Észak-Magyarország, 1993. október (49. évfolyam, 229-254. szám)

1993-10-02 / 230. szám

Október 2., Szombat ÉM - riport ÉM-hétvége III Ruszinok között a zempléni hegyekben Lévay Györgyi A Pusztavár, a Papaj, a Barlang és a Szkaika - e négy hegy c!e:i körül Kom- lóskát. Dimbes-aombos a falu is, a leg­magasabb pontiéra építették 1820-ban a templomot. Innen látni igazán, milyen tüneményesen szép a táj. Nem csoda, hogy vágynak ide az alföldi városok la­kói. Ha megüresedik egy ház, négy-öt vevő is jelentkezik Nyíregyházáról, Deb­recenből Nem ritkán baratí körök vásá­rolnak házakat, hogy együtt tölthessék a szabadságukat. így került Komlóskára három görög katolikus és egy reformá­tus pap, valamint Nagy doktor, akit va­sárnapi orvosnak hívnak, mert természe­tesen hozzá fordulnak, ha hétvégén be­S izik meg valaki. Az önkormányzat tel­et is árul, 60 forintért kínálja négyzet- méterét. Négyszázötvenen lakják a falut. Nem lehet azt mondani, hogy elöregedett a lakosság, mert van 11 óvodásuk, 14 al­sótagozatosuk és 15 felsősük. Jó néhá- nyan tanulnak pataki, miskolci gimná­ziumokban. Iski István görög katolikus tisztelendő úr négy éve gondozza a lel­keket Komlóskán. Ez alatt 58-szor te­metett és 12-szer keresztelt. Több hely­ről is hallom az örömhírt, hogy négy ba­ba érkezését váqák. Tiszta víz kellette Az idén négy első osztályos kezdte meg a tanulást, a másodikosok hatan, a har­madikosok hárman vannak. Negyedik osztályos nincs. Komáromi Ferencné ta­nítónő elégedett a kis tanítványaival, azt mondja, szorgalmasak, tehetsége­sek a gyerekek és megállják a helyüket az erdőhorváti iskolában is, ahol a felső­sök tanulnak. Pedig itt együtt van a há­rom osztály, „osztatlan” a képzés.- Teljesen elvesztettem a fejemet, sír­tam, mikor azt mondta nekem 1980-ban az igazgatóm, hogy holnaptól Komlós­kán, osztatlan iskolában kell taníta­nom. Most már nagyon jól érzem itt ma­gam, mert látom az eredményt. Min­dent megtanulnak, amit kell és sokkal önállóbbak az osztatlan iskolások. Remélem, nem tőlem tudja meg a taní­tó néni a hírt: az önkormányzat erősen gondolkodik azon, hogy megszünteti az alsó tagozatot. Öt kilométerre van erdő­horváti, a nagyobbakkal utazhatnának a kicsik. — Az iskola és az óvoda fenntartása 2 millió 400 ezer forintba kerül. Ezen fe­lül 1 millió 400 ezer forintot fizetünk az erdőhorváti önkormányzatnak a felső tagozatosaink után. A12 miihó forintos költségvetésünk ezt nehezen búja el - mondja Deák Ferenc polgármester. Elbírná, ha nem kellene megoldani te­mérdek feladatot. Az egész falu érdeke, hogy mielőbb tiszta, egészséges ivóvíz­hez jusson. Mert a kutak szennyezet­tek. A tisztiorvosi szolgálat folyamato­san ellenőrzi az óvoda és az iskola kút­ját, ahonnan a csecsemők is kapják a vi­zet. Félévenként hypózni, szivattyúzni kell a kutakat. A falu Erdőhorváti felé eső végén szán­dékoznak furatni egy mély kutat, ahon­nan aztán vezetéken jön majd be a falu­ba tiszta víz. A domborzat miatt ugyan­csak nagy gond a szennyvíz elvezetése. Itt és a köijegyzóség másik falujában, Erdőhorvátiban is. A két falunak 90 millió forintjába kerül a tervezett szennyvízcsatorna megépítése. Nos, ezek miatt a gondok miatt kerül ve­szélybe az alsótagozat. Mindenki a mezőn- A téesz feloszlott, a borkombinát áta­lakult, csak azok dolgoznak a faluban, akiknek az önkormányzat tud munkát adni. Az pedig kevés. Gyakorlatilag munkanélküli az egész falu. Egyre bő­vül azoknak a köre, akiknek szociális támogatást kell adnunk.- Mikor volt jó világ Komlóskán?- Sosem volt itt Kánaán, mert a földje­ink gyengék, egy aranykoronásak és az alattiak. De a 80-as években azért egész jól megvoltunk. Mindenki dolgozott, biztos volt a megélhetés, gyarapodtak a családok. Teheneket tartottak, szeder­rel, ribizlivel foglalkoztak a szőlő mel­lett. Mert szőleje szinte mindenkinek van. De mostanában nincs értéke a bor­nak sem. ~ Gyönyörű erdeik vannak. ~ Háromszáz hektár fenyő, tölgy bükk. Igaz, sokat kitermeltek a múlt években valami betegség is felütötte a fejét. Ilyenkor régen harsány zöld volt az er­dő, most meg sárgul, mintha késő ősz volna. Sétálgatunk az utcán, sehol egy lélek. A házak ajtaja zárva, csönd van, csak a kutyák ugatnak. Jó sok idő telik el, ami­kor végre feltűnik egy asszony.- Nagymama! Hová mész, nagymama?- kiabál az iskolaudvarról egy kisfiú.- A Pilinkre, kukoricát tömi. Oda me­gyek, Zolikám.- Jól termett a kukorica?- Nemigen. Apró. Hiányzott neki az eső. Kiderül, hogy a mezőn van mindenki. A kukoricásban, a krumplifóldeken.- Ilyenkor, a nagy munkák idején csak a nyomorékok, a betegek és a pap van itthon - mondja Iski tisztelendő úr. Megnézzük a templomot. Nemrég újí­tották fel a tetőt, a külső fal is frissen festett. Nem szlovákok ők- A következő feladat a freskók restau­rálása lesz. Nézzék, milyen szép a lam­béria. Száznyolcyanhat négyzetmétert lambériáztunk. Él egy kitűnő ács a fa­luban, valóságos művésze a szakmájá­nak. Rácz Józsefet az, ország minden te­rületéről hívják, főként templomi mun­kákra. Tehetséges, kedves, vendégsze­rető, szorgalmas nép él ebben a pici fa­luban. Ruszinok. Sok értelmiségi neve­lődött itt. Nagyon boldog vagyok, hogy JÖiPi' ,_,_w mme--,. ^ §/. Betűországban itt kezdhettem a hivatásomat. Megsze­rettem őket. A feleségem tanár, ó veze­ti a helyi pávakört. A kisfiúnk, Péter óvodás. Nagy meglepetésünkre és örö­münkre elkezdte tanulgatni a ruszin nyelvet. „Gyakujem peknye” - hallot­tam tőle valamelyik reggel. A komlóskaiak mindig is tudták ma­gukról, hogy ruszinok, Kárpátaljáról valók. Valami oknál fogva azonban 1948 és 91 között azt akarták elhitetni velük, hogy ők szlovákok. Akkor aztán pontosan itt, Komlóskán alakult meg a Magyarországi Ruszinok Szervezete, a Marusze. Úgy tudják, 2500 tagja van. Augusztusban nemzetiségi találkozót rendeztek, eljött a kovásznói népdalkor, a Ködmön Miskolcról, a karcsai Tűzvi- rág, az eperjesi kultúrcsoport, egy folk­lór együttes a délvidékről... Egyszer el­látogatott Komlóskára az eperjesi ru­szin színház is. Tetszett a ruszin nyelvű produkció. Mindenki beszéli a nyelvet, aki itt nő fel. Az alsó tagozatosok azonban még mindig szlovák nyelvet tanulnak. Bődi Gyula tanár űr évente 150 szót, kifeje­zést sulykol a buksikba. Mivel a felsőbb osztályokban nem tanulják, elfeledik.- Nem merek rá esküdni, hogy a tiszta ruszint beszélik itt - mondja. - Kevert ez a nyelv. Megértik a kelet-szlovákiai­ak és a jugoszláv utódállamokban élők is. És milyen jó, hogy megértik. Mélyen vallásosak A temető közepén lévő, gyönyörű feszü­leten ez áll: Istenünknek Komlóskától. Tavaly szentelték föl. Alkotója, Bojki Lajos a keresztet tölgyfából faragta. A masszív fa a kereszt valós és jelképes súlyát jelzi. A korpusz cseresznyefából van. A művész nem a halott, hanem a feltámadni készülő Krisztust jeleníti meg. A komlóskai temető műkő sírem­lékei alatt nyugvók megváltóját. Iski István, a fiatal tisztelendő lelkesen mutalja az egyházközség kincseit. Az oltárterítóket, amelyeket a századelőn selyemmel hímezték az asszonyok. A gyönyörű, értékes miseruhakat, a mi- nistránsokéit, a betlehemezó felnőtt férfiak alkalmi „kosztüméit.- Mélyen vallásos az egész íalu. Amrkor első alkalommal láttam, hogy nagypén­teken a sírba tétel után térden csúszva közelítik meg a hívók plascsenyicát, a sírlepelt, megkönnyeztem, valahol a Balti-tenger partján, egy bucsujáro he­lyen szokásos ez. Itt mindig, minden gyerek tanult hittant, tanévkezdéskor az óvónéni elhozza a kicsiket a temp­lomba, misére mindenki jár. A szláv néptől mindent el lehet venni, de a hitét soha. Iváncsó atya 24 évig élt Komlós­kán és most, szeptember elején, amikor Máriapócson találkozott az itteniekkel, átült a komlóskai buszba.- Dicsértessék, Pancsó!- Mindörökké, Kíváncsi bácsi. Hogy van?- Hogy találkozunk, jobban.- Azért hívom kíváncsi bácsinak Fehér Péter bácsit, mert idős kora ellenére minden érdekli - magyarázza Pancsó. - A pancsó meg a pap kedves ruszin meg­szólítása. Péter bácsi portáján keresztül folyik a Tolcsva patak. Hív bennünket, men­jünk át a hídon. Fenyők, mogyoróbok­rok, diófa alatt találjuk magunkat. Le­telepednénk a rönkülőkékre, de Péter bácsi a pincébe hív. Panyi! - invitál. - Ilyen krumplim termett. Sárga fajta, igen jó. De ez még csak a fele, a többit nem ástuk ki. Mire visszaérünk, furmint és hársleve­lű leve kerül az asztalra.- Kilencszáz tőkénk van - mondja Ka­tika, a meny. De nem tudjuk eladni a bort. Tizenegyezer forintból két iskolás gyereket nevelünk. Napszámba járok, ha hívnak. A szomszéd, Varga Józsi bácsi is átkél a patakon. Hellyel kínálják, de mondja, állni jobb. Ót éve erősen szédül. Igen so­kat dolgozott az életben, most a ház kö­rül tesz-vesz. - Négy lányom van. A ne­vem a kutyára marad. Legalább egyi­kük szült volna lánykorában, hogy átö­rökítette volna a nevemet - mondja és huncutul a Pancsóra néz. Az unokákra terelődik a szó. Hogy mi­lyen szakmát is kellene választaniuk, melyik lenne biztos kenyér. Péter bácsi Attila unokájának ritka kézügyessége van, mindent lerajzol, még portrékat is készít 13 évesen. Képzőművészeti gim­náziumban lenne a helye, de hát az tá­vol van, nem bírnák a szülők a kollégi­umot, az utazást fizetni. Levettem a rendszámot Koritár Bemát újságolja, hogy megint itt jártak Jehova tanúi.- Hogy ők elmondják nekem, mi az igaz­ság. Mondtam, egy igazság van, hogy mindenkinek meg kell halnia egyszer. Ebben a faluban kár a fáradságukért. Koritár úr 43 év munkaviszony után ment nyugdíjba. Harminchárom évig autóbuszvezető volt. Érettségivel. Pa­naszolja, hogy 8293 forint a nyugdíja.- Kijelentettem a tévét, a Wartburgról meg levettem a rendszámot. Két hold földön gazdálkodunk és a fiam szőlőjét műveljük. A gyerekeinkben sok örö­münk telik. A lányom most gyesen van a harmadik unokámmal, de azért épít­keznek. Itt, a faluban. A fiam Pesten él, gépésztechnikus. Látják ezt a szólótar­tályt! Húszhektós. Ezt is ó csinálta. A gyerekeket úgy neveltük, hogy sok min­denhez értsenek, hogy szeressék a mun­kát. Úgy talán megélnek valahogy. Ilona asszony mondja, hogy tegnapelőtt volt az 52. születésnapja. Hegyek karéjában, összebújva A feszület. Az évszámot mutatja a tisztelendő.- Krumplit ástam éppen. Az volt az ajándékom, hogy örültem a szép ter­mésnek. No, azért kaptam egy csokor szegfűt is. Értékes ásványról beszélnek Rácz Dezső önkormányzati képviselő a vasas szakmáját kényszerült elhagyni négy éve. Azóta ó vezeti az italboltot.- Nincs nagy forgalom, inkább csak a beszélgetés kedvéért térnek be az embe­rek. A szabadidőmben a szüleimmel művelem a hold földet, meg a hold sző­lőt. No és a nagymamával. Ma is krump- bt ásott, 82 évesen.- Ilyen volt az apám is - toldja meg idő­sebb Rácz Dezső. - Kilencvenéves volt, alig tudott a görbe botja segítségével ki­gyalogolni a rétre. De ott megfogta a ka­szát és addig vágta, míg volt mit. No, egy év múlva aztán meghalt, szegény, jó öreg. De a fiam is, 14 évesen úgy vágta már a rendet, hogy öröm volt nézni. Mondják, ha valami szépet akarunklát- ni, tartsunk velük. Most készült el a pin­ce. Huszonhat méter hosszú. A végében tiszta vizű fonást találtak. Mindössze 70 centi mély a kis kút. Kincs az ilyen.- Ha erőnk adja, tovább ássuk majd. Es betároljuk a bort. Húsz-huszonöt forin­tért azért csak nem adjuk el a finom hegyaljait. Lesz majd ennek ára A vadonatúj, szép, tiszta pincében meg­jelent a nemespenész. Jelezvén, hogy itt jó hegyaljai bor érik. Megkérdem a 36 éves, erős férfit, nem gondol még családalapításra.- Nősülni ebben a világban? A poHtikára terelődik a szó. Komlóskán aki párttag, az mind a KDNP tagja- Egy ideig én is tagja voltam, de kilép­tem - mondja az önkormányzati képvi­selő. - Párt nélkül is lehet tisztessége­sen dolgozni. Errefelé is nagyon népszerű Németh Miklós volt miniszterelnök. Azt mond­ják, azért szeretik, mert vallásos, humá­nus, értelmes és a XXI. században gon­dolkodik. Nagyon furcsállják, hogy sa­ját hazájának politikusai egyetlen toll­vonással megakadályozták, hogy bank­elnök legyen Londonban. —Mi messze vagyunk a nagypolitikától, de azért figyelünk. Nem lenne itt baj, ha meg tudnának élni az emberek. Nekem mostanában egyre csak egy régi dolog jár az eszemben. Hogy azzal talán meg lehetne menteni a komlóskai népet. Volt itt régen egy kaolinbánya, igen jó ásványt termeltek ki belőle. Aztán ab­bamaradt 1964-ben. Úgy46-47-benazt rebesgették, hogy a kaolin kutatása közben találtak itt mást is, valami érté­kes anyagot - meséb Rácz Dezső bácsi. Aztán hozzáteszi, reménykedve, hogy talán változhat valami: - Lehet valami a dologban, mert arra emlékszem, hogy egyik napról a másikra berobbantották azt a lelőhelyet. Ha azt most újra meg­nézné valaki... Levelet kellene írni Ju­hász Árpádnak, a geológusnak. Fotók: Farkas Maya

Next

/
Thumbnails
Contents