Észak-Magyarország, 1993. november (49. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-01 / 255. szám
4 ÉSZAKtMagyarország Levelezés 1993, November 1», Hétfő Három a magyar igazság De miért éppen három? Hiszen történelmünk is arra tarnt, jó ha a háromból egy az „igazi”. Példaként egy újsághír, amely arról szól, hogy báró Haynau utódai 14 millió 171 ezer forint kártérítést kértek és kaptak is 1 millió 677 ezer forintot. Honnan ez a tartozás? A történet nem az utóbbi negyven évben kezdődött. Úgy indult, hogy 1848. március 15-én (Magyarország is Európához akart tartozni) elkezdődött a polgári forradalom. Igazságtétel a parasztok felszabadításáért, a polgári szabadságért. A függetlenség a szabadság szinonimája, ezért a szabadságharc törvényszerű volt 1848- ban. E harc elnyomásához a túlerő kevés volt, erkölcsileg is mészárolni kellett. Ezért jelent meg történelmünkben a „bresciai hiéna”: Haynau tábornagy, aki az olasz szabadságharcosok tömeges akasztásában, nők vesszőztetésében már hírhedtté vált. Dörögtek a fegyverek, emelkedtek a bitófák, bírói ítélettel vagy anélkül hullott a magyar. Ezrek kerültek a várbörtönökbe (a hőslelkű Teleky Blanka itt vakult meg), tízezreket soroztak az osztrák hadseregbe közlegényként és estek el az olaszországi harcokban. Végre felhördült Európa. Ferenc József jobbnak látta, ha a vérengzés ódiumát Hynaura hárítja és felmentette mindenhatóságából, de hogy igazságos is legyen, végkielégítés címén 200 ezer forinttal jutalmazta. (Ez 4000 gazdasági cseléd éves fizetése volt.) A végkielégítés azóta is szokványos, amikor vezetőktől, képviselőktől akarunk megszabadulni, ez is belefér az igazságtételbe. A tábornagy helyet keresett Európában, de rosszul járt. Nem fogadták szívesen sehol, a londoni sörgyár munkásai pedig megseprűzték, leköpködték és hóhérnak kiáltották. Jobbnak látta, ha biztonságos helyet keres magának, így Magyarországra vonult vissza és a vérdíj árán nagy birtokot vett Szatmár megyében. 1853-ban jött érte a halál, jelképesen, március 14-én. A vértanúk jóval később kaptak igazságot és becsületet, utódaik meg semmit - a hóhérságot viszont 144 óv után is - másodszor is - megfizetjük. Ebből a magyar igazságból egy is sok, vigyázzunk, nehogy három legyen. Csapó András Az emberség kötelez M. Hona miskolci mozgássérült olvasónk panaszolja, hogy hiába helyeztek ki az illetékesek közlekedése megkönnyítésére ez év áprilisában egyéni parkoló táblát, melyen a rendszáma is szerepel, olykor mások figyelmetlensége, nemtörődömsége miatt a lépcsőház bejáratától jóval távolabb kell leállnia Trabant Hycomatjá- val, s küszködnie két mankójával, cső* magjaival, míg a lakásáig eljut. S amikor ezt a helyszínen szóvá teszi, még ő kap durva letolást. Szomorú, hogy egy ilyen tábla egyeseknek nem jelent semmit. Ha már segíteni nem tudunk (akarunk) a rászorulókon, legalább ne nehezítsük amúgy sem könnyű életüket. A parkolóban ezúttal nem all idegen gépkocsi. De vajon meddig? Fotók: fajtán László — Szerkesztői üzenet — „Lakásilleték” jeligére: Lakástulajdon vásárlása esetén, ha a vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző vagy azt követő egy éven belül eladja, az illeték alapja a vásárolt és az eladott lakástulajdon - terhekkel nem csökkentett- forgalmi értékének a különbözete. Lakáseladás és vétel esetén tehát valóban jár illetékkedvezmény, de csak akkor, ha a vételi és az eladási szerződést egy éven belül megkötik, s az eladott lakás helyébe másikat vesznek. Annak nincs jelentőségé, hogy melyik szerződés készül előbb. BODNÁR ILDIKÓ rovata Az állatvédő (is) érző ember Itt van az ősz, itt van újra. Hullanak a falevelek és a megunt kutyák lakásokból, gépkocsikból. Egyre több nyüszítő, kolduló, utcán csatangoló, jól-rosszul táplált, sőtlerobbant-ta- lán már beteg is - kutyát láthatunk úton s útfélen. De a kétdimenziós (elütött) eb sem újdonság (mint ahogyan az sem, hogy napokig szem előtt van), hiszen léteznek olyan gépkocsivezetők, akik előszeretettel ölnek meg gázolással élő állatokat. (Ilyenkor aztán nehéz eldönteni, melyikük volt az állat.) Gondolom ettől nagyobb, keményebb fiúnak képzelik magukat, de ez esetben nyugodt szívvel inkább a pszichológust tudom nekik ajánlani. Igaz, kicsit drágább, de hatásosabb. Úgyanezt a megoldást tudnám azoknak is, akik az emeleti ablakból dobják ki megunt kutyájukat. (Ilyen mentalitással persze még a sötét af- rikái szintet sem éljük el.) Az új állatvédelmi törvény - ha drasztikusan is - remélhetőleg véget fog vetni e sötét korszaknak. (Hogy majd a börtön fénye fényes- kedjen nekik.) Nem tudom, mikor fogják már fel végre valahára embertársaim, hogy az élet senki számára sem lehet játék! A nyafogó, hisztériás, rendetlen és felelőtlen apró emberi palántáknak megveszik a piciny vahúrt, (kit nemrég szakítottak el az anyjától), mert van a szomszédnak is, „nehogy már itt ne legyen”! Pár nap múlva a kis aranyos gyermek „kiolvasta” az új élő játékot, megunta, mehet a fenébe. Ok szoktak aztán nagy ívben kirepülni gépkocsiból - parkközépre. Hogy ez tilos? Őket nem érdekli. Hogy embertelen is?! Az meg pláne! Nézegetem az értelmező szótárunkat, de erre a tettre nincs igazán megfelelő szavunk. így maradjunk annyiban - gyalázat! Meg az a cselekedet is, melynek alkalmával egy úr (mondjuk ezen a minősítésen azért lehetne vitatkozni egy kicsit), megkereste gépkocsival - és abban egy megunt kutyával — állatvédelemmel foglalkozó kolleginámat a lakásán, hogy fogadja be az új jövevényt. Tette ezt a maga parlagi stílusával, szegény munkatársam pedig minden volt az ő szemében, csak úrinő nem. Bizonyára azért viselkedett egy védtelen, gyenge nővel szemben így, mert sikerélményre áhítozott. Szó se róla, ez esetben összejött neki, hiszen lekiabálhatta és becsületében megsérthette azt a hölgyet, aki társadalmi munkában végzi tevékenységét - velem és a többiekkel együtt —, s aki saját költségén igyekszik áldott segítségét meghozni. Bár Európában szinte mindenhol Van állatmenhely (állami dotációval), meg ezzel foglalkozó speciális rendőrcsoport, addig nálunk a kormánynak kisebb dolga is nagyobb annál, hogy ilyesmire időt pazaroljon. Mi Miskolcon — saját költségen - megpróbáltunk menhelyet építeni, de már az építkezés elején elloptak mindenünket. (Azért kíváncsi lennék, az előbb említett hősvitéz honnan vette a jogot és bátorságot, hogy munkatársnőmmel szemben így viselkedjen? Mint ahogyan az is érdekelne, milyen alapon gyűjt városunkban magánszemély állatmenhelyre, amikor erre tőlünk nem kapott megbízást!) Ennek ellenére tovább dolgozunk, hiszen ezekért az áldatlan állapotokért mi emberek - és nem az állatok - vagyunk a felelősök. Éppen ezért tisztelettel kérek minden törvénytisztelő és jóérzésű környékbeli lakost, ha már segíteni nem áll módjában - ne is akadályozzon bennünket. a HÉROSZ, WSPA nevében: Kletz László Garzonlakás, penészgombákkal Ott kezdem a történetem, hogy feleségemmel, 5 éves gyermekemmel egy avasi, önkormányzati (28 négyzetméteres) garzon-„lakásban” élek. 1 éve ezt az ingatlant a MIK által felújítva kaptuk meg. Akkor még minden szép és jó volt, csupán a harmadik beázás után kezdődtek a problémák, amikor is megjelent a fürdőszobánkban a természet, néhány penészgomba képében. Közben, a hónap elején megjöttek az IKV munkatársai is, hogy felmérjék a lakás állagát. Természetesen feljegyezték az akkor még elfogadható mennyiségű gombaerdőt is. Ám a természetet nem lehet megállítani. Beköszöntöttek a fűtés nélküli hideg napok, amelyek kedveztek a szaporulatnak, s nemsokára a szoba falán is ott virítottak a penészgombák. Nem várhattunk tovább, megkerestük hát a MIK 3-as Házkezelő- ségét, ahol megígérték, meglátogatják otthonunkat és felmérik a látványt. Sajnos (vagy szerencsére?), amikor csengettek, nem voltam otthon, így feleségem és a lányom fogadták a ,kedves” vendégeket: egy férfit és egy hölgyet. Úgy köszöntek, illetve azzal léptek be, hogy a MIK-től vannak. (No, én meg a papámtól és a mamámtól, bár ezt néha tagadják.) Egyszóval, a bemutatkozásról elfeledkeztek. Nejem bekalauzolta őket a fürdőszobába (nem volt messze, csak egy lépésnyire a bejárattól). Itt a teremtés koronája azonnal elkezdett „hűházni”, miszerint ilyen lakást még nem látott, majd kérdések, észrevételek özönével döbbentette meg a nejemet. Összefoglalva röviden:- Miért nem szellőztetünk rendesen? (Bejárati ajtó, fürdőszoba, konyha ablak nyitva, mert csak így lesz huzat, miközben fiirdünk, vagy mosunk.) - Teljesen bepárásítottuk a lakást. (Esténként a családmik három forróvizes lábassal körtáncot lejt, hogy kellő mennyiségű párával lássuk el a lakást). - Miért nincs a konyhában páraelszívó? (Ott egyébként nem is penészes, de senki nem közölte velünk, hogy a beköltözést követő 8 napon belül fel kell szerelnünk egyet.) - Miért nincs szellőző a konyhában? (Sajnos nem én voltam a tervező, de ha én lettem volna, altkor ez a ház, mit ház, lakótelep, most nem lenne!) De mivel a feleségem közbeszólt, megelégelve a szemrehányásokat, a számonkéréseket és elmagyarázta, merre található a kijárati ajtó - már nem tehette fel, nem kérdezhette meg, hogy miért sárga a villamos, miért épült ide ez a lakótelep... Nos, ennek a két „szakembernek”, mindössze annyi lett volna a feladata, hogy konstatálva a tényt (penészedés), feljegyzik a tapasztaltakat, majd megfelelő helyre továbbítják azokat. Ám ehelyett rágalmaztak, vádaskodtak, számonkértek, utasítottak és megszégyenítettek egy, a hibákról mit sem tehető hölgyet. Köszönöm, köszönjük. Eddig abban a hiszemben voltunk, hogy a MIK egy szolgáltató cég (még ha önkormányzati is), amely a lakókért van, s nem fordítva. Elvégre is a mi adónkból fizetik a dolgozóikat. Végezetül megemlíteném, sikerült kiderítenem, hogy kik jártak nálunk. Ha valaki kíváncsi a nevükre, szívesen megadom. Vencel János Miskolc A szenvedély önkéntes rabjai Orvosok a megmondhatói, hogy a dohányzás mennyire káros az e- gészségre. A brüsszeli Oenvre Beige Cancer (OBC) alapítvány felmérése szerint évente hárommillió ember életét oltja ki a dohányzás. Csupán Európában 450 ezren halnak meg évente. Közülük négyezren passzív dohányzók, akik mások által elszívott cigaretta füstjétől szenvednek halálos betegségeket. Az, hogy ebből az iszonyatosan magas számból mennyi esik hazánkra, e felmérésből nem derül ki. De korábbi, más forrásból származó adatokból mindannyian tudjuk (tudhatjuk), hogy nagy valószínűséggel a dohányzásból is eredően, a különféle daganatos, valamint a szív és vérkeringési megbetegedésekben történő elhalálozásban sajnos az élmezőnyben vagyunk. (Bizonyára nekünk erről saját, pontos statisztikánk van.) Hiába a felvilágosító munka, az elrettentő halálozási adatokkal való riogatás, az eredmény lesújtó. Úgy tűnik, egyelőre nagyobb úr a nikotintól való függőség. Sokaktól hallottam már, amint ezerszer is elátkozták azt a napot, amikor először vettek cigarettát a kezükbe. Vagy amikor emígyen folytatták: talán fiatalabb koromban könnyebb lett volna lemondani róla. Én úgy érzem, itt van a dolog lényege elásva. Elsősorban a fiatalok körében kellene sokkal jobb felvilágosító kampányt kifejteni a dohányzás elleni küzdelemben. Ezért is szimpatikus nekem a Magyar Vöröskereszt és a Hungária Biztosító Megyei Igazgatóságának az idén is meghirdetett „Nikotinmentes osztály” pályázata, ahol az egyik legfontosabb feltétel, hogy a tanulók egyike sem dohányzik. Vállalják továbbá, hogy ismeret- teijesztést végeznek az egészséges életmód érdekében, a dohányzás káros szokásai ellen és a dohányzó osztálytársaikat leszoktatják önpusztító szenvedélyükről. A legjobb eredményeket elérő osztá- lyokat természetesen díjazzák. Csak remélni lehet, hogy az egymásközti meggyőző, felvilágosító munka nem válik hiábavalóvá. A nagy elhatározás, az akaraterő az évvégi pályázati eredmények kihirdetése után is megmarad, és így a jelenlegi szomorú statisztikánk is las- san-lassan elmozdul majd kedvező irányba. Pásztor György Miskolc Egyszer használatos Jó ha van az utcákon, köztereken visszatartó erő, mindazonáltal sajnálatos, hogy a járőrök jelenléte ellenére sem csökken a bűncselekmények száma. Az egyik országos lapban olvastam, hogy az idén felállított Rendőri Osztag különleges alakulatát hosszított gumibottal, golyóálló mellénnyel, sisakkal és pajzzsal szerelték fel ütőképességük fokozására. Am, hogy miért éppen hosszított gumibottal? Talán bizony azért, hogy különleges alakul atnak különleges, „csak azért is” hosszabb gumibot jár! De az igazi különlegesség (furcsaság) az egyszer használatos bilincs volt a számomra. Töprengek: ha csak ennyit ér, akkor meg minek, ha viszont többet, akkor miért egyszer használatos? (A kórházakban pedig lassan már nincs pénz egyszer használatos fecskendőkre, tűkre, pedig mindezekre elemi szükség lenne.) Most már csak egyre vagyok kíváncsi, a „karperec” anyagára. Műanyag, papír, fém? És ha fém - újra hasznosítják? Somossy Katalin Miskolc Harmincezerig Az ÉM szeptember 27-i számában „Vissza a feladóhoz” címmel megjelent olvasói levélben a postautalványra vonatkozóan konkrét adatok nem szerepelnek, felvételének, visszaküldésének a körülményei nem állapíthatók meg, ezért a szerző kérdéseire az alábbi általános választ adom: A posta belföldre postautalványt 50 000 Ft összeghatárig vesz fel egy utalványon. Belterületen 20 000 Ft- ig házhoz kézbesíti. Az ennél magasabb összegű utalvány érkezéséről a kézbesítő értesítő hátrahagyásával tájékoztatja a címzettet, akinek a hivatalban fizetik ki a pénzt. Tehát az utalványokon feladott összeget mindenképpen kifizetik. A posta tevékenységét, a szolgáltatások választékát és igénybevételének, teljesítésének a módját korábban a Postaszabályzat tartalmazta, a Korm. 1992. évi XLV. törvény - Postatörvény - végrehajtási utasításaként megjelent 133/1993. sz. rendeleté alapján 1993. október 14-től pedig a Posta üzletszabályzata, mely minden hivatalban megtekinthető. Ezen rendelet a témával kapcsolata ban annyi változást hoz, hogy a továbbiakban belterületen 30 000 Ft összeghatárig kézbesítjük házhoz az utalványokat. Mohácsi Mihály osztályvezető Új formában... ...de azonos tartalommal. Jó lenne, ha minél többen „felavatnák" Miskolc belvárosának új szeméttárolóit. Buksi életben marad Az ÉM október 4-i számában Egy árva puli ajánlólevele címmel irtunk Buksiról, a 8 éves pulikutyáról, „akinek” gazdái meghaltak, s az árva jószág a mezőkövesdi Gondviselés Házába került. Most örömmel közölhetjük, hogy - bár sok olvasónk telefonon is kérte Buksi befogadását - a Gondviselés Háza örökbe fogadta az árva állatot, így nem kell őt örökre elaltatni. Köszönet a segítőkész embereknek.
