Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04 / 206. szám

Szeptember 4., Szombat Honismeret ÉM-hétvége V Valahol otthon legyünk benne... A lakóhelyismeret tanításának lehetőségei Abaújban A fancsali temetőben is szól a lélekharang Szikszó (ÉM - M.K.) - Mi, aba- úji polgárok nosztalgiával gon­dolhatunk szomszédos vidéke­ink szellemi vezéregyéniségeire, a régiójukért régóta és folyama­tosan tenni tudó értelmiségei­nek, kutatóinak nagylétszámú táborára. A zempléni, borsodi, gömöri tájakra, ahol a fentieken kívül nagy múltú kulturális in­tézmények: levéltárak, képtá­rak, gyűjtemények, zenei köz­pontok, tudományos kutatásra is alkalmas könyvtárak szórhat­ják kincseiket - folytonos jelen­létükkel sugározhatják jelzései­ket az ott élőknek. Itt nálunk, Abaújban a talán még létező abaúji szellemiség­nek nincs hová hazamennie, mert nincsenek számottevő, szellemi életet teremtő helyi in­tézményei. Területünkön nincs egyetlen felsőfokú oktatási in­tézmény sem. Az itt működő kö­zépiskolák sem tudtak eddig szellemi kisugárzó központokká válni. Az abaúji múzeum nehéz körülmények között, minden ko­molyabb technikai felszerelés nélkül „még” létezik. Abaújban nincs olyan könyvtár, amely a tudományos kutatás követelmé­nyeinek meg tudna feleim - mert felszereltségük, szakember ellátottságuk ezt nem teszi lehe­tővé. Nincsenek Abaújban szüle­tő folyóiratok, napilapok, kalau­zoló abaúji bibliográfiák, telepü­léstörténeti lexikonok. Az Aba- újról készült monográfiák szak­mailag kifogásolhatók és a „legfrissebb” is 1939-ben ké­szült. Szükség lenne a gömöri- hez hasonló Abaúj-kutatásra, melyet tudós szakemberek irá­nyítanak, és szükség lenne a leg­újabb kutatási eredményekre épülő abaúji monográfia elkészí­tésére is. A kassai levéltárban valamikor az ország egyik legér­tékesebb iratanyaga volt, ebből megismerhetnénk múltunkat. A gazdag anyagú Zemplén és Bor­sod mellett a szellemi élete köz­pontját - Kassát - vesztett Aba- új az írásos emlékeiből is legjob­ban kifosztott megyerész. Az ira­tok egy része elpusztult. Ami megmaradt Kassán, Jászón és más szlovák levéltárakban van. Itthon Budapesten, Miskolcon, Sárospatakon és még ki tudja hol találhatók. Ha hiányoznak is legfontosabb alapintézményeink, és ha gaz­daságunk szegény is, az itt élők­nek joguk van saját gyökereik és ezen keresztül önmaguk megis­merésére, akárcsak más, szeren­csésebb tájak lakóinak. A falvak régi élete elmúlt, a beszédes öre­gek most halnak meg, az élet ro­han velünk, nincs töhbé lehető­ség a múlt történésének szóbeli átörökítésére sem. A buszozó óvodások is már korán kiszakad­nak a család, a falu közösségé­ből. Honnan, kitől tudja meg ezután az abaúji gyerek, amit a szülőföldjéről tudnia kell, hogy ő is otthon lehessen valahol? Nem mehet Szlovákiába! Nagyon hi­ányzik az iskolákból a minden gyerek kezébe odaadható, köte­lező érvényű, helyi ismereteket nyújtó tankönyv, amely azt a célt szolgálná, hogy mire a gye­rek elvégzi alsóbb fokú iskoláit, szűkebb és^ tágabb hazájáról helyhez kötődő ismeretrendszer épüljön a tudatába - mert nem mindegy, mi van a fejekben! Ezen hátrányos helyzetünk gyó- gyítgatására született meg Aba­újban a lakóhelyismeret iskolai bevezetésének gondolata. íme a koncepció: A honismeret és a társadalomtu­dományok legalapvetőbb lánc­szeme a lakóhely ismerete. Még­is nemzedékek léptek ki az isko­la kapukon úgy, hogy tarsolyuk­ban nem vihették magukkal ezt a tudományt. Hajó sorsuk olyan nevelővel áldotta meg őket, aki sok helyismerettel rendelkezett és abból a gyerekeknek is jutta­tott, akkor is csak morzsádat vi­hettek magukkal, mert e tan­tárgynak nem volt helye az isko­lai intézményrendszerben és a rászentelt időt lopni kellett. A lakóhelyismeret régen óhaj­tott tanítását most lehetővé teszi majd a nyitott nemzeti kerettan- terv. Ez magvetés. Aki jól isme­ri lakóhelyének történetét és adottságait, jobban is érti, szere­ti azt és otthon érzi magát ben­ne. Felnőtté válva tudásából lesz mit hagyományozni utódaira. Tudomásul kell vennünk, hogy a falusi iskolákban a mindennapi taposómalomban forgolódó taní­tó, tanár (többségében családos nő) segítség nélkül nem tud tan­könyvíró is lenni. Még a helyis­mereti anyag összeállítására sem tud vállalkozni. Enélkül pe­dig tanítani nem lehet. Ehhez a munkához sok idő, a falvakból hosszú utazás, pénz kell, és akit folytonosan szorítanak a napi is­kolai és családi gondok, az rög­höz kötött. Ha mégis vállalkozik erre a munkára, sok esetben hi­ányoznak vagy nehezen hozzá­férhetőek a legszükségesebb for­rásmunkák is. A lakóhelyismeretnek ugyano­lyan tudományos alapokon kell állnia, mint bármelyik tantárgy­nak. Mint ahogyan más tantár­gyak ismeretanyagát a tanköny­vekben és segédletekben készen kapja a nevelő és hozzáteszi a maga tudását-úgy a lakóhelyis­meret alapvető, leginkább hoz­záférhető dokumentumanyagát is minden helységben az iskolák rendelkezésére kellene bocsáta­ni. Ezzel helyzetbe lehetne hoz­ni a nevelőket. Olyan helyzetbe, hogy a nyújtott alapdokumentu­mokra rá tudja építeni a saját és a gyerekek helyi kutatómunká­ját. így adva hozzá azt a pluszt, amit minden szakos nevelő a tantárgyakhoz ad. - Minden új növénytermesztési rendszer be­vezetéséhez szükséges a vető­mag és a termelési technológia közre bocsátása. A vetőmag most a lakóhely ismeretének tu­dománya. A szárba szökkenését, elterjesztését elősegítő technoló­giaijavaslat az alapdokumentu­mok nevelői kézbe adása és az azokból elkészíthető helyi tan­könyvek megírása. Mik legyenek az alapdokumen­tumok? Tartalmazniuk kell:- A helység rövid történetét.- Földrajzi adottságait - fekvé­se, határai, települési viszo­nyai, közlekedése, éghajlata, vizei, talaja, növényzete, állat- tenyésztése-és földrajzi nevei.- Belterületének térképvázla­tát.- Külterületének határrészek, dűlők szerinti térképét.- Kérdőívet, mely a nevelő kezé­ben szakemberek által készí­tett kérdéscsoportok segítségé­vel vezérelheti, segítheti a he­lyi gyűjtést. Ezt szolgálja a le­véltári forrásjegyzék is. A B.-A.-Z. megyei Honismereti Bizottság a koncepció szellemé­ben felvállalta a lakóhelyismeret iskolai bevezetésének profiljába illő előkészítő munkálatait. Ne­vezetesen: a felsorolt alapdoku­mentumok összegyűjtését a ke­vés kutatási forrással bíró abaú­ji terület 82 településére vonat­kozóan. Ezzel párhuzamosan és lehetőségeihez mérten a Kázs- márkról és Abaúj megyéről szóló első lakóhelyismereti munkálta­tó tankönyv kiadásának elősegí­tését is. Mivel ezen tankönyv a felsorolt alapdokumentumok alapján készült és a lakóhelyis­meret iskolai bevezetésének koncepcióját jeleníti meg, egy példánya az alapdokumentu­mokhoz csatlakoztatva az isko­lákban az összegyűlt anyagok rendszerezéséhez, feldolgozásá­hoz, a munkáltató feladatok al­kalmazásához lehet segédanyag a tanító kezében. Megjelenése júliusra várható. Nem lehet feltétele a lakóhelyis­meret tanításának a történelem­szakos diplomás, de legalább elindításában, patronálásában részt kellene vennie, mert ő a he­lyi szakember. Szerencsés eset, ha ő tanítja. Az alapdokumentumokból és a helyileg gyűjtött anyagból összeállított lakóhelyismereti tankönyvek elkészítéséhez a ta­nárok részére pályázatot lehet­ne hirdetni. A pályamunkák ér­tékelésével mód nyílna azok szakmai felülbírálatára, a hibák jelzésére. Pályadíjak kitűzésével pedig a munka jutalmazására. Az elkészült lakóhelyismereti tankönyvek az iskolák leltársze­rinti tulajdonát képeznék és alapját jelenthetnék egy minden évben bővíthető helyi iskolai adattárnak. így tanítóváltozás esetén is folyamatossá tud válni a lakóhelyismeret tanítása min­den településen. Ezzel megszün­tethető lenne az esetlegesség, mert nem kötődne egyetlen sze­mély ismereteihez. Lehetővé kell tenni, hogy az el­készült lakóhelyismereti tan­könyvet minden érintett tanuló megvásárolhassa. A sokszorosí­tást fénymásolással is lehet biz­tosítani. Minden évben csak egy osztálynyi gyerek részére kell el­végezni a legtöbb abaúji telepü­lésen. A gyerekek részére fény­másolt lakóhelyismereti tan­könyvet-benne az üres vaktér­képeket - a tanév elején a többi tankönyvvel együtt vásárolhat­nák meg az érintett tanulók. A kérdőívek alapján történő gyűjtőmunkában való aktív gyermeki részvételt különböző formában iskolai pályázatokkal lehetne serkenteni. A kívánt színvonalat elérőket nyilvános keretek között igazgatói, polgár- mesteri dicsérettel, pályadíjak­kal, tárgyjutalmakkal lehetne elismerni - munkájukat helyileg ismertté tenni. Fontos meghatározni, hogy mi­lyen korú gyerekek kezébe adva leghatékonyabb a lakóhelyisme­reti tankönyv. E tantárgy tanu­lását meg kell előznie földrajzi, történelmi alapfogalmak megis­merésének. - Erre építhetők a lakóhely ismeretei a munkáltató jellegű tapasztalatokkal. - Ezt kell tovább fejleszteni a közvet­len környékről, a megyéről - majd az egész országról szóló tananyaggal. Figyelembe kell venni azt is, hogy a most alaku­ló új iskolarendszerekben való tovább tanulással hány éves kor­ban kerül el a gyermek a helyi is­kolából. A Honismereti Bizottság befe­jezte a lakóhelyismerettel kap­csolatos előkészítő munkálato­kat. A gyűjtemény szakmai hasznosításának feladata vezető pedagógiai intézményeinkre és az abaúji önkormányzatok tá­mogatásával iskoláinkra vár. A lakóhelyismeret alapvető lánc­szeme a szaktárgyi ismeretek­nek is. Szükségessége nyilván­való. Tantervi lehetőségei nyi­tottak lesznek. Iskolai bevezeté­sének az abaúji területen való alapos, körültekintő - de gyors, rugalmas és sikeres szervezése - országos mozgalom kezdetét is jelenthetné. Segélykérő a vakablakban Fotók: Dobos Klára Gyártörténet Péch Antal és Técsey Ferenc igazgatók Kriston Béla Péch Antal mint egyik alapító tagja az új diósgyőri vasgyár­nak - korábban nagy tisztelője és jó barátja Fazola Frigyes­nek - mindenkor vallotta, hogy az új vasgyár helyes, szakava­tott vezetés mellett a magyar gazdasági életnek egy igen je­lentős ipartelepe lehet. Vizsgálatánál nem tagadta, hogy a kezdeti nehézségek okoztak veszteséget az államnak, de ilyen újonnan indult gyártelepnél ez elkerülhetetlen, függetlenül attól, hogy állami- vagy magánkezdeményezésből épült-e. A sajtó támadásai nem szüneteltek. Hibáztatták azt is, hogy miért nem acélgyárrá építették az új létesítményt. A támadá­soknak mindenesetre annyi eredménye lett, hogy a kormány fontolóra vette, nem lenne-e célszerű az acélgyártást a diós­győri gyárban bevezetni. Péch Antal a kormány megbízatásának eleget téve a gyárat, annak üzemmenetét kellő alapossággal felülvizsgálta és min­den részletre kiterjedő jelentésében a gyár további kiépítését, fejlesztését javasolta. A Pénzügyminisztérium a jelentést elfogadta és a gyár felett a közvetlen felügyelet gyakorlásával a Selmecbányái Bánya­igazgatóságot bízta meg, melynek vezetője ekkor már Péch Antal volt, kamaragrófi minőségben. A gyár nevét Magyar Királyi Vasgyári Hivatal, Diósgyőr-re keresztelték. A nagy krach „Szegény embert még az ág is húzza”, tartja a közmondás. 1873. május 9-én kitört a „nagy krach” a bécsi tőzsdén. Ez volt a nyitánya a múlt század legátfogóbb, legmélyebb és legpusz­títóbb válságának, mely Magyarországon elsősorban a nehéz­ipart sújtotta. A diósgyőri gyár, melyet kizárólag vasúti anya­gok gyártására építettek, a nem várt válságot különösképpen megérezte. A kezdeti nehézségek miatt előállott veszteség a válság hatására még inkább növekedett, ráadásul a vasúté­pítkezések szüneteltetése, az osztrák pénzmágnások akna­munkája és a magyar magánipar állandó nyomása egyaránt megnehezítette a gyár fejlődését. A sajtótámadások sem szüneteltek, mire a kormányzat elha­tározta, hogy nemcsak a diósgyőri, de az összes állami vasgyá­rat eladja, vagy bérbe adja. Az eladási hirdetményre svéd, né­met, angol és belga cégektől érkezett érdeklődés. Csodálatos­képpen egyetlen magyar magánvállalat sem jelentkezett ve-, vő vagy bérlőként. A tárgyalások éveken át folytak, de nem tudtak egyezségre jutni. Közben a válság az idő múlásával túl­jutott a mélypontján, és megindult a normális gazdasági élet. A minisztérium 1878-ban engedélyt adott a Martin-acélgyár­tó berendezés felépítésére. Az építkezés 1878-ban kezdődött, az első csapolás pedig 1879-ben volt. Ezzel az esztendővel le­záródott a diósgyőri vasgyár egyik legszomorúbb korszaka. Tíz esztendei ádáz küzdelem után a fejlődés és a felemelkedés út­jára lépett. A kivizsgálást végző Péch Antal mindenkor vallotta, hogy a gyár életképes, fejlesztésére is szükség van és ha helyes veze­tés mellett működik, az ország első gyárai közé küzdheti fel magát. A felemelkedés útján A gyár vezetője ekkor Técsey Ferenc lett, akinek nevét az egyik vasgyári utca őrzi, sírja a vasgyári temetőben van. 1888-1898- ig, egy kerek évtizeden át vezette a gyárat. Ó volt az új diós­győri vasgyár első ideális, kreatív igazgatója, aki a kamara­gróf Péch Antal által megjelölt úton igazolta annak jelentését és a gyárat a felemelkedés útjára vezette. Ó volt Siemens-Mar­tin és a Bessemer Acélmű tervezője és felépítője, a Diósgyőri Vasmű vertikális profiljának kialakítója. Az ó idejében alakult ki Közép-Európa legrendezettebb munkás és tiszti lakótelepe, továbbá a kiskertmozgalom, a konzum, mindez azzal a célzat­tal, hogy az állandó ipari munkásság helyhezkötése, „törzs- gárdásítása” lehetséges legyen. Az uj gyárvezetés nemcsak a bukás és a teljes feloszlatás ve­szélyétől mentette meg a gyárat, hanem csaknem hihetetlen virágzásra emelte. A vezetésben beállott változást, valamint a gyár termelőberendezéseinek helyes kialakítását a termelé­si eredmények tükrözik a legvilágosabban. 1880-ban a termelt összes készáru 4212 tonna, 1882-ben a Bessemer-kohók üzem­be helyezése révén 9749 tonna. A termelés növekedésével gya­rapodott a gyár nyeresége is. 1882-től kezdődően már nyere­ségessé vált a gyár. 1890-ben több olyan cikk gyártását honosították meg, melyet addig a diósgyőri gyárban nem gyártottak, többek között a mozdony-, szerkocsi- és vasúti kerékváz, továbbá gépalkatré­szeknek acélöntésből való előállítása. 1890-ben a gyár fejlődé­se még szembetűnőbb volt. A magán gép- és hajógyárak mind több acélöntésú és kovácsolt géprész-megrendeléssel halmozták el a gyárat. A munkáslét­szám emelkedése is bizonyítja a fejlődést. 1870-ben 300 1885- ben 1773,1900-ban 6119 fő. A gyár rohamos fejlődése következtében 1895-ben a termelt készáru mennyisége 73 606 tonnára növekedett, ami az 1880. évi mennyiségnek 1750 százaléka. Diósgyőri síneken Az új diósgyőri vasgyár a kreatív vezetés és dolgozóinak közös összefogásával kiállta a támadások kereszttüzét, úrrá lett a nehézségeken, kiváló eredményeivel bebizonyította elvitatha­tatlan életképességét, amivel kiharcolta magának a magyar vasiparban a vezető helyet, mennyiségben és minőségben egyaránt. Közel egy évszázada diósgyőri síneken futnak szerte a világon a vasúti szerelvények. A Széchenyi-Lánchíd óriás láncszemei is a diósgyőri vasgyárban készültek, hirdetve, aláhúzva a leg­szimpatikusabb magyar kohó- és gépipari miniszterünk, Há­mor községünk szülöttének Soltész Istvánnak a Kiváló Dolgo­zók 1985-ös újmassai találkozóján tett azon kijelentését, mely szerint: „...csak komolytalan emberek kongathatják meg a ko­hászat felett a vészharangot...” Köztudott, a magyar vaskohászat, köztük a szűkebb pátrián­ké, a diósgyőri, az ózdi fennállásuk óta a legmélyebb válság­ban van. Remélhetőleg a vészharangot megkongató „komolytalan em­berek” a zűrzavar, a káosz kalandorai előbb-utóbb eltűnnek és a magyar vasipar, köztük a vaskohászat elfoglalja ismét a ma­gyar gazdasági életben az ót megillető helyét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents