Észak-Magyarország, 1993. július (49. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-02 / 152. szám

2 ESZAK-Magyajiország 1993. JÚLIUS 2., PÉNTEK Országban-Viiágban/Hirdetés — A PARLAMENTBŐL — Napirend előtt: vita az igazságtételről Budapest (MTI) — Az Országgyűlés csütör­töki plenáris ülésén Zétényi Zsolt (MDF) napirend előtti felszólalásában alkotmány- sértőnek minősítette az Alkotmánybíróság kedden hozott, az egyes büntetőeljárási sza­bályokról szóló törvény, valamint a bün­tethetőség elévülésének értelmezéséről szó­ló elvi állásfoglalás alkotmányosságát ille­tő döntését. Arra hivatkozott, hogy a nép­szuverenitást hordozó parlament döntése­it csak a lehető legszűkebb körben és csak akkor lehet alkotmányellenesnek minősíte­ni, ha azok az alkotmányba, illetve az ab­ból közvetlenül és félreérthetetlenül követ­kező jogtételekbe ütköznek. — Erről az em­lített esetben nem lehetett szó — hangsú­lyozta. Kitért arra is, hogy az Alkotmány- bíróság ülését követően Dörnbach Alajos, az Országgyűlés alelnöke egyetértését fe­jezte ki a megszületett döntéssel kapcsolat­ban és reményének adott hangot, hogy azu­tán hasonló törekvésekre már nem kerül­het sor. — Nem kötelezi-e az Országgyűlés döntése annak minden tagját és tisztségvi­selőjét arra, hogy a törvényhozás méltósá­gát tiszteletben tartsa nyilatkozataiban is — tette föl a kérdést az eset kapcsán az elő­adó. Gál Zoltánnak, a szocialisták frakcióveze­tőjének véleménye szerint az Országgyű­lés döntéseinek tiszteletben tartását nem szabad úgy értelmezni, hogy a képviselők­nek nincs joguk bírálni a már elfogadott törvényeket. - Ez az értelmezés a parla­ment működésének elvi alapjait kérdője­lezné meg - mondotta. Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője a kép­viselőcsoport nevében egyetértését fejezte ki Zétényi Zsolt álláspontjával. A frakcióve­zető szerint az Alkotmánybíróság döntése nem jelenti azt, hogy az igazságtétel, mint cél a továbbiakban már nem lenne követen­dő az Országgyűlés számára. - Ezért na­gyon szerencsétlen — jelentette ki —, hogy az Országgyűlés alelnöke az igazságtételt, mint célt is elvetette nyilatkozatában. Dörnbach Alajosnak igenis tartózkodnia kellett volna az ilyen jellegű véleménynyil­vánítástól — fűzte hozzá. Új ENSZ-parancsnok Belgrád (MTI) - Jean Cot francia tábornok csütörtökön Zágrábban átvette az ENSZ- erők főparancsnoki tisztségét Lars-Eric Wahlgren tábornoktól. A váltást azért ha­tározták el, mert Franciaország adja az utóbbi időben a legjelentékenyebb hozzájá­rulást az ENSZ-erőkhöz. Főszerkesztő: Nagy Zoltán Főszerkesztő-helyettesek. Hajdú Imre, Görömbölyi László, Priska Tibor Olvasószerkesztő: Faragó Ltgos Rovatvezetők: Nagy József (társadalompolitika), Szarvas Dezső (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra), Doros László (sport), Laczó József (fotó) Telefonok; Központ: 341-611, titkárság: 341-888, Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdaságpolitikai: 341-601, kulturális: 341-611/239, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866 Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Kiadja: az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15.3527, Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054, Budapest V., Báthory u. 7. ül. em. 8. Telefon: 111-4475,269-4064 Szerkesztőség vezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Felelős kiadó: Thomas Koch és Nagy József Ügyvezető igazgatók: Veres Mihály és Horváth Ferenc Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817. Telefax: 341-817. Hirdetésfelvétel: 3532. Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap- kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelófizetési és Lapellátási Irodánál /HELIRí, Budapest V., József nádor tér 1.1900, közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Posta­bank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés d(ja egy hónapra 298 forint. Egy negyedévre 894 forint. Félévre 1698 forint. Egy évre 3216 forint. Az árak az áfát nem tartalmazzák. Az árus példányok ára minden nap egységesen 14,80 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft, 4002. Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 13101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató Terjesztési panaszaival hívja a (46) 341-611/223-as telefonszá­mot! Milliárdos veszteségek A kormány az embargós károk enyhítését kéri Budapest (MTI) - A Jugoszlá­via ellen meghirdetett ENSZ- szankciók hatása az év végéig 1- 1,1 milliárd dollár veszteséget je­lent a magyar gazdaságnak. A kormány ezért elhatározta, hogy diplomáciai úton szorgalmazza az ENSZ-nél és a nemzetközi szervezeteknél a károk kompen­zálását. A Gazdasági Kabinet pe­dig jövő szerdai ülésén megvizs­gálja, hogy a költségvetésből mi­ként lehet az embargó miatt a legsúlyosabb veszteségeket el­szenvedett magyar vállalatokat támogatni - közölte csütörtökön a kormányülésről beszámolva Ju­hász Judit szóvivő. A külgazdasá­gi minisztérium felmérése — amely a kormánydöntés alapjául szolgált — megállapítja: a Bizton­sági Tanács határozatai túllépik a közvetlen magyar-jugoszláv kapcsolatokat és hazánknak más országokkal folyó kereskedelmi­gazdasági együttműködését is terhelik. Amennyiben a tranzitti­lalom az év végéig fennmarad, mintegy 300 millió dollár értékű áruforgalom kerülne veszélybe. Ez visszaesést jelenthet az egyes dél-európai országokkal zajló ke­reskedelmünkben. Elveszthetjük nehezen megszerzett export-pia­cainkat a Közel- és a Távol-Kele­ten, s meginogna a szovjet utód­államokból származó importunk is. A tranzittilalom hatása a fuva­rozás és a szállítmányozás terü­letén érzékelhető a leginkább. Idén a vasúti forgalomban 90 mil­lió dollár a várható bevételkie­sés. A közúti forgalomban április végéig 3 millió dollár a fuvarkölt­ség növekedése miatti, 600 ezer dollár a fuvarelmaradás miatti veszteség, s még további 1 milli­árd forint többletkiadásra számí­tanak az év hátralevő részében. A vízi közlekedésben az év első négy hónapjában 100 millió fo­rint veszteséget könyveltek el, s .decemberig további 600 milliót feltételeznek. A további károk is elérik már a 70 millió dollárt. A felmérés azzal a következtetés­sel zárul: rövid távon nem lehet számolni a jugoszláv háborús kö­rülmények megszűnésével és az embargók feloldásával. Vesztesé­geink, többletterheink kívülről jött kényszerintézkedések köte­lező végrehajtásából fakadnak, épp ezért enyhítésük is külső kompenzálást igényel. A szóvivő újságírói kérdésre hozzáfűzte: re­ális számítások szerint nem vár­ható a teljes veszteség megtéríté­se, ugyanakkor törekszünk a le­hető legnagyobb mértékű kom­penzálás elérésére. A rászorulókat „túlkompenzálják” Szabó Iván az Érdekegyeztető Tanács plenáris ülésén Budapest (ISB - S.Z.) - Szabó Iván pénzügyminiszter szerint a kormánynak az Érdekegyeztető Tanács jóváhagyása nélkül is vál­lalnia kell az áfa-emeléssel kap­csolatos elképzeléseit. A minisz­ter ezt az ET plenáris ülésén mondta, s hozzátette, hogy a kompenzációk mértékéről a kor­mány nem hajlandó vitatkozni, legfeljebb a technikájáról. Ismert, hogy az eredeti kormány­elképzelésekben 3 milliárd forint szerepel az áfa-emelésekkel nö­vekvő terhek ellentételezésére. A parlament előtt fekvő módosító javaslatok azonban több szem­pontból is megváltoztathatják az eredeti elképzeléseket. Ameny- nyiben az áfa-emelés időpontját előrehozzák augusztus elsejére, a költségvetés pluszbevételei is megnövekednek, s már nem 6, hanem 10-11 milliárd forinttal le­het számolni. Ebben az esetben a kormány hajlandó a kompenzáci­ók mértékét is megemelni, körül­belül 6 milliárd forintra. Ez - a pénzügyminiszter szerint - az időai'ányosnál nagyobb mértékű emelkedés, ami - legalábbis ezt lehetett kivenni a szavaiból - a kormány nagylelkűségét dicséri. Úgy tűnik, a kormány egy ponton mégis meggondolta magát. Szin­tén képviselői módosító indítvány formájában kerül a parlament elé az a javaslat, amely a gyógyszer­árak áfa-mentességét szeretné kitolni jövő év végéig. A kormány ezt a javaslatot támogatja, de ez­zel kapcsolatban Szabó Iván fon­tosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem tettek le az eredeti szándékukról, csak a gyógysze­rek esetében az áfa-kulcs emelé­sének időpontját változtatnák meg. Az itt elmaradó bevételek miatt azonban nem csökkentik a kom­penzáció mértékét, így akiket el­sősorban érint a rendelkezés - a sokgyermekeseket, az időseket -, „túlkompenzálj ák”. Csurka István önátvilágítása ...soha egy árulásnak minősíthető mondatot le nem írtam” M iskolc (ÉM) - Ami eddig csak találgatás, feltételezés volt, most már bizonyosság. Az író-politikus Csurka István beváltotta ígére­tét, s a tegnap megjelent Magyar Fórumban közreadta Átvilágítás című vallomását. A terjedelmes írásnak az ügynökké válással fog­lalkozó részét idézzük, megje­gyezve, hogy a kiragadott rész so­sem tükrözheti az egész monda­nivalóját. „Ezek a kihallgatások, amelyek, mint már mondottam más jelle­gűek voltak, mint a lefogáson^ko- riak, jobban megviseltek, mint a szigorúak. Itt is sejteni engedték ugyan, hogy, ha kedvük tartja al­kalmazhatnak fizikai kényszerí­tést, mégsem ez volt a kínzó, ha­nem az, hogy nem tudtam, mit akarnak tőlem. (...) Mindazonáltal csak a harmadik kihallgatáson bizonyosodott be előttem, hogy mit akarnak való­jában. Ekkor volt a legnépesebb a bizottság. Több olyan ember is ült velem szemben, akit később vi­szontláttam a kultúra és a sajtó őrhelyein. (...) Amikor utoljára vezettek fel, ma­gamban már eldöntöttem, hogy aláírom. Végül is nem azért tet­tem, mert megijedtem a fenyege­tésektől, nem is csak azért, hogy szüléimét és hozzátartozóimat megmentsem a gyötrelmektől és egyáltalán nem azért, hogy meg­szabaduljak a további benttartás- tól, hanem elsősorban azért, mert elhatároztam, hogy módszert vál­tok és mert teljesen bizonyos vol­tam magamban: soha senkinek ártani nem fogok, soha semmit senkire nézve nem szednek ki be­lőlem, mint ahogy eddig sem szedhettek, hiszen mindenkit csak mentettem, és végül halálo­san biztos voltam abban, hogy a toliamat soha nem kapják meg. Viszont a toliamból kiszáradhat a tinta, ha itt bent senyvedek telje­sen értelmetlenül. Tehát aláírtam. Nevet is kellett választanom, amelyen majd je­lentek. (...) Rettenetesen szégyel­lem az egészet, noha álltam a ma­gamnak tett fogadalmam, mert senkit és semmit nem jelentet­tem és soha egy árulásnak minő­síthető mondatot le nem írtam. Mégis, egész életemben gyötört ez az aláírás. Egy ember kivéte­lével soha senkinek nem tudtam elmondani. (...) Soha egy percig nem volt kétségem, hogy minder­re egyszer sor kerül. Égy ilyen tényt nem szabad a sírba vinni, mert akkor az utókort is mérge­zi. Nem engedhetem meg ma­gamnak, hogy hazudjak önmen­tés céljából. Pontosan tudom, hogy mennyire manipulálták az adatokat és milyen iszonyatos bűnök vannak eltakarva. Ez azonban engem nem ment fel. Ezt tettem, tessék, itt vagyok.” HIRDETÉS Építkezéshez, beruházáshoz, felújításhoz az acéláruk legnagyobb választéka a Ferroglobusnál! Viszonteladó telepei megtalálhatók az ország minden pontján! Időt, energiát, pénzt takarít meg, ha az Önhöz LEGKÖZELEBBIT keresi fel! FERROGLOBUS Rt. 3500 Miskolc, József Attila u. 7. Telefon: (46) 349-094 „ABI” KERESKEDELMI Kft. 4001 Debrecen, Diószegi út 36. Telefon: (52) 68-458 68-139 Telefax: (52) 68-318 Telex: 72378 KELET TÜZÉP Rt. 101.SZ. telep 5002 Szolnok, Piroskai u. 8. Telefon: (56) 377-303 Telefax: (56) 343-012 Telex: 23318 RENOMÉ KÉR. ÉS SZOLG. Rt. 4400 Nyíregyháza, Orgona u. 26. Telefon: (42) 10-071 Magyar-EK bormegállapodás Brüsszel (MTI) - Borok névhasz­nálatáról, valamint a magyar- EK borkereskedelem szabályozá­sáról szóló megállapodást para­fáitok az EK bizottság és a ma­gyar EK misszió képviselői Brüsszelben. A még aláírásra vá­ró, de a tárgyaló felek által im­már véglegesnek tekintett doku­mentumok részint rendezik a ma­gyar és a közösségi borok - így köztük például a Tokaji — már­kanevének kölcsönös védettségét, részint pedig rögzítik a társulási szerződésben még nem szereplő borkereskedelem jövőbeni alaku­lásának feltételeit. Hollandia - pokolgép robbant Hága (MTI) - Csütörtökre virra­dóra pokolgép rongálta meg a hol­land szociálisügyi és foglalkozta­tási minisztérium hágai székhá­zának egy részét. Senki sem sé­rült meg. Hírügynökségek jelen­tése szerint a Fajgyűlölet-ellenes Forradalmi Akciótanács (RaRa) nevű szélsőbaloldali csoport egy rádióállomásnak telefaxon kül­dött levelében közölte: tagjai kö­vették el a merényletet. A dpa szerint a holland rendőrség szóvi­vője feltételezte, hogy a robbanó­szert egy mellékhelyiségben rej­tették el. A robbanás hatméteres lyukat ütött az épület hátoldalá­nak falába, miután több közbül­ső falat áttört. Václav Havel Szlovákiában Pozsony (MTI) —Václav Havel a Cseh Köztársaság elnöke Michal Kovác szlovák államfő meghívá­sára szerdán délben hivatalos lá­togatásra Pozsonyba érkezett. Havel és Kovác megbeszéléseire a Nagyszombathoz közeli szomolá- nyi (Smolenice) kastélyban kerül sor. Havel Szlovákia önállósodá­sa óta első alkalommal tesz most hivatalos látogatást a szomszé­dos országban. A két államfő megbeszélésein jelen lesz Jozef Moravcík szlovák és Josef Ziele- nec cseh külügyminiszter is. Balti-orosz viták gázügyben Moszkva (MTI) — Az észt kor­mány megkezdte az orosz gáz­szállításokért fennálló adóssága­inak törlesztését, mégpedig egy 5 millió márkás nyugati hitel fel- használásával - közölte az ITAR- TASZSZ. Az nem derül ki a jelen­tésből, hogy pontosan kitől szár­mazik a hitel. Az orosz gázexpor­táló vállalat szerint Észtország 10 millió dollárral tartozik Moszkvának: az összeg kifizeté­sét szombatig várják. Eközben Moszkvában máris azzal fenye­getik Lettországot, hogy ismét le­állítják felé a gázszállításokat, ha jövő keddig nem törleszti 4,5 mil­lió dollárnyi adósságát. Oroszor­szág továbbá 12 millió dollárnyi bírságot is követel Rigától a fize­tés-elmaradások ürügyén. Moszkva szerdán újította fel a balti államokba szóló gázex­portot. Borisz Jelcin Jugoszláviáról Athén (MTI) - A délszláv válsá­got nem lehet erő alkalmazásával megoldani. Eljött az ideje, hogy Oroszország élénkebb szerepet vállaljon e konfliktus rendezésé­ben -jelentette ki Athénban Bo­risz Jelcin orosz elnök az ITAR- TASZSZ hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Az orosz belpo­litikára vonatkozó kérdésekre vá­laszolva Jelcin közölte: az alkot- mányelőkészító tanácskozásnak az a célja, hogy közmegegyezést alakítsanak ki az ország új alap­törvényének kulcselemeire vo­natkozóan.

Next

/
Thumbnails
Contents