Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-07 / 208. szám

10 A SZELLEM VILÁG A Katedra 1993. ÚtraVató Átadni a váltóbotot! Fotó: Fojtán László Koszorús István Én, az 1948-ban megszüntetett Lévay József Gimnázium egykori tanára mély meghatott­sággal és örömmel állok itt e tanévnyitó isten­tiszteleten, s adok hálát Istennek, hogy ezt az ünnepi alkalmat, a Református Gimnázium új­raindulását megérhettem! Mikor az 1560-ban működni kezdett iskolánk történetére gondo­lok, egy - sokszor nehéz terepeken zajló - még­is gyönyörűséges váltófutás képei tűnnek elém. A XVI. század közepétől nagy nemzedékek ad­ták át újabb nagy nemzedékeknek a féltve őr­zött, váltóbotot. Mikor - a II. világháború után nekünk kellett továbbvinnünk a nemes hagyo­mányőrzés e jelképét, mindenki jól tudja, - nem mi ejtettük el a váltóbotot, azt erőszakkal ver­ték ki a kezünkből. A kiütött stafétabot azon­ban nem maradt a porban, felemeltük, s 45 éven át az egyház, a volt tanárok és diákok lelkében sohasem aludt ki - egy bár halovány -, de biz­tató reménysugár, hogy nincs vége mindennek, s eljöhet még a várva várt folytatás. S íme az is­teni kegyelem megadta, hogy a mai napon a 45 évvel ezelőtti és a mai nemzedék: volt tanárok és diákok, egyházi férfiak átadhatjuk a tovább- futás áldott jelét a mai tanároknak és tanítvá­nyoknak. Legyen ezért az Úrnak hála és dicső­ség! A váltófutás hasonlatot azzal szeretném foly­tatni, hogy a váltóboton egy - talán csak lelki szememmel látható feliratot is érzékelek. Azt, amely II. Rákóczi Ferenc zászlajának a jeligéje volt: „Cum Deo pro Patria et Libertate”: Isten­nel a hazáért és a szabadságért. Ha iskolánk­nak nem is ez volt a hivatalos jelszava, egész történelme Istennel a hazáért és a szabadságért folyt. Lássuk e jelmondat szókapcsolatait egyenként! „Cum Deo”: az Istennel. 41 ateista év megmu­tatta, hogy mire lehet Isten és a vallás nélkül jutni! Mily nagy mértékben szaporodtak el a bű­nök, hány ártatlan szenvedett vértanúhalált, vagyonelkobzást, börtönt, kényszermunkát. Mennyien lettek az ifjak közül is a kábítószer, az alkohol, a testi vágyak, az életunalom, a gyors vagyonszerzési vágy rabjaivá. A jelszó második szókapcsolata: „Pro Patria”: a hazáért. A mai fiatalok és felnőttek egy részé­nek keveset jelentenek az ilyen szavak, mint „nemzet, haza, áldozatvállalás, az elnyomatás­ban élő magyarok sorsa, stb.” Pedig iskoláink története, a gályarabságot hitükért vállaló re­formátor őseink, Európát védő szerepünk, sza­badságharcos múltunk, külföldön is megbe­csült zenénk mind azt sugallják, hogy jogosan lehetünk büszkék magyarságunkra, arra, hogy ennek a balsors tépte kis országnak a polgárai vagyunk. Higgyünk a Szózat szavainak: „A nagy világon e kívül/ Nincsen számodra hely”. Alaposan tévedhet, aki egy nagyobb darab ke­nyér reményében elhagyja hazáját. Az ilyen fel­nőtt vagy ifjú hamar ráébredhet, hogy a külföld sem eldorádó, ott is nagyfokú a szegénység és a munkanélküliség! Az ősi iskola szelleme is azt javallja minden ifjúnak - Vörösmarthynk hal­hatatlan útmutatásával: „Rendületlenül” le­gyetek hívei hazátoknak! Magyarságotok lé­nyege az legyen, hogy mindig hála töltsön el ti­teket - a benneteket védő, ápoló, igaz emberré nevelő nagyobb és kisebb közösségek: országo­tok, egyházatok, városotok, családotok iránt, és értük semmilyen fáradalmat ne sajnáljatok! Egyelőre - természetesen - legfontosabb célo­tok tanulásotok legyen, felkészülésetek a teljes értékű honpolgárságra. A Rákóczi-jelmondat 3. szókapcsolata: „Pro Li­bertate”: a szabadságért. Az idegen csapatok ki­vonulása óta visszanyertük függetlenségünket, de 3 milliónyi - határainkon kívül élő - magyar testvérünkkel továbbra is ápolnunk kell kap­csolatunkat. Arra is vigyáznunk kell, hogy a szabadság ne fajuljon szabadossággá, fejetlen­séggé vagy az általánosan ismert ógörög szóval: anarchiává. De nem akarom tovább nyújtani beszédemet. Kedves Leányok és Fiúk! Kívánom, érezzétek jól magatokat induló új iskolátokban! Legyetek egészségesek, vidámak, szorgalmasak, amint fiatalokhoz illik! S tőlem, mint a régi Lévay egyik esendő öreg tanárától jelképesen vegyé­tek át fiatal, erős kezetekbe a hagyományőrzés váltóbotját, s ezt tiszta, becsületes, sportszerű futás után épen adjátok át a titeket követő újak­nak! Istenünk bőséges áldását kérem rátok! (Elhangzott a miskolci Lévay József Református Gimnázium tanévnyitó ünnepségén.) „Amikor a pedagógus pályára lépnek, szegénységi fogadalmat is tesznek” Hajdú Imre Nem tudom, lesz-e egyszer Miskolc vá­rosán belül egy olyan kitüntető cím, hogy „Martintelep díszpolgára". Azt viszont tudom, ha éppen most valakik megalapítanák ezt a címet, arra legal­só alkalommal mint legérdemesülteb- bef, én Bánhegyi Bélát javasolnám. Talán ezen a hivatalos, anyakönyve­zett nevén ismerik őt legkevesebben. A marfintelepiek sok-sok generációjának vagy csak Bánhegyi tanár úr, vagy egyszerűen csak Béla bácsi. De - és ez a lényeg - oly jeles alakja ő e nagyfa- lunyi városrésznek, mint volt a Margit­szigetnek Arany János, az egri várnak Gárdonyi Géza, Széphalomnak Ka­zinczy Ferenc. Igen nélkülözhetetlen ré­sze, szerves tartozéka ő a „vaspályán túli világnak" akár a Nagyhíd, a Ku- bík, vagy a Kiskerekerdő. Miért dicsérem? Mert ismertem, mert ismerem. Mert tanított, s mert tanulhattam tőle. Mert hálás va­gyok neki (is) egy szegény iskola gaz­dag útravalójáért. Élete, élni akará­sa emberi példa. Példa az újrakez­désre, példa a helytállásra, példa a bölcsességre, példa, hogy soha nem szabad föladni. Példa a szigorra, pél­da a tekintélyre, példa az életderű­re, s példa a mértékre. Minket még nem tanított, de tudtuk a fölöttünk járóktól, hogy szigorú ta­nár. Nem is tagadom, féltünk tőle. Hatodikosok voltunk, amikor ő, az igazgatóhelyettes, a matematika ta­nárt jött be hozzánk helyettesíteni. Történelemórára.- Na, gyerekek, mi volt mára felad­va? - kérdezte, miközben szigorú te­kintete végigsiklott az osztályon.- A „filo valami” alapjai - válaszolt az első padok egyikéből nagy bátran egy túlkoros osztálytársunk. (A „filo valami” némi adalékkal szolgál a túlkorossághoz.)- Micsoda? - szömyedt el a tanár úr. S akkor én - nem tudom, honnan merítve bátorságot - bekiabáltam a „filo valamit”. Eképpen: „filoSzófia”. (A földrajz volt mindig a legkedve­sebb tantárgyam.) A tanár úr nem méltatta csacska hu­moromat, mert emígyen szól alt meg:- Na gyere csak ki, te filoSzófia, s számod be itt nekünk mit is tanul­tál. Egy zabszem nem sok, annyi nem fért volna a ..., de nem volt mit ten­nem, mennem kellett. Mondtam a leckét, miközben a szívem a torkom­ban dobogott. A tanár úr nem szólt közbe, csak nézett rám szigorúan, s figyelmesen hallgatott. Akkor sem szólt semmit, amikor már nem volt tóbb mondanivalóm. Csak kinyitot­ta a naplót, kikereste a nevemet, s ... hű mit kapok én otthon a rossz je­gyért!...beírta az osztályzatot. Nem mertem odanézni, csak az olajos padlót bámultam, s átkoztam ma­gam, bár soha ne ismertem volna Bulgária fővárosát. Ebből a kábult merengésből tanár úr hangja riasztott fel. - Hozd ki az el­lenőrző füzetedet! Az osztályban csend volt, a légy zümmögését is le­hetett hallani. Helyrementem, a be­zárt ellenőrző könyvet magam elé tettem a padra, s „hátra tettem” a kezem. A tanár úr az óra elején el­mulasztott naplóbeírást végezte. Szomszédom, K. Csaba nem bírta sokáig magában tartani kíváncsisá­gát. - Hányast adott? - kérdezte hal­kan, suttogva. Remegve nyitottam ki az ellenőrzőt, s az első pillanatban megrémültem a jegy láttán. Ott egy nagy ötös „éktelenkedett”. Mindez történt az ötvenes években! (Ezt azért hangsúlyozom ki, mert a mai kor gyermekeit - legalábbis a többséget - érzéketlenül hagyja bár­milyen jegyet is kap. A mi időnkben ez még egészen másképpen volt.) Szóval, Tanár Úr, ezt az esetet én so­ha nem feledtem el. Számomra pél­da ez a peda gógiai szigorra, példa ez a rend megkövetelésére, de példa ez az igazságosságra is! Bánhegyi Béla negyven éven át állt a katedrán. Mennyi tanítvány, s bennük hány és hány hasonló emlék! □ Tanár Úr, hogyan kezdődött ez a pálya? • 1.909-ben Kálban születtem, vasu­tas családban. Apám a MAV-nál szolgált, s Kálból előbb Zólyomba ke­rült, ott végeztem el az elemi iskola első négy osztályát, majd Miskolcra Nyolcvannégyévesen is: tele életderűvel Fotó: Farkas Maya helyezték. Itt érettségiztem a Felső­kereskedelmi Iskolában, majd kü­lönbözeti érettségit tettem, s így ke­rültem a Pázmány Péter Tudo­mányegyetemre, matematika-fizika szakra. Apám foglalkozásának volt egy nagy előnye, a vasúti szabad­jegy, ami engemet is megilletett. Én ezzel a szabadjeggyel az egyetemis­ta éveim alatt beutaztam Európa nagy részét. Az utazás nem került pénzbe, a kinntartózkodás költsége­it pedig előtte egy hónapi nyári mun­kával megkerestem. így a matema­tika-fizika mellett párhuzamosan a nyelveket, a németet és a franciát is tanultaní, gyakoroltam, ezekből ké­sőbb Szegeden szereztem képesí­tést. A pedagógus pályámat Nagymaro­son kezdtem, mint állástalan peda­gógus. Ez azt jelentette, hogy a tan­évre, tehát tíz hónapra szerződtet­tek. Ez nem volt végleges állás, s a nyári szünidőre nem járt fizetés. Ha így bevált az ember, akkor néhány év múlva megkapta a helyettes ta­nári kinevezést, vagy pedig a rendes tanári állást. □ Tanár Úr, a pedagógusok akkor is ilyen csapnivalóan rosszul kerestek, mint napjainkban? •Amikor én az egyetemre kerültem, az első tanévnyitómon gróf Klebels- berg Kunó kultuszminiszter mond­ta a megnyitó beszédet. Egy monda­tát soha nem felejtettem el. Ez pedig így hangzott: „Önök, amikor a peda­gógus pályára lépnek, egyúttal sze­génységi fogadalmat is tesznek.” Szóval a pedagógus pálya soha nem volt a meggazdagodás színtere. De... Én „állástalan pedagógusként” Nagymaroson kaptam havi nyolc­van pengő fizetést. Ebből kézhez kaptam hetvennégy pengőt. Ennyiből éltem úgy, hogy tizenöt- húsz pengőt, vagyis a fizetésem egy­negyedét félre tudtam rakni. Most negyven év tanítás után, egyetemi diplomával 12.400 forint a nyugdí­jam. Nyolcvannégy éves vagyok. De ennek ellenére, vagy éppen ezért számomra vannak fontosabb dol­gok, mintsem azzal foglalkozni, hogy elégedetlenkedjek a nyugdí­jammal. Nagy bölcsen tudomásul veszem, hogy ez van. □ Nagymaros után hogyan alakult az élete? • 1938-ban elkerültem Munkácsra. Az ottani polgári fiúiskola igazgató­jának neveztek ki. Ott voltam 1943- ig. Utána katonaság következett, majd fogság, miközben hősi halott­nak is nyílvánítottak. A háború után, amikor visszamentem Nagy­marosra látogatóba, mivel úgy tud­ták, meghaltam a háborúban, elő­ször azt. hitték, kísértet vagyok. □ Aztán Miskolcra került... • Igen, hazajöttem. Itt kezdetben több helyen is tanítottam, de amikor megszervezték az általános iskolá­kat, kértem, hadd kerülhessek a Martintelepre, hisz' úgy is ott lak­tunk.-Mehetett volna rangosabb iskolába is... Ezt pont én mondom, aki az összes iskoláim közül a martintelepi általános iskolára vagyok a legbüsz­kébb. • Én is büszke vagyok arra, hogy év­tizedeken át taníthattam ebben az iskolában. Igaz, kültelki iskola volt, soha nem állt a reflektorfényben, a javakból mindig kevesebbet kapott, mégis a tehetséges ifjait gazdag út- ravalóval tudta elbocsátani. Nem­csak szellemi munícióval, hanem ér­zelmi, lelki, erkölcsi táplálékkal is. Az otthon melegével. S ez nemcsak azokra vonatkozik, akik úgymond sokra vitték, diplomát szereztek, ál­lamtitkár, orvos, mérnök lett belő­lük, azokha is, akik szakmát tanul­tak, vasutasok, kereskedők, fizikai munkások lettek. □ Nyugdíjasként hogyan telnek Ta­nár Úr napjai? • Átéltem két világháborút, értek családi tragédiák, de mindig újra­kezdtem. Soha nem adtam fel. Most nyolcvannégy évesen sem. Mozgok, dolgozok, kertészkedem, minden napra van programon és tenniva­lóm. Tervek? Szeretném megérni az Expót, akkor fogom megkapni a vas­diplomámat. Aztán az ezredforduló­ról sem szeretnék lemaradni, hisz’ ilyesmi csak egyszer adódik egy em­ber életében. Mi éltet? Mi adja az erőt, a hitet, a jó kedélyt? A tanár olyan, mint egy akkumulátor, ener­giáját hosszú időn át adja mások­nak. Amikor pedig „lemerül”, akkor újra töltekezik azok energiáiból, akiknek előzőleg ő adott. Hogy engem mi minden tölt fel? Pél­dául az ilyen beszélgetés is. Minden régi tanítvány, aki megszólít, ha csak egy „hogy van tanár úr?” erejé­ig is, ajándék nekem, erőt és örömet ad. Nekem felér egy Kosssuth-díj- jal­Négy millió német analfabéta Berlin (MTI) - Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy Németország, a köl­tők és a gondolkodók hazája, a bol­dogok szigete, amelyen csak egész kevés analfabéta él. A csaknem 81 millió németből mintegy négy millió - többen mint München és Hamburg lakossága együttvéve - ugyanis az iskolában olyannyira ki nem elégítő- en sajátította el az írás-olvasást, hogy a gyakorlatban már nem hasz­nálja egyiket sem. Az analfabetizmus elleni világnap, szeptember 8.-a alkalmából ezért a mainzi székhelyű Olvasás-alapít­vány, amely az analfabetizmus problémaijával is foglalkozik, riadót fájt, mondván, hogy „a világ egyik leggazdagabb kultumemzetét az ol­vasás és írás kultúrájának elhalása fenyegeti”. A helyzet azért távolról sem olyan tragikus. Az UNESCO becslése sze­rint a földkerekség 5,45 milliárd la­kosából csaknem egy milliárd az analfabéta. Kereken 130 millió gyer­mek általános iskolába sem jár és 12 és 15 közötti fiatalok soraiból több mint 250 milliónak semmilyen kép­zésre sem nyílik lehetősége. A világ legszegényebb országai közé számí­tó Szudánban a lakosság 60 százalé­ka írástudatlan. De miként lehetséges, hogy egy olyan országban, mint Németor­szág, ahol ráadásul kötelező az okta­tás, ilyen sok az ími-olvasni nem tu­dó? - teszi fel a kérdést az UNESCO- jelentést ismertető DPA hírügynök­ség. Solveig Weber, a mainzi Alapít­vány munkatársa szerint ennek egyik oka, hogy különösen a hátrá­nyos helyzetű családok gyermekeit gyakran átengedik anélkül, hogy he­lyesen megtanultak volna írni és ol­vasni. A csaknem négy millió német írástudatlan nagy többsége arra még képes, hogy ákom-bákomokkal aláírja a nevét, de az utcai közleke­désben már alig képesek eligazodni, mert nem tudják elolvasni a forga­lomirányító táblákat. Emellett egy­re többen idő előtt abbahagyják az iskolát, de analfabéták kerülnek ki a magántanulók köréből is. Az Alapítvány hangsúlyozza, min­denekelőtt a szülőknek kell ráébred- niök arra, hogy milyen fontos az is­kolán kívüli olvasás. Sokat tehet a televízió is, különösen családi soro­zatok műsorra tűzésével. A népi fő­iskolákon vagy más tanintézmé­nyekben indított tanfolyamok ezzel szemben csak kevés eredményt hoz­nak, mert évente legfeljebb tízezer írástudatlant képesek oktatni. Tanévnyitó - másképpen Élénk figyelemmel olvastuk az Észak-Magyarország szeptember 1* i számában az egyik párt miskolci szervezetének „saját” tanévnyitójá­ról készült tudósítást. Meglepő volt számunkra az az igyekezet, amely- lyel a tanévnyitó „szónokai” csök­kenteni szándékoznak a majdnem kétharmados többséggel elfogadott közoktatási törvény okozta állítóla­gos megrázkódtatásokat. A tudósí­tásban megfogalmazott néhány megállapítás helyreigazítást kíván.- Az országos és működési terüle­tünkön az elmúlt időszakban tartott pedagógus fórumokon tapasztaltuk, hogy kollégáink döntő többsége egyetértett a törvénytervezetben megfogalmazott feladatokkal, és sürgette annak mielőbbi elfogadá­sát.- Megdöbbentő számunkra, hogy a nevezett párt miskolci képviselői miként vélekednek a demokráciá­ról: „Ha a... kormányközeibe kerül, a választások után, úgyis módosítja a most veszélyesnek ítélt pontokat..” Köztudomású, hogy a törvényalko­tás és módosítás a parlament és nem a kormány feladata.- A „szálkamentes” tisztánlátás ér­dekében a tudósításból megismert törvényértelmező (vagy félreértel­mező) véleményekről a következő­ket: A tízosztályos iskola bevezetésének időpontja 1993. szeptember 1-je. A törvény elvileg feltételeket terem­tett arra, hogy tankötelezettségét minden fiatal 16 éves korának betöl­téséig folyamatosan teljesíthesse. A törvény 26. (4) bekezdésében jelz: „a tanuló a 10. évfolyamon folytatott tanulmányainak befejezése után alapvizsgát tehet.” Alapvizsga lete­hető - a továbbtanulásuk esetén akik az alapvizsga követelmények kiadását követő tanévben kezdik meg tanulmányaikat a 6. évfolya­mon. Ez azt jelenti, hogy a 10. évfo­lyam végén teendő alapvizsgák a 2000 körül várhatók. Mindezekből következik, hogy a 9-10 osztály tan­anyagának kidolgozása még nem késett. Azok az általános iskolák, amelyek már a tanévben 9., illetve 10 osztályt indítanak, ideiglenesen (a Nemzeti Alaptan terv és az ahhoz kapcsolódó követelményrendszer - várhatóan ez év végéig történő - el­fogadásáig) a speciális szakiskolák­nak szánt programokat használják- (124.. (6) bekezdés.)- A követelményrendszerre vonat­kozó rendelkezéseket a Nemzeti Alaptanterv kiadását követő 3. é_v (várhatóan 1997.) szeptember 1-tól kötelező betartani. Addig a kiadott és jóváhagyott nevelési-oktatási ter­veket az iskolák szabadon alkalmaz­hatják helyi tanterv jelleggel.- Az iskolaszerkezetről mondott vé­leményt, illetően - mely szerint „a je­lenlegi folyamat végzetes is lehetne, ha sokáig tartana. Ugyanis a jó ké­pességű gyerekek korai kiválásával (6-8. osztályos gimnázium) másodla­gos szerepbe szorul az általános is­kola, a ki nem választott gyerek megbélyegzett lesz, ami szembefor­díthatja a társadalommal...” - nem osztjuk aggodalmunkat.- A közoktatásról szóló törvény egyik legnagyobb érdeme a tansza­badság biztosítása, mellyel élhet a szülő, a gyerek, a pedagógus és az is­kolafenntartó. A tanszabadság lehe­tővé teszi, hogy a jó képességű gye­rekek kellő időben, az adottságaik­nak jobban megfelelő iskolatípus­ban folytathassák tanulmányaikat- Ugyanakkor a később érőknek lehe­tőségük van a felzárkózásra. Ezért az a véleményünk, hogy az új isko­laszerkezettel minden gyereknek - a jelenleginél nagyobb - esélye van a polgári társadalomba való beillesz­kedésre.- Ha a közoktatási törvényt készítők egy iskolaszerkezeti forma mellett döntöttek volna (például 8+4), akkor tovább konzerválnák az eddigi álla­potot, s nem biztosítanák a tansza­badságot. Végezetül az a véleményünk, hogy a nevezett párt nemhogy segítette a nevelési-oktatási intézmények nyu­godt tanévkezdését, ellenkezőleg, a törvény meg nem értésével, parag­rafusainak félremagyarázásával könnyen zavart, kelthet pedagógus kollégáink, a szülők és a tanulók kö­rében. Művelődési és Közoktatási Minisztérium Észak -Magyarországi Tankerületi Oktatásügyi Központja­Szeptember 7., Kedd

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents