Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-07 / 183. szám
1993. Augusztus 7., Szombat ===== gazdaság - Hirdetés ÉSZAK-Magyarország 5 Demonstráció még a talonban... Az étkezési búza árát 8200 forintban garantálták Fotó: Laczó József Csökkenő állatállomány Miskolc (ÉM - B.Sz.L.) - Az állatállomány nagymérvű visszaesése okozza a kelet-európai országok közös piaci élőállat - marha - illetve juhhús exportjának idei látványos összeomlását. A volt szocialista országok, főként olaszországi és németországi kivitelének megcsappanása jelentős hatással lehet nyugat-európára is. A Brit Hús és Előállat Bizottság adatai szerint tavaly 6 százalékkal csökkent a lengyel nő ivarú tenyészmar- ha - és juh állomány. A volt csehszlovákiai területen 18, illetve 48 százalék a csökkenés. Romániában '91-es adatok szerint 31, illetve 9 százalékos volt a visszaesés. Magyarországon 19 meg 3 százalékos a tenyészállomány csökkenés, míg Bulgáriában 19 és 40 százalék. Kamat a tengizi dolgozóknak Budapest (MTI) - A jelenleg érvényes MNB-devizakamatot fizeti ki a Vegyépszer Rt. azoknak a tengizi dolgozóknak, akiknek devizaellátmányát csak késéssel tudta eljuttatni számláikra. Erről Dérczy Ferenc, a részvénytársaság vezérigazgatója nyilatkozott. Ugyancsak csütörtöki hír, hogy Kardos István vezérigazgató-helyettes és a cég több más vezetője charterjárattal Tengizbe indult. Magukkal vitték azt az OTP-től kapott igazolást, amely tanúsítja, hogy az összes eddig elmaradt illetmény már a pénzintézetnél van, s annak továbbításáról gondoskodtak. * Nurszultan Nazarbajev, kazah elnök ellátogat a tengizi térségbe, s bár útja semmiféle összefüggésben nincs a magyar építők egy részének rövid munkabeszüntetésével, elképzelhető, hogy megtekinti a Vegyépszer Rt. fővállalkozásában készült ipari létesítményeket, amelyek folyamatos építését már elnökké választása előtt is figyelemmel kísérte. Eladták a gyárat Budapest (MTI) - Eladta kaposvári leányvállalatát a csaknem teljesen amerikai tulajdonban lévő Tungsram-General Electric Rt. - jelentette be csütörtökön a cég vezetése. A gyárra már hónapok óta keresték a vevőt, mivel a Tungsram célja, hogy csak a fényfonásgyártó profilt tartsa meg. A gyárat teljes egészében egy export-import tevékenységgel foglalkozó osztrák cég, a Simáik GmbH. vette meg, amely szándékai szerint folytatja majd az elektronikus termékek gyártását. A Tungsram azonban egyelőre megrendelője marad az Elektronikai Gyárnak, innen vásárolja majd a kompakt és hagyományos fénycső- és fényrendszer alkatrészeket. A Simáik vállalta a 300 dolgozó foglalkoztatását. A Tungsramnál elmondták: a kaposvári gyár termelése az utóbbi évben - a szovjet piac elvesztése és a hazai elektronikai piac pangása miatt - meglehetősen alacsony volt. Emiatt állították le itt a fényforrásgyártást js. HIRDETÉS- — ................... M iskolc (ÉM-BSZL) - Érdemes az időpontokat jegyezni. Néha a földi halandó is érti jfces információhoz juthat, bizonyos következtetéseket vonhat le, amelyek értékítéletét akár meg is határozhatják. Ha visszatekintünk a mező- gazdasággal összefüggő tárgyalássorozat állomásaira, lépésről lépésre nyomon követhető a tárgyalásban résztvevők együttműködési, készsége. Mint ismeretes, a megállapodásra törekvő felek egyrészről a kormány , másrészről pedig a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének képviselői voltak a legutóbbi napokban. A több hónapig tartó megbeszéléssorozat május 25-én kezdődött, amikorra már a termelők (magángazdák és szövetkezetek igen-igen nagy bajban voltak a tavaszi vetések után, a nagy nyári munkák előtt. Ekkorra már elfogyott pénzük, hitelük, kérdésessé vált további működésűk, ráadásul a szövetkezeti törvény módosításával riogatták az átalakult szövetkezeteket,hogy legyen mód a további kiválásra leválásra a működőképes vagyonrészekkel (ami természetesen az egyíitt- maradók ellehetetlenülésével járna). Május 25-én a MOSZ taggyűlést tartott amelyen a mezőgazdasági termelők gondját-baját elemezték, és arra a megállapításra jutottak, hogy a kormány intézkedését kérik a mezőgazdaság egyes válságjelenségeinek orvoslására. Kérték azt is, hogy ez az intézkedés addig valósuljon meg, amíg az Országgyűlés el nem fogadja a pótköltségvetést, hiszen azután már felesleges anyagi támogatásról, pénzek átcsoportosításáról beszélni. Júmus elején a Győr-Moson-Sopron megyei gazdák már egészen addig mentek, hogy de- monstrációval.útlezárással fenyegetőztek, ami nem hiányzott volna. Természetesen a mezőgazdasági tárca és a kormány is hajlott a tárgyalásokra, amelyekbe a megyei érdekvédelmi szövetségek is bekapcsolódtak. Júliusban a MÉSZ kidolgozott egy állásfoglalást, mely szerint a mező- gazdaság érdeke azt kívánja, hogy minden vitás kérdést csakis tárgyalással kell rendezni, amelyre az érdekvédelem a legmesszebbmenőkig fogadókész Július kilencedikén végre egy aszGarai Adrienn Miskolc (ÉM) - Az eltelt időszakban a növényvédelmi munkák egy- része befejeződött, .egyes gyümölcsök beértek, az aratás is csaknem befejeződöt. Felhívjuk a szólótermesztők figyelmét, hogy a lisztharmat fertőzés további erősödésére lehet számítani. A tünetek a fürtön és a levélen egyaránt megjelenhetnek. A legnagyobb kárt a bogyókon akkor okozza, ha azok még nem fejlődtek ki teljesen, mivel így az egészséges szemhez viszonyítva fejlődésükben visszamaradnak, héjuk felreped, magjuk kilátszik („madárkás”), a fürtön maradva az időjárástól függően elrothadnak, vagy leperegnek. A présbe kerülve rontják a must értékét. A tünetek megjelenése után a tálhoz ült a kormány és a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége. A megbeszélésekről készült megállapodásban rögzítették a további feladatokat (munkabizottságok létrehozása, témakörök kijelölése). E megállapodásban határozták meg a konkrét intézkedéseket is: a mezőgazdaság működőképességének fenntartása, csődkezelés, reorganizáció, agrárpiaci rendtartás, hazai piacvédelem, garantált árak, szubvenciók, privatizáció segítés, az alapvető törvényekkel összefüggő problémák rendezése. Július tizenkettedikén ülésezett a MOSZ elnöksége. Kijelölte a három szakmai bizottságot a tárgyalásokra, de úgy érezték az elnökség tagjai, hogy a kormány halogató taktikát folytat, ezért, nem vetették el a demonstráció lehetőségét. Felállítottak egy demonstrációs bizottságot. Július 22-én, az agrár-érdekképviseleti szervezetek és a kormány szakértői között folytatott egyeztetésről mindhárom munkabizottság emlékeztetőt adott ki, amelyben bizalomerősítő intézkedések és konkrét határozatok is megfogalmazódta a mezőgazdaság gondjainak enyhítésére (kamatkedvezmény, öntözés támogatása, katasztrófa alap létrehozása, vetési támogatás stb). Július 26-án az Agrárkoordinációs betegség teijedését mérsékelni lehet a triazol+kén hatóanyagú szerek kombinációjával (például Árnál SC+Thiovit; Sisthane+Sulfur). Augusztus közepe után nem tanácsos szerves gombaölőszereket alkalmazni, mivel ezek a must eijedését gátolják. A perzselés veszély elkerülése érdekében a kora reggeli, vagy késő esti órákban végezzék a permetezést. A másodkelésekben gyomnövényként jelenlévő napraforgó növényeken megjelentek a peronoszpóra fertőzés primer tünetei. A károsított növény levelének felső oldalán klo- rotikus foltok, fonáki részén fehér penészgyep megjelenése jellemző. A kórokozó fellépése esetén az időbeni izolációt - vagyis, a fertőzött területen öt évig ne termesszenek napraforgót -, célszerű a fertőzés észleléFórumban résztvevő érdekképviseleti szervezetek, valamint a kormányzati szakértők közötti tárgyalásról közös nyilatkozat jelent meg, melyben az elért eredményeket nyilvánosságra hozták. Ezek szerint a bizonytalan tulajdonviszonyok között termelőknek jó hír: aki vet, az is arat. Az étkezési búza garantált ára 7800-8500 Ft között legyen tonnánként. A tsz-tag, ha saját szövetkezeti üzletrészt vásárol, úgy vonatkozik rá az SZJA törvény által biztosított kedvezmény. Az állam garanciát vállal az aszálykárért. Vetési támogatást kapnak a termelők még a vetés megkezdése előtt. (2000 Ft hektáronként). (Julius 29-én a kormányülésen hozott és az agrárágazatot élintő intézkedéseket - melyek nagy vonalakban megegyeznek a fentiekkel-lapunk augusztus 4-ikei, szerdai számában részleteztük) Ennyi tehát három nyári hónap huzavonája, melyből azért kiderül: a felek partnernek tekintették egymást, de az érdekképviseletek nem fenyegetőztek azzal, hogy „a nyár heves...” a kormány képviselői sem mutogattak megváltozhatatlan törvényekre. Mindkét oldalon keresték a megoldást, ámbár nem mindenben találták azt meg. A MOSZ részéről ugyanis elhangzott: azért a demonstrációt szervező bizottság csak dolgozzon tovább! sétól újra számítani. A cukorrépa táblákon új hervadásos betegség előfordulására lehet számítani. A növények levelei sárgulnak, lankadnak, majd elhalnak. A beteg, hervadó foltok gyorsan növekednek a táblán. Az átlagos idójái'ás megfelelő vízellátottság mellett a fertőzést a répa tünetmentesen elviseli. A tünetek száraz, forró nyári időjárás mellett jelennek meg, gyengültségi parazitának tekinthető. A védekezés lehetősége a megelőzés - őszi kalászos, tavaszi árpa elővetemény, a csávázott vetőmag optimális időben történő vetése, aszályos időben legalább egyszeri öntözés, agrotechnika. (A szerző a B. -A. -Z. Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi állomás munkatársa) Időszerű növényvédelmi teendők Részvénycserék eredményei Budapest(MTI) - Késnek az összesítések a kárpótlási jegyért jegyezhető részvények jegyzési eredményeiről. Ennek oka az, hogy eddig első alkalommal zárult le egyszerre négy jegyzési időszak egy napon, julius 30-án - közölte a Budapest Értékpapír és Befektetési Rt . illetékese. A július 30-án zárult jegyzésekről egyelőre a pontos adatokat nem lehet tudni. Az előzetes értekelés szerint a legsikeresebb a Pick Rt. papírjainak értékesítésére meghirdetett akció volt. Itt csak a kárpótoltak jegyzéseit figyelembe véve közel négyszeres volt a túljegyzés. Mar biztos az allokáció szabályozása is - minden igénylőnek jut majd részvény, mert a megoldás szerint minden igénylőnek kielégítik majd igényét egy bizonyos szintig, ameddig erre a felajánlott csomag lehetőséget ad. Az azonban meg mindig kétséges, hogy ki végzi majd el technikailag az allokációt. Szintén túljegyezték a Möbius Húsipari Rt. részvényeit. Ezeknél azonban csak mintegy 15 százalékkal jegyezték túl a felajánlott 108 millió forint értékű csomagot.-----ÁRFOLYAMOK------B udapest (MTI) - A kis tételben folyó kereskedéstől eltekintve 76 üzletben összesen 660,8450 millió forint forgalmat bonyolított le a Budapesti Értékpapírtőzsde a tegnapi napon árfolyamértéken. A részvények forgalma (55 kötés) névértéken 112,2100 millió forintot, árfolyamértéken számolva pedig 301,4620 millió forintot tett ki. A Pillér Első Ingatlanbefektetési Alap forgalma 77 000 forint volt árfolyamértéken. Kárpótlási jegy Tőzsde MIM» Index (ideiglenes) augusztus 6-án: 836,83 +23,57 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1993. augusztus 6. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Vétel Eladás Angol font 141,51 144,31 142,50 143,20 Ausztrál dollár 64,54 65,78 65,11 65,41 Belga frank* 262,92 267,58 263,87 265,03 Dán korona 14,02 14,28 14,06 14.12 Finn márka 16,34 16,74 16,50 16,60 Francia frank 15,96 16,24 16,06 16,14 Holland forint 49,26 50,12 49,58 49,80 ír font 133,13 135,73 134,08 134,72 Japán yen* 91,05 92,25 91,39 91,69 Kanadai dollár 73,33 74,73 73,86 74,20 Kuvaiti dinár 314,60 320,10 316,56 317,94 Német márka 55,41 56,37 55,77 56,01 Norvég korona 12,82 13,06 12,90 12,96 Olasz líra** 59,07 60,35 59,39 59.71 Osztrák schill.* 787,88 801,48 792,93 796,33 Portugál escudo* 54,82 55.92 55,04 55,32 Spanyol peseta* 68,10 69,62 68,38 68,76 Svájci frank 62.90 63.98 63.25 63,53 Svéd korona 11,81 12,07 11,91 11,97 USA-dollár 94.87 96,43 95,45 95,85 ECU (KP) 106,32 108.28 107,02 107,52 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Corcovado Kft. nyilvános pályázatot hirdet a Bross Holding felszámolása alatt lévő B.-A.-Z. Megyei Építőanyagipari Vállalat „fa” tulajdonát képező Sárospataki Kerámiaüzem értékesítésére. Pályázati kiírásra kerül az ingatlan (1120 négyzetméter), a berendezés, az állóeszközök, a készletek, piaci kapcsolatok. A cég jelenleg is termelő tevékenységet folytat, kapacitásának 80 %-át a MESA International USA számára gyártott termékek teszik ki. A cég egyben kerül értékesítésre. A pályázat elbírálása azonos feltételek esetén az 1991. évi IL: tr. 48. par.(2) bek. értelmében a hitelezőknek elővásárlási joguk van. Előnyt élvez az a pályázat, amely a dolgozók további foglalkoztatását biztosítja. Előnyt élvez az a pályázó is, amelyik a dolgozókat vagy a dolgozók csoportját mint tulajdonost tartalmazza. A pályázattal kapcsolatban további információk, illetve vagyonértékelés az alábbi telefonszámokon kérhető: Dobó Gábor a Corcovado megyei képviselője (06)46/341-694 Vojtonovszki Gusztáv a felszámoló helyi megbízottja (06V46/346-078 A pályázat benyújtásának határideje a megjelenést követő 7. nap. Elbírálásának határideje a megjelenést követő 5. nap, melynek eredményéről a pályázatot beadókat értesítjük.