Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-19 / 166. szám

1993. Július 19., Hétfő ESZAK-Magyarország 13 Szólástér Kommentár egy kommentárhoz Észak-Magyarország június 11-i számában Fecske Csaba kom­mentárjában írta a Németh kor­mányról: „Rossz kormány volt az is, sok elhibázott lépéssel, intéz­kedéssel. Csöppet sem volt kü­lönb a Deákné vásznánál.”... Nos, ha úgy akarom némi fanyar humorral kijelenthetem, hogy ez a kormány tette lehetővé azt a vér nélküli átalakítást, ami mó­dot teremt ilyen írás megjelené­sére. Ugyanis ez a kormány az NDK-beli menekültek befogadá­sával jelentősen hozzájárult a berlini-fal leomlásához, ami alap­jaiban remegtette meg, s omlasz- totta össze az úgynevezett szoci­alista világrendszert. Ennek a kormánynak a vezetője volt a vi­lágon az első abban a világrend- szerben, aki a nagy nyilvánosság előtt meg merte kontrázni az MSZMP KB első titkárának nyi­latkozatát, kérve annak kijavítá­sát. Ennek a kormánynak volt el­képzelése, terve arra, hogy a sa­játosságaiknak egyáltalán nem megfelelő, ránk kényszerített, torz gazdaságpolitika béklyóit úgy bontsa le hazánk testéről, hogy annak polgárai lehetőleg ke­veset vérezzenek. Németh Mik­lós mint miniszterelnök közvet­len kapcsolatot tartott a társada­lom minden rétegével, ismerve a gondokat, problémákat valós helyzetkép kialakítására volt ké­pes. Ennek a kormánynak a veze­tője - nyilván nem rokoni vagy baráti kapcsolata, de sokkal in­kább szakmai képzettsége révén most is vezető egy európai szintű pénzintézetnél. Folytathatnám tovább, de inkább nézzük, hogy „Ezek” mit produkáltak?! ígértek sok mindent, kértek 100 napot. Szociális hálóval ellátott piacgaz­dasággal, nagyszerű lehetőségek­kel kecsegtettek minket. (Ehe­lyett százezrek maradtak munka nélkül). „Ezek” a Németh kor­mány teremtette lehetőségeket elsődlegesen a hatalmi gőg újjáé­lesztésére, majd fokozására hasz­nálták fel a népet-nemzetet gya­rapító szerény, de szorgalmas al­kotó munka helyett. A korábbi fenntartásaikat feledve a minket kisembereket sújtó kétkulcsos ÁFÁ-t vezették be. Kitalálták a kárpótlást, újabb kálváriát járat­tak az elhurcoltak hozzátartozó­ival, így pl. szegény édesanyám­mal és velem is. „Ezek” apám és testvérem elhurcolását és Szov­jetunióbeli elvesztését kifizették 7000 Ft-tal. Felszaggatva ezzel a már beheggedt emberi fájdalom sebeit, mindkettőnkben csak lel­ki sokkot idéztek elő csakúgy, mint azok sokaságában akiket hozzánk hasonlóan kárpótoltak. Amikor édesanyám, lévén Ő is jó keresztény, levelet írt a népjólé­ti miniszternek — amit országos napilap is közölt! - struccként ho­mokba dugta a fejét, s nem is re­agált problémáinkra. Sorolhatnám tovább „Ezeket”, de felesleges. Inkább nézzük mit is értünk az alatt, hogy rossz? Rossz az, ami igényeinknek, vá­gyainknak, szükségleteinknek nem megfelelő. Nos a röpke felso­rolásból mindenki eldöntheti, hogy mindez százszor inkább áll a jelenlegi kormányra, mint Né­meth Miklóséra. Ezt nyugodtan agyába, szívébe vésheti az „Ezek” írója. Lerch Béla Sajnos szóval is lehet verni Igencsak harsognak a román la­pok, amióta megtudták milyen megítélés alá esett oszáguk a nemrég Amerikában felavatott Holocaust Múzeum dokumentu­maiban. A román közvélemény ugyanis negyven éven át úgy tud­ta - mert ezt sulykolták beléje hogy ebben a térségben a magya­rok bántak legrosszabbul a zsi­dókkal. A románok pedig - ez a jámbor és jólelkű nép, - éppen­séggel óvták, rejtették az üldö­zötteket, dacolva a németek ha­ragjával. Csak ama 89-es decemberi fordu­lat után jelentek meg az első cik­kek a bukaresti mészárszék-kam­pókra felakasztott zsidókról, a jászvásárhelyi, jasi, kisinyovi és a többi pogromokról, s Antonescu marsall etnikai tisztogatásáról, melynek több százezer zsidó áldo­zata volt. Ám ezeket az írásokat a nagyszájú nemzetőrök a cioniz­mus megnyilvánulásainak, a ro­mánok nemzetközi lejáratásának számlájára könyvelték el. Igazi sokkot jelentett számukra a neve­zett múzeum avatásáról készült film, melyet már csak azért is be kellett mutatni, mert Iliescu el­nök is rajta volt. Nem az átlagos román tehet róla, hogy nemzettu­datában csak a szép és a jó él tör­ténelméről. Ha több százezer zsi­dó likvidálását elhallgatták előt­te, miért ne hallgatták volna el például a dobrudzsai törökök elű­zését, - többnyire csendes, vérte- len eszközökkel. Az egyik legha­tásosabb az volt, hogy a közkutak csörlőhengereit bekenték - csak úgy „véletlenül” - disznózsírral (tudni kell, hogy ezen az aszályos vidéken egy-egy jobb kút falva­kat tartott el). A muzulmán val- lású törökök többet nem jártak arra a kútra. Először a legköze­lebbi, még be nem kent kúthoz vándoroltak, s végül többségük inkább hajóra ült. Az is a csöndes etnikai tisztoga­tás eszköztárába tartozott példá­ul, hogy a magyar lakosság nem­zetiségi arányának megváltozta­tására moldovai terhes nőket hoztak szülni Váradra, Aradra, Szatmárnémetibe, Kolozsvárra, Marosvásárhelyre. Meg az is, hogy a magyar többségű vidéke­ken elsősorban románoknak jut­tatták a magyar nagybirtokosok­tól elkobzott földeket. Román fal­vak egész sorát hozták így létre a határ mellett is. A nemzeti poli­tika és történelem-tanítás aztán igyekezett elhitetni e települések lakóival — még akkor is, ha több száz kilométerről költöztek ide —, hogy őslakosok az új helyen. Nyilvánvaló, hogy elsősorban ilyesmire célzott Tőkés László, amikor nagy vihart kavart kije­lentését tette a romániai etnikai tisztogatásról. Sajnos a parla­menti képviselők és RMDSZ-ve- zetők - akik nem egy esetben szenvedő alanyai voltak és rész­ben ma is azok a megfélemlíté­seknek, az állandó pszichikai nyomásnak, nem álltak egyértel­műen Tőkés mellé. Némelyek a pillanat alkalmasságát vitat­ták,mint egyik sepsiszentgyörgyi publicista, aki enyhén szólva na­iv a román nagypolitika megíté­lésében, hisz éppen elég alkalma lett volna megtapasztalni annak mindenkori csalárdságát. Megta­nulhatta volna már, hogy nem számít, vagy nem elsősorban az számít, mit mondunk, mit nyilat­kozik egyik-másik vezetőnk, ha­nem egészen más. Mert, ha nem szólunk, akkor hallgatásunkat fordítják ellenünk: biztosan azért hallgatunk, mert valami nagy disznóságra, románellenes akció­ra készülünk! Minthogy az is naiv, aki nem ve­szi észre: a román nacionalizmus mindig is legtekintélyesebb veze­tőinket veszi célba, azokat igyek­szik kompromittálni, befeketíte­ni. Hogyne boszszantaná őket Tő­kés László, aki sokkal több nyu­gati államfővel, tekintélyes poli­tikussal parolázott, mint Iliescu elnök! A hatalmat mindig is bosszan­totta az erdélyi magyarság ösz- szefogása, vezetőinek egységes kiállása és a legképtelenebb ha­zugságokkal, vádakkal igyekszik megbontani sorainkat. Úgy tűnik, ezúttal sikerült! Vagy majdnem sikerült? Ezt a követke­ző hónapok döntik el. Az a tény, hogy az elmúlt napokban e jy új platform jelent meg az erdélyi magyar politikában (szociálde- mokrata-újbaloldali platform), inkább a polarizációt jelzi. S nem akárkik jegyzik az alapítást: Ba­logh Edgár, Dáné Tibor, Bitay Ödön, dr. Pálfalvi Attila, Zsoldos Árpád és így tovább. Sok mindent másképpen akarnak, mint az RMDSZ mai vezetői. Mindnyájan tudják, mi az etnikai tisztogatás. Volt alkalmuk megtanulni, hogy szóval is lehet verni - sőt az or­szágból kiverni -, nem csak bot­tal! Síké Lajos Király Sándornak volt igaza... Amikor dr. Ormai Lászlót, a Sta­tisztika vezetőedzőjét az asztali- tenisz csapat tizedik BEK-győzel- me után a sikerszéria titkáról megkérdezték, egyszerűen vála­szolta: - Minden sportszakosz­tály egy vállalkozás, egy üzem, ahol az eredményességet a min­den részletre kiterjedő szerve­zettség, óraműpontossággal és igényességgel működő vezetőgár­da, s megválogatott, hadrafogha- tó munkaerők biztosítják. Mindezt nem tudták a DFC-nél, az eredmény: szégyenteljes csőd, de tisztában voltak vele a DKSK- nál, s a siker nem maradt el. Ter­mészetesen kell hozzá a szakosz­tály élén a DFC-vel ellentétben egy meghatározó, megszállott szakosztályelnök, egy fanatikus edző, aki a profizmus szellemé­ben kérlelhetetlenül űzi-hajtja já­tékosait, a legkisebb lazaságnál korhol, büntet. Ezért sokan ne­hezteltünk is rá, én egy-két új­ságcikkemben a tiszavirágéletű DIÓSGYŐR című hetilap hasáb­jain szóvá is tettem, amiért akkor is hajtja a drágákat, amikor azok már történetesen negyven pont­tal vezetnek. És az eredmények tükrében, a DFC-és Sándor Ist­vánnal ellentétben rá kellett jön­nöm, Király Sándornak volt iga­za, ezért sportszerűen megköve­tem... Mert míg Sándor István csak nyilatkozataiban hangoztat­ta, hogy ezt a nagyszerű közönsé­get nem szabad becsapni, Király ennek érdekében nagyon sokat tett. Ennek eredményeként ma már bajnoki mérkőzéseken is szűknek bizonyult a városi sport- csarnok, igazi sportcsemegékkel szórakoztatja a DKSK hűséges közönségét, s olykor-olykor oly ünneplésben van részük, hogy szinte megható. A Magyar Kupa győzelemnél pezsgőmámorban ölelkezett össze a nézőtér és a po­rond, csupa boldogság volt az egész csarnok. A játékosok érez­ték, ezért érdemes volt hajtani, áldozatot hozni, így szép a sport, így emlékezetesek a versenyzői évek, becsületes helytállással, profi játékosokhoz illő tisztesség­gel... Mindezt a DFC házatáján Klicsu- éknál nem ismerik. Most a nagy sepregetés után készülnek a má­sodik vonalbeli „helytállásra”. A szégyenteljes kudarc fóbűnösei, a Klicsu - Sándor duó úgy dön­tött: marad. Az igényesebb néző, az az öt-nyolcezer viszont elma­rad. Az NB I-hez vezető út a régi vezetéssel hosszúnak ígérkezik. Velük folytatódhat a mélyrepü­lés. Egy fecske, illetve egy Veréb nem csinál nyarat. Addig is az igényesebbek a diós­győri kosaras leányokhoz pártol­hatnak, ahol Boros Árpád kitűnő szakosztályelnök, Király Sándor megszállott, fanatikus edző sze­mélyisége garancia a színvonalra és a sikerre. Az aranykezű kupa­győztes leányoktól, akik amellett hogy harcosak, szépek is, kedve­sek is, biztos nem kapunk kosa­rat... Kriston Béla- Na jó, kivételesen bemehet, majd utólag fizet és kapja meg a számlát!- A bácsi valódi indián, vagy csak megfür- dött? Rajzok: MTI- Ennek is az ózonlyuk lehet az oka, régeb' ben tíz korsó sör meg sem kottyant! Jogorvoslatnak helye nincs! A B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ megfellebbezhetetlen határozata értelmé­ben, a törvényre hivatkozva kizárt a mun­kanélküliek sorából, és az általam kért vál­lalkozói támogatás iránti kérelmemet ugyanarra a törvényre való hivatkozással utasította el, ami szerint jogosultságot sze­rezhettem volna a támogatás elnyerésére. Tisztelt Dobrozsi Úr! Ön ebben a döntéshozásban kihagyta a leg­fontosabb folyamatot. Ön nem mérlegelt, csak döntött! Egy ply311 intézmény vezetése mint ami­lyet Ön vezet, amit százezrek nyomorúsá­gának enyhítésére hoztak létre, nemcsak joga, de kötelessége, hogy mérlegeljen és döntéshozói rendelkezzenek mindazon em­beri tulajdonságok összességével, ami ké­pessé teszi őket erre a feladatra. Kérelmem támogatására az Önnel folyta­tott beszélgetés során Ön ígéretet tett ké­relmem részletes megvizsgálására. Tisztelt Dobrozsi Úr! Ön nem tartotta meg a szavát. Tisztelt Döntéshozó(k)! Aki a törvény értelmében az ADHATÓ tá­mogatás elnyerésére kérvényt ad be, mun­kanélküli járadékon van, kiváltja a vállal­kozói igazolványt és rászorul a támogatás­ra, mert: -1990 januáijától van munkanél­küli segélyen, járadékon és Önökkel mindig együttműködött, hogy kilábaljon lehetet­len helyzetéből. Á fent említett időtől kezd­ve többször önállóan kerített magának munkahelyet, amire Önök egyetlen egyszer sem voltak képesek.- Soha átképzésre, továbbképzésre nem ja­vasoltak, pedig jelentkezéseimkor nem volt olyan alkalom, hogy ilyen irányban is ne ér­deklődtem volna.- Saját szakmájában vállalkozik, mert eh­hez ért és ebben bízhat, hogy sikeres lesz, számára szerény, de biztos megélhetést nyújt.-Aki saját erejéből, családi összefogással és támogatással, valamint az Önök ADHATÓ támogatásának reményével megteremti azt az értékküszöböt, hogy saját lábára álljon, vállalkozzon. ELUTASÍTJÁK!? Tisztelt Dobrozsi Úr! Járadékomat megszüntető határozatában Ön fölkínál egy számomra megalázó egéru- tat, az ismételt járadékra kerülést. Nem kívánok vele élni. Ebből a helyzetből aka­rok megszabadulni és nem visszakerülni! Tisztelettel: Szabó Pál Miskolc Simái ifjúsági tábor A szülők, nagyszülők természetes tulajdon­sága, hogy mindenki szeret osztozni gyer­mekei örömében. Ilyen érzelmek tápláltak, amikor családunkkal kiutaztunk Simára, hogy gyermekeinket, két unokámat meglá­togassam. A szülői, nagyszülői találkozások színes kavalkádjába cseppentünk bele. A harsány gyermekkacaj, a csodálatos nap­fény és levegő, a rendkívül céltudatosan megválasztott hely azt a következtetést vál­totta ki a felnőttek gondolatában, hogy na­gyon áldásos cselekménye volt a szerencsi járásnak e korábban létrehozott nagyszerű intézménye. Csodálatos látvány a környék horizontját figyelve, hogy a nagy Korsós hegy a szomszédságban őrt áll a tábor kis lakói körül. Mint pedagógusnak mindjárt feltűnt a fa alatt elhelyezett tábla, melyen még olvashatók voltak a német mondatok és ragozások; a másik fa alatt a „természet tantermében” ugyanilyen szemléltetésként hatott az angol leckék felírása. Elgondol­kodtató: mennyit fejlődött a világ, a peda­gógia kor- és időszerűsége, gyermekeink többek között nyelvi oktatásban vesznek részt nyári táborozásaik alkalmával. Már késő délután hat órára járt az idő, de a lá­togatók tömege nem mozdult: érthetően, hiszen a gyerekek bekonferálták, hogy es­ti programként álarcos bál készül, felvonu­lással és jelmezek értékelésével. A felvo­nulásban nagyon ötletes jelmezek (indiá­nok, huszárok, különböző mese- és állatfi­gurák) tűntek elő, ízléses, gondos kivitele­zésben. Bakonyi Béla Felhívjuk Kedves Olvasóink figyelmét, hogy a Szólástérben közölt írások - válasza­ink kivételével - nem a szerkesztőség állás­pontját tükrözik. Természetesnek tartjuk, hogy különböző politikai megközelítésből fogalmazódnak a hozzászólások. Mi tiszte­letben tartjuk ezek tartalmát, de terjedel­mi okok miatt alkalmasint kénytelenek va­gyunk tömöríteni. Természetesen e rovat­ban sincs helye a gyűlöletet szító, a mások személyiségi jogait sértő közleményeknek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents