Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-12 / 213. szám

8 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1993. Szeptember 13., Hétfő------------APRORÓ--------— B űnrossz Filip Gabriella Mint ahogyan a szép mellett a rút, ott van a jó mellett a rossz is. És amint a szép, ugyanúgy a rút is esztétikai minőség. Vi­szont úgy szoktuk meg az iskolában, hogy csak jó versekről, jó regényekről,jó drámák­ról tanulunk. A silány fércműveket nem tartja számon az irodalomtörténet. De ki tudja megmondani, hogy melyik iro­dalmi alkotás állja ki az idő próbáját? Kik­nek sikerül bejutniuk a halhatatlanok pa­noptikumába? Az idei könyvhétig azt hihet­tük, hogy a Szép versek című antológia ad némi eligazítást. Nyilván hozzáértő szak­emberek - valamilyen titkos megmérettetés alapján - kimondták, az elmúlt esztendő­ben ezek a költők költöttek a legjobban. Ok azok, kik bebocsátást nyernek az öröklét előcsarnokába, a könyvheti sátor ponyvája alá. De az irodalom idei sátoros ünnepén csak álltunk elbizonytalanodva, mert a Szép versek mellett megjelent a Nem szép versek című antológia is, és a mindjárt ki­derült, a „nem szépek” is legalább annyira szépek, mint a „szépek”. A szerkesztőknek eszükbe sem jutott, hogy direkt rossz verse­ket gyűjtsenek csokorba. Nem szerettek vol­na ők botrányt, csak a maguk módján kie­gészítették a másik válogatást. Mindezek után csodálkozhatunk, hogy most meg mit akarhat a Kassák Könyvkiadó, amikor meghirdeti a Bűnrossz versek antológiája - Ezredvégi Pantheon című pályázatát. A szunnyadó magyar írókat arra kérik, írják meg „legrosszabb” (így idézőjelben!) versü­ket. Még jutalmat is ígérnek a nyertesnek. A 30 ezer forintos fődíjért egyebet nem kér­nek, csak egy rossz, pontosabban bűnrossz verset. Bizakodhatunk, számos költőink, vátesze- ink és rímfaragóink veszik a lapot, és nem legyintenek: rossz verset mindenki tud írni. Most megmutathatják, képesek-e a legne­hezebbre: kigúnyolni önnön mesterségüket. Valami olyan csúfságot csinálni, melyről - mint Cyranóról vagy Quasimodóról - kide­rül, hogy ez maga a szépség. Arany Oroszlánok Velence (MTI) - Róbert Altman több mint há­rom órás filmeposza, a Rövid metszetek (Short Cuts) és a francia Kzrysztof Kiewslowski Há­rom szín című trilógiájának első része, a Kék kapta megosztva az idei velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt. A Nashville folyta­tásának tekinthető Short Cuts-ban Altman napjaink Amerikájának tablóját mutatja be 22 átlagos, és mégis különös ember hétköznapjain keresztül. A zsűri különdíját az osztrák Rolf de Heer Bad Boy Bubby című filmjének ítélték oda, melyben Nicholas Hope, a főszereplő egy, az anyai zsarnokság alól szabaduló 30 éves fia­talembert alakít. Az Ezüst Oroszlánt egy tádzsik film kapta. Bakhtijar Hudozsnazarov Kosh Ba Kosh című filmje egy orosz lány és egy tádzsik fiú viszon­tagságos szerelméről szól, a polgárháborúval a háttérben. A teljes szereplőgárdának járó kü- löndíjat Altman filmjének ítélték oda. A legjobb női főszereplőnek Juliette Binoche-t találták Kzrysztof Kiewslowski fődíjat elnyert filmjéből. A legjobb férfi főszereplőnek az olasz Fabrizio Bentivoglio találtatott, aki egy áruház detektív- jeként egy tolvaj cigánylányba lesz szerelmes Silvio Soldini Kettéosztott lélek című filmjében. Bentivoglio partnere egy magyar amatőr szí­nésznő, a félcigány Bakó Mária. Marcello Mastroiannit idén férfi epizódszerep­lőként találták a legjobbnak. A legjobb női fő­szereplő Anna Bonauito lett az olasz Liliana Ca- vani Hol vagytok? Én itt vagyok című, a süket­némák világában játszódó szerelmi történeté­ben. Az olasz szenátus Arany Érem díjával egy kínai rendezőnő, Liu Miaomiao filmjét tüntet­ték ki. Az Európai Akadémia Nagydíját Bert­rand Blier filmje kapta. A legjobb operatőri munkáért járó díjjal ugyancsak Bertrand Blier filmjének lengyel származású operatőrét tün­tették ki, míg a legjobb filmzenének az Egy, ket­tő, három csillag című film aláfestését találták. A szombat esti zárógálán nyújtották át az élet­műért járó Arany Oroszlánt Robert de Nirónak, Claudia Cardinalénak és Roman Polanskinak is. Steven Spielbergnek már a hét elején, az Ős­lénypark című filmjének bemutatója alkalmá­val átadták a díjat. A fesztivál versenyen kívül bemutatott magyar filmje, Sára Sándor Vigyázok című alkotása visszhangtalan maradt, talán azért is, mert ve­títése egybe esett az olyannyira várt Spielberg- féle kasszasiker, az Őslénypark bemutatójával. Egyes vélemények szerint azonban Sára filmjé­nek témája idegen volt az olasz közönség szá­mára. Az operaénekes festményei Ózd (ÉM) - Csak keveseknek ada­tik meg, hogy több művészeti ágban is képesek legyének kifejezni önma­gukat, gondolatokat, érzelmeket közvetíteni. Sass Sylvia mint énekművész tel­jes odaadással szolgálja a zenét, és ugyanilyen fegyelem és odaadás jellemzi festészetét is. Motívumai az egyetemes művelődéstörténet motívumai. Bibliai, mitológiai témák és a táj. Képein átélt emlékek kelnek életre sajátosan, ahogy ő lát­ja azokat, mondta Pogány Ö. Gábor művészettörténész, a Magyar Nem­zeti Galéria nyugalmazott igazgató­ja az ózdi Általános Művelődési Köz­pont galériájában szombaton délu­tán megtartott kiállításmegnyitón. A Liszt-díjas, érdemes művész fest­ményeiből rendezett tárlat szep­tember 30-ig látogatható hétközna­pokon reggel nyolctól este hat óráig. Maszkok, szerepek... Fotó: Laczó József „Amatőrök” súrlófényben Miskolc (ÉM) - Ki az amatőr, és ki a profi? Tartalmaz-e értékítéletet, ha valakire ezt vagy azt mondják? Egyáltalán, van-e még amatőrmoz- gaiorrt. Ezzel kapcsolatban a fogal­mazta mea véleményét a közoktatá­si szakember, Halmai Lászlóné. fi- Az amatőr első jelentésében mű­kedvelő (Id. Értelmező Szótár); pejo­rative a szakértelem hiányával, fel­készületlenül működőt, vagy az ilyen működés eredményét jelenti. Az argóban az amatőr egyszerűen „béna”, a mesében pedig Mekk Mes­ter. De már a fogalmat értelmező szó jelentése is elcsúszik a valódi tarta­lom mellett: a szó konkrét jelentése szerint műkedvelő az, aki kedveli a művet. Színházba, moziba, tárlatra, operába stb... jár, használja, élvezi a műveket. Az „amatőr” ezzel szem­ben létrehozza vagy interpretálja azokat. A szó jelentéstartalma szempontjából teljesen mindegy, hogy milyen színvonalon teszi ezt. Az elmúlt évtizedek szocialista mű­velődéspolitikának egyszerűen szüksége volt a profi és az amatőr kategóriára, ezek vulgáris elkülöní­tésére. Egyrészt így tarthatta kéz­ben a profi művészvilágot, másrészt így atyáskodhatott a nem hivatáso­sok fölött, hirdetve, hogy számára a „nép kulturális felemelkedése” fon­tos ügy. Ezek után már egyszerűbben tör­ténhetett az egyes művészeti, kultu­rális ügyek direkt támogatása, má­sok befojtása a támogatás megvoná­sával. A fogalmi szétválasztás így nem is annyira technikai, inkább ideológiai okokból volt praktikus. Ezzel együtt többen emlékezünk az úgynevezett amatőrmozgalom né­hány jeles eseményére: forró hangu­latú színjátszó, néptánc, népzene és bábfesztiválokra; eldugottabb he­lyeken engedélyezett tárlatokra, előadói estekre; egyetemi, főiskolai rendezvényekre, a művészetek rejt­jeles vagy nyűt forradalmaira. Az amatőr alkotók és előadók, illet­ve amatőr csoportok legjobbjai sok esetben feszítették szét és újították meg az adott, vagy valamelyik társ- művészeti ág profi művelőinek tar­talmi és formai kötöttségeit. Nem bénították meg őket az illendő kon­venciók, merészebben kísérleteztek; s olyan gondolatokat is megformál­tak, amelyeket a hivatásos művelő­déspolitika egyetlen fórumán sem tűrt volna meg. Az egyenetlen színvonalú hőskor­nak vége, sok formájában anakro­nisztikussá is vált; el kell ismerni: itt-ott kiürült. Mi pedig itt állunk egy konzerválódott, használhatat­lan fogalommal, s a körülötte kiala­kult teljes káosszal. Meg persze az amatőrök sértettségével. Égyet kell értenünk azokkal, akik állítják: nincs profi meg amatőr alkotás, csak jó meg rossz van. A sok lélegzetelál­lító, művészi élményt nyújtó amatőr alkotás láttán, hallatán felmerül a kérdés: ki számít ma profinak? Bizonyos művészeti ágak esetében konvencionálisán az, akinek szaki­rányú iskolázottságáról, zsűrizett teljesítményéről hivatalos papája van, vagy tagja valamelyik Művé­szeti Alapnak. Tehát például a ze­ne,- a mozgás- és tánc; képző- és iparművészek. Az igazi fejtörést az írott szó művelőinek megítélése okozza. Mert ki tudja megmondani: milyen iskola elvégzése, hányadik megjelent írás vagy kötet után szá­mít egy író, költő, egy kritikus profi­nak? Leegyszerűsítve a kérdést, so­kan azt tartják: profi az, aki meg tud élni ebből a tevékenységéből. Való­ban? Ezek szerint a vásári igényeket kielégítő „műveiket” tucatszám gyártó giccsórök, a szemérmetlenül haknizó ripacsok inkább profik, mint akik az alkotásaikat anyagi források híján nem is tudják a kö­zönség elé vinni, mert talán éppen szűkek a szponzori csatornák, vagy mert a klipes-zajos és lagzilajcsis vi­lágban nem kelendő a portékájuk. A legnagyobb baj mégis az, amikor az „amatőr” tudathasadásos módon önmaga húzza a saját fejére ezt a fo­galmat sértődöttségből, dacból vagy a vélt „tisztaság” illúziójának messi­ás-kényszeréből. Holott a tisztasá­got elsősorban a minőség jelenthet­né a számára. A megbántás szándé­ka nélkül idézem az Amatőr Költők és írók Szövetsége alapító okiratá­nak részletét, mert tipikus példája annak, hogy az eredetileg (remélhe­tően) tisztességes szándék éppen a fogalmak tisztázatlansága, a sémák paneljeinek kritikátlan alkalmazá­sa miatt miként válthat az ellenke­zőjére; „Szervezetünk fő célja publi­kációs lehetőséget biztosítani azok­nak az íróknak, költőknek, akik kedvtelésből alkotnak, nem a hono­ráriumszerzés céljából; azaz műked­velők, nem hivatásos írók.” A szövegből a „műkedvelőkről” már szóltam, de a többi meghatározó, ki­jelölő fogalom is sok zavart okoz. Mert kik azok, akik „kedvtelésből” alkotnak? Az írogatok, festegetők? Átestek-e már egyszer is az alkotás gyötrelmes folyamatain? Ha igen, ez nekik csak így, egyszerűen és súly­talanul „kedvtelés”? És mi köze van ennek a honorárium­szerzéshez mint célhoz? Egyáltalán: lehet kritérium a honorárium léte vagy hiánya egy önmagát vala­mennyire is komolyan vevő művé­szeti csoportban? Mit tesznek azok­kal a tagjaikkal, akik majd remélhe­tőleg itt-ott megjelennek? Az idézett szöveg végén ott áll a ka­tegorikus kijelentés: támogatják azokat, akik „nem hivatásos írók”. A szó etimológiája meghatározza a je­lentését is: hív, hívhat, hivatás. Azaz, elhivatottság, elkötelezettség. Ezt nem vállalná épp ez az egyesü­let? Ismerősöm dohog időnként: túl sok a költő, minek ennyi? Nem értek vele teljesen egyet, az nem volna baj, ha ennyi költő lenne. Meg festő, meg szobrász, meg a többi. De nem „kedv­telésből”, hanem mert valódi tartal­makat képes eredeti módon közvetí­teni, és ehhez belső kényszert is érez. Nem vagyok sem profi, sem amatőr, így hát elfogulatlanul ajánlom to­vábbgondolásra füstölgéseimet. Any- nyi mindent átértékeltünk már, nem volna célszerű ezeket az ama­tőr kifejezéseket is górcső alá tenni? Sztálingrád — német kamerával Miskolc (ÉM - Gy.B.) - Nézzük a háborút. A filmvásznon a Wermacht 6. hadseregének teljes megsemmisí­tése látható. Vagy ezt inkább a tör­ténelemből tudjuk? Mi itt a moziban egy megfogyatkozott rohamosztag katonáit látjuk, akik egyre kevésbé lelkesek. Győzni már senki nem akar közülük, de néhányan még sze­retnék túlélni. Sztálingrád! Ez a városnév - az el­múlt ötven évben - mindenkinek a világon ugyanazt jelentette. Vagyis: fordulópontot a második világhábo­rú történetében. „A németek legyőz­hetetlenségének mítosza szertefosz­lott” - olvasom a német film ismer­tetőjében. Egy fél évszázadnak kel­lett eltelnie, hogy a német filmgyár­tás hozzányúljon a témához. Az oro­szok - a győzők - már 1949-ben el­készítették kétrészes monumentális filmjüket, (rendező: Vlagyimir Pet­rov), amiről lakonikus rövidséggel csak ennyit ír a filmlexikon: „Inkább technikai, mint szemléleti erénye­ket mutat.” De ha előkeresnénk a korabeli kritikákat! Sztálin hadve­zért zsenije köré font glóriát minden­ki kötelességének érezte tovább fé­nyesíteni. Hitlerről és a Vermacht tábornokairól természetesen lesaj­náló képet festett a film. Az igazság az, hogy mindkét oldalon kitűnő stratégák álltak (és vitatha­tatlan, hogy a németek támadtak és a szovjetek kényszerültek honvéde­lemre), de a politikai és a katonai ve­zetés - mindkét oldalon - azt akar­ta, amit minden háborúban célul tűznek ki a hadviselő felek: megsem­misíteni a másik hadviselési eszkö­zeit, s megtörni annak a háború foly­tatására irányuló akaratát. Aki pe­dig győz, az a legyőzőidre kényszerí­ti politikai, területi, gazdasági, ideo­lógiai és más feltételeit. A katonák mindezt nem tudják, vagy nem így tudják. Jobb, ha nem is gondolkodnak olyan nagyon: elég, ha jól kezelik a fegyvereket, s meg tudnak halni, ha a szükség úgy kí­vánja. Joseph Vilsmaier filmje - hazai kö­rökben - aligha siker. Mert a míto­szok nagyon erősek. S gondoljuk el: hány német családban őrzik még a régi kitüntetéseket, katonaképeket, s hányán viselik a háborús sérülése­ket. .. A színes német film pedig a há­ború abszurditását bizonyítja; mi­közben nemcsak az illúziók foszla- nak szét, hanem a katonai erények is eltűnnek. Egy fiatal hadnagy - Hans - példázza ezt leginkább a filmben, akiről a háború poklában egész neveltetése leválik, s lelki il­letve fizikai gyötrelmei közben egé­szen addig eljut, hogy kimondja: en­gem már nem kötelez a katonai eskü. A film erénye, hogy nem a nagyha­talmak világméretű küzdelme, ha­nem a beásott, az éhező, a fagyottlá- bú harcosok perspektívájából mu­tatja a háborút. Innen nézve aztán nincs abban semmi felemelő, semmi hősies, semmi emberi. Szemléleti erényei tehát figyelemre­méltóbbak, mint ama régi szovjet fil­mé, ám a technika mintha itt is elu­ralkodna. De hát a háborúban foly­tonosan lőnek, bombáznak és rob­bantanak... Kossuth-pályázat Budapest (ÉM) - A nagy magyar politikus és államférfi, Kossuth La­jos halálának 100. évfordulója alkal­mából a Kossuth Szövetség és a Kos­suth Alapítvány országos vetélkedőt hirdet a 10-14 éves, történelmet is­merő és szerető tanulók 3 fős csapa­tai részére. A vetélkedőn iskolai csa­patok vehetnek részt. A nevezési díj iskolánként 500 Ft, amely az iskolai közösség 1994. évi tagsági díját is je­lenti. A verseny három fordulós: Há­zi, területi, országos. A jelentkezés és a nevezési díj befizetésének ha­tárideje: 1993. október 1., ezután a szervezők megküldik a háziverseny anyagát, a javítókulcsot és a továb­bi tudnivalókat. A középfokú tanintézetek 15-18 éves tanulói számára Kossuth-gyászbe- széd írására hirdetnek pályázatot. A pályamű terjedelmét nem határoz­zák meg. A pályázat beérkezésének határideje: 1994. január 15. Díjazás: a háziverseny győzteseit az iskolák jutalmazzák, a területi ver­senyek győzteseit a szövetség és az alapítvány, az országos győztesek jutalma: az I.-III. helyezetteknek egyhetes táborozás, a IV.-XII. helye­zetteknek kétnapos budapesti vá­rosnézés, emléklap, könyvek és egyéb ajándékok. A nevezést és a pá­lyaműveket a Kossuth Szövetség cí­mére (számlájára) kell megküldeni: 1203 Budapest, Lajtha L. u. 1- Számlaszám: Postabank és Takarékszövetkezet Rt. 219-98636/021-29299. Menedzserképzés Budapest (ÉM) - Az ELTE Bölcsé­szettudományi Kara 1993 októberé­ben 8 hónapos felsőfokú kulturális menedzserképző tanfolyamot indít- A képzés célja a kultúra bármely te­rületéről (közművelődési-közgyűjte­ményi intézmények, művészeti in­tézmények, kulturális vállalkozá­sok, önkormányzati kulturális irá­nyítási és koordinálási munka stb-) korszerű felsőszintű szakmai és me­nedzseri ismeretek nyújtása. A tan­folyam olyan tudást kíván nyújtani, amely a meglévő kulturális intézmé­nyek számára a piacgazdasághoz való jobb alkalmazkodást teszi lehe­tővé, a hagyományos kultúraelméle­ti tárgyakból csak rövid, a legújabb elméleti kutatások eredmények összegző ismereteket ad. Ezért a tanfolyamon elsősorban a következő ismeretek kerülnek előtérbe: mar­keting, kulturális marketing, rek­lám, public relations ; a szponzorá­lás tapasztalatai; általános és kultu­rális menedzsment; a kulturális jog VprHpQPi oth Tanfolyamdíj: 60 000 Ft. Az előadá­sok és szemináriumok 1993. október 4-től - karácsonyi szünettel - 1994- május első hetéig minden hétfon reggel 9 órától délután 4 óráig tarts' nak az ELTE Bölcsészettudomány1 Kar Budapest, V., Pesti Barnabás ü 1. sz. alatti központi épületében. A tanfolyamon csak felsőfokú vég­zettséggel rendelkezők vehetnek részt. Jelentkezni levélben vagy sze­mélyesen 1993. szeptember 24-ig 1°) hét az ELTE Bölcsészettudomány) Kar Kulturális Menedzserképp Programja címén Bujdosó Dezs° tanfolyamvezetőnél. (1052’ Bp. »•> Pesti Barnabás u. 1.) Tel.: 266-91-0^ vagy 267-09-66, fax: 137-68-58. A je­lentkezők közöljék: hol, mikor, m1" lyen szakon végeztek, hol, milye3 munkakörökben dolgoztak eddig­Árpád-házi ezüstök Tatabánya (MTI) - Vízvezeték ásá­sa közben rengeteg pénzérmét tar­talmazó cserépedény fordult ki 3 földből Tatabányán, Körüs FereUc lakóházának udvarán. A talált kin­cset a porta tulajdonosa azonns. átadta a helyi múzeumnak. Az els° átszámoláskor kiderült, hogy a kor­só 3963 darab ezüstpénzt tartalma­zott a tatáijárás előtti korszakból III. Béla, II. András és IV. Béla ural­kodása idejéből. Annak idején mo­csaras terület volt ez a vidék, ezer11 rejthették éppen itt el a kisebb va­gyonnak számító kincset. Gedai Ist­ván, a Nemzeti Múzeum főigazgató" helyettese, a kor pénzeinek legjobb magyarországi ismerője a lelet érte­két körülbelül félmillió forintra érté­kelte. Egyszerre ilyen nagyszámú pénzérme ritkán kerül napvilág1-3; Az Árpád-kori pénzek a tatabánya1 múzeum gyűjteményét gyarapítja**­Becsületes megtalálóját jutalomban részesítik.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents