Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-02 / 178. szám
Dr. Habsburg Ottó Kazincbarcikán Kazincbarcika (ÉM) - Dr. Habsburg Ottó őexcellenciája, Regina főhercegnő és György főherceg kíséretében Kazincbarcika alpolgármesterének meghívására, augusztus 18- án délután a városba látogat, ahol a városházán az önkormányzat vezetői és munkatársai fogadják a vendégeket. Este fél nyolckor a Városház téren Kazincbarcika város lakóihoz kíván szólni di-. Habsburg Ottó elnök, majd a polgármesteri hivatal és az Egressy Béni Művelődési Központ rendezésében szabadtéri koncertet tartanak. Ezen elsőként a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes mutat be tájegységi magyar táncokat, majd a bajorországi Werksblasorchester-Gendorf fúvószenekar lép fel. Folklór műsort ad a Jag Lulugyin cigányegyüttes, valamint a kazincbarcikai citeraze- nekar. 1993. Augusztus 2 Volt hadifoglyok találkozója Miskolc (ÉM) - Augusztus végén - 25-én és 26-án Debrecenben rendezik meg azoknak a volt magyar katonáknak, leventéknek, illetve özvegyeiknek első nemzetközi találkozóját, akik a második világháború idején amerikai, angol, francia hadifogságba kerültek. A hagyományteremtő összejövetelre - melyre öt évtized (el)hallgatása után kerül sor - a rendezők várják a hazánk határain kívül élő, volt nyugati hadifoglyokat is. A találkozó fővédnöke Für Lajos honvédelmi miniszter. A távolabbról érkezőknek két éjszakára szállást és két napi ellátást tudnak biztosítani - térítés ellenében. A kis nyugdíjból élő bajtársak költségeihez - a lehetőségekhez mérten - hozzájárulnak. Mindazok, akik szállásra, ellátásra igényt tartanak, július 31-ig levélben jelezhetik az alábbi címen: Farkas, Nyugati hadifoglyok, Debrecen, Péterfia u. 4.1. em. 4026. Személyesen ugyanitt lehet jelentkezni csütörtökön és pénteken, délelőtt 9-11 óráig. A rendezők kérik, hogy a levélben írják meg, hogy mely állam fogságában és melyik hadifogolytáborban voltak. Kik nyertek pályázatainkon? Miskolc (ÉM) - Pénteken délben a Golden Tours Utazási Irodában sorsoltuk idegenforgalmi rejtvénypályázatunk díjait. A helyes megfejtés ez volt: Füzérradvány. Az utazási iroda meghatározott útjaira egyenként 2500, 1500 és 1000 Ft értékű utazási utalványt nyertek a fenti sorrendben: Pataki Vilmos (Miskolc), Meczkó Krisztina (Encs) és Bemáth Diana (Miskolc). Idéző című irodalmi rejtvénypályázatunk díjait az avasi lakótelepi új, Klapka utcai Totó-Lottó kirendeltségen sorsoltuk. A helyes megfejtések ezek voltak: Dayka Gábor-vers: „Vagy a sziklánál itt keményebb vagy”, a Batsányi János versé pedig: „Vigyázó szemetek Párizsra vessétek”. A helyes megfejtők között a Szerencsejáték Rt. 5. sz. Területi Igazgatósága 2500,1500 és 1000 Ft értékű szelvényeket sorsolt ki. A szerencsés nyertesek, akik a szelvényekkel akár milliomosokká is válhatnak adott esetben: Takács Ilona (Miskolc), Tóth Zoltán (Miskolc, Brigád út 6.), és Rekó Zoltán (Miskolc). A Vöröskereszt véradónaptára Augusztus 2-9-ig Miskolc (ÉM) - Megyénkben az alábbi üzemek, intézmények dolgozói, települések lakói biztosítják a betegellátáshoz szükséges vérmennyiséget. Hétfőn: Miskolc, Polgármesteri Hivatal. Kedden: Köröm község; BEFAG Ládi telepe, Miskolc; Borsodchem Rt., Kazincbarcika; Sárospatak város; Ózdi Húsüzem; EL-CO Rt. Ózd vidéki gyáregysége. Szerdán: Városi Tűzoltóság, Miskolc. 1 , Hétfő Megyei Körkép ÉSZAK'Magyarország 5 Az anyatej örökbecsű értéke Családok és szakemberek párbeszéde a világnapon Miskolc (ÉM - GyK) - A célunk az, hogy egy szebb és barátságosabb világba szülessen a csecsemő, életének első órájában érezze szüleijelen- létét, és már a szülőszobában szoptathassa az édesanyja. Ma még talán mindez hiú ábrándnak tűnik, ám az utóbbi években szerencsére hazánkban is elkezdődött egy egészséges folyamat, melynek hatására minél többen rádöbbennek; a csecsemőnek joga van a számára legmegfelelőbb táplálékhoz, az anyatejhez. Hiszen - amint azt tegnap, az anyatej, a szopatás miskolci világnapján az egyik előadó megfogalmazta — nem csak a gyermek testi, szellemi fejlődéséhez kell a lehetőség szerint minél tovább a csecsemő számára az anyatej. Örökbecsű értéket jelent azért is, mert az anya és a gyermek kapcsolatát, a család kiegyensúlyozott, harmonikus fejlődését is meghatározhatja. Vasárnap, a Magyar Védőnők Egyesülete megyei szakosztályának hívására áldott állapotban levő kismamák, valamint olyan anyukák jöttek el a találkozóra, akik hosszú hónapokig szoptatták kicsinyüket. Eljöttek az édesapák is, és természetesen jelen voltak sok helyütt a karon ülő csecsemők, s az egy-két éves gyermekek. Amint azt Pfaff Béláné, a szakosztály elnöke megjegyezte: legalább kétszáz család képviselői tettek eleget a meghívásnak, s nem csak Miskolcról, hanem a megye több településéről igyekeztek tapasztalatokat szerezni, vagy azokat átadni a majdan szülő, várandós kismamáknak. A Korányi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolában az anyatejjel való táplálás fontosságára hívta fel a figyelmet bevezető gondolataival Részlet egy szoptatásra buzdító plakátból dr. Velkey László professzor, gyermekgyógyász. A továbbiakban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő kórházak közül a megyei, a Miskolc Város Diósgyőri és Semmelweis Kórház, továbbá a kazincbarcikai, az ózdi, a sátoraljaújhelyi és a szikszói városi kórházak szülészetinőgyógyászati osztályainak főorvosai mondották el tapasztalataikat az úgynevezett baba-barát kórházi programról, arról a rendszerről, melynek során az újszülöttet már az első órákban szoptathatja az édesanya, s együtt lehet az édesapával is. Abban valamennyi szakorvos egyetértett: a feltételek megteremtéséhez ma még nem mindenütt egyformák a lehetőségek, bár a tapasztalat az, hogy „csak” az anyagiakon múlik annak biztosítása, hogy a kismama már a kórházban a szoptatás mellett döntsön. Nagy figyelemmel hallgatták a kismamák dr. Sólyom Enikő kandidátus, gyermekgyógyász előadását is, mely a csecsemők korszerű táplálkozásáról szólt, s igyekezett hasznos útravalót, tájékoztatót és tanácsokat is adni nemcsak a szoptatáshoz- melyet, mint mondotta minél tovább érdemes alkalmazni -, hanem az anyatejet pótló, majd kiegészítő étkezési lehetőségeket is elsorolta. Mondandójának lényege egyetlen mondatba sűrítve az volt: az anyatej a csecsemő számára az az élő anyag, melyet semmilyen tápszer nem helyettesít. A gyakorló kismamák már rábólogattak, a várandósák figyelemmel hallgatták azt a gondolatot is, mely szerint: a szoptatásnál a csecsemő aktivitására is szükség van, s ez a további fejlődését is nagy mértékben meghatározza.- Hazánkban ma az anyák 45 százaléka szoptatja csecsemőjét négy hónapos korában is. Ennél a megyei átlag valamivel jobb, hiszen 47,7 százaléka az édesanyáknak ad legalább ennyi ideig csak anyatejet a csecsemőnek. Mindezt Lautser Józsefhé- tól, a megye vezető védőnőjétől hallottuk.- Talán tegyük hozzá: Miskolcon már ennél is szebb az eredmény - jegyezte meg Bakó Istvánná, ki a védőnői egyesület országos elnökhelyetteseként a világnapi rendezvény egyik fő szervezője volt. Most következik a szoptatás hete. Talán egyszer azt is elérjük, hogy természetes anyai ösztönét tudatosan vállalja minden édesanya, s gyermekét az anyatejjel táplálja. Addig azonban még bizonyára lesz egy-két világnap. Szántó hazavárja elszármazottak Bakonyí Béla Abaúj szántó (ÉM) - Mint a mélyből feltörő forrás, úgy buggyant ki dr. Angyalos László, a nagyközség köztiszteletben álló nemes patriótája szívéből a gondolat és vágy: ...„hívjuk haza a Szántóról elszármazott barátainkat!” Igen! Haza, az ősi településre a Sátorhegy, Súlyom, Gyürtető hegy-, dombvidék ölelő karjaiba, az augusztus 20-ai Szent István-napi búcsúra, mely napon négy templom harangjainak -, talán már elfelejtett ősi muzsikája hívja őket az isten házába: megpihenni, elmélyedni - mit jelent a szülőföld. A gondolatát magáévá tette Kende János polgármester és az önkormányzat képviselő testületé. Osvay György, a Szerencsi Mezőgazdasági Rt. igazgatója a gazdaság abaújszántói vendégházát és teraszos udvari parkját örömmel felajánlotta a vendégek fogadására, hogy esztétikus környezetben rendezhessék a ritka eseményt. A délelőtti program az egyházi szertartásoké: istentiszteletek, a Szent István-napi búcsú kirakodóvásár. A délutáni események gazdag látványosságot nyújtanak: Kassai mgjo- rettek bemutatója részfúvós kísérettel, s híres nagyidai és forrói tánccsoportok produkciói; a nagyi- daiakat a kassai Csámborgó Együttes kíséri. Ezen a műsoros rendezvényen szól a polgármester a hazatértekhez és vendégekhez. 18 órától megnyílnak az Arany János utca pincéi, hogy mindenki megkóstolhassa valódi hegyaljai szántói borokat. A fiatalságot táncmulatság szórakoztatja este 9 órától. Aki a nap programján részt akar venni, augusztus 16-ig kell bejelentenie a polgármesteri hivatalban ebéd-, esetleg szállásigényét. Érdekes és tanulságos a családi átöröklés: 40 éven át dr. Angyalos Géza főorvos szórakoztatta, részesítette művészi élményben nagyközségünk lakosságát népi zenekarával, csodálatos bariton hangjával. Halála után ezt átvette László fia a sport és a kultúra támogatásának hathatós segítésével. Ilyen személyi érték a nagyközségben Várkonyi Károly debreceni grafikus művész, európai hírű hersddi- kus. Egy évtizeddel ezelőtt kirándult Szántóra, s annyira megtetszett e táj, hogy a Súlyom domb oldalában, ahol valamikor egy vár állott épített magának és családjának egy várszerű, bástyákkal megerősített nyaralót. Itt tölti minden nyarát családjával, s mi szántóiak tudjuk mikor tartózkodik nálunk, mert akkor kis vára ormán ott leng zászlója. Olcsó kirándulások előfizetőinkkel Miskolc (ÉM) - Ezen a hét végén, augusztus 7-én szombaton a Borsod Tourist Kft.-vel utazzuk körbe a Bükköt olvasóinkkal egy igen szépnek ígérkező túra keretében. Tervezett programunk és útvonalunk a következő: Indulás: 7 órakor a Centrum Aruház mögötti parkolóból. Lillafüreden, Ómassán, Mályinkán át megyünk Szilvásváradra. Itt kisvo- nattal megyünk fel a Szalajka völgybe, vissza pedig gyalogsétával. Ezután Eger következik, ahol ellátogatunk a Szépasszony völgybe (itt van lehetőség fakultatív ebédre és borkóstolásra). Ha időnk engedi, rövid városnézés következik, majd Felső- tárkányon, Hollóstetőn, Lillafüreden keresztül érkezünk vissza Miskolcra. A részvételi díj 430 Ft, ami magában foglalja az utazás és idegenvezetés költségeit, valamint a szilvásváradi kisvonat menetjegyének árát. Augusztus 14-én: az IBUSZ-szal Szentendrére és Viseg- rádra utazunk egynapos kirándulásra, amelyre máris lehet jelentkezni az IBUSZ-nál. A programban szerepel Szentendrén a Kovács Margit Múzeum, a szerb templom és a Nosztalgia városrész, Visegrádon a Salamon torony, a királyi palota és fellegvár megtekintése. Részvételi díj a belépők nélkül 1000 Ft, 14 éven aluliaknak 800 Ft. Augusztus 14-én és 15-én ismét a Magas-Tátrába megyünk a Társtourist Utazási Irodával. A kétnapos út ára szállással, vacsorával és reggelivel 1980 Ft, már erre is lehet jelentkezni a Széchenyi utca 14. szám alatt, a Capri cukrászda udvarában. Megyénkből Csütörtökön: Áramszolgáltató Rt. Üzemegység, Miskolc; Miskolci Vízművek; Miskolci Húsipar. Pénteken: TVK Tiszaúj város. Vasárnap: Komlóska község. Kupa Tokújban Tokúj (ÉM) - Kupa Mihály országgyűlési képviselő tart fogadóórát augusztus 2-án 9-13 óráig a tokaji polgármesteri hivatalban. Magyar Út Kör összejövetel Miskolc (ÉM) - A miskolci Szemere Bertalan Magyar Út Kör augusztus augusztus 2-án, délután 5-kor tartja soros összejövetelét a Városi Rendezvények Házában (Miskolc, Széchenyi út 107). Az intézőbizottság nemcsak a kör tagjait, hanem a munkájuk iránt érdeklődőket is szeretettel váija. Torgyán Pálházán Miskolc (ÉM) - Dr. Torgyán József, az FKgP országos elnöke, valamint dr. Iván Géza országgyűlési képviselő mond beszédet augusztus 7-én, szombaton délután 5 órától azon a nagygyűlésen, amelyet Pálházán, a helyi művelődési házban tartanak. A gyűlésre Szerencsről és Cigánd- ról külön buszokat indít a kisgazdapárt. A járatok útvonaláról, indításuk idejéről később tájékoztatják az érdeklődőket. Mától pitázhatunk Miskolc (ÉM) - Ma délben nyitják meg ugyanis a miskolci Gösser söröző utcai frontján azt a kis üzletet, amely a Randevú falafel nevet viseli. Az üzemeltető a Roland és Tamás Bt. arról nevezetes, hogy a Közel- Keleten nagy népszerűségnek örvendő (hamburgerhez hasonló) gyorsételt, a pitát kínálják vevőiknek - utcán át vagy helyben fogyasztva.------INNEN SZÓLVA-------R assz időben... Skapinyecz János Júliusi délelőtt, az évszakot meghazudtoló, hűvös, borongás idő. Az egész Diósgyőri strandot bartóki disszonancia jellemzi. A vár méltóságteljes falainak tövében elterülő völgy az imént langyos nyári esőben ázott. A strandot övező hegyek fölött sötét fellegek gyülekeznek- Igazi strandidő-gondolom magamban... A szűk kabinok öregedő falain fogasok merednek a levegőbe. Kétoldalt rózsabokrok. Kissé távolabb az ivócsapok - ha némelyikük inga tag is - kisebb szökőkútként ontják a vizet. A máskor kellemes környezet hangulatos fái most szomorúan lógatják ága ika t. A büfék egy kivétellel zárva. A medencében rajtam kívül csak néhány rovar. A sétányok mentén szemetesek árválkodnak, a strand ragyog a tisztaságtól -nem számítva a kártya- és sakkasztalok mentén unatkozó kupacokat. A napozóágyak most árván sorakoznak, a hol gondozott, hol buja gazzá, fejlődött pázsiton. A vízhőfokot jelző tábla rubrikái üresen feketéllenek, a csontszáraz zuhanyrózsák szebb napokról álinodnak. A dögö- nyöző forrásvize dermesztő, a gyerekmedencében falevelek áztatják a száraikat. A nyár színeiben pompázó strandot a néhol szétdobált papírok és csikkek teszik még színesebbé. Úgy látszik, a dögönyöző megunta, a magányos csobogást, mert hirtelen eláll. Kellemes a csend, mindössze a madarak csivite- lésére eszmélek; dél van, ebédidő. A pingpongasztalokon nines háló, de kinek is jutna eszébe ilyen szélben játszani.?! A férfiak számára kijelölt illemhely leginkább lovardához hasonlít, a kagylókba potyog a pókhálóeres vakolat. Mellette egy öregúr alkoholba fojtott bánatáról énekel. Most a focipálya kapui is csak egymással néznek farkasszemet. Az úszómesterek egy félreeső pádon, néhány sör kíséretében, teljesen belefeledkezve a játékba, kártyáznak... Semmi dolguk. Még egy utolsó pillantás a vár látcsövéből az alant ázó strand kéklő vízére. De a készülék -ki tudja miért, talán mert a strandhoz hasonlóan érzékeny az időjárásra? - kapja magát és csütörtököt mond... ÉM-portré Fotók: ÉM-archív Lopócsi Károly Mezőcsát (ÉM - G.S.) - A Mezőcsát melletti Keselyúhalmon a nyugdíjas növényvédő főme- zógazdászt mindenki ismeri és becsüli, munkásélete nyitott könyv az emberek előtt. Zsellér őseitől a föld, a paraszti munka tiszteletét örökölte, életútja -mint money a- a modem nagyüzemi mezőgazdaság pártjára áhította. Vélemé- nyét^manapság sem változtatta meg, a magyar mezőgazdaság mostani helyzetét, a nagyüzemek szinte tudatos szétverését csak nehezen és hosszú idő múlva helyrehozható hibának tekinti. A jóeszű fiatal parasztgyerek érettségizett, majd mezőgazdasági növényvédő üzemmérnöki diplomát szerzett. Megyeszerte sokan ismerik, miután több mezőgazdasági nagyüzemben dolgozott. 1988-ban tsz főmezőgazdászként ment nyugdíjba. A vegyiparhoz szakmáján keresztül kötődik. Felesége hosszas betegségből, most van felépülőben, Éva lánya pedagógus, a miskolci Családsegítő Szolgálat csoportvezetője. A ház körüh kisgazdaságban már nemcsak irányító, hanem végrehajtó is egyszemélyben. Emellett mint nyugdíjas sem hagyta abba közéleti tevékenységét. Érdekli a történelem, sokat olvas, és szigorúan válogat a tv és a rádió műsorai között. Optimista ember, bízik abban, hogy az ország és benne a mezőgazdaság válsága hamarosan végetér, fellendülés következik.