Észak-Magyarország, 1993. november (49. évfolyam, 255-280. szám)
1993-11-18 / 270. szám
10 SZABADIDŐ Idegenvezető 1993. November 18-, Csütörtök Nem térkép e táj: Mezőkövesd Emlék és t)állomás Hajdú Imre A gimnázium homlokzatán Biciklin jöttünk. Én először hátul ültem a csomagtartó nem éppen kényelmes vasán. Kissé széttartott lábakkal kellett ott ülnöm, hogy a küllők, a lánc „bem kapják” a hosz- szú nadrágom szárát. Ám ez egy idő után már annyira kellemetlen volt, hogy bizony elpityeregtem magam, mire aztán nagybátyám előre ültetett maga elé, a kerékpár vázára. Sajnos, a meglehetősen rossz utat nem úsztuk meg defekt nélkül. A szerelés miatt erősen késésben voltunk. Ugyanis vonathoz igyekeztünk, életem első vonatához. Nagybátyám azért volt ideges, mert tudta, lekéshetjük a vonatot, én viszont azért voltam türelmetlen, hogy mikor láthatom már végre a sokszor elmesélt vonatot, illetve azt megelőzően a VÁROST. A várost, amit majd először láthatok. Szóval, az első találkozást nagy toronnyal, emeletes házakkal, piaci nyüzsgéssel és a vasútállomással, hová vonatok jönnek, s honnan tovább is lehet nagyon messze elmenni. Még Amerikába is. Nekem Mezőkövesd mindmáig az egykori 1952-es első találkozás élményével villan elém. Libáktól, kacsáktól fehérlő, zegzugos kis utcáival, a gimnázium meghőkölt hatalmasságával, a nagytemplom szájtátva hallgatott harangzúgásával, matyóruhás öregasszonyainak piaci nyüzsgésével, az állomás festett, virágmintás bútoraival, s az előttünk éppen kihúzó vonattal. Igen, életem első vonatát lekéstem, de úgy is mondhatom, Kövesd ez a „kócos város”, matyó vendégszeretettel marasztalt. Az állomással és környékével, a „felhőkarcoló gabonatárházzal”, az akkori dohánybeváltó melegsárga épületeivel később is gyakran találkoztam. Útba esett jövet-menet két hazám, Bogács és Miskolc között. S talán ezért lett valahogy Kövesd a „harmadik hazám”. Ha akarnám sem tudnám kikerülni sohasem! De miért is akarnám!? Kövesden én otthon vagyok. Nem csak házai, épületei barátaim. Sok jó emberrel, itt született matyóval tudunk örülni egymásnak. Nem akármilyen nép él errefelé! Életrevaló! Mert a kényszer az elmúlt századok alatt megtanította őket élni még a jég hátán is. Büszke, nyakas, egyben mindenre nagyon érzékeny és fogékony „had” ez. Fogékony a szépre, a jóra, az újra, a kalandra. Ügy mondják: Kolumbusz amikor először indult az Újvilág, Amerika felfedezésére (ezt persze ő még akkor nem tudta), az Atlantióceánon már visszafelé hajózó matyókkal találkozott. A kedves történet adalék ahhoz, hogy bárhová is mégy a világban, egy kövesdibe biztosan belebotlasz. Kiss Gyuri bátyám, Kövesd tudós költője írta párizsi útjáról: „Kövesd volt ott/ a szálloda szobában./ Hajnalodon, / Az udvarmélyről / a javító munkások/ így rikkantgattak:/ „Mikor gyón?” Majd: /,(Nem megy.”/ Félálomban / tisztán így hallottam.” Mint ahogy az is igaz: egy matyó éljen a világ bármely pontján: újra és újra hazavágyik. Jó példa erre Patay Gyula földbirtokos - a nagy világpolgár -, akiről ugyancsak Kiss Gyula „krónikásként” örökítette meg: „Pénzét Londonban költötte, Párizsban Leninnel sakkozott, New Yorkban négerekkel bokszolt, s aki Mezőkövesden egy színes sereglés sodrásában a főtéren egyszer így szólt:„Ez a világ közepe.” Nos, Kedves Olvasó! Ezúttal Önt is ide, a „világ közepére” invitálom. Ismerkedjenek az egyik legnagyobb magyar faluval, az egyik legkócosabb magyar várossal, az egyik legsokszínűbb magyar településsel, Mezőkövesddel. ajándéka, a mintegy 300 éves Kriszországos hírű templomot, ám Amit jól ismernek, így a Zsóry-fiirdő gyógyító vizét, a nyár összes színpompáját megörökítő matyó népművészetet és az azt bemutató Matyó Múzeumot, a főtéren álló Nagytemplomot, ezúttal nem ajánlom külön is a figyelmükbe. A Kövesdről megjelenő összes kiadvány ugyanis ezekkel van tele. Ügy is mondhatnám, ezeknek a látnivalóknak már nemigen kell még több propaganda. Amikre én fel akarom hívni az önök figyelmét, azok sajnos nem mindig, vagy egyáltalán nem szerepelnek az idegenforgalmi kiadványok invitáló programjai között. Pedig részei nevezetességei, látványosságai a matyó fővárosnak. Ezek ismerete nélkül senki nem mondhatja el magáról: tudója a városnak. Itt van mindjárt a mezőkövesdi temető. Sok jeles patrióta nyughelye, sőt történelmünk fontos eseményeinek szereplőinek úgymond tárgyi bizonyítéka. A temető főbejáratától alig száz méterre található az 1848/49-es szabadságharc hőseinek, áldozatainak síremléke. Egészen pontosan az 1849. február 28-i, Mezőkövesd mellett vívott lovassági ütközetben részt vett honvédtisztek nyugszanak itt, név szerint Kis-Jó- kai Udvamoky Géza, honvédszázados, Dufpand Gyula huszár ezredbe- li százados, valamint Zelenkay Ferenc utászkari főhadnagy (ő a kápolnai csatában szerzett halálos sebeket, s Kövesden hunyt el) és Pong- rácz Antal honvéd főhadnagy, aki kövesdi származású volt és 1880- ban halt meg. Megemlítendő egy ötödik síremlék is, az előbbiektől távolabb, a polgári sírok között. Ezen Szent István (secco) a „zárdaiskolában" ez olvasható: „Itt nyugszik Csicseti Orosz Károly 1825-1848. A mezőkövesdijárásnak 20 évig volt csendbiztosa, majd haláláig Mezőkövesd város jegyzője. 1848-49-ben Bem apó alatt Erdélyben, mint tüzérüteg parancsnok harcolt a magyar szabadságért.” A temető felől haladva a belTakács Pista bácsi gyönyörű freskója a Kisteplom falán városba legalább 1-2 percre álljunk 82 esztendős Szent László Gimnázium patinás épülete előtt (Jakab Árpád műépítész tervezte), s csodáljuk meg az épület homlokzatán látható mozaik koronás címert az angyalokkal. A világhírű muránói üvegből készült, arany füstlemez bevonatú, 14 négyzetméter felületű mozaikot az ötvenes évek elején levakolták, s csak 1989-ben, a kövesdi öregdiákok és városépítők kezdeményezésére táratta fel az akkori városi tanács. Alig száz méterre a gimnáziumtól a nagytemplom jeles és impozáns értékeinek megtekintése után bátorkodjanak bekéredzkedni a szomszédos római katolikus plébánia épületébe is, ahol két emléktáblára hívom fel figyelmüket. Az egyik az itt megszállt Ferenc József császárnak, a másik az 1806. március 19-én „egy éjszakára itt megszállt” magyar királyi koronának állít emléket. Mezőkövesd egyik legértékesebb múzeuma, amely mint látványosság is nagy attrakció, a Hajdú Rafis János alapította Mezőgazdasági Gépek Múzeuma. Egyedülálló az országban! A múzeum az Eötvös u. 30-32. szám alatt található, s mintegy 150 motorikus erőgépet, közel 100 egyéb gazdasági gépet és 1000 kézieszközt, kisebb múzeumi műtárgyat őriz. Kövesd főutcája és az Egerbe vezető út sarkán áll a hajdani zárdaiskola, amely ma Szent István nevét viseli és katolikus általános iskola. Rövid látogatásra ide is érdemes betérni. A főbejáratnál mindjárt egy falikép „Őrangyal vigyáz a gyerekekre” hív- j a fel figyelmünket. Annak idején ezt is lemeszelték, s csak 1991-ben sikerült eredeti szépségében visszaállítani. Az előcsarnokban Takács Erzsébet budapesti szobrászművész Szeretet című bronzdomborművét csodálhatjuk meg. S feltétlen nézzük meg az iskola kápolnáját (volt előzőleg szertár és könyvtár is), amelyet Mező Tamás Szent István seccoja díszít, s gyönyörű a piaristák Fotók: Farkas Maya la kápolnája egyébként újra működő kápolna, ott hetente tartanak szentmisét. Mostani kövesdi utam legnagyobb élményét - bevallom - a Jézus Szíve templom megtekintése jelentette. Évekkel ezelőtt a főutca házai teljesen elrejtették ezt a Szív búcsúiról A 48-as hősök sírja a kövesdi temetőben tus Korpusz. Itt található a Kispál Jánosné a népművészet mestere által hímzett zászló is. Ő hímezte azt a miseruhát is, amelyet a mezőkövesdiek II. János Pálnak ajándékoztak magyarországi látogatásakor. Az 1926-ban épült (Mezőkövesd legrégebbi iskolája) Szent István IskoA házak „fogságából kiszabadított" Kistemplom hogy néhány éve e házak lebontását követően gyönyörű kis park keletkezett a templom mellett, egyszerre teljes egyszerűségében és szépségében előtűnt maga a templomépület is. A kövesdi kistemplomot 1922- ben kezdték építeni, méghozzá példátlan gyorsasággal, mert öt hónap alatt elkészült. 1923. január 21-én szentelték fel, s még az évben június 10-én a szívbúcsún maga Horthy Miklós kormányzó úr és felesége is megjelent. A templom jelenlegi freskóit - így a Matyó Madonnát is - 1978-ban készítette a híres kövesdi templomfestő, Takács Pista bácsi. Szépek az épület ólomüveg ablakai, Mohay András és Németh József alkotásai a nyolc boldogságot ábrázolják magyar szentekkel. A hagyományos matyó kézműipar több élő mesterét is felkereshetik kövesdi látogatásaik során. A teljesség igénye nélkül ajánlom figyelmükbe a Matyótáj Aruház szomszédságában dolgozó Fehér Tibor fazekasmestert, aki termékeit a város tulajdonában lévő tájházban mutatja be. Ugyanígy egy eredeti matyóház (a Kisjankó Bori u. 12- szám alatt) ad otthont Kovács Szabolcs és édesapja Kovács András bútorkészítő, bútorfestő iparművészek termékeinek. Érdemes felkeresni mindkét tájházat! A felsoroltakat csupán ízelítőnek szántam Mezőkövesd titkaiból. A listám csak töredék, afféle invitáló. S ha már ott vannak, meglátják még mennyi titkot, szépet rejt meg magában ez a „kócos város”. Fedezzék fel igazán Mezőkövesdet!
