Észak-Magyarország, 1993. június (49. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-26 / 147. szám

1992. Június 26., Szombat Megyei Körkép Segítik a kárpótoltakat Miskolc (ÉM) - A Volt Politikai Üldözötteket Megsegítő Alapít­vány eddig is mindent megtett a volt üldözöttek és kárvallottak ér­dekében. Berényi L. Gábor, az alapítvány vezetőségének tagja szerint jelenleg nincs más fonto­sabb dolguk, mint a kárpótlási je­gyek hasznosításában közremű­ködni. Az állami szervek hivata­los elképzelése szerint a kárpót­lásijegyekkel csak állami vagyo­nokat szerettek volna megvetet­ni, de ezen objektumok állaga olyan leromlott, hogy abba pénzt ölni csak a kárpótlási jegyek to­vábbi elpocsékolása lenne. A kü­lönböző részvényekbe fektetni hasonló pocsékolás - állítja Be­rényi. Nagyon röviden az a jelenlegi helyzet, hogy akinek van kárpót­lásijegye, annak vajmi kevés a le­hetősége azt hasznosan állami vagyonba fektetni. Egyedüli út az eladás, azt viszont a kormányunk helytelen hozzáállása miatt olyan katasztrofális helyzetbe hozták, hogy már csak a fele értékben ve­szik meg. Ez arculcsapása a kár­vallottaknak. Az alapítvány mun­katársai szeretnének segíteni, s ezért levélben különböző javasla­tokkal állnak az érdeklődők ren­delkezésére. A Volt Politikai Üldözöttek Ala­pítványának címe: Budapest, 1078. Hernád u. 27. Ide váiják a kárpótlási jegy tulajdonosok ál­tal küldött felbélyegzett válasz- borítékot, önmaguknak megcí­mezve. Népszerű a Matyó Múzeum Mezőkövesd (ÉM) - Matyóor­szág fővárosának egyik nagy lát­ványossága az idegenek számára a Matyó Múzeum. Ezekben a nyári napokban na­ponta 150-170 vendég keresi a ritká látványosságot nyújtó, káp­rázatos színekben pompázó gyűj­teményt. Különösen nagy a kül­földiek érdeklődése. Nemrégiben például a távoli Ja­pánból érkezett turisták gyönyör­ködtek a múzeum anyagában, de szinte mindennapos vendégek az USA-ból, Kanadából hazaláto­gatók, vagy itt turistaúton lé­vők, s a holland és a német turis­ták is. Tegnap például éppen német ven­dégek fejezték ki elismerésüket a mezőkövesdi Matyó Múzeum anyaga iránt. Már nem csak a vízpart vonzó Matyó népviseletbe öltözött asszonyok Mezőkövesden, a Kis Jankó Bori utcában Fotók: Laczó József Udvardy József Sárospatak (ÉM) - Bár vitatha­tatlan, hogy hazánkban az üdü­lést még mindig sokan a vízparti nyaralással azonosítják, de már jól érzékelhető, megfigyelhető a turisztikai, idegenforgalmi igé­nyek változása. Mostanában már nemcsak a vízpart a vonzó, ha­nem mind többen szeretnék a na­pozásnál hasznosabb elfoglalt­sággal tölteni nyári szabadságu­kat. Sokan kíváncsiak a felkere­sett körzet történelmi, kulturá­lis értékeire, s egyre többen sze­retnék a pihenés napjait egészsé­gük regenerálására, a sportra, hobbijukra fordítani. Borsod- Abaúj-Zemplén megye idegenfor­galmi szervezeteinek felesleges erőltetni a forgalom évről-évre történő öncélú növelését. A szám­szerű adatok emelése már nem lehet a turizmusban érdekelt cé­gek, vállalkozások, hivatalok cél­ja. Sokkal inkább az a feladat, hogy az ide utazó kül- és belföldi vendégek a kellemesen és hasz­nosan eltöltött napok emlékével téljenek tőlünk haza, s az ország­ban, a világban jó hírünket kelt­sék. Az előbbi gondolatokat Téglássy Tamástól, az Országos Idegenfor­galmi Hivatal elnökétől, csütörtö­kön, a megyei közgyűlés Sáros­patakra kihelyezett ülésén hal­lottuk. A tanácskozáson ugyanis többek között a megyei idegen- forgalmi fejlesztési koncepcióban megfogalmazott programok hely­zetéről tárgyaltak az önkormány­zati képviselők. A tájékoztatót a közgyűlés által tavaly nyáron lét­rehozott Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Idegenforgalmi Hivatal szakemberei állították össze. Eb­ben többek között megjegyzik, a tapasztalatok szerint a turizmus világszerte az egyik legsikere­sebb gazdasági ágazattá fejlődött. Ha sikeresen kihasználjuk lehe­tőségeinket, úgy nemcsak magas állami bevételek keletkezhetnek, hanem gyarapodhat a magán­szféra is. Nálunk nem mellékes, sőt elsőrangúan lényeges, hogy a fejlődő idegenforgalom új mun­kahelyeket teremthet, elfoglalt­ságot adhat a depressziós térsé­Hejcei kép gek munka nélkül maradt lako­sainak számára is. A turizmus nem pusztán üzlet, hanem mint az Európai Gazdasá­gi Közösségben megfogalmazták: az idegenforgalom nem más, mint a béke iparága. A turizmus fejlesztése lökést adhat a lakos­ság életminőségének javításához. A szabadidő egészséges és a sze­mélyiséget gazdagító eltöltési for­máinak megteremtésével az ide­genforgalom hozzájárulhat a gaz­dasági elmozdulás esélyeinek megteremtéséhez is. A szakem­berek szerint az idegenforgalom­ban mostanában új folyamatok figyelhetők meg. Egyre szélesebb kereslet nyilvánul meg az ép ter­mészeti környezet, a mind szín­vonalasabb szolgáltatások iránt. Ugyanakkor vendégeink kifeje­zetten igénylik nyugalmuk, biz­tonságuk, épségük és értékeik vé­delmét. Mint a sárospataki köz­gyűlési vitában elhangzott: a me­gyei idegenforgalmi hivatal mun­katársai ambiciózusan, lelkesen és hozzáértően munkálkodnak idegenforgalmi terveink megvaló­sításán. A közelmúltban a hivatal bábáskodásával alakult meg a megyei turisztikai tanács. Régi­ónk szlogenje és turisztikai jel- képrendszere: „Harmóniában a természettel” sikert aratott a ta­vaszi Utazás ’93 kiállításom, Bu­dapesten. A hivatal meghívására több külföldi delegáció érkezett hozzánk, amelyek tagjai a koráb­binál szélesebb, és mindenkép­pen hasznosabb együttműködés­re tettek ajánlatot. Megyénkből Szigethy-est a Lévayban Miskolc (ÉM) - Kedves han­gulatúnak ígérkező rendez­vényre várják a miskolciakat a jövő hét elején. A Lévay József közművelődési baráti kör 29- én, kedden délután 5 órai kez­dettel Szigethy Ferenc-estet tart a Miskolc, Kossuth utca 17. sz. alatti Székházban. A neves miskolci papköltóről történt megemlékezés kíséróműsorá- ban híres klasszikus zeneszá­mokat (Mozart: Menüett, Per- golesi: Nina, Caro mio ben) ad­nak elő: Romhányiné, Papp Má­ria énekmúvésznő, Romhányi Róbert zeneművészeti szakis­kolai tanuló és Rőczey Balázs zeneművész. A zeneértő és dal­kedvelő ifjúságot szeretettel várják. Előadó dr. Deák Gábor, a verse­ket Kiss Kálmán tanár mondja el. Mesterek, ügyeletben Háztartási hűtő-, fagyasztó- és automata mosógépszerviz: Pri­vileg Bt., Miskolc. Tel.: 366-163, 314-532. Háztartási gép (hűtő, fagyasztó, automata mosógép, stb.) javítá­sa: GI-gant BT. Latinka S. u. 137. Telefon: 389-194,380-169. Rádió-, televízió-, antennajaví­tás: Rtl. BT., Bársony J. u. 17. Telefon: 346-708. Fűszer-csemege bolt, a Csabai kapu 26. szám alatt, (szemben a Semmelweis Kórházzal), szombatonként 21 óráig, vasár­nap 8-19 óráig várja kedves vá­sárlóit! Lehelux szerviz, a LEHEL Hű­tőgépgyár KFT. gyári márka- szervize. Címfelvétel: szombat 8-12 óráig Telefon: 46/327-845 Ügyeletes állatorvos Ügyeletes állatorvos Miskolc város területén 1993. június 25- én (pénteken) 13 órától 1993. június 28-án (hétfőn) reggel 7.30-ig dr. Gönczi Károly körze­ti állatorvos. Lakása: Miskolc, Szebeni u. 8. Telefon: 368-805. Rendelés és bejelen­tés: 8-9,13-14,18-19 óra között. Miskolcon a Major u. 104. sz. alatti, valamint a Szentgyörgy út 59. sz. alatti állatorvosi ren­delő munkaszüneti napokon 8- 12 óráig, a Miskolc-Tapolca Kiss J. u. 11. sz. alatti állator­vosi rendelő 15-20 óráig tart ügyeletet. A Szentgyörgy úti ál­latorvosi rendelő telefonszáma: 368-854. A fenti rendelési időn túl készenlétet tart dr. Lengyel Béla Miskolc, Mártonbíró u. 1. sz. Telefon: 333-903. A Major u. 104. sz. alatt lévő állatgyógy­szertár szombaton 8-12 óráig tart nyitva. Ügyeletes állatorvosi gyógy­szertár: SENA-MED Patika. 3794. Boldva, István király út 42. Telefon: 399-030. Nyitva: pén­tek, vasárnap 8-18 óráig. Ügyeletes kisiparos Kaputelefon-, villany-, bizton­sági zárszerelő: Monostori Pé­ter, Miskolc, Kossuth u. 14. Tel: 347-235. Drága fényképek a gyorshaj tokról Miskolc (ÉM) - Ma, június 26- án, reggel hattól 14 óráig a 37- es úton Sátoraljaújhely térsé­gében, míg délután, egészen es­te tízig Miskolcon mér a traffi- pax. Vasárnap elvileg bárhol villan­hat a kék fény - e napra sajnos nincs előrejelzésünk. Jobban van Csoba Miskolc (ÉM)-A miskolci pol­gármesteri hivatal közleménye szerint jobban érzi magát a vá­ros polgármestere. Az egy he­te, Németországban infarktu­son átesett Csoba Tamás már elhagyta az intenzív részleget, kezelése belgyógyászati osztá­lyon folytatódik. Állapota az in­farktushoz képest megfelelő. Az aschaffenburgi klinika ké­rését tolmácsolva kérik a hiva­tal dolgozói, hogy közvetlenül a klinikai osztályon ne érdeklőd­jenek a polgármester hogyléte iránt, ugyanis erről a hivatal és a család folyamatos tájékozta­tást kap. A közeljövőben kiuta­zó miskolci orvosok hazatérte után természetesen ismét tájé­koztatják a lakosságot. Kisgazdák gyűlése Miskolc (ÉM) - A Történelmi Független Kisgazda Párt me­gyei szervezete szokásos havi gyűlését június 27-én (vasár­nap) 10 órai kezdettel tartja Miskolcon, a Vízügyi Igazgató­ság Besenyő úti munkásszál­lójának tanácstermében. Az összejövetelen megvitatják a különböző kisgazda pártok szövetségének létrehozásáért eddig tett lépéseket (mezőko­vácsházi, budapesti, szekszárdi tanácskozás) és a megye közsé­geiben, városaiban működő alapszervezetek álláspontját ezzel kapcsolatban. Az előadó: Rajkai Zsolt államtitkár, me­gyei elnök. A gyűlést egyúttal tagtoborzó­nak is szánják, így a kisgazdák várják nemcsak a tagokat, ha­nem a párt szimpatizánsait is. Szuhogyi juniális Szuhogy (ÉM) - Egész napos juniálist rendeznek június 27- én, vasárnap a szuhogyi sport­telepen. A délelőtti programban többek között játszóház, tűzol­tók, illetve rendőrök bemutató­ja szerepel, de lesz kispályás futball, tréfás vetélkedő és zsib­vásár. Délután a karate-cso­port, majd az ökölvívók követ­keznek, lesz kerékpárverseny, Toldi-próba és politikai fórum, melynek előadója dr. Furmann Imre. E SZAK-MagYARORSZÁG 3----INNEN SZÓLVA----­M . Szabó Zsuzsa Távol-keleti hölgyet kérdeztek a tv-ben, mit szól hozzánk, magyarokhoz? Vála­sza meglepő volt: mi, magyarok lélek­ben és felfogásban nagyon hasonlítunk az ázsiaiakhoz. Sőt: a volt szocialista országok közül a magyar a legrokonabb velük. Mit mondjak? Egyszerűen elhűltem, vártam a riporter hogyan reagál erre a meglepő kijelentésre. Most, amikor szinte a házfalakon is az van kiírva: irány Európa! Ha egy ázsiai (szemmel láthatóan kulturált ember) mondja, bi­zony, nem árt elgondolkodnunk. Így tett a riporter is, aki nagy-nagy intelligen­ciáról tanúságot téve befogta a száját, nem reagált a válaszra. Nekem pedig azonnal volt professzorom szavai jutottak eszem be, aki jól másfél évtizede azzal fenyegette az évfolyam rest diákjait: ha nem tanulnak, ha így haladunk, „megesznek minket a kína­iak”. A jeles mondás már akkor is felötlött, amikora minap egy Távol-Keleten járt üzletember beszámolóját hallgattam. Bizony - tudtam meg-, Ázsia tele dina­mizmussal, olyan pezsgő az ottani üz­leti élet, olyan nagy a nép szorgalma, hogy előbb-utóbb nagyobb tömegben je­lennek meg nálunk is. Mit megjelen­nek'? Befurakodnak az üzleti életbe, hozzák a tőkéjüket. A népesedési muta­tók pedig azt sejtetik, nemcsak az üzlet­ben lesznek többségben. Az is elképzel­hető, hogy valóra válik professzorom jóslata, valósággal lehengerlik az egyébként is mély válságát élő Euró­pát. Ahol ugye csökken a népesség, há­ború dúl, villonganak a kisebbségék, pang az üzlet. Felsejlik ismét a gondolat: valóban jó, hogy Európába: és nem a pezsgő, élete­rőtől duzzadó Ázsiába igyekszünk? ÉM-portré Burek Szilárd Miskolc (ÉM) - Azok közé a miskolciak közé tartozik, akit a mai derékhad jól ismer és számon tart. Régi diósgyőri családban nevelkedett, anyja, apja a kohászatban dol­gozott, akik egyetlen gyermeküket szerény­ségre, tisztességre és szorgalomra tanítot­ták. Szilárd érdeklődése már gyermekkorá­ban az autók, a motorok felé fordult. Autó­szerelőnek tanult, ma is hálás jó mesteré­nek Szalai Zoltánnak, amiért türelemmel, gonddal oktatta. Ám vezetni is szereti a járműveket, nemcsak gyógyítani. Előbb a SZÖVAUT, majd a Tejipari Szállítási Vál­lalat gépkocsivezetőjeként járta az országu­takat. Táléin mondani sem kell, hogy felesége szü­lei is a kohászat alkalmazottai voltak. A lakásgond, a gyerek érkezése arra sar­kallta, hogy megpróbálkozzék a maszek vi­lággal. Ez 1984-ben történt és ma már vi­lágos, az akkori döntés helyes volt. Jól ment az Index autóbörze, sőt azóta is fontos szol­gáltatásokat lát el az adás-vételen kívül. A jelenlegi piac nem kényezteti el az eladókat sem, mégis belevágott egy Renault szalon nyitásába. A Girardi nevet viselő vállalkozás is sok ötletet kíván. Ezért a szerviz és az alkat­részellátás is része már az életüknek. Sza­badideje szinte nincs is, ha mégis valami kevés adódik, az a családé.

Next

/
Thumbnails
Contents