Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-16 / 242. szám

Október 16., Szombat ———..........., ................................. Műhely ................... ÉM-hétvége VII A gyalogos vandálon kifogott Lévay Györgyi Litwin József a Diósgyőri Gép­gyár ösztöndíjasaként végezte el az Iparművészeti Főiskolát. Öt éven keresztül a gyárban dolgozott ezután, feladata a ká­belipari gépek formatervezése volt. Egy, injekcióstűt gyártó kábelgép formájáért nívódíjat is kapott. Ugyan hogyan lehet egy gép szép? Erre csak az a munkás tud vá­laszolni - mint például a mű­vész édesapja -, aki a gépek kö­zött éli le az életét. Tetszetős a gép, ha az idomai lekerekítet­tek, harmonikusak, a kezelóka- rok a munkás kezére állnak, mindezek mellett pedig úgy van tervezve, hogy kezelőjére minél kevesebb veszélyt jelent­sen. • Szép volt, jó volt, soha nem tagadnám meg azokat az éve­ket, de azért ennél érdekesebb munkák is vannak a világon. Tíz évvel ezelőtt kiírtak egy myilvános, országos tervpályá­zatot a miskolci Széchenyi utca átalakítására. A város sétáló, bevásárló utcává kívánta átala­kítani a zsúfolt, lepusztult, za­jos főutcát. A feladat szép volt, meg is nyertük Pirity Attilával. Ó az épületekkel, a házak első és hátsó traktusaival törődött, én az utcai bútorokkal. □ Gondolni, hogy az épületek jellege, stílusa meghatározza az utca berendezését. • Iszonyú nagy kutatómunká­ba kezdtem. Minden régi fény­kép, minden leírás érdekelt. Az utca a feladat idején stílustalan volt, meg kellett találnunk az arculatát. Nagyon sok vázlatot készítettem, olyanokat, ame­lyek régiesek és olyanokat, amelyek újszerűek. Végül is, két utcabútor-család tervei ké­szültek el, de úgy, hogy a két stílus köszönőviszonyban le­gyen egymással. Mindezeken túl a praktikumra, a használ­hatóságra, az időtálló technikai megoldásokra is erősen gondol­ni kellett. Egyszer megkértem egy utcatakarító asszonyt, hadd fényképezze le, miként, milyen primitív módon kell ki­ürítenie a hulladékgyűjtőt. Míg ott fényképezgettem, odajött egy rendőr és számonkért min­ket, mit művelünk. Nem hitte el, amit mondtam neki, bevite­tett bennünket a kapitányság­ra. Sajnos, azokat a „kettévá­gott gázpalackokat” még most is sok helyen lehet látni szemét­gyűjtőkként Miskolc utcáin. Litwin József szemétgyűjtői, Padjai, zászlótartói, favédő kor­Litwin József iparművész Fotó: Fojtón László Füzes László Ősz jár a Bükkben Szürettől bódult őszre várva állok, egy vénült varjú most jelenti: Hogy nem kell várni, mert az úton nem jön már senki... senki. Elment a nyár is. Kikézbesített a szél már minden levelet. Felhőcsordákat hajt az ősz a rőtcsuhájú bükki fák felett. A dörgölődző macska-szél nyomában illatok járnak, tétova ködök. Halvány-lilaszín kabátkájában a kikerics a rétre költözött. Muszlin ködökben izmok feszülnek vad viadalra, küzdésre készek. A tisztás szélén posztoló fenyők komor, zöldruhás párbajsegédek... s megvillannak az agancskoronák. Erich Fried (osztrák) Ősz Hervad levélnek véltem mikor a szélben felrepült s aztán visszalibbenve: kezemre sárga lepke ült Ideje nem több mint egy levélnek melynek e hatalmas őszben le kell hullnia szerelmed árapályában nem több az én időm sem mint e szárnyával cirógató sárga lepkének mely még boldogan hintázik fel-alá kézfejemen - és mit sem tud erről Cseh Károly fordítása Jenei László Ha. a Kedves Olvasó nincs össze- békülve azzal a társadalommal, amelynek polgára, s úgy véli, hogy az Ön körül szaladgáló em­berek érzéketlensége fetakompli, biztos lehet abban, hogy ebbéli meggyőződését nem tudja sokáig eltitkolni. Miközben ugyanis fel­színes felháborodásának lázas esitítgatásával van elfoglalva, könnyen megfeledkezik a medi­táció és a prédikáció közti kü­lönbségről. Nézeteit ugyanolyan rámenős egyoldalúsággal pró­bálja harcra fogni, mint a fórum más meggyőződéses igazságkere­sői. Vélhetően akkor vét a civili­zált demokratikus utópiák játék- szabálya ellen, amikor kifosztott­ságát totális ítélettel egyensú­lyozza ki. Ha nem esik az ideológiai kraké- lerség bűnébe, kérdéseket fogal­maz meg. Arról, hogy valóban egyenlő jogunk van-e kiélni ta­gadhatatlan uralomvágyunkat? Meg tudjuk-e tartani az emberi szellemet a megszállottság és a letargia, a fanatizmus és a szkep­szis között? Az egyetemes politi­kai trükkök, netán a kultúra -az előbbitől egyébként nem függetle­nül bekövetkező - halála az oka általános leromlásunknak? Ho­gyan, s ki adjon válaszokat ezek­re a kérdésekre? Mikor idáig jutottam, nagybecsű szellemi Eriszem hívta fel a fi­gyelmemet bizonyos összefüggé­sekre. Nevezetesen a regény és a filozófia eltérő jellegű bölcsessé­gére általában, s az ebben állást foglaló Kunderára különösen. A cseh Milan Kundera ugyanis a fogyaszthatóan filozofikus re­gény sikerszériáját produkálta a hetvenes években. Ebből a sorból talán a legjobb, de a kommuniz­musra sújtó szőkébb ideológia­kritikán mindenképpen túlmu­tató opusz az 1978-as A nevetés és felejtés könyve, mely magyarul idén jelent meg. Tudjuk, hogy Kundera régóta perben áll a filo­zófiával, annak elméletiségétől a regény elbeszélését tekinti előbb­re valónak; mindemellett iépten- nyomon műveli támadása tár­gyát. Ezért egyként felmordul­nak olvasása közben a filozófu­sok és az artisztikus magasművé­szet jelesei is. Kundera - esendő- ségét felmérő ravaszsággal -filo­zófusként nyilvánul meg a hét­köznapi emberi nehézségekkel kapcsolatban, ugyanakkor vá­gyai által elnyomorított, becsa­pott átlagemberként értekezik a filozófiai problémák vonatkozá­sában. Az említett regényben is számos kellemes írói kilengés igyekszik az átlagolvasó kedvében járni. Viszont nem mindig világos előt­tem az, amit mond, éppen mert tudom, hogy többre gondol. Filo­zófiai dilemmáinak feldolgozá­sához olyan beszélő nevekkel el­látott atelier-figurákat teremt, amelyek életük minden (!) moz­zanatával a szerzői elgondolást kénytelenek - akár a hitelesség rovására is — demonstrálni. Ezért húzzuk el furcsán a szán­kat például a két nővel szeretke­ző szereplő merőben ideologikus, éppen ezért kevésbé hihető felki­áltása hallatán: - Bobby Fischer vagyok! Felelőtlenül lebecsül­nénk Kunderát, ha azt hinnénk, hogy az élet, mint nagy sakk- játszma sablonját kerülgeti. így A lítost által kiváltott bosszú mi­nőségét természetesen az szabja meg, hogy a szemben álló fél gyengébb vagy erősebb nálunk. Ha gyengébb: lásd fent, pofon. Ha erősebb, akkor jön a „visszafelé elsülő pofon”, „ön- gyilkosság által elkövetett gyil­„KÖZÉP-EURÓPAI” FIGYELŐ 4. Milan Kundera viszont kielégületlenül hagyja a filozófust is,saz igényesebb olva­sót is. Nézzünk inkább néhány si­keresebb, mert követhetőbb írói fogást. Kundera kiemel egy szót: lítost. A lítost cseh szó, a saját nyomorú­ságunk kiütközése által kiváltott kínzó állapotot jelenti. A lítost ér­zése valamiféle genetikai vagy hatalmi hendikep belátását kö­veti, s a bosszú vágyával jár együtt. A regény egyik szereplője szerelmével úszik a folyóban, s a lány megelőzi. A fiúban felmerül gyerekkorának minden kínja, megaláztatása, s elönti a lítost érzése. Úgy áll bosszút a lányon, hogy - az örvénytől való féltéssel indokolva - pofon vágja. Ezzel ál­lítja újra helyre az egyensúlyt. (Más kérdés, hogy a lány elhagy­ja: „Nem kellemes dolog, ha az embert azérí verik, mert úszni tud.”) kosság”, melyet a történelemben általában hősiességnek nevez­nek. Közép-Európa legújabbkori történetében erre túl sok példa ta­lálható. Kundera szerint az ilyen áldozattól elriadók a művészet­ben találnak feloldást, nyomorú­ságunk érzésének pedig kiváló el­lenszere a rangját visszanyert szerelem. Amely azonban megint csak ör­dögi erők foglyává vált. Az egy­szerű, angyali örömöt szerző sze­xualitás ideológiai gátjává mere­vedett (?!) egy olyan társadalom­ban, amely a magánszféra legá­lis és illegális eszközökkel való szervezését, kondicionálását és ellenőrzését is feladatának tar­totta. Amelyben kegyes csalás­nak, összekacsintós generálpau­zának tűnt az orgazmus, mert időlegesen (?!) felülemelt a torz viszonylatok tétlen szemlélésén. Amelyben a szex az önkifejezés megmaradt formájává, pajzán, de lelkifurdalásos azilummá vált. Az ilyen komiszul megvert, a könnyű halállal, vagy a sorsuk­ba szerelmesek „történelmi szín­padának” is vélhető börtön meg­váltásával kacérkodó emberek mindezen felül kénytelenek el­könyvelni egy utánuk nyúló, ön­magát megbosszuló tévedésüket is. Az 1948-as szerelmeslevél sze­rint még harcostársként aposzt­rofált szerető, aki az idők során belenőtt a puritán kommunista szerepébe, 1971-ben hiába figyel­mezteti volt kedvesét a ’68-as in- tellektuel számára egyedüli me­nekvést jelentő bünbánat szüksé­gességére. A feledés - így áttétele­sen a hatalom - elleni harc for­máját a naplóírásban megtaláló „regényhőst" privát igyekezete hat dologtalan évhez juttatja. 1948-ban a társadalom jobbik felének tudott nemzedék vágya teljesült a kommunisták hata­lomra kerülésével. Ugyanezen nemzedék bámult mereven a fényképről Gottwald mellől kiretusált dementis külügyminiszter hűlt helyére. Ugyanezen nemzedék vette tudo­másul döbbenten Závis Kaland­ra cseh szürrealista „kire- tusálását”, s az André Breton til­takozásához való csatlakozást a kívülállók bamba érzelmi-kom­munizmusának fennköltségével elutasító Éluard nyilatkozatát. Ugyanők igyekeztek a prágai ta­vasz idején saját fiatalságuk tra­gikus vétségét feledtetni. Ennek a nemzedéknek próbatétel az állásfoglalás. A regény egyik szereplője mind megértőbb kezdetben szenilisnek vélt idős édesanyja magatartásá - val szemben. A néni 1968 augusztusában az érő körte leszedését ígérő gyógy­szerész elmaradt segítségén bosszankodik, miközben az orosz tankok elfoglalják az országot. Mi a fontosabb: a körte vagy a tankok? Valóban olyan egyértelmű a vá­lasz? Kundera édesapja éppen haldok­lik, amikor a rádióban megha­tott riporterek fedezik fel a frissen „tiszteletbeli” úttörővé avatott Gustáv Husák arcán végiggör­dülő könnycseppeket. Kundera rájön, hogy egy bosszantóan, végzetesen befolyá­solhatatlan külső univerzum ki­hívása köt le, keserít el minket, miközben a kézzelfogható dolgo­kat, a részben még fennhatósá­gunk alá tartozó területeket, vi­szonylatokat (édesapánk, szere­tőnk, feleségünk...stb. érdekeit) megdöbbentően részvétlenül hagyjuk figyelmen kívül. Az édesapa már csak halála előtti utolsó néma főbólintással tudja tudomásul venni a lényeghez, az emberihez való visszatérésének tényét. A remény - ha így hívják a tragi- komikusán posztmodern politi­kai forradalmat-filozófiai bari­kádok építésével, történetek elbe­szélésével élt tovább, s lám hol tartunk ma. volna az összhangra. Ám hogy három klasszissal gyengébb bútorok uralják a az utcát, az fáj. □Azt mondja, érzései és tapasz­talatai szerint ebben a városban az iparművészeti műfajt nem sorolják a kulturális tényezők közé. • Nem veszik figyelembe a mű­faj sajátosságait, az iparművé­szetet az építőipar egy részévé degradálnák. Ha nem így len­ne, akkor nem történt volna az a Bodnár-közi hídkorlátommal, ami történt. Teljesen önkénye­sen eltértek a tervtől és egy na­gyon gyenge kivitelezésű korlá­tot készítettek. A vandalizmus­nak ez a fajtája tervezési eszkö­zökkel teljesen kivédhetetlen. Az ilyen esetben a hivatalnok bürokratikus szempontjai tel­jesen pozitívak lettek volna. Ha lett volna egy szuperkukac, aki az átvételnél a kezében tartja az eredeti tervet és ragaszkodik hozzá... Mi, iparművészek úgy képzeljük el, hogy a megrende­lő, ebben az esetben a város, a társszerzőnk, hogy a megren­delő is örömét leli valamely tárgyban, ami a város küllemén javít. Mert, ha örömét leli, ak­kor vigyáz is rá, gondozza, nem hagyja még tervkorában elron­tani. □ Önnek azért a 40 éves kora el­lenére, szabadúszása röpke tíz éve alatt látványos sikerei is vol­tak. Gondoljunk az öntöttvas kandeláberekre, a Városház té­ri lámpás kandeláberekre. • A régi, vasgyári kandelábe­rek mintájára a régi LKM régi KISZ-es fiataljai társadalmi munkában gyártották le az első tizennyolcat. Tényleg szépek. Ezek változata a Városház téri négyágú és az öt egybúrás lám­pa. Már a tervezéskor tudtam, hogy ideiglenes helyre kerül­nek, hiszen a tér a készülő Szé- chenyi-szobornak van fenntart­va. □ Melocco Miklós dolgozik már a szobron. Mit tud, hová kerül­nek a lámpás kandeláberek? • Nem tudom. A hat lámpa mindenképpen centrális elhe­lyezést igényel. Ha rajtam áll­na, a Zenepalota előtti terecs- kére tenném. Q Pár hete avatták föl a Her­man Ottó Gimnázium épületét. A régi kaszárnya Pirity Attila tervei alapján és az ön sajátos ablakvédő rácsaival, zászlótar­tóival, lépcsőkorlátaival elis­merten a város egyik legszebb háza lett. Gondolom, még nem múlt el az efeletti öröme. • Annál inkább sem, mivel a napokban fejeztem be az utolsó simításokat. Szép és nagy fela­dat volt, ilyet ritkán kap az em­ber. A tervezéssel és gyártással együtt mindössze fél év állt a rendelkezésemre. Kétszáz váz­latot készítettem hozzá és a 201.-et csináltam meg. Azt akartam, hogy a hatalmas ab­lakrácsok ne csak a praktiku­mot, a biztonságot szolgálják, hanem az esztétikát is. Bizo­nyos mértékben elismerés, hogy már másolják. Amikor be­jelentettem, hogy a lépcsőkor­látokat T-vasból készítem el, azt hitték, megőrültem. Pirityi Attila egyenesen pimaszság­nak nevezte: durva vasszerke­zeti elem egy iskola belső teré­ben... Nos, megszelídítettem a vasat, addig gömbölyítettem, hajtogattam, míg iparművésze­ti alkotás lett belőle. Három évvel ezelőtt a dél-kore­ai Design Magazin a legneve­sebb magyar iparművészek kö­zött mutatta be Litwin Józsefet és munkáit. □ Sajnálja, hogy a Hermant ak­kor, még nem tudták bemutatni? • Sajnálom, de készítettünk 5 ezer képeslapot róla, remélem lassacskán megismeri a szak­ma. □ A nagy munka után most pi­hen? • így is lehet mondani. De hogy azért ne unatkozzam, vörösréz­ből és krómacélból elkészítem a Miskolcon már megvalósult és meg nem valósult utcabútorok kicsinyített mását. Egy kiállí­tást szeretnék rendezni belő­lük. □ Miskolcon? • Természetesen. Ám amikor ezekkel a szép kis munkákkal bíbelődök a műhelyemben, a vi­lágkiállításra is gondolok. látai, hirdetőtáblái, villamos- megállói táblái, kandeláberei nagy sikert arattak annak ide­jén. A Centrum Aruház környé­két sikerült teljesen bebútoroz­nia. A tárgyak ma is ott van­nak. Épen. • A bútoraim, ahogyan akkor ígértem, vandálbiztosak. Ma is épek a padok, a szétszedhető fa­védő korlátok. Ám, hogy a favé­dő korlátok egyike-másika nem óv fát, mert kitörték belőle, az már nem az én hibán. Az sem, hogy a hókotrók megrongálják a bútorokat. A gyalogos vandá­lon kifogtam, a gépin és a hiva­talin még nem. A hókotrók okozta károkra is megvan a terv, a kerékvetők bármikor el­készíthetők lennének. De, hogy a villamostáblák tetejére or­mótlan M betűket szereltek és csúffá tették, azon már nem le­het újabb tervezéssel változtat­ni. Meg azon sem, hogy a drága, megmunkált, rozsdamentes csavarokra ráfestenek. □A Centrum környékén túl nem látni Litwin-bútorokat. • Nem látni. Pedig a Szemere- téresedés bútorainak kiviteli terve is elkészült. A tervpályá­zatot nyert bútorcsaládról hir­telen lemondott a város. Az okát nem firtatom, de az biztos, hogy közrejátszottak az anyagi­ak. A pillanatnyi anyagiak. In­kább vásároltak fele áron olyan padokat, egyebeket, amelyek két év múlva tönkremennek. Csak meg kell nézni a Városház téri amerikai padokat: monst­rumok, de máris töredezettek. Én Miskolcon születtem, szere­tem a szülővárosomat, szeret­ném, ha szép volna. Ha más ter­vezővel fejeztetik be a megkez­dett munkát, nem zavart volna, mert a szakember úgyis figyelt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents