Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-09 / 210. szám

1993. Szeptember 9., Csütörtök-------------------------------Sport É SZAK-Magyarország 15 Lakosa távozik Miskolc (ÉM) - Távozik a DKSK NB I-es női kosárlabda csapatától Lakosa Edit. A szerződésbontást a sportoló kezdeményezte. Elsősor­ban magánéletbeli indokot hozott fel, de döntésében talán az is közre­játszott, hogy nem vállalja az együt­tesbe kerülésért folyó harcot. Felvételi előkészítő Miskolc (ÉM)-A Miskolci Egyetem ebben az évben is beindítja felvételi előkészítő tanfolyamát azoknak a középiskolásoknak, valamint a már korábban érettségizetteknek, akik a testnevelő tanári pályára készül­nek. A tanfolyam anyagát - a felvé­teli vizsgakövetelményeknek meg­felelően - valamennyi sportág moz­gásanyaga képezi. Az első foglalko­zásra az egyetemi körcsarnokban szeptember 17-én, 15 óra 30-tól ke­rül sor. A tanfolyam díja havonta 1200 forint. Érdeklődni a 365-111, vagy a 366-111-es számon, a 14-57- es melléken kaphatnak az érdek­lődők. Új világcsúcs Peking (Reuter, AFP) - Új világcsú­csot futott 10 000 méteren a kínai Wang Junxia. A világbajnoknő ideje 29:31.80 perc, amit a 7. Kínai Nem­zeti Játékokon ért el. A régi világcsú­csot a norvég Ingrid Kristiansen tar­totta 30:13.74 perccel. Körzeti vetélkedő Mezőcsát (ÉM) - A Körzeti Labda­rúgó Szövetség és Területi Sportosz­tály a társulásban résztvevő közsé­gek részére október 9-én egész napos sportvetélkedőt rendez. Az ese­ményt 9 órától tartják meg a mező- csáti tornacsarnokban. A verseny­számok: ügyességi kerékpározás, kötélhúzás, ugrókötelezés, kosárdo­bás, szellemi vetélkedő és teremlab­darúgás. Triatlon gála Miskolc (ÉM) - Szeptember 11-én, szombaton 14 órától negyedik alka­lommal rendezik meg Budapesten az R+R Konstrukt Gála évadzáró triatlon viadalt. A távok: 700 méter úszás, 20 kilóméter kerékpározás, 5 kilóméter futás. A helyszínek: Batthyány tér, budai alsórakpart és az Országház előtti Duna-szakasz. Az első hat férfi versenyző díjazásá- ra több mint száz, az első három höl­gyére pedig nyolcvanezret fordíta- nak. Borsodból rajthoz áll Kuttor Csaba, aki a junior szám nagy esé­lyese. Hasonlóan jó szereplésre szá­míthat Szendrei Béla, Szendrei Esz­ter, ifj. Márkus Gábor és Koleszár Zoltán is. Timman egyenlített Zwölle, London (Reuter) - A ÉIDE hivatalos sakkvilágbajnoki döntőjének második játszmáját a sö­téttel játszó holland Jan Timman nyerte az orosz Anatolij Karpov el­len a 46. lépésben. így az állás ket­tejük között: 1:1. A következő parti­ra csütörtökön kerül sor, akkor a holland nagymester vezeti a fehér bábukat. A londoni, The Times által szponzo­rált világbajnoki döntő első mérkő­zését Garri Kaszparov nyerte, miu­tán ellenfele, az angol Nigel Short időzavarba került és a 39. lépés után feladta a küzdelmet. Sport a tévében Miskolc (ÉM) - SAT 1:19.18: Napi sporthírek. 20.15: A Bundesliga 7. fordulójának utolsó mérkőzése: Werder Bremen -Bayern München, élő közvetítés a Weserstadionból! VOX: 10.05: Összefoglaló az US Open teniszverseny előző napi mér­kőzéseiről. 15.45: ŰS Open, élő köz­vetítés Flushing Meadow-ból. DSF: 9.30: Sportkeresztmetszet. 12: Fur­csa sportok. 14: Amerikai labdarú­gás. 17: Kötelező és szabadon vá­lasztott. 18: Mountainbike Cross Co­untry Világ Kupa Berlinből .20: Fér­fi röplabda Európa-bajnokság. 22: Bundesliga, labdarúgás. 23: Szabad a ring! Eurosport: 9: Eurogolf maga­zin. 10: Strandröplabda Contrax- mesterverseny. 11: Vízisí Európa- bajnokság. 12 és 22: Labdarúgás. 16: Falmászás Világ Kupa Bulgáriából. 19: Hegyikerékpár verseny. Grun­dig Világ Kupa Berlinből. 20: Atléti­ka, IAAF magazin. 24: Kick boksz Becker kiesett, Graf halad Medvegyev egy játszmát engedélyezett Krajiceknek New York (Reuter, AP) - Az ame­rikai nyílt teniszbajnokságon, Flus­hing Meadow-ban a férfi egyesben első kiemeltként búcsúzó amerikai Jim Couriert néhány órával később a német Boris Becker is követte a „távozók” sorában - a nyolcaddöntó- ben. A világranglistán 60. helyen rangsorolt svéd Magnus Larsson élete legnagyobb sikerét könyvel­hette el a US Open 1989-es bajnoka ellen. Larsson a negyeddöntőben az ausztrál Wally Masur ellen mérkőz­het az elődöntőbe jutásért, miután az ausztrál teniszező öljátszmás küzdelmben legyőzte honfitársát, Jamie Morgant. Az orosz Andrej Medvegyev mindössze egy játszmát Ezúttal van oka a tépelődésre a viadal egyik esélyesének, ugyanis az amerikai Jim Couri­er nem folytathatja... Fotó: AP engedélyezett a holland Krajicek­nek, meggyőző játékkal harcolta ki a továbbjutást. A női egyesben a német Steffi Graf az ötödik helyen kiemelt argentin Gabriela Sabatinit búcsúztatta, míg az egyesben kiesett amerikai Navra­tilova a vegyespáros elődöntőjében aratott győzelemmel vigasztalódott. Eredmények, férfi egyes, nyolcad- döntő: Masur (ausztrál) - Morgan (ausztrál) 3:6,4:6,6:3,6:4,7:5. Lars­son (svéd) - Becker (német, 4.) 6:2, 6:3,3:6, 7:5. Medvegyev (orosz, 8.) - Krajicek (holland, 10.) 6:4, 3:6, 6:1, 7:6. Női egyes, negyeddöntő: Graf (német, 1.) - Sabatini (argentin, 5.) 6:2,5:7,6:1. A csodára még várni kell... VB selejtező: Oroszország - Magyarország 3-1 (1-1) Budapest (ÉM - DL) - Üllői út, 5000 néző. Vezette: Constantin (ro­mán). Oroszország: Harm - Gorlukovics, Nyikiforov, Ivanov - Kancselszlrisz, Pjatnyickij, Salimov, Onopko, Koli- vanov - Jurán, Kiijakov. Magyarország: Végh - Puglits, Bán- fi, Kuttor - Bordás, Albert, Détári, Lipcsei, Vincze - Csertői, Klausz. Csere: Jurán helyett Borodjuk az 56., Albert helyett Kovács a 64., Lipcsei helyett Halmai a 69. perc­ben. Verebes merész ember lévén ezúttal is hű maradt önmagához: négy újon­cot avatott Puglits, Kuttor, Csertői és Klausz személyében. A magyar legénység hangulatáról a magyar új­ságírók nem tájékozódhattak, hi­szen furcsa módon az MLSZ illetéke­sei hermetikusan elzárták Détárié- kat a tudósítóktól. A találkozót felettébb magabiztosan kezdték a vendégek, akik az első tíz percben kétgólos vezetést szalasz­tottak el, hiszen Pjatnyickij a felső lécre lőtte a labdát, majd Salimov kecsegtető helyzetből magasan a ka­pu fölé bombázott. A másik oldalon Klausz előtt kínálkozott esély, ám a csatár a döntő pillanatban összero­gyott... A14. perc meghozta a meg­érdemelt vendégvezetést. Kiijakov a bal oldalról gurított középre. Pjat- nyickij érkezett és 18 méterről nagy erővel küldte a labdát a bal sarokba, 1-0. Gyors egymásutánban többször is megkeverték a fürge orosz táma­dók a ziláltnak tűnő, Puglits és Kut­tor vezérelte védelmet... A Vere­bes-legénység átvészelte a nehéz pillanatokat, s az elszórakozott hely­zetek megbosszulták magukat. A 20. percben egyenlítettek a mieink. Détári szögletét Klausz fejelte a ka­pu irányába, Harm elcsúszott, s Nyi­kiforov térdéről az orosz kapu bal ol­dalába pattant a labda, öngól, 1-1. Tíz perccel később vezetési lehetősé­get szalasztott el válogatottunk. Dé­tári fordult kapura a 16-oson belül, amikor Ivanov buktatta. A 11-esból Détári a bal kapufát találta telibe! Nem sokkal később Klausz fejelt kö­zelről mellé. Eleredt az eső, csúszós lett a talaj, keményedéit a játék, elő­kerültek a sárga lapok. A félidő haj­rájában Onopko verekedte be magát a magyar 16-oson belülre, de lövés helyett oldalra gurított és társa hiá­ba talált a hálóba, les miatt szabad­rúgás következett. A szünet után Jeült” a találkozó, az orosz akciók lesen akadtak el, a ma­gyar támadásokba pedig egyre több hiba csúszott. Az 51. percben sza­badrúgást követően Végh nagyot vé­dett, Jurán pedig a hálóba talált, de lesről. Két perccel később már ült a villámgyors kontra, Jurán keresztbe adott, Kuttor lyukat rúgott, Kirja- kov pedig egy lövőcselt követően 10 méterről lőtt a jobb sarokba, 2-1. Nem sokkal később Kiijakov hozta abszolút helyzetbe Salimovot, aki el­szórakozta az újabb esélyt. Visszae­sett a magyar gárda, egyre inkább kiütköztek az erónlétbeli hiányossá­gok. Kancselszlrisz is kihagyott egy gólszerzési lehetőséget. Szabadrú­gásokkal sikerült a labdát az ellen­fél térfelén tartam, de ezek a próbál­kozások nem vonultattak fel ve­szélyt. Dobrovolszkij tört be a ma­gyar kapu előterébe, de nem volt szí­ve leadni a labdát, s lövésébe Cser­tői bele tudott lépni. Détári szabad­rúgását tette ártalmatlanná Harin, aztán Kovács ismétlését is kiütötte. Már mindenki a lefújást jelző síp­szóra váii;, amikor a vendégek har­madszor is betaláltak Végh kapujá­ba. Borodjuk 10 méterré félmagas lövést zúdított a jobb sarokba, 3-1. A kapitány európai formátumú vá­logatottat ígért, de azt talán ő sem tudja, mikorra áll össze ez az elkép­zelt gárda... Mindenesetre a csodára még várni kell, hiszen tegnap este vajmi keveset villantott fel a korsze­rű labdarúgásból a magyar együt­tes. A látottakról egyébként roppant nehéz véleményt alkotni, hiszen nyilvánvaló: a vendégek félgőzzel futballoztak, tucatnyi helyzetet dol­goztak és hagytak ki, érződött, hogy számukra abszolút tétnélküli a 90 perc. A magyar futballisták nem tudtak kibújni a bőrükből, ennyire képesek, örülhettek, hogy ellenfelük csak amolyan edzőmérkózés jelleget tulajdonított az összecsapásnak. A mieink a játék minden elemében, így futógyorsaságban, erőnlétben, technikai képzettségben és tak­tikailag is alulmaradtak az oroszok­kal szemben. Érződött, hogy a ké­nyelmes hazai bajnoki tempóhoz szoktak s képtelenek voltak felven­ni a gyorsabb ritmust. A védelem gyakran zavarba jött, a középpályán szereplők jószerével minden össze­csapást elveszítettek, a csatárok pedig betonfalnak ütköztek, majd elkészültek erejükkel. * Európában tegnap egyébként még további vb-selejtezőket is játszottak. Lapzártáig a következő eredménye­ket kaptuk meg: Írország - Litvánia 2-0. Albánia - Dánia 0-1. Bulgária - Svédország 1-1. Finnország - Fran­ciaország 0-2. Hejőcsabai rajt a Szuper Kupában Ma Kiskunfélegyházán lép asztalhoz a Mádel-legénység Miskolc (ÉM) - A Hejőcsabai Ce­ment SC férfi asztalitenisz együtte­se a legutóbbi pontvadászat végén a táblázat harmadik helyén végzett. A dobogós pozíció azt jelentette, hogy a gárda jogosultságot szerzett az ősz­szel rajtoló Szuper Kupában való in­dulásra. A küzdelemsorozaton négy ország 3-3 legjobb csapata vesz részt, a magyar színeket a csabaia­kon kívül a bajnok Kiskunfélegyhá­za és a második helyezett Postás SE képviseli. A csatározás túlságosan sok sikert nem ígér a HCM SC legénységének, ugyanis a nyáron ketten (Báthory és Laczkó) távoztak, a játékos-edzőnek szerződtetett Mádéi László részére pedig korábbi klubja, a Presov veze­tői nem adták mega játékengedélyt. Félmillió forintot kértek, az összeg hallatán a csabai vezetők jobbára csak hitetlenkedtek...- Nem zárkózunk el a további tár­gyalások elől - jegyezte meg Paulo- vits Ágoston, a HCM SC szakosz­tályelnöke. - Ehhez viszont az is szükséges, hogy a szlovákok éssze­rű ajánlatot tegyenek. Ha nem talá­lunk közös nevezőt, várunk, s janu­ártól minden térítés nélkül szerepel­het együttesünkben. A hercehurca azzal jár, hogy a kény­szerhelyzetben mély vízbe kell vetni a fiatalokat. Erősödhetnek, izmo­sodhatnak, tanulhatnak. Lesz kik­től, hiszen az osztrákok például Az egyik mai ellenfél: Harczi Zsolt az idényben a Kiskunfé­legyháza együttesét erősíti Fotó: Mák József Ding Yit, Klampárt és Kristont vo­nultatják fel, de nem cseng ismeret­lenül a sportágat ismerők berkeiben Amplatz neve sem.- A csapat elé nem tűzünk elérhetet­len célokat-folytatta az elnök. - Fo­galmazhatok úgy, hogy kaptunk egy év haladékot, nekünk ugyanis csak a hazai bajnokság rájátszásában kell asztalhoz lépnünk. Mádéi edző vezérletével szorgos és kemény munka folyik a csarnokunkban, jog­gal remélhető tehát, hogy fiataljaink beérnek. A Szuper Kupában becsü­letes helytállást kértünk sportoló­inktól, helyezést nem határoztunk meg. Számot vetettünk lehetósége- inkkkel, s mivel egyébként is szere­pelt terveinkben a fiatalítás, most élünk az eséllyel.- Kezdődnek a csapatbajnokságok is, a HCM négy (!) együttest indít. Hogyan buják?- Egyre nehezebben... Az országban egyedüliként mondhatjuk el ma­gunkról, hogy három NB I-es és egy NB Il-es gárda szerepel a pontvadá­szatokban. Éppen ezért a felnőtt fér­fi együttes SZK-meneteléséhez kü­lön szponzort keresünk, hiszen a nemzetközi porondra történő kilé­pés kitűnő reklámhordozási lehető­séget jelent. Ezt a terhet már nem vi­selheti, nem is képes rá a hejőcsabai cementgyár, a sportág megőrzése, a tehetségek Miskolcon tartása, az együttes menedzselése nagyobb odafigyelést és körültekintő gondos­kodást igényel várostól, megyétől. Főleg itt, szűkebb pátriánkban, hi­szen azt szinte mindenki tudja, hogy innen indult Farkas Gizi, Jónyer, Kriston, Beleznay és Molnár Anna... A HCM ma délután Kiskunfélegy­házán mutatkozik be, s Mádéi edző a Bari, Szűcs, Tóth Zs., Doros kvar­tettet küldi asztalhoz. A következő fellépésre szombaton kerül sor, ha­zai környezetben 11 órától a Postás SE lesz az ellenfél. Élsportolókat fogadtak Budapest (MTI) - A magyar sportolók a kö­zelmúlt világversenyein is kitettek magukért. Közülük többen a hagyományokhoz híven igen eredményesen szerepeltek. Elegendő példa­ként utalni az úszók, a sportlövők, a kajakos ok­kenusok éremesőjére. Szerdán délelőtt azonban nemcsak az említetteket, hanem további kilenc olimpiai sportág-atlétika, birkózás, cselgáncs, öttusa, ritmikus sportgimnasztika, súlyemelés, torna, vívás és vízilabda-legjobbjait is meghív­ták a Belügyminisztériumba, ahol dr. Boross Péter, a sportot felügyelő miniszter, a belügyi tárca vezetője adott tiszteletükre fogadást. Az aranygyűrűvel jutalmazott sportemberek névsora: dr. Abay Péter kardvívó, Ábrahám At­tila kajakozó, Ángyán József sportlövő, Boldi­zsár Gáspár kenus, Bohács Zsolt kenus, Borhi Zsombor kajakozó, Boros György kardvívó, Burkus Tamás sportlövő, Czahka Attila súlye­melő, Egerszegi Krisztina úszó, Fábián László öttusázó, Fehrentheil Bernadette sportlövő, Fó­rián Éva sportlövő, Göbölös Ibolya sportlövő, Güttler Károly úszó, Hoffmann Ervin kenus. Horváth Csaba kenus, Horváth Marianna pár bajtőrvívó, Igaly Diana sportlövő, Joó Éva sportlövő, Kálnoki Kis Attila öttusázó, Király Hajnalka párbajtőrvívó, Kolonics György ke nus, Köves Csaba kardvívó, Madaras Ádám ól tusázó, Mizsér Attila öttusázó, Nagy Tímea pórbajtórvívó, Navarrete József kardvívó, No- vák Ferenc kenus, Pulai Imre kenus, Sike Jó­zsef sportlövő, Szabó Attila kenus, Szabó Ben­ce kardvívó, Szalay Gyöngyi párbajtőrvívó, Ta­kács Tibor kenus, Várkonyi Marina párbajtőr- vívó, Vasvári Erzsébet sportlövő. Bírósághoz fordulnak Párizs (MTI) - Svájci bírósághoz fordult az Olympique Marseille ügyvédje, hogy eléije a francia futballcsapat kizárásának hatálytala­nítását. Az UEFA székhelyén, Bemben benyúj­tott kereset szerint a nemzetközi testület dön­tése a svájci joggal is ellentétes. A szervezet olyan testületé hozott erről határozatot, amely nem is illetékes a francia csapat kizárására a Bajnokcsapatok Európa Kupájából. A döntést ráadásul úgy hozták meg, hogy nem vizsgálták meg a rendelkezésre álló dokumentumokat, és nem hallgatták meg a marseille-i klub képvise­lőit. A csapatot egyébként ebben a jogi eljárás­ban Freddy Rumo képviseli, aki korábban az UEFA alelnöke, s az európai kupaküzdelmek szervezőbizottságának elnöke volt. A klub ugyanakkor francia bírósághoz is fordult azzal az igénnyel, hogy kötelezzék a francia labdarú gó szerveket az OM újrajelölésére a BEK-ben. Az UEFA kötelezte a francia szövetséget arra, hogy a Marseille helyére állítson új indulót. Dortmundi fiaskó Bonn, Miskolc (ÉM - DL) - Németország: A labdarúgó Bundesligában kedden este megkez­dődött a hetedik forduló. A három lejátszott összecsapás közül a dortmundin robbant a bom­ba! A Westfalen-publikum a lefújást követően élénk füttykoncerttel adott hangot nemtetszé­sének. Joggal. Ottmar Hitzfeld legénysége - amelyben ezúttal már szerepelhetett a koráb­ban eltiltott Sammer - hatalmas csalódást oko­zott. A védekezésre összpontosító és kontrákkal kísérletező lipcseiek korán, már a 9. percben megszerezték a vezetést. Jürgen Rische tört ki, aztán lapos lövése után a labda átcsorgott Ste­fan Klos kapus hasa alatt. A Dortmund hatal­mas rohamokkal Jelelt”, nem riadt vissza a túl­ságosan kemény eszközöktől sem, érdekés mó­don a 38 esztendős, badeni illetőségű Hans Pe­ter Best bíró két lipcseit (Bittmannt és Gábri­elt) idő előtt küldött az öltözőbe. Az eredmény nem változott, a mezőny legjobbjának a 27 esz­tendős, 180 centiméteres és 83 kilós Maik Kischko, a Leipzig kapusa bizonyult. Bemd Stange szívéről nagy koppanással hullott le a mázsányi súly, a keletieknek ez volt az első győ­zelmük. Hét hetet vártak rá, de megérte! Kedden ünnepelte 28. születésnapját Andreas Thom, de a gyógyszergyáriak csak félsikert könyvelhettek el. Mönchengladbachban a bra­zil Sergio szerzett vezetést egy pompás 18 mé­teres bombával, ezt Klinkert kapáshói egyenlí­tette, aztán előhb Schuster, majd Kastenmaier értékesített egy-egy büntetőt, kialakítva a pontosztozkodással járó végeredményt. Eugen Striegel württembergi illetékességű játékveze­tő túl szigorúan adta meg a Leverkusennek, s hibáját a másik oldalon tetézte. Nümbergben sokan gyűltek össze, az edzőme­nesztés azonban - legalábbis egyelőre - elma­radt. Entenmann tréner szénája a 7. percben kezdett jól állni, amikor Christian Wück beta­lált, két perccel később azonban Brunner szög­let után egyenlített. A vendégek nélkülözték Kirjakovot, neki a magyar fővárosban akadt el­foglaltsága. Gerhard Vöecknümbergi elnökha- tározottan állt ki Entenmann mellett, kérdés, meddig tart eltökéltségéből? Eredmények, Bundesliga I.: Mönchengladbach - Leverkusen 2-2. B. Dortmund - Leipzig 0-1. Nürnberg - Karlsruhe 1-1. Bundesliga II.: Ma­inz - Wuppertal 1-1.

Next

/
Thumbnails
Contents