Észak-Magyarország, 1993. június (49. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-07 / 130. szám

1993. Június 7., Hétfő Szólástér ........................­A körzeti háziorvos és az egészségnevelés Reflexió egy tanulmányra Hangunkat a Magyar Fórum jú­nius 3-i számában megjelent Csurka-tanulmány ellen emeljük fel. Az ebben világosan megjelenő nyílt fasizmus és a szociális de­magógia ellen szólunk és tiltako­zunk, amely meglátásunk szerint olyan szintre emelkedett, hogy — amennyiben programmá válik — széles tömegek eshetnek ennek áldozatul. Mélységes elkeseredé­sünk vezetett minket a következő felhívás megfogalmazására: Mi, Rajkó Andrea, Szirbik Gabriella és Zsidai Péter miskolci egyete­misták felhívunk mindenkit, aki szintén fel kíván lépni e program- tervezet bármilyen szintű meg­valósulása és elterjedése ellen, hogy próbálja mozgósítani erőit annak érdekében, hogy elindul­hasson egy folyamat a Csurka ál­tal képviselt eszme ellen, hogy ki­alakulhasson egy széles bázis, mely aláírásával megerősítené, hogy ezen „Meim Kampf’ hangu­latot idéző szélsőjobboldali tanul­mány és ennek minden irányú beláthatatlan következménye ne juthasson érvényre! Mi hárman ennyit tudtunk tenni. * Rajkó Andrea Szirbik Gabriel­la Zsidai Péter Miskolci E. II. évf. szociológia, I. évf. magyar szak Nem mese ez polgártársak... Előrebocsátom: nem vagyok faj­gyűlölő, nagyon sok rendes ci­gányt ismerek, de ennek az el­lenkezője talán a gyakoribb jelen­ség. Tisztelt miskolci honfitársaim okulására elmondom: mi történt velem pünkösd másnapján. 12 és 1 óra közötti időben, sajnos az időpontot pontosan nem tudom, mert megállt az órám, felszáll­tam a 101 B-s buszra az Uitz Bé­la úti OTP megállójánál. Bár ne tettem volna, de az embernek megvan az a ronda tulajdonsága, hogy igyekszik hazafelé. Sőt mi több, le is ültem egy kettős ülés egyikére. Ezt meg különösen nem kellett volna tennem. Egy cigány­csoport ugyanis úgy vélte, hogy az őket jogosan megillető helyet foglaltam el. A nő, akinek ugyan akadt helye, nem bírt magával, mindenáron rám akart rontani, végül kétszer jó alaposan fejbe­vágott a zsúfolt busz utasközön­ségének szemeláttára és fülehal- latára, miközben artikulátlan hangokat hallatott. Ma, az eset másnapján még mindig sajog a fejem. Senki nem kelt védelmem­re, pedig még nem nyert befeje­zést az ügy. A Táncsics téri meg­állónál leszállva a díszes társa­ság suhanc tagja leköpött úgy, hogy az útitársam is részesült belőle. Kedves útitársaim! A közöny, úgy látszik, bármennyiszer írnak ró­la, csak itt tanyázik közöttünk. Pedig ne gondoljuk, hogy megúsz- szuk szárazon, ha még nem ke­rültünk sorra. Ma nekem, holnap neked! A Közlekedési Vállalat veze­tőségétől pedig azt kérdezném tisztelettel: azért kell nekünk oly sokat fizetni a viteldíjakért és az esetleges büntetésekért, hogy ilyen és ehhez hasonló inzultuso­kat is el kell tűrnünk? M.K. Miskolc (teljes név és cím a szerkesztőségben Fodrász szemmel Hogy én mennyire utálom a szkínhedeket! Rajzok: MTI A körzeti háziorvos az egészség­ügy közkatonája. Feladata nem­csak a megromlott egészség hely­reállítása, hanem a meglévő egészség megőrzése is. Ennek egyik fontos eszköze az egészség- nevelés. Mi az egészség? A WHO megfogalmazása szerint: „Az egészség a teljes fizikai, szellemi és szociális jólét állapota, nem csupán betegség, vagy rokkant­ság hiánya”. Ebből a megfogal­mazásból arra is következtethe­tünk, hogy az egészség érték. A mi feladatunk az, hogy ezt az érték kategóriát elfogadtassuk az emberekkel, hogy az emberek szemében az egészség legalább akkora értéket jelentsen, mint egy nyugati kocsi, vagy egy nya­raló a Duna-kanyarban. Tapasz­taljuk nap mint nap, hogy az em­berek ismeretanyaga a tömeg­kommunikációs eszközök jóvoltá­ból egyre nő; de ezzel nem tart lépést a megszerzett ismeretek alkalmazása. Az egészség-érték devalválódott és csak akkor nye­ri vissza régi értékét, amikor már nincs meg. Ezt a devalvációt az egészségneveléssel kell megpró­bálni helyreállítani. Ha kiosztjuk a szerepeket, az orvosé a „tanító”, az egészséges v. beteg emberé a „tanuló” szerepe. Nagyon találó Konrád Lorenz ezt a kapcsolatot elemző megjegyzése: Idézem: „...Elmondtam, de nem hallotta! Hallotta, de nem értette. Megér­tette, de nem ért vele egyet! Egyet ért vele, mégsem alkalmaz­za! Alkalmazza, de nem tartja be sokáig!” Mindezekből leszűrve követke­zik, hogy az olló két szára a tudás és az alkalmazás még elég távol áll egymástól. A mi feladatunk ezek közelítése egymáshoz. A következő kérdés: kiknél, hogyan és mit alkalmazzunk az egészség- nevelés alkalmával? Ez attól is függ, hogy városban vagy falun körorvos valaki. Városi körzeti orvosok 14 éves korosztálytól felfelé látják el terü­letük betegeit. A14-18 éves korig terjedő korosztály egyik legfőbb problémája az idő előtt elkezdett szexuális élet, dohányzás, alko­holfogyasztás, eufóriát előidéző szerek használata, annak min­den következményével. És ez a korosztály, - bár legtöbbször nem mutatja, de mégis igényli a ve­lük való törődést, foglalkozást. MEZÓKÖVE(L)SD - E címet egy országos lapban olvastam, amely az utóbbi időben - sajnos nem egyedül — azon fáradozik, hogy Mezőkövesdet - mint a magyar „kábítószer paradicsomot” - suly­kolja bele a köztudatba. Nos, én nem kívánok a tényekkel vitat­kozni, de azért talán mégsem kel­lene egy egész várost azonosítani néhány kelekótya semmirekel­lővel. Szándékosan használom ezt a minősítést, mert - bár tu­dom, hogy nagyon sok hétközna­pokba belefásult „átlagember” szeretne részesévé, vagy szem­lélőjévé válni egy amerikai stílu­sú akciókriminek - tudomásom szerint az „úgy” (vagy legalábbis annak mezőkövesdi vonatkozása) a legszigorúbb mércével mérve sem sorolható az ún. „kemény bűnözés” kategóriájába. De igazából nem is a dolog bűnü­gyi részéről akarok írni...mert van itt valami más is. Valami, amit manapság úgy neveznek, hogy „image”. Mint minden vá­rosnak, településnek, úgy Mező­kövesdnek is van ilyen „image”-a, azaz nemzedékeken, évszázado­kon át kialakult (kivívott) híre, arculata a külvilág felé. És itt na­gyon sok mindent fel lehetne so­rolni. Idézhetném például a város történelméből az ún. „mezőkö­vesdi békét” (1450) amely Hunya­di János, és Jan Giskra cseh hu­szita vezér között köttetett, és amely esemény alkalmából Me­zőkövesd vendégül látta (és ven­Nem árt, ha a velük való jó koo­peráció érdekében az orvos meg­ismeri különös zsargonjukat is. Panaszaikat nehezen tudják előadni, — sokszor tele vannak gátlásokkal. Ezek feloldása szin­tén az orvos feladata. Az ő érde­kükben fontos a pedagógusokkal való jó együttműködés is. Útravalóul e korosztály számára legszebben Keresztúri Dezső fo­galmazta meg: „Barátságban, szerelemben, mes­terekben, példaképekben, jó és balsorsban egyaránt azt keresd, ami tartós, amit érdemes tovább vinni. Csavargás helyett kirán­dulj, haverok helyett barátokat keress, szeretkezés helyett sze­ress! Szomjazz inkább, de csak tiszta vizet igyál!” Ezzel lassan el is érkeztünk a fel­nőttkorhoz. Itt két különböző cso­portot emelnék ki egészségneve­lés szempontjából: az egészséges és beteg felnőttek csoportját. Az egészséges felnőttek esetében a megelőzésre, annak fontosságá­ra és hagyományára kell a figyel­met felhívni. Nem szóltam eddig egy nagyon fontos tényezőről: az orvos személyes példamutatásá­ról. Nincs annál rosszabb reklámja az egészséges életmódra nevelés­nek, mint amikor dohányzó orvos - szájában füstölgő cigarettával - ágál a dohányzás ellen, vagy al­koholos leheletű orvos ecseteli hallgatói v. betegei előtt az alko­hol káros hatását. Az ilyen orvos az egészséges életmódra nevelés „antireklámja”. Nagy feladatot ró az orvosra a be­teg emberek egészségnevelése. Itt elsősorban a krónikus betegek egészségnevelésére gondolok, bár a heveny megbetegedések során is adódnak olyan feladatok, ame­lyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Itt csak 2 dolgot említe­nék meg. Az egyik: az indokolatlan „önin­dikált antibiotikum szedés kér­dése, ahol feltétlenül fel kell hív­nunk a figyelmet annak azonna­li és későbbi veszélyeire. A másik: a diéta kérdése. A he­veny gyomorrontásban szenvedő beteget ne küldjük el csupán az­zal a megjegyzéssel, hogy tessék diétázni.” A legtöbb laikus nincs tisztában a diéta jelentőségével, fontosságával. Fontosnak tartom a diétával kapcsolatos bővebb fel­dégül tudta látni!) az akkori Ma­gyarország legelőkelőbb nagyu­rait. Olyan történelmi nevek viselői fordultak meg akkor vá­rosunkban, mint Hunyadi kor­mányzó, Hédervári László egri püspök, Palóczi László országbí­ró, Perényi János tárnokmester, Pelsőczi Bebek István, Berzevic- zi Pohárnok István, Nánai Kom- polti János főajtónállómester, és még sorolhatnám. De megfordult itt a későbbiekben Mátyás király (1472), és a sze­rencsétlen sorsú II. Lajos király (1520) is. Hunyadi Mátyás nagy királyunk 1464-ben a szabad ki­rályi mezőváros rangjára emelte Mezőkövesdet, majd szabadalom­levélben, és személyes látogatása alkalmával is bővítette „kedvelt városa” jogait. Bár a tudomány ezt nem erősítette meg, de sokan mindmáig ide vezetik vissza a „matyó” népnév eredetét is. (Má­tyás emberei — Mátyásiak — ma­tyók). Vagy megemlíthetném még az 1849 februárjában lezajlott „Mezőkövesdi csatát” amely ugyan nem tartozik a szabadság- harc sorsdöntő ütközetei köze, de jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint Dembinszky és Gör- gei neve, akik mindketten résztvevői voltak ennek a csatá­nak. És a nagy nevek, nagy em­berek még vázlatosnak sem tekinthető felsorolása után, itt van még maga a matyó NÉP! A város lakossága, az egyszerű pa­rasztemberek, földművesek, mes­világosítást, sőt az ehhez segít­séget adó irodalom-ajánlást, (pl. Langfelder Sándorné diétás könyveit, Rigó János diétás köny­veit stb.) melyek egyes példányai megkaphatok a gyógyszertárak­ban, és gyógynövény-boltokban, fitotékákban. A krónikus betegek egészségne­velése nehezebben, de hosszabb távon jól kifizetődő befektetés. A krónikus beteget - aki az adekvát orvosi kezeléssel egyensúlyban tartható - meg kell tanítanunk együttélni betegségével. Az eh­hez segítséget nyújtó irodalom bő tárháza áll az orvosok és betegek rendelkezésére. Mi kell még ezen kívül ahhoz, hogy a körzeti orvos jó egészség­nevelő legyen? Elsősorban jó felkészültség — amit a jó szakirodalom segít - jó szemléltető eszközök (dia vagy mozgófilm, esetleg videokészülék és kazetták.)? - a hivatásos egészségnevelők által nyújtott se­gítség, szakmai támogatás. Mindezeken kívül fontosnak tar­tom még a szakirodalom napra­kész ismeretét, ehhez nyújt kitűnő segítséget többek között az „Egészségnevelés” című szak­lap. Sőt tovább megyek; nemcsak a szakirodalmat, hanem a szépi­rodalmat sem árt ismernie az ál­talános orvosnak. A jó egészség- nevelő szépirodalmat is, sőt ze­nét is tud ajánlani betegének. Kö­zismert — és egyre közismertebb lesz mindkét művészeti ág gyó­gyító hatása! Es végül, de nem utolsó sorban: a pedagógiai készség! Tartok tőle: ennél nemcsak az elsajátítás, ha­nem a veleszületett hajlam is je­lentős tényező. Nem véletlenül született az a már sokat emlege­tett mondás: „aki orvost mond, nevelőt mond”. írásommal nem törekedtem, nem is törekedhettem teljességre, csu­pán érintettem azokat a problé­mákat, feládatokat, amelyek a körzeti háziorvos egészségneve­lési munkája során adódnak vagy adódhatnak. Ennyiben szerettem volna egy városban dolgozó álta­lános orvos gondolatait az egészségnevelésről összefoglalni. dr. Erdei Sándor háziorvos Kazincbarcika teremberek...akik évszázadokon át tartó, szorgos, teremtő mun­kával szereztek becsületet nevük­nek! Akik állták a történelem vi­harait, és soha nem hagyták veszni a „hadak útjában” fekvő várost! Akik megteremtették a „matyó” név földrészekre kisu­gárzó kultuszát, művészetben, életformában, tradicionális, ha­gyományőrző viselkedésben... Tu­dom, úgy tűnik, elkalandoztam a bevezető témától...de mindaz, amit itt felsoroltam (és amit még oldalakon keresztül felsorolhat­nék), tudatosan vagy tudattala­nul egy komplex egészet alkot, amit úgy hívnak: MEZŐKÖ­VESD! Es aki teljesen indokolat­lan, szenzációhajhász módon, né­hány felelőtlen ember cselekede­tei alapján az egész városra „címkét ragaszt”, annak tudnia kell: nemcsak a Mezőkövesden ma élő becsületes polgárokat sér­ti meg ezzel, hanem orvtámadást követ el századok, generációk fel­építménye ellen is. Tisztában vagyok vele, hogy „modern korunkban” a történe­lem és a tradíciók vajmi kevés érdeklődésre, megbecsülésre tarthatnak számot, a napi szen­zációkkal szemben...mégis abban a reményben fejezem be az írást, hogy aki elolvassa a fentieket, ta­lán nem a kábítószerre gondol először, ha meghallja Mezőkö­vesd nevét. Szepesi Sándor Nem Mezőköve(1)sd! ÉSZAK-Magyarország 9 Magyar csúzda „Engem is szétfeszít a düh...” (Válasz Újhelyivé, Győrfi Ibolya részére) Régi szokásom szerint majdnem azt írtam „Tisztelt asszonyom”, de szerencsére ebbe a hibába nem estem. Elolvastam a május 20.-án az Észak-Ma- gyarország 13-dik oldalán megjelent írását és olyan mérhetetlen elkeseredés, majd düh fogott el, hogy megválaszolatlanul ezeket a sorokat nem hagyhatom. Igazat adok Önnek abban, hogy Miskolcnak is szüksége lenne egy autópályára - majd ha ez lesz a legégetőbb gond és ha lesz rá pénz. De egyelőre arról van szó, hogy sok-sok ezer embernek a napi betevő falatra sem futja, nem úgy mint Önnek egy gyorsan szágul­dozó Mitsubisi Lancer-re, amit egyébként nem irigyelek senkitől. Sajnos a KRESZ szabályait sem ismeri, mert akkor tisztában volna azzal, hogy Ma­gyarországon még a legjobb autópályán sem közlekedhet 150 km-es sebességgel, ami pedig a vezetési módját és stílusát il­leti, arról meg van a véleményem, esetleg a rendőrség is felfigyelhetne rá. De válaszlevelemet nem ezért írom, nem ez bószített fel, hanem az az állítása (idézem): Mi vállalkozók az Aranyat tojó madarak vagyunk, akik eltartják a nyugdíjasokat, mert ugyebár az ő nyugdíjbefizetésüket a kommunizmusban elherdálták...stb. Hát ehhez sok hozzáfűznivalóm van. Az Aranyat tojó madárka kifejezés nagyon emlékeztet a Rákosi időkre, amikor az ara­nyat tojó tyúk volt, ezt nem volt szabad megenni! Kommunizmusban Magyaror­szág nem élt, mi „csak” a szocializmusig érkeztünk el, kommunista társadalmi for­ma például a szomszédságunkban, Cseh­szlovákiában volt hivatalosan is. És most jön az a pont, mely felháborodásom igazi oka - s velem együtt a nyugdíjasok óriási tábora is valószínűleg úgy érez: Ön, aki mint írja egy kft, egy Rokokó bútorbolt és egy zöldséges stand büszke tulajdonosa sem engem, sem többi nyugdíjas társaimat nem tartja el, mi nem kegyelemkenyéren élünk, ez jogos jussunk, járandóságunk, ál­lamilag garantált megélhetésünk, amiért sok évtizeden át keményen és kicsi fizeté­sek mellet megdolgoztunk. Fizetéseink azért voltak alacsonyak, mert megkérdezésünk nélkül levontak nagyon sokat, hogy legyen pénz a szociális intézmé­nyekre, művelődési intézményekre és há­zakra, kórházakra, közlekedésre, könyvek­re, strandokra, üdülésekre és sorolhatnám tovább - s mind ez olcsón, mindenki számá­ra elérhető szinten. Vagy Ön asszonyom talán nem járt ingye­nes általános iskolába, vagy esetleg közép­iskolába? Nem járt moziba, színházba, hangverseny­re? Nem olvasott könyveket? Nem az álla­milag dotált kórházban szülte meg öt gyer­mekét, melyekre írása végén hivatkozik? Különben úgy tudom több mint 30 éve sen­kit sem kényszerítettek arra, hogy sok gyermeket szüljön, ezt valószínűleg önként vállalta. Ezeket a lehetőségeket mi - mai nyugdíja­sok — biztosítottuk Önnek is akkor, ami­kor Ön még nem volt vállalkozó és igénybe vette az akkor dolgozók befizetett pénzét. Önt „szétfeszíti a düh” tehetetlensége mi­att, hogy akaratának megfelelően nem épül máris az autópálya Miskolcig, minket nyugdíjasokat meg az dühit, hogy Ön ilyen szűklátókörű, hogy a nyugdíjasokat össze­téveszti az alamizsna kérőkkel. Kuszmann Károlyné nyugdíjas

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents