Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-02 / 204. szám

14 ÉSZAK'Magyarország Szólástér 1993. Szeptember 2., Csütörtök 40 éve történt Mindjárt helyesbítenem is kell, mert azok az események, amiket most leírok, hivatalosan so­ha nem voltak nyilvántartva, különben sem köthetők csupán egyetlen naptári naphoz. Ezért a meghatározás úgy a leghelyesebb, hogy körülbelül 40 éve történt.- 1955 tavaszán új berentei munkahelyemen hallottam róla először, majd saját szememmel is meggyőződtem arról, hogy nem sokkal előtte állították le egy hatalmas kokszolómű építését. Már olyan előrehaladott állapotban volt - a Szénosztályozóval átellenben - hogy ki is ne­vezték a vállalat három vezetőjét. Állítólag csak ekkor merték megmondani Rákosi Mátyásnak, hogy a borsodi szén nem kokszolható. Vagy 10 évig árválkodott a torzója és rozsdásod­tak a drága nyugati berendezések az árokpar­ton. Egyedül a „kokszolódnak becézett és nagy népszerűségnek örvendő italmérés üzemelt a tövében. Később részben ennek a helyén épült fel a ma is működő Vegyiüzem. Ugyancsak ezzel párhuzamosan - még a fényes szelek idején - távvezeték épült a diósgyőri ko­hászat és a Csanyik völgyi krypfongyár között. „M”-cső távvezetéknek hívták. Felajánlások, munkaverseny, állandó sürgetés, feszített munkatempó, téliesítés, kerül amibe kerül, pénz nem számít. Felvirradt végre a műszaki átadás nagy napja. Rendhagyó kivonat a képzeletbeli jegyzőkönyv­ből:- Egyik illetékes a vezeték egyik végéről: Hal­vány segéd fogalmunk sincs róla, hogy ki és mi­ért rendelte meg?- Egy másik illetékes a vezeték túlsó végéről: Nekünk erre a vezetékre az ég adta világon semmi szükségünk nincs.- Egy bizonytalan hang: Hát akkor most mité­vők legyünk?-?....?...- Hamlet szelleme: Vannak még titkok égen és földön ó Horatio! Epilógus. A vezeték hosszú éveken keresztül csúfította a környezetet. Majd egy lánctalpas munkagép le­szaggatta a csöveket, végül az acél traverzeket is eltávolították. Aki nem hiszi, járjon utána. A Csanyik völgy bejáratánál a főközlekedési ütés a kisvasút keresztezése közelében - attól né­hány méterre a domboldalban - ma is látható az egyik árválkodó hatalmas betonalap. Felte­hetően még jó egy néhány megtalálható a haj­dani nyomvonal mentén. Ennyi idő után a legtöbb embernek, akinek vé­letlenül az útjába kerülnek, már semmit nem mondanak. Pedig így némán is emlékeztetnek egy korszakra, az értelmetlenül felépült JVT- csó távvezetékre, a berentei kokszolóra, a vas és acél országára, a gumi pitypangokra és a vi­rágzó gyapotföldekre, a Duna-Tisza csatornára és Nagy-Marosra, az eocén programra és a fél­be hagyott hőerőműre... Mert ezek nem egykönnyen felejthető emlékek, hiszen következményeik még ma is jelen van­nak. Kiss József Gyermekeinktől lopjuk el a jövőt! Igen, meglopjuk Őket, mert egy elszennyezett, károsodott, környezetet kapnak majd öröksé­gül, amivel már nem is lehet majd kezdeni sem­mit, amiben már nem lesz tere az életnek. Az emberiség a tudománnyal túlnőtte önmagát, hiszen a növényvédőszerek, vegyszerek, a fel­halmozódott szemét, a szennyezett vizek és le­vegő elpusztítják az életet, a még létező termé­szeti faunákat. Míg a növényen lévő élősködő bogárka már kifejlesztette ölő szereinkre az el­lenállóképességét, addig az emberiség százai pusztulnak el kóros nyavalyákban. Nem vesz- szíik észre a veszélyt, amely állandóan körbe­fog bennünket. A növényi termésekkel sem a gazdag életerőt, a testünket építő vitaminokat, hanem a vegyszermaradványokat adjuk szer­vezetünknek. A műanyagvilág szép és nagy korszakát éljük, a bennünket szolgáló precíz csomagolóanyagok a különböző flakonok, zacs­kók, ellenségeinkké válnak, ha szemétdombja­inkról a szél széthordja az erdőkre, mezőkre. Hát erről a látványról igazán elmondhatjuk „nem tájba illő”. Még jó, hogy mi beleülünk ab­ba a tájba, amit alkotunk magunknak. Mikor ébredünk már fel, hogy nem buja tovább a környezet az ellen áramló pusztítást? Hová te­gyük a veszélyes hulladékot? Égessük el, vagy tegyük a föld alá? Mindenképpen mi károso­dunk, mert ha nem most, a természet évek múl­va visszaüthet. Ez így tovább nem mehet! Mi­nél előbb biztos megoldást kell találni! Sújtanak bennünket a természeti katasztrófák példáid savasesők, szárazság, amit legalább észreveszünk. Hogy felfogjuk, mi hogyan sújt­juk magunkat, ahhoz még nem nőttünk fel. Örökségül ezt kaphatják gyermekeink, mert ez a mi nagy alkotásunk, a környezet pusztítása. Az azonban rejtély Ők mit kezdenek majd a sze­métdombokkal, a fertőzött levegővel és vizek­kel. Újból üzlet lesz a tiszta levegő, a bio világ csak éppen már nem lesz miből előteremteni. Pauleczki Margit Tolcsva Cselekvésre késztető agrárprogramot! Az agrárágazat jelentőségénél fogva messze túlnő a gazdasági kategóriá­kon. A természeti és a társadalmi fo­lyamatokban létünk alapjainak a hordozója: környezetünk, tápláléka­ink, munkánk és hobbynk azok a főbb tényezők, amelyek nem tűrik az egyszerű, gazdasági szektorrá leszű­kített minősítést. Hazánkban az agrár szektort sajá­tos helyzetben érte a rendszervál­tás. Több szektorú, alapjaiban a nagyüzemi és a kistermelői gazda­ságok együttműködésére alapozott gazdálkodás jellemezte az ágazatot, amely jelentős többlettermelésre, exportra volt képes. A figyelemre­méltó eredményeket elérő élelmi­szergazdaság számos ellentmondás­sal küzdött, amelyek közül döntővé váltak: a hatékonyság problémái, a tulajdonviszonyok következtében fellépő érdektelenség, a határozott­ságot nélkülöző, korszerűtlen fej­lesztéspolitika. Ha valaha okozott a politika igen nagy károkat gazdasági, társadalmi szinten egyaránt, akkor ez most fo­lyamatában, évek során tapasztal­ható, sorscsapásszerűen. Melyek a jellemzői ennek a sikertelen gazda­ságpolitikai akamokságnak? 1. / A falut, a vidéket magára hagy­ták a pártok, s amelyik nem, az sem az értelmet, hanem az indulatokat lovagolta meg. 2. / Nem kérdezték meg az embere­ket, hogy tulajdonképpen mit is akarnak, mi a szándékuk az ölükbe hullott demokráciával, hogyan ér­telmezik a sokszínűséget a gazdasá­gi, a politikai döntésekben, amitől a parlament és a kormány módszere­sen igyekezett megfosztani őket a diktátumszerű törvényhozással. 3. / Az országban történelmietlen farmer-gazdálkodás és a farmer gaz­daságok piedesztálra helyezése megzavarta és egyúttal keserűvé tette a gazdálkodókat. 4. / Rosszindulat nem tételezhető fel a hatalomra jutott magyar értelmi­ségről, az úgynevezett felszabadu­lást követő idegen nyomás sem ne­hezedik reá oly súllyal, mint a szoci­alizmus alapjainak lerakásakor. De nem becsülték fel azt, hogy müyen csillagászati összegek hiányoznak az általuk politikai rangra emelt átalakuláshoz! 5. /Az ellenzék szerepét sem kísérhe­ti osztatlan elismerés. Programjai­kat nem tudták egyeztetni, szembe­állítani a kormányzó pártokkal: tak­tikájuk nem vált be és így nem sike­rülhetett megakadályozni a konst- ruktivitást nélkülöző törvényho­zást. (agrár terület!) 6. / A politikai játszma szereposztá­sakor a lehető legrosszabb személyi feltételeket alakították ki a Földmű­velésügyi Minisztérium vezetésé­ben. Mi ajánlható, javasolható eb­ben a korántsem lefutott helyzet­ben, amikor még lehet tenni a továb­bi, helyrehozhatatlan deformálódás ellen? 1. / Mindenekelőtt le kell állítani a kisgazda harminchatok kezdemé­nyezését, amellyel a szövetkezetek működő alapjainak gyengítését kí­vánják elérni, a szövetkezeti törvény megváltoztatásával. 2. / A már eddig is többször módosí­tott törvényeket meg kell szabadíta­ni az ellentmondásoktól, a gazdálko­dók véleményét messzemenően fi­gyelembe véve fejeződjön be az agrár ágazat átalakulása. 3. /Építeni lehet arra, hogy az ország egy jóértelemben vett nagy falu, ahol a közeli rokonságban fellelhe­tők a paraszti kötődések. A föld, a kertészkedés, az állattenyésztés szeretete maradjon fönn, teijedjen tovább a városiak körében is! A kis­termelők, a gazdálkodók erősödése teheti lehetővé a Kert-Magyaror- szág eszméjének megvalósulását. 4. / Az említett célt azonban csak a sokszínű, a rugalmasan alkalmaz­kodó, önfinanszírozásra képes gaz­dák és gazdálkodó szervezetek tud­ják elérni. A magántulajdon alapján a szövetkezeti mozgalom, a szövet­kezés teijedjen át az agrárágazat teljes vertikumára. 5. / Valós program megfogalmazása, érlelése és elfogadtatása elől nem le­het kitérni. Nehezen születő, alkal­manként fájdalmakkal terhes fela­datokat felvállaló lesz ez a program, amelynek más oldalról meg kell ál­lapítania a kitörés irányait is. Váltani kell számos területen:- le kell mondani a területhasznosí­tás - használat jelenlegi felfogásá­ról. Nem szabad fenntartani a jelen­legi művelési-ág arányokat; nem ér­demes minden talpalatnyi helyen árutermelést folytatni; mind na­gyobb teret nyeljenek a környezet­védő gyepek, ligetes erdők, a talaj vé­dő növényformációk. Bővíteni kell a jóléti célokat, a turizmust, az ide­genforgalmat kiszolgáló területek arányát és nagyságrendjét - a szán­tók és a művelésből kivett területek rovására;- nem szabad minden áron termel­ni. Az önellátásban rugalmas biz­tonságra érdemes felkészülni, ex­portra csak kurrens és unikális ter­mékeket szabad előállítani. Rend­szeres export-tömegtermelésre csak állami érdek érvényesítésekor és ál­lami támogatás, intervenció mellett szabad vállalkozni;- a tulajdonok, a tulajdonviszonyok átrendeződése közelebb kell hozza egymáshoz a termelőket, a feldolgo­zókat, az értékesítőket.- megvizsgálandó: koszerű-e még az agrár-ipari komplexum fogalma, il­letve korszerűvé tehető-e egy összehangolt, országos gazdaságpo­litika kialakításának a keretében. Ez nem jelent mást, mint az agrár­szféra primátusának elismerését, támogatását a fejlesztések finanszí­rozásakor. Az élelmiszeripar, a mezőgazdasági termelést szolgáló eszközök gyártá­sa, a csomagoló anyagok előállítása stb. átmeneti előnyök után (prefe­renciák) azonos rangot élvez az ipar és más ágazatainak sorában. Ha he­lyesen értelmezünk, a fogalom még az említettnél is tágabb: átfogja az agrár ágazat, az ipar kapcsolatait és a szekunder, a tercier ágazatok egy­másba fonódó, érintkező területeit is. Jelentőségét így értékelve olyan összefüggésekhez jutunk, amelyek­nek a kutatása és mélyebb megérté­se megalapozottabb cselekvésre ösz­tönöz. L.A. „A mi mindennapi kenyerünket... ” (Lukács ev. II. rész, 2-4 vers) Lezajlottak a Szent István-napi ün­nepségek. Állami és egyházi vezetők emlékeztek meg Államalapító Ist­vánról, aki nemcsak új hazát, új hi­tet, de a kalandozó magyarokat lete­lepítve, a szó igaz értelmében, ke­nyeret is adott a Nemzetnek. Szent István ünnepe - Új Kenyér ünnepe - mind a két elnevezés egyformán kedves a szívünknek. Főleg most, mikor egyre többen (a lakosság jó egynegyede, ha nem több) imádkoz­zék szorongva: A- nú mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma is.” Hány állampolgárnak van veszély­ben a mindennapi kenyere: nem az én dolgom számot adni róla. Ám ez a kérdés annál is fájóbb, mert nem­csak a nyugdíjasok, munkaképtele­nek, betegek, rokkantak serege tar­tozik ebbe a csoportba, hanem a munkabíró, egészséges, dolgozni akaró, de önhibáján kívül nem tudó munkanélküliek többszázezres tá­bora is. Hogy jutott ide az ország? Ki, kik jut­tatták ilyen megalázó helyzetbe a munkára váró kezeket? Erről be­szélnünk kell, akárhogy fáj is. Abban a szerencsés helyzetben vol­tam, hogy életem során 3 és fél évig német nyelvterületen, az akkori NDK-ban dolgozhattam. Megval­lom, eleinte szokatlan volt a kinti munka. Hát persze, mert új techno­lógiával, új szerszámokkal, új mun­kaszervezéssel kellett megismer­kednünk. Ha azt mondom: újra kel­lett tanulnunk a szakmát, nem túl­zóm el az igazságot. Mégjó, hogy volt egy kis „előtréning”. Ugyanis: gya­korlásképpen, a nagy „Polysius” ke­mencét német mémökök-szerelők irányításával, az „Imperial” szűrő­ket francia-olasz vezetéssel, míg a dugattyúgyűrű nélküli óriás-komp­resszort svájci szakember útmuta­tásával szereltük, a külföldi vezető­szerelők véleménye szerint: kifogás­talanul. Rövid időn belül megtanul­tuk az új, addig soha nem látott szer- számok-műszerek kezelését, hasz­nálatát, és sajnálkozhattunk - és még ma is sajnálhatjuk -, hogy mi még mindig nem rendelkezünk olyan .korszerű” gépekkel, eszkö­zökkel, amelyek akkor - jó húsz év­vel ezelőtt - „náluk” már akkor is elavultnak számítottak. Felvetődhet a nagy kérdés: ha a ma­gyar munkás tanulékony, szorgal­mas, szorgalmasabb, mint bárme­lyik európai nép, akkor miért lehet az, hogy mégis ide jutottunk? És itt, álljunk meg egy percre! Fia be akarjuk csapni magunkat, ak­kor beleesünk a „nosztalgiázás” vég­zetes - öngyilkossággal egyenérté­kű, de egyes felelőtlen sajtótermé­kek által divatosan felkapott - sú­lyos hibájába. Mert, az igaz: „akkor” pozitívabb volt a mezőgazdasági ter­melés, új ipari létesítmények kelet­keztek, megvalósult a GYÉS, biztos volt a munkahely, sok fiatal szerzett diplomát, stb. Ez mind igaz. De az is igaz, hogy az államadósságunk 1980-ban bruttó 11, nettó 7,5 milli­árd dollár. 1986-ban bruttó 17, net­tó 10,5 milliárd, míg 1988-ban brut­tó 19,5, nettó 14 milliárd dollár. (Észak-Magyarország 1993. június 30.) Hová lett ez a rengeteg pénz?! Új gépekre, korszerű technológiára költöttük? Bizony nem! 30-40 éves, vagy még ennél is régeb­bi gépekkel nem lehet világszínvo­nalon termelni! Ennyit minden gye­rek tud. Aztán: 10-15 évvel ezelőtt Sátrak a Sátor lábánál, Abaúj szántón Könnyebb elviselni az iskolakez­dést, ha előszedegetjük tarsolyunk­ból a nyári élményeket. A sajószent- péteri 4. Sz. Általános Iskola tanulói augusztus 5-től 19-ig Abaújszántón táboroztak. A nagyközség új létesít­ményének, a Strand Campingnak voltunk első vendégei. Mire van szüksége a gyermeknek, ha nyár van, szünidő és nagyon me­leg? Jó levegőre, vízre, mozgásra, jó társaságra és sok-sok szeretetre! A táborozás 15 napja alatt egyikben sem volt hiány. Ábaújszántó ideális hely egy felejthetetlen nyári tábor megszervezésére. A szántóiak na­gyon szeretik a gyerekeket. A levegő csodálatosan tiszta. A programlehe­tőség megszámlálhatatlan: helyi ne- vetességek, műemlékek, strandfür­dő, Sátor-hegy, Aranyosi-völgy, Ce- keházi kiserdő. Könnyen elérhető: Telkibánya, Gönc, Regéc, Vizsoly, Erdőbénye, Boldogkőváralja, Gi- bárt, Tállya, Mád, Monok, Szerencs. Hiába készíti el a táborvezető a 2 hét tábori programját, a helyszínen annyi új, aktuális lehetőség kínálko­zik, amit nem szabad kihagyni. Ter­vezéskor nem vettük például figye­lembe, hogy péntek 13-án lesz. A tá­borvezetőség úgy gondolta, hogy eb­ben a napban hatalmas bohóckodá­si lehetőség rejlik. Volt is! Hogy mi? Seprűlovaglás, négylevelű lóhere gyűjtése, patkószerzés, boszorkány- mosdatás. Elmondta véleményét a napról a polgármester úr, a rendő­rök, a pék és egy biztosítási üzletkö­tő. Á gyerekek „boszorkánytej”-hez való 13 féle gyógynövényt és helybe­li babonákat gyűjtöttek. Jót kacag­tak azon a feladaton, amikor 13 csa­lánlevelet kellett felragasztaniuk egy lapra, ugyanis mindnyájan is­merik a babonát: „Ha viszket a te­nyered, pénzt fogsz kapni!” Hát visz­kettek is munka közben a kis kezek, de pénzt (amiből soha nincs elég) csak azok a szerencsések kaptak, akiknek éppen látogatójuk volt ott­honról. Vagy ki gondolta volna a mádi Geo- produkt Kft. meglátogatásának ter­vezésekor, hogy olyan nagyszerű él­ményben lesz részünk, amelyet Má­tyás Tibor geológus nyújtott a gyere­keknek. A környezetbarát és egész­ségvédő ásványok megismerése cél­jából utaztunk Mádra. Emellett megismerkedhettünk a feldolgozás menetével, a környék kialakulásá­nak történetével, és a lelőhelyen ku­tathattunk megkövesedett növényi és állati maradványok után. A cekeházi és a golopi kastély meg­tekintése ábrándozásra késztetett. Gondolatban a felújított falak között jártunk, etettük a hattyúkat a ha­lastó partján, a parkban lovagol­tunk. Bárcsak lenne egyszer annyi pénzünk, hogy tényleg a miénk le­hetne az egyik! Nem igaz, hogy a gyermekek fantá­ziáját legjobban a horror és egység szörnyűségek mozgatják meg. Tes­sék meghallgatni őket egy romos kastély, egy régi vár előtt, vagy éj­szakai őrségben, hanyatt fekve, a hullócsillagokat bámulva. Az abaújszántói 15 napról oldalakat lehetne írni, de a szó nem adhat olyan élményt, mint a helyszín bejá­rása. Ha milliomos lennék, építenék Abaújszántón egy erdei iskolát, vagy egy gyermeküdülőt. Még ez be­következik, gyakran fogom vinni a füstös levegőtől, a betonkockáktól sokat szenvedő gyerekeket a Zemp­léni hegységbe. Az új Strand Camping nagy értéke - szép fekvése mellett - a vízközel­ség, az állandó fürdési lehetőség. Aki nem szeret sátorozni, szállást lelhet a kollégiumokban, panziók­ban. A Plaszkó Laci vendéglője gon­doskodik arról, hogy ha - előzetes bejelentésre - gyerekcsoport (vagy feinóttcsoport) érezik, a vezetőnek csali a programra legyen gondja. Nincsenek - mert nem lehetnek- lu­xusigényeink, de ez nem is baj. A Sa- jószentpéter Város és Alacska Köz­ség Önkormányzata már felismerte egy ilyen tábor értékteremtő erejét, és anyagi segítséget nyújtott a tábo­ri célkitűzések megvalósításához. Örömmel mondom el, hogy ez a két képviselőtestület már tudja, hogy a táboroztatáshoz nyújtott segítség olyan befektetés, amely a gyer­mekek szellemi, erkölcsi vál­tozásában, egészségi állapotának javulásában a jövőben sokszorosan meg fog térülni. Ha megtaláljuk a le­hetőséget, hogyan lehet kis pénzzel okosan gazdálkodni, a napi 24 órás szolgálatot vállaló, táboroztató pe­dagógusnak sem fárasztó munka lesz az az egy vagy két hét. A gyer­mekekkel együtt úgy feltöltődhet­nek tisztasággal, szépséggel, emberi értékkel, a csillogó gyerekszemek sugározta szeretettel, amire a tanévkezdéskor nagy szükségük van. Ószintén kívánom ezt a csodát minden pedagógustársamnak. Borosné Zakhar Borbála táborvezető 4. Sz. Általános Iskola Sajószentpéter

Next

/
Thumbnails
Contents