Észak-Magyarország, 1993. szeptember (49. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-07 / 208. szám

1993. Szeptember 7., Kedd 4 Z Itt-Hon Csak ültek szótlanul... Mészáros István Csak ültek szótlanul a kocsiban, ha­zafelé. Az eső vigasztalanul gyűlt, gyöngyöződött a jármű szélvédőjén, az úton akadály, kicsikével arrébb bale­set történt, sajnálkozó sóhaj, Istenem, szegények - mondták szinte egyszer­re (vagy tán nem is mondták, csak gondolták). Gondolatban egyáltalán nem ott voltak, agyukban egyre csak az bolyongott, hogy: hát elmentek. A gyerekek. Eddig még úgy, ahogy jó volt, mert a kisebb otthon volt, de most... A középiskolai kollégiumban nagy volt a sürgés-forgás, szülők hatalmas pak­kokkal egyensúlyoztak, tekintetükkel felmérték a terepet. A lift előtt sorba kellett állni. No, mikor jutunk már végre fel, a TE szobádba, édes kislá­nyom?... Ez a gyerek tegnap már nem találta a helyét. Izgalommal volt teli, tán ő is érezte, élete most nagy fordulatot vesz. Kilép a Nagybetűsbe. A bátyja, persze, röhög a markába. Kö­nyörtelen, kamasz testvéri „szeretet­tel”. Szóval, a kicsi leányka is, no majd meglátod, ez meg az, próbálta ijeszt­getni. Es: hogy a középiskola, kis csitri, te még nem tudod azt, amit én... No, megérkezett a felvonó. Belépnek más szülőkkel együtt, de világít a pi­ros lámpa. Nyomkodják a gombot, ám a „szekér” csak nem indul. Túlsúlyos. A papa kiszáll, majd én felcaplatok a negyedikre. De nem, inkább megvárja, míg visszaér a lift. így hátha gyorsabb. A gyerek is vele marad. Csak menjél, mama, mi is megyünk majd utánad - mondja erőltetett nyugalommal. Aztán fölémek, hát ez az? Egész otthonos, persze, a vakolat kicsit hámlott, ta­valyi poszterek nyomai a falon, a szek­rényeken ormótlan lakatpántok, te jó ég, hát lakatot nem hoztunk! Még van idő, veszünk egyet. (Nem egyet, kettőt kell, hiszen két szekrény jut egy „lakosra”) A fiú fői se jön, mit neki egy kóter?! Megszokta már ő, és különben is, mit kell úgy oda lenni... 0 már kifejezet­ten kéri, édesanyám, ne is gyere fel ve­lem, tudod, olyan ciki! Bezzeg mikor elsőbe ment! Minden megvan? Te gyerek, bepakol­tunk minden szükségeset? - aggodal­maskodik a szülő. Itt a pénz, vigyázz rá, az iskolában végy meg minden tankönyvet, írd fel, mi az, ami még hiányzik, beszerezzük. Szóval, tetszik. Akkor minden rend­ben. Hazaérnek. A kutya örvendezve sza­lad a kapuhoz. Aztán csendben hát- rakullog. Érzi, tudja, valakik most nem jöttek haza... _!__1_____ T öbb helyszín, nagyobb siker A füzérradványi kastélyra is felhívták a figyelmet A rendezvény házigazdája a Liszt Ferenc Kamarazenekar volt Sárospatak (ÉM-BG) - Rolla Jánoson, a Liszt Ferenc Kama­razenekar vezetőjén kívül az el­múlt időszakban jó néhányan felvetették a jogos kérdést, hogy Zemplénnek miért nem jut legalább egy picike kis fesz­tivál. A kérdés felvetésénél az­tán be is fejeződött az ábrándo­zás, hiszen ideális helyszínek ide, nyáron zömmel unatkozó helybéliek és külhoniak oda, nincs pénz, nincs rendezvény sem. Rolla Jánosnak azonban esze ágában sem volt ilyesmiken töprengem, gondolt kettőt-hár- mat, felvázolta az ötletet, meg­találta a szponzort és idén már a második Zempléni Művésze­ti Napokat rendezték meg au­gusztus 21. és 28. között. A nemrégiben befejeződött feszti­vál rögtönzött értékelésére kér­tük Stumpf Gábort, a sárospa­taki Művelődés Háza igazgató­ját: • A tavalyi nyitó fesztivál olyan nem várt sikert hozott, hogy felvetődött a kérdés, az idén si­kerül-e biztosítani azt a színvo­nalat, amit egy évvel korábban. Most, hogy véget ért a rendez­vénysorozat, azt hiszem, min­den túlzás nélkül mondhatom, hogy a II. Zempléni Művészeti Napok is felülmúlta reménye­inket. Az idén szinte ellepték Sárospatakot a fesztiválra láto­gatók. A nagyobb vonzóerő ta­lán annak is köszönhető, hogy ebben az évben már több hely­szín kapcsolódott be a rende­zésbe. Azt hiszem, a színvonalban is sikerült némi előrelépést elér­nünk, ami azonban egyértel­műen Rolla János érdeme, hi­szen a hazai fellépőkön kívül olyan külföldi előadóművésze­ket tudott elcsalogatni ebbe az isten háta mögötti régióba, aki­ket mi sohasem tudnánk ide­hozni. Ez utóbbiban Rolla János kap­csolatrendszerén kívül döntő szerep jutott az Antenna Hun­gáriának, akik a meglehetősen borsos tiszteletdíjak biztosítá­sát átvállalták tőlünk. □ A Klukon Edit-Ránki Dezső esten még pótszékeket is igény­be kellett venni a nagy érdek­lődés miatt. Ugyanez igaz volt a többi helyszínen is? • A kép egy kicsit csalóka, hi­szen a sátoraljaújhelyi város­háza díszterme nagyon szép, impozáns, viszont csak 100-120 ember befogadására képes. A pataki helyszíneken nem volt ilyen gond, ami azonban nem jelenti azt, hogy üresen marad­tak volna a széksorok. A záró­koncert telt házzal ment, de a többi rendezvénynek sem volt oka panaszkodni az érdeklődés hiánya miatt. Pontos számításokat még nem végeztünk, de megközelítőleg 3-4 ezer látogatója volt a hang­versenyeknek, színházi előadá­soknak. □ Az idei fesztiválprogramban kuriózumként szerepelt a kirán­duló koncert a füzérradványi - kastélyért. • Ennek a koncertnek nem az volt a lényege, hogy milyen be­vétellel zárul, hiszen az össze­gyűlt mintegy százezer forint a kastély felújításához csak egy csepp a tengerben. A kitűzött célt azonban mindenképpen si­került elérnünk, azt, hogy fel­hívjuk a figyelmet erre a szá­nalmas állapotban lévő műem­lékre. □ Pénzszűkös világban élünk, így a siker ellenére is sajnos muszáj megkérdezni: lesz jövő­re III. Zempléni Művészeti Na­pok? • A fesztivál főszponzora, az Antenna Hungária vezérigaz­gatója, Barta József tavaly úgy nyilatkozott, hogy hosszú táv­ra gondolta a Zempléni Művé­szeti Napok támogatását. Ezt a nyilatkozatát az idén is meg­erősítette. 1993. Szeptember 7., Kedd Itt-Hon Z 5 A Hét Embere pityergett Priska Tibor r~~ I ' ! A Hét Embere előbb csupán halkan pityergett, majd a ka­puhoz érve már nem tudta visszatartani illetlenül hangos bőgését. Onnan, a kapuból még egyszer visszanézett az imént megsimított mászókára, a csúszdára, honnan még lesik- lott, a hintára, melyen az imént még repült, benyúlt a homoko­zóba is, mindezektől elköszönt, jól tartva magát, bár a homo­kozóba már belehullott az el­ső, nagy könnycsepp. A bömbö- lés a kapuban kezdődött, aho­vá már a nagy zsákkal érke­zett, mely zsákba mindent be­le kellett rakni, mit eleddig so­ha, de most mái' a végleges el­költözés... a valaminek a befe­jezése... A valaminek a vissza nem térése. Soha vissza nem térése... Mivel, hogy a mamája, ki szintén ott ment vele, a zsá­kot is ő cipelte mondta, hogy most már ők ide többet nem jönnek. És úgyszintén erősen törölgette a szemét. Bőgött hát a Hét Embere, pedig tudta, hogy nagycsoportosként ez nem illő. Vége hát az ovinak... Vége hát és visszavonhatatlanul vége va­laminek, egy csodának, egy szépséges korszaknak és kez­dődik egy másik Egy más... Na­gyon is más kezdődik, de, hogy menyire más, ezt a bömbölős nagycsoportos, az oviból már kinőtt gyerek nem tudja. A vi­gasztalásokat, biztatásokat vi­szont hallja, mely vigaszok-biz- tatások szerint nagyon is jó lesz majd az isibe. A suliba. Az is­kolába. Megvan már a táska is, a sok színes ceruza is, a nem színes is, a rengeteg füzet, a rajzlap, a tolltartó, a... Sohsem lenne vége, ha sorolnék mind. A gyerek hát elköszönt az ovi­tól és följebb lépett egy lépcső­vel, hogy elinduljon egy más vi­lágba. Kicsit felnőttebb világ­ba. Ahová már nem viheti a macit, ahol már nem szundít­hat ebéd után, nincs homoko­zó, csúszda, hanem csengő van, iskolapad, fegyelem, feladat, számonkérés, pár nap múlva föltehetően rossz álmok van­nak, félelmek, vágyakozás visz- sza az oviba és tudomásulvé­tele annak, hogy oda már nem lehet. Elmúlt. Valami elmúlt. Valami más megkezdődött. Mi is lesz veled csöpp ember­ke? Mi lesz veled ennek a má­sik szakasznak a végén? Ha majd befejezed ezt a ma még azt sem tudhatjuk, valójában hány osztályból álló iskolát? Most már viszed ugye a válla­A Hét Embere dat lehúzó, könyvekkel teli tás­kát. Vajon miről szólnak a könyvek? Mit fogadnak el ab­ból, ami eddig történt, és mit látnak másként? Mit kell ne­ked most „amúgy” tudnod, nem pedig akként, mint eddig taní­tották a könyvek? Mi a fehér, mi a fekete? De hát ez igazából nem a te gondod. Azoké, akik úgy hiszik: tudják. Hivatottak ennek eldöntésére. Az sem a te gondod, de tudnod kell, hogy most, Borsod-Abaúj-Zemplén- ben nagyjából nyolcvanezer munkanélküli van. Nemigen kell neked érteni, mi is az a munkanélküli. Legföljebb majd megkérded, hogy a százas égőt miért cserélték ki negyvenesre, miért nincs olyan meleg télen, mint eddig, miért szaporodtak meg a csirke-farhátak, a lábak a vasárnapi ebédben, miért próbáltatja anyu a régi cipő­det, amit pedig már letettél, meg talán feltűnik, hogy idege­sebb a hangulat, mintha papa, meg mama könnyebben veszne össze bármin is, amin egyéb­ként eddig nem, meg... Hát sok minden felkeltheti érdeklődése­det. Például a szomszédod cso­dás szerelése, sokezres cipője, dzsekije, míg a tiéd... Ezeket kár is kérdezned otthon. Már­mint a miértet. És ne sokat kérdezz másról sem, mert nehéz rá válaszolni. Például, ha Abaújban vagy, ak­Fotó: Farkas Maya kor arra, hogy hol, miből építs majd itt házat, hol lesz munka­helyed. Legyél-e itt például me­zőgazdász. Ha miskolci vagy, akkor legyél-e kohász, gépész­mérnök, ha zempléni vagy, ak­kor készülj-e idegenforgalomra, vendéglátónak, ha alföldi része­ken, érdekeljen-e az állatte­nyésztés, ha Ózdon, akkor az orvoslás, vagy egyáltalán mire készülj. Ne nagyon kérdezd még ezeket Hét Émbere, mert nem igen tudunk valósan vála­szolni. Azt sem kérdezd, hogy mire te felnősz, látszanak-e még az ágyúk villámlásai délről, hal­latszanak-e a bombák, gráná­tok becsapódásai, esetleg átröp- pennek-e ide hozzánk, a hábo­rú lángja átcsap-e megperzsel­ni a mi földünket. Azt sem kér­dezd, hogy akik most acsarkod- nak ránk, addigra belénk mar­nak-e. Főleg azt ne, hogy mi, itthoniak addigra miként mar­juk halálra egymást... Hét Embere! Mégsem ijedj meg mindettől. Nem is ijedsz, hiszen még el sem tudod mindezt ol­vasni. Csak most indultál el a súlyos táskáddal. Inkább rakj bele annyi tudást, emberséget, körültekintést, hogy felnőttként elénk tárhasd és mi is haszno­suljunk belőle. Hát csak menj Hét Embere! Menj, bátran, szükség van rád! És ne bőgj! Elég, ha mi bőgünk. A Bodrogköz volt a szenvedélye Nagy Géza Cigánd (ÉM) - Immáron negyedszá­zada, hogy egy nagy bodrogközi egyé­niség, Kántor, Mihály elköltözött az élők sorából. Élete Tiszakarádhoz és Cigándhoz, e két jelentős bodrogközi faluhoz kötődik: az előbbiben töltötte élete első húsz esztendejét, míg Cigán- don a többi hatvanhárom évet. A néptanító kenyérkereső munkája mellett jelentős tudományos munkát is végzett. Nagy érdeme volt, hogy munkásságával ráirányította a nép­rajztudósok és a nyelvtudomány szak­embereinek a figyelmét a Bodrogköz­re. Házának ajtaja mindig nyitva állt azok előtt, akik az itt élők életét, szo­kásait, hagyományait akarta kutatni. Kapcsolatban állt Simonyi Zsigmond- dal, Bátky Zsigmonddal, s baráti szá­lak fűzték Balassa Ivánhoz, Gönyei Sándorhoz. Vendégszerető házában megfordult Györfty István, Vajkai Au­rél és Lajtha László is. A néphagyomány szinte minden ágá­val foglalkozott. Az ő munkájának kö­szönhető a Gyöngyös bokréta cigándi együttes sikere, s a jelenleg is műkö­dő cigándi gyermektánc csoport nagy híre. Igazi népművelő volt Kántor Mihály. Munkáját hivatásnak érezte, s tudta azt, hogy hazaszeretetre a szülőföld szeretete nélkül nem lehet nevelni. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy a szülőföldet nem lehet szeretni az ott élő nép szeretete nélkül és az ottaniak kultúrájának ismerete nél­kül. Kántor Mihály emlékét falujában egy évtizede - a Kazinczy Ferenc Társa­ság kezdeményezésére - emléktábla őrzi. Jó lenne azonban, ha írásaiból könyv jelenne meg, s ezt a cigándi (de más településeken) lakók, a fiatalok olvashatnák. Már csak azért is, mert - bár életében nem kapott sem megyei, sem országos elismerést - faluját or­szágosan ismertté tette. Felfedező körúton Fotó: Laczó József

Next

/
Thumbnails
Contents