Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-18 / 218. szám

Szeptember 18., Szombat Műhely ÉM-héfvége VII A tankönyvírók viszontagságai Csörnök Mariann Nincs ember, aki soha ne hallotta volna: többek között azért elévül­tek a tankönyvek, mert a tan­könyvírás hatalmas feladat és meg sem fizetik. Ez a két megál­lapítás minden bizonnyal máig igaz, ám mégis, mintha |avult vol­na valamit a helyzet. Ennek elle­nére fölkapjuk a fejünket, ha va­lakiről azt halljuk, tankönyvet ír. Különösen mikor nem megszokott tantárgy újabb oktatási segéd­eszköze készül házi műhelyében, hanem egy olyan könyv, amely negyven évig hiányzott a magyar iskolákból. Csatlósné Halás? Ág­nes a miskolci 20-as, Kiss Ágnes a miskolci 33-as iskola tanára. Közös erővel Hagyományaink cí­men négy kötetes, a néprajz ok­tatását segítő, egyelőre meg kí­sérleti tankönyvet állítottak össze. □ Miért döntöttek úgy, hogy he­lépnek a tankönyvírók nem túl népes táborába ? • A 20-as iskola néptánc tagoza­tának tantervében szerepelt 5. osztálytól a néprajz - kezdi a két Ágnes közül Csatlósné. - A gye­rekem is odajárt, és az egyik nap haza jött egy egyetemi jegyzet­tel. Neki kellett látnom magyar­ról magyarra fordítani, mert a szövegezése nem éppen egy álta­lános iskolás gyereknek való. Már ekkor töprengeni kezdtünk Ágival a megoldáson. Először csak saját, házi használatú jegy­zetre gondoltunk. El is készítet­tük a tematikát, amit aztán rendszeresen megváltoztattunk. • Én már akkor tanítottam nép­rajzot - folytatja a történetet Kiss Ágnes -, és az órákon szé­pen kiderült, mi áll közelebb a gyerekekhez, és melyek a hibák. Ot évig csiszolódott így a temati­ka. Közben Ági az Iparművésze­ti Főiskolán környezetkultúrá­val és vizuális kommunikációval foglalkozott, ott is szóba került a népi építészet, a szövés, a kerá­mia, a gyermekjáték-készítés. Innen vettük az ötletet, hogy munkáltató könyvet újunk. Már csak azért is, mert a legérdeke­sebb elmélet sem köti le igazán a gyereket, ha nincs mellette gya­korlat. így például a jeles napok kapcsán karácsonykor adventi koszorút fonunk, húsvétkor to­jást festünk, máskor gyöngyöt füzünk, egyszerű népi inget sza­bunk, mikor a vásárokról tanu­lunk, mézeskalácsot sütünk. • A fél országot bejártam egy tisztességes, giccses mézeskalá­csért - ragadja meg a szólás le­A négy kötetes „Hagyományaink" kísérleti néprajz-tankönyv miskolci szerzői: Csatlósné Halász Ágnes és Kiss Agnes Fotó: Dobos Klára hetőségét a másik Agnes. - Mire megtaláltam, kész lett az első kötet, kimaradt a tükrös szív fo­tója. □ Nem túl anyagigényes felada­tok ezek? • Már mi is gondolkodtunk raj­ta, hogy pénzt kellene rá keríte­ni, hiszen nem lehet mindent a szülőtől várni. Egy városi iskolás ellenőrzőjébe egyébként is hiába írnám be, hogy „néprajz órára kérek egy darab kukoricacsut­kát”, legfeljebb csodálkoznának egy jót. De arról már beszéltünk, mennyire elengedhetetlen, hogy a gyerek testközelbe kerüljön az­zal, amiről tanul. Természetesen nem tudunk mindent saját kezű­leg megcsináltatni velük, ezért is lennének fontosak a videofil­mek. Na de ez még tényleg csak álom. Nyersanyagunk ugyan már van: seprűkötőről, fazekas­ról, tiszai halászról, de még össze kellene vágni. □ Ezek szerint nem elégedtek meg a nagy elődök munkájával, saját gyűjtőútra indultak? • Az így nem helyes, hogy gyűj­tőútra indultunk, inkább úgy igaz, hogy bárhová mentünk, be­gyűjtöttünk valamit. Feltúrtam az összes ismerős padlását, fiók­ját, és mindig sikerült valamit kikotomi. Néhány családi al­bumból származó fotó be is ke­rült a könyvbe. De már a többi­ek is gyűjtöttek nekem. Ez a Bib­lia egy padláson porosodott. ­Csatlósné bársonnyal borított, fémmel, csonttal kirakott borító­jú könyvet vesz le a polcról. - A kedvencem. Mert családi bejegy­zéseket szinte mindegyik régi Bibliában találunk, ez azonban egészen más, de ezek szerint na­gyon fontos eseménynek számí­tott az író életében: „1933 év Márczius 5én villámlás és dör­gés szóval nagy égi háború vi­szont 21én és 22én olyan hó vi­har hogy a vonatok megáltak és a köves utakon is meg ált a köz­lekedés a falvakból emberek le­tek kihajtva hogy közlekedni le­hessen”. Teimészetesen sok segítséget is kaptunk. Az egyik lektorunk Fü- gedi Márta volt a Herman Ottó Múzeumból, neki köszönhetjük az archív képeket. (Másik lekto­runk Felföldi László, az MTA fő- munkatársa.) Emellett szinte mindent elkellett olvasnunk, ami témába vág. Ez nem az a te­rület, ahol öt könyvből lehet írni egy hatodikat. • Es közben döbbentünk rá, mi­lyen keveset tudunk - bár ez mindenkivel, így történik. Ám még Csatlós Áginak vannak gye­rekkori emlékei, addig én városi gyerekként csak arra hagyat- kozhatom, amit néptáncoktató­ként magamba szívtam. Ezért rengeteget tanulunk. A legnehe­zebb azonban az, hogy úgy kell ezt a sokrétű, nagyon színes és változatos világot bemutatnunk, hogy általános képet kapjanak a gyerekek, ám mégis tisztában le­gyenek a legfontosabb speciali­tásokkal. Sokszor már úgy érez­zük, ha most kellene kezdeni, nem biztos, hogy bele mernénk vágni. □ Fotózás, videózás - egyik sem olcsó mulatság. e Aggódunk is a második kötet miatt - mondja egy halvány mo­soly kíséretében Kiss Ágnes. - A Pedagógus szakma megújítása project (az ő tankönyvírói pályá­zatukat nyertük el) 30 ezer fo­rint szerző jogdíjat adott fejen­ként és nettó, a második kötetnél már 5 ezerrel kevesebbet ka­punk. Tavaly még Miskolc város Mecénás-alapjától is nyertünk 50 ezer forintot, most azonban minden pályázatunkat vissza­dobták. Pedig már a könyv gé- peltetése 20 ezer forintba került, a fotózás 30 ezerbe. Ezeken nem lehet spórolni. Utazni kell és a reprodukciókat sem lehet a für­dőszobában elkészíteni. De a szerződésünkben benne van, hogy kapunk fejenként egy-egy tiszteletpéldányt... DEz nem túl biztató, mégsem lát­szanak elkeseredettnek. • A pedagógus furcsa fajta. Van, aki tarnt és ezzel meg is elégszik, ám van, akinek ez kevés. Mi pél­dául mindig csinálunk valamit, de hogy a könyvet nemcsak ol­vassák, hanem írják is, arra ak­kor döbbentem rá, mikor a Leo- nardo-program összefoglaló könyvében megjelent az írásom - teszi meg vallomását Csatlós Ágnes. - Ez a néprajzkönyv évti­zedek óta hiányzik a magyar ál­talános és középsikolákból. Ta­lán ezért is van, hogy bár hivata­los hírverése még nem volt, mégis egyre többen érdeklődnek utána. Sajnos arról, hogy tan­tárgyként tanítanák a néprajzot, még nemigen hallottunk, de fa­kultációban, vagy egy-egy máni­ákus tanár hatására más tár­gyakkal ötvözve sok helyen fog­lalkoznak vele. Ám ha csak any- nyit érünk el vele, hogy a mi ta­gozatunk gyerekeinek segítünk, mert nem kell annyit írniuk, ku­tatniuk, már az is eredmény. Én ezt a saját, fénymásolt példányo­mat beviszem az ötödikbe, és ér­zem, milyen jó, hogy van köny­vünk. Akkor miért lennénk elke­seredve? □ Egy-másfél hónap múlva bol­tokba kerül az első kötet. Négy év múlva pedig az utolsó. Mi lesz azután? • Azután? Azután csinálunk va­lami mást. Juhász József Mozgósítás A csend ne egy kihalt világ dermedt némasága legyen vagy az elhagyott temetők gazos dombjain téli töppedés, varjak meredt gubbasztása elhunyt lelkek emlékezetén; akár csanalak kövér burjánzása líciumbokrok zsíbvásáraiban. Se gyászmisék bazsalikomszaga, burnótszelencék illatkeveréke, ne az élet lezárt szempillája reménytelenség fagyos hómezőin! De a minden gyönyörűségét méhében hordozó nyári esték harmatos fényű kisugárzása pihegő szerelmek tiszta áhítatának szent koronázásához. Nyugalom ernyedt zsibbadtsága a jó munka fáradtsága után; a szorgalom elégedettsége, holnapi erők kizsendülése, értelmünk tisztes stratégiája ránk váró küzdelmek csataterein. Folyópart Mezey István rajza Kalász László Falum erős horkantós álmát a lompos csendek megcsodálják esőrostjaiból az ősznek a szelek fakó vásznat szőttek káprázatos tüneményt intek s nem Játszódnak sehol a színek nyugodt világ sehol egy lélek sehol egy hang bár élünk élek ezentúl vidámabb szín nem lángol indulatok lázak hamvából? vagyok vagyu nk - pocsolyákat belepik majd friss piheszárnyak Jenei László Képzeljenek el kérem egy sejtel­mes alkonyatot a zabfóldek fö­lött, ahol egy nő hullájának szok­nyáját gyengéd szellő libbenti fel, miközben nem messze tőle a német hadsereggel együtt harco­ló, szovjet hadifoglyokból tobor­zott, egyébként a zsidók begyűj­tésében segédkező kisegítő dan­dár (Hilfkorps) emberei, egy égő város díszleteivel a háttérben, kurjongatva biciklizni tanulnak. Vagy egy szónoki emelvényt, ahonnan lángoló arccal, elvakult megszállottsággal isteníti az Üj Hitet az ázsiai kolhozokba de­portált apja átkát, s az ugyan­csak kitelepített anyja és húga némán búcsúzó, döbbent arcki­fejezését lelkében őrző neofita. Vagy képzeljék el a következő szituációt: az 1944-ben a szovje­tekkel érkező kommunista len­gyel zsidó, gátlásosán antiszemi­ta lengyel parasztember meg­hallgatásakor a szovjet ellené­ben öntudatlanul is okosan hu­manista lengyel paraszt álbalol­dali uszításáról értesül. Ijesztőek, s mégis szinte festőién megkomponáltak - megkockáz­tatom : megragadóak - ezek a ké­pek. Képeket mondtam, s ezt ér­demes ismét hangsúlyozottan kiemelni. A fentiekben elmon­dottak ugyanis Czeslaw Milosz - nálunk az utóbbi időkben megje­lent-könyveinek erős pillanatai (,A rabul ejtett értelem”, 1992. Európa; A hatalom megragadá­sa, 1993. Századvég). Xzé a Mí­toszé, aki elsősorban költő, s mint ilyen, képekben gondolko­dik. Meghatározó élményét, a nagy háborút” dolgozza fel, an­nak is az őt ideológiai beállított­sága tekintetében választás elé állító végső szakaszát. Az események ismertek. Az egy­kori „úri Lengyelország” londoni emigráns kormánya 1944 au­gusztusában felkelést provokált a nácik által megszállt Varsó­ban. A londoniakhoz hű, több­nyire rosszul felfegyverzett fia­talokból álló Honi Hadsereg el­keseredett, kilátástalan küzdel­met indított. A Visztula túlpart­ján pedig ott állt a Vörös Hadse­reg, árnyékában a Hazafiak Szö­vetségével, melyet a Kreml kí­vánságára és szájíze szerint „dezertált” vagy „tévedésből” ki­telepített lengyel kommunista értelmiségiekből szerveztek meg. Ennek a későbbi kommu­nista kormányzat csíráját jelen­tő társaságnak szintén szovjet befolyással (a hírhedt NKVD po­litikai felügyeletével), szovjet tisztikarral kiállított, ugyancsak deportáltakból toborzott hadse­rege is volt. S amíg Varsóban ég­tek a házak és pusztultak az em­berek, a Szovjetunió által már meghódított területeken elkez­dődött a nép módszeres megdol­gozása: „az értelem rabul ejtése”, „a hatalom megragadása”. Miért lehet olyannyira fontos Milosz számára, hogy ezeknek az időknek a mélyáramait világ­sikerű esszékötete után (az A ra­bul ejtett értelem 1953-as első, párizsi kiadása elé Bertrand Russel és Karl Jaspers írt elő­szót!) egy regényben is feldolgoz­za? Línkusi alaptermészete kí­vánta meg az emberi érzelmek csak egy csík látszik a városból, közvetlenebb ábrázolásának le- Ne örüljenek: az 1943-ban szoci- hetőségét? Azt hiszem, fájdalma alista sejtben tevékenykedő kifejezéséhez talált így megfele- fegyverműves, aki a gettóláza- lő keretet. Az ölés provokált di- dás során zsidóknak (lengyel zsi- vatja láttán elhatalmasodó fáj- dóknak) készít pisztolyokat, dalma kifejezéséhez mely csak 1944-ben a Honi Hadsereg kato- fokozódott azután, hogy meggyó- nájaként sebesül meg, majd ződésévé vált: a születő új sem 1945-ben a varsói romeltakarí- épül más alapokra. tás munkálatai közben a lengyel „Közép-Európai” figyelő 3. Czeslaw Milosz Óvakodva a blaszfémiától, néz­zük mégis, kik kiket gyilkoltak. A nácik válogatás nélkül min­denkit. A szovjetek - a nácik mellett - a lengyel Honi Hadse­reg katonáit. Ä lengyel Honi Hadsereg katonái - a nácik mel­lett - leginkább a lengyel zsidót, s - ha tehették - a liberálisokat. A lengyel kommunista appará­tus a lengyel Honi Hadsereg egy­kori katonáit, valamint a „legális” szocialistákat. S végül a „nép” ugyanúgy a lon­doni emigrációs kormány len­gyel fegyverhordozóit (elég, ha csak a varsói óvárosi harcok for­ró pillanatait vesszük), mint a lengyel vörös partizánok után a lengyel kommunista agitátoro­kat, a sztyeppe barbárainak helytartóit. Nem is értem, csak pillanatokra is hogyan érezhet­ték magukat biztonságban. Jel­lemző momentum, hogy Milosz könyvének egyik megfásult hőse a Visztula vízében érzi magát igazán jól, s ott, ahonnan már kommunisták csukják le, hogy végül négy év vizsgálati után nyolc évre ítéljék angolszász ér­dekű kémkedésért. Mindez azonban már az „érett” diktatúrához vezet. Nézzük mit gondol Milosz a „hatalom megra­gadásának” mikéntjéről. Az a Czeslaw Milosz, aid a vilnai len­gyel rádiótól 1940-ben kalandos körülmények közepette szökött át Varsóba, hogy a lengyel balol­dallal együttműködve részt ve­hessen az illegális sajtó munká­jában. S aki a világégés után a Lengyel Munkáspárt, majd a Lengyel Egyesült Munkáspárt regnálása kezdetén a rezsim kulturális attaséja volt Wa­shingtonban, Párizsban. Milosz szerint az értelmiség be­fogadásához, a nép csendes lei­gázásához három alapelv betar­tása szükséges. Röviden: libera­lizmust mutatni; háborgás lát­tán társként még jobban felhá­borodni; beolvasztani (ez utóbbi szamunkra különösen ismerős lehet: lásd „aki nincs ellenünk, velünk van”). Én ezt a követke­zőképpen fordítanám le. Az esendő, felemelését tudtán kívül is tőlünk váró alanyt először is vagy egzisztenciálisan érdekelt­té kell tenni a rendszerváltás­ban, vagy az apró lépések takti­káját kell alkalmazni, hogy szol­gasága majd észrevétlenül, felis- merhetetlenül váljon ténnyé. Mindkét esetben állandó sejteté- sekkel, homályos utalgatások- kal kondicionálni kell az embe­reket, hogy félelmük szemvilla­násra se szűnjön. Nem szabad azonban engedni, hogy a túlságos félelem hisztéri­ába csapjon át, nem szabad okot adni egy erőteljesebb érzelmi fel­indulásból esetleg kialakuló el­lenszegüléshez. S végül: az egyenrangúság látszatát biztosí­tani szükséges, így gondjaikban, fájdalmaikban (melyeknek álta­lában okozói is vagyunk), lega­lább színleg osztozni kell. Az összetartozás lényege a hatalom biztos közelségében való megál­lapodás vágyában meglévő kö­zösség. Szükséges továbbá nyomulá­sunknak nemzeti színezetet ad­ni, az információ monopóliumát megszerezni (a dél-amerikai puccsok természetrajzán felnőtt Kapuscinsky írja le, hogy a ki­sebb, „egy harckocsis” államok­ban sem az elnöki palota a meg­hódítandó objektum, hanem a televízió épülete), nyomdát fog­lalni, leleményesen sztrájkot tömi. Amennyiben a propagan­da még nem öntötte el az élet minden területét, bizonyos dol­gokról megengedhető az embe­reknek, hogy hallgassanak. Mindenekfölött pedig ellenőriz­ni! Az ellenőrzés esély az alany megsemmisítésére vagy kegye­lem gyakorlására. De ha a végső stádiumig aka­runk előre szaladni, kecsegtes­sük magántulajdonnal (földosz­tás, stb.), hogy visszamenőleg - mint szép emlékre hivatkozhas­sunk eme tettre. Ha mindez együtt van, akkor már csupán a lefedett gyűlölet is elég, hogy összetartsa ezt a különleges or­ganizmust. Még azt sem mondhatnám, hogy ez a csábítás és az akaraterő örök küzdelmének minőségileg új szakasza, legfeljebb minden ko­rábbinál véresebb. A hódítás legúj abbkori koreográ- fiájának elemzése után illene vá­laszolni a Milosz érintettségét firtató kérdésekre. Félre tehát a maníros tudálékossággal; Mi­losz regénye megrázó alkotás. Maga a szerző is levonta a követ­keztetéseket. Amikor 1951-ben a szczeczini írókongresszuson kötelezővé akarták tenni a szocialista rea­lizmust, Milosz Párizsba emig­rált. Ott jelentette meg világhírű könyveit. Szuggesztív elemző­készsége, történelmi távlatú böl­csessége el is nyerte jutalmát. 1980-ban - nem angolul dolgozó amerikai íróként (ehhez hasonló csak a jiddisül író Singemek si­került) - irodalmi Nobel-díjat kapott. Legyen meg minden rezsimnek a maga analitikus regényírója. Úgy legyen!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents