Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-13 / 161. szám
12 ÉSZAK-Magyarország Egy különös szolnoki nyomtatvány sorsa Szinte az egész ország ismeri már azokat a többmillió forintjövedelemmel, vagy nyerési lehetőséggel csábító magányos szélhámosokat, illetve kollektív bűnbandákat, akik immár nemcsak kézzel, vagy géppel írt levelekben, hanem reklámhirdetésekkel, sőt nyomtatványokkal is igyekeznek hódítani hiszékeny embertársaikat. Nos, úgy látszik, hogy egy újabb szélhámos is besorakozott az eddigiek közé: az „Ecco” Kereskedelmi és Marketing Kft., amely Szolnokról, a Kolozsvári út 2. szám alól küldi szét országszerte az ajánlatait a „Tisztelt Ismeretlen /Ismerősök/-nek”! „30.000000 /harmincmillió/ forintot kínálunk Önnek! Legális úton!” Kezdődik az ajánlat, s a felszólítást két oldalnyi szédítő szöveg követi. Megvallom, a kft. ajánlata, amely a megfogalmazás szerint a „Létminimum Fölé Igyekvők Önsegélyező Programja”, engem is megszédített. Főleg, hogy nem Fortuna Istenasszonyra hivatkozott, hanem egy kristálytiszta matematikai elven alapuló rendszert ismertetett, amely állítólag az USA-ból indult ki és sikerrel járta be Németországot is... A „rendszer” eléggé logikusnak és hihetőnek tűnt, s bár abban nyomban kételkedtem, hogy milliomos lehetek, de annak a reménye mégis felvillant bennem, hogy néhány ezer forinthoz juthatok, aránylag kevés befektetéssel: csupán 915 forintot kell egy címre elküldeni és 972 forintot a kft.- nek, hogy 100 példányban másolják le a levelüket, amelyhez persze még 100 borítékot is kell vennem, amelyeket - felbélyegezve! - 100 címre kell elküldeném... Rózsaszínű csekken elküldtem a kért pénzeket, megvettem 100 borítékot, bélyeggel, s a telefonkönyvből és máshonnan kiválasztottam 100 címet, megcímeztem és felbélyegeztem a borítékokat és vártam a kft.- től — az elküldött 972 forintért - a levelük 100 db fénymásolatát. Közben persze rózsaszínű terveket szövögettem a beígért pénzmagocska egy részéről. Az utóbbi helyett egy udvarias hangú levelet kaptam a kft.-től, amelyben közük, hogy a kérésemnek nem tudnak eleget tenni, mert „a nyomtatvány további forgalmazását — technikai okok és kapacitáshiány miatt - nincs szándékunkban folytatni”... A kft. a 972 forintot visszaküldte, (Helyesebben csak 932 forintot, mivel a postaköltségük 40 forint volt.) Persze a megadott címre elküldött 915 forintnak nyoma veszett és én itt maradtam 100 db megcímzett, felbélyegzett borítékkal - meg a hiábavaló reménykedéssel a „legális úton” beígért pénz után. Jómagam pedig a „balekok” sorában maradtam! R.A Válasz alulj áróügyben Az Észak-Magyarország 1993. június 17-i számában R. A. Mezőkövesd aláírással „Kriminális átjáró” cím alatt megjelent újságcikkre válaszolva az alábbiakat közöljük. Vigasztalást nem nyújt, de tény, hogy a cikk írója által felvetett probléma sajnos nem egyedülálló, mondhatni általában jellemző az ország aluljáróira. Ez a probléma szorosan összefügg azzal, hogy bizonyos embereknek, illetve embercsoportoknak szemmel láthatóan nem érdeke a társadalom hasznos tagjai álal létrehozott értékek megóvása, sőt ellenkezőleg! Átadáskor - hasonlóan sok máshoz — ez az aluljáró sem volt ilyen állapotban, de a cikkben plasztikusan ecsetelt lezüllesztésé- hez egy év is elegendőnek bizonyult. Mivel az igazgatóság eszközei és lehetőségei betöltött szerepénél és helyzeténél fogva korlátozottak, a probléma kezelése és az eredményesebb együttes fellépés érdekében segítséget kérünk a rendőrhatóságtól és a polgármesteri hivataltól is a közterület fokozott ellenőrzése és a szabálysértőkkel szembeni hatósági fellépés érdekében. Miskolci Közúti Igazgatóság Stoll Gábor igazgató Felhívjuk Kedves Olvasóink figyelmét, hogy a Szólástérben közölt írások - válaszaink kivételével - nem a szerkesztőség álláspontját tükrözik. Természetesnek tartjuk, hogy különböző politikai megközelítésből fogalmazódnak a hozzászólások. Mi tiszteletben tartjuk ezek tartalmát, de teijedel- mi okok miatt alkalmasint kénytelenek vagyunk tömöríteni. Természetesen e rovatban sincs helye a gyűlöletet szító, a mások személyiségi jogait sértő közleményeknek. Szólástér 1993. Július 13., Kedd A MOSZ levele dr. Antall Józsefhez A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségéhez tartozó szövetkezetek nevében július 5-én háromtagú küldöttség adta át azt az Antall József miniszterelnöknek címzett levelet, amelyben a termelői érdek- képviselet felszólítja a Kormányt, hogy adjon érdemi választ a május 25-i közgyűlésükön megfogalmazott követeléseikre. A levelet a miniszterelnök nevében Szentgyör- gyi András, a Kabinetiroda helyettes vezetője vette át. Az alábbiakban közöljük a levél szövegét: „Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének tagszervezetei május 25-én tartott Közgyűlése — miután feltárta az agrárágazatban kialakult súlyos helyzetet és a válság okait — felhívással fordult az ország sorsáért elsőrendű felelősséget viselő Országgyűléshez és a Kormányhoz. Ebben a felhívásban a Közgyűlés kérte, hogy a Kormány tegyen azonnali és hatékony intézkedéseket a mező- gazdasági termelés teljes összeomlásával fenyegető válság kezelésére és kinyilvánította a termelők elhatározott szándékát, hogy amennyiben nem tapasztalnak rövid időn belül fogadókészséget a Kormány részéről, követeléseik érvényesítésére erőteljesebb eszközöket is készek alkalmazni. Ez a helyzet bekövetkezett! A Közgyűlés felhívása süket fülekre talált. Sem a Kormány, sem egyetlen tagja még csak válaszra sem méltatta a termelők segélykiáltását. Ehelyett az Országgyűlésben - a szövetkezetek tiltakozása ellenére és a Kormány támogatásával - az agrárágazat lerombolásában eddig is élenjáró felelőtlen politikai csoport kierőszakolta a szövetkezeti gazdaságok végleges tönkretételét jelentő törvénymódosítási javaslat tárgyalását.” Miniszterelnök Úr! A mezőgazdasági termelők kilátástalannak érzik a helyzetüket. A szövetkezetek tagsága nevében utoljára fordulunk kéréssel a Kormányhoz! Kéijük, hogy a Kormány sürgősen tűzze napirendjére a mezőgazdasági termelők közgyűlésén megfogalmazott igények tárgyalását és adjon határozott választ, hogy az eddigi, a válság súlyához mérten jelentéktelen intézkedéseken túl kész és képes-e lépéseket tenni a mezőgazdaság működőképességének helyreállítására, a százezernyi munkahely megőrzésére, a termelők jövőjének biztosítására, a szövetkezeti tagságot ért anyagi és erkölcsi károk orvoslására! Kérjük, hogy a Kormány egyértelműen határolja el magát a szövetkezetek szétrombolását célzó felelőtlen törvényjavaslattól és tegyen határozott intézkedéseket a szövetkezetek törvényben biztosított jogai védelmére. A termelőkre ma a mezőgazdaság legnagyobb és legszebb feladata, az aratás vár és ezt az elkeserítő körülmények ellenére is mindennél fontosabbnak tartjuk. Nem lehet azonban ok arra, hogy a Kormány is halogassa a maga állásfoglalását. A hónap közepéig határozott és nyílt választ várunk a Kormánytól követeléseinkre. Amennyiben ez nem történik meg, a mezőgazdasági szövetkezetek országos figyelmeztető demonstrációt szerveznek a követeléseik érvényesítésére. Kijelentjük, hogy az ebből keletkező minden gazdasági és egyéb kárért a Kormányt és a mögötte álló politikai erőket tartjuk felelősnek. Kijelentjük, hogy amennyiben sor kerül a szövetkezeti törvénynek a szövetkezetek széthordását célzó módosítására, a mezőgazdasági szövetkezetek vezetői nem vállalják ennek a végrehajtását és a törvény minden következményéért a Kormánynak is viselnie kell a felelősséget. Miniszterelnök Úr! Minden év július első vasárnapja a szövetkezetek nemzetközi ünnepe. A magyar szövetkezetek is megemlékeznek erről, de ünnepelni nincs okuk. A szövetkezés eszméjének lényege, hogy az egyének összefogásukkal megsokszorozzák erejüket. Bízunk abban, hogy a magyar mezőgazdasági szövetkezetek tagjai nem kényszerülnek arra, hogy összefogásukat és elemi érdekeik érvényesítését erejüket drasztikus, ellenérzést is kiváltó módon kíséreljék meg. Budapest, 1993. július 2. Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége nevében: Nagy Tamás társelnök Horváth Gábor főtitkár A természetgyógyász kamara véleménye 1993. április 17-én az Észak-Magyarország című lapban dr. Kiss István sebészprofesszor a természetgyógyászatot érintő kritikai észrevételeit kívánjuk saját nézeteinkkel kiegészíteni. A Magyar Természetgyógyászok Kamarája egyetért a természet- gyógyászati tevékenységet szabályozó rendeletek kiadásának szükségességével, hogy ne fordulhassanak elő a betegek életét veszélyeztető helyzetek. A Népjóléti Minisztériumban rendezett vezetői értekezleteken a rendelet-tervezet feletti vitán kifejeztük álláspontunkat, hogy a nem orvos természetgyógyászok a hozzájuk forduló betegek kezelése előtt minden esetben kötelesek kikérni a kezelő orvos véleményét. A természetgyógyász orvosok, szakorvosok természetesen orvosi felelősségük tudatában irányítják a betegek kezelését. A természetgyógyászatot érintő negatív véleményalkotás nem használ az egészségügynek, hiszen ezt a vállfáját a gyógyításnak az egyetemes orvoslás részének tekintjük. A természetgyógyászat a tudományos — nyugati orvosi gyógyítással együtt szerves része az egészség megőrzésének és helyre- állításának. A daganatos megbetegedések kezelését az ovostudomány és az alternatív gyógyászat jelen fejlettségi szintjén kell kezelni. A betegeknek joguk van arra, hogy a kor szintjének megfelelő egészségügyi ellátásban részesüljenek. A daganatos betegségek lényegi oka ma még nem ismert, ezért oki kezelés nem lehetséges. A legjobb indulatú és legmagasabb szintű orvosi ellátás mellett is vannak sikertelen esetek. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a gyógyíthatatlan, krízishelyzetben lévő betegek egy része természetgyógyász segítségét kéri, mint ahogy a nyugati világban is ismert. A fájdalom klinikákon, természetgyógyászati központokban ilyenkor komplex alternatív kezelésben részesítik a beteget. A tudományos orvosi irodalomban ma már számos közlemény számol be az áttétes gyógyíthatatlan betegek életének jelentős meghosszabbításáról és alátámasztja azt a tényt, hogy a rákbetegség a szervezet komplex psychosomatikus betegsége. Utalunk itt a Newton-hypnozis terápiára vagy a méregtelenítő Ger- son-kúra eredményességére. Igen jelentősnek tartható a Heidelber- gi Rákkutató Központ orvosának, dr. U. Abel közleménye a cytoto- xicus szerek alkalmazásának mai megítéléséről. Véleményünk szerint a mai magyar orvostársadalomnak is meg kell ismerkedni a természetgyógyászatban rejlő értékekkel, lehetőségekkel. Reméljük eljön az az idő, amikor az alternatív kezelések elhagyása a megfelelő esetekben ugyanolyan hibának számít, mint ma a modern orvoslásban. Magyar Természetgyógyászok Kamarája elnöksége A tiszaújvárosi Olefin SC „betegágyánál” Tisztelt Szerkesztőség! Nagy megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy Tiszaújvárosban megszűnik az Olefin SC néhány szakosztálya. Hát idáig juttatta a város sportéletét néhány felelőtlen vállalati, illetve sportegyesületi vezető, amelyhez a helyi önkormányzat is asszisztált. Tisztában vagyok azzal, hogy nem a sportélet jelenleg a legfontosabb az életünkben, de az ilyenfajta lerendezése a dolgoknak (lásd a TVK-Olefin SC megszűntetését) vetekszik a bűnözéssel! Ezért meg is fogadtuk a sportbarátaimmal, hogy addig ebben nem nyugszunk bele, míg a bűnösöket a vádlottak padjára nem ültetjük!!! Tudom, ezek nagy szavak, de tűrhetetlen az az állapot kis hazánkban, hogy itt a társadalom terhére büntetlenül lehet — akár'a sportéletben is — valakidnek kénye-kedvük szerint bármit csinálni! Nem beszélve arról, hogy nagyon sokan jól megéltek és élnek még napjainkban is a sportból! Különben a fenti gondolatok szellemében még 1991. október 31- én a helyi hetilapban megjelentették egy írásomat, amelyben évekkel visszamenőleg összefoglaltam a történéseket a sérült „TVK-Olefin SC betegágyánál” címmel, amelyet a következő gondolatokkal fejeztem be: „... Én a magam részéről (úgy mint '89 tavaszán) igyekeztem őszinte hangvételben végre újra tiszta vizet önteni a pohárba. Vállalva még azt is, hogy újból engem titulálnak betegnek. Engem ez hidegen hagy, de végre lépni kellene, mert az igazi betegnek (TVK-Olefin SC) valóban meg vannak számlálva a napjai! Remélem, még idejében adtam le az S.O.S.-jeleket és nem temet be mindent a „lavina”! Álljon itt ennek igazolásáúl a május hónapi párbeszéd a 12 éves nevelt gyermekemmel:- Apa, jelentkezhetek az Olefin SC-nél? Szeretnék az ősztől ott focizni, vagyis védeni a serdülőknél. — Tamás, ha komolyan gondolod, miért ne, de igazán védeni akarsz?! — Igen, és ehhez kellene egy igazi kapuskesztyű is az őszre. — Rendben van, megkapod, úgyis most lesz a szülinapod! Tamás azóta megkapta az igazi kapuskesztyűt! (Nem gondoltam, hogy 2.400 forint az ára, mert akkor nem tettem volna ilyen ígéretet!) A hétvégén az újsághír olvasása után megkérdezte tőlem: — Apa, most hol fogok én védeni, ha megszűnik az Olefin SC?” Kérem, aki tudja a kérdésre a választ, az válaszoljon!!! Hevesi István 3580 Tiszaűjváros József A. u. 37.- Köszönöm, köszönöm, de munkaidő irtán egy fillért seL- Annyi szörnyűséget mesélsz arról, mi van odakint, hogy a függönyt sem engedem elhúzni! Magyar széllovas Rajzok: MTI