Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)
1993-10-29 / 253. szám
2 ÉSZAK-Magyarország Országban-Világban ------------ 1993, Október 29,« Péntek M ódosult kormányprognózis Budapest (MTI) - A kormány módosította jövő évi gazdasági prognózisát. Míg a költségvetés tervezetének nyári benyújtásakor a pénzügyminisztériumi előterjesztés azzal számolt, hogy jövőre a GDP legalább 1-3 százalékkal növekszik, a legutóbbi prognózis, amely októberben készült, már csak a bruttó hazai termék ez évi színvonalának megőrzését tartja lehetségesnek. Hasonlóképpen módosultak más előirányzatok is. A bruttó termelés szintén nem fog növekedni jövőre a legújabb számítások szerint. Nyáron még úgy gondolták a kormányzati szakemberek, hogy a termelés 1-3 százalékkal bővülhet. A prognózis a részletekben is változott, s tükrözi azt, hogy több tekintetben kiszámíthatatlanná vált a jövő esztendő. Ennek megfelelően az ipari ágazatok növekedése elérheti a 3 százalékot, de az is elképzelhető, hogy csupán az ez évi színvonalat ismétlik meg 1994-ben. Ugyanez a helyzet az élelmiszergazdasággal és az építőiparral is, ahol 0-2 százalékos változást prognosztizálnak a korábbi kedvezőbb előrejelzésekkel szemben. Eredetileg a kormány az élelmiszergazdaságban legalább 1-2 százalékos bővülést tartott reálisnak az építőiparban pedig 4 százalékos növekedést irányoztak elő. Mivel a GDP termelése a várakozásokkal ellentétben a következő esztendőben sem növekszik, így továbbra sem stabilizálódhat a végső fogyasztás, várhatóan az jövőre mintegy 2 százalékkal csökkenni fog. Elsősorban a lakossági fogyasztás esik vissza 1994-ben, a közösségi fogyasztás az idei esztendőhöz képest nem csökken. Részben változatlanok a külkereskedelmi előrejelzések. A kivitel és a behozatal mindkét számítás szerint 3-6 százalékkal bővülhet. A külkereskedelemben jövőre 2-2,5 milliárd dollár körüli hiány alakulhat ki. A nyáron ezzel szemben csupán 1,3-1,7 milliárd dolláros külkereskedelmi deficitet prognosztizáltak. Oscar-versenyben indul a Sose halunk meg! Budapest (MTI) - Holtai Róbert Sose halunk meg! című filmje képviseli Magyarországot a 66. Oscar-díjért folyó versenyben - közölte csütörtökön a magyar válogató bizottság sajtóirodája. A Sose halunk meg! című filmet októberben a HBO New York-i székházában mutatták be, majd egy hétig vetítették a Los Angeles megyei Santa Monica-i 4-Plex moziban. így a film azokban a kategóriákban is részt vehet az Oscar-díjért folyó versenyben, amelyekben az amerikai filmek versenyeznek. Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Görömbölyi László, Priska Tibor Olvasószerkesztő: Faragó Lajos Rovatvezetők: Nagy József (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok: Központ: 341-611, titkárság: 341-888. Telefax: 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdaságpolitikai: 341-601, kulturális: 341-611/239, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Kiadja: az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.3527, Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054, Budapest V., Báthory u. 7. ül. em. 8. Telefon: 111-4475,269-4064 Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Adóm Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacim: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532. Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Terjeszti: az árus példányokat a Miskolci Postaigazgatóság, 3525 Miskolc, Kazinczy F. u. 16. tel: (0&46) 310-222; az előfizetett példányokat az Inform Stúdió Kft, 4031 Debrecen, Balmazújvárosi u. 11. (06-52) 313-101. Ügyvezető igazgató: Czeglédy György Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőméi, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt-nél vezetett 349-98911023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámára, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 298 forint. Egy negyedévre 894 forint. Félévre 1698 forint Egy évre 3216 forint. Az árus példányok ára minden nap egységesen 15,40 forint Index: 25 655. ISSN 01334)357. Nyomás: Inform Stúdió Kft, 4002. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 313-10L Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Terjesztési panaszaival hívja a (46)341-611/223-as telefonszámot! Tovább gyűrűzik a média-vihar Budapest (MTI) - A közszolgálati rádió és televízió alelnökei által hozott döntések, valamint az azzal kapcsolatos reagálások ismét a közérdeklődés előterébe állították a médiát. Az alábbiakban a tegnapi fejleményekből adunk közre egy összeállítást. A külföld véleménye Az AP amerikai hírügynökség - az ügy kapcsán kormánypárti és ellenzéki politikusok nyilatkozatait idézve - szerdán azt írta, hogy az állami irányítású televízió intézkedése újabb állításoknak adott tápot, amelyek szerint a kormány kemény kézzel avatkozik be a tömegtájékoztatásba. Az AFP francia hírügynökség csütörtöki jelentésében így ír: Hat hónappal a választások előtt Magyar- országon újabb szakaszába jutott az Antall József konzervatív kormányzatát a liberálisokkal és a reformkommunistákkal szembeállító médiaháború azáltal, hogy a rádió és a televízió kormánybarát vezetése felfüggesztett két, általuk kellemetlenkedőnek minősített műsort. A BBC közép-európai főosztályának kommentátora a világszolgálat több adásában azt mondta, hogy Magyarországon „még nyilvánvalóbb a politikai manipuláció” a médiavezetők felmentése ügyében, mint Szlovákiában. Lezsák a közszolgálati televízióról > Lezsák Sándor, az MDF ügyvezető elnöke csütörtökön az MTI és a Nép- szabadság munkatársának adott nyilatkozatban elkeserítőnek nevezte, hogy a televíziónál történtek kapcsán sokan nem a lényegről beszélnek, azaz arról, hogy a televízió elnökijogokkal felruházott alelnöke a Sony cégtől kapott szakértői jelentés alapján munkaadói jogaival élve mentette fel az Egyenleg főszerkesztőjét. Lezsák feltette a kérdést: milyen jogon konzultált volna Nahlik Gábor másokkal. Az ügyvezető elnök hozzátette: az alelnök az MDF egyetlen elnökségi tagjával, így vele sem konzultált. Lezsák szerint az is sajnálatos, hogy a tavaly október 23-án a Kossuth téren történt incidens után a világsajtó ténynek vette azt, amit most a Sony cég szakértői véleménye enyhén szólva megkérdőjelez. Az eseményekkel kapcsolatos megjegyzések, vélemények lejáratták az ország tekintélyét, s Lezsák szerint erről is beszélni kell. A tévések tiltakozása Csütörtökön délelőtt Nahlik Gábor a Magyar Televízió elnöki jogkörrel felruházott alelnöke részt vett a Belpolitikai Főszerkesztőség rendkívüli értekezletén, amelyen a munkatársak szóban jelezték, majd később írásba is foglalták, hogy nem tudják elfogadni Murányi Mihály főszerkesztő leváltását, és Várkonyi Balázs főszerkesztői kinevezését. Az alelnökhöz írott levélben a Belpolitikai Főszerkesztőség munkatársai azt kérik, hogy Nahlik Gábor vonja vissza döntését, és állítsa vissza az eredeti állapotot. Majd közük: „Amennyiben ez pénteken déli 12 óráig nem következik be, akkor kénytelenek leszünk minden törvényes eszközt igénybe venni kérésünk érvényesítésére. Ez az eszköz adott esetben az adások biztonságát veszélyeztethető is lehet”. Várkonyi Balázs nyilatkozata Várkonyi Balázs, a televízió újonnan kinevezett belpolitikai főszerkesztője az MTI érdeklődésére válaszolva elmondta, neki nem feladata, hogy értékelje a Belpolitikai Főszerkesztőség munkatársainak tiltakozását, az különben sem neki szól, hanem Nahlik Gábor alelnöknek, akinek viszont, mint „illetékes vezetőnek joga van a változtatásra”. Várkonyi még hozzátette: „Természetesnek tartom, hogy erősen hat a családi fészek melege, hiszen ezek az emberek régen együtt dolgoznak, s természetes az is, hogy szolidárisak voltak vezetőikhez”. Az egy napja kinevezett új főszerkesztő azonban azt hangsúlyozta: számára az a legfontosabb, hogy a közszolgálati feladatoknak eleget tegyen, és műsort készítsen. A személyére vonatkozó tiltakozással kapcsolatban azonban megjegyezte: „Igazándiból nem értem miért vonják most kétségbe szakmai kvalitásaimat, amikor néhány hónappal ezelőtt, mind Feledy Péter hírigazgató, mind pedig Murányi Mihály főszerkesztő szakmailag a legnagyobb elismeréssel szóltak munkámról. Nem értem, hogy ilyen hamar hogyan változhatott meg a véleményük.” Csúcs László és a sértett emberek Csúcs László, a Magyar Rádió elnöki jogkörrel felruházott alelnöke kinevezte Babiczky Klárát a Kossuth adófőszerkesztő általános helyettesének és megbízta a krónika-, hír- és aktuális műsorok felügyeletével. Az alelnök utasította a szakmai műhelyek vezetőit, hogy a Magyar Televízió állásukból felmentett vagy elbocsátott munkatársait ne foglalkoztassák míg az ellenük folytatott fegyelmi vizsgálat le nem zárul. Csúcs László azt is elmondta, hogy a Magyar Televíziónál felmentett, vagy elbocsátott dolgozókat azért nem lehet foglalkoztatni a Magyar Rádiónál, mert sértett emberekről van szó, akikben esetleg nem kevés az indulat, és így munkájuk nem kiszámítható. Nahlik elfogadta Feledy lemondását A Magyar Televízióban csütörtökön délelőtt 11 órakor a Belpolitikai Főszerkesztőség munkatársai részére tartott értekezleten Nahlik Gábor, elnöki jogkörrel felruházott alelnök bejelentette, hogy november 15-ei hatállyal elfogadja Feledy Péter felmentési kérelmét. Erről a hírigazgató tájékoztatta az MTI-t. Mint ismeretes, Feledy Péter szerdán este juttatta el írásos felmentési kérelmét, amelyben megindokolta lépését: nem ért egyet azzal, hogy a jövőben Murányi Mihály helyett Várkonyi Balázs töltse be a belpolitikai főszerkesztői posztot. Feledy szerint az alelnöknek ez a döntése kifejezetten káros, s ezért nem hajlandó tovább a hírigazgatói posztot betöltetni. Feledy Péter úgy tudja, hogy a belpolitikai csapat a történtek ellenére együtt marad, s tiltakozásukra, amelyet az esti órákig mintegy 60- an írtak alá, váiják Nahlik Gábor válaszát. Regionális fejlesztési konferencia Visegrád (MTI) - Az elmaradt térségek fejlődését az érdekek felismerése alapján önkéntes társulások szervezésével lehet elérni - mondta Göncz Árpád köztársasági elnök csütörtökön Visegrádon, az I. Országos Regionális Gazdaságfejlesztési Konferencia megnyitója alkalmával. Az elmúlt három esztendő tapasztalata, hogy a nagyobb problémák többsége a kisközösségek keretében oldható meg sikeresen, és nem valamilyen felülről jötj központi elhatározással - folytatta a köztársasági elnök -, hiszen még ugyanannak a gondnak a kezelése is eltérő gyógymódot kíván, akár egymáshoz közel eső területeken. Közvetlen tapasztalatai alapján felhívta a figyelmet az emberi tényezők figyelembevételére, gyakori ugyanis, hogy a döntéselőkészítők és döntéshozók megfeledkeznek azokról, akiknek érdekében munkájukat végzik. Göncz Árpád a továbbiakban beszélt arról, hogy az egyes régiókban, kisebb településeken az önkormányzatok sokszor anyagi, szellemi erejüket meghaladó feladatok megvalósítására is vállalkoznak, és ezt éppen azért tehetik, mert a kisebb közösségek összefogva képesek arra, hogy a helyi gondjaikat megoldják. Hangsúlyozta: ebben a helyi értelmiségnek - pedagógusoknak, agrárszakembereknek - kiemelten fontos a szerepük. A konferenciát a 3K Konfliktusmegelőző és Kezelő Központ szervezte, elsősorban az önkormányzatoknak kívánva ily módon segítséget nyújtani a helyi érdekek, adottságok eddigieknél hatékonyabb érvényre juttatására. Az ön- kormányzati vezetők többségének egyelőre kevés gyakorlata van, s hosszú időbe telik, amíg megfelelő menedzseri készségeket sajátíthatnak el. Cseh kontra Torgyán — ítélet Debrecen (MTI) - Torgyán József személyiségi jogainak védelme érdekében polgári pert indított Cseh Sándor, a Független Kisgazdapárt (FKgP) volt országos ügyvezető alelnöke ellen. Az FKgP elnöke szerint Cseh Sándor megsértette jó hírnevét, amikor 1992. szeptember 30-án egy sajtótájékoztatón azt állította, hogy „Torgyán részt vett az 1956-os forradalomban szerepet játszó személyek elleni kegyetlen megtorlásban”. A Cseh Sándor lakóhelye szerinti illetékes Debreceni városi Bíróság az eljárás során vizsgálta a sajtótájékoztatóról megjelent újsághíreket, valamint bekérte a TV Híradó, az Egyenleg, A Hét és a Nap TV az üggyel kapcsolatban közreadott anyagainak írásos változatát. A bíróság csütörtökön hozott ítélete szerint a periratban szereplő kitétellel Cseh Sándor megsértette Torgyán jó hírnevét. Ezért a bíróság Cseh Sándort kötelezte arra, hogy ennek elismerésével aMagyar Nemzetben, a Mai Napban, a Népszavában, a Pesti Hírlapban és a Magyar Televízióban A hét című műsorral azonos időpontban fizetett hirdetésben adjon elégtételt Torgyán Józsefnek. Az első fokú ítélet eŰen, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül fellebbezhetnek a peres felek. Az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőket keres az előfizetéses terjesztésére. Jelentkezhet az Inform Stúdió Kft.-nél: 3530 Miskolc, Erzsébet tér 2. Tel.: (46) 358-522, vagy (52) 312-940 Latorcai Németországban Bonn (MTI) - Dr. Latorcai János ipari és kereskedelmi miniszter németországi programjónak részeként tárgyalásait Baden-Württemberg- ben folytatta. Magyarország és Baden-Württemberg gazdasági kapcsolatai tekintélyes szerepet játszanak a teljes magyar-német kapcsolatokon belül. A Németországgal folytatott kereskedelmi forgalomban Baden-Württemberg aránya jelentős és részesedése egyes fontos ipari, illetve gépipari termékek ex- porljában-importjában kiemelkedően magas. A tartomány részesedése 1992-ben a Németországba irányuló magyar exportban 17,2 százalék, az importban pedig 15,9 százalék volt. Dr. Dieter Spöri baden-würt- tembergi gazdasági miniszterrel folytatott megbeszélésen mindenekelőtt a gazdasági kapcsolatok élénkítésének kérdéséről volt szó. Latorcai János felhívta partnerének figyelmét arra, hogy a magyar kormány sokoldalúan segíti elő a külföldi beruházóknak kedvező feltételeket Magyarországon. Hasznosnak tartanánk, ha a két minisztérium közösen megvizsgálná, hogy a magyar vállalatok és intézmények hogyan tudnának bekapcsolódni a ba- den-württembergi ipari, technológiai fejlesztési programokba. Szabad György kantom látogatása Kanton (MTI) - Szabad György,02 országgyűlés elnöke csütörtökön kínai látogatásának második, egyben utolsó állomására, Kantonba érkezett. A kínai reform éllovasának és kísérleti terepének számító Kuang- tung tartomány fővárosában két napot tölt. A magyar házelnök csütörtökön találkozott a tartományi népi gyűlés elnökével és alelnökével. Az MTI Pe" kingi tudósítójának adott nyilatkozatában úgy jellemezte a helyi vezetőket: „optimisták, mert látják erőfeszítéseik eredményeit”. A magyar parlamenti vezető pénteken délelőtt Kanton egy gazdaság- és technológia-fejlesztési körzetébe (különleges gazdasági övezetébe) látogat. Délután a Fosani kerámiagyárat keresi fel, majd az esti órákban elutazik Kínából. Volt egyszer egy Csehszlovákia Pozsony (MTI) - Szlovákiában az idén először nem számított állam* ünnepnek a Csehszlovák Köztársaság 75 évvel ezelőtti megalakulásának évfordulója. Helyenként azonban kislétszámú csoportok emlékeztek meg az eseményről. A szlovák parlament az állami ünnepekről szóló - hónapok óta elbn- zódó - vita után a napokban törölt0 október 28-át az állami ünnepek sorából, noha ezt a dátumot az idén még munkaszüneti nappá nyilvánították. Az idén január 1-ig fennálló csen' szlovák szövetségi állam még megl^ vő pozsonyi szimbólumánál, az eg£ kori felségjel ismert oroszIán-szom ránál szerdán este félezres spontán gyülekezet résztvevői borították e* virágokkal a talapzatot, és a tavaly még közös csehszlovák zászlók aim® elénekelték az egykori csehszlovák himnuszt. Egy másik csoport csütörtökön a szlovákiai Bradlon, Stefánia emlékművénél ünnepelt. Havel a Vencel téréi* Prága (MTI) - Václav Havel cseh köztársasági elnök csütörtök déje' lőtt - többezres összegyűlt tömeg J0* lenlétében - virágot helyezett e* prágai Vencel téren, Szent Vencel 1°" vasszobránál. .. avar*3 XUtig. U » ----------1 s okkal fogadta az államfőt, és el nyészó kisebbségben voltak a fűw koncerttel tüntető, nationalism szélsőjobboldali republikánusok- A Csehszlovák Köztársaság kik10!, tásának 75. évfordulója alkalmán? rendezett republikánus nagygym délben kezdődött Vencel téren.