Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-23 / 248. szám

2 ÉSZAK^Magyarország Országban-Világban 1993. Október 23., Szombat Christopher és Kozirev találkozója Moszkva (MTI) - Orosz diplomáciai források szerint az orosz-amerikai csúcstalálkozóra va­lószínűleg január 11-12-én kerülhet sor, azon­ban a pontos dátumot, ha megállapodás szüle­tik az orosz elnök és az amerikai külügyminisz­ter pénteki találkozója után, valószínűleg csak este közük - jelentette Kóti Lóránt, az MTI tu­dósítója. Az amerikai és az orosz külügyminisz­ter zárt ajtók mögött folytatott találkozójáról péntek délután annyi szivárgott ki, hogy a két- oldalú viszony mellett áttekintették a volt Szov­jetunió /orró pontjainak” helyzetét, azaz szó volt az abháziai, a karabahi és a tádzsikisztáni helyzetről is. Az Interfax a látogatás kapcsán egy magas rangú orosz diplomatára hivatkozva azt közölte, hogy Moszkva a külügyminiszteri látogatást az oroszországi demokratikus átala­kulás amerikai támogatásának megerősítése­ként értékeli. A név nélkül idézett diplomata emlékeztetett rá, hogy Washington habozás nélkül támogatta Borisz Jelcinnek a puccs fel­számolását célzó intézkedéseit. A diplomata ki­fejezte reményét, hogy az amerikai külügymi­niszter látogatása elősegíti az aggodalmak eloszlatását. A budapesti út amerikai visszhangja Washington (MTI) - Főképpen a partneri vi­szonyra vonatkozó NATO-javaslat hátterébe ágyazottan, az összefüggéseket is felvázolva foglalkozott pénteken Warren Christopher bu­dapesti látogatásával a The Washington Post és a The New York Times.- A Clinton-kormányzat kezdeményezése vég­ső soron elvezethet Oroszország és a többi volt kommunista _ állam NATO-tagságához... Az Egyesült Államok szilárd meggyőződése, hogy a januári csúcsértekezleten napirenden kell szerepelnie a szövetség kibővítésének - emelte ki a The Washington Post tudósítója az amerikai külügyminiszter Jeszenszky Gézával közösen megtartott budapesti sajtóértekezle­ten elhangzottakból. Idézte a magyar diplomá­cia vezetőjének kijelentését is, amely szerint a partneri státus felajánlása jó kezdet” a teljes tagság elnyerése felé. A The New York Times szerint az amerikai külügyminiszter budapesti látogatásán magasztalta Magyarország gazda­sági és politikai reformjainak eredményeit, s egyúttal jelezte a Borisz Jelcin számára nyúj­tott amerikai támogatás töretlenségét. Elaine Sciolino, a lap különtudósítója úgy vélekedett: Warren Christopher útjával el kívánta oszlatni a magyaroknak azt a félelmét, hogy az Egyesült Államok többé már nem törődik eléggé a kelet­európai átalakulás gondjaival. Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek: Hajdú Imre, Görömbölyi László, Priska Tibor Olvasószerkesztő: Faragó Lajos Rovatvezetők: Nagy József (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok: Központ: 341-611, titkárság: 341-888. Telefax: 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdaságpolitikai: 341-601, kulturális: 341-611/239, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Kiadja: az Eszak-Magyarország Lapkiadó Kft Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.3527, Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054, Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-4064 ­Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532. Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Terjeszti: az árus példányokat a Miskolci Postaigazgatóság, 3525 Miskolc, Kazinczy F. u. 16. tel: (0&46) 310-222; az előfizetett példányokat az Inform Stúdió Kft, 4031 Debrecen, Balmazújvárosi u. 11. (06-52) 313-101. Ügyvezető igazgató: Czeglédy György Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hirlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt-nél vezetett 349-98911023-02322/7007 pénzforgalmi jelzőszámá­ra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 298 forint. Egy negyedévre 894 forint. Félévre 1698 forint. Egy évre 3216 forint. Az árus példányok ára minden nap egységesen 15,40 forint Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft, 4002. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 313-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Tévesztési panaszaival hívja a (46)341-611/223-as telefonszámot! a térségi programokról A kormány Budapest (MTI) - A kormány elfo­gadta és-sürgős eljárás formájában — az Országgyűlés elé terjeszti az egészségügyi adatok kezeléséről szóló törvénytervezetet - közölte a pénteki sajtótájékoztatóján Juhász Judit, a kormány szóvivője. A terve­zet elsősorban az egészségügyi ellá­tó hálózattal kapcsolatba került, vagy kerülő személyek személyiségi jogait védi az adatokhoz való illeték­telen hozzáféréssel szemben. Ponto­san körülhatárolja, hogy milyen cél­ból, milyen adatokat lehet gyűjteni, és szabályozza az adatkezelésre jo­gosult személyek körét. Alapelvként rögzíti, hogy az egészségügyi adat feletti rendelkezési jog a betegé. A betegnek joga van tájékoztatást kér­ni egészségi állapotáról és rendel­kezhet arról, hogy adatait kivel kö­zöljék, illetve megtilthatja azok to­vábbítását. A tájékoztatón Szaló Péter, a Kör­nyezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium helyettes államtitká­ra ismertette a térségi programok helyzetéről a kormányülésen tartott beszámoló részleteit. Elmondta, hogy a programok keretében a kor­mány elsősorban az elmaradott te­rületek és ezen belül kiemelten a ke­let-magyarországi térség felzárkóz­tatásának érdekében hozott intéz­kedéseket. Ennek eszközei a külön­böző alapok - a foglalkoztatási, a szolidaritási, a területfejlesztési stb. - által nyújtott támogatások. A kor­mány a költségvetésen keresztül ez évben összesen 58 milliárd forintot biztosít a különböző fejlesztési prog­ramokra. Az államtitkár szólt arról is, hogy elkezdődött a gazdaságos működtetésre alkalmassá tehető vállalatok egyedi reorganizációja és az élelmiszergazdaság átalakítása érdekében folytatódik a mezőgazda- sági reorganizációs program. Elhangzott, hogy regionális fejlesz­tési tanácsok alakultak Szabolcs- Szatmár-Bereg, Nógrád, Borsod- Abaúj-Zemplón és Heves megyék­ben, és folytatódik a megyei vállal­kozásfejlesztési központok létreho­zása. Áz Állami Fejlesztési Intézet regionális irodákat létesít az elma­radott térségekben. Egy kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár elmondta, hogy rövidesen a kor­mány elé kerül a záhonyi térség kü­lönleges gazdasági övezetté törté-, nő fejlesztéséről szóló programter­vezet. Abdic különbékéje Szerbiával Belgrád (MTI) - Fikret Abdic nyu­gat-boszniai muzulmán vezető, a he­lyi autonóm terület elnöke pénteken Belgrádban békenyilatkozatot írt alá, s ebben a szerb fél számos gaz­dasági előnyt kínál a körzet lakossá­gának, amely már eddig is szoros ke­reskedelmi és gazdasági kapcsolatot épített ki a szerbekkel és a horvátok- kalis. A békenyilatkozat - amelynek aláí­rásánál jelen volt Slobodan Milose­vic szerb elnök is - garantálja a kör­zet lakói számára a szabad mozgást, de a határvonalakkal kapcsolatban csak később történik megállapodás, Krupa városáról például csak a kö­vetkező napokban döntenek majd. Abdic ezzel a lépéssel igyekezett a maga számára támogatást szerezni a boszniai szerbektől, miután várha­tó, hogy a különbéke aláírása után még hevesebben támadják majd Ab­dic csapatait a körzetben még jelen­lévő boszniai kormányerők, ame­lyek parancsnoka, Drekovic tábor­nok szeretné felszámolni Abdic kü­lön autonómiáját. Fikret Abdic azonban a boszniai horvátok után most a szerbekkel is békemegállapo­dást kötött, s az elvi nyilatkozaton kívül hathatós támogatást is kap mind a horvátoktól, mind a szerbek­től. Az elvi békenyilatkozat leszöge­zi, hogy kölcsönösen szavatolják az alapvető szabadságjogokat, emberi jogokat. Elismerték egyúttal min­den menekült jogát arra, hogy visz­szatéijen, s hét napon belül bizottsá­got neveznek ki a határvonal kijelö­lésére. Szavatolják az emberbaráti szállítások áthaladását is. A nyilat­kozat kemény visszhangot váltott ki Szarajevóban, ahol attól tartanak, hogy a szerb-nyugat-boszniai kü­lönbékének titkos záradékai vannak a katonai együttműködésre. „ • Kész a sajtóetikai szándéknyilatkozat Budapest (MTI) - Az írott és az elektronikus sajtó képviselői megal­kották azt az etikai szándéknyilat­kozatot, amely a sajtó választási kampány idején tanúsítandó maga­tartásának alapelveit rögzíti. A Ma­gyar Rádió és a Kápé című hetilap által rendezett pénteki budapesti ta­nácskozás résztvevői 24 intézmény, illetve szervezet nevében nyomban aláírták a dokumentumot. Áz orszá­gos és megyei lapok, valamint az elektronikus médiumok megjelent képviselői vállalták egyúttal, hogy hétfőn közzéteszik a nyilatkozat tel­jes szövegét. A továbbiakban pedig lapjukban, illetve műsoraikban fo­lyamatosan jelzik, hogy elfogadták a választási etikai alapelveket. A szándéknyilatkozatot elfogadni kí­vánó szerkesztőségek a tanácskozá­son született megállapodás értelmé­ben a Magyar Távirati Irodához jut­tathatják el csatlakozási nyilatkoza­tukat. Első ízben augusztusban, majd ok­tóber elején ültek tárgyalóasztalhoz az újságírók, hogy megállapodjanak a választási sajtóetikai alapelvek­ben. Azokat a téziseket kívánták rögzíteni, amelyek irányadóak á vá­lasztáson induló pártok és jelöltjeik ésélyegyenlőségének biztosításához a sajtóban való bemutatkozásuknál, szerepeltetésük arányainak megál­lapításánál, valamint a képviselője­löltek magánéletére vonatkozó köz­léseknél. A mostani, harmadik eszmecserén a résztvevők a szándéknyilatkozat szövegét véglegesítették; Némi vita után úgy határoztak, hogy nem épí­tenek szankciókat a dokumentum­ba, már csak azért sem, mert az ál­talános elveket, nem pedig konkrét, számon kérhető kitételeket rögzít, Hasonlóképp elvetették azt a felve­tődött javaslatot, hogy máguk kö­zül válasszanak egyfajta etikai bi­zottságot. Úgy vélték: bízni kell a „gentleman’s agreement-”ben. Áz elfogadott alapelvek rögzítik egyebek közt, hogy a szerkesztősé­gek minden erejükkel igyekeznek előmozdítani a jövő évi választás eredményességét, törvény szerinti és etikus lebonyolítását. Á szorosan értelmezett tájékoztatás körében nyilvánosságot biztosítanak a vá­lasztásokon induló szervezetek cél­jainak ismertetésére és az egyes je­löltek bemutatásárá. Ellenzik, hogy a politikai szereplők vitája a progra­mok helyett a magánéletről szóljon. Hasonlóképp elvetik a bújtatott vá­lasztási propagandát. Eltűnt külföldiek nyomában Moszkva (MTI) - Borisz Jelcin orosz elnök pénteken bizottságot ál­lított fel a volt Szovjetunió területén nyomtalanul eltűnt külföldiek sor­sának tisztázására. Az ismert orosz történész, Dmitrij Volkogonov által vezetett bizottság egyben a külföl­dön eltűnt orosz állampolgárok ügyével is foglalkozik. A bizottság feladata az eltűntek sorsának mie­lőbbi felderítése, és a bizottság jelen­tést hivatott tenni az elnöknek a végzett munkáról. A néhai Szovjetu­nióban a harmincas években, majd a második világháború alatt és után külföldiek ezrei tűntek el nyomtala­nul. A külföldi kommunisták, majd a megszálló csapatok katonái után a hadifoglyok közül is ezrek sorsa tisz­tázatlan. A nagy nyilvánosságot ka­pott Wallenberg-ügy mellett számos hasonló eset történt. Az egyik ilyen ügy a szovjet csapatok fogságába esett Bethlen István magyar mi­niszterelnöké, akinek sorsa csak most vált ismertté. A politikus a moszkvai Butirka börtönében halt meg 1946-ban, de sírhelye mindmá­ig ismeretlen. Megfigyelők szerint az elnöki ren­delet lökést adhat az eltűntek fel­kutatását célzó kutatómunkának és változhat a hatóságok hozzáál­lása is. előfizetéses terjesztésépe. Jelentkezhet az Inform Stúdió Kft.-nél: 3530 Miskolc., Erzsébet tér 2. Tel.: (46) 358-532, vagy (52) 312-940 Clinton látogatása Moszkva (MTI) - Bili Clinton ame­rikai elnök washingtoni látogatásra hívta meg Eduard Sevardnadze grúz államfőt - jelentette be csütör­tökön Moszkvában egy vezető ame­rikai tisztségviselő. Áz oroszországi látogatáson tartózkodó Warren Christopher amerikai külügymi­niszter kíséretében lévő egyik veze­tő beosztású külügyi tisztviselő úgy értékelte: Clinton azért hívta meg Sevardnadzét, mert ő a legjobb al­ternatíva Grúzia számára. Az ame­rikai tisztviselő hangsúlyozta, hogy a Clinton-kormányzat ellenzi Grú­zia szétszakítását, és támogatja a kormányerőket az ország integritá­sának védelmében. Clinton meghí­vásának aligha tehet eleget Sevard­nadze a közeljövőben, mivel Nyugat- Grúziában továbbra is válságos a helyzet a volt elnök, Gamszahurdia vezette lázadók offenzívája miatt. EK-aggodalom Csernobil miatt Brüsszel (MTI) - A Közös Piac brüsszeli bizottsága mélységes ag­godalmának adott hangot amiatt, hogy az ukrán törvényhozás elállt a hírhedt csemobiü atomerőmű bezá­rásának szándékától. A testület szó­vivőjének nyilatkozata szerint az erőmű veszélyei egyértelműek s az EK-bizottság ezért csalódottsággal fogadta a visszalépés hírét. A kyevi parlament a kormány nyomására csütörtökön nagy többséggel határo­zott a létesítmény ez évvégére elren­delt bezárásának élhalasztásáról. A szavazás előtt Kravcsuk államfő személyesen győzködte a képviselő­ket, hogy Ukrajnánál? az atomener­gián kívül egyszerűen nincs más fej­leszthető energiaforrása. Amerikai jelzés Moszkva (MTI) - Bili Clinton ame­rikai elnök várhatóan januárban Moszkvába utazik, hogy találkozzék orosz kollégájával, Borisz Jelcinnel - ezt pénteken egy nevének mellőzé­sét kérő ámerikai tisztségviselő kö­zölte az orosz fővárosban. A hivatal­nok a csúcs pontos dátumát nem kö­zölte, csak annyit jegyzett meg, hogy arra valószínűleg a NATO január 10-11-én tartandó brüsszeli tanács­kozása után kerül sor - adta hírül a Reuter. Az orosz fővárosban tárgyaló War­ren Christopher amerikai külügy­miniszter jelezte, hogy még pénte­ken szólni kíván a tervezett Clin- ton-Jelcin csúcstalálkozóról. Az Unicum Dél-Koreában Szöul (MTI) - Tízezer palack Uni­óimra kötött próbaszállítási szerző­dést a Zwack Rt.-vel a dél-koreai Sun Woo Co. Ltd. Az Unicum a tá­vol-keleten Japánban már két éve több kereskedőház kedvelt ajándék- tárgyává vált, a Koreai Köztársa­ságban azonban csak ezen a héten, a magyar gazdasági napokon ismer­kedhettek meg vele. A résztvevő 32 kiállító cég közül ígéretes tárgyalá­sokat folytatott a Dunakeszi Kon­zervgyár is, amelynek mangó üdítő­itala iránt volt különösen nagy ér­deklődés. A Szentendrei Galéria kortárs művészek festményeiből rendezett kiállításának sikerét bizo­nyítja, hogy a jövő héten ugyanezzel a kollekcióval az egyik legnagyobb szöuli galéria ismét bemutatót tart. Grúz jelentések Tbiliszi (MTI) - Grúz kormányerők pénteken visszafoglalták az ország nyugati felén fekvő, stratégiai fon­tosságúvárost, Szamtrediát-jelen­tette a grúz védelmi minisztérium’ Nem felelt meg a valóságnak a bel­ügyminisztérium szóvivőjének ked­di bejelentése, mely szerint a kor­mányerők elfoglaltak három várost, köztük egy kulcsfontosságú kikötőt, Potit. A szóvivő pénteken közölte, hogy a lázadók az éjszaka folyamán egyetlen lövés nélkül elfoglalták Ozurgeti délnyugati várost. Á grúz rádió adása szerint a lázadó fegyve­resek a város bevételével megszeg­ték a megállapodást, melynek értel­mében a kormánycsapatok elhagy­ják a térséget, ha a lázadók távol maradnak.

Next

/
Thumbnails
Contents