Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-03 / 153. szám
8 ESZAK-Magyarország 1993. Július 3., Szombat Em-Hétvége/Enterjú Reformot az államháztartásban Tatabánya (MTI) - Az állami költségvetés hiányának további kezeléséhez a tűzoltóintézkedések helyett most már koncepcionális és radikális megoldás szükséges: mindenekelőtt az államháztartás reformja; ezt tartalmazza a Liberális Polgári Szövetség Vállalkozók Pártja állásfoglalása, amelyről Kupcsok Lajos, a párt általános alelnöke tájékoztatta az MTI-t. Elmondta, hogy a dokumentumot a pótköltségvetés és az áfa-törvény módosítás-tervezetének megvitatása után fogalmazták rneg a párt szakértői. Ügy vélekedtek, hogy a pótköltségvetés tervezete nem tartalmaz olyan pénzügyi megoldást, amellyel a hiány lényegesen csökkenthető lenne. A kormány pótlólagos kiadásai elsősorban a szűkén vett védelmi és rendészeti kiadásokra, önnön — eddig is pazarló — működésének újabb kiadásaira, s a kormánykoalíció eszmeiségét valló alapítványok finanszírozására terveztettek. Ugyanakkor nincs pénz a közalkalmazotti bérrendszer átalakítására, a törvényileg is kötelezően kifizetendő 40-60 milliárd forintra. Alapelvént kell rögzíteni - szögezték le az állásfoglalásban —, hogy funkciókat, feladatokat kell finanszírozni. Az elmúlt időszakban az új feladatokra költségesen működő szervezeteket hozott létre a kormány, ugyanakkor a régi struktúrát csaknem változatlanul működtette. E téren a kormányzati koncepció nyomelemei sem fedezhetők fel, pedig a rendszerváltás negyedik évében már illene eljutni oda, hogy az állam ne legyen pazarló. Ha ez így folytatódik, akkor közel kerülünk ahhoz, hogy a késő Kádár-éra megoldási módozataiba csússzunk: a rendszer ingatag legitimációját újabb külföldi eladósodással fizetjük meg, illetve fizettetik meg velünk - vélekedtek a Liberális Polgári Szövetség Vállalkozók Pártja szakértői. Magyar Egérút Körök Budapest (MTI) — A Magyar Üt Körök mintájára megalakultak a Magyar Egérút Körök és létrejött az azokat támogató alapítvány. A körök a magyar politikai élet görbe tükreként kívánnak működni — tájékoztatta az újságírókat Marton Frigyes, a Magyar Egérút Alapítvány kuratóriumának elnöke csütörtökön. A sajtótájékoztató kezdetén - első „politikai pillérként” - levetítették a Magyar a Miklós című animációs filmet, amelyben „Magyar Miklós egér” ismertette a körök céljait. Elhangzott: a macska és az egér között az a különbség, hogy az utóbbinak van humora. A macskára pedig az a legjellemzőbb, hogy amint hatalomra jut oroszlánnak képzeli magát. Az egerek célja, hogy tavaszig túléljék a „kandúrt”. A Magyar Egérút Köröknek több frakciója van: a templom egerei, a mezei egerek, a liberálisok, a bőregerek, a gü- zük, a fehér egerek és az ifjúsági szárny, a Finesz. Az alapítványhoz kétszáz forint befizetésével lehet csatlakozni. Ez feljogosít mindenkit, hogy a magyar egérúton arra menjen, amerre akar. A körök első komolyabb rendezvénye a szeptemberi „Lakótelepi találkozás” lesz. Marton Frigyes elmondta: a magyarság 1100 éves történelme a fennmaradás, a túlélés csodája; az egyébként vitákra hajlamos nemzet veszélyhelyzetben egységbe tudott forrni. Ennek a hihetetlen életerőnek — amely segített a nemzetnek, hogy túlélje az idegen megszállókat és tehetségtelen politikusait - a humor a forrása, ami nem más, mint a „nép bosszúja”. Nem olvad a kormánytöbbség Kónya: „Nem használna az országnak a szocialisták kormányra kerülése” Bujdos Attila Miskolc (ÉM) - Az országnak hátránya származna belőle, ha a szocialisták kormányra kerülnének a következő választások után. Erről Kónya Imre, az MDF parlamenti frakciójának vezetője beszélt, amikor Mile Lajos országgyűlési képviselővel, a fórum bor- sod-abaúj-zempléni elnökével együtt válaszolt lapunk kérdéseire. — Az MDF politikusai között Kónya Imre is azon a véleményen volt, hogy Csurka Istvá- nék távozásával ismét egységes lett az MDF. Elemzők viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy maradt még elég feszültség a Demokrata Fórumban, így aligha lehet lezártnak tekinteni a vitákat. Osztják ezt n yí pc* pf pf. o Mile Lajos (M.L.): - Az MDF- en belüli változásoknak nem az volt a célja, hogy olyan homogén pártot hozzunk létre. Biztos vagyok benne, hogy továbbra is lesznek nézeteltéréseink. De az a fontos, hogy az alapvető politikai kérdésekben egyetértünk-e, illetve, hogy tudunk-e hatékonyan cselekedni. Csurka és követői kiválásával ennek a lehetősége állt vissza. Kónya Imre (K.I.): - Éppen a távozó MDF-politikusok kizárásával hárult el a veszély, amely azzal fenyegetett, hogy a párt elveszíti sokszínűségét. Távozik a harsány radikalizmus, de megmarad az erőteljes nemzeti elkötelezettség. Nem lettünk színtelenebbek és az eredeti arculatunk visszaszerzése is lehetővé vált, hiszen nem konfrontációra törekvő pártként nyertük meg a 90-es választásokat. Eltökélten küzdöttünk a rendszerváltozásért, de együttműködésre és megállapodásra törekedtünk mindenkivel, akivel csak lehet. Nem eltiporni, hanem legyőzni akartuk ellenfeleinket. Nem mi, hanem az SZDSZ akkori elnöke, Kis János mondta egy televíziós interjúban, hogy „kíméletlenül” le fognak számolni a korábbi rendszerrel. És emlékezzenek rá: a FIDESZ ígérte a kommunisták agyagba döngölését.- Van-e becslésük arról, hogy hányán igazolnak majd át az MDF-bői a Magyar Igazság Pártbal Kónya Imre: Nem félek a szocialistáktól Fotó: Laczó József M.L.: - A párt borsod-abaúj- zempléni választmányának legutóbbi ülésén elhangzott tájékoztató szerint Miskolcon egyelőre csak a korábbi megyei elnök, Ruszkabányai András távozott az MDF-ből. Biztosan lesznek még, akik hátat fordítanak nekünk, de ennek van jó oldala is. Fontos ugyanis, hogy kiszámítható pártként működjünk a jövőben. A választók nem fognak zavaros, belső viszállyal küzdő pártra szavazni 94-ben. K.I.: - A parlamenti frakcióban nagyjából hasonló a helyzet. Csurkáék tizenegy fővel bejelentették a saját képviselőcsoportjuk megalakulását és önálló párt létrehozását. Ezt sokkal korrektebb dolognak tartom, mint azt, ha valaki szavakban körömszakadtáig ragaszkodik az MDF-hez, miközben tovább bomlasztja a pártot. Sokan vitatják egyébként, hogy létezhet-e olyan pártnak képviselőcsoportja, amely nem vett részt a választásokon. Kétségtelen, hogy teljesen más, amikor egy párt a választásokon megméret- kezve szerez mandátumot és megint más, ha egy adott párt színeiben a parlamentbejutva bizonyos számú képviselő alapít új pártot, amely így jut parlamenti képviselethez. Ez utóbbi aligha van összhangban a képviseleti demokrácia alapelveivel. Ugyanakkor az is tény, hogy az érvényes Házszabály nem zárja ki új pártfrakció alakítását. Persze az is igaz, hogy ha folytatódik ez a folyamat, az a parlament szétforgácsolódásához, a stabilitás megszűnéséhez vezethetne. Egy ilyen folyamatnak gátat kell szabni, de - személyes véleményem szerint — nem lenne szerencsés, ha törvényhozási úton utólag befolyásolnánk a lezajlott politikai mozgásokat.- Lehet-e további mozgásokra számítani? Arra gondolok, hogy két nemzeti liberális MDF-politikus önként lemondott a párttagságáról, s önálló frakció létrehozását jelentette be. K.I.: - Nem tartom valószínűnek, hogy létrejönne egy nemzeti liberális frakció. A nemzeti liberalizmus az MDF egyik politikai szellemi alapja. Önmagában nincs valódi politikai bázisa ennek az irányzatnak. M.L.: — Csurkáék és a kivált nemzeti liberálisok közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Debreczeni Józsefet és Elek Istvánt nem azért zárták ki a frakcióból, mert szemben álltak a kormánnyal, hanem a nyilatkozataik pártbeli fogadtatása miatt.-Az MDF belső mozgásai nem sodorhatják-e válságba a kormányt? Nem kell-e előre hozni a parlamenti választásokat? K.I.: - Ez addig volt valódi veszély, amíg az MDF-en belüli problémák nem tisztázódtak. Bár az új párt és frakció valószínűleg ellenzéki pozícióból politizál majd, nem lesz akkora, hogy attól elolvadjon a kormánytöbbség. A választások előrehozása pedig az MSZP-t leszámítva senkinek sem érdeke. — Számos találgatás ismert egy, a következő választás után felálló koalícióról. Előfordulhat-e, hogy a szocialistagyőzelemtől való félelem egy táborba sodorja Önöket legnagyobb riválisukkal, a Szabad Demokraták Szövetségével? M.L.: - Bár vakság lenne nem látni, hogy 90 óta erősödött a pozíciójuk, az MSZP-től mégse fél senki. Egy majdani koalíció összetételéről teljesen felesleges találgatni. Bízom benne, hogy az MDF meghatározó tényezője marad egy új koalíciónak és hogy az alapvető politikai irány nem szenved lényegi változást. K.I.: - Szerintem ma még legfeljebb csak arról beszélhetünk, hogy az ország számára melyik lenne a jó koalíció. Én sem tartok a szocialisták győzelmétől, de kifejezetten hát- rányosnak tartanám az ország szempontjából, ha ez mégis bekövetkezne. Az elmúlt három évben nem szűntek meg a negyven év alatt kialakult struktúrák, melyekben a gazdaság, a tömegkommunikáció, a középszintű és helyi vezetés egymással összefonódott számos szereplője nem érdekelt a társadalom átalakulásában. Nem változott meg gyökeresen az MSZP sem. Ugyanazok viszik a prímet a szocialistáknál, akik személy szerint is kötődnek az előző rendszerhez. Ha kormányzati pozícióba kerülne az MSZP, félő, hogy lelassulna, esetleg lehetetlenné válna a rendszerváltozás. Az MSZP politikailag skizofrén helyzetben van. Hiszen ideológiája a bérből és fizetésből élőkhöz, kapcsolatai viszont az újkapitalistákhoz fűzik. A magam részéről elképzelhetetlennek tartom, hogy az MDF az MSZP-vel akármilyen választási eredmény esetén is bármilyen koalíciós együttműködést elvállaljon. Már csak azért sem, mert mi nem járulhatunk hozzá a szocialisták kormányra kerüléséhez, amit eleve károsnak tartunk.- Hány százalékot érhet el a Demokrata Fórum ’94-ben? M.L.: - Tény, hogy nem vagyunk a népszerűségnek azon a fokán, ahol 1990-ben voltunk. Óriási baj lenne, ha arra törekedtünk volna, hogy javítsuk a népszerűségi mutatóinkat. Ebbe belegebedt volna az oi-szág. De látni kell, hogy más lélektani helyzet, amikor baráti beszélgetésekben szidják az MDF-et, mint a bokrot és megint más, ha az ember a szavazófülkében mérlegel: mit tettünk, mások mit tehettek volna a helyünkben. K.I.: - Nekünk azon kell gondolkodnunk, hogy a stabilitás, az ország működőképessége megmaradjon a választásokig és a lehető legnagyobb utat tegyük meg a rendszerváltozásban a túlsó part felé. Eközben szerintem sem engedhetünk meg magunknak olyan lépéseket, amelyekkel a választási esélyeinket a nemzeti felemelkedés esélyének rovására javítanánk. Meggyőződésem, hogy éppen ez a felelős magatartás az, amit a választópolgárok is elvárnak azoktól, akik 1990-ben vállalták a válságos helyzetben lévő ország kormányzását. _______ S fá 4%6i Gyarmati Béla Apám öreg korában az összes Jókait végigolvasta, s nagyon élvezte. Folytonosan idézett nekem a nagy mesélő regényeiből; felhívta a figyelmem annak a magyar világnak az ábrázolására, melyben az író hősei élnek és mozognak, valamint arra a tudásra, bölcsességre és humorra, mely csak Jókainak sajátja. Magam is sok Jókai művet ismertem — tudtunk éppen beszélgetni, de azért magamban mosolyogtam. A realizmus megszállottja voltam akkoriban, s igen fogékony az abszurd iránt is. Csak most értem, hogy apámnak a lelki egészség szempontjából volt szüksége Jókaira. Igaza van a neves esztétának: „A szívek erősítésének vágya kimondatlanul is ott van egy Jókai, egy Jirásek, Si- enkiewicz elbeszélő művészetében.” így hát ha meg akarjuk erősíteni magunkat, ingatag hitünket... Ott folytatom, hogy ebben a fullasztó nyárban (aminek nemcsak a meleg az oka) elővettem Eötvös Károly Balatoni utazás-át. Kisvártatva megtörtént a csoda; a mese lágyan ringó hullámain elvitorláztam egy boldogabb magyar világba, ahol Bihari János hegedűje mellett, s badacsonyi bort kortyolva mulatták az időt a dunántúli urak. De hogyan mulatták? A füredi színház építését tervezték! Ami aztán - hála Kisfaludy Sándor kezdeményező készségének, ügybuzgalmának - el is készült egy év alatt. Itt érdemes megállni egy pillanatra. Eleink.ugyanis soha nem siettek, (Deák Ferencet senki nem látta rohanni, Jókai órákig ebédelt, Széchenyi úgy időzött a Nemzeti Kaszinóban, mintha semmi dolga nem volna), s micsoda életművet hagytak hátra. Fáy Andrásnak - akit Mikszáth a haza mindenesének nevez — arra is volt ideje, hogy Kom- lóssy dunántúli színtársulatának előadásait nézze. így fedezte föl Hivatal Anikót (a későbbi Lendvaynét), akit aztán Budára hív. Fáy postakocsival rázatta magát, ha akart volna se siethetett volna nagyon, de eredménnyel jártak útjai. A mai direktor háromszor száguldhat végig az országon, míg egy Hivatal Anikót talál... De térjünk vissza a balatonfüredi színház kigondolóinak körébe. Ott most éppen lehorgadnak a fejek, mert elkészült a terv és a költségvetés és nem kevesebb, mint huszonötezer pengő forintot kellene előteremteni. „Micsoda? Huszonötezer forint? Öt-hatszáz holdnyi szép nemesi birtok ára?... Nem gyűlik az össze száz esztendő alatt se. S hol leszünk mi már száz esztendő múlva? Ki beszél már magyarul száz esztendő múlva?...” S ekkor az urak asztalához lép valaki és bemutatkozik: „Kisjókai Szabó István a nevem, révkomáromi kereskedő vagyok... Szabad-e megtudnom, hogy a színházhoz tetőzsindely hány ezer darab és hány forintnyi értékben van fölvéve?” Az érdeklődőt felvilágosítják, mire az kalapját megemelve csak ennyit mond: „Tessék tehát beírni, hogy én adok hatvanezer zsindelyt a legjavából, s Révkomáromból ide szállítom a magam költségén... Látta és hallotta a jelenetet Glázer uram is a vendéglős. Kivett a zsebéből tizenöt darab ezüsthuszast...” Túl romantikus, túl szép ez? Meglehet, de igaz. Irodalomtörténeti tény, hogy Eötvös Károly a mese kedvéért nem hamisítja meg az igazságot. Mindez 1830-ban történt, a magyar polgárosodás első évtizedének végén. A révkomáromi adakozó nemes ember ugyan, de már polgári foglalkozása van — kereskedő. A vendéglős Glázer azonban már valódi polgár, meglehet nem is magyar. De mindketten citoyenek, azaz polgárai egy államnak, amire büszkék, amiért szívesen hoznak áldozatot. Egy nemzet közösségéhez tartoznak a reformkor polgárai és ezért személyes ügyük mindaz, ami a nemzet csinosodását, felemelkedését szolgálja. Csak így valósulhatnak meg Széchenyi álmai. A reformkorban nemcsak a nemesi nemzetet sikerült fölrázni, hanem a polgári rétegeket, az iparosokat, sőt a pór népet is. Ügye ismerős a történet - ez sem kitaláció - miként dolgozik egy szegényember feleségével együtt, ingyen talics- kázva a követ, hogy felépüljön a színház pesten. Vörösmarty a színház megnyitójára írt élőjátékában (Árpád ébredése) meg is örökíti a Napszámos alakját. Hogy ezek olyan romantikus dolgok? Mindenesetre szeretném látni azt a vendéglőst, aki letesz százezret vendégei asztalára, hallván, hogy azok valamely nemes törekvés megvalósításán fáradoznak. S arról sem hallottam, hogy a Miskolci Nemzeti Színház most folyó rekonstrukciójához, akár egyetlen cserép is felajánltatott volna. Pedig nekünk is vannak gazdag embereink. A díjalapító Spéter Erzsébet szerint nála sokkal tehetősebbek is élnek Magyar- országon. Nem azt akarom mondani, hogy nálunk teljesen hiányzik az áldozatkészség, hogy nem tétettek alapítványok. De mindenképpen gyenge az a nemzeti, polgári tudat, mely nyilvánvalóvá teszi hovatartozásunkat, s azt, hogy milyen erkölcsi, lelkiismereti kötelességünk van hazánkkal, népünkkel szemben. Mert csak ebből a tudatból, a felismert erkölcsi kötelességből, születhet anyagi áldozat is. A reformkor közéleti vezetői főként birtokos nemesek voltak; nem volt szükségük fizetésre, meg különböző juttatásokra. De vajon ma minden közéleti embernek szüksége van ennyi tiszteletdíjra, költségtérítésre? A múltkor találkoztam valakivel, aki köpte a markát, hogy indul a következő választásokon - mert jól fizetik a képviselőket. Pláne, ha még valamely bizottságnak is tagjai. A kormánykörökben sokat emlegetett Deák Ferenc és Eötvös József időnként alighanem forog a síijá- ban. Eszembe jutott, hogy hajdan büszkék voltak arra az emberek - magam is beszéltem ilyenekkel - ha a vililisták közé tartoztak. Ma arra büszkék - persze csak titokban - ha át tudják verni az adóhatóságokat. Hogy aztán ebben az adóalanyok, vagy az adótörvények a hibásak, nem nekem kell eldönteni. Egy azonban bizonyos: nem olyan nagy előrelépés számunkra, hogy alattvalókból, adóalanyok lettünk. Azt sem tartom a szabadság csimbo- rasszójának, hogy most már bárkik (a ködevők, a nieman- dok, a skinhedek is) habzó szájjal védhetik a magyar identitást. (Ők mindig a mások kárára védik). Nem kétséges, hogy társadalmunk lelki egészségével van baj. Persze vannak szembetűnő változások. Igen, vannak. Már számos európai, meg világcég neve ragyog a boltok, a benzinkutak, a vendéglátó helyek fölött. A sörözőkben márkás külföldi italt kapunk, még a poharak, még a pincérek kötényei is azonosak az európai hálózat bármely más üzletének tartozékaival. Csak a mozdulatok, a mosolyok, a gesztusok, a köszönés - a helynek szelleme — más. Két dolgot szoktam érezni az új magyar világ pultjai előtt. A vendéglőkben azt, hogy itt engem nem tekintenek vendégnek. Mindenütt másutt pedig azt, hogy én csak afféle vendégmunkás vagyok a saját hazámban. Lám Eötvös Károly nyomán is felszikrázom, ahelyett, hogy elandalodnék.
