Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-18 / 218. szám
IB ÉM-hétvége ÉM-interjú Szeptember 18., Szombat József Attila Imádság megfáradtaknak Alkotni vagyunk, nem dicsérni, Gyerekeink sem azért vannak, Hogy teszteljenek bennünket S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk. Hiszünk az erő jószándokában. Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted, Akár az égben laksz, akár a tejben, A nevetésben, sóban, vagy mibennünk. Te is tudod, hogyha mi sírunk, Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja, Akkor szívünkben zuhatagok vannak, De erősebbek vagyunk gyönge életünknél, Mert a fűszálak sose csorbulnak ki, Csak a kardok, tornyok és ölő igék, Most mégis, megfáradván, Dicséreteddel keresünk új erőt S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván: Szabadíts meg a gonosztól. Akarom. Sass Sylvia: Mimi halála Érdtől a Metropolitanig Filip Gabriella Az ózdi Általános Művelődési Központ galériájában Sass Sylvia operaénekes Liszt-díjas, érdemes művész festményeiből rendeztek kiállítást. A megnyitó után a házigazdák kötetlen beszélgetésre hívták a művésznőt. Először a közönség kérdezett. Mikor szokott festeni? Csak olajképei vannak-e? Külföldi vendégszereplései alkalmával is fes- teget? Hogy készülnek az önarc- , képek? A művésznő pedig válaszolt: ha ideje engedi, a próbák, a gyakorlások után szívesen fes- teget, külföldön csak akkor, ha sokáig marad, egyébként nem száradnának meg a képek. Próbálkozott már akvarellel is, de közelebb áll hozzá az. olaj. Az önarcképek pedig leggyakrabban fotók alapján készülnek... Amikor elfogytak a kérdések, és már kezdett kínossá válni a csend, a vendég oldotta meg a helyzetet. Ne váijuk meg a közönségtalálkozó végét, kérdezzen most az újságíró! □ Erre a beszélgetésre készülve több folyóiratot, újságot átlapoztam, de nem sok segítségre találtam. Mostanában ritkán szerepel a sajtóban. Szándékosan kerüli a nyilvánosságot, vagy megfeledkeztek Önről? • Egyik sem igaz, mert az utóbbi időben is jelentek meg velem kapcsolatos írások. Amikor kérdeznek tőlem dolgokat, akkor én boldogan válaszolok, nagyon szívesen mesélek. De az tény, hogy soha sem voltam az a tipikus magamutogató, aki mindenáron akarna szerepelni, aki azt szeretné, hogy az újságok sok-sok cikket írjanak róla. Akik megkeresnek, azoktól valóban meg szoktam kérdezni, hogy mi lesz a beszélgetés témája. Ha olyan jellegű dolgokat akar kérdezni, amiről úgy érzem, hogy okos beszélni, mert érdekes, mert másnak is tanulságul szolgálhat, azokra nagyon szívesen válaszolok. Viszont amikor azt érzem, hogy olyan vájkálós valami akar lenni, akkor borzasztó udvariasan, de kikerülöm az egészet. □ Az utóbbi időben többször is hallhattunk, olvashattunk arról, hogy a Corvin Egyetemen tanít. Mint operaénekesnek egyébként is lehettek volna tanítványai. Azzal hogy csatlakozott a Corvinhoz, letette szavazatát a magán- egyetem mellett? • Valóban szerettem volna segíteni a Corvin Egyetemet, ezzel is felhívni a figyelmet erre a kezdeményezésre. Viszont ettől a tanévtől kezdve én is felfüggesztettem a kapcsolatomat a Corvinnal. Továbbra is tanítok, ugyanazok maradtak a tanítványaim, de senkit sem szeretnék becsapni. Évek óta hitegettek bennünket, a fővárostól jelképes összegért telket kapott az egyetem, már megvolt az alapkőletétel is, viszont a beígért német segítség még mindig késik. Nem lehet azt mondani egy előkészítő-tanfolyamnak: egy év múlva lesz épület, gyakorlóhely, teljes infrastruktúra, aztán megint, hogy majd egy év múlva, majd egy év múlva. Megmaradt a jókapcsolat a Corvinnal, de most már saját, CantArt nevű iskolámban tanítom a kilenc növendékemet. Valamennyien nagyon tehetségesek. Én nem szeretnék boldogtalan embereket „gyártani”. Csak azt veszem fel, akiben érzem, minden megvan ahhoz, hogy nagy énekes legyen, és kellő szorgalom, megfelelő útmutatás segítségével az is lesz. □ Annak idején a saját pályája is rendkívül látványosan indult, ’72-ben megnyerte a Rádió Ko- dály-énekversenyét, ’73-ban a szófiai operaverseny nagy díját és különdíját,’74-bem a legeredményesebben szerepelt a Csajkovszkij-énekversenyen. Ugyancsak a ’70-es években lett Liszt-díjas, aztán érdemes művész, ekkor kezdődtek a külföldi sikerei,'és egyre kevesebbet láthattuk itthon... • A külföldi szereplések ellenére sem szakadt meg a kapcsolatom a Magyar Állami Operaházzal, 1972-től ’79-ig magánénekesi státuszban voltam. Viszont ’74- től - amennyit csak lehetett - utaztam. Aki ismerte az akkori érát, az tudja, hogy milyen nehéz volt ez. Szerencsére nagyszerű igazgatóm volt, Lukács Miklós amikor csak lehetett, engedett. Nagyon hálás vagyok neki a bölcsességéért, jóindulatáért. Velem az életben nem törődött any- nyit zenészember, mint ő. Tanácsokat adott, vezetgetett a pályán, borzasztó harcok árán érte el, hogy mehessek külföldre. Elkezdte a fizetésemet ugrásszeruszok, különleges műltszázadi lények vagyunk, akik nem tartjuk a kapcsolatot saját korunkkal, akik csak XVIII. - XIX. századi műveket énekelünk. Azt hiszem, egyike voltam az elsőknek, aki ezt is megpróbálta □ A másik ilyen „kirándulása” a festészet. Végignézve a kiállítását, ezekben a képekben is benne van az opera. Többször visszatér Velence, a karnevál, az alakoskodás. Es a maszk mellett ott van az önarcképe is. Értelmezhetjük-e ezt úgy, hogy a színpadi művész keresi önmagát a szerepei között? • Ezen a képen még Freud Zsiga is gondolkodna. Szófiában készült rólam egy fénykép, ahol a Bohéméletben Mimit énekeltem. Ez a felvétel már a halálos ágyon készült, az én arcomon látszik Mimi halála. A kéj) alján ...a felvétel a halálos ágyon készült, arcomon látszik Mimi halála. Lenn, a kép alján ott van egy szomorú maszk. Lehet, hogy amit az emberek látnak, az is csak egy maszk?! De én ott vagyok mindegyikben... rűen emelni, én mondtam neki, hogy ne csinálja ezt, mert meggyűlölnek a kollégák. De ő azt felelte: örülök, hogy maga még itt van, ebben a színházban, amennyire tudom, szeretném megbecsülni. Utána jött egy igazgatóváltás, és én nagyon nem jól éreztem magam.. Ezért döntöttem ügy, hogy felfüggesztem az Operaházzal a státuszos szerződésemet. De én soha nem akartam tőlük elszakadni, és nem is szakadtam el. Hiszen minden évben visszajöttem vendégszerepelni. Nagyon jó bemutatóink voltak: Tosca, Turandot, Bohémélet... Majd következett egy újabb éra, egy újabb igazgató, aki nem fogadta el az előzővel megkötött szerződéseket. És érdekes módon pár év múlva ez az igazgató felajánlotta életem egyik legnagyobb szerepálmát, a Salome-t. □ Ez már Ütő Endre ? • Nem, ez Petrovics Emil, akinek nagyon köszönöm ezt a szerepet. Ütő Endre alatt egy hangot nem énekeltem az Operaházban. □ Az idei évadtól sem vár újabb operaházi szerepet? • Semmit. Abszolút semmit. ott van egy szomorú maszk. Lehet, hogy amit az emberek látnak, az is csak egy maszk?! De én ott vagyok mindegyikben... Ha a zeneszerző által írt szigorú törvényeket betartottam, utána jön egy furcsa szabadság, no ebbe a szabadságba adom bele az én kis lelkemet. Ott a Bohémélet halott Mimije, ott a maszk, és ott vagyok én is. Tehát ez nem azt jelenti, hogy annyiszor változom át, hogy már nem találom önmagam. Hiszen mindegyikben én vagyok, „...akár az égben laksz, akár a tejben, a nevetésben...” □ És Velence? • Több premierem is volt ott. Azt hiszem, sikerült valamit elcsípnem abból a városból, ami tiszta teatralitás, tiszta opera, tiszta Thomas Mann, tiszta Halál Velencében... Amikor éneklem a Giocondát, látom magam előtt a ködös lagúnát. El nem tudom mondani, milyen csoda, amikor a januári köd belepi a város csicseri színeit, és a harsogó sárga egészen fád lesz. És persze megjelenik a képeimen a karnevál is, talán azért is festem olyan sokszor, mert a maszk miatt közeli rokonságban van a mi pályánkkal. laki egy kicsit is becsületesen ért a szakmájához, akkor ismeri a hibáit. A tanításból tudom, ha a jót dicsérem, akkor kapaszkodót adok a növendékemnek, akkor tudja, mit kell csinálnia, merre kell mennie. De ha csak azt mondom, hogy mit csinál rosszul, ak- kor megáll, leblokkol, és már semmi sem megy. Az első időkben, amikor az Operaház tagja voltam, még elolvastam a kritikákat. Ha én azokra hallgattam volna, akkor huszonnégy évvel ezelőtt befogtam volna a számat, és soha többé nem nyitottam volna ki. Csak azt érték el vele, hogy sírtam, kétségbeestem. Hát így nem lehet énekelni. Akkor elhatároztam, hogy ennek egyszer 9 mindenkorra vége, neki az 3 szakmája, nekem ez a szakmám... □ Ha az operaénekesekről esik szó, mindjárt felvetődik a külfól" di színpadok vonzása, mesés sztárgázsikat emlegetnek. On bejárta a világot, Moszkvától New Yorkig mindenfelé hívták■ Most mégis úgy tűnik, itthon marad. • Onnan kezdeném, hogy nagyon sokan felvetik, hogy minek Magyarországon kiképezni eny nyi zenészt, hiszen úgy sincs ilyen sok munkalehetőség. De én úgy gondolom, hogy kutya kötelességünk kiművelni önmagánkat, és a ránk bízottakat. A világ pedig nagy, meg kell tanulni sok- sok nyelvet, és az teljesen mindegy, hogy hol öregbíti kultúránkat, hol valósítja meg önmagát- Mert az a fontos, hogy hirdess^ amit megtanult. Az egy másik kérdés - de nekem soha sem szempontom -, hogy hol menynyit fizetnek. Mindig azt kerestem, hogy a legtöbbet tanuljak a kollégáktól, hogy a legjobb helyeken tudjak énekelni. Persze nem magamtól kerestem, hanem mindig felajánlották ezeket a lehetőségeket, és én boldog88 elfogadtam. Hiszen ki ne álmodozott volna arról, hogy egyset majd a milánói Scalában éneke*- Micsoda csoda volt nekem, az érdi kislánynak, hogy bemehetek abba az öltözőbe, amelyik Mar*8 Callasé volt, azon a színpadot1 énekelhetek, ahol ő is énekelt- Ehhez képest nem lehet szempont, hogy mennyit fizetnek--□ Tudom, hogy most is sokfél hívják, de csak újra kérdezed most már végleg itthon marad' • Igen, ez egy komoly döntő volt. Az egyértelmű volt szamomra, hogy nekem műnk3’ vagy inkább úgy mondanám, b8" megvalósítási lehetőség csa> külföldön van. De ezt megéretem én már korábban is. Ott voí például a Kodály-verseny, az el" ső fordulóban 8 8. helyen álltam* a másodikban 3 4. helyen, és akkor jött a nemzetközi zsűri, első lettem- ®fj' gém mindig kü' földön ismerte el. Nem tudom miért, de ez w történt. Term^ szetesen °d megy az embe*> ahol jobban m8' tátják, hogy sZ^ ro+nálr Vlfl ^ . retnék, ha lenne. A legj01 Sass Sylvia arcai Amíg ő lesz az igazgató, nem hiszem, hogy fellépek az Operaházban. □ Ha hívnák, se menne? • Nem hiszem, hogy hívna. De ha mégis, akkor most már meggondolnám, menjek-e. Annyi rosszindulatot érzek onnan, és ez nem a kollégáimtól jön. □ A külföldi útjai mellett volt egy műfaji kitérője is, amikor Koncz Zsuzsával énekelt. Lesz-e ennek folytatása? • Ä közös éneklést, és a Nézz körül című lemezt is kirándulásnak szántam, mondhatnám úgy is, hogy hídnak. Annak a felmutatása volt a célom, hogy az operaénekesek is XX. századi emberek. Ne higgye azt senki, hogy mi valamiféle kipusztult dinoszau□ Ritka kivétel, hogy valaki több művészeti ágban képes kifejezni magát. Viszont még ennél is ritkább, hogy valaki mindenben egyformán jó legyen. Hogy fogadja a képeit ért kritikákat? • Nem hallgatom meg őket! A festészet számomra jó játék, és pontosan tudom, hogy mit rontok el, mi nem jó benne, ezt nem mástól fogom megtudni. Még véletlenül sincsenek aláírva a képeim, mert még nem tartok ott, hogy elégedett lehetnék, még mindig keresem azt a „hangot”, amit én itt belül látok. □ Egyénként sem hallgatja meg a kritikákat? • Nem, semmiben sem. Nem az segít az embernek, ha felfedik, hogy mi az, amit nem tud. Ha va_________ ibb s zínházakba8 szebbnél szßh szerepeket én kelhettem. így viszont rákém. Fotók: Laczó József szerültem a „bőröndlakásra állandó családnélküliségre. Égy alá' idő után kezdtem vágyni a cs< dóm után, a kert után, egy gjj után, ami csak az álmaimba* ivóit. Elkezdtem itthon tanítm« emellett még mentem külföld^ is. Tavaly Bostonban voltam,^ ^ pánban, Dániában. De látni lett volna, milyen arcot vágtak lányaim, amikor megtudta« hogy elutazom. Az idén már ne hagyhatom cserben őket. Évko ^ ben semmi sem csábíthat : Csak egy szerep. Ha olyanra kémének, ami a s7aVC>j!I. csücske, ha például azt m°n“., nák, énekeljem el a Medeát,88 kor azt kellene mondanom: 8 csánat, de mennem kell.
