Észak-Magyarország, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-10 / 185. szám
10 A SZELLEM VILÁGA Tábor is meg nem is Miskolc-Pereces (ÉM - CsM) - Mondták már a nyári napközis táborokról, hogy olyan, mint a nyári Mikulás: faramuci, időszerűtlen dolog. Mert minek a gyereket foglalkozások rendjébe szorítani, „menzán” etetni, mikor alig várja, hogy kikerüljön az iskolából, hogy ne kelljen óracsörgésre ébrednie!? Akik erről szónokolnak fennhangon, csak arról feledkeznek meg, hogy a jó napközis tábor nem attól „napközis”, hogy olyan, mint az iskolai tanítás utáni foglalkozás. És arról is elfeledkeznek, hogy egy-egy turnus programja mégiscsak sokkal többet jelent a tá- borozónak, mintha az időt a lakótelepi házak közötti, rég megunt játszótéren, vagy az utcán töltené cél nélkül, tehetetlenül múlatva a szórakozásra, pihenésre való napsütötte perceket. Az erenyő-völgyi városi napközis tábor már 30 éve várja a gyereket. Jönnek is a jelentkezők, ezernél többen megfordulnak egy nyáron az épület falai között, a sportpályákon. Az idei nyárról Bukovszkyné Bérezés Ágnest, a tábor vezetőjét kérdeztük. • Június 28-tól augusztus 19-ig szervezzük a 10 napos turnusokat. Ahogy már megszoktuk, nyár elején jönnek igen sokan, 5-600 fős csoportokat fogadunk, most úgy 150 gyermek táborozik nálunk. Főleg 6-10 éves gyerekek. Pedig 14 éves korig mindenki előtt nyitva áll a kapu, de az idősebbekért, tehát a felsősökért már nem fizeti be a szülő ezt a csekély térítési díjat sem — egy napra 58,30-at kérünk. Inkább egyszerűen odaadja neki a kulcsot. Pedig sikerül támogatást adnunk, a nagycsaládosok például 50 százalékos kedvezményt kapnak. □ Milyen programok várják a táborozóknak? • Már az is nagyszerű, hogy célbuszokkal szállítjuk ki és be a gyerekeket, egyéb mozgáslehetőségünk nincs, nem jut rá pénz. Nem járunk strandra, és nem kirándulunk a hegyekbe. Ez a csodálatos és tiszta levegőjű környezet azonban számtalan más lehetőséget kínál, egész napra le tudjuk kötni a gyerekeket. Ezért köszönetét kell mondanom a Megyei Rendőr-főkapitányságnak, segítségükkel kutyabemutatókat láthatnak a gyerekek, méghozzá ingyen. De támogat minket a Schöller cég, olcsóbban árusítja jégkrémjeit a táborban, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat miskolci csoportja pedig édességet ajándékoz a táborozóknak. A programok jó részét természetesen nevelő kollégáim vállalják fel. A tévét, a videót „száműzzük”, csak akkor kapcsoljuk be, ha rossz az idő. Hiszen az origámitól a bábkészítésig, a gyöngyfűzésen át van miből válogatni a kulturális foglakozásokon belül. A sport pedig? Játszhatnak kedvükre és szervezünk versenyeket is. A részvétel sehol sem kötelező, viszont aki elmegy a programra, netán megnyer egy versenyt, az zsetont kap, és aki a legtöbb zseton összegyűjti, az táborzáráskor tortát kap. Mivel igyekszünk az iskolákkal kapcsolatot tartani, segíteni tudunk a pótvizsgára készülőnek, de tanulhatnak nálunk angolt vagy németet a vállalkozó kedvűek. Ami igazán új: beindítottuk illemprogramunkat. Ennek keretében elsősorban a szocializációt elősegítő és a kommunikációs problémákra figyelünk. Félve mondom ki, de végül is így igaz, olyan ismereteket adunk át, amiket otthon, de legkésőbb az iskolában meg kellett volna tanulnia a gyereknek. □ Sok a hátrányos helyzetű táborozó? • Sajnos, egyre több a hátrányos helyzetű, sőt a veszélyeztetett gyermek is. Bizony előfordul, hogy a kis táborlakót mi öltöztetjük fel a kolléganőimmel, legyen egy rövidnadrágja, ne melegítőben tébláboljon a harmincfokos hőségben. De akkor mit tehetek, ha rettegve bújik szoknyám mögé egy apróság, mikor meglátja az apját? Se lehetőségem, se jogom, hogy változtassak. Csak a szívem fáj. Az iskolát persze felhívtam, kiderült, az elsős gyerek minden nap összeverve ment be az osztályba. Mondhatjuk, egy egész éve volt a tanároknak, hogy lépjenek valamit, de ugyan mit tehetnének? a Ha jól tudom, kisegítő-helyesebben eltérő tantervű - iskolákból is fogadnak gyerekeket. • Enyhe és középsúlyos fogyatékosokat is tábo- roztatunk. A gyerekek el tudják fogadni a másságot. Ha esetleg mégsem, akkor viszont meg kell őket tanítani erre. Gyógypedagógus kolléganőm külön is foglalkozik a fogyatékos gyermekekkel. Most megy majd nyugdíjba, nem is tudom, mi lesz velem nélküle. □ Ezek szerint nem könnyű nevelőt találni. • Minden évben félek, nem lesz elég nevelő. Hiszen nem kérek kollégákat azokból az iskolákból sem, ahonnan a legtöbb gyerek érkezik, szigorúan önkéntes alapon jönnek ide a pedagógusok. És azt sem lehet mondani, hogy a pénz von- zaná a vállalkozókat: napi 12 órás nyári munkáért 500 forintot kapnak kézhez. Mégis, mindig megvan a megfelelő létszám, ösz- sze jött már egy törzsgárda, akikkel minden évben találkozunk. Visszajönnek, mert jól érzik magukat. Újdonságnak számít viszont, hogy gyakorlatra két miskolci intézmény diákjait is fogadtuk: a Kossuth Lajos Gimnázium és Szak- középiskola pedagógiai osztályának, illetve a Debreczeni Márton Középiskola sport- és szabadidő szervezői szakos tanulóit. Az együtt töltött idő szerintem mindenkinek igen hasznos volt, hiszen a fiatalok egy kis pezsgést, új színt hoztak a táborba. Számukra pedig ez a gyakorlat valóban új ismereteket nyújtott, kipróbálhatták magukat és a főiskolások kiegészíthették egy kicsit a metodikai tudásukat, amelyek hiánya nem az ő hibájuk, hanem tananyagé. Katedra ~ 1993. Augusztus 10., Kedd „Ő tanított írni engem...” Vendégségben Jakubcsák Zoltánné sajósenyei tanítónőnél % „A hivatás az iskolában fejlődött ki" Fotók: Fojtán László Csörnök Mariann Sajósenye (ÉM) - Negyvenhat mosolygós leányarc: a Miskolci Érseki Római Katolikus Tanítóképző Intézet 1933-ban végzett növendékei. A barnára fakult tablón már kopnak a vonások, halványabb szemük csillogása. A fotók alatt írás: „Találkozunk 1938-ban”. És találkoztak 1993-ban is. Tizenhármán a negyvenhatból. A többiek külföldön élnek. Vagy betegek. Vagy meghaltak. Három unokatestvér is volt köztük. Kettő már nem jöhetett a találkozóra, már nem vehette át gyémántoklevelét sem.- Én még itt vagyok. Pedig én voltam a legszelesebb, legmozgékonyabb hármunk közül, mindig izeg- tem-mozogtam, mondták is, olyan vagyok, mint a kotlóstyúk. Most már nehezen mozgok. Hogy jó-e ez a hosszú élet, nem tudom megmondani. Az öregség egy állapot, amit nehéz megszokni, és hozzá még jönnek a betegségek is. Két évvel ezelőtt meghalt a féljem, negyven évet éltünk együtt. Mégsem szólhatok egy szót sem, három gyerekem, négy unokám itt van velem. Jakubcsák Zoltánné Vancsó Ilona most, nyolcvanévesen is olyan, mint a „tyúkanyó”. Nem mozgékonysága, de szeretete, gyermekeket védő szárnyai miatt. Sajósenyén nincs olyan család, amelyikben ne lenne tanítványa. Huszonkét éven át tanította itt a mostani apákat és fiaikat, van kinek unokáját is. Már 25 éve, hogy nyugdíjba ment, de azóta is mindenkinek csak „tanító néni”.- Nem akartam én tanítónő lenni. De az apám Diósgyőr-Vasgyárban volt művezető, nem volt annyi pénzünk, hogy gimnáziumot végezzek, szakma kellett. A hivatás csak az iskolában fejlődött ki. Mikor megkaptam az oklevelemet már éreztem, nem lehetek semmi más, csak tanító. És különösen akkor fejlődött a hivatás, mikor tanítottam. Az első kinevezésemet Csíktaplóca-erdőre kaptam, de azt mondták, meghallom az első farkasüvöltést és elszaladok, így végül is Csíkszentmárton- ba kerültem 1938-ban. A székelyek nyelvjárását sem ismertem, három hét is kellett, míg megértettem, mit mondanak. Hiányzik egy gyerek jelentik, elment pityókaásni. De mi az a pityóka? És mi az az esztena, ahová a legnagyobbak mentek tavasz- szal? Azután lassan megtanultam, a pityóka - burgonya, az esztena - a juhok nyári szállása. És sorban a többit. Össze is írtam, volt egy szép kis gyűjteményem szavaikból, de ott maradt az is, mikor hazajöttem, mikor ’44-ben kiürítették Ditrót. Ott maradt az az őszi, lombhullatós festmény is, amit azért vett meg, hogy hazaálmodhassa magát a mindig sötét fenyők közül. És ott maradtak első tanítványai, a székely legénykék, akiktől oly sokat tanult.- Itt ért az a tapasztalat, amit egy életen át vittem magammal. Annyi embert megismertem! És hogyan! Fél évszázadosnál is régebbi a történet, de Ilonka néni emlékszik minden apró részletre, emlékszik a szavakra, a dacos pillantásokra. Minden mozzanatra: hogyan talált pálcát az asztalán (pedig sosem volt a testi fenyítés híve), hogy’ fedezte fel, bevagdosták azt a botot, ha mégis ütne, akkor törjön el! Miként gondolta: „megvolt az első csíny ellenem, most már tanító vagyok”! Hogy1 kérdezte, ugyan ki volt a tettes, és hogy* kerítette hatalmába a kétségbeesés majd a düh, mikor nem volt, aki fel- álljon, aki vállalja tettét. — Akkor már az is eszembe jutott, mégis végigverem őket. De nem, ártatlanokat nem! Inkább úgy döntöttem, egyesével beszélek velük. Ez lett az én emberismeretem alapja. Volt, aki kertelt, nem tud semmit; volt, aki megkért, ne mondjam meg senkinek, hogy ő elárulta a tettest. És volt egy igazi kis góbé barna szemekkel. Elém állt: „ha szíjat hasít belőlem a tanító néni, akkor sem mondom meg, ki volt!” Majdnem magamhoz öleltem nagy örömömben, micsoda egyenes gyermek! Azután kiderült, a vagdosó a falu rossza. Nem büntette meg. És szóba állt vele korábbi bűnei ellenére. Pedig azok voltak szép számmal. De a tanító néni azt mondta, nemcsak te voltál a bűnös, hanem azok is, akik téged belevittek. Azontúl nem kellett fáról gondoskodnia, tavasztól őszig minden héten hozták neki az esztenáról a virágcsokrot, és húsvét- ra két gyönyörű írásos tojást kapott az egykori pálcavagdosótói. Vajon hány és hány ilyen történetet tudna még mesélni? Már az itteni, senyei „falurosszakról”? És arról, hogy ő volt a falu mindenese: délelőtt tanított, délután korrepetált, este pedig színjátszókkal, táncosokkal foglalkozott, pedig mikor ide került, a megmaradt iskolapadokat is a pincéből hordták fel. És arról, mikor a háború után nem volt cukor csak jegyre, de kanalanként összeadták a családok, így főztek szaloncukrot, hogy mégis legyen karácsony. A madarak és fák napjáról, mikor a rossz idő miatt a kertjében főzték meg a gulyást, és a gyerekek azután azt mondták anyjuknak: jó ez is, de nincs olyan, mint a tanító néni főzt- je! És persze arról, mikor tanítványai úgy szóltak neki: anyuka...- Nem akartam én soha megnyerni a gyerekeket, csak próbára akartam tenni, mit tudok elérni velük. De ez a természetemből fakadt. Én ezt kaptam ajándékba a sorstól. , Miért maradt Sajósenyén? Észre sem vette, hogy ottragadt. Ide kötötte a szeretet: férjéé, a falué. Később pedig a szülei sírja. A sors időnként kegyetlen játékot űzött vele. Taníthatott volna még, de eljött nyugdíjba: 55 évesen már a halálra készült. A 78. születésnapján eltemette férjét. Egy balesete óta a mozgékony asszony bottal jár.- Mégsem mondhatom, hogy tengődöm, kézimunkázom, olvasok, minden percem lekötöm, még főzök is. Mikor meghalt a férjem, be akartak injekciózni. Nem engedtem, a csapásokat mindig kábítószer nélkül vise- letem és viselem ma is. Magam miatt már nem aggódom, nem panaszkodom. Csak az unokáim miatt. Mert látjuk ugyan a történelmet, de most mégiscsak más, kilátástalanabb a helyzet. Az első világháborúból nyomorékon és idegroncsként jött haza az apám. Úgy adták ki a kórházból édesanyámnak, vigye haza meghalni. És felépült az édesapám! Átvészeltük a második világháborút is, és mindig volt mibe kapaszkodni . Én is voltam öt évig munka nélkül, az iskola után nem kaptam tanítói állást, de kitanultam a gyors- és gépírást, és elhelyezkedtem a gyárban. Most, mikor nemcsak érettségizettek, de diplomások is munka nélkül vannak, mibe kapaszkodjunk? És mi lesz a sok, szerényebb tehetségű gyerekkel, hiszen a tehetséget nem mérik egyformán? Olyan sokat gondolkodom ezen. Legalább a Jóisten segítene nekik, mert nincs ereje mindenkinek küzdeni. * Évfordulókkal telített a tanító néni 1993-as éve. A legemlékezetesebb esemény számára mégsem ünnepség, hanem az, mikor a hatvanéves osztálytalálkozóról hazaindulva, egyszer csak megállt mellette egy fiatalember hat év körüli gyermekével. Ilonka néni először meg sem ismerte, azután kiderült, ő is tanítványa volt. A búcsúzás előtt a férfi még felemelte kisfiát, hogy belásson az autó ablakán, és azt mondta: nézd, ő volt az én tanító nénim, ő tanított engem írni, olvasni! Gyermekvédelmi reform kellene Budapest (MTI) - Kasza Péter, az aszódi nevelőintézet igazgatója közzé tette a gyermekvédelem megreformálásáról megfogalmazott elképzeléseit. Szerinte sürgősen meg kell változtatni az igazságszolgáltatás jelenlegi rendszerét, mert a bűn útjára tévedt fiatalok nagy része az előzetes letartóztatás hosszú börtönviszonyai között végleg kriminalizálódik. Kasza Péter kifejtette: a megcsontosodott jelenlegi gyakorlat szerint egy-egy bűnesetnél a vizsgálat befejezése után az ítélet kihirdetéséig előzetes fogságban „senyvednek” a fiatalok, a bíróságok túlterheltsége miatt ez az időszak gyakran hónapokig, nem ritkán egy évnél tovább is elhúzódik. Ez idő alatt a büntetésvégrehajtási szabályok ellenére a fiatalkorúak sokszor felnőttekkel egy cellába összezárva kénytelenek elviselni a környezet szexuális és pszichikai zaklatásait. Az effajta megpróbáltatás - ebben a legfogékonyabb életkorban - legtöbb esetben maradandó karaktertorzuláshoz vezet. Ez nemcsak az egyén tragédiája, hanem az egész társadalomé, hiszen „szakképzett”, mindenre elszánt, újabb bűnözőket szabadíthat magára. Az igazgató javaslata szerint lehetővé kell tenni a bírónak, hogy az ítélet kihirdetésének időtartamára eldönthesse, a fiatal börtönbe kerüljön-e, vagy inkább javító-nevelő intézetbe. Az utóbbiban szakképzett pedagógusok, jól bevált nevelési módszerekkel foglalkoznak velük, így nagyobb az esély, hogy a legtöbb esetben zilált családi háttérből idekerülök visszataláljanak a normális életbe. A javaslatot—más hasonló intézményekkel közösen - eljuttatták az illetékes tárcához, sőt a Legfőbb Ügyészséghez is, ám hosszú ideje mégsem történt e téren érdemi változtatás. Ugyanakkor az ifjúsági nevelőintézetek férőhelyei félig sincsenek kihasználva, a fiatalkorú bűnözési hullám pedig egyre inkább emelkedik. Átadás előtt a harmadik SOS Kőszeg (MTI) - Gyakorlatilag elkészült a harmadik magyarországi SOS gyermekfalu Kőszegen, s megtörtént a műszaki átadása is — tájékoztatta hétfőn az Magyar Távirati Iroda tudósítóját Vájná Gábomé, a nemzetközi szervezet ügyvezető titkára. A battonyai és a kecskeméti után harmadikként felépült gyermekintézmény gyönyörű természeti környezetben található a történelmi város dél-keleti határán. A 12 családi ház jellegű építmény és közösségi épületek, valamint Sportpályák és játszóterek mintegy 300 millió forintba kerültek. A költségeket teljes egészében az innsbrucki székhelyű SOS Kinderhof International állta. Már csak apróbb kiegészítő berendezések megvásárlására keresnek szponzorokat. A terveket a fővárosi KÖZTI készítette, a kivitelezést a Vasép Generál Kft. végezte, míg a műszaki ellenőr a Montavid Mérnöki Rt. vasi részlege volt. A gyermekfalut hivatalosan októberben avatj ák. Jelenleg az épületek belső berendezéseivel foglalkoznak, s a helyszínen vannak azok a kiválasztott anyák is, akik a leendő kis lakókat - volt árva és elhagyott gyerekeket - nevelik majd a világszerte sikerrel alkalmazott módszer szerint. A gyermekek kiválasztására az ország gyermek- és ifjúságvédő intézményeit kérték fel. A harmadik hazai SOS gyermekfalunak összesen 80 kisgyermek lakója lesz. Gazdasági főiskola Szolnok (MTI) - Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola néven új önálló felsőfokú tanintézet kezdi meg működését szeptembertől Szolnokon. Az önálló intézmény a kereskedelmi és vendéglátóipari, valamint a Külkereskedelmi Főiskola tagozatának egyesülésével jött létre. A tanintézet háromszáz első éves diák felvételével kezdi a tanévet, külgazdasági, vendéglátó és kereske- delmi tagozaton. Az új főiskola igazgatójának kinevezéséről a szeptember elején alakuló főiskolai tanács dönt.
