Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-07 / 234. szám

1993, Október 7*, Csütörtök Megyei Körkép ÉSZAK-Magyarország 5 Nem tartanak a baloldaltól Csépe Béla KDNP frakcióvezető a közelgő választásról Időközi választás Tiszaújváros (ÉM) - Érvénytelen volt az időközi önkormányzati kép­viselőválasztás első fordulója októ­ber 3-án Tiszaújvárosban. A település 5-ös számú egyéni vá­lasztókerületében azért kellett kiír­ni a választást, mert a korábban itt mandátumhoz jutott Vanyó Pál idő­közben a TVK Rt. vezérigazgatója lett. Október 3-án a körzet 1404 vá­lasztópolgárából 266-an voksoltak, a leadott érvényes szavazatok szá­ma 262 volt. A megközelítőleg 19 százalékos részvétel miatt érvényte­len első forduló utón a másodikat ok­tóber 17-én tartják. A jelöltekre le­adott szavazatok száma a követke­zőképpen alakult: Dorony Attila (Fi­desz) 104, Fehér Sándor (MSZP) 83, dr. Töli Lászlóné (független) 75. KDNP-vezetők az egyetemen Miskolc (ÉM - NJ) - A közvéle­ményt élénken foglalkoztató kérdé­sek szerepelnek majd azon az össze­jövetelen, amelyet a Keresztény De­mokrata Néppárt szervez Miskolcon az Egyetemen október 11-én. A jogi kar épületébe, a XXI-es előa­dóba várják mindazokat, akiket a következő témakörök érdekelnek. Dr. Hasznos Miklós a KDNP alelnö- ke, országgyűlési képviselő A Priva­tizáció politikai és gazdasági bukta­tói, Gáspár Miklós a párt frakcióve­zető-helyettese az Igazságtétel jogi kérdései, dr. Jobbágyi Gábor egyete­mi docens a KDNP jogi szakértője pedigAz 1956-os sortüzek és a guru­ló dollárok ügye címmel tart előa­dást. A Keresztény Demokrata Nép­párt miskolci szervezete minden ér­deklődőt szeretettel vár. Bravúros tolvajfogás Miskolc (ÉM - FJ) - Nem is gondol­ná az ember, milyen veszélyes lehet a főtt kolbász! Különösen, ha lopott. K László mindenesetre egy életre megtanulhatja, hogy csupán annyit lopjon belőle, amennyit egyszerre megeszik. Vagy pedig - és ez lenne a legideálisabb - egyáltalán ne lop­jon. De visszatérve a főtt kolbászhoz: ismeretlen tettesek szerdára virra- dólag kirámolták a Gyár utcai ÁBC élelmiszer részlegét. A bevezetett forrónyomos intézkedés során a nyo­mozók sorba kezdték látogatni a környékbeli házakat, hátha látott vagy hallott valaki valamit az éjsza­ka folyamán. Az egyik helyen aztán gyanúsan sok főtt kolbászt pillantod tak meg a rendőrök, melynek szár­mazásáról nem igazán tudtak szá­mot adni az ott lakók. Erre termé­szetesen alaposabban is szétnéztek a talpraesett detektívek, s szinte hi­ánytalanul megtalálták az éjszaka eltűnt irdatlan mennyiségű élelmi­szert, illetve dohányárut. Mindössze annyi hiányzott a készletből, amennyit addig megettek, megit­tak, elszívtak. A rossz szomszédok persze tagadják, hogy ők törtek vol­na be a boltba - mondja Vozár Fe­renc rendőr százados. A képviselő Ózdon Ózd (ÉM) - Bárdos Balázs ország­gyűlési képviselő pénteken 11.30-tól 13.30-ig fogadóórát tart a Pol­gármesteri Hivatalban. Sárospatak (ÉM - MSZ) - A múlt hét végét Sárospatakon töltötte a Kereszténydemokrata Néppárt par­lamenti frakciójának 15 tagja azzal a céllal, hogy a zempléni régió hely­zetét tanulmányozzák. Vezetőjük­kel, Csépe Bélával beszélgettünk az eltelt időszakról, a közelgő válasz­tásról. □ A parlamentben mindössze három frakció létszáma növekedett a ciklus kezdete óta, az egyik épp az önöké... • Valóban, 21-ről 24-re gyarapod­tunk, s ennek örülök. Továbbra sem tervezünk amolyan „felvételi zárla­tot”, aki méltó rá, azt szívesen fogad­juk magunk közé. De pillanatnyilag nem tudok újabb jelentkezőkről, nem számítok nagyobb mozgásra. □ A kereszténydemokraták háza tá­ja nem hangos a botrányoktól. Való­ban nincsenek nézeteltéréseik? • Erre azt mondhatom, a magunk módján szeretjük egymást, a keresz­tény értékrend és a keresztényi sze­retet sok vitán és nézeteltérésen át­segít minket. Mert viták azért van­nak, ez természetes. De igyekszünk mindent magunk között megbeszél­ni, s ami nem tartozik a nyilvános­ságra, az nem is jut ki. Nálunk a szenvedélyeknek nincs közös neve­zője. □ Szaporodnak a választási szövet­ségek, Önök számítanak -e valakinek a támogatására? • Mi megmaradunk a kormánykoa­lícióban, de a választásokon önálló­an indulunk. Mind a 176 egyéni kép­Miskolc (ÉM - FJ) - Továbbra is a lakásbetörések viszik a prímet a me- gyénkbeli bűncselekmények sorá­ban - derült ki dr. Engel György rendőr alezredes lapunknak adott felvilágosításából. A csirkefogók egyre kevésbé válogatnak, visznek minden mozdíthatók Tévképzet te­hát, hogy a szerényebb körülmé­nyek között élők (se arany, se kész­pénz) nagyobb biztonságban tudhat­ják értékeiket. íme egy csokorra va­ló az alvilági ténykedésről: Egy Álmos utcai kft. irodájába ab­lakfeszítés módszerével hatolt be az ismeretlen tettes, s onnan nagyérté- kú aranytárgyakat tulajdonított el. S hogy mit kereshetnek éjjelente ék­szerek egy munkahelyen? A kérdés Miskolc (ÉM) - Mint arról beszá­moltunk, Miskolc önkormányzati képviselő-testülete úgy döntött, hogy október 15-étől emelik a távfű­tés és a használati melegvíz dfját. Olvasóink kérték, hogy részletezzük a költségeket. A lakossági távfűtés alapdíja 85, a hődíjé 97 forint. Tehát évente és lég­köbméterenként 182 forintot kell fi­zessen a fogyasztó. Az alapdíjat min­den hónapban, a hődíjat csak a fűté­si szezonban, illetve, a külön kérés­re beindított tényleges fűtés után kell fizetni. A melegvíz alapdíja az új rendelet­viselői körzetben állítunk jelöltet és elmondhatom, frakciónk szinte va­lamennyi tagja indul a választáson. Egyébként novemberben elkészül a választási programunk, s abban je­lentős szerepet kap a gazdasági gon­dok megoldása. Álláspontok sze­rint a választást májusban kellene megtartani azért, mert addig még sok törvényt kell megalkotnia a par­lamentnek. □ Sokan mondják, hogy a keresz­ténydemokrata párt érzéketlen a gaz­daságigondokra... • Énéi szó sincs, mi mindenre na­gyon nyitottak vagyunk. Inkább a jelenlegi kormányról mondható el, hogy nem foglalkozott eleget a gaz­dasággal. Ha a gazdaság jól műkö­dik, a társadalom szociális helyzete is javul, s akkor nem lesz toldás-fol- dás a szociális gondoskodásban mint most. Gazdasági hangsúlyváltást szeretnénk, ami a vállalkozásokat helyezi előtérbe, és segítségükkel erős és tehetős középosztály alakul ki. Szeretnénk, ha a következő cik­lusban mindezt már a zsebükön is éreznék az emberek, elvégre a ke­reszténységtől nem idegen a tulaj­donlás, ajómód gondolata. □ Hogyan vélekedik a lengyel válasz­tásokról, egyáltalán: milyenek az esélyeik? • Nem félünk a baloldal térnyerésé­től, bár tudjuk, a meglévő bajok sok embert fordítanak a baloldal felé. Azt vallom, a meglévő gondok már nem növekedhetnek tovább, azért is költőinek tűnik. Legalábbis egyelő­re... Az Istenhegyen ragadtatta ma­gát istentelen tettre a másik lator, s mivel a hétvégi házban ő nem buk­kant aranyra, különböző használati tárgyakat vitt el 21 ezer forint érték­ben. Ny. Ferenc nyékládházi víkendhá- zát keddre virradóan látogatta meg az alvilág, s az ajtófeszítéses mód­szer alkalmazása után értékes mű­szaki cikkeket tett magáévá cirka 260 ezer forintnyi összegben. Óvjuk tehát keservesen összespórolt értékeinket, ne sajnáljuk a pénzt ko­molyabb biztonsági berendezésekre, mert a rosszul értelmezett takaré­kosságnak igen drága következmé­nyei lehetnek! ben foglaltak szerint 19 forint, a hő­díj 92 forint, összesen 111 forint egy köbméter díja. A lakosság a várostól a fűtés hódijá­ban kap támogatást, amit Miskolc a szolgáltatónak fizet. Ennek nagysá­ga 58 forint 30 fillér minden légköb­méternél. Adását azzal indokolják, hogy a lakók nem tehetnek róla, hogy valamikor távfűtéses lakást kaptak. Ellenérve, hogy a családi házban élők, gázzal fűtők nem kapnak a vá­rostól semmit, pedig a távfűtés költ­sége így is csak közelíti az egyedi fű­tését, mert az a drágább. kérjük az újabb négy év kormányzá­si lehetőséget, hogy legyen időnk bi­zonyítani. Itt ragadom meg az alkal­mat, hogy visszautasítsam a balol­dal demagógiáját, mi szerint ez a ko­alíció okozta a mai bajokat, köztük a hatalmas munkanélküliséget. Nos, mindez, a helyzet romlásának esé­lye már benne volt az előző rendszer­ben. Azért is adták át könnyen a ha­talmat a kommunisták, mert nem tudtak más megoldást. Tiltakozunk az ilyen egyoldalú összehasonlítás miatt. Ami az esélyeinket illeti: a keresz­tény elkötelezettségű jobbközép centrum megerősödésére számítok, nálunk nem várható baloldali győze­lem mint a lengyeleknél. □ Milyen eredménnyel járt a sáros­pataki tanulmányút? • Nem kirándulni jöttünk ide, ha­nem tapasztalatokat szerezni, ame­lyek - a többi megyében szerzett be­nyomásainkkal együtt - a novem­berben elkészülő választási progra­munk alapjául szolgál. Ismerni kell a gondokat és úgy keresni rájuk a megoldást - ez többek között egy jó program készítésének titka. A me­gye és Miskolc különben nem idegen nekem. Miskolci vagyok, a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségiz­tem 1947-ben, édesapám a Baranko- vits-féle Magyar Néppárt helyi or­szággyűlési képviselője volt. Nem is vettek fel az egyetemre, hanem he­lyette mehettem közmunkára - de ez már egy másik történet... Hírkosár • Termékbemutatót rendez októ­ber 28-án délelőtt 10 órakor Miskol­con a telekommunikációs eszközök forgalmazásával, telepítésével és karbantartásával foglsdkozó Mayer Telematika cég. A gyártó és külke­reskedelmi cég szakembereivel is ta­lálkozhatnak az érdeklődők a Tudo­mány és Tchnika Házában sorra ke­rülő bemutatón. • Fogadóórát tart október 8-án Mezőkövesden Pesti Ferenc or­szággyűlési képviselő. A választó- polgárok délután 3-5 óra között ke­reshetik fel a képviselőt a Városhá­zán. • Dr. Hatvani Zoltán országgyű­lési képviselő legközelebbi fogadó­óráját október 8-án, 13 órától tartja Edelényben, az Ifjúsági Házban. Ugyanezen a napon Lukács János­sal 17 órától Felsókelecsényben köz­meghallgatáson vesznek részt. • Balázsi Tibor országgyűlési kép­viselő október 8-án, pénteken délu­tán 4-6 óráig fogadóórát tart Sajó- pálfalán, a Polgármesteri Hivatal­ban. • Az Állami Biztosításfelügyelet ki­helyezett ülést szervezett október 6.és 8. között Észak-Kelet-Magyar- országon. Ennek rendezvényeként október 8-án, pénteken az agrárbiz­tosítással kapcsolatos problémák­ról, javaslatokról tart előadást To­kajban, a polgármesteri hivatalban dr. Asztalos László, a biztosításfelü­gyelet elnöke. A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik. Ne a biztonsággal spóroljunk! A megemelt miskolci távhő- és melegvízdíjakról MEGYÉNKBŐL Fórum Tiszaújvárosban Tiszaújváros (ÉM) - Lakossági fórumot rendez a Szocialista Párt megyei szervezete október 8-án, pénteken délután 5 órai kezdettel Tiszaújvárosban, a Munkácsy ut­ca 20. szám alatt. A találkozón a Többpárti parlament — parlamen­ti munka címmel hangzik el tájé­koztató. A fórum vendége Gál Zol­tán, az MSZP parlamenti frakció­jának vezetője. Egyenes ruhaakció Miskolc (ÉM) - Ingyenes ruhaak­ciót tart a miskolci Munkanélküli­ek Egyesülete Miskolcon, a Nagy Lajos Király u. 46. sz. alatt talál­ható épületben, az 1-es villamos végállomásánál. A helyiség mun­kanapokon 9-től 14 óráig tart nyit­va. Az akció a holland bálákból származó ruhaneműkkel mindad­dig tart, amíg a készlet ki nem fogy. Őszi Mátra és Bükk Miskolc (ÉM) - Szombaton a Bor­sod Touristtal közösen kirándu­lást rendezünk előfizetőink és hoz­zátartozóik részére a Mátrába és a Bükkbe. A szép útvonalú kirándu­lásra csütörtökön délután 16 órá­ig még lehet jelentkezni a Borsod Tourist Széchenyi utca 56. szám alatti központjában. A Gyöngyöst, Kékestetőt, Parádot, Egert, Hol­lóstetői is érintő egész napos ki­rándulás ára 520 Ft. Drága fényképek a gyorshajtókról Miskolc (ÉM) - Ma, csütörtökön, reggel hattól délután kettőig a 35- ös főút mentén, Tiszaújvárosnál mér a tráffipax, míg 14-től 22 órá­ig Ózd környékén vadásznak a gyorshajtókra. A „músorváltoztatás” jogát a rend­őrség fenntartja. Érdekképviseleti fórum Miskolc (ÉM) - Nagyszabású ér­dekképviseleti fóromra hívja az ér­dekelteket és az érdeklődőket a B.-A.-Z. Megyei Kereskedő Érdek- képviseleti Szervezete, a KISOSZ. Október 13-án, 17 órakor a Régi­posta utca 4. szám alatti helyiség­ben érdekvédelmi fórumot rendez­nek az egyéni és társas vállalko­zók részére. A meghívott vendégek és előadók között illusztris személyiségek szerepelnek, így például Sós Ká­roly Áttila, országgyűlési képvise­lő, a KISOSZ tiszteletbeli elnöke, Palotás János képviselő, dr. Bokor Pál, az APEH elnökhelyettese, Szentpéteri István, a KISOSZ el­nöke és Tamás József, a KISOSZ főtitkára. Várható, az érdekképvi­seleti fórumon nagyon sok, a vál­lalkozókat közelről érintő kérdés­re kaphatnak választ azok, akik számon tartják ezt a fontos dátu­mot és megjelennek majd a az elő­adásokon. Fontos lehet a találkozó a vállalkozók jövőjének alakulása miatt is. Pollenjelentés Miskolc (ÉM) - Az ÁNTSZ me­gyei intézetének jelentése szerint a hideg, esős időjárás hatására annyira lecsökkent a levegő pol­lentartalma, hogy a parlagfii és az üröm virágpora már nem válthat ki allergiát az arra érzékenyek­ben. A következő hetekben azoknak kell vigyázniuk, akik a gombaspó­rára érzékenyek, mert nagyon sok száll belőle a levegőben. Az ANTSZ pollei\jelentése e héten jelentkezik utoljára és ezt követő­en egy időre elbúcsúzik. Legköze­lebb március elején jelentkeznek, amikor virágozni kezd a pollensze­zon indulását jelző mogyoró és az éger.-------INNEN SZÓLVA-------­V égeken Nagy József Ázokban a falvakban, ahol az országút már nem visz tovább, nem vezet át a szom­szédos megyébe, az ott élők naponta érzik ennek hátrányát. A közigazgatási rendszer kialakulásának tradíciói, még az elmara­dott területekhez képest is lemaradott inf­rastruktúra, az alapvető szolgáltatások részbeni, vagy teljes hiánya nagy terheket rak az ott lakókra. Némi öniróniával gyak­ran úgy emlegetik magukat, mint akik a vé­geken vergődnek, noha ez azért ennyire mégsem igaz. Nincs vasút, hiányzik a saját orvos, gyógy­szerért is u tazni kell, és az átmenő forgalom hiánya miatt a forgalom, az idegenforga­lom is minimális. Olyan, mintha, fokoza­tokkal lassúbb lenne az élet. Az ide születő fiatal hamar ráébred erre és amint megte­remtheti önálló élete alapjait, már emeli is a kalapját. Maradnak az öregek többnyire reményvesztetten, akiket a városba, na­gyobb településekre költözött gyermekeik, unokáik valóban csak a sátoros ünnepeken keresnek fel, jó, ha legalább akkor. Búcsúkor, névnapokon, jelesebb, kerek év­tizedeket számláló születésnapokon aztán hangos a porta, visszaköltözik egy napra az élet a vén falak közé. S amikor esténként újra hatalmas a csend az alacsony szobákban, s nem csak a boros pohár, de a rajta felejtkező szemek is párá­sak lesznek, egyszeriben kiáltóan tör fel a hiány a más településeken nyomonkövethe- tő emberibb élet iránt. Amelyből nemcsak a gyerekek az unokák hiányoznak egyszeribe, hanem a ház előtti jó út, a konyháiból a víz, a gáz, a szorosabb összetartozás a szomszé­dokkal, a szomszédos falvakkal. A dunnákkal, párnákkal magasra vetett ágyas, almaillatú szobában nem mozdul­nak a nagy óra mutatói. Fél kettőt mutat­nak már ki tudja, mióta. Délután kettőt, vagy éjfél után kettőt? ÉM-portré Fotó: Farkas Maya Hajdú Istvánná Köröm (ÉM - GyK) - Az önkormányzati vá­lasztások alkalmával önállósodott kis borsodi község képviselő-testülete bizalmat szavazott Hajdú Istvánnénak, s kinevezte jegyzőnek. E posztot 1991. január 1-jétól tölti be a települé­sen, ám az államigazgatási munkát immár 35 esztendeje végzi - folyamatosan.- Tősgyökeres tiszalúci vagyok. Évtizedekig édesanyám volt a faluban a bába, apám pedig magánkereskedő. Mondanom sem kell, hogy mindenki ismert minket. Eddigi életpályám is minden szállal odakötött, ma is ott lakunk fér­jemmel és a fiammal. A ’91-es pályázat - me­lyet három közül nyertem meg - egy kicsit pró­batétel volt a számomra, egyfajta megmérette­tés - mondja a jegyzőasszony. Tizenhét évesen került a közigazgatásba, gyors- és gépírói végzettségével adminisztrátor lett a tiszalúci tanácson. Leérettségizett, majd lépkedve a ranglétrán előadó, főelőadó és taná­csosi „rangban” végezte munkáját. Mályiban, a kihelyezett tagozaton sikeresen elvégezte 1979- ben a tanácsi akadémiát. Ezzel a képesítéssel csoportvezetőként, majd szakigazgatási szerv helyettes vezetőjeként dolgozott, s azt hitte, on­nan megy egykor nyugdíjba... Amire nagyon büszke: sok fiatalt indított el d is a közigazga­tási pályán.- Mjkor idekerültem, meg kellett szervezni az 1088 lelkes településen a hivatalt, s megkezde­ni a munkát. Jó a kapcsolatom a nyolcfős vá­lasztott testülettel és a tiszteletdíjas polgár- mesterrel. Hivatalos időnket kiírtuk ugyan a táblára, de itt minket nem csak akkor találnak meg az állampolgárok...

Next

/
Thumbnails
Contents