Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-20 / 245. szám

ELETMOD Az ÉszaK'Magyarország SZERDAI MELLÉKLETE 1993. OKTÓBER 20. Medicina Az első arcátültetés Budapest (MTI) -Új arcot kap a szó igazi értelmében is az angliai Essex St. Andrewis kórházában egy beteg, na végrehajtják a már betervezett »arcátültetést”. James Frame dok­tor — tíz éve tanulmányozza az arc­bőr átültetés lehetőségét és módsze­rt - így nyilatkozott a névtelenség­be rejtett betegéről: ,A műtét gondo­lata akkor erősödött meg bennem, amikor észrevettem, hogy az egyik Páciensem, akinek az arcát rettene­tesen eltorzította égési sérülése, esak álarcban volt hajlandó az utcá­ra menni.” így tehát várhatóan ez az ember lesz az első, aki az orvostudo­mány segítségével teljesen új arcot ölt. Ha a feltételek is adottak lesz­nek. Nevezetesen: ha ugyanolyan nemű, korú és alkatú donort talál­nak, akivel szívinfarktus végez és ha nincs jogi akadálya, hogy az arcbő­rét eltávolítsák. Az utóbbi voltakép­pen azt jelenti, hogy az egész kopo­nyájáról lefejtsék a felhámréteget. A tervezett műtétről beszámoló hír­ügynökségi tudósítás kiemeli, hogy az átültetést végző orvos mellett fon- tes szerepe lesz egy pszichiáternek ls- Amennyiben a műtét sikerül. Kínai rákellenes gyógyszer Belting (MTI) - Újabb rákellent gyógyszer klinikai alkalmazását ei gedélyezték Kínában, ezúttal Sei nszi tartományban. A gyógyszert hagyományos kínai gyógyászat rí reptjeinek felhasználásával tizenö tele gyógynövényből állította el öang Csung-te, Senhszi-tartomán hagyományos kínai gyógyászatit mglalkozó kutatóintézetének iga: Katója. A jelentés nem ad értékelh< te tájékoztatást a gyógyszer konkrt alkalmazási területeiről, hatásmt ^hanizmusáról és hatékonyságáról A «törődés hete” párizs (MTI) - Ötezer luxusétterem arizsban egyhetes kampányt indí- ott a gyermekkori rosszul táplált- Sag ellen. A mesterszakácsok által vezetett éttermekben a vendégek a számlával együtt jelentkezési lapot kapnak, s az így összegyűjtött Rehzt az ENSZ Gyermekalapjának NlCEF) és a Menekült Gyerme- ®k Világszövetségének számlájára falják át. »A Művészben a Zepter művészete” 1. Mit jelent a Zepter szó? a- korona b- alma a-jogar h- palást 2. Milyen edényekből táplálkozhc tunk egészségesen? a. alumínium h-18/10 CrNi nemesacél-ötvözet c-metálteflon ü.Triná 3. ­a^ k dkószítése? b' vAen tezve - olajban sütve c. víz »fin^e- vajban sütve d. vi-rk6 kí ~ zsiradék nélkül 4 tezve - zsírban sütve ék/,. 1 ,? ínyekre biztosítana szoló garanciát? b ai '. ^hagasfényűzománcedér c; Sln»m d nemesacél-ötvözet gteetaiteflon Zenfí ^fokozhatnak a városban lódnaknikkel, és mivel kapcsi b r*J}anioson és az almával c m„HSZ?n,ésasofőrrel d. ^tehpiakaton és a sütőkkel A bői tasa°bozokon és a tűzoltóvf 22-|nHS megfe-itek 1993- októbe solásr,aU' urától nyereménysoi a Zent0 Vesznek részt a „Művészbe látótól ~ a Zepter művészete” cím ző Mi 1 vftelkedón. A Művész sori fftSiaCsabaikaPu26-s; &ény fő szponzora a Post levízi - p ,ame)y lehetővé teszi a h Venni°S.. yételt is. Aki részt aka Íves a Jatekban, karikázza be a h( Manv1. jtést és ezt- a mai Észal Ééru^r0rszaS°f hozza magáva “.másolást nem fogadnak el. Méltó helyen a szakkönyvtár Tízezer kötet az átalakított raktárépületben Itt már az új szerzeményeknek is jut hely Fotó: Farkas Maya Miskolc (ÉM) - Évtizedeken át a proszektúra épületében, sötét, zsú­folt helyen működött a miskolci Semmelweis Kórház orvosi szak- könyvtára. Végül is a holtaknak köszönhető, hogy immár egy esz­tendeje kellemes helyen, a most avatott kápolnával egy fedél alatt találják meg az oivosok a napi munkájukhoz szükséges szakiro­dalmat. A Pathológiai Osztály hátborzon­gató állapotát ugyanis már nem le­hetett tovább tűrni, Miskolc önkor­mányzata 30 millió forintot szava­zott meg arra, hogy felújítsák a proszektúrát. A jelenlegi 5 fős (!) hűtőkapacitást 35 fősre bővítik, amely egy ekkora kórház esetében már megfele­lő lesz. Ezzel a munkával a ter­vek szerint egy év múlva készül­nek el. Az átalakításhoz ki kellett üríteni az épület egyik szárnyát, azt, ame­lyikben a könyvtár volt. így került a 10 ezer kötet az egykori konyhai raktárépületbe. Az árnyas fák kö­zött megbúvó házat gyönyörűen helyreállították és nagyon szépen berendezték. Mint Szepesváriné Grundik Zsu­zsa vezető könyvtáros mondja, ma­gyar, angol és német nyelvű szak­könyvek és folyóiratok találhatók meg itt, a hét minden napján, hi­szen szünnap nincs. Most már má­sológép is a rendelkezésükre áll és ígéretük van arra, hogy számítógé­pet is kapnak. A szép könyvtárat sokkal többen és többször látogat­ják mint a régit. Rendszeresen használják a kórházi gyakorlatra járó főiskolások is. „Fájdalommal szüld meg gyermeked” Halmainé Fehér Margit Miskolc (ÉM) - Frissen szült kis­mama újságolja, milyen peches volt a szülése: kiesett a gerincéből a fájdalmat folyamatosan kikap­csoló injekcióstú, így a két utolsó tolófájást már éreznie kellett. Né­zek szét a kórteremben, csupa fia­tal anyuka. Arcuk sima, nyugodt, törődésnek nyoma sem látszik raj­tuk. „Nem éreztem semmit” - köz­ük egymással, meg a látogatókkal. Ez így olyan humánus... Lám. Az orvostudomány perbe szállt az Úr bibliai törvényével: „Fájdalommal szüld meg gyerme­ked”. Tűnődöm. A szülési fájdalom a szenvedések közül az egyetlen, amely túlmutat önmagán, mert célja egy új élet létrehozása. A drá­mai folyamat, amelyben ég a föld­del egybeszakad, amikor anya és a méhében készülődő magzat együtt szenved. Az első és legmegrázóbb kapocs köztük, a létért megszenve­dett együvé tartozás. Most a mamák kilibbennek ebből a kapcsolatból sorra mind. Kilépnek a Genezisből, magukra hagyva kín­jaikkal a még meg sem született gyermeküket, akiknek ezután nemcsak a haláluk lesz majd vég­telenül magányos, mint mind- annyiunkké, hanem már a születé­sük is az. Mesélik a kismamák: a legnagyobb öröm számukra az volt, amikor fel­sírt a baba. A fájdalom nélküli szü­lés után nem is kárhoztathatok, hogy a hidegtől, víztől, rémülettől ordító szájjá változó csecsemőjük hangjának hallatán valami öröm­félét éreztek. Nem élhették át azt a kétségbeesést, amelyet magzatuk­nak az anyaméh védettségének el­veszítése okozott. Aztán elérkezik a szoptatási idő, s feltűnik: egyikük sem beszél a gyermekéhez. Csendben végzik a dolgukat. Közben az jár a fejem­ben, tágul a világegyetem, távolo­dik belső világunk is, távolodik tő­lünk fájdalom nélkül szült saját gyermekünk. Nem látunk ki gő­günkből még ma sem, nem tanul­tuk meg, hogy a természet diadal­mas „legyőzése” törvényszerűen megköveteli a maga áldozatait, és mindig kiszámíthatatlan pontok­ról támad vissza. A teremtés-mítosz szimbóluma tér vissza-vissza hozzám: az Úr bizo­nyára nem büntetésből lökte ki Ádámot és Évát a paradicsomból, hanem mert még éretlennek talál­ta őket a teljes tudás birtoklására. Arra ítéltettek, hogy a fájdalom, a kínnal végzett munka verejtéke ál­tal tökéletesedjenek. Arra, hogy megértsék: az enyém nem azt je­lenti: az én birtokom; hanem azt: az énem része. Növekszik a szájüregi, garat- és gégerákok száma Hazánkban a szív és érrendszeri megbetegedések okozta leggyako­ribb halálok után a daganatos meg­betegedések következnek. Ezen daganatos megbetegedéseken be­lül az Utóbbi 5-10 évben a leggyor­sabban a szájüregi, garat- és gége­rákok száma nő. A megbetegedé­sek egyre fiatalabb korban jelent­keznek, nem ritka a 30-40 éves kor­ban való megbetegedés. Másik fi­gyelemre méltó megállapítás, hogy igen ritka a korai stádiumban való orvoshoz fordulás aránya. Ez pedig az emberek nemtörődömségével, az egészségügyi kultúra alacsony fokával magyarázható. Ez nehezen érthető, mert az ajak-, nyelv-, to­rokrákok nagy része a beteg által is látható, illetve a fájó, csípő érzés, gyakori vérezgetés, nyelési fájda­lom nem elhanyagolható panaszok. Kéthetes fennállásuk esetén orvos­hoz kell fordulni. A régebben, -leg­gyakoribb rekedtséget okozó gége­rákok aránya csökkent, illetve ro­hamosan nőtt a bizonytalan torok­és nyelési panaszokkal járó gégerá­kok és garat-gégerákok száma. De még a látszólag ezzel összefüggés­ben nem álló orrvérzések, orrlégzé­si panaszok, halláspanaszok is je­lentkezhetnek orrgarati rákok ese­tében. A statisztikai felmérések egyértel­műen bizonyítják, hogy sokszoro­san veszélyeztetett az az egyén, aki dohányzik, rendszeresen iszik, fő­leg tömény alkoholt, és az, aki el­hanyagolja a fogmosást, a szájhigi- éniát. Ezek a veszélyeztető ténye­zők egymást sokszorosan felerősí­tik, így akinél mind a három ténye­ző fennáll, annak nem háromszo­ros, hanem sokszoros a veszélyez­tetettsége. , Pontos diagnózist és kezelési lehe­tőséget csak szakorvos tud monda­ni, mert ugyanolyan panaszok hát­terében különböző helyen és kiter­jedésben lévő daganatos elváltozá­sok lehetnek, illetve lehet ilyen pa­nasz egészen ártalmatlan, nem da­ganatos megbetegedésektől is. Ezért nem szabad, hogy a betegek egymáshoz hasoníítgassák pana­szaikat és a lehetséges kezelési le­hetőségeket. A szájüregi, garat- és gégerákok jól láthatók, jól vizsgálhatók, ezért a szakorvosi vizsgálat elmulasztása olyan állapotokhoz vezethet, ami­kor már nehéz vagy lehetetlen a gyógyítás. Igen gyakori, hogy csak az áttétesen kialakult nyaki daga­nat viszi a beteget az orvoshoz, amikor már a kezelési lehetőségek igencsak korlátozottak. A szájüregi, garat- és gégerákok esetében műtét és/vagy sugárkeze­lés, illetve gyógyszeres kezelés az alkalmazandó gyógyító eljárás, az esetek 99 százalékában. A betegek által szorgalmazott lézerkezelés, csak a nagyon korán felfedezett, nagyon kis kiterjedésű elváltozá­sok esetében jön egyáltalán szóba. A műtéttel, sugárkezeléssel, illetve gyógyszeres kezeléssel igen jó ered­ményeket lehet elérni, függően a daganat helyétől és kiterjedésétől természetesen. (Szerzőnk a Diósgyőri Kórház Fül- Orr-Gége Osztályának osztályveze­tő főorvosa) Kórház Diósgyőr szélén XIV. Szunyogh László Száguldott a Skoda Ózd felé. Megcsúszott, árokba röppent, fának ütközött. Utasai sú­lyosan sérültek. Egy perc sem telt el és 5 ko­csi érkezett, kiszállt belőlük 15 orvos. A se­beket, a nyílt törést sebészek látták el, a vér­nyomást belgyógyász-főorvos mérte, a nyugtató sza vakat ideggyógyász eszközölte. Sínben a törött comb, szabályszerűen fek­szenek a beinjekciózott sebesültek, mire megérkezik a mentő. „No, uraim, ideje ab­bahagyni a kuruzslást! Szálljanak be szé­pen a kocsijukba, lássanak a dolgok utáni”. A mentőápoló zord szavaira, egyikünk sem válaszolt, mint a kurta kocsma legényei; né­mán, autóba szálltunk és mentünk Ózdra elperni a kórház futballcsapatát. Ózd, nekünk a csodák csodája, sokszor volt sportdiadalunk színhelye. Az egészségügyi szpartakiád focimeccseinek szünetében megnyertük a kézilabdabajnokságot és a döntő első félideje után (több góllal vezet­tünk a felázott fekete salakos arénában) az esemény pesszimista fővédnöke, az ózdi kórházigazgató úr kesernyés szájízzel, de már ki is osztotta aranyérmeinket és az ok­levelet. Csak azt nem tudtuk, miért kér cse­rét tízpercenként Papp Guszti a mozgékony szülész-középpályás. Kiderült. A rövid szi­eszták alatt Guszti az atlétákhoz látogatott és mellékesen megnyerte a távol- és magas­ugrást. Emlékezetes csatákat vívtunk az MVSC-öregfiúkkal, az újságírókkal, a szí- nészekkel is. Emlékszem jól Fehér Tibor közvetítéseire. Egyszer emígyen szólott: „Tavaly volt a színész-újságíró rangadó, a SZÚR, idén rendezzük a színész-orvos rangadót a SZOR-t. Csak jövőre nehogy az asztalosoka t hívjuk meg!”Fociztunk Auszt­riában, nagy ruhát kaptunk többször Kas­sán, Eperjesen, Inkább a kellemesre emlé­kezem. Nowy Sacz-ott a helyi rádió is köz­vetítette a két kórház orvosainak összecsa­pását. 5:0 arányban győztünk, de a részvé­tel itt valóban fontosabbnak bizonyult. A visszavágón, a diósgyőri stadionban se­hogy sem sikerült gólt lőnünk. Sátoraljaúj­helyen rendezték a megye kórházainak nagypályás focibajnokságát. Vendégerős­ségünk volt a hírneves színész: Makai Sa­nyi, aki vállalta, hogy kapust is szerez. Szerzett is. Szerencsen még nem volt kapu­sunk, ezért Sándor betért az első kocsmába. A törzsvendégektől megtudta, hogy a város­kajó képességű kapusa a szőlőhegyen ka­pál. Nosza, fel a hegyre. Egy szál klottga- tyában igazoltuk le kapusunkat, akit a vil­lámigazolás sem akadályozott meg abban, hogy kivédje az ellenfelek szemét, no meg ti­zenegyeseit. Ugyanis tizenegyesekkel sze­reztünk bronzérmet. Hely híján csak megemlítem a többi spor­tot, talán egyszer részletezni is lesz alkal­mam. Százakat mozdított meg a Mozdulj! mozgalom. A sakk csupa siker: minden év­ben érmek, érmek. Élénk a teniszélet is. Nyaranta ritkán üres a belgyógyászat mö­gött fekvő két pálya. Érdekes, a kerekdom­bi sportlétesítmények nem váltak igazán közkedveltté. Talán az 5 évvel ezelőtt zajlott főzőverseny kivétel volt. Szerencsémre, a zsűribe kerültem. Micsoda ízek! Pompás halászlé, zamatos vegyes pörköltek, csodás gulyások! Sok sporttal próbálkoztam és ka­cérkodom ma $. Mégis, fel kell hívnom a sportbarátok figyelmét a kulináris verse­nyek vitathatatlan szépségeire. Kobra a műtőben Dákká (MTI) - Pánikszerűen menekültek a se­bészek és a nővérek a műtőből, magára hagyva a műtőasztalon a felvágott gyomrú pácienst, amikor megpillantották a sziszegő, támadni ké­szülő kobra-kígyót. Az eset Dákká egy kórházá­ban történt. Röviddel a kobra-támadás után az orvosok visszatértek a műtőbe és agyonverték a kígyót. Az oldalt összeállította: Levay Györgyi

Next

/
Thumbnails
Contents