Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-25 / 224. szám

Szeptember 25., Szombat ÉM - riport ÉM-hétvége III Az üzem beszédes hallgatása Udvardy József Kazincbarcika (ÉM) — Csakis a vé­letlen müve volt, hogy az elmúlt napokban bebocsáttatást kértünk a Borsodi Hőerőműbe. Eszünk ágában sem volt felfordulást kel­teni, netán szenzáció után szima­tolni, mint azt ott néhányon felté­telezték lapunk munkatársáról. Csupán az üzemben működő Munkavállalói Független Demok­ratikus Szakszervezetről szeret­tünk volna egy gyorsfényképet készíteni. Ez a szervezet a Liga tö­mörüléshez csatlakozott, amely­nek frissen megválasztott megyei elnöke, Mészáros János Tiborfca- [ouzolt el a kazincbarcikai üzem­be. Szintén csupán a véletlennek köszönhettük, hogy az erőmű képzeletbeli ajtaján éppen akkor kopogtattunk, amikor a fizikaiak és a szellemi dolgozók kézhez kapták a kétszázalékos bérkor­rekció elosztását követő első fize­tési borítékukat. ~ A korrekció szétosztása - mondta az első napon Deiján Já- nosné, a független szakszervezet elnöke - véleményünk szerint az előre többször egyeztetett és el­fogadott elveknek megfelelően történt, de a gyakorlati végre­hajtásba számos hiba, torzulás csúszott. Mivel az információk ilyenkor minden titkolózás el­lenére kiszivárognak, az erőmű­ben pattanásig feszült a helyzet. Az indulatok robbanása várha­tó, mert az emberek egyre nehe­zebben viselik el az igazságta­lanságot. Sündisznóállásbán Ezek a szavak még a fizetésna­pot megelőzően hangzottak el, «műkor a szakszervezet megala­kulásáról és üzemi pozíciójáról, szerepéről beszélgettünk. ~ 1990. május 9-én - hallottuk Eerján Jánosnétól -17 tag rész­vételével alakítottuk meg füg­getlen érdekvédelmi tömörülé­sünket. Lépésünkkel a hagyo­mányos szakszervezet munkájá­val szemben érzett elégedetlen­ségünket kívántuk kifejezni, és Uem tartottuk megfelelőnek az akkori vezetők tevékenységét sem. Úgy éreztük, hozzá kell já­rulnunk a rendszerváltás helyi folyamatához. Létszámunk az elmúlt három esztendőben 124 főre gyarapodott. Kezdetben számosán igyekeztek gáncsolni a munkánkat. Nem néztek ránk jó szemmel sem a korábbi gazda­sági vezetők, sem pedig a Villa­mosipari Dolgozók Szakszerve­zeti Szövetségének akkori funk­cionáriusai. Ugyanakkor a tör­vényekben előírt szabályok szel­lemében biztosították számunk­ra a működés feltételeit. A Bor­sodi Hőerőműben közel ezren dolgoznak. A mi taglétszámunk a jelenleginél jóval magasabb volna, ha az emberekben nem munkálna folyamatosan a féle­lem. Joggal tartanak ugyanis at­tól, ha kinyitják a szájukat, az a munkahely elvesztéséhez vezet­het. Ma pedig nincs súlyosabb, Dolgozni hasznosabb, mint beszélni nehezebben elviselhető csapás, mint a munkahely elvesztése. Szaloncukor helyett A független szakszervezetnek kezdetben el kellett fogadtatnia tagságával, hogy az érdekvéde­lem nem azonos a szociálpoliti­kával. Hogy nem az önsegélye­zési, az üdülőjegyek szétosztá­sát, vagy mondjuk a burgonya­vásárlási akció megszervezését tartják a tennivalójuknak, ha­nem mindazon jogok érvényesí­tését, amely az ország jelenlegi keserű gazdasági állapotában is megilletik a munkavállalókat. Mint Deiján Jánosné elmondta, a Borsodi Hőerőmű 1991 novem­berében beolvadt a Tiszai Erőmű szervezetébe. Az önálló egység egy nagyobb üzembe integráló­dott, az átszervezés bizonytalan­ságaival egyetemben. A rész­vénytársaság vezetői már nem törekedtek a szakszervezeti jo­gok csorbítására. Hétről hétre személyesen tárgyalnak az ér­dekvédelmi vezetőkkel, s véle­ményüket nemcsak meghallgat­ják, hanem hasznosítják is mun­kájukban. Ebben az évben a hosszas egyez­tető tárgyalásokat követően a részvénytársasági menedzs­ment és a szakszervezeti vezetők súlyos kompromisszumok árán 15 plusz 2 százalékos béremelés­ben állapodtak meg. A nagyobb összeget szabályosan kifizették az év elején. A kétszázalékos ma­radvány az egyes kategóriákon belüli alacsonyabb bérek korri­gálására szolgált volna. A meg­állapodásnak azonban Deiján Jánosné szerint nem mindenben tettek eleget, mert olyan kategó­"Uinkas helyett munkája beszél Derján Jánosné riákban is történt korrekció, ahol az nem volt indokolt. Emel­lett - állítja - az egyezségben foglaltakkal ellentétesen is osz­tottak a pénzből. Aránytalansá­gok is előfordultak a fizikaiak és a szellemiek között. Nos, másnap először a szakszer­vezeti vezető igazát bizonyítot­ták az események. Másnap már reggel négy munkással futot­tunk össze irodájában, akik beje­lentették, hogy új szakszerveze­tet választanak.- Felvettük a fizetést - mondták teljes inkognitót kérve - s meg­győződtünk róla, ismét csak az kapott a pénzből, aki „dörzsölt” a főnöknél. Azok viszont, akik a poros, egészségtelen területeken a munka javát elvégzik, teljes létszámban kimaradtak. He­lyezkedni most is jövedelme­zőbb, mint dolgozni. Meggondolták magukat Egy másik műhelybe indultunk, ahol úgy tudtuk, várnak már bennünket, s elmondják, ami a szívüket nyomja. Meglepeté­sünkre az emberek szinte köddé váltak, s először csak az üres fa­lakat bámultuk. A kínos percek után akadt végre egy villanysze­relő, aki szintén névtelenséget kérve elmondta, reggel valóban megbeszélték, hogy elsorolják panaszaikat, de időközben más belátásra jutottak. A diszpécser­nek és a műhely vezetőjének te­lefonon olyan kérdéseket tettek fel, amelyekből arra következ­tettek, jobb, ha végül is hallgat­nak. Rájuk fogták ugyanis, hogy „kihívattak” egy újságírót, s gyű­lést szerveznek a vezetők sarok­ba szorítására.- A bérkorrekció elosztásáról legalább tucatnyi verzió kerin­gett a műhelyben - mondta az Anonymus. - A bérek között va­lóban nagy különbségek van­nak, s az olló két szára most csak jobban kinyílt. Ekkor lépett a műhely étkezdé­jébe az egyik vezető, aki kijelen­tette: ő valóban nem szólhatott bele a korrekció elosztásába. Vé­leményére nem volt senki sem kíváncsi. Később megjegyezte: súlya van az emberek hallgatá­sának. A munkások tele vannak feszültséggel, fájdalommal, ag­godalommal és bizonytalanság­gal. Az elbocsátás Damoklész kardja kimondva-kimondatla- nul mindenki felett ott lóg, s csak egyetlen hajszál tartja. Megérti beosztottait, amikor a félelem la­katot tesz a szájukra A félelem alaptalan? Látleletünk nem lenne teljes, ha nem adnánk teret a munkaadók véleményének. A részvénytársa­ság kérésünkre telefaxon juttat­ta el hozzánk álláspontját. Esze­rint a Tiszai Erőmű Részvény- társaság a hatékony foglalkozta­tást továbbra is fontos tenniva­lói között tartja számon. Tovább­ra sem terveznek csoportos elbo­csátásokat, hanem az átcsopor­tosítást, az egyes szolgáltatási funkciók bérbeadását, illetve vállalkozásokba vitelét tartják járható útnak. A Tiszai Erőmű Részvénytársasághoz tartozó hat erőmű közül a Borsodi Hőe­rőmű jövőképének kidolgozásá­ra fordították a legtöbb energiát. A kormány határozata a Tiszai Erőmű Rt. és Lyukóbánya összevonásáról hosszú távon is indokolatlanná teszi a Borsodi Hőerőmű dolgozóinak aggodal­mait. Az a tény, hogy - mindezek el­lenére - Kazincbarcikán a han­gulat bizonytalanabb, mint más erőművekben, nagy valószínű­séggel más okokból fakad. Egy­részt ott a térség általános fe­szültsége jobban megmutatko­zik a többi erőműhöz képest, másrészt hozzájárul a vezetők­kel szemben érezhető bizalmat­lanság is, amelyet a dolgozók magukban hordoznak az erőmű­vek összevonását megelőző idő­szakból. A bizalmatlanság szá­mos területen oldódott, de teljes mértékben még nem sikerült a részvénytársaságnak felolda­nia. Az idén megvalósított szer­vezetfejlesztés - fejeződik be a telefax - kiszűrte a bizalmatlan­ságot geijesztő személyeket, és a dolgozók bizalma az újonnan ki­nevezett vezetőkkel kapcsolat­ban a jövőben várhatóan a Tiszai Erőmű hagyományaihoz méltó­an alakul. A terror(elhárítás) iskolája Feczkó János Miskolc (ÉM) - Bizonyára sokan emlékeznek még arra a né­hány héttel ezelőtti írásunkra, melyben a megyei rendőrfőka­pitány bűnügyi helyettesének észak-amerikai útjáról számol­tunk be. Dr. Ignácz István alezredes akkor egy főként elméle­ti ismereteket adó tanfolyamon vett részt, ahol a rendkívüli helyzetek tárgyalásos megoldását tanulták meg. Nos, az USA külügyminisztériuma által finanszírozott program tovább folytatódott, s nemrégiben dr. Sárközi Ferenc alezredes, a B.-A.-Z. Megyei Rendör-főkapitányság közbiztonsági helyette­se vezetett egy magyar rendőrtisztekből álló delegációt a Lo­uisiana állambeli Baton Rouge rendőrakadémiájára. Csakhogy, míg a korábbi csoportokkal a terrorcselekmények békés úton való megoldhatóságát oktatták, legutóbb a túszok erővel való kiszabadítására képezték ki a magyar zsarukat. □ Alezredes úr, önt korá bban is jeles szakemberként tartották számon honi kommandós-körökben. Hogyan értékeli, sikerült sok újat, a réginél jobban használhatót tanulniuk? • Hajaj, de még mennyit! És ebben semmi szégyenkezni való nincs. Sőt, inkább örülnünk kell, hogy nincs olyan óriási ta­pasztalatunk e téren, mint az amerikai kollégáknak. Túlzás nélkül állíthatom: a világ legjobb szakemberei oktattak min­ket. Hogy mást ne mondjak, például a híres-hírhedt Delta For­ce kommandósai, a falklandi és iraki háború veterán főtiszt­jei képeztek minket öt héten át. A kollégák úgy néztek föl né­melyikükre, mint földreszállt istenekre. □ Gondolom, nem pusztán a hírük miatt. • Természetesen az is közrejátszott, de korántsem csak ezért. Szakmai tudásuk, testi felépítésük, harci felkészültségük, egyáltalán a belső harmóniájuk - szinte tökéletes. Félreérté­sek elkerülése végett: nem valamiféle atomkori Rambók ők, céljuk nem az ellenség megsemmisítése. Minden egyes alka­lommal hangsúlyozták, hogy lőni kizárólag végső esetben sza­bados akkor is csak arra, aki célzásra emeli fegyverét. Ez eset­ben viszont nagyon gyorsan és pontosan. Egyébként rengeteg lőgyakorlatunk volt különböző helyszíneken. A számomra leg­érdekesebb a gumiabroncsokból épített úgynevezett lövőház volt, amelyben a zárt helyiségben való harcot gyakoroltuk. Ez egy átlagos családi ház mintájára készült, benne szobákkal, ajtókkal, no meg persze túszejtókkel, vagyis azok életnagysá­gú portréival, múanyagbábukkal. Behatolni nem volt szabad se túl gyorsan (hiba csúszhat a számításba), sem pedig túl las­san, mert akkor meg minket érhet támadás. No és ahogy em­lítettem, soha nem szabad visszaélni a hatalommal: fegyver­telen, nekünk háttal álló vagy a parancsnak engedelmeskedő emberre TILOS lőni! □ Ez nem veszélyeztetheti a kommandós életét? • Ha jól felkészült, kellően körültekintő: nem. Gondolja, vé­letlenül erőltették annyira a lövészetet? Ha hiszi, ha nem: a kézifegyvereket egyébként is magas szinten kezelő kollégák mindegyike sokkal magasabb minőséget produkált lókészség­ből a vizsgákon. De ugyanígy megtanultuk, hogyan lehet épü­letek tetejére zajtalanul, észrevétlenül feljutni létrán, kötélen, vagy pusztán egymás segítségével, elsajátítottuk a különböző behatolási módszereket lakóházakba, járművekbe, új kézjele­ket lestünk el... Mindez pedig keményen fűszerezve éjjeli és rossz látási viszonyok közti lövészetekkel. □ Említette a vizsgát. Az hogy sikerült? • Hál' Istennek remekül. A végén nagy dicséretet kaptunk ok­tatóinktól. No, de a lényeg: a huszonnégy órás gyakorlat ele­jén egy konkrét vészhelyzetet vázoltak fel, miszerint egy dip­lomatát két fiával együtt túszul ejtettek, elhurcoltak ismeret­len terroristák. Nálunk beindult a nagyüzem, lázasan készü­lődtünk, közben az „amik” lassan csepegtették a további infor­mációkat. Miután kiderült, hol rejtőztek el, odautaztunk, az épületet bekerítettük, s miután a tárgyalások minden ered­mény nélkül zárultak, akcióba léptünk. Kúszva közelítettük meg a házat (alaposan megszenvedtünk a tűzhangyáktól, né­melyikünk kaiján még máig ott a nyomuk), és a lehető legu­tolsó pillanatig rejtve, halálos csendben láttunk a helyiségek átvizsgálásához. Amikor aztán eldördült az első lövés, bedob­tuk az ilyenkor szokásos pirotechnikai eszközöket, majd egy­szerre rohantunk rájuk. Olyannyira sikerült meglepnünk a „gazokat”, hogy a legcsekélyebb ellenállásra sem futotta ide­jükből. □ Néhány hónapja volt szerencsém jelen lenni a sátoraljaújhe­lyi fegyházban tartott túszszabadítási gyakorlatukon, amely ugyan módfólöttjól sikerült, a kérdés mégis kikívánkozik: ha éles helyzet adódna, ma másképp csinálná? • Feltétlenül. Ugye nem haragszik, ha nem részletezem, mi­ért, de nem szeretnék senkinek tippeket adni. Maradjunk annyiban: nincs gond, amíg itthon mindez megmarad a gya­korlatok szintjén. Dr. Sárközi Ferenc a helyi rendőrkapitánnyql. illetve annak sapkájában Fotó: EM-repró

Next

/
Thumbnails
Contents