a vá­rosnak Kilián fia János nevű polgára, aki a Fábián utcán (de piatea Fabiani) lakik, a Szent György hegyen fekvő szőlőjét a diósgyőri pálos atyáknak ado­mányozta”. A Fábián utca év­századokon keresztül ezt a ne­vet viselte, amíg 1600 körül az ott létesített városi mészárszék után fel nem vette a Mészár ut­ca nevet. Ezt az elnevezést váltotta fel a Városház tér, 1930-tól 1945-ig a Horthy Miklós tér, miközben 6 hétre a Szálasi tér nevet is (elviselte. Városház tér nevét 1245. dec. 14-én kapta vissza i másodszor, amit évtizedeken át Horthy nevét is viselte a tér Fotó: Fojtán László a Tanácsház tér elnevezés vál­tott fel. Két éve, immár har­madszori alkalommal ismét: Városház tér. A házak sokszor nem, ám a tel­keik megmaradtak azon a he­lyen, ahol a hajdani Fábián ut­ca a Piacz utcához csatlakozott. Ezen a közös telekhatáron ta­lálható az ún. Almássy-kúria, a Városház tér 13. számú ház illetve az Avas Szálló (?) Szé­chenyi u. 1. sz. épülete. A Pi­acz utca a mai Sötétkapu és Szinva között volt piaci hely bő­vítéseként jött létre, 1516-tól is­mert az utcaneve. A Piac utca közepén a Szinváig öblösödé térség volt az óváros piaca, mely Derék piac néven még a XVI. században is beépítetlen volt. A Fő utca, amely megnevezés soha nem volt hivatalos, keleti irányú terjeszkedését Alsó-Pi­acnak hívták. A mai, Széchenyi utcanevet 1874-ben kapta.Mis- kolc harmadik legrégebbi utcá­jának eredete is a város fejlő­dését bizonyítja. Az említett Derék piac utca folytatását hív­ták 1560-ban Hunyad utcának. A tőle északra kialakult Kis Hunyad utca idején a Nagy Hunyad nevet is viselte, amíg mai alakját Hunyadi utca for­májában hivatalossá nem tet­ték. Az 1702 évi kataszteri kimu­tatás szerint az előbbi három utcán kívül Miskolcnak még to­vábbi öt utcája és négy házso­ra, szere volt. A Fábián utca a XVin. század elején a mai Dózsa György ut­ca nyomvonalának irányát kö­vette és a gazdasági forgalmat szolgálta a szőlőskertek felé. Nagy Major néven, utalva itt a városmajor helyére is, 1885- tól, majd 1908-tól Werbőczy ut­cának hívták 1945. decemberé­ig. Azóta Dózsa György utca. A „nova civitas” emlékeként és annak területén 1626-tól hasz­nálták az Újváros utcanevet. Ebből fejlődtek ki azok az utcák, amelyeket most Paló- czy utcának, Deák térnek, Batthyány és Horváth Lajos ut­cának hívunk. A mai Centrum Aruház nyugati oldalán volt a Kis Újváros utca, amelyet a vá­ros 1927-ben a volt derék pol­gármesteréről, Szentpáli Ist­vánról nevezett el. Ezzel 301 év után ez az utcanév használata megszűnt. Az utána követke­zett Beloiannisz utcanév 38 év után „átadta” helyét az elődjé­nek, aki nevét egyaránt írták „i”-vel és „y”-nal. A Kossuth utca, az első átme­nő forgalmat is szolgáló városi utca nevét 1560-ban Német ut­caként jegyezték. A Czikó-csa- ládról 1592-től Czikó utcának hívták, 1885-ig. Noha kisebb- nagyobb átalakításokkal az ut­ca Széchenyi utcai torkolata el­vesztette a középkori szélessé­gét, valamint „átmenő” jellegét, a város patinás utcái között tartjuk számon. A Meggyesalja utcanevet 1544- tól ismeijük A városi fejlődés során ebből alakult ki a mai két párhuzamos utca a Szinva és az Avas alatti városrészen. A Szinva melletti utat Urak ut­cának nevezték el, a másik ere­deti nevét tartotta meg. Mind­kettőt 1945. december 14-én változtatták meg Petőfi ill. Ba­csó Béla névre. A tavalyi utca­név rendezések során a Petőfi utca elnevezés ezen a helyen maradt meg, míg a Meggyesal­ja utca visszakapta ősi, a haj­dani gyümölcsösökről szárma­zó, történelmi utcanevét. A nyolcadik utca a Szinva jobb partján volt, a mai Szemere ut­cai hídtól keleti irányban. Az 1817 évi, ún. Domby térképen láthatóan, egy kis szakasza a Forgó-hídtól nyugatra is át­nyúlt, lényegében a mai Kan­dia utca helyére. Az 1560-tól is­mert Szirma utcából alakult ki a Felső Szirma utca, amely 1908-tól Arany János utca. A másik részéből alakult ki az Al­só Szirma utca, amelynek ké­sőbb az Újvilág, majd a Vörös­marty nevet adták. A XX. szá­zadi építkezések a klasszikus út nyomvonalakat jócskán megváltoztatták, ám a neveik megmaradtak. Az 1702 évi Papszer, Toronyal­ja, Mindszent és Peceszer ház­sorok neveit szintén megtalál­hatjuk az utolsó név kivételé­vel Miskolc város 1993. évi ut­canév jegyzékében. 1993. November 23., Kedd Itt-Hon Ms 5 Saját kútfőből is meríthetünk Mikulásharisnya a kandallóból, Valentin-nap Nyugatról Harisnya helyett csizma az ablakban Fotó: Laczó József szeretettel telit kell közölni ar­Priska Tibor Harisnyát kínál a prospektus, 790 forintért. Amolyan mikulá­si harisnyaféle ez, melybe min­denféle ajándék rakható, majd az egész eldugható, de azért nem túlzottan, csak annyira, hogy a gyerek megtalálja. És örüljön, lelkendezzen, miként helyénvaló az ilyen ünnepen. Magyar prospektus kínálja ezt a harisnyát, magyar vevőknek, magyar gyerekek, magyar fel­nőttek számára. Ámbár... Ám­bár ez a harisnyadolog nálunk - ez idáig - szokatlan. Mond­hatni: merőben idegen. Otthon van ellenben leginkább Áme- rikában, ott szokás a mikulási harisnya, méghozzá oly módon, hogy a Mikulás a kandalló ké­ményén adja be az arra érde­mes gyerekeknek, kandalló hí­ján egyéb kéményeken. Nálunk viszont a csizma járja. Meg a cipő. A szépen kifénye­sített, megsuvickólt csizma, ci­pő, melyet kirakunk az ajtó elé, (ha szerencsénk van, pár perc múltán még ott is találjuk) vagy az ablakba és bizonyos idő után azok megtelnek minden­féle széppel, jóval. Ma még így van. Legalábbis még így. Volt idő, amikor nem a Miku­lás hozta az ajándékot, hanem a Télapó. Mivel nagy szomszé­dunknál a Télapó járta, a Gyedmaróz, hát akkor éppen úgy illett, hogy hozzánk is ő jöj­jön. Az a nagy szomszéd jelen­leg lemenő ágban van, hát most a másik oldalra figyelünk Té­lapó, illetve Mikulás ügyben is. A csizmát, a cipőt betesszük majd a sifonérba és megvásá­roljuk a harisnyát. Mert amott, a mostani nagy országban, mit éppen jelenleg próbálunk min­denben utánozni, ott igen, a ha­risnya járja. Az adventi koszo­rú már csendben megérkezett, már fel-feltűnik nálunk is, pe­dig ez a Kárpát-medencében nem honos. Nem itt volt a he­lye. Tőlünk Nyugatra: igen. Leginkább az anglusoknál, meg a németeknél. Szép ez a koszo­rú, persze, hogy szép, de bizony átvett dolog, valahogy nem ha­zai. A fagyöngy se, melyet a csillárra kötnek karácsonykor és ott vált, éppen a fagyöngy alatt galambcsókot az ifjú je­gyespár. Akkor az igazi. Ez is szép persze, hogyne lenne! Ott, ahol megszületett, gyökeret eresztett ez a szokás. Ott bizo­nyára kellő mód értékelik, tisz­telik, őrzik. Miként a Valentin- napot is, amikar valami szépet, ra érdemesekké!. Ez is Nyugat­ról való. Tavaly panaszolta a Rádióban az egyik néprajzos hölgy: - Mi, magyarok hajlamo­sak vagyunk átvenni mindent bárhonnan, ahelyett, hogy a mi, magunk hagyományait, szokásait ápolnánk. Éppen a Valentin-nap alkalmából pana­szolta mindezt szomorkásán. Kérdezte azt is: vajon miért nem ápoljuk saját hagyomá­nyaink közül például az And- rás-napi szokásokat? Vagy a Luca-napiakat? Hiszen ezek legalább annyira szépek, ked­vesek és legalább annyira ősi­ek, mint a fentebbiek, miket másünnen próbálunk ide plán­tálni! (Ki nem mondta a maj- molást, dehogy is mondta!) Átvettük, próbáltuk meghono­sítani a szlávok egyébként ugyancsak szép vendégfogadó szokását is, amikor kenyérrel, sóval tisztelik meg a hozzájuk érkezőt. Mi is vittük a város, a falu határába érkező magas vendégnek a kenyeret a sót, bár valójában ma sem tudjuk igazi értelmét. Azért csak vit­tük, sóztuk, adtuk. Most hot dogot, hamburgert eszünk, a driverbe járunk (No, Mi az?) shoppingolni megyünk, ahe­lyett, hogy vásárolnánk. Ha a nagy magyar nyelvújító feltámadna és végigsétálna a miskolci, róla elnevezett utcán, elolvasgatná az ott díszelgő reklámtáblákat, melyek között szinte egyetlen magyar szöve­gűt sem talál, Kát elkeseredé­sében rögtön visszafeküdne széphalmi sírjába. Hát még, ha beleolvasgatna a telefonkönyv­be és tapasztalná, mily nevű vállalatok keletkeztek nálunk! Talán még korbácsot is kézbe venne, mint annak idején a ná­záreti, hogy kiverje a kufárokat atyja házából... Benn járunk ismét az őszi, té­li napokban, amikor a földeken már szűnt a munka, jut idő a beszélgetésre, szomszédolásra is. Legalábbis a falvakban, de talán kicsinyég a városokban is. Tomaszenfjakabon sok év­vel ezelőtt éppen e sorok írója kedvéért összehozták a fonót András-nap tájékán és nagy kedvvel elevenítgették a szoká­sokat. Hogyan is volt, mint is volt akkor... Akkor, amikor még élték ezeket a történése­ket a népek, nem csupán emlé­keztek rájuk. Tiszabábolna kör­nyékén ugyanúgy tudnának ezekről beszélni, mint a Bod­rogköz, a Cserehát világában. Gazdag kútfőből meríthetünk. Meríthetnénk, ha... Egyébként az említett reklám­füzetek mind több helyre jut­nak el. Megyénk bármely ré­szében is megtalálhatja vala­ki, ha belenyúl a postaládájá­ba. Jó lenne mégis, ha Mikulás ajándékai számára mégse ha­risnyát vásárolnánk. Bizonyos, hogy nem is azt vásárolunk. Tisztítsuk meg a kiscsizmát a cipót. Gondoskodjunk persze virgácsról is. Jó erősekről, me­lyekkel felnőtt bácsik, nénik is megcsapkodhatok. Diósgyőr-Vasgyár lakótelepe (4.) Balogh Sándor Miskolc (ÉM) - Folytatjuk szerzőnk írását Diósayőr-Vasgyár lakótelepének históri­ájáról. Piac nélkül nincs település és ez a gyártelepről sem hiányzott. A vasgyá­ri piactér közvetlenül a gyárkapu előt­ti területet foglalta el, azt, ahol jelen­leg az autóbusz parkoló található. A piactér közepén állt a fából készült ba­zársor, melynek állandó tulajdonosai voltak. A bazársor előtt helyezkedett el a kofasor, ahol tejterméket, zöldsé­get árultak. A tejterméket a közeli fal­vak termelői kínálták, és a termék árusíthatóságát a helyszíni ellenőrök mintavétellel ellenőrizték. Zöldséget a gyártelep konyhakertészete árult, mely a vasgyár halna alatti részén működött. A kertészet üzemvezetőjé­nek háza még ma is eredeti helyén lát­ható. A piactéren volt a tejcsamok és papírkereskedés és a jelenlegi ott lé­vő épület egyikében Tury Lajos fűszer­üzlete. Ez utóbbi híres volt a kiszolgá­lók udvariasságáról. A gyári fizetés alkalmával valóságos embertömeg nyüzsgött a piactéren és a vevők vá­sároltak bőven, mivel fizetés napjára minden eladó felhozta termékét érté­kesítésre. A közművelődést és a szóra­kozást a „Tiszti-kaszinó”, a Munkásét­terem és a Kerthelyiség biztosította. A tisztikaszinó emeletes épülete még ma is létezik. Ez volt a tisztviselők (urak) szórakozási helye. Az emeleti színpad­dal ellátott helyiségben nyáron az if­júság részére tánciskola, tánctanfo­lyam működött. Ebbe a tánciskolába a tisztviselők gyermekei járhattak. A munkáscsaládok gyermekeinek táncis­kolája Újdiósgyőrben a Gromusz-féle tánciskola volt. A tiszti kaszinóban lé­vő tánciskolában viszont a munkáscsa­ládok középiskolás gyermekei részt ve­hettek a tánctanfolyamokon. A tanfo­lyam befejezése utáni évzáró estet Kotillon-estnek nevezték. Erre az es­tére a fiatal leánytáncosok saját készí­tésű kokárdával ajándékozták meg a fiúkat; ez volt a kotillon. A lányok, amikor a fiúkat felkérték táncolni, a fiúk ruhamellére egy kotillont tűztek fel. Az est végeztével a kotillonok mennyisége jelentette, hogy az illető fiú mennyire volt elfogadott és jó tán­cos a leányok szemében A tiszti-ka­szinóval egybeépítve helyezkedett el a kerthelyiség, közismert nevén Szalet­li. A ma ismert neve Ámyaskert. A kerthelyiségben üzemelt a tekepálya. A kerthelyiséget egy magaslati résszel két rész osztották. Az alsó részen a munkások, a felsőn a tisztviselők szó­rakoztak. Á szórakoztató zenekar a fel­ső részen körbekerített zenekari emel­vényen foglalt helyet. A kerthelyiség melletti teniszpályát csak a tisztvise­lők és a gyermekeik használhatták. |____________________________(folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents