Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-20 / 167. szám

1993. Július 20., Kedd Jelenidő ESZAK-Magyarország 11 A bűnözés ellen, a megbékélésért Washington (MTI) - Június-jú­liusban mintegy ezren vesznek részt kollektív meditációban Washingtonban: a cél, hogy a szellem erejét mozgósítva csök­kentsék a bűnözést, sőt, segítsék a megbékélést a politikusok kö­zött. Az ötleten lehet mosolyogni, de a transzcendentális (az érzék­szervekkel meg nem fogható) me­ditáció jótékony hatásában világ­szerte sokan hisznek. Tanítójuk Hollandiában élő indiai jógi: Ma- harishi Mahesh, aki hajdan a Be- atleseket is követői közé sorol­hatta. Tanítása különösen elter­jedt az Egyesült Államokban, Io­wa államban önálló főiskolán ok­tatják a jógi tanait a meditáció iránt érdeklődőknek. Washing­tont „a gyilkosság fővárosaként” emlegeti az amerikai sajtó, mert a lakosság számához viszonyítva itt ölik meg a legtöbb embert. Ma- harishi Mahesh hívei éppen ezért a 80-as évek elején itt tartottak először hosszabb, közös meditáci­ót és adataik szerint akkor sike­rült a bűnözést jelentősen lecsök­kenteni - ám miután elhagyták a fővárost, az ismét emelkedett. Az idei, méreteiben példátlan kezde­ményezés célja, hogy 20 száza­lékkal mérsékeljék az erőszakos bűncselekmények számát. Sziré­názó rendőrautók, helikopterek és kábítószer-kommandók he­lyett (pontosabban mellett) Was­hington két pontján, iskolater­mekben meditálnak együtt az ön­kéntesek százai: túlnyomórészt amerikaiak, mellettük oroszok, britek, brazilok, németek - és tu­catnyi magyar, az utóbbiak kö­zött vannak, akik az iowai jógi-fő­iskolán is tanulnak. A meditáció látványosnak aligha mondható: a részvevők reggel négy, délután 2 órát töltenek együtt (nemen­ként elválasztva) — teljes csend­ben, gondolataikra összpontosít­va. Az elmélet szerint agyuk elektromágneses energiáját moz­gósítva képesek csökkenteni a vá­rosban azt a feszültséget, amely az erőszakhoz, a bűnözéshez, a politikában pedig az ellenséges­kedéshez vezet. A kezdeménye­zés visszhangját jelzi, hogy már előre több, mint négymillió dol­lárt gyűjtöttek össze a költségek­re, de igényeik jóval magasabbak: amennyiben az akció után a fel­kért szakértők, köztük a rendőr­ség illetékesei igazolják, hogy eredményesek voltak, húszmilli­ót igényelnek a várostól, hogy még nagyobb mértékű kollektív meditációval segítsék Washing­tont. A tanács nem ígért előre semmit - de nem is zárkózott el. A jógi-hívők meditációjának haté­konysága nyitott kérdés, de a szervezők a hírveréshez kétségkí­vül értenek. A washingtoni szer­kesztőségekbe, köztük az MTI irodájába június óta naponta ér­kezik faxon a helyzetjelentés ar­ról, hogy mennyivel csökkent az elmúlt 24 órában a bűnözés - ter­mészetesen a Maharishi-meditá- ció eredményeként. A közös szel­lemi áram eredményének tartják azt is, hogy Bili Clinton elnök jól szerepelt a hét vezető nyugati or­szág tokiói csúcstalálkozóján, és hogy általában nyugodt a was­hingtoni politikai légkör. Megemlékezések az utolsó orosz cárról Moszkva (DPA) - Moszkvában, Szentpétervárott és az uráli nagyvárosban, Jekatyerinburg- ban (korábbi nevén Szverdlovszk- ban) szombaton istentisztelete­ken és ünnepi rendezvényeken emlékeztek meg az utolsó orosz cár, II. Miklós és családja 75 esz­tendővel ezelőtt történt kivégzé­séről. Moszkvában a gyászisten­tiszteletet követően több mint fél­ezren arra a helyre vonultak, ahol egykor a Megváltó Krisztus Katedrális állt. Ezt a templomot Sztálin leromboltatta, és a helyén egy uszodát építtetett. A felvonu­lók kezében II. Miklós képei vol­tak láthatók. A gyászmisén az or­todox lelkész egyebek között eze­ket mondta: - II. Miklós egész Oroszország bűneit magára vál­lalta. Haláláért valamennyien felelősek vagyunk, akik az isten- telenség és a cárok kigúnyolásá­nak éveiben hallgattunk. A Szentpétervár melletti Puskiné­ban (Carszkoje Szelóban) lelep­lezték, majd egy egyházi személy felszentelte II. Miklós mellszob­rát. Itt az elképzelések szerint a következő években emlékhelyet hoznak létre a cárok tiszteletére. II. Miklóst, feleségét, a trónörö­köst, négy leányát és a család há­ziorvosát 1918. július 16-ikáröl 17-ikére virradóra végezték ki Je- katyerinburg közelében. A legú­jabb orosz kutatások szerint a ki­végzést legfelsőbb helyről rendel­ték el, és a legapróbb részletekig előkészítették. A cári család agyonlőtt tagjainak közelmúltban fellelt maradvá­nyait nemrég Nagy-Britanniában genetikai vizsgálatoknak vetet­ték alá, és azonosságukat csak­nem száz százalékos biztonság­gal megállapították. A cári család Nyugaton élő leszármazottai, köztük Marija Vlagyimirovna nagyhercegnő és Georgij Mihajlo­vics nagyherceg pénteken Jeka- tyerinburgba érkezett, hogy részt vegyen a megemlékezéseken. II. Alekszij moszkvai pátriárka, az orosz ortodox egyház feje a gyász­nap alkalmából felhívással for­dult az orosz államvezetéshez, követelve, hogy teljes részletes­séggel derítse fel az egykori ese­ményeket. Az Interfax jelentése szerint az orosz ortodox egyház vizsgálóbi­zottság felállítását követeli, amelynek ki kell nyomoznia a Je- katyerinburg mellett történt bűn- cselekmény valamennyi vonatko­zását. A naprendszernek is vége van egyszer Hamburg (DPA) - A Voyager 1 és 2 amerikai űrszonda-páros vi­lágűrbeli kalandozása során most először talált a Naprendszer ha­tárának elhelyezkedésére utaló komoly bizonyítékokat. Arról a tudósok által régóta keresett zó­náról van szó, ahol a Nap felszí­néről kiáramló számtalan elek­tromos töltésű elemi részecske - az úgynevezett napszél - a hideg csillagközi térbe ütközik. Ezt a határt nevezik heliopauzának. Messze a bolygópályákon túl, a Földtől 7,8 milliárd kilométer tá­volságban a Voyager 1 műszerei múlt év augusztusában erős, ala­csony frekvenciájú rádiósugár­zást észleltek. Ugyanebben az időben az 5,9 milliárd kilométer­re levő, „testvérével” ellentétes irányba sodródó Voyager 2 is ha­sonló jeleket fogott. Hosszas és gondos elemzés után a tudósok arra az eredményre jutottak, hogy ez a rádiósugárzás a forró napszél elektromosan töltött ré­szecskéinek a hideg csillagközi gázokkal való találkozásából ered. A kutatók persze lehetsé­gesnek tartják, hogy a csillagkö­zi térbe való átmenet nem egy meghatározott helyen megy vég­be, hanem több százmillió kilo­méteren át húzódik. Don Gur- nett, a Voyager-tudóscsapat tag­ja, az új felfedezésről írt jelentés­ben így magyarázza következte­téseiket: Az észlelt rádiósugárzás szerintünk azért utal a heliopau- •za létére, mert ott kint nem is­merünk más olyan jelenséget, amely ezt előidézhetné. A többi tudós is egyetért abban, hogy a mostani eredmények először ad­hatnak választ az asztrofizika egyik legnagyobb kérdésére: pon­tosan hol található a Naprend­szer határa? A múlt évi alacsony frekvenciájú sugárzást előidéző erős nápszéllökések okozói az 1992 májusában és júniusában észlelt heves napkitörések voltak. Gurnett szerint a szondák által tapasztalt jelenség valószínűleg a Naprendszer legerősebb rádió­sugárzása, ám az alacsony (2-3 kilohertzes) frekvencia miatt a Földön nem érzékelhető. A nap­szél és a rádiójelek terjedésének sebességére vonatkozó becslések alapján a tudósok arra következ­tetnek, hogy a heliopauza 82-130- szor olyan messze van a Naptól, mint a Föld. A Nap és a Föld tá­volsága, amelyet csillagászati egységnek (CSE) neveznek, 149,6 millió kilométer. Ha feltesszük, hogy a Naprendszer határa 100 CSE távolságban található, ak­kor a Voyager 1 nagyjából 15 év múlva éri azt el. Az 1977-ben út­jukra bocsátott Voyagerek (Uta­zók) eddig is rengeteg tudomá­nyos újdonsággal szolgáltak. A távoli Pluto kivételével felderí­tették az összes külső bolygót, és számos új adattal és csodálatos fényképpel járultak hozzá a világ­űr megismeréséhez. Az űrszon­dák bolygófelderítő küldetésük után a Tejútrendszer központját 250 millió év alatt megkerülő pá­lyákra sodródtak, és példa nélkü­li „állóképességüknek” köszönhe­tően még ma is sok felfedezéssel gazdagítják a világegyetemmel kapcsolatos ismeretanyagot. Esküvői fotópályázatunk egy újabb díja Miskolc (ÉM) - Folytatjuk eskü­vői fotópályázatunk szponzorai­nak és díjainak bemutatását. Most nem szokványos szponzort mutatunk be. Csóka Attila okta­tási- és kiadványszervező vállal­kozó Diósgyőrben, a Baráthegyal- ja utca 146 szám alatt, egy termé­szetgyógyász receptje alapján ké­szülő gyógytea-keveréket, a Ka- vex-teát is forgalmazza. Ez a gyógytea lassítja az öregedési fo­lyamatot, frissítő és fiatalító ha­tása van, javallott szív és érrend­szeri megbetegedések megelőzé­sére, gyógyítására, májbetegsé­gek esetén is hasznos, megelőzhe­ti a reumatikus és ízületi bántal- makat, és így tovább. Egy kúra időtartama, attól függően, hogy megelőzés, vagy gyógyítás a cél, 1-2 hónap. Nos, Csóka Attila Ür esküvői fotópályázatunk minden résztvevőjének felajánlott egy- egy 1500 Ft-os vásárlási utal­ványt (ezek összes értéke megha­ladja az 1 millió forintot esetünk­ben!) amelyért nála Kavex-teake- verék vásárolható. Ez mintegy 2 hónapos kúrára elegendő mennyiség. Ezt az utalványt pos­tán minden egyes pályázó pár megkapja, s aki le akajja vásárol­ni, el kell mennie az 1-es, vagy 101-es busszal (kocsival) Diós­győrbe, a Baráthegyalja utca 146. szám alá. (Ez a LÁEV kisvasút lillafüredi útkereszteződését kö­vető megálló, s ott a jobboldalban található az utca és a ház.) Gyógyítható lesz az evéskényszer St. Paul (AP) — 10 ezer újszülött közül egy szenved az úgynevezett Prade-Willi beteg­ségben, amely állandó, csillapíthatatlan evéskényszerben nyilvánul meg. Ennek a betegségnek kórmeghatározása két svájci orvos, André Prade és Heinrich Willi 1956- ban folytatott kutatásainak eredménye. Tünete az, hogy a betegnek ennie kell és so­hasem lakik jól. Akik a Prade-Willi kórban szenvednek, néha elérik a 200-250 kilo­gramm súlyt is. A betegség tünetei közé tartozik az izmok elgyengülése, a növeke­dés lassúsága és az idegek megfeszülése, ami gyakran haragos kitörésben nyilvánul meg. Suzanne Cassidy, az amerikai arizo­nai egyetem génkutató professzora most felfedezte, hú okozza ezt a ritka betegséget. Az orvosok már korábban gyanították, hogy valamilyen, a génekben rejlő hiba a bűnös. Suzanne Cassidy azonban megállapította, hogy az apa 15. számú gépjében hiányzik a fehéije- és hormontermelő képesség. A nor­mális sejtekben a 23 kromoszóma pár egyik fele az anyától, a másik fele az apától szár­mazik. Az a felfedezés, hogy egy apai gén egyedül képes betegséget előidézni, fordu­lópontot jelenthet az egész génkutatásban -jelentette ki Teresa Schaefer, egy St. Pa- ul-i (Minnesota állam) orvosi intézet igaz­gatója. - Nem leszünk meglepve - mondta Suzanne Cassidy az AP amerikai hírügy­nökségtudósítójának, -ha a nem távoli jö­vőben össze tudunk kapcsolni géneket, s ezáltal meggyógyíthatjuk a Prade-Willi be­tegséget. Kínai rekorddöntés Peking (MTI) - Minden eddigi rekordot megdöntött a kínai főváros külföldi turista- forgalma az idei év első felében. Közel 900 ezer külföldi turista látogatott el Pekingbe, 13 százalékkal több, mint az előző év azo­nos időszakában. Január és június között, tehát a turizmus főidényén kívül is 72 szá­zalékos volt a mintegy 200 elegáns pekin­gi szálloda helykihasználtsága. Az összes külföldi turista 45 százaléka ázsiai orszá­gokból érkezett, főleg Japánból. A más föld­részekről Pekingbe látogatók sorát az ame­rikaiak vezetik, a németek állnak a máso­dik helyen. Csóka Attila vállalkozó Kavex-teakeverékekkel és az 1500 Ft-os vásárlási utalványokkal. Tudjuk, esküvői fotópályázatunk résztvevői és nyertesei a fiatala korosztályhoz tartoznak, de számukra sem haszontalan, ha már most gondolnak jövendőjükre. A gyógytea frissítő és fiatalító hatására nekik is szükségük van. Fotó: Farkas Maya Határhelyzet Budapest (MTI) - Gyulánál 24, Nagylak­nál 18, Ártándnál pedig 6 órát kellett vár- nink az utasoknak a kilépésre hétfő reggel - közölte a Határőrség szóvivője. Krisán Attila elmondta, hogy román oldalon a vámszervek alaposan ellenőrzik a belépő­ket, ugyanis sok, Romániából elszármazott, és most Németországból hazalátogató utas vámköteles árukat visz magával. így a vá­rakozási idő csak fokozatosan csökkenhet. Záhonynál a korábbi 3 nap helyett másfél­két napot kell várniuk a belépő kamiono- soknak. A helyzet kritikus, de a korábban beígért blokád valószínűleg elmarad. A hét végén 112 határsértőt fogtak el, 40 külföldi pedig hamisított útlevéllel próbált magyar területre lépni. A határőrök 7600 külfölditől tagadták meg a beléptetést az előírt feltételek hiánya miatt. Orvosválasztás- Lehet, hogy valóban sok műhibát követ­tem el, de önnek viszont módja van más orvost választania! Rajz: MTI

Next

/
Thumbnails
Contents